Úgysem találnék jobbat | Úgyis találnék jobbat

Úgysem találnék jobbat!

Nála jobbat? Én? Nem, az kizárt dolog. Ő annyira jó ember! Szeret engem, és elfogad. Elfogadja az összes hülyeségemet, bénázásomat, szerencsétlenségemet. Ő az egyetlen, aki mellett felszabadult tudok lenni, ráadásul érzem rajta, hogy vágyik rám. Így, ahogy vagyok, kövéren, csúnyán. Bármiben számíthatok rá, mindenben segít nekem, szinte minden kívánságomat lesi, és ha rossz kedvem van, mindig megvigasztal. Annyira jó szülő válna belőle! Megbízható, törődő és figyelmes. Neki bármit elmondhatok, sőt, szinte szavak nélkül is megértjük egymást. Bármikor menekülhetek a karjaiba a problémáim elől, és meghallgat, megért, tanácsot ad. Amikor megyünk valahova, alig tudom rávenni, hogy ne hívjon meg, hiszen mindig szívesen fizetné a részemet. Mindent megtenne értem, akármekkora terhet képes lenne a vállára venni, hogy nekem könnyebb legyen.

Igaz, hogy vannak nála sokkal vonzóbbak, szexibbek is, de hát ő is elfogadja az én ocsmány külsőmet. Ez így működik: valamit valamiért. Egyébként annyira nem néz ki rosszul, de még magamnak sem merem bevallani, hogy mielőtt megismertem volna, biztos, hogy elmegyek mellette az utcán. Nem vettem volna észre, nem szúrtam volna ki őt, most meg szerelmemnek hívom. Valójában teljesen máshoz vonzódom, de hát kit érdekel? Én erős vagyok, és képes vagyok elfojtani a vágyaimat! Különben is, így legalább tudom hangoztatni, hogy én nem olyan vagyok, mint azok a felszínes emberek, hát nekem nem számít a külső! Lehet, hogy nem az igazi a szex, lehet, hogy néha mással álmodom, és olyan is előfordult, hogy más volt az első gondolatom reggel - de hát ő annyira jó ember! Képtelen lennék megbántani őt ilyesmivel. Ráadásul bemutatott a barátainak, társaságba vitt, felvállalt, mint a barátnőjét, ilyenkor pedig még értékesebbnek érzem magam mellette. Mivel ő se egy két lábon járó szexszimbólum, legalább kevesebb eséllyel csapják le a kezemről, így emiatt sem kell aggódnom.

Gondolatban már több százszor megcsaltam. Lett volna rá lehetőségem, hogy megtegyem, de nem. Nem ezt érdemelné. Már azért is bűntudatom van, mert másra vágyom, hiszen ő annyira jó ember! Pedig néha elgondolkodom azon, hogy egyáltalán miért vagyok vele. Miből fejlődött ki a kapcsolatunk? Kulcsszerepet játszott, hogy száz százalékig biztos voltam benne, hogy tetszem neki, de ezt nehezen ismerem be magamnak. Próbálok úgy tenni, mint aki mindig is érte epekedett, rá vágyott, egy ilyen emberre! Így könnyebb. Különben is, megérdemelné, hogy ezt érezze. Szükségem van arra a támaszra, amit nyújt nekem, és az érzésre, hogy minden nap szeretve vagyok. Ő egy biztos pont az életemben: tudom, hogy neki bárhogyan megfelelnék, és elnézné szinte bármilyen hülyeségemet. Mindig megnyugtat, és tőle esik a legjobban, ha azt mondja: minden rendben lesz. Persze, neki sem hiszem el teljesen...

A mi kapcsolatunk olyan, mint egy viszonzatlan, egyoldalú orális kényeztetés. Úgy tűnhet, ő van a középpontban, és nagyon jó neki - de valójában én irányítom minden porcikáját. Elveszem az eszét, elvonom a figyelmét, és kínosan ügyelek arra, hogy a számomra fontos dolgok felett egy pillanatra se vehesse át a kontrollt a kapcsolatban. Minden fontos döntés az én kezemben van, eközben pedig gondoskodom arról, hogy még gondolatban se vágyjon másra, ahogy néha én teszem. Minél több időt tölt velem, minél tovább csinálom, annál inkább a hatásom alá kerül, annál inkább ki vannak szolgáltatva az érzelmei, a hangulata, a vágyai, és mindezért még hálás is nekem! Addig jó, amíg függ az irányításomtól - hiszen csak addig érzem magam biztonságban. Különben is, szexszel szinte bármire rá tudom venni, nagyon egyszerűen befolyásolható; de mivel kedves vagyok, ezzel csak ritkán élek vissza.

Néha fontosabb neki a hobbija, mint én, meg azért néha bántani is szokott, de csak szavakkal. Ezek meg minden kapcsolatban megvannak, nem? Ez egy kapcsolat velejárója. Aranyos, amikor bocsánatot kér, szóval nem is akkora baj, hogy ilyen hullámzó a viszonyunk. Nem az számít, hányszor veszünk össze, hanem, hogy hányszor mondjuk ki: megoldjuk. Nem érzem magam a fellegekben tőle, de hát mihez kezdenék nélküle? És ő mihez kezdene nélkülem? Hiszen olyan önbizalomhiányos volt, mikor megismerkedtünk, érzem, hogy szüksége van rám, hogy kellek neki. Annyira jó ember - nem érdemelné meg, hogy kidobják, soha nem tudnám ezt tenni vele. Ezért inkább úgy teszek, mint aki a fellegekben jár, és csendben szenvedek, amikor egy kis időre egyedül maradok a gondolataimmal. Aki igazán vonz, aki igazán tetszene, akiről elolvadok, és akire legszívesebben rávetném magam, annak úgysem kellenék. Én olyat úgysem érdemlek meg, nem viselne el, hiszen egy rakás szerencsétlenség vagyok. Ráadásul egy olyan emberhez már alkalmazkodni kellene, mellette nem biztos, hogy minden lehetne úgy, ahogy én akarom. Inkább beérem ezzel. Én irányítok, ő pedig úgy tűnik, élvezi.

Nála úgysem találnék jobbat.

***

Úgyis találnék jobbat!

Áhh, nála jobbat bármikor. Amíg más párok párnacsatával, vagy kényeztetéssel kezdik a napot, ő hozzám se szól, amíg meg nem itta az első kávéját. Már korán reggel árad belőle az öngyűlölet: minden egyes kócba szerelmes tudnék lenni a hajából, és úgy érzem, mintha ezt minden egyes tincsével visszautasítaná. Inkább bamba arccal nyomkodja a telefont, miközben néha belekortyol a bögréjébe, aztán fogmosás, aztán meg már úgyis készülődni kell.

Jobb helyeken neki érzelmi biztonságot kellene nyújtania. Ugyan már! Egy pohár kakaónak sem tud biztonságot nyújtani, ha kedve tartja, ott hagyja félig töltve az asztalon. Néha egy hétig alig eszik, néha egy nap alatt felfalja a fél konyhát. Persze, van ami nem változik: folyton sajnálkozik a teste miatt, takargatja magát, frusztrált. Múltkor a strandon mellettünk egy pár felszabadultan vízibomba-csatázott, meg össze-vissza csiklandozták egymást, én meg majd' elsárgultam az irigységtől - nálunk ilyen soha nem történhetne. Az exemet nyolc évig csúfolták általános iskolában a teste miatt, mégis rám vetette magát már az első hetekben, és nem győztük lekapkodni egymásról a ruhát. De minden ember más. Ez egy másik kapcsolat, egy másik helyzet, én pedig tűrök. Főzni is nekem kell rá. Nem értem, otthon nem engedték szegényt a tűzhelyhez? Szívesen segítek neki, sőt, legszívesebben vele főznék, de mindig kiveszi a kezemből, vagy kioktat, lekezel, hogy azt nem úgy kell.

Ha jobban belegondolok, pontosan olyan, mint az anyja. Akaratos, irányító, és egy érzelmi zsarnok. Ha nem az van, amit ő akar, a földhöz veri magát, vagy megzsarol - amelyik éppen hatékonyabbnak tűnik számára, a lényeg, hogy végül az ő akarata érvényesüljön. Ha este veszekszünk, nem hagy elaludni, amíg nem adok neki igazat, hiszen meg van győződve róla, hogy mindent jobban tud, és mindent az ő előnyére magyaráz. Nem is a kialvatlanságom miatt aggódom, hanem amiatt, hogy ennek köszönhetően gyenge lesz eltérni az anyja mintáitól. Nagyon gyenge lélekben, hangulatfüggő, sértődékeny és labilis, ez pedig arra enged következtetni, hogy esélytelen, hogy később megváltozzon, hiszen ezeket magának sem ismeri be. Ha azt nézzük, hogy egy barátomat láttam jóízűen nevetni két kemoterápiás kezelés között, ez a gyengeség igencsak szánnivaló. Apropó, barátok! Belőlük nem maradt sok, hiszen az összeset elszigetelte tőlem különféle indokokkal.

Pedig én családot szeretnék. Gyerekeket, babázást, közös játékot, családi vacsorát, kalandparkot és karácsonyt fenyőfával! Ehhez képest most itt ülünk egymás mellett, és ki-be sétálok a kommunikációs zsákutcákból, amikbe belevezet. Amellett, hogy mindent megmagyaráz, képtelen beszélni kényes dolgokról, minden, ami kényelmetlen, napokkal, hetekkel, hónapokkal később derül ki. Úgy érzem, a kisállatának is jobban megnyílik, mint nekem - bár, vele többet is törődik. Ha megkérdezem, miért van velem, sosem tud rá igazi választ adni. Mások 100 napon keresztül részletezik, hogy miért szerelmesek a másikba, ő meg kiszúrja a szememet olcsó klisékkel, amiken még egy romantikus vígjátékban is elröhögi magát az ember. Tudja, hogy utálom a szeretlek szót, de csak azért is mondja. Hiába tartom intelligensnek, érzelmileg nagyon primitív szegény, szóval érthető, hogy csak így tudja kifejezni az érzelmeit, máshogy nem. De ha belegondolok, hogy más leszokik a dohányzásról a társa kedvéért, neki pedig ennyi is nehezére esik, mindig elgondolkodom, miért jó ez a kapcsolat nekem.

Hogy érzem magam mellette? Magabiztosan? Úgy, mint aki erőt sugároz magából? Dehogy! Egy gyámoltalan, kiszolgáltatott, elhanyagolt cafatnak érzem magam, akit felszedtek a földről. Egy szeretet-gépnek, akinek a torkába dobálják a pénzt, és néha megpaskolják, megölelgetik. Egy kelléknek, amit használnak; egy rongynak, amivel szétfolyó érzelmeket mosnak fel; egy tárgynak, ami kitámasztja az egyedüllét csukódó ajtaját. Így érzem magam mellette, ez az én szerepem ebben a kapcsolatban.

Erre pazaroljam a legszebb éveimet? Én egy értékes ember vagyok! Egy életszerető, hasznos ember, értékes tulajdonságokkal! Lehet, hogy valakinek én vagyok a legféltettebb vágya. Lehet, hogy valaki 100 napon keresztül képes lenne részletezni, hogy mennyire szeret. Lehet, hogy valaki képes lenne változni, lemondani bizonyos dolgokról, és olyan szerepbe rakni, amiben tevékenynek, hasznosnak, értékesnek érzem magam. Tényleg akarom ezt? Hozzá akarok tartozni? Vele szeretnék jegyesoktatásra járni hétről-hétre, az ő kezét szeretném megkérni, és szorosan fogni a legfontosabb pillanataimban? Őt akarom csodálni, rá akarok felnézni? Vele akarom átbeszélgetni az éjszakáimat múltról, jövőről, jóról és rosszról, boldogságról, természetről, mesterséges intelligenciáról, csillagászatról, elvekről, emlékekről és összeesküvés-elméletekről? Komolyan? Ugyan már! Még ma összepakolom a dolgaimat, lelépek, a kulcsot meg bedobom a lábtörlő alá.

Ennél úgyis találnék jobbat.



A kép az iStockról van.

Hogyan (ne) szakíts? - 16 gondolat szakítás mellé

Mutasd meg, hogy szakítasz, megmondom, ki vagy! Akár ez is lehetne a jelmondata ennek a bejegyzésnek. Mivel alig egy hónapra vagyunk a gólyatáboroktól és a tanévkezdéstől, itt az ideje beszélnem egy kicsit a szakításról. Most próbálsz úgy tenni, mint aki nem érti az összefüggést, igaz? Pedig a fiatalkori kapcsolatok végének leggyakoribb okai a megcsalás, vagy az, hogy már nem olyan, mint az elején, esetleg az egyik fél beleszeret valaki másba. Ezekre tökéletes alkalom egy új közösség, kollégium, tábor, vagy akár csak egy költözés egy másik városba. Az egyik, vagy mindkét fél mentális betegsége is gyakori szakító ok, ki fogok térni erre is.

Gyakori tévhit, hogy az a fél szenved jobban, akit kidobtak. Valójában az a fél szenved jobban, aki még szívesebben maradt volna a kapcsolatban, és aki jobban szerette a másikat. Ez lehet a szakító fél is. Mindhárom eddigi komoly kapcsolatom végén én kezdeményeztem a szakítást, szóval az alábbi gondolatokat úgy olvasd, hogy egy igazi profi tollából pattantak ki! Komolyra fordítva, többször is megtapasztaltam, milyen az, amikor hiába kötődöm jobban, nekem kell szakítanom. Az első alkalom után fél éjszaka sírtam, aztán egy ugyanúgy kinéző lány karjaiba menekültem; a második után elkezdtem hibát hibára halmozni, és a Tinderbe menekültem; a harmadik utáni éjszaka pedig pánikrohamom volt, és a(z akkor már volt) barátnőmnek kellett nyugtatgatnia, miközben összegörnyedve próbáltam túlélni. Mindhárom megviselt, de nem véletlen olvasod őket, azért az idő múlásával túl lehet rajtuk lépni. 

Hogy hogyan? Az alábbi 16 gondolat segíteni fog, hogy igazán felnőtt módra kezeld a szakítást!

1. A szakítás sérti a lelkedet és az egódat is, de inkább az egódat. Beszűkül a tudatod, csak arra tudsz gondolni, hogy nem voltál elég jó, bezzeg, ha elég jó lettél volna, akkor most esküvői ruhában dobálhatnátok egymást rózsaszirmokkal. Ez az esetek többségében nem igaz, egyszerűen félsz az egyedülléttől, dühös vagy, haragszol magadra, és nem tudsz mit kezdeni ezzel a hirtelen jött érzéssel és szeretethiánnyal.

2. Szenvedj! Ez most annak az ideje, komolyan. Abban a társadalomban, ahol Szabó Péter arénákat tölt meg, igencsak nehéz ezt elhinni, de a negatív érzelmek, érzelemkitörések hozzátartoznak az egészséges lélekhez. Sírjál, zokogjál, szedd ki a kanapé ülését, állítsd fel hosszában, támaszd a falnak és bokszolj vele! Ne fojtsd el, ne mondd azt, hogy nem érdekel, ne tagadd, hogy fáj. Egyrészt szánalmas és úgysem hiszi el senki, másrészt egészségtelen a lélekre nézve. Ez egy átmeneti állapot, amit fel kell dolgozni, senki nem süpped bele évekig, de minél inkább elfojtod, annál inkább meg fog mérgezni.

3. Az az idő, energia és pénz amit eddig kettőtökre fordítottál, most egyedül rád marad. Használd fel ésszel! Ilyenkor az otthoni semmittevés és a telefonnyomkodás a legrosszabb. Vegyél könyveket, olvass, kezdj bele új sorozatokba, vegyél kondibérletet, járj el futni, lépj be új Facebook-csoportokba, mozdulj ki, tölts több időt a barátaiddal, kirándulj, utazz el, tanulj valami újat, vagy maradj bent tovább a munkahelyeden, hogy még több pénzed legyen. Boldogságot nem fogsz tudni venni rajta, de egy kis félretett köteg sosem árt. Minél többet vagy otthon, egyedül, annál nehezebben fogod feldolgozni a szakítást.

4. A ruhavásárolgatás, az új frizura, a fű, vagy az alkohol nem fog segíteni. Utóbbit próbáltam, többet árt, mint használ, de hidd el, a többi sem megoldás.

5. Ha azt érzed, hogy na, majd most megmutatom neki, mit veszített! akkor nagyon rossz úton haladsz. Én a leghosszabb kapcsolatom végén annyit írtam ki Facebookra, hogy megtörtént az, amire senki nem számított. Mentségemre szóljon, hogy tini voltam, és kissé másképp használtam a Facebookot akkor, mint az elmúlt két évben. Az a baj ezzel a hozzáállással, hogy te itt egy következmény vagy, és nem az ok. Egy áldozat vagy, és nem a felelős. Nincs a kezedben az irányítás, a szakítás irányít téged. Ez az első napokban normális, de az ismerőseid nem feltétlenül kíváncsiak rá. 

Forrás: Tumblr. Mi más lenne?

6. Ami a külsőt illeti, mindenki pótolható. Ha aktívan nézelődsz a környezetedben, bulikban, Facebook-csoportokban, nem lesz nehéz leakasztanod egy hasonló külsejű lányt/fiút, mint amilyen az előző barátnőd, vagy barátod. Ha sikerül, hatalmas nagy királynak fogod magad érezni, különösen akkor, amikor lefekszel vele. Hasonló külső, mégis fel lehet fedezni, mégis új, mégis más, nem az a megszokott, amihez rossz emlékek kötnek! Amikor 19 évesen elkezdtünk közeledni egymáshoz egy ugyanolyan alacsony, duci, mosolygós arcú, sötét hajú és szemű lánnyal, mint amilyennel évekig jártam, én is azt hittem, hogy enyém a világ. A személyiséget, az azonos szeretetigényt és szeretetnyelvet viszont már nem ilyen egyszerű pótolni, és legtöbbször nem is sikerül.

Nem azt mondom, hogy ne csinálj ilyet, de semmiképp ne várj tőle többet néhány mozgalmas éjszakánál, hétvégénél. Arra jó, hogy megerősítsen abban, hogy létezik olyan ember a világon, akinek még kellesz, semmi másra nem. 

7. Semmiképp ne legyél könnyen kapható! Fiúként szembetűnő, hogy szakítás után lévő lányokhoz a legegyszerűbb közeledni, mert ők vannak a leginkább elveszve, kiszolgáltatva, könnyen hajlanak egy kis vigasztalásra. Te ne legyél ilyen! Ha mindenképpen szükség van egy-két jól sikerült éjszakára ahhoz, hogy megálljon az ingatag önértékelésed, akkor inkább várj vele néhány hetet. Attól, hogy szakítottál, nem kell, hogy azonnal mindenre kapható legyél.

8. Ne menekülj azonnal másik kapcsolatba! A társfüggőség egyértelmű tünete az egyik kapcsolatból a másikba való ugrálás, különösen, ha egyik miatt szakítasz a másikkal. Ez arra enged következtetni, hogy egyedül életképtelen vagy mind anyagilag, mind lelkileg.

9. Nem érdemes azzal pumpálnod az egódat, hogy a másik kivel jött össze utánad. Semmiben nem befolyásol. Ha az új fiú/lány rosszabbnak tűnik, az azt jelenti, hogy te is célpontja voltál az exed förtelmes ízlésének; ha jobbnak tűnik, akkor pedig érdemes újragondolni a szempontjaidat, amik alapján jobbnak tartod magadnál az új társat. Ha van a szempontok közt olyan, amivel tényleg érdemes foglalkozni, itt az ideje, hogy fejleszd magadat benne. 

10. Attól, hogy szakítottál, nem kell magamutogatós képekkel elárasztanod a Facebookot. Tudjuk, hogy most nagyobb szükséged van a lájkokra, de próbáld meg ezt személyesen elérni azoknál, akiknek a lájkjaira számítasz. Tartsd magad többre egy lájk-célpontnál! Hidd el, a személyes találkozás hatékonyabban segít feldolgozni a szakítást, mint hogy Pistike Kovács kedvelte a fényképedet.

11. Ne zárkózz el valakitől amiatt, mert ugyanannyi idős, ugyanaz a csillagjegye, ugyanazt a zenekart szereti, vagy ugyanolyan cipője van, mint annak, akivel voltál! Ne kezdd el szidni általánosságban az összes fiút/lányt, mert csak hülyét csinálsz magadból, és azt közvetíted vele, hogy rosszul választasz. Válassz a megfelelő szempontok alapján! (Lásd két ponttal lejjebb.)

12. Most, hogy egyedül vagy, itt az ideje egy kis önismeretnek. Ez a legjobb alkalom arra, hogy felmérd, hogy te mit csináltál rosszul, amit a következő kapcsolataidban másképp alakíthatsz. A szakításról - eltekintve a megcsalástól - 99 százalékban mindkét fél tehet, szóval jobban jársz, ha nem azt próbálod megmagyarázni, hogy miért hibás a másik, hanem megpróbálod felmérni, hogy te mekkora részt vállaltál a kapcsolat megromlásában. Veszélyes dolog azt gondolni, hogy te mindent tökéletesen csináltál, hiszen így a következő és az utána lévő kapcsolataidban is fennáll a veszélye, hogy elkövesd ugyanazokat a hibákat.

13. A legtöbb mérgező kapcsolat, és ezáltal szakítás megelőzhető lenne azzal, ha az emberek a megfelelő szempontok alapján választanának társat. Egy szakítást követő időszak tökéletes arra, hogy megkérdezd magadtól: miért vele voltam? Miért néztem fel rá? Mivel fogott meg? Ha nehéz megválaszolnod ezeket a kérdéseket, lehet, hogy olyan szempontok alapján választottad az exedet, mintha azt nézted volna, mennyire eladható a környezetednek; vagy mennyire szépen mutatna az ablakpárkányon dísznek. 

Amellett, hogy az emberek hajlamosak a segge, a mellei, a haja, a sapkája, vagy a tetoválásai miatt összejönni egy emberrel, gyakori az is, hogy egyszerűen csak a szeretethiányukat szeretnék enyhíteni valakivel, aki szebb, mint egy plüssmaci.

Én is fontosnak tartom a külsőt, de azt gondolom, vannak ennél fontosabb szempontok is. Néhány ötlettel segítek, hogy a következő társaddal jobban működjön a kapcsolat. Ha ezekre ügyelsz, kisebb eséllyel futhatsz bele olyanba, mint akivel szakítottál:

• mennyire szeret felelősséget vállalni/magyarázkodni (úgy hozta az élet, nem tehetek róla stb.)
• hogyan kezeli a konfliktusokat, problémákat, mennyire hajlamos az agresszióra, erőszakra, vagy játszmázásra
• mennyire szorgalmas, tettrekész (megelőzve ezzel azt, hogy egész nap otthon nyomjátok a telefont)
• mennyire hajlamos nyomkodni a telefont a társaságodban
• mennyire megbízható
• hogyan beszél a barátairól, mennyire változik meg a jelenlétükben
• mit tart fontosnak egy emberben
• mennyire vannak önálló gondolatai a környezetében történő dolgokról, közéletről, hajlamos-e szembemenni az árral
• mennyire önálló, ami a hétköznapokat illeti, többet kell-e utána takarítani, mint egy óvodás gyerek után
• mennyire hajlamos a függőségekre (alkohol, drog, videojátékok stb.)

Ezekkel sem lehet száz százalékig biztosra menni, de ha eddig nem gondoltál arra, hogy ebbe az irányba finomítsd az elvárásaidat, egy próbát megér. Vegyítheted a saját szempontjaiddal, feltéve, ha vannak, és nem annak a karjaiba dőlsz, aki elsőként dumálja le rólad a bugyit egy tükör előtt gyakorolt stand-up szöveggel.

Az is lehet, hogy mielőtt összejöttetek, túl sokat mutattál a testedből, és azért futott zátonyra a kapcsolat, mert a másik úgy jött össze veled, hogy nem látott belőled ennél többet:

14. A legjobb, ha egyáltalán nem jártok össze szexelni szakítás után, de ha mégis, csak akkor járjatok össze, ha érzelmileg már függetlennek érzed magad tőle! Visszakapni nem fogod így, más értelme meg nincs.

15. Bárki bármit mondott, kelleni fogsz másnak is. Más is szépnek fog tartani. Az is lehet, hogy még jobban, mint az előző.

16. Bármennyire nehéz, szakíts személyesen! Kevés nagyobb tahóság van annál, mintha valaki Messengeren vet véget egy párkapcsolatnak. Bármi is történt, add meg a tiszteletet a másiknak, és közöld vele személyesen, amit elhatároztál.



Szeretnél még párkapcsolatokról, emberekről olvasni? Kattints az emberismeret, vagy a párkapcsolat címkére még több hasonló olvasnivalóért!

A szerelem színei és a háromszög-elmélet

Az egyik kedvenc pszichológiával foglalkozó oldal, amit követek, a Psych2go nemrég megosztott egy érdekes képsort: Robert Sternberg háromszög-elméletét a szerelemről. Nekem nagyon megtetszett, és ezen fellelkesülve bemutatok nektek egy másik szerelem-elméletet is, ami egy kanadai tudós fejéből pattant ki.

Nézzük előbb Sternbergét!

Forrás: MY PSYCHOLOGY - Facebook

Sternberg szerint a szerelemnek három összetevője és hét fő típusa van. A három összetevő az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés, a hét típus pedig ezek kombinációiból áll össze:

Kedvelés/barátság: ha intimitás van, de szenvedély és elköteleződés nincs, az inkább kedvelés, mint szerelem. Ez lehet egy kibontakozó kapcsolat kezdete, de általában nem így alakul, és barátzóna lesz belőle.

Fellángolás: szenvedély van, de se intimitás, se elköteleződés. Ide tartoznak a crushok (bocsánat azoktól, akik utálják ezt a szót) és az egy éjszakás kalandok.

Romantikus szerelem: megvan az intimitás és a szenvedély is, de hiányzik az elköteleződés. Itt már testileg és érzelmileg is kötődnek egymáshoz a felek, ez egy gyakori szakasz komoly kapcsolatok elején.

Üres szerelem: a romantikus fordítottja. Itt az elköteleződés van meg, intimitás és szenvedély nélkül. A sok megromlott házasság, ami a gyerek, a ház, a megszokás stb. miatt maradt meg, mind ide sorolható.

Társas jellegű szerelem: intimitás és elköteleződés van, szenvedély nincs. Idős házaspároknál ez kielégítő lehet, fiatalabbaknál szerintem nem. 

Vak szerelem: van elköteleződés és szenvedély, de nincs intimitás. A My Psychology oldala Kim Kardashiant hozza fel példának, szerintem tökéletes. Az őt utánozni vágyók között is gyakori ez a típus.

Tökéletes szerelem: mindhárom összetevő megvan. Sternberg garantálja, hogy egy ilyen szerelem részesei legalább tizenöt éven keresztül gazdag szexuális életet élhetnek egymással. A pár tagjai el sem tudják képzelni, hogy más mellett esetleg boldogabbak lehetnének hosszútávon, sikeresen legyőznek minden akadályt, miközben egy percre sem engedik el egymást.

Sternberg azt mondta a tökéletes szerelemről, hogy fenntartani nehezebb, mint megtalálni, (ehhez mit szóljon az, akinek még megtalálni sem sikerült?) és, hogy nem tud állandó maradni. A tudós arra is figyelmeztetett, hogy kommunikáció nélkül a legnagyobb szerelem is elmúlhat. Ahogyan az embereket sem lehet a 16 MBTI-típusba betuszkolni, úgy a kapcsolatokat sem lehet ezzel a hét fajtával meghatározni, a legtöbb kapcsolat két típus között helyezkedik el.



A szerelem színei

John Alan Lee háromféle szerelmes embert, és háromféle érzést különböztetett meg, amit görög és latin szavakkal jelölt. Az Eros, a Ludus, és a Storge embertípusok érezhetnek Mania-, Agape- és Pragma-jelleggel a társuk iránt. Az elmélet értelmezhető úgy is, hogy az utóbbi három érzés az Eros, a Ludus és a Storge különféle kombinációiból áll össze.

De mit jelentenek a szavak?

Eros - sejthető, hogy ennek a típusnak bőven van köze az erotikához. Az eros típusú emberek szenvedélyesek, érzékiek mind a szexuális életet, mind az érzelmeket tekintve, szóval fontosnak tartják, hogy meglegyen a kémia. (Jelentsen ez bármit.) Én nem ez a típus vagyok, szóval azt sem értem, hogyan lehet első látásra szerelembe esni egy idegennel, de ez a típus képes rá.

Abban viszont együtt tudok érezni, hogy reménytelen idealisták, és folyton valami romantikus vagy szexuális élményre vágynak. Mások úgy láthatják őket, hogy irreálisak az elvárásaik a szerelemmel kapcsolatban. Naivak tudnak lenni, főleg, ha eközben kielégülnek a szexuális igényeik, és gyakran nem a partnerbe, hanem a szerelem érzésébe szerelmesek. Nem csalfák, de nem okoz gondot nekik szakítani, ha már nem olyan, mint az elején.

Ludus - ez latinul azt jelenti: játék. A ludus típusúaknak a szerelem egy valami, ami közben szórakozhatnak egymással, programokat csinálhatnak, de véletlen sem mélyülhetnek el. Könnyen előfordulhat, hogy egyszerre több partnerük is van, és egyiknek sem fedik fel a valódi érzelmeiket. Általában elvárják, hogy a másik is így álljon hozzá, és ne kötődjön jobban, mint ő. Ennek köszönhetően nem féltékenykednek, hiszen nem jelent gondot nekik, ha a másik is több vasat tart a tűzben.

Ahogy megfigyeltem, ezek azok az emberek, akiket érzékenyen érintett egy csalódás, és vagy bosszút akarnak állni a másik nemen, vagy egyszerűen csak képtelenek túllépni azon a bizonyos csalódáson, ezért érzelmileg bezárkóznak.

Storge - ennél a típusnál a szerelem barátságból alakul ki, és sokkal inkább a közös értékrend és érdeklődés tartja össze a kapcsolatot, mint a szenvedély. Érdekes, hogy Lee ezt a típust a családi kötelékhez hasonlítja. Hosszú házasságot általában ez a típus szokott megélni, de az sem ritka, hogy szakítás után képesek barátságban maradni a másikkal. Megfigyelhető némi birtoklási vágy, de nem túlzottan féltékenyek, csak éppen, amennyire kell, és általában csak komoly kapcsolatban hajlamosak a szexre. Mély bizalom, tisztelet, intimitás és fokozatos elmélyülés jellemzi ezt a típust.



Mania - ez éppen azt jelenti, ami elsőre eszünkbe jut róla: őrülten, birtoklóan, mániákusan szeretni a másikat. Erős birtoklási vágy, féltékenység, függőség jellemzi. A Wikipédia John Hinckley Jr.-t hozza fel példaként a mániához, aki azért próbálta meg megölni Ronald Reagan amerikai elnököt, hogy ezzel a tettel végre elnyerje Jodie Foster szívét. Ha belegondolok a környezetemben vagy az emlékeimben élő mániákus szerelmesekre, ez annyira nem is rossz példa. Az ilyenek szokták összeköltözésbe/eljegyzésbe/házasságba kényszeríteni a másikat érzelmi zsarolással, ráadásul a szex sem egyszerű velük, mert általában hisztisek az ágyban. Jellemzően nem tudják, hogy mit akarnak, a másiknak folyton bizonygatnia kell a szeretetét, mert kételkednek benne. Szerintük a szerelem része a fájdalom, a kettő nincs meg egymás nélkül. (Szerintem meg a mánia nincs meg önbizalomhiány nélkül, meg ennek azért van egy erős borderline-jellege is.)

Agape - az ideális szerelem. Az agape jellemzője, hogy a felek önfeláldozóak a másik érdekében, szélsőséges esetben pedig ez odáig is fajulhat, mint a Titanicban. Odaadás, gondoskodás, türelem, megértés és erős kötődés jellemzi az ilyen kapcsolatot, az egó pedig teljesen háttérbe szorul. Jobb adni, mint kapni - akár ez is lehetne a jelmondata. Persze, ennek is van hátulütője, az ilyen kapcsolatokban gyakran érezhetik magukat a felek nem elég jónak, és lehet bűntudatuk amiatt, hogy nem adtak eleget a másiknak. Szélsőséges esetben, vagy különféle mentális betegség esetén ez mártírkodásba fordulhat át, ebből szokott lenni az, amikor az egyik fél felhánytorgatja, hogy mit fel nem áldozott, és mit meg nem tett a másikért. Alapesetben viszont nincs féltékenykedés vagy birtoklás, és kielégítő szexuális élet társul hozzá.

Pragma - ez a típus általában úgy alakul ki, ha valaki ésszerűen, elvárások alapján választ társat magának, értékes dolgokat keres a másikban, akivel közösen tehetnek, küzdhetnek mindenféle life goalért. Az ilyen kapcsolatok általában hosszútávúak, de tekinthetőek unalmasnak a szenvedély hiánya miatt. Te adod ezeket az értékes dolgokat, én meg adom ezeket az értékes dolgokat, aztán elleszünk valahogy. Két politikus, vagy más híres ember házassága gyakran pragmatikus, és az olyan házasságok is ilyenek, ahol a feleknek fontos, hogy mit gondol a környezet. (Például, ha az illető nem házasodik szegény családból származóval.) Az ilyen kapcsolatokban a felek abban hisznek, hogy a jó szexuális élet kialakítható az évek során, és nem feltétlen kell hozzá a kezdeti egymásnak esés.

Ahogyan Sternberg típusainál, a szerelem színeinél sincsenek pontosan egyféle típusok, a valóságban a legtöbb kapcsolat valamelyik kettőnek a keveredése.



A Forrás a My Psychology Facebook-oldala és a Wikipédia, néhol beleejtettem a saját gondolataimat is. Érdekesnek találtad ezeket a típusokat? Szólj hozzá itt, vagy a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán! Ha pedig egy kis humorra vágysz, de közben szeretnéd jobban megérteni a párkapcsolatokat, olvasd el ezt.