Mi lett volna, ha eggyel arrébb születsz?

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva imádjuk sajnáltatni magunkat. Imádjuk feldobni beszélgetés közben az önsajnálatot, belefeledkezni, belemélyedni, rákontrázni a másikra, hogy nekünk még rosszabb, és a végén mindig ott kötünk ki, hogy nekünk a legrosszabb. Nekünk a legrosszabb, de természetesen minket nem kell sajnálni, hiszen már annyi mindenen keresztülmentünk, és erősek vagyunk, és majd mi meg fogjuk oldani. Túl sokszor hallott, túl tipikus mondatok, az ember már fel sem kapja a fejét rájuk, csak együttérez, vagy elkönyveli, hogy na, belefutott még egy önsajnálat-bajnokba.

Az önsajnálat mindig a szűk látókörnek köszönhető. Az önsajnálatra hajlamos ember soha nem tekint körbe, hiszen, ha körbenézne, akkor fennállna annak a veszélye, hogy kiderül:

nem neki a legrosszabb!

Micsoda? Van nála rosszabb helyzetben lévő ember? Hát, az nem lehet. Ilyen szerencsétlen még egy a világon nincs. Ez is csak vele történhet meg! Ennél az országnál bármi jobb, ez, ami itt van, katasztrófa. Hihetetlen, hogy Magyarországon, 2018-ban ez történik. Hallottuk már ezeket a mondatokat? Én minden egyes nap. A munkahelyemen, a HÉV-en, a villamoson, a boltban, az utcán, bárhol bele lehet futni, biztos vagyok benne, hogy neked is sikerült már.

Elhatároztam, hogy kimentem az olvasóimat az önsajnálat karjaiból. Először kivezetlek titeket az EU-ból és részletesen bemutatom nektek két szomszédos országunkat, aztán a túránk végén visszatérünk az Unióba, hogy újabb két helyszínen megismerkedjünk az emberi létezés legalacsonyabb szintjeivel. Az elképzelhetetlen nyomoron túl a bemutatott országokban, helyszínekben az a közös, hogy ha bepattansz az autóba, mindössze néhány órát kell kocsikáznod ahhoz, hogy az alábbi helyekre érj. Mire végigolvasod, garantáltan meg fogsz feledkezni Afrika összes problémájáról, és abban is biztos vagyok, hogy kétszer olyan kényelmesen fogod magad érezni a székedben/ágyadban, mint most.

Forrás: Pinterest

Háború a szomszédban? Kit érdekel?

2014-et írunk, a helyszín pedig a legnagyobb területű ország, ami teljesen Európában található: Ukrajna. Épp csak tíz év telt el a narancsos forradalom óta, de Kijev főterén már megint tüntetők csapnak össze a rendőrökkel. Eközben az ország keleti részén az orosz lakosság katonai akcióba kezd az ukránok ellen, Putyin alakulata megszállja és elfoglalja a Krím-félszigetet. Az ország egyik legnagyobb városát, Donyecket aknavetőkkel szétlőtték, a repülőtér épületét felrobbantották, a vasúti közlekedés leállt, a bankok bezártak, a fél városnak el kellett hagynia az otthonát, és ez valamiért senkit nem érdekel, pedig itt történik a szomszédban.

Az ukrán-orosz konfliktusban 2016-ig közel tízezer ember halt meg, és több tízezren megsérültek. Nálunk azért sajnálkoznak az emberek, mert sorba kell állni a postán, vagy késik a vonat, Ukrajnában viszont a háború csak egy probléma a sok közül.

A Szovjetunió összeomlása Ukrajnát is megviselte. A 90-es években az ország GDP-je 60 százalékkal csökkent, és csak az új pénznem, a hrivnya bevezetése tudott egy kicsit javítani a helyzeten. Ebben az évtizedben a gyerekszegénység tizenkétszeresére nőtt Ukrajna-szerte, 2000-re pedig a teljes lakosság 71,2 százaléka került a szegénységi küszöb alá. Ezt 2012-re sikerült 24 százalékra csökkenteni.

A Világbank a middle-income-state-ek közé sorolja Ukrajnát, de ez ne tévesszen meg minket. Országos szinten az átlagfizetés kb. 8-9 ezer hrivnya (~90 ezer forint). Ahogyan nálunk, az ukránoknál is a főváros húzza fel az átlagot: Kijevben 11 ezer hrivnya (~118 ezer forint), a Kárpátaljai területen 6 500 hrivnya (~68 ezer forint), a Ternopili területen pedig, ami szintén közel esik a magyar határhoz, 5 700 hrivnya (~59 ezer forint) az átlagfizetés. Az Emberi Fejlettségi Index (HDI) szerint Ukrajna Európa második legszegényebb országa. A 185 országot felvonultató lista Magyarországot a 43. helyre sorolja, míg Szerbiát a 66., Ukrajnát a 84., Moldovát pedig a 107. helyen találjuk.

A Transparency International felmérése szerint Ukrajna Európa legkorruptabb országa. Világviszonylatban sem állnak túl jól, a felmérés kb. 180 országot szokott vizsgálni, Ukrajna általában a 130-140. hely környékén szerepel. Ami az oktatást, egészségügyet illeti, a Politico előbbit járta körbe (,,természetes, hogy vizsgán hálapénz van, gyakorlatilag diplomát vesznek az emberek") a Guardian pedig az utóbbit (,,aneszteziológus vagyok 23 év tapasztalattal, és még mindig nem keresek 100 ezer forintot"). A korrupciót sokan az ország legnagyobb problémájának tekintik, ugyanis szinte elképzelhetetlen, hogy valamit plusz pénz nélkül oldjanak meg az emberek a hétköznapokban. Az igazságügyről 2010-ben azt írta a Kyiv Post, hogy a velejéig rohadt, politikai és gazdasági érdekek alapján működik, a bírók pedig nem is a nagyjából 250 ezer forintnak megfelelő fizetésükből élnek, hanem a kenőpénzekből. A rendőrök, egészségügyi dolgozók, egyetemi oktatók alacsony fizetése is rendszerszintű probléma. Ami a közlekedést illeti, az uthálózat 97 százaléka felújításra szorul, de sosem újítják fel őket, mert folyton ellopják az erre szánt pénzt. A Foreign Policy gyerekmedence-méretű kátyúkról ír.

Ukrajnában a népességcsökkenés is komoly gondot jelent, a függetlenség 1991-es kikiáltása óta több mint tízmillióval lettek kevesebben. Amellett, hogy az ezredforduló környékén a világ legalacsonyabb termékenységi mutatójával büszkélkedhettek, a kiugróan magas halálozási arány is gondot okoz. A halálozási mutató 1000 emberre leosztva itt az ötödik legmagasabb a világon, és a várható élettartam is csökken, ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy minden második férfi dohányzik, a vodkafogyasztás pedig szintén népszerű. Az alkoholhoz köthető betegségek mellett a magas vérnyomás is népbetegségnek számít.



Ötvenezer? Az már valami!

Jugoszlávia hasonló területvitába került Albániával húsz évvel ezelőtt, mint Ukrajna Oroszországgal nemrég. A veszekedés tárgya az állam legszegényebb régiója, Koszovó volt, ahol vegyesen laktak szerbek és albánok. Jugoszlávia meg akarta tartani a területet, Albánia viszont ki akarta szakítani. Az akkori jugoszláv elnök, Slobodan Milošević nem adta könnyen magát, a NATO-nak viszont elege lett ebből, és úgy döntött, egyszerűen lebombázza a két legnagyobb szerb várost, Belgrádot és Újvidéket. Milošević megadta magát, aztán a rákövetkező évben lemondott. A két városnak sikerült újjáépülnie az elmúlt húsz évben, viszont az időközben önállósult Szerbia helyzete ma sem a legfényesebb.

A Világbank még Ukrajnánál is jobban dicséri Szerbiát, és az upper-middle-income state-ek közé sorolja be. Az átlagfizetés nem éri el az 50 ezer dinárt, vagyis a 135 ezer forintot, és láttam már olyan Facebook-posztot szerbiai magyartól, ahol az 50 ezer dináros fizetést úgy határozták meg, hogy arra már az emberek elismerően csettintenek. A Vajdaság jellemzően jobb résznek számít Szerbia többi részéhez viszonyítva, míg Koszovó szegényebbnek. A munkanélküliség jellemző probléma az országban, a munkaképes korú, már nem tanuló népesség 17,7 százaléka munkanélküli.

Hasonlóan a környező országokhoz, a népességcsökkenés, az elöregedés és a kivándorlás Szerbiát is sújtja. A 90-es években, a háború alatt 300 ezren hagyták el az országot, köztük minden ötödik diplomás. A halálozási arány a nyolcadik legmagasabb a világon, szóval Szerbia nem sokkal Ukrajna mögött helyezkedik el ezen a listán. Sokat hozzátesz, hogy itt az egyik legnagyobb a dohányzók aránya a népességen belül (Montenegró az első).

Bosszankodunk a 3-as metró felújítása miatt? Ugyan már! Belgrádot hiába lakják közel annyian, mint Budapestet, a városban még mindig nincs egyáltalán metró, mert folyton ellopják az erre szánt pénzt. Minden évben előkerül, hogy na, most akkor elkezdjük építeni a metrót, és természetesen sosem kezdik el. Az utak szintén rossz állapotban vannak, bár azért annyira nem rossz a helyzet, mint Ukrajnában.

Ukrajna 2020-at, Szerbia 2025-öt tűzte ki célként az EU-csatlakozáshoz. Nem vagyok jós, politológus, vagy közgazdász, de van egy olyan előérzetem, hogy ezek az országok nem néhány évnyi lemaradásban vannak a csatlakozáshoz szükséges feltételektől, hanem jóval távolabb. Ukrajna, ahol 5-6 millió nyugdíjas él havi 1312 hrivnyából (minimál nyugdíj, kb. 13 600 forint), és országosan alig 15 ezer ember kap 10 ezer hrivnya (~100 ezer forint) feletti nyugdíjat, nem tűnik úgy, mint egy csatlakozásra kész ország.



Vissza az Unióba

A szomszédos EU-tagállamokban is találhatunk megdöbbentő helyeket. A cikk elején lévő kép a tornyosnémeti magyar-szlovák határátkelőtől néhány percre, Kassán készült, a 9-es lakótelepen. A 2013-ban Európa Kulturális Fővárosának megválasztott város évtizedek óta küzd a 9-es lakótelep problémájával. Az eredetileg 2500 ember számára készült lakótelep házaiban nagyjából hétezren élnek. A lakók fele gyerek, évente 150-170 gyerek születik ezen az apró lakótelepen. Egy általános iskola tartozik hozzá 300 férőhellyel, ide kb. 650 gyerek jár.

A házakból több mint tíz éve kikötötték a gázt, a vizet és a villanyt, hiszen a lakótelepen senki nem dolgozott, így nem tudták kifizetni. A lakóházak aljában összefüggő halmokban áll a szemét, gyakoriak a súlyos fertőzések, betegségek, például a hepatitisz vagy az agyhártyagyulladás. A 9-es lakótelepet a városközponttal összekötő busz vezetői veszélyességi pótlékot kapnak a fizetésük mellé.

Szlovákiára sokkal inkább jellemző a nyugati és keleti részek közti szakadék, mint Magyarországra. Pozsony és környéke gazdaságilag fejlett, viszont a keleti részen Kassa, a kisvárosok és a falvak fokozatosan szakadnak le. Aki szeretne belemélyedni ebbe a témába, az olvasson utána a 2004-es éhséglázadásnak, érdekes dolgokat fog találni.

A kilences telep - csak erős idegzetűeknek!

Hasonló gettóból több is van Csehországban és Romániában, de talán a Kassai kilences a legnagyobb.

Nézzük egy másik uniós szomszédunk nagyvárosát, Bukarestet! A népességcsökkenésről szóló posztban említettem, hogy a '67-es kényszerintézkedés hatására született gyerekek sokszor az árvaházakban, vagy az utcán kötöttek ki. Amikor belemélyedtem ezeknek a gyerekeknek a sorsába, találtam egy videót, ami még engem is megrázott, pedig régóta érdekelnek ezek a jelenségek. A felvételen a Channel 4 operatőre Bukarest belvárosának közepén lemászik egy föld alatti bunkerbe, ahol több száz(!) ember beszélget, zenét hallgat, alszik, kávézik, vagy éppen belövi magát, esetleg körömlakk-lemosót szív egy zacskóból. Teljesen olyan, mint egy disztópia, de sajnos ez tényleg létezik.

Szintén csak erős idegzetűeknek!

A fenti néhány videó szélsőséges példa, Ukrajnát és Szerbiát is arról az oldaláról mutattam be, amit nem feltétlen olvashatunk turistakalauzokban. Természetesen ezeknek az országoknak, városoknak is vannak jó oldalai, szép részei. A szerbek saját okostelefont gyártanak Tesla Mobile néven, és a világ egyik legnagyobb szilva- és málnaexportőrei, az ukránoknál pedig sok fiatal az IT-szektorban látja a kiutat a szegénységből, nagy arányban tanulnak informatikusnak, programozónak. Vannak biztató adatok, de a legtöbb tekintetben ez a két ország jelentősen elmarad Magyarországtól, például az átlagfizetést, vagy a minimálbért, minimál nyugdíjat nézve.

Ennek ellenére mindkét ország nyert Eurovíziót az elmúlt években (Szerbia 2007-ben, Ukrajna 2016-ban). Szerbia rendszeres résztvevője a foci vb-nek, és 2015-ben megnyerte az U20-as világbajnokságot, Ukrajna pedig 2006-ban a negyeddöntőig jutott a felnőtt vb-n az aranylabdás Andrij Sevcsenko vezérletével. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy a nálunk nem sokkal jobb helyzetben lévő szomszédaink, a horvátok hogyan kerültek be a legjobb négy közé a mostani vb-n.

Én sem Ukrajnában, sem Szerbiában nem jártam még, Magyarországról vannak tapasztalataim. Itt folyamatosan az az élmény ér, hogy mindenki sajnálkozik, hogy jaj, ő csak 200 ezret keres, hogy nem kapott azonnali időpontot valahova, hogy sorba kell állnia a pénztárnál, hogy pirosra váltott a lámpa, hogy rosszak az utak, hogy hisztisek a gyerekek, hogy szemtelenek a fiatalok, hogy drágult a benzin, vagy, hogy elfogyott a kedvenc csoki a boltban. A tinik pedig honnan vennék át a szokásokat, ha nem a szülőktől? Nekem nem ájfónom van, csak Androidos telefonom; nem tetszem a Bencének, nem mehetek Soundra, kövér vagyok, csúnya vagyok, szerencsétlen vagyok. Mindenki sajnálja magát, miközben tőlünk karnyújtásnyira sokkal súlyosabb problémákkal küzdenek emberek nap mint nap, emberhez nem méltó körülmények között. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet ezzel a bejegyzéssel, szóval nem az volt a célom, hogy Magyarországot valami mennyországnak állítsam be. Egy pillanatra próbáljunk meg nem Bécs, meg London, meg Hollywood felé nézni, hanem forduljunk a másik irányba is, ott is élnek emberek. Miért mindig valami alá helyezzük magunkat, és miért nem két másik dolog közé? Egy pillanatra gondolkodjunk el azon, hogy miért sulykoljuk folyamatosan magunkat abba az állapotba, hogy nekünk a legrosszabb a világon. 

Aztán holnap reggel felkelhetsz, és nézheted tovább a kedvenc YouTuberedet, ahogy zabkását kanalaz a penthouse-lakásában, és sajnálhatod tovább magadat.

Tisztelet a bevételnek - miért a szegények vágynak luxusra?

Az iPhone X-ről szóló bejegyzés írása közben és után sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miért lehet az, hogy a tehetős főorvosok, ügyvédek, mérnökök szinte egyáltalán nem élnek hivalkodó életet annak ellenére sem, hogy megtehetnék, hiszen nem ritkán milliókat keresnek. Sokan viszont jóval alacsonyabb fizetéssel is fontosnak tartják, hogy azt a látszatot tartsák fenn, mintha nagy lábon élnének, még akkor is, ha igazából gyakran kell számolgatniuk az aprót.

Ezek az emberek valójában nem is a luxusra vágynak, hanem a lehetőségre, hogy megteremtsék maguknak a luxust, illetve arra, hogy az emberek ezt lássák. Mivel az értelmiségi munkakörben dolgozóknak ez könnyebben elérhető, ezért nem érdekli őket annyira, az elérhetetlen viszont állandóan ott lebeg azok előtt, akiknek semmi esélyük nincs rá, viszont minden nap szembesülnek vele a Facebookon, az Instagramon vagy akár a tévében. Sokan túlértékelik magukat a munkaerőpiacon, és nem értik, hogy érettségivel miért nem lehet annyi pénzük, mint egy tapasztalt főorvosnak, vagy egy jogásznak, programozónak, üzletembernek. Akik dühösek, haragszanak emiatt magukra (és ezáltal a világra), hajlamosabbak a vásárlásba, magamutogatásba temetkezni. Pedig a munka, és az, hogy valami, amit kiad az ember a kezéből, jól sikerült, sokkal értékesebb, és nagyobb boldogsággal is tölti el az embert; legyen az egy megmentett élet, egy számítógépes program, vagy egy megkötött üzlet.

A másik, hogy azok az emberek, akiknek korlátozottak az anyagi lehetőségeik, olyan dolgokat kötnek a pénzhez, amik teljesen függetlenek az anyagi helyzettől. Boldogságot, sikert várnak tőle, pedig sokszor a sok pénzhez vezető út okozza ezeket: sikeres vizsgák, sikeres állásinterjú, aztán pedig a sikeres előléptetés, projektek, valóra vált álmok. Egy ölbe hullott köteg húszezres legfeljebb addig jelent boldogságot, amíg még nálunk van, önmagában a pénz édeskevés egy kiegyensúlyozott, boldog élethez. Ráadásul még az értelmiségi munkát végzők között is vannak, akik depressziósak, kiégve érzik magukat, vagy magánéleti válságba kerültek, ezeket pedig aligha oldja meg a pénz. Önbizalmat sem lehet pénzért venni, pedig sokan élnek ebben a hitben, sőt, vannak olyanok is, akik szerint a szerelem is megvehető pénzért. Azt gondolják, hogy egy tíz-húszmilliós lottónyereménytől vagy hiteltől hirtelen luxusfeleségek fognak csüngeni valakin? És ha mégis, ez boldoggá tenne? Akit igen, annak nem pénzre van elsősorban szüksége, hanem pszichológusra.

A kétségbeesés is nagy úr tud lenni. Mint ahogy sokan bedőlnek annak, hogy a paradicsomdiétától formába lendülhetnek nyárra, és hogy Szabó Péter elhozza a fényt az életükbe; ugyanígy sokan várják a pénztől is a megváltást és tulajdonképpen az értelmet az életüknek. A pénzhiány miatt tartják sokan unalmasnak az életüket, és ez azért is rossz lehet, mert így nincs mivel dicsekedni, kérkedni a rokonoknak, ismerősöknek. Így lehet az, hogy szegény emberek havonta ezreket lottóznak el, vagy éppen hitelekkel verik magukat adósságokba évekre, bízva abban, hátha ettől majd jobb lesz.

Kár lenne azt hinni, hogy egy lottónyereménytől boldogabbak lennének az emberek hosszútávon. Vegyük például az ötöslottó négyes találatát, ami ezen a héten nagyjából másfél millió forint volt.

(Forrás: Nemzeti Nyomozó Iroda)

Mit tennének a legtöbben? Vennének egy luxusnak tűnő sportkocsit vagy terepjárót használtan, elmennének egy wellness-hétvégére, otthonra vennének egy lapostévét házimozival, és ezzel már lehet, hogy a képen lévő pénzt is elköltötték, nemhogy a lottónyereményt. Abba nem gondolnak bele, hogy az autó szervizelése - lévén, hogy használt - nagy eséllyel sokba kerül majd, és ugye a kommentelőktől már sokszor olvashattuk, hogy a benzinkúton is a BMW-sek szoktak többnyire kétezerért tankolni, míg egy kevésbé hivalkodó autót gyakran teletöltenek több tízezer forintért. (Ugye már láttunk olyanokat, akik márkajeleket tetováltatnak magukra és melegítőben mászkálnak a városban?)

Vannak, akik egyszerűen képtelenek beosztani a pénzt. És nem azért élnek rossz körülmények között, mert kevésből kell gazdálkodniuk, hanem mert nem tudnak gazdálkodni. Vannak családok, ahol az étkezés is problémát okoz hónap végén, napi 3-4 doboz cigi viszont simán el szokott fogyni a házban, ami legalább százezer forint minden hónapban. A hitelre vett telefon, és az említett plazmatévé mellett a meggondolatlan vásárlás is akadálya lehet annak, hogy jól kijöjjön egy család. Sokan egyáltalán nem hallottak még az eBayről, az AliExpressről, és képesek ruhákat, háztartási eszközöket egy vagyonért vásárolni, csak mert azt látták a reklámban. A Tinydeal-hez hasonló oldalakon jóval olcsóbban juthatunk jobb telefonhoz, mint akár az újabb iPhone-ok, de vannak, akik inkább évekig fizetnek tízezreket havonta, ahelyett, hogy egyszer fizetnék csak ki ezt az összeget, a többit pedig a gyerekre és magukra költenék. Az Árukereső is hasznos tud lenni, a Bónusz Brigáddal és a többi kuponajánló oldallal is rengeteg kedvezményre lehet lecsapni, de vannak, akik képesek az utazási irodáknak több százezret fizetni, mert az van a közelben, vagy mert mások is azt választották. A legtöbb emberben él az, hogy ami a másiknak van, az neki is kell, annak ellenére is, ha az egyáltalán nem éri meg, vagy nem is tehetnék meg (itt jön képbe a hitel).

Ma már tudjuk mindennek az árát, de nem tudjuk semminek az értékét.

Az emberek képtelenek értékelni, megbecsülni az olyan élményeket, amikhez kevés pénzre van csak szükség. Azt hiszik, elégedettek lennének, ha a Fuji hegy lábánál fényképezkedhetnének, egy boldog embernek viszont az is elég, ha a Gellért-hegynél lefotózzák egy Fuji fényképezővel. Milliókat kereső üzletemberek, mérnökök tartanak szerény, zártkörű esküvőt, sokan pedig kölcsönt is képesek felvenni egy látványos lakodalomra, amire minden ismerőst meghívnak. Hiszen nem az a lényeg, hogy megteheted-e, hanem, hogy úgy tűnik-e, mintha megtehetnéd.

A luxus utáni vágyakozás jellemzően nem befelé szól. A külvilágnak akarják ordítani, hogy: igen, én értékes vagyok! Én boldog vagyok! Én sikeres vagyok!  - mindezt egy érettségivel, betanított munkásként, mentálisan összezuhanva. Elfelejtik, hogy azok az emberek, akik valóban sikeresek, szinte soha nem hivalkodnak vele, hiszen terepjáró és iPhone nélkül is lerí róluk, hogy elégedettek azzal, ahová jutottak az életben.

Ha lenne egy tündér, aki vagy luxus életet tudna nekik biztosítani; vagy pedig lehetőséget a tanulásra, munkára, gondolkodás nélkül az elsőt választanák.

Ha lenne egy tündér, aki vagy egy néhány milliós használt luxusautót, vagy egy húszmilliót érő, átlagos pesti lakást adna, gondolkodás nélkül az elsőt választanák. Ha lenne egy tündér, aki adna egy új iPhone-t, vagy televásárolná négyszázezerért a hűtőt egész évben, gondolkodás nélkül az elsőt választanák. Ha lenne egy tündér, aki egy húsz-harmincezer forintos márkás órát, vagy egy több milliót érő, de felirat nélküli, egyszerű elit órát adna, gondolkodás nélkül az elsőt választanák.

Elgondolkodtató? Szerintem az. Ezek az emberek nem gazdagok szeretnének lenni - éppen megelégednének azzal, ha az emberek gazdagnak látnák őket. És ezzel nem csak másokat csapnak be, de önmagukat is becsapják - talán még jobban is, mint az Instagram-követőket. De mint ahogy a mindenhez értő falusi bácsikáról is mindenki tudta, hogy igazából csak 8 általánosa van, egy gondolkodó ember azt is tudja, hogy mi rejtőzik az ál-luxus mögött.