40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim!

Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátogat. Szeretnék méltóképpen elbúcsúzni tőletek, ezért összeszedtem azt a negyven gondolatot, amit a zárást megelőző időszakban a legfontosabbnak tartottam. A bloghoz és hozzám köthetőekkel, a hosszabbakkal kezdem, a lista pedig az érdekességekkel, a rövidebbekkel zárul.

***

1. A Felnőtt Szemmel ötlete onnan jött, hogy tavaly szeptemberben elkezdtem összeírni azokat a dolgokat, amiket másképp láttam, mint egy-két évvel azelőtt. A nyitást megelőző hónapokban (tágabb értelemben véve egy-két évben) rengeteget változtam, és szerettem volna egy helyre gyűjteni, hogy mik azok, amikhez már másképp állok hozzá. Mivel mindig is szerettem írni, és éppen egy szerkesztőségben gyakornokoskodtam, úgy gondoltam, miért ne oszthatnám meg ezeket a gondolatokat másokkal? Így gyűlt össze körülbelül 80-100 pont, amikhez elkezdtem kulcsszavakat társítani, amikről írás közben további gondolatok jutottak eszembe. Kialakult egy végtelen iPad-jegyzet, ami végig a blog alapját képezte. Ha bejegyzést akartam írni, csak belepörgettem ebbe a jegyzetbe, megállítottam valahol, elolvasgattam a kulcsszavakat, és máris összeállt a fejemben egy vázlat. Ebből formáltam meg azokat a bejegyzéseket, amiket az elmúlt közel 11 hónapban olvashattatok.

A végtelen iPad-jegyzet nem ürült ki teljesen, de fogytán van. Bízom abban, hogy megérte megosztani veletek a gondolataimat, és sikerült többször is elgondolkodtatni titeket. Sosem tudtam behatárolni, hogy hova sorolható a Felnőtt Szemmel: személyes blognak nem mondanám, hiszen akkor nem írtam volna a daddy kinkről, az óvónők problémáiról, a népességcsökkenésről vagy az MLM-ről, de annál több személyes bejegyzést írtam, hogy ez csak egy egyszerű véleményes blog legyen. Egy idő után az volt a célom, hogy egy külön kategória legyek a blogok között, és amennyi különböző témát lefedtem, azt gondolom, hogy ez sikerült is.

Voltak olyan olvasóim, akiken azt a hozzáállást éreztem, hogy nem értek egyet vele, úgyhogy bekaphatja, őt nem olvasom tovább. Szerintem semmi gond nincs azzal, ha nem értünk egyet valamiben, amíg kulturáltan meg tudjuk vitatni a nézeteinket. Gyakran írtam szándékosan provokatív bejegyzéseket amikkel vitát akartam generálni, mert úgy éreztem, beszélni kell a nagy korkülönbséges párkapcsolatokról, az emo rapről, vagy a szépség- és divatvilág hazugságairól.



2. 333 nap alatt 119 bejegyzést írtam meg, ezzel én lettem az elmúlt év egyik legtermékenyebb magyar bloggere. Az elmúlt 48 hét mindegyikén találtatok olvasnivalót a blogon, és az elmúlt 11 hónapban mindig legalább tíz bejegyzést tettem közzé. Összesen több mint 205 ezren kattintottatok az oldalra, amihez nagyon sokat hozzátettek a hirdetések: egy hónappal ezelőtt még csak 77 ezres látogatottságom volt. Összesen 415 alkalommal szóltunk hozzá a bejegyzéseimhez, aminek nagyjából a fele az olvasóimé, a fele pedig az övékre adott válaszaim. A blog Facebook-oldalát jelenleg 1846-an követik.

A mennyiségnél sokkal büszkébb vagyok a minőségre. Úgy gondolom, sikerült valami olyat alkotnom a bloggal, amihez később vissza lehet nyúlni, amire lehet hivatkozni, ami elgondolkodtatja, segíti az olvasókat, amin keresztül az olvasó egy kicsit jobban megismerheti magát, a környezetét, és persze engem. Szerettem volna valami olyat, ami még nincs, és olyat, ami nagyon én vagyok, és azt érzem, hogy ez sikerült.

A tíz legnépszerűbb bejegyzésem a hirdetések előtt (július 31-én):

• Emberek vagyunk, hibázunk? (3954)
• 21 megfoghatatlan dolog, amit a 21. század hozott magával (3009)
• Minden, amit az óvónők nem mernek kimondani (2818)
• A 40 legkártékonyabb magyar influencer a fiatal lányok előtt (2516)
• Boldogság | motiváció | inspiráció | tudatosság | Szabó Péter | emberismeret (2291)
• Elkeserítően sok lány szeretne kokainos gázoló lenni (1955)
• 33 random gondolat a szexről + menci screenshotok (1679)
• A 95 legnagyobb bullshit, amivel nap mint nap hülyítjük magunkat (1578)
• Tumblr-képek értelmezése a valóság tükrében [#1] (1464)
• 15 random gondolat az érettségiről (1462)

Nagyon örülök, hogy szívesen olvassátok a gondolataimat, annak viszont nem, hogy az elmúlt hónapokban százával fogyatkoztak a legnagyobb blogos csoportok. Az emberek kilépnek, unják a bullshit-áradatot, úgy érzik, már nem éri meg bent maradniuk a csoportokban. Ezt próbáltam ellensúlyozni az Alternatív érettségivel, a kedvenc blogjaim összegyűjtésével és különböző kollabokkal, több-kevesebb sikerrel. Mindegyik próbálkozásnak nagy visszhangja volt a közösségen belül, de az, hogy a többieket inspiráltam volna, túlzás. Nagyon szívesen teszek, ha tudok tenni, de azzal, ha az emberek reflexből bezárnak egy 5-10 percnél több időt igénylő bejegyzést, nem tudok mit kezdeni. Több egész estés olvasnivalót írtam, és nagyon szerettem őket megírni, de azt tapasztaltam, hogy ezek önmagukban nem tartják fenn jobban a csoporttagok érdeklődését, mint egy melyik táska illik hozzád-teszt.



3. Igaza volt annak, aki tavaly legyintett, hogy ez úgyis csak egy pár hónapos blog lesz, hiszen valóban nem húztam egy évig. Viszont, aki úgy gondolja, hogy a blog bezárásával megszabadul a gondolataimtól, az nagyot téved!

A Felnőtt Szemmel Facebook-oldala továbbra is aktív marad,

és a blogos csoportokból sem fogok kilépni. A Facebook-oldalon továbbra is fogok hosszú bejegyzéseket írni, nyilván dőlt betűk, kiemelések, áthúzások nélkül, kevesebb felsorolással, és ezeket a továbbiakban már nem fogom megosztani a csoportokban. A kedvenc blogjaimat igyekszem követni, de kevesebbet fogok hozzászólni, mint eddig.

Ami a Facebook-oldalt illeti, szükségem van egy kis szünetre, és később sem fogok heti több, illetve havi 10-12 alkalommal posztolni, ahogy a blogon tettem. Szeretnék időt fordítani magamra, könyveket olvasni, sorozatokat nézni, előadásokra járni, és sokkal jobban megismerni magamat és az embereket, kapcsolatokat. Nagyon szerettem nektek írni, de eljött az ideje, hogy egy időre visszavonuljak. Ezen a színvonalon képtelen lennék továbbra is évente 120 bejegyzést megírni, és nem akarlak titeket mi van a táskámban és hasonló kaliberű posztokkal kellemetlen helyzetbe hozni, ilyenből úgyis találtok bőven a csoportokban. Ami a Facebook-oldalamra kikerül a jövőben, annak mindenképpen értelme és célja lesz. Ígérem, nem fogok csalódást okozni, reagálni fogok a közéletben történtekre, fogok kényelmetlen kérdéseket feltenni, és egy rövid kihagyást követően továbbra is a tőlem megszokott érzelmes, de összeszedett gondolatokat kapjátok majd üdítőként a hírfolyamotokba.

A Campaign for realityhez köthető cikkeiteket a szünet alatt is szívesen megosztom, ha szeretnétek. Remélem, a zárás nem befolyásolja a kedveteket a megírásukhoz.



4. Az oldal profilképén lévő szem az enyém. Sokáig a szemem volt az egyetlen testrészem, amivel minden betegsége ellenére elégedett voltam, és úgy gondolom, illik a bloghoz. Viszonylag sok személyes történetet megosztottam veletek, és az elsőre felületesnek tűnő témákhoz is úgy álltam hozzá, hogy minél mélyebbre lássatok a fejemben azzal kapcsolatban, mit gondolok az adott dologról.

A blogon ugyanakkor nagyon sok olyan dolgot kritizáltam, ami korábban rám is jellemző volt, szóval ez úgy is értelmezhető, hogy írás közben szembenéztem önmagammal. A 8. pontban erről írni fogok még.



5. Engem is próbára tett az élet, én is sok dolgon mentem keresztül, de azt gondolom, érdemes ezeket a traumákat elhelyezni mások traumái között. Ezzel egyrészt megakadályozod, hogy bezárd magad a saját nyomorodba, másrészt könnyebben meg tudod ítélni, mekkora súlya van. Nagyon fontos az, hogy ezt megítéld, hiszen egy teljes időszakot tönkre tud tenni az életedből az önsajnálat, ha hagyod, hogy eluraljon téged.

Soha nem tapasztaltam meg, milyen egy közönséges családi beszélgetés. Minden egyes anyák napját, Karácsonyt, ünnepet átitatott az otthoni mérgező környezet. Féltem az emberektől, különösen azoktól, akik tudták, hogy milyen családból származom, és ez határozta meg azt, ahogy viselkedtek velem. Kirekesztve éreztem magam az összes közösségben, ahol eddig megfordultam, végighallgattam számtalanszor, ahogy összesúgnak mögöttem, elhatárolódtam a barátaimtól, tönkretettem a saját párkapcsolataimat és nagyon sok rossz döntést hoztam. Ezek egy része valóban csak megtörtént velem, a legtöbbért viszont vállalom a felelősséget. A felelősségvállalás, és az, hogy nem fürdőztem az áldozati pózban, sokat segített abban, hogy feldolgozzam a történteket, és ne a szőnyeg alá söpörjem. Soha nem érdekelt, hogy az emberek erősnek lássanak, én csak szerettem volna a saját kezembe venni a sorsomat, és úgy érzem, sikerült. Ennek is köszönhető, hogy soha nem tettem kárt magamban, illetve tetoválásom sincs, ami azt mutatná, mekkora erős ember vagyok.

Szeretek segíteni az ilyen embereknek, és gúnyolódni is rajtuk, mindkettőre találhattok példákat az archívumban, kinek melyik tetszik. A saját személyes történeteimből is megosztottam néhány tanulságosat, ezek a hozzászólásokból ítélve sokat segíthetnek a fiatalabb, nehéz helyzetben lévő embereknek.



6. Minden túlzás nélkül állítom, hogy a blog tett hozzá a legtöbbet ahhoz az elmúlt évben, hogy enyhüljön a depresszióm. Felismertem, hogy mennyi mindenen tudok változtatni, hogy értékes vagyok, és hogy mások is lehetnek hasonló helyzetben, mint én. Az alvászavarom pedig a bloghoz tett hozzá: a bejegyzések egy jelentős része forgolódás helyett készült, éjjel, vagy hajnalban. Ennél jobban, azt hiszem, nem tudtam volna hasznosítani, ráadásul az elmúlt időszakban egyre jobban alszom és egyre gyakrabban ébredek magamtól.

Ami nem változott, az a szorongás. A jövőben szeretnék minél többet megtudni róla és minél többféleképpen megpróbálni egészséges szinte küzdeni, mert most nagyjából így érzem magam:

7. Sosem tapasztaltam meg, milyen érzés szeretve lenni sem a családomon keresztül, sem a párkapcsolataimban. A családomra nem számíthattam, de mivel viszonylag jól nézek ki, fejlett az érzelmi intelligenciám és gyakran voltam jókor jó helyen, sosem okozott gondot a lányokkal való ismerkedés. Komoly kapcsolataim is voltak, de továbbra sem tudom, milyen érzés lehet, ha szeretnek.

Tény és való, nagyon sok dologra hasznos voltam. Voltam már valakinek a crusha, akin kiélhette magát az ágyban; jól jöttem akkor, amikor egy lány éppen Pestre készült egyetemre és én itt voltam neki, voltam ingyen terapeuta gyászhoz és kötődési problémákhoz, voltam szakítás utáni búfelejtő fél éven keresztül, voltam újdonság, aki mellett végre nem gondolt a lány a béna barátjára, voltam ivótárs, akivel jókat lehet bulizni az otthonülős balek pasi mellett, voltam szeretetautomata és voltam közönséges lelki szemetesláda, aki azonnal visszaír Messengeren. Ahogy a mondás tartja, minden voltam már, csak akasztott ember nem, és ezeket a szerepeket nagyon szerették az adott helyzet másik oldalán lévő lányok.

A személyiségemért, a humoromért, a sajátos kifejezéseimért, a nevetésemért, a szeplőimért, az elszántságomért, a lelkesedésemért, a túlzott aggódásomért vagy csak egyszerűen önmagamért eddig soha nem szerettek. Nap mint nap felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon szerethető vagyok-e egyáltalán, vajon megérdemelném-e azt, hogy valaki szeressen, és bizonytalan vagyok. Nem tudom. Nyilván nem úgy fogom leélni az életemet, hogy sosem tapasztalom majd meg, de hazudnék, ha azt írnám, hogy biztos vagyok ebben. Egyre gyakrabban gondolkodom azon, hogy vajon milyen lehet szeretve lenni, és szinte reflexből az jut eszembe, hogy megint valamelyik szerepben kellene lennem hozzá. Újdonság egy moslék kapcsolatban tengődő lánynak, vagy valakinek a crusha bármikor tudnék lenni megint, egy Messenger-üzenetembe kerülne. Játszhatnám az elérhetetlent is, rengetegen buknak rá, de egyiket sem akarom. Önmagam akarok lenni, és arra vágyom, hogy engem szeressenek, ne az easy versiont belőlem, vagy a tudatot, hogy nem tudnak megkapni.

8. Biztosan volt az olvasóim között olyan, aki egy-két bejegyzést, bekezdést, mondatot személyes sértésnek vett.

A Felnőtt szemmel egy nagyra nőtt beszólás az évekkel ezelőtti önmagamnak. A posztok túlnyomó részének óriási hasznát vette volna a gimis, egyetemista énem, de sajnos nem volt olyan ember a környezetemben, aki beszélgetett volna velem emberekről, kapcsolatokról, pszichológiáról, emlékekről, közösségi médiáról, vagy bármiről, amit éppen olvastam, hallottam, vagy láttam. Szerettem volna ezt a szerepet betölteni azoknak az olvasóimnak, akiknek szintén nincs kivel megbeszélniük ezeket, nem az volt a szándékom, hogy valakit személyesen megsértsek.

Persze, ettől még szeretek mackónadrágos, aranyékszeres, széttetovált prolikon, meg wannabe-Instacelebeken gúnyolódni, de a mackónadrágos, aranyékszeres, széttetovált prolik és a wannabe-Instacelebek is bátran gúnyolódhatnak rajtam. Nem fogok megsértődni.

9. A legnagyobb vágyam az, hogy a leendő gyerekeim egy nyugodt, kiegyensúlyozott, szeretetteljes, boldog családban nőjenek fel. Bármin hajlandó vagyok változtatni azért, hogy jó apa legyek, és bármit képes lennék alárendelni ennek. Szükségem lesz egy megfelelő társra, megfelelő munkahelyre, és jó egészségre is, de amit a legfontosabbnak tartok, az a hajlandóság a változásra.

Az alkalmatlan szülők bénasága abból ered, hogy képtelenek megszakítani a láncot. Legtöbbször ők maguk is alkalmatlan szülők gyerekei voltak, és gyengék változtatni, ezért ugyanazt viszik tovább a saját gyerekük nevelése közben is, akik, ha szintén gyengék, megint ugyanazt fogják továbbadni.
Úgy érzem, én képes lehetek megszakítani ezt a láncot, de nagyon sokat kell még változnom ehhez, és szeretnék sokat olvasni is az ember fejlődéséről, mielőtt aktuális lenne a gyerekvállalás.

Azt bírom még, amikor szilánkosra törött, de egybehazudott párkapcsolatok tagjai írják nekem, hogy mennyire várják már, hogy babájuk legyen. Ne szórakozzunk már! Aki pocsék társ egy párkapcsolatban, az pocsék anya/apa is lesz, ezt garantálom.

10. Ebből következhetne, hogy a legnagyobb félelmem az, hogy egyedül maradok és megöregszem, mielőtt családot alapíthatnék. Sokáig valóban ez volt, aztán átvette a helyét egy még sokkolóbb gondolat. Attól tartok leginkább, hogy egy olyan kapcsolatban fogok megállapodni és gyereket vállalni, ahol manipulálnak, irányítanak, vagy azért vannak velem, mert úgysem találnak jobbat, és én ezt nem veszem észre, vagy csak utólag veszem észre. Rettegek attól, hogy valami elhallgatott dologra, vagy hazugságra utólag jövök rá, és már késő lesz, hiszen akkor már egy család vagyunk. Attól is félek, hogy valaki nem akar megbántani, ezért évekkel később derül ki valami olyan, ami egyébként szakításra késztetett volna már akkor, amikor megtörtént.

11. Az éretlen, gyerekes viselkedés nem azt jelenti, hogy hintázni szoktál, vagy munka után bekapcsolod a Disney Channelt. Ha eltereled a számodra kényelmetlen dolgokról a témát, folyton úgy érzed, meg kell játszanod magad, fontosabbnak tartod a saját önigazolásod a problémák megoldásánál, és nem látsz túl a saját kényelmeden, az már inkább tekinthető éretlennek.

12. A férfiak többségét kevésbé érdekli az alakod, mint a vele kapcsolatos aggodalmaskodás. Ha az a célod, hogy a többi lányban féltékenységet kelts, akkor bátran gyúrd magad izmosra és rinyálj, hogy nem vagy elég vékony; ha pedig a férfiaknak szeretnél tetszeni, akkor találd meg a saját alakodhoz illő, csinos, de nem túl sokat mutató öltözéket, beszélj elismerően a testedről, és felejtsd el az önostorozást. El kell döntened, hogy melyik a te célod.

13. Aki egy kicsit is ért a férfiakhoz, az pontosan tudja, hogy egy kinyúlt póló, alatta egy egyszerű bugyival sokkal szexibb, mint bármilyen koktélruha; ahogy egy törölközőbe csavart vizes haj sokkal vonzóbb, mint bármilyen, fodrász által alkotott hajszobor. Akit egy kinyúlt pólóban, bugyiban, törölközővel a fején nem kívánnak meg, azt nagy eséllyel kisestélyiben sem fogják.

14. Érdekesnek tűnhet rácsodálkozni egy sokkal taszítóbb személyiséggel, megjelenéssel, szokásokkal bíró emberre, hogy hogyan lehet párkapcsolatban, te pedig miért nem vagy, de teljesen felesleges. Ezer más összetevője van annak, hogy valaki kapcsolatba kerül, illetve benne marad, nem elég valamilyennek lenni hozzá. Minél inkább különbözöl az átlagtól, annál nehezebb társat találnod, de ha nem találsz társat, az nem feltétlen jelenti azt, hogy a jó irányba térsz el. Ez fordítva is igaz: sokan annak köszönhetően találnak társat, hogy könnyen kaphatóak, vagy nincsenek saját ötleteik, véleményük; ezért egy irányító típusú embernek sikerült felszednie őket. Az is sokat dob a hatékonyságon, ha alacsonyak az elvárásaid.

15. Ha a testedet, a makeupodat, a hajadat, esetleg az autódat vagy a pénzedet helyezed előtérbe ismerkedéskor, akkor olyanok fognak rád bukni, akiknek ennyi elég is.

16. A posztmodern társadalom egyik legalapvetőbb problémája, hogy a szülők nem beszélgetnek a gyerekeikkel. A gyerekek nem csak sokkal befolyásolhatóbbá válnak ezáltal, de mivel úgy érzik, nem tartoznak sehova, egyszerűbben csapódnak rossz társasághoz és nagyobb eséllyel lesznek később kötődési problémáik egy párkapcsolatban. Kiszolgáltatott, függőségre hajlamos, ösztöneiket követő, saját sorsukat irányítani nem tudó, önmagukat nem ismerő, elvárások nélküli, lelki beteg embereket nevelünk ki egy olyan dolog hiánya miatt, ami nem is kerül pénzbe! A további három legalapvetőbb probléma is ebből fakad: az emberek nem ismerik saját magukat (és nem is akarják), nem tudják, mit gondolnak a világról (és nem is akarják tudni), és az érzelmeiket sem tudják a helyükön kezelni, inkább elfojtják őket. A párok is egyre kevesebbet beszélgetnek egymással, nem csak a szülők a gyerekeikkel, a szeretethiány pedig népbetegséggé vált.

17. A rendszeres olvasóim feltehették maguknak a kérdést, hogy honnan van ennyi anotalkos képernyőfotóm. Kíváncsi voltam, hogy az átlag anotalkos lány mennyire képes beszélgetni, és kb. másfél éve, illetve télen elhatároztam, hogy elkezdek beszélgetni 100-100 lánnyal, és megfigyelem a reakciókat. Mivel a beszélgetések nem tartottak túl sok ideig, ezért az egész felmérés sem vett igénybe néhány napnál többet, és ezeken a napokon is elég volt rövid ideig használnom ezt a csodás alkalmazást.

Az összesített, kétszázas statisztika:

• 65-en olyan mértékben retardáltak voltak, ami akadályozta az alapvető beszélgetést,
• 49-en random kiléptek,
• 40-en kiléptek a korom miatt, (23 éves voltam, megértem, ha valaki nem akar bácsikkal beszélgetni)
• 15 lánnyal egyszerűen nem találtuk meg a közös hangot. Van ilyen.
• 13 esetben nagyon jól elbeszélgettünk, de az illető névtelen akart maradni, szóval nem folytattuk máshol a beszélgetést.
• Volt egy eset, ahol az én mobilnetem szakadt meg, illetve egy lány, aki azt írta, hogy nem vagyok az esete. 

Ez eddig 184. Hárman fake számot/nevet adtak meg, és tizenhárom lánnyal folytattuk a beszélgetést máshol. Vagyis, folytatták volna, mert bőven volt köztük általános iskolás, akikről ez Anotalkon nem derült ki, én meg olyan gyorsan szakítottam meg a beszélgetést, hogy remélhetőleg a nevemet is elfelejtették másnapra. (Elvből nem kérdezem meg soha, hogy "szia kor?", szóval ért néhány meglepetés.)

A kétszáz beszélgetésből egyetlen egy sem maradt fenn néhány napnál tovább.

18. Abból, hogy az emberek nem ismerik magukat és nem tudnak beszélgetni, két dolog következik: elfelejtettek vitázni és bemutatkozni. Vita során az érvek helyett a te is ezt csinálod, a mit tettél le az asztalra, a nincs jogod hozzá, a ha nem tetszik, minek nézed/olvasod stb., a személyeskedés és a megalázás érvényesül, a bemutatkozások pedig utoljára talán a neandervölgyi ember korában voltak annyira semmitmondóak és egyszerűek, mint ma. Az emberek nem tudnak magukról beszélni - kivételek persze mindig vannak.

Komolyan mondom, ez tetszett!

19. A 21. században egy vélemény értékét nem az határozza meg, hogy mennyire igaz, hanem, hogy mennyire sértő. Ha influencer szeretnél lenni, soha ne foglalj állást megosztó témában, mert azzal a követőid egyik felét megsértheted. Maradj ki a lényeges vitákból, posztolj helyettük egy cuki kiskutyust, jobban jársz.

20. Három dologgal lehet érvényesülni egy klasszikus vitában: tapasztalattal, intelligenciával és humorral.

21. A választások épp úgy működnek, ahogyan a lájkgyűjtés. Két lecsúszott, állatkínzó, munkanélküli vandál szavazata többet ér, mint egy akadémiai professzoré - éppen kétszer annyit. Tíz olyan ember lájkja, akiknek csak egy kipakolt mell vagy formás fenék szükséges a gomb megnyomásához, többet ér, mint egyetlen ember szeretete - pontosan tízszer annyit. Az emberek egyenlő számokká váltak, a tömegnek pedig ez nagyon kényelmes, hiszen, ha az értékeik szerint súlyoznánk őket, könnyen lehet, hogy sokan nem éreznék jól magukat a ranglétra alján. Így pedig az is egyenlőnek érezheti magát egy akadémiai professzorral, aki minden este négykézláb mászik ki a kocsmából, hiszen a szavazata és a lájkja ugyanannyit ér.

22. A cigaretta, az alkoholos italok, a kávé és az energiaital áfájának eltörlésével, illetve a bulvárújságok, a tévé és a mobilnet ingyenessé tételével bármelyik párt meg tudná nyerni a választást. Az embereknek erre van szükségük minden nap, teljesen mindegy, hogy az adott párt milyen elvek szerint kormányozná az országot. Emellett a dobozos Arany Ászok, a Soproni, a Borsodi, illetve a Blikk, a Bors és a Ripost árának megfelezésével bármelyik párt kétharmados többséget tudna szerezni a parlamentben, Kasza Tibort pedig az emberek minden ellenvetés nélkül elfogadnák hiteles politikusnak - a milliós szavazótábor már adott.

Az emberek nem a társadalom problémáit szeretnék megoldani, illetve nem olyan politikusokat akarnak, akik fejlesztenék a társadalmat. Bőven elég nekik, ha ők maguk kényelmesen élhetnek, teljesen mindegy, hogy eközben mi történik a parlamentben. Az embereknek nincsenek elveik. Ha a gyerek ötös lett az iskolában, akkor már mindjárt nincs semmi baj az oktatási rendszerrel - ha kettest hoz haza, akkor pedig azonnal változásokra van szükség, mert a rendszer rossz.

23. Bármi, ami elé odatehető, hogy kézműves, háztáji, bio vagy vegán, többszörös áron adható el, mert az emberek sokkal drágábban is megveszik. Bármi. (A biofüvet kivéve. Az jóval olcsóbb.)

24. A 21. századi nőideál nem gyereket nevel, hanem kisállatot. A cukiság végleg felülemelkedett az emberi méltóságon, a természet rendje felborult, de minket ez egyáltalán nem érdekel.
Legtöbbünknek fel sem tűnik, ha egy yorkit többre értékelnek, mint két embert.

1 yorki > 2 ember

25. Soha nem érte meg annyira áldozati pózban tetszelegni, mint a 21. században. Ezt a világot az érezheti igazán magáénak, akivel minden csak úgy megtörténik, akit mindig bántanak, akivel valahogy véletlenül mindig olyan történik, amiből áldozatként kerül ki. Ha nem vállalsz felelősséget semmiért, akkor segítséget kapsz, támogatnak, piedesztálra emelnek - ha felelősséget próbálsz vállalni, nehézségekbe ütközöl, senki nem támogat, és senkit nem érdekelsz. Ha azt mondod, úgyis meg fogsz bukni a vizsgán, tolonganak körülötted a vigasztalók; ha nyilvánvalóan jó vagy valamiben, az pedig elkerüli az emberek figyelmét.

26. Az emberek többsége meg van róla győződve, hogy hosszútávon boldoggá tenné a lottóötös, de csak nagyon kevesen tudnák felelősséggel felhasználni, és közülük sem mindenkit tenne boldoggá néhány hétnél tovább. Ez ugyanolyan, mint, hogy a mi az élet értelme? kérdésre szinte senki nem tudna azonnal válaszolni, és aki rávágna valamit, az is nagy eséllyel valamelyik, a tömegkultúra által a szánkba tömött jelkép: luxustárgyak, utazások, ruhák, vagy egy terepjáró.

A kisember és a lottóötös esete hasonló, mint a "rendes, kedves" csúnya, béna fiú és a tökéletes barátnő esete. Szerencsétlen gyerek évekig vágyakozik rá, végül megkapja, és mit tesz vele? Tiszteli? Szereti? Ó, dehogy, birtokolni próbálja, és tönkreteszi lelkileg őt is néhány hónap, év alatt. Ez a sztereotípia fájdalmasan pontos, a környezetemből nem is tudok rá ellenpéldát mondani, viszont példát annál többet.

27. A felnőtt emberek többsége - általában az alsó fele - képtelen elhelyezni magát a társadalomban. Észak-Magyarországon a 24-29 évesek többsége még az érettségiig sem jutott el, idegen nyelveket szinte egyáltalán nem beszélnek, mégis azt figyeltem meg, hogy közülük kerül ki a legtöbb luxusra vágyó, nyilvánosan zenét bömböltető, viselkedési problémás proli. Menedzserek, közgazdászok, programozók életét akarják élni, utazgatni, bulikázni, vásárolgatni, luxusautóval meg ájfónnal mászkálni 8 általánossal, szak- és nyelvtudás nélkül, gyakorlatilag a semmire. A valóság viszont nem az Éjjel-Nappal Budapest, ezek az emberek pedig sok esetben látványosan és mulatságosan dolgozzák fel azt, hogy maguknak köszönhetően nem tudtak kezdeni semmit az életükkel.

28. Az iskolában megtanulhatjuk a költők gondolatait a verssorok között, de nem tanulhatjuk például az influencerek érzéseit a közösségi médiás látszatélet mögött. A világ változott: a gyerekekre a legnépszerűbb Instagram- és Facebook-sztárok vannak hatással minden egyes nap, és halvány fogalmuk sincs, mit kezdjenek ezekkel az információkkal. Fontosak Petőfi vagy Arany gondolatai, de azt gondolom, bőven lenne helye az órarendben egy olyan tárgynak is, ahol megtanítják a gyerekeket elvárásokat támasztani az online térben, és értelmezni az ott látott dolgokat a valóság tükrében.

29. Általános iskolában az egyetlen, ami számít, az a központi felvételi. Középiskolában az egyetlen, ami számít, az az érettségi. Egyetemen, főiskolán minden, ami számít, az a szakdolgozatod, annak védése, és a záróvizsga. Ha ezekre fel tudsz készülni, és ezekben te vagy a legjobb, teljesen felesleges bármi másért sajnáltatnod vagy ostoroznod magad éveken keresztül, tönkretenni az egészségedet. Szülőként teljesen felesleges a gyereket számon kérni bármi másért. Kínos beszélgetések és céltalan veszekedések helyett tessék inkább arra felkészíteni a gyereket, amin komolyan múlik a jövője, ellentétben a 2-es témazáróval, ami miatt sokszor megy a családi dráma.

30. A YouTube-videókban és az Instagramon látható lifestyle és önmegvalósítás alapja, hogy legyenek szüleid, vagy egy barátod, akik fizetik neked a lakhatást, a rezsit, a kaját, és esetleg a nyaralást és a programokat is. Így, ha dolgozol, a fizetésedből olyan látszatéletmódot tarthatsz fent, ami képeken, videókon keresztül irigylésre méltónak tűnhet annak, aki nem tudja, hogy téged közben eltartanak.

#girlboss.

31. A pozitív gondolkodás korunk egyik legkelendőbb és egyben legkártékonyabb bullshitje, hiszen megpróbál mosolygó pszichopatát nevelni az emberekből. Nincs olyan, hogy egy ember csak a nevetésre hajlamos, a sírásra nem. Az embernek érzelmei vannak, amiket vagy enged kibontakozni, vagy magába fojt. Vagy nevetsz és sírsz, vagy egyik se, de a kettő egymás nélkül nem megy. Ha rám hallgatsz, az előbbit válaszd, én a mai napig küzdök azzal, hogy hogyan kellene felszabadultan kiengedni őket.

32. A boldogság hajkurászása a legbiztosabb garancia arra, hogy ne legyél boldog. Amíg valami elérhető, megvehető life goalként tekintesz a boldogságra, addig biztosan nem fogod átérezni, legfeljebb annak tűnhetsz mások előtt.

33. Nem csak az érzelmeikkel, de a tapasztalataikkal is hasonlóan mostohán bánnak az emberek. Nem létezik olyan, hogy csak jó dolgokat tapasztalsz meg. Vagy egyszer boldognak érzed magad, egyszer pedig csalódottnak; vagy egyik sem. Az emberek egyre inkább hajlamosabbak az utóbbira, elzárkóznak a kapcsolatoktól, a változástól, az újdonságoktól, szokások megváltoztatásától, mert félnek, hogy csalódni fognak. Elzárkóznak az önállóságtól is, hiszen nekik az úgyse menne, inkább másra bízzák magukat. Azt figyeltem meg, hogy egyre kevesebb az olyan fiatal, aki a középsulis/egyetemi évei alatt kapcsolatban van. Ők is félnek a kiszolgáltatottságtól, a csalódástól, ezért inkább csak játszanak másokkal, vagy teljesen elzárkóznak. Nagyon nehezen válhat egészséges felnőtt olyanból, akinek a legszebb évei pózolással, megfeleléssel, és mások igényeinek kiszolgálásával teltek, ebben az időszakban pont, hogy hibákat kellene elkövetni, az lenne az egészséges.

34. A társ-, a vásárlás-, vagy a videojáték-függőség, illetve az internetfüggőség ártalmassága felér az alkohol- vagy drogproblémákéval, csak mivel ezek kevésbé kézzelfoghatóak, ezért kevesebben foglalkoznak velük. Társfüggővel soha ne járj! Csak veszítesz vele, hosszútávon pedig jobban tönkretesz, leépít mint némelyik kábítószer. Ha jót akarsz magadnak, akkor a people pleaser embertípust is kerüld, ő az, aki mindenkinek mindenben segíteni akar, és semmire nem tud nemet mondani. Kedves, aranyos, cuki, naiv és egészségtelen: pont, mint egy kólás Haribo gumimaci, aminek a fejét harapták le először.

35. Az emberek többet foglalkoznak a szemöldökükkel, mint a lelkükkel.

36. 2018-ban az a menő, ha a kockás hasú lány fogja kézen a párnás, pocakos, nagy mellű, "molett" férfit. Ez sugallja a win-win kapcsolatot: a lány bizonyára "jó helyre ült", a férfinek meg van egy reklámtestű barátnője. Mindketten dicsekedhetnek az Instán, a tömeg szinte el fog sárgulni az irigységtől.

Szeretnék egy olyan kultúrában élni, ahol az a menő, hogy a kockás hasú férfi fogja kézen a - nem is pocakos, de - egészséges, párnás hasú, cicis lányt. Ha valaki eddig kételkedett volna abban, hogy fordítva vagyok bekötve, tessék, itt a bizonyíték.

37. Szeretnék egy olyan kultúrában élni, ahol bűntudat nélkül utasíthatom vissza az ételt vendégségben. Ha valaki tud ilyenről, szóljon, máris költözöm! Magyarországon a jó vendéglátás elismerése abban merül ki, ha a vendég rosszullétig zabálja magát, ha pedig nem, akkor a házigazda furcsán néz, megsértődik, vagy érzelmileg megzsarol, amíg tele nem tömöd magad a főztjével.

38. A nihilizmus a közeljövő egyik legnépszerűbb irányzata lesz.

39. Régen azt hittük, hogy az idő olyan, mint az atom: tovább már nem osztható, nem létezik olyan mértékegység, amivel mérhetnénk a legkisebb értéket, csak múlt és jövő létezik. A 21. század korszelleme pedig pont ellentétes ezzel: mindannyian ebben a legkisebb részecskében élünk, a pillanatban, ebbe vagyunk bezárva. Nincs múlt, nincs jövő, semminek sincs előzménye, következménye, értelme, semmiből sem következik semmi. Ugyanígy a jó és a rossz fogalma is fokozatosan homályosodik.

40. Az okostelefont elvileg arra találták ki, hogy az emberek időt spóroljanak vele, az elterjedése óta eltelt tíz évben viszont a legnépszerűbb időpazarlássá vált.

***

Azt mondják, minden csoda három napig tart, az enyém 333 napig tartott. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, hogy elviseltétek azt, hogy néha túllőttem a célon, és hogy nem csak akkor szóltatok hozzá, amikor egyetértettetek, hanem akkor is, ha nem. Ha szeretnétek elérni, akkor írjatok üzenetet a blog Facebook-oldalán, bombázzatok macskás videókkal, ötletes mémekkel, szóviccekkel, vagy akár bejegyzésötletekkel - a Facebook-oldal ugyanis tovább él. Akkor is nyugodtan írhattok, ha arra vagytok kíváncsiak, mit gondolok valamiről, vagy szeretnétek, hogy segítsek egy helyzetben, de semmilyen pszichológiai végzettségem nincs, csak a józan paraszti eszem, és nem garantálom, hogy tetszeni fog az, amit írok. Ettől függetlenül nagyon szívesen válaszolok minden üzenetre, és a blog bezárását követően is azon leszek, hogy minél több embernek segíthessek.

Jók legyetek, vigyázzatok magatokra, egymásra, és tartsátok fent a blogokat, amiket szerettek!

Campaign for reality

Számtalanszor írtam már a valóság és a képernyő közti különbségekről, a közösségi média sztárjainak hazugságairól, és ezek hátteréről, de sosem éreztem elég hasznosnak, hatékonynak ezeket a posztokat. Úgy gondolom, nem lehet elég nagy hangsúlyt fektetni ezekre a témakörökre, ezért szeretném, ha egy átfogó kampány keretében többen is beszélgetnénk róluk a következő hetekben. Ha kell, egyedül is szívesen megírok néhány bejegyzést, de sokkal hasznosabb lenne, ha a Mennyire vagy menci? után ismét együttműködhetnék más bloggerekkel.

Tíz önálló részre osztottam a gondolataimat, amit persze lehet összevonni-szétszedni, attól függ, mennyien leszünk rájuk. Ha ketten, öten, vagy tízen írjuk, vagy valaki többet/kevesebbet ír, akkor maradhat így is. Arra gondoltam, hogy a jelentkezők választhatnának a témák közül, amiket a saját blogjukon dolgoznának fel, ami a végére marad, azt pedig megírnám én. Mivel egyszerűen el tudok érni több ezer, vagy akár több tízezer embert, ezért, ha szeretnéd, megoszthatom az írásaidat (és ezáltal a blogodat) a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán. Nem kell használnod a #CampaignForReality hashtaget, nem kell cserébe megosztanod tőlem semmit, egyszerűen csak szedd össze a gondolataidat az adott pontról, fogalmazd meg olvasmányosan, helyezd el a saját blogodon, és jelezd, hogy szeretnéd a megosztást.

A 10 cikk valahogy így néz ki a fejemben:

1. A nárcizmus, az online karakter, és ezek kapcsolata. Miért akarnak más képet mutatni magukról az emberek, mint amilyenek a valóságban? Miért van bizonyos emberekben igény egy online karakter kialakítására? Miért fontos a visszajelzés? A nárcizmus mellett fel lehet hozni más ehhez kapcsolódó személyiségzavart, betegséget is: frusztráció, szorongás, önértékelési zavarok, evészavarok, depresszió. Minél részletesebben fogalmazol meg félelmeket (visszajelzéstől, észrevétlenségtől, kevés lájktól stb.) annál jobb. Jöhetnek személyes példák is, ha találkoztál nagy Insta-celebbel, aki személyesen alig tudott megszólalni; vagy a képeken határozottnak, magabiztosnak tűnő emberrel, aki a valóságban féltékeny volt egy pohár vízre; esetleg valakivel, aki a képeken pucérkodott, de személyesen még a pólóját is alig merte levenni stb., ezek nagyon jók.

2. Miért akarunk hasonlítani másokra? Meddig egészséges az, ha hasonlítani akarunk másokra, és mikortól megy az önállóságunk rovására? Lehet szó elfogadásról, beilleszkedésről, kiközösítéstől való félelemről, és arról, hogy miért nem érdemes olyan társaságba vágyakozni, ahova a ruháid alapján kerülhetnél be. Ide jöhet még az is, hogy láthatóan szegény emberen hogyan hat az arany fülbevaló vagy a Gucci póló, illetve ide tartozik még az önigazolás-keresés, a bizonygatás (ugye, hogy jó vagyok? légyszi lájkoljatok, ugye szerettek?) és a különféle hiányosságok kényszeres ellensúlyozása. (Amikor iPhone van, de vacsorára nem telik, meg ilyesmi.)

Ahogy az influenceres bejegyzésben is írtam, természetes, hogy az emberek összehasonlítják magukat egymással, de ezt nem feltétlen érdemes az Insta-képeken látható tipikus jelképek alapján tenni. Leírhatod, hogy szerinted mik a legjobb szempontok két ember összehasonlítására.

3. Hogyan készülnek a népszerű Insta-fotók? Ha egy mód van rá, ne másoljuk le Timi bejegyzését, de valami hasonlóra gondoltam.

Képbeállítások, szögek, pózok, pucsítás, kéztartás, csücsörítés, filterek, smink, melltartó beállítás, magas derekú nadrág - jöhet minden ömlesztve, ami csak eszedbe jut. Képekkel illusztrálva lenne a legjobb! Lehet még beszélni arról, hogyan válik ennek a hatására szégyenné a természetes (női) test, hogyan válik nem elég széppé a szép, és hogyan teszi életunttá, öngyülölővé a követőket ez a sok különféle előkészület, meg persze a széjjelsminkelt #nomakeup fotók.

Az is egy érdekes kérdés, hogy miért akarnak mindenáron érzéseket kiváltani a követőkből azok a lányok, akik a képen látható nőhöz hasonlóan fotózzák a feneküket. Ha pedig nagyon stréber valaki, jöhet még egy kis szépségipar vs. önbizalomhiány fejtegetés a végére, azt imádnám.



4. A szülők és a barát szerepe az izgalmas élet mítoszában. Szinte senki nem beszél arról, hogy az Instagramon népszerű emberek úgy engedhetik meg maguknak a képeken látható életmódot, hogy a szüleik, és/vagy a barátjuk eltartják őket, miközben dolgoznak. Így tudnak havonta (több) százezer forintot elkölteni szórakozásra, státuszszimbólumokra, autóra, utazásokra, fesztiválokra, éttermekre, ruhákra, ájfónra, ékszerekre és shopizásra, hiszen mindig van fedél a fejük fölött, fűtött/hűtött lakás várja őket, és telepakolt hűtő. Egy olyan emberben, aki anyagilag független, akinek a saját kezében van az élete, rossz érzéseket kelthetnek ezek a képek, videók, a követők számára pedig értéktelenebbnek tűnhet az ő élete a fentiekénél. Az izgalmasnak tűnő élet sokszor annyiból áll, hogy a nap nagy részében a telefonodat nyomkodod, viszont a befizetett albérlet és egy jókora nagybevásárlás többe kerülhet, mint egy Levi's póló, vagy egy tengerparti trip, csak az nem feltűnő.

Mennyiben hibáztatható a szülő azért, mert pénzt ad a felnőtt gyerekének a luxus-látszat fenntartására? Mennyiben hibáztatható a gyerek, aki azt az értékrendet látva nőtt fel, hogy a boldogság megvehető? Alakoskodó, kivagyi, sznob szülő gyereke nem feltétlenül hibáztatható ugyanezekért a tulajdonságokért, de lehet, hogy éppen a te bejegyzésed hatására fog más szemmel tekinteni ezekre a dolgokra.

Érdemes lenne a #girlboss fogalmát is megvizsgálni, illetve a család, barát szerepét ebben is. Mennyiben szükséges egy jómódú család, vagy társ ahhoz, hogy egy fiatal, egyetemista lány utazgasson a világ körül, vállalkozást indítson, vagy olyan életet éljen a képein, mint egy vállalkozó? Hogyan hat ez azokra, akiket a családjuk, vagy a társuk nem tud pénzzel támogatni?



5. Hogyan jut el odáig egy lány, hogy a teste az egyetlen értéke? Hogyan válik internetes ál-modell egy szeretetéhes kislányból, aki csak nem tudott mit kezdeni magával? Az okok hasonlóak, mint hogy miért lesz valakiből prostituált, vagy pornós. Mindkettőről írtam már korábban, szóval ha ügyes vagy, tudsz az oldalamról inspirálódni, persze, legfőképp a saját gondolataid érdekelnek. Az egészségtelen szülő-gyerek kapcsolatból ki lehet indulni, nem beszélgetnek vele, nem kísérik figyelemmel az Insta, Snap stb. jelenlétét, inkább pénzt adnak neki, csak hagyja őket békén, ilyesmi. Gyakran kötődési problémák is társulnak a magamutogatáshoz, ennek is lehet boncolgatni a következményeit. Nem a legjobb kombó.



6. A követő, lájkoló felelőssége a kultúráért. Az influencer mindig a követői igényeit fogja kiszolgálni. Ha azt látja, hogy sokan olyan embereket lájkolnak, akik kék cápás műanyag vécédeszkával a nyakukban pózolnak, akkor elkezdenek kék cápás műanyag vécédeszkával a nyakukban szelfizni. Azért, ami a képernyőn történik, mi, lájkolók vagyunk a felelősek. Amíg a legtöbb lány csontsovány lányok képeit lájkolja, addig ez marad az ideál; amíg a legtöbb fiú stricik és bűnözők videoklipjeire iratkozik fel, addig ilyen stílusú klipeket fognak gyártani az előadók. Szóba jöhet a lájkoló felelőssége minden szempontból, illetve javasolhatsz elvárásokat, hogy az emberek mi alapján használják a lájk gombot, ha nem akarják, hogy az Insta-feed láttán általános iskolás lányok hánytassák magukat vasárnap este, mert hétfőn haspólót akarnak felvenni.

Leírhatod azt is, hogy te mi alapján válogattad ki a kedveltjeidet, illetve jöhet még a lájk és a riszpekt közti különbség is, ha van kedved részletezni.



7. Kinek szeretnél tetszeni? A régebbi olvasóim már unhatják ezt a kérdést, pedig én nagyon fontosnak tartom. Az ember nem arra hivatott, hogy mindenkinek tetszeni akarjon, az a tárgyak és a termékek dolga. Miért akarunk minél több embernek tetszeni? Miért akarunk féltékenységet, vágyakozást, irigységet kiváltani a hasonló nemű társainkból? Akarunk olyan embereknek tetszeni, akik egy formás fenék vagy kidobott mellek láttán csorgó nyállal nyomják a kedvelés gombot? Hogyan és miért készülnek a rendszeres edzőtermi szelfik? Természetes, hogy tetszeni szeretnénk másoknak, de milyeneknek és hogyan? Mit érdemes végiggondolnunk, mielőtt megosztunk magunkról egy képet a nyilvánossággal? Ide is jöhet személyes sztori, ha valamelyik tini ismerősödnek beszóltak a szülei az Insta-fotói miatt, vagy bujkálnia kell előlük, nehogy meglássák. Az ilyen minden bejegyzést feldob.



8. A szociopátia viszonya a népszerűséghez. Ezt a pontot a Black Mirror harmadik évadának első része ihlette, ahol egy disztópikus világban az ember értékét a közösségi médiában kapott reakciói alapján mérik egy ötös skálán. Tehát, akin látják, hogy "csak kettes", az nem mehet dolgozni, aki egyes, azt kirekesztik maguk közül, aki pedig négy egész nyolcas, azzal mindenki kedves, mert tőle is várják a pozitív reakciókat, hogy felmenjen a saját értékük. Amennyire beteg, annyira valóságos. Itt lehet boncolgatni a népszerűvé válás folyamatát, a szükséges hiányosságokat, és az influencelés jellemzőit. Bízom annak a kreativitásában, aki ezt választja, meg persze érdemes megnézni ezt a kb. 50 perces részt. (A sorozat többi része nélkül is érthető.)



9. Az álságos tartalom hatása az általános iskolás gyerekekre. Itt kifejezetten az érdekel, hogy a fent részletezett kamu lifestyle, a magamutogatás, a meztelenkedés, és a többi népszerű, követendőnek láttatott dolog hogyan hat a gyerekekre. Ezeket a tartalmakat ők ugyanúgy nézik, ahogyan mi, de egészen másképp fogják fel. Mit üzen egy gyereknek, mire nevel egy átlagos Insta-feed átpörgetése? Hogyan fogják fel a gyerekek azt, amit az influencerek közvetítenek? Lil Tayt is fel lehet hozni, az AskFM, illetve Musical.ly-celebeket szintén. Szülők elől bujkálós sztori ide is elfér, vagy esetleg ötletek ahhoz, ha lenne egy tízéves húgod/lányod, hogyan magyaráznád el neki az Instagramon látható dolgokat.



10. A személyiség, az élmény és a párkapcsolat kiégetése a közösségi média által. Nem elég, hogy a legszebb éveinket arra tesszük fel, hogy teljesen ismeretlen embereknek megmutassuk, mekkora emberek vagyunk, de még az élményeinket sem élhetjük át teljes valójában. A nyaralás nem nyaralás 500 szelfi nélkül, a filterezéssel, szerkesztgetéssel, megosztással annyi idő megy el, mint amit a vízben töltünk, másokat kényszerítünk arra, hogy fotózzanak minket bizonyos módon stb. Személyes sztorikat ide is várok, amikor valaki azért nem volt hajlandó elmenni egy helyre, mert az nem elég elit (szórakozóhely, úticél, akármi), vagy azért nem jött össze egy emberrel, mert nem mutatott volna jól mellette a képeken, lefotóztatta magát hatszázszor és egy se tetszett neki stb. Az ember tárggyá válásának folyamata is érdekes, a minél kívánatosabb lét, az érzelmek kiégése a képek mögül, illetve a létezés, mint teljesítmény. (Megosztott ételek, italok, teljesen hétköznapi dolgok, ilyesmi.)

***

Bárkit szívesen látok ebben a kampányban, még csak az sem feltétel, hogy legyen Instagramod, hiszen nekem sincs. Saját blogod viszont kell, hogy legyen, mert ott fog megjelenni a téma, amiről írsz. Különösen örülnék, ha divatbloggerek is csatlakoznának a kezdeményezéshez, de mivel az elmúlt hónapokban többször is beletapostam a lelketekbe (jaj) ezért teljes mértékben megértem, ha az én kezdeményezésem smafu. Azért örülnék nektek nagyon, mert igazán a ti célközönségeteknek szánnám ezt a sorozatot, de a blog tematikája miatt én nem tudom őket olyan hatékonyan elérni. Hálás lennék nektek, komolyan. Ha beszálltok, ígérem, nincs több szarkazmus, vagy gúnyolódás - aminek egyébként pont ugyanaz volt a célja, mint ennek a kampánynak, felhívni a figyelmet a valóságra.

Akár ketten, akár öten, akár tízen fogjuk megírni, bízom benne, hogy minél több emberhez el tudjuk juttatni ezeket az üzeneteket. Ha szívesen segítenél, és van saját blogod, akkor itt, a blogos csoportokban, vagy a blogom Facebook-oldalán tudsz jelentkezni. Írd meg, melyik pontokról írnál szívesen, és nyugodtan válassz többet! Ha sokan leszünk, azt fogom megbízni, aki hamarabb írt, de persze az se tragédia, ha többen is írnak egy-egy témáról. Aki kapja, marja, várom a jelentkezőket! :)

INFLUENSZÖR lettem

Az elmúlt néhány napban többen kattintottak a Felnőtt Szemmel blogra, mint az azt megelőző tíz hónap alatt összesen. Olvasók tízezrei rohamozták meg a blogomat napi szinten, záporoztak a megosztások, a hozzászólások és a reakciók. Nem győztem kapkodni a fejemet a sok vicces, imádom és lájk között, válaszolgatni a hozzászólásokra és követni az eseményeket. Azt gondolom, minden fiatal álma, amikor teljesen ismeretlen emberek írnak elismerően az alkotásairól, tevékenységéről - kaptam ilyen üzeneteket is.

Ehhez viszonyítva szeptembertől júliusig alig-alig látogatták a blogomat. Tíz hónapig hasonló nézettségem volt, mint a többi bloggernek, talán akkor ugrott meg egy kicsit, amikor valami botrányt csináltam.

Mégis mi történt az elmúlt héten?

Elvégeztem az influencer OKJ-képzést?

Végre letöltöttem az Instát vagy a Snapchatet és teleposztoltam a fullos chill és lifestyle képeimmel a tengerpartról?

Szebb lettem és vékonyabb? Felcsaptam modellnek?

Bevált a bőrdzseki, amit a múlt héten vettem?

Elkezdtem Symbolba, Ötkertbe és a többi wannabe-gazdag szórakozóhelyre járni és lepacsiztam az összes hitvány celebbel?

Extrovertált lettem?

Megtaláltam a bölcsek kövét? Beléptem a titkok kamrájába?

Augusztustól lejárt a posztmodern, és az új korszellemben már hirtelen értékesebb lett a blogom, mint, mondjuk, a GinnEase, a Könyvkósza, vagy a Chronicles of a Bookshelf?

Nem. Ezeket a blogokat továbbra is értékesebbnek tartom a sajátomnál, továbbra sincs nálam a bölcsek köve, továbbra sincs Instám, vagy Snapem, és továbbra sem jönnek oda az idős nénik az utcán, hogy megbabusgassák az arcom. Egyszerűen annyi történt, hogy

vásároltam hirdetést a Facebookon. Pénzért.

Biztos vagyok benne, hogy rengetegen kattintanak erre a bejegyzésre a képen látható számok miatt, úgyhogy szeretnék beszélni egy kicsit a népszerűségről, nézettségről, a lájkolásról, és az elmaradhatatlan self-brandingről. (Ezt a szót már majdnem annyira utálom, mint az inspirációt.)

Az Alternatív érettségi kérdései között találhattatok egy olyat, ami az ideális nézettségről szólt. Mekkora nézettségnél éreznéd azt, hogy ez már elég, ennél már nem szeretnél többet? Meglepődtem, hogy szinte alig volt olyan blogger, aki írt volna egy felső határt. Nem rándulna görcsbe a gyomrod, ha egy reggel felkelnél, és látnád, hogy több százan megosztották valamelyik bejegyzésed, lett 1800 követőd és tízezrek járnak-kelnek az oldaladon? Nem félnél, hogy mit fognak szólni hozzá? Én azt írtam, hogy néhány ezer kedvelőnél és néhány ezer napi látogatónál nem szeretnék többet. Ehhez képest augusztus 1-jén 17150 látogatója volt a blogomnak. Teljesen természetes, hogy az emberben ilyenkor szorongás alakul ki, főleg úgy, hogy eleve hajlamos vagyok rá. Ez olyan, mintha arra készülnék egész héten, hogy tartani fogok egy előadást az osztályomnak, és kezdés előtt fél órával szólnának, hogy figyelj már, igazából az egész iskola előtt kellene beszélned. A hét minden napján tízezer feletti látogatottságom volt, az 1-jei tizenhétezer kb. az egész téli, három hónapos adatnak felel meg.

Az utóbbi időben egyre többet használják az ál-gazdag életmódblogok a self-branding szót. Amikor először megláttam, bevallom, én valami öltönyös emberek által, kerekasztalnál kidolgozott, tűpontos marketingstratégiára gondoltam, amivel fokozatosan felfuttatják az Insta-celebeket. Aztán ahogy egyre többet gondolkodtam ezen, rájöttem, hogy mennyire naiv voltam, hiszen azt, amit ők self-brandingnek neveznek, bele lehet tuszkolni egy szokásos, Felnőtt Szemmel-féle felsorolásba. A Facebook-hirdetések szerepét néhány más tevékenység is betöltheti, nézzünk előbb ezek közül néhányat.

• Jelölgetős képek posztolása: baromi idegesítő, de annál hatékonyabb. Bár ez hihetetlennek tűnhet, sokan tényleg meg fogják jelölni az ismerősüket egy krumpli, egy csillámpóni vagy egy poharas kávé alatt, ezzel pedig sok-sok üzenőfalra eljuthat az oldalad. Előnye, hogy akkor is lájkolni fognak, ha valójában nem szól semmiről az oldalad.
• Pucérkodás: legalább naponta többször! Ne félj megmutatni magadból minél többet, majd ha túl sok, a Facebook úgyis letiltja a képed! Ha lány vagy, eleinte meglepő lesz, hogy többnyire lányok kezdenek el követni, aztán egy idő után majd hozzászoksz. Fiúk közül csak a nagyon alja réteget tudod megfogni ezzel, de a lányok tömegével ugrani fognak rá, mert imádni fogják a bevállalósságodat, és olyanok akarnak lenni, mint te.
• Kiskutyusos-kisállatos-kisbabás képek: ennél se add napi húsz darab alá, különben semmi értelme. Videók is jöhetnek, a legtöbb embernek úgyis automatikusan elindítja wifiről, onnan meg már nincs menekvés, kénytelen lesz a cuki kiskutyust bámulni egy-két percen keresztül, aztán úgyis belájkolja az oldaladat, ha már ott van.
• Tudatos, pozitív stb. idézetek: ó, talán ez a legjobb. Az emberek elégedetlenek magukkal és a saját életükkel, úgyhogy ezeket nagyon sokan meg szokták osztani, a megosztások által pedig gombamód szaporodhatnak az idegenek üzenőfalain az oldalad bejegyzései.
• Nyereményjátékok: értelmesebb követőtábornak könyvet, a többieknek ájfónt érdemes feldobni. Garantált siker.

Ezek mellé nem árt, ha alakoskodsz; ha lány vagy, akkor pedig keltsd azt a hatást, hogy te egy darab hús vagy, aki a testén és az arcán kívül mást nem tud adni ebbe a világba.

Amikor egy csili-vili oldalon self-brandingről olvasol, ezt tartsd szem előtt. Abban a világban élsz, ahol DJ Tőtöttcigi, a bebaszós live és a herevasalás egyaránt ott van az utóbbi évek legsikeresebb self-brandjei között, egyenként több százezres, vagy milliós eléréssel. Palvin Barbara Las Vegas-i terrortámadásos L'oreal-reklámja is világszerte influencelte a népet, amikor meg bocsánatot kért, kis híján megkapta a tavalyi béke-Nobel díjat.

Hiába olvashatunk egyre gyakrabban a népszerűség és az érték különbségéről, az influencerek továbbra is abban a hitben tartják az embereket, hogy ami népszerű, az értékes. Ami népszerű, az sikeres, az tiszteletre méltó, azt meg kell becsülni, azzal kivételezni kell, azt piedesztálra kell emelni, és fel kell nézni rá. Miért? Komolyan gondoljuk, hogy Molnár Krisztián bebaszós live-ja értékesebb tartalom, mint a kedvenc blogjaim, mert azt százezrek nézik? Komolyan gondoljuk, hogy Pixa, Hiro vagy a BSW, esetleg Mario teszi közzé a legértékesebb tartalmat, mert ott van a videóik mellett a milliós szám? Nem inkább arról van szó, hogy a legtöbb embernek alacsonyak az elvárásai, az influencerek pedig azzal járnak jól, ha alacsonyan tartják? Hiszen így tudják hozni a nagy számokat - míg, ha az emberek elkezdenének értékes tartalomra vágyni, senkit nem érdekelne a bebaszós live vagy az új AK26 szám.

Minél inkább eltérsz az átlagtól, annál nehezebb influencerré válnod. Ahhoz, hogy sikeres influ legyél, elengedhetetlen, hogy közönségessé válj, hiszen a legnagyobb szám akkor lesz a fotód mellett, ha a legtöbb ember a te tartalmadat tudja befogadni. A különleges soha nem tud népszerűvé válni, hiszen a legtöbb ember nem tud vele mit kezdeni, vagy észre sem veszi. Azért tartom fontosnak, hogy ezekről beszéljünk, mert nagyon sokan - főként fiatal lányok - akaratlanul is hajlamosak influencerekhez hasonlítani magukat. Ez nem baj, saját magad összehasonlítása természetes dolog, de gyakran nem a megfelelő szempontok alapján történik. Egyáltalán nem biztos, hogy Viszkok Fruzsi szebb, vékonyabb, jobb ember vagy izgalmasabb élettel rendelkezik nálad, de ha mégis, akkor sem érdemes ezek alapján párhuzamot vonni. Neked nem az a munkád, hogy szorongó iskolás lányoknak segíts még inkább szorongani tökéletesnek álcázott YouTube-videókkal, hanem te egy (leendő) tanár/pszichológus/jogász/szerelő/buszvezető/író/akármi vagy, szóval vannak ennél sokkal helytállóbb szempontok is.



Vajon hogyan viselkedhet egy párkapcsolatban? Boldogabbá tudna tenni egy fiút, mint te?

Mennyire lehet széles a látóköre, mennyi témáról tanulhatnál tőle valami újat?

Vajon helytállna a te szakmádban, és ha igen, hogyan?

Le tudna győzni téged a sportágadban, amit űzöl?

Hogyan kezelné a helyzetet, ha egyedül kellene élnie, pénz nélkül? Feltalálná magát, el tudna helyezkedni?

Tudna olyan ujjnyalogatós pörköltet összedobni, mint te?



Őszinte leszek: nem ismerem Viszkok Fruzsit, de garantálom, hogy ezekre a kérdésekre nem tudsz mind határozott igennel válaszolni. Sőt, az is előfordulhat, hogy az egyetlen, amiben jobb nálad, hogy inspiratívabb.

Beszéljünk egy kicsit a Facebook-hirdetésekről! Itt sem kell nagyszabású vagy hivatalos dolgokra gondolni. Egyszerű és olcsó, ha négy-öt napi munkád fizetését áldozod rá, könnyen szétszórhatod az egész országban az írásodat, vagy az oldaladat. A beállításoknál megadhatod, milyen korúaknak szeretnéd mutatni a hirdetésed, hol lakjon a célközönséged, illetve, hogy milyen érdeklődési körűeknek jelenjen meg. Utóbbi a legfontosabb, egyelőre én sem jöttem rá, hogyan lehet profin szűrni: egyszer egy blog-könyv-pszichológia érdeklődéssel feladott hirdetésem után fogadott ez a látvány.

Ne legyünk előítéletesek! Babahh Cukikahh bizonyára összetett filozófiai kérdések boncolgatásáért szokott ide látogatni.

Ha Facebook-celebbé szeretnél válni, akkor tehát nincs más dolgod, mint:

• írni valamit a Facebook-oldaladra,
• dolgozni 3-4-5 napot,
• beállítani és befizetni a hirdetésedet a pénzből
• ...magic! 

Aki rendszeresen olvassa a blogom, az biztos lehet benne, de azért a többieket szeretném megnyugtatni: soha nem leszek valódi influencer. Túl kényelmetlen olvasni az írásaimat, gyakran szúrok mások érzékeny pontjára, elégedett vagyok magammal és soha nem adnám fel azt, hogy arról írhassak, amiről éppen kedvem tartja. Viszont ha ne adj' Isten tényleg korszakváltás lenne, és a poszt-posztmodernben ez lenne a divat, szerintem jó influencer lennék. Szeretek felelősséget vállalni az emberekért, ráadásul az olvasók szívesen olvasnak olyan érzésekről, gondolatokról, amik megbújnak bennük, de nem tudják, vagy nem merik őket előhozni. Lehet, hogy egyszer divat lesz öngyilkosságról, bántalmazó kapcsolatokról, vagy pszichológiáról írni, mindenesetre addig nem kell aggódni, ugyanúgy el fogok veszni a Molnár Krisztián és Pumped Gabo által bezárt virtuális térben, ahogy eddig.

Élveztem ezt a hetet és a százezer ember figyelmét, de köszönöm, én inkább maradnék az a szeplős, szemüveges, introvertált fiú, aki szeret inget hordani csőnadrággal, és minden este órákat forgolódik elalvás előtt. Így megmarad az az élményem, hogy ha bekerülök egy új társaságba, nem azért fognak lepacsizni velem a fiúk és szemezni velem a lányok, mert én vagyok a legfeltűnőbb majom az állatkertben, hanem mert jó a humorom, intelligens vagyok, és szeretek olyan dolgokat megfigyelni, amit csak kevesen vesznek észre.

Legyetek jók, vigyázzatok magatokra és a lájkjaitokra!



Vajon mit gondolok az AskFM- és Musical.ly-celebekről? Mi a véleményem az Instagramról? Ha olvasnál még, alább a címkékre kattintva sok hasonló érdekes írást találsz.

A 12 kedvenc blogom, amiről érdemes példát venni

Egyre többször gondolkodom azon, mi lett volna, ha ezt a blogot két évvel korábban indítom el. A színvonalát tekintve nem tett volna túl jót neki, 21 évesen teljesen más emberek vettek körül, mint 23 évesen. Akkor még az egyetem és a kondi töltötte ki a hétköznapjaimat a munka mellett. Edzettem, néha ,,tanultam", eljártunk bulizni, és a 2015/16-os tél volt az, amikor az erkélyem jelentette a központi találkahelyet azokkal a gimis osztály- és iskolatársakkal, akikkel még tartottuk a kapcsolatot, némi tömény társaságában. Az íráskészségem közel állt a mostanihoz, de semmi értelme nem lett volna akkor elindítani a Felnőtt Szemmelt, hiszen az itt olvasható gondolatok többsége a nyitást megelőző két évben fogalmazódott meg bennem, abból a lifestyleból pedig mára nem maradt semmi.

Az olvasottságot tekintve viszont jobban jártam volna a 2015 őszi nyitással. Vagy mégsem? Több helyről hallani, hogy a blogger közösség a kihalás felé tart, ennek is köszönhető, hogy ma nem egy százas listába kezdtem bele, hanem belefér egyetlen bejegyzésbe az a tizenkét blog, amit legszívesebben olvasok. Kevesebben blogolunk és olvasunk, mint két éve, és biztos vagyok benne, hogy még kevesebben, mint, mondjuk öt éve. Mégis azt gondolom, bizakodásra adhat okot, hogy én - aki szereti irreálisan magasra tenni a mércét - ha közel két hétig minden nap másik tartalmas, érdekes, példaértékű blogot szeretnék olvasni, még most, 2018-ban is megtehetném. Nem csak én, de azok is megtehetnék, akik hozzám hasonlóan nem szoktak történetes, novellás, és könyves blogokat olvasni, akik pedig igen, azoknak még több színvonalas blogot rak a szeme elé a csoport nap mint nap.

Van tizenegy blogger, akik más-más módon, de mind hozzátesznek vagy hozzátettek ahhoz, hogy ne haljunk ki. Ki az, aki kétszer szerepel a listán, és kit miért szeretek olvasni? Gondoltam arra, hogy sorrendet állítsak fel, de végül úgy döntöttem, ABC-sorrendbe rakva tálalom azokat a blogokat, amikre mindig rákattintok a csoportban.

A múzsám kávészünete

A Hogyan írjunk pornót című klasszikus alkotója, Lucy igazán üde színfoltja a csoportnak. Humoros paródiáival, jó meglátásaival hetekig feldobta, vagy éppen vitára késztette az olvasókat, viszont mostanában nem tett ki semmi újat. Biztos vagyok benne, hogy a YouTubereken, a daddy kinken és az elszemélytelenedésen kívül is bőven van olyan téma, amiről sokan olvasnánk a véleményét, szóval bízom benne, hogy ez a kihagyás csak átmeneti.

Amire még felhívnám a figyelmet, hogy ebben a posztmodern tűnjünk-mindenáron-tökéletesnek-internetkultúrában Lucy le merte írni, hogy katasztrofálisnak tartja a saját helyesírását. Valóban vannak hibák, de szerintem a katasztrofálistól messze áll, és az, hogy rálát a saját hibáira, sok másik blogger fölé emeli őt.

A Főnököm mackójában című +18-as paródiát továbbra sem mertem elolvasni, de bátrabbaknak így is szívesen ajánlom, Lucy humora egy biztos pont.

Az utam

Zsófi egy másik lázadó a tűnjünk-mindenáron-tökéletesnek-rendszer ellen, ezért is szeretem olvasni őt. Októberben, amikor beléptem a csoportokba, azonnal nyomtam is rá egy hűhát. Amellett, hogy szinte mindent leír kendőzetlenül a szociális munkáról, amit az etika enged, olyan dolgokról is olvashatunk a blogján, mint a bölcsészség, mint létállapot, vagy az érzelmi analfabétizmus. Az én blogomra kaptam már olyan visszajelzést, hogy a hozzászóló ,,örül, hogy nem mindennek csak az egyik oldalát látom", Zsófiéra ez hatványozottan igaz. A szociális munkával kapcsolatban előkerültek már a függőségek, a drogok, az alkoholizmus, és a szegénység is.

Családdal és magánélettel kapcsolatos posztokat is találhatunk ezen a blogon. Gyakran fogom a fejem a ,,pasis" posztok olvasása közben, de egyszerűen az olvasó nem tud nem szurkolni Zsófinak, hogy minden a lehető legjobban alakuljon.

Colorati

Az egyik legötletesebb, legfantáziadúsabb, és egyben legszemélyesebb blog, amit találhatunk a csoportban. Lili is szívesen megy szembe az árral, szívesen tesz fel kérdéseket, (pl.: 5+1 sminktipp 2018-ra helyett miért is lenne jobb 2018?) nem fél visszarántani az olvasót a földre, és nem véletlen az sem, hogy a humort a címkéknél az első helyen találjuk. A kreatív listák mellett olvashatunk sorozatokról, írástechnikáról, a maifiatalozás helytelenségéről, szóval visszafelé is megéri nézelődni. Ha csak egy olyan blogot szeretnétek olvasni, aminek a nagy része magáról a blogolásról szól, az mindenképpen a Colorati legyen, ebben bőven van tartalom is.

Lili nem csak bloggerként, de olvasóként, hozzászólóként is aktívan tesz a csoport kihalása ellen. Sajnos tőle is egyre kevesebb bejegyzést olvashatunk, reméljük, a nyár és az alternatív érettségi visszahozza a tavalyi lelkesedését.

Feketén-fehéren

Ez volt az a blog, ami elindította bennem a poszt kezdetén lévő mi lett volna ha... gondolatfolyamot. Ha a Coloratinál azt írtam, megéri visszaolvasni, ezt legalább annyira megéri. Én a november-decemberi verseny miatt figyeltem fel a Feketén-fehéren című blogra - amit amúgy pont a Colorati nyert meg - ezen kívül pedig rengeteg blog- és könyvkritikát találhatunk itt. Anett zsenialitása vitathatatlan, rengeteget tud írni, és értékeset, nála nem megy a mennyiség a minőség rovására. Néha szeret káromkodni, és bármit olvastam tőle, egyértelműen érződött, hogy annak nem az a szerepe, hogy kinyalja az író, a rajongók, vagy a kiadó seggét, végig önazonos tudott maradni. Ha történetes blogom lenne, én tőle kérnék kritikát, az biztos.

Sok más kedvenc blogomhoz hasonlóan a Feketén-fehéren is hónapokig üresen állt, pedig úgy gondolom, nagy igény lenne rá. Éppen most lenne a legnagyobb szükség arra, hogy a csillámpónis, unikornisokkal és sminkecsetekkel teli, tartalmatlan életmódblogokat megszakítsa a hírfolyamban egy-egy fekete-fehér, akár telekáromkodott vélemény.

GinnEase

A másik blog, amit tavaly elsőként szúrtam ki, az Ginnyé volt, méghozzá akkor, amikor a cigizésről írta le a véleményét. Nem csak nekem tűnt fel, hogy kiválóan ír, és emellett tartalmasan is, sokan olvassák még rajtam kívül, de azt gondolom, így is méltatlanul kevés visszajelzést kap.

Tele van életcélokkal, nyitott az olvasók felé, többször írt már megosztó témáról - a GinnEase volt az, ami miatt össze akartam gyűjteni az általam legértékesebbnek tartott blogokat, és felhívni rájuk a figyelmet. Itt egy blog, ami két éve létezik, minden hónapban többször frissül, szóba kerül a környezetvédelem, a zene, a tudatos ruhavásárlás, van személyes rovat is, és tényleg alig kap visszajelzést? Miért? Tény, hogy nincs agyonreklámozva, de gyerekek, egy ideális világban lájkolók százainak kellene lennie egy ilyen oldalon. Legalábbis, a megosztott írások alatt mindenképpen.

Glorious Mind

Nikivel nagyjából egyszerre indítottuk a blogjainkat. Először is hadd emeljem ki, hogy lehet, hogy egyedül vagyok vele, de imádom a címeit, egyszerűen mindig a poszt sorszámát adja a címének, például Ötvenötödik. Lehet, hogy elsőre ötlettelenül hangozhat, de mégis figyelemfelkeltő, amikor a csoportokban görgetem le a napi ötven listát, hault, vagy könyvkritikát, és megjelenik egy sorszám, mint cím.

Sejthető, hogy nem azért olvasom ezt a blogot, hogy elmerüljek a rúzsok, a parfümök és a kézkrémek világában, viszont ez az egyetlen olyan általam olvasott blog, ahol ezt bárki bármikor megteheti. Niki rendszeresen tesztel és véleményez szépségápolási termékeket, emellett pedig gyakran írja le hosszasan a véleményét megosztó témákkal kapcsolatban is. Ecsetkészlet az olvasás mellett, wishlistek az oktatási rendszer mellett, paletták és parfümök a továbbtanulás és a politika mellett - ez mind jól megfér ezen az oldalon, anélkül, hogy bármelyik kevésbé lenne érdekes.

Ha belegondolunk, hogy ez Kasza Tibi lájkvadász módszerének tökéletes ellentéte, (sose beszélj megosztó témáról vs. állj bele minden vitába) még inkább becsülendő, hogy Niki ilyen gyakran megosztja velünk, mit gondol a világról.

Így neveld a regényedet

Az Így neveld a regényedet blogot nem szokták egyik csoportban sem hirdetni, én is teljesen véletlen találtam rá tavaly, amikor segítséget kerestem regényíráshoz. Elkezdtem olvasni, olvastam, olvastam, és nem bírtam abbahagyni. Igazából már nem is a saját regényem miatt olvastam tovább, hanem mert érdekelt, hogy az az író, aki ennyire ötletesen, részletesen, ekkora szakértelemmel ír az írásról, vajon mit gondolhat más dolgokról. Mit gondolhat a young adult és a new adult könyvekről, a bétázásról, az olvasásról?

Ezzel a véleményemmel nem leszek népszerű, de úgy gondolom, a láthatóan komoly szakértelemmel, a végtelen részletességgel, de mégis magával ragadó olvasmányosságával, és a közel száz poszttal az Így neveld a regényedet feleslegessé teszi a magyar nyelvű, írástechnikával foglalkozó blogok túlnyomó többségét. Minek nyitna az ember másikat, amikor itt megtalálhat szinte mindent, amire kíváncsi, ráadásul szakértőtől? Kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos, ráadásul tényleg ,,letehetetlen". Ha egyszer úgy döntök, hogy háttérbe szorítom a blogomat, és inkább a regényemmel foglalkoznék, biztosan ezt fogom olvasgatni segítségért.

Passz

Mivel rossz szokásom, hogy szinte egyáltalán nem olvasok könyves blogokat, hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy zseniálisan megírt kritika miatt találtam rá az oldalra. Pedig nem lenne meglepő, hiszen a Passz.-on több mint száz, zseniálisan megírt kritika található! Nekem mégis a könyvmolyképző kiadó és egy besokallt könyvmoly című poszt után esett le először az állam, ahol a szerző, Giger hét pontban szedi össze, mi a problémája a kis országunk egyik legnagyobb kiadója körüli kultusszal. Azóta írt az irodalomoktatásról, korábban írt a kötelező olvasmányokról, az Egyéb bejegyzések menüben több mint harminc, többségében véleményes posztot olvashatunk.

Ezek mellett csak a young adult címke alatt nyolcvankét kritikát találunk, és amikbe beleolvastam, mind körültekintően megírt, elgondolkodtató, néhol humoros, de komolyságából mit sem veszítő kritika volt. Ha csak egyetlen, elsősorban könyvkritikával foglalkozó blogot olvasol, az ez legyen!

(A többi könyves bloggernek pedig ajánlom, hogy ha érzi magában a lehetőséget, fejtse ki nyugodtan a véleményét az olvasásról, úgy általánosságban zsánerekről, olvasókról, vagy akár egy-egy jelenségről, ami kevésbé kapcsolódik az olvasáshoz. A Passz. mellett így találtam rá például a Chronicles of a Bookshelf blogra is, ami szintén nagyon tetszik! Az, hogy valaki minden héten fényesre nyalja egy-egy kiadó, vagy az olvasói seggét, minden reggel kiposztolja a kávéját meg egy könyvet az Instára, meg noname írókat dicsér halálra, csak mert nem mer beleállni konfliktusokba, szerintem keveseket érdekel, olyan olvasókat pedig végképp nem fog bevonzani, akik eleve keveset kattintanak könyvkritikákra. Szóval még egyszer, aki erre és az ezekkel járó hashtagáradatra nem kíváncsi, annak jó szívvel ajánlom ezt a két ötletes, olvasmányos könyves blogot.)

#bookstagram #book #bookish #instabooks #igreads (Csak, hogy én is menci legyek. Azt mondták, 2018-ban ezek nélkül nem is létezhet blog.)

Pán Péter, stop!

Ez egy komolyabb, ,,felnőttes" blog. Nincs teleszórva felsorolásokkal, zárójeles, vagy áthúzott megjegyzésekkel, mint az enyém, viszont telis-tele van érdekes, a mi generációnkat is érintő témákkal. Az Y és a Z generáció közötti szakadék aljáról felfelé kukucskálva gyakran érzem azt, hogy szükségem volt erre a blogra ahhoz, hogy jobban megértsek olyan folyamatokat, mint például, hogy miért szexelnek kevesebbet a 2010-es évek fiataljai, mint a korábbiak.

Itt tényleg nincs olyan, ami ne lenne érdekes, a szerző például többet tud a Musicallyról, mint maguk a használók. Intelligens, jó meglátásai vannak, és bármilyen jelenséget is elemez, úgy teszi bele a saját véleményét, hogy az ne nyomja el magát a bemutatott dolgot. Nem véletlen, hogy rendszeresen jelenik meg az Index2 oldalán, és nemrég lépte túl a kétezer kedvelést a Facebook-oldala. Felnőtteknek és fiatalabbaknak, szülőknek és gyerekeknek is egyaránt szórakoztató, sokat lehet belőle tanulni, mindenkinek ajánlom.

The Gigest

A Teaszünet Díj alkalmával egyszer már agyondicsértem ezt a blogot az Ömlesztett hulladék menüpont miatt, de sajnos azóta alig frissül. Amikor néha eszembe jut, megnyitom, és látom, hogy nincs kint semmi új, úgy szoktam nézni, mint Benjamin Franklin a százdollárosról:

Égető szüksége lenne a csoportnak erre a blogra. A Passz.-on olvasható véleményekhez hasonlóan az itteni novellákat is összeszedettség és 10/10-es olvasmányosság jellemzi. Persze, érthető, hogy Gigernek is van ezer más dolga a blogolás mellett, de az felháborít, hogy tartalmatlan lifestyle-blogok szinte naponta ontják magukból a semmitmondó moslékot, a színvonalas blogokon pedig vagy alig jelenik meg valami, vagy bezárnak. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy két-három random kiválasztott novella, a Teaszünet-díjra adott válaszok, és a két vélemény erről az oldalról értékében továbbra is túltesz a csoportban található blogok többségének egészén. 

Öt-hat bejegyzés innen > egy egész, régóta működő blog. Érdemes ezen az egyenlőtlenségen elgondolkodni. Úgy, mint ahogy általában Giger írásain.

Todos los días

Komolyan mondtam, hogy a legszínvonalasabb blogok vagy nem posztolnak, vagy bezárnak. Tavasszal így történt ez a Todos los días-szal is, amit a szerzője úgy kezd el meghatározni rögtön a címlapon, hogy ,,egy hétköznapi kis blog". Azt gondolom, ez minden, csak nem hétköznapi, sőt, az egyik legkülönlegesebb blog, én nagyon szívesen olvastam.

Victoriával nagyon gyakran egyet tudtam érteni, és szerintem az tette igazán különlegessé a blogját, hogy gyakran gondolt újra, kérdőjelezett meg fogalmakat. Mi az ihlet? Mi a kritika? Mi a must have, és valóban kellenek nekünk a must have-darabok? Vagy, ha visszafelé olvasunk: mi a fangirlködés? Szeretem az olyan blogokat, amik nem csak elgondolkodtatnak, de érződik rajtuk, hogy magának az írónak is egy univerzum van a fejében, amiből gondosan megválogatva megoszt velünk egy-két apró részletet. Ha ez az univerzum kritikai érzékkel párosul, a megosztás pedig érezhető intelligenciával és egy csipetnyi humorral, azt nagyra tudom értékelni.

A Todos los días-t, és a csoportot egymás után olvasgatva érdemes elgondolkodni a keresleten, a kínálaton, és hogy a legjobbak miért hagyják abba, vagy miért posztolnak alig. Akik gyakran járnak Wattpaden, azokat is leggyakrabban az borzasztotta el, hogy a legolvasottabb írások színvonala egy hányással ér fel, az igényes történeket pedig alig-alig olvassák. Megéri ilyenkor tovább folytatni, írni, vagy Victoria döntött jól a bezárással, annak ellenére is, hogy az ő blogját azért sokan szerettük? Gondolom, neki nem a népszerűség volt az első, viszont aki szeretne népszerű lenni a blogjával, annak úgy néz ki, érdemesebb valami tartalmatlan, zabkásákkal és must-have darabokkal teli oldalt nyitnia, mint elénk tárni a fejében lévő univerzumot. Elgondolkodtató.

:): Your choice

Thea gyakran rázza fel a közösséget, veszi fel a versenyt a végtelen listáimmal az ő végtelen listáival, ráadásul saját készítésű kinézeteket is gyárt. Sokat elárul, hogy oldalt a jellemzésnél azt olvashatjuk, segítőkész, és ha a blogra kattintunk, jelenleg is egy segítségnyújtás, illetve kérés látható a címlapon. Az egész blogra jellemző ez az összhang, a több mint 120 bejegyzés között pedig rengeteg érdekeset találunk, bár a régiek közül már sok nem elérhető (ha jól emlékszem, volt egy 100-as blogbejegyzés ötletlista, önismereti teszt, néhány tipp egy blog hirdetéséhez, és sok más).

Ha nem számítjuk, hogy az Alternatív érettségit is visszakaptam már, akkor nyolc hónap alatt a Teaszünet díj az egyetlen, amit én is megkaptam, és szerintem ez terjedt a legjobban az utóbbi időben. Nem véletlen, hiszen itt nem csak a kihívottjain kellett gondolkodnia a díjazottnak, hanem a saját nyolc kérdésén is, amiket továbbad. Ötletes volt a díj, akárcsak Thea egész oldala, ráadásul pénteken valamit meg fog rajta változtatni, ami egyelőre meglepetés.

Láthatjuk, hogy nem minden kreatív blog halad a megszűnés felé, és a közösséget sem kell temetni, mert vagyunk még páran, de van egy észrevehető érdeklődés-csökkenés. Kevesebbet olvasunk, kevesebbet reagálunk, a korábbi szólj hozzá, hagyj nyomot, reagálj mindenre-jellegű kezdeményezések sajnos alig érték el a céljaikat. Én nem is ösztönöznék arra senkit, hogy nyakló nélkül kommenteljen mindenhova, sőt, válogassátok meg, hogy mit olvastok, de azt, amit megkedveltetek, vagy érdekesnek találtatok, mindenképpen támogassátok az érdeklődésetekkel. Ne hagyjuk veszni az értékes blogokat!

Nektek kik a kedvenceitek? Van olyan blog, amit ti is szoktatok olvasni az én kedvenceim közül?