Úgysem találnék jobbat | Úgyis találnék jobbat

Úgysem találnék jobbat!

Nála jobbat? Én? Nem, az kizárt dolog. Ő annyira jó ember! Szeret engem, és elfogad. Elfogadja az összes hülyeségemet, bénázásomat, szerencsétlenségemet. Ő az egyetlen, aki mellett felszabadult tudok lenni, ráadásul érzem rajta, hogy vágyik rám. Így, ahogy vagyok, kövéren, csúnyán. Bármiben számíthatok rá, mindenben segít nekem, szinte minden kívánságomat lesi, és ha rossz kedvem van, mindig megvigasztal. Annyira jó szülő válna belőle! Megbízható, törődő és figyelmes. Neki bármit elmondhatok, sőt, szinte szavak nélkül is megértjük egymást. Bármikor menekülhetek a karjaiba a problémáim elől, és meghallgat, megért, tanácsot ad. Amikor megyünk valahova, alig tudom rávenni, hogy ne hívjon meg, hiszen mindig szívesen fizetné a részemet. Mindent megtenne értem, akármekkora terhet képes lenne a vállára venni, hogy nekem könnyebb legyen.

Igaz, hogy vannak nála sokkal vonzóbbak, szexibbek is, de hát ő is elfogadja az én ocsmány külsőmet. Ez így működik: valamit valamiért. Egyébként annyira nem néz ki rosszul, de még magamnak sem merem bevallani, hogy mielőtt megismertem volna, biztos, hogy elmegyek mellette az utcán. Nem vettem volna észre, nem szúrtam volna ki őt, most meg szerelmemnek hívom. Valójában teljesen máshoz vonzódom, de hát kit érdekel? Én erős vagyok, és képes vagyok elfojtani a vágyaimat! Különben is, így legalább tudom hangoztatni, hogy én nem olyan vagyok, mint azok a felszínes emberek, hát nekem nem számít a külső! Lehet, hogy nem az igazi a szex, lehet, hogy néha mással álmodom, és olyan is előfordult, hogy más volt az első gondolatom reggel - de hát ő annyira jó ember! Képtelen lennék megbántani őt ilyesmivel. Ráadásul bemutatott a barátainak, társaságba vitt, felvállalt, mint a barátnőjét, ilyenkor pedig még értékesebbnek érzem magam mellette. Mivel ő se egy két lábon járó szexszimbólum, legalább kevesebb eséllyel csapják le a kezemről, így emiatt sem kell aggódnom.

Gondolatban már több százszor megcsaltam. Lett volna rá lehetőségem, hogy megtegyem, de nem. Nem ezt érdemelné. Már azért is bűntudatom van, mert másra vágyom, hiszen ő annyira jó ember! Pedig néha elgondolkodom azon, hogy egyáltalán miért vagyok vele. Miből fejlődött ki a kapcsolatunk? Kulcsszerepet játszott, hogy száz százalékig biztos voltam benne, hogy tetszem neki, de ezt nehezen ismerem be magamnak. Próbálok úgy tenni, mint aki mindig is érte epekedett, rá vágyott, egy ilyen emberre! Így könnyebb. Különben is, megérdemelné, hogy ezt érezze. Szükségem van arra a támaszra, amit nyújt nekem, és az érzésre, hogy minden nap szeretve vagyok. Ő egy biztos pont az életemben: tudom, hogy neki bárhogyan megfelelnék, és elnézné szinte bármilyen hülyeségemet. Mindig megnyugtat, és tőle esik a legjobban, ha azt mondja: minden rendben lesz. Persze, neki sem hiszem el teljesen...

A mi kapcsolatunk olyan, mint egy viszonzatlan, egyoldalú orális kényeztetés. Úgy tűnhet, ő van a középpontban, és nagyon jó neki - de valójában én irányítom minden porcikáját. Elveszem az eszét, elvonom a figyelmét, és kínosan ügyelek arra, hogy a számomra fontos dolgok felett egy pillanatra se vehesse át a kontrollt a kapcsolatban. Minden fontos döntés az én kezemben van, eközben pedig gondoskodom arról, hogy még gondolatban se vágyjon másra, ahogy néha én teszem. Minél több időt tölt velem, minél tovább csinálom, annál inkább a hatásom alá kerül, annál inkább ki vannak szolgáltatva az érzelmei, a hangulata, a vágyai, és mindezért még hálás is nekem! Addig jó, amíg függ az irányításomtól - hiszen csak addig érzem magam biztonságban. Különben is, szexszel szinte bármire rá tudom venni, nagyon egyszerűen befolyásolható; de mivel kedves vagyok, ezzel csak ritkán élek vissza.

Néha fontosabb neki a hobbija, mint én, meg azért néha bántani is szokott, de csak szavakkal. Ezek meg minden kapcsolatban megvannak, nem? Ez egy kapcsolat velejárója. Aranyos, amikor bocsánatot kér, szóval nem is akkora baj, hogy ilyen hullámzó a viszonyunk. Nem az számít, hányszor veszünk össze, hanem, hogy hányszor mondjuk ki: megoldjuk. Nem érzem magam a fellegekben tőle, de hát mihez kezdenék nélküle? És ő mihez kezdene nélkülem? Hiszen olyan önbizalomhiányos volt, mikor megismerkedtünk, érzem, hogy szüksége van rám, hogy kellek neki. Annyira jó ember - nem érdemelné meg, hogy kidobják, soha nem tudnám ezt tenni vele. Ezért inkább úgy teszek, mint aki a fellegekben jár, és csendben szenvedek, amikor egy kis időre egyedül maradok a gondolataimmal. Aki igazán vonz, aki igazán tetszene, akiről elolvadok, és akire legszívesebben rávetném magam, annak úgysem kellenék. Én olyat úgysem érdemlek meg, nem viselne el, hiszen egy rakás szerencsétlenség vagyok. Ráadásul egy olyan emberhez már alkalmazkodni kellene, mellette nem biztos, hogy minden lehetne úgy, ahogy én akarom. Inkább beérem ezzel. Én irányítok, ő pedig úgy tűnik, élvezi.

Nála úgysem találnék jobbat.

***

Úgyis találnék jobbat!

Áhh, nála jobbat bármikor. Amíg más párok párnacsatával, vagy kényeztetéssel kezdik a napot, ő hozzám se szól, amíg meg nem itta az első kávéját. Már korán reggel árad belőle az öngyűlölet: minden egyes kócba szerelmes tudnék lenni a hajából, és úgy érzem, mintha ezt minden egyes tincsével visszautasítaná. Inkább bamba arccal nyomkodja a telefont, miközben néha belekortyol a bögréjébe, aztán fogmosás, aztán meg már úgyis készülődni kell.

Jobb helyeken neki érzelmi biztonságot kellene nyújtania. Ugyan már! Egy pohár kakaónak sem tud biztonságot nyújtani, ha kedve tartja, ott hagyja félig töltve az asztalon. Néha egy hétig alig eszik, néha egy nap alatt felfalja a fél konyhát. Persze, van ami nem változik: folyton sajnálkozik a teste miatt, takargatja magát, frusztrált. Múltkor a strandon mellettünk egy pár felszabadultan vízibomba-csatázott, meg össze-vissza csiklandozták egymást, én meg majd' elsárgultam az irigységtől - nálunk ilyen soha nem történhetne. Az exemet nyolc évig csúfolták általános iskolában a teste miatt, mégis rám vetette magát már az első hetekben, és nem győztük lekapkodni egymásról a ruhát. De minden ember más. Ez egy másik kapcsolat, egy másik helyzet, én pedig tűrök. Főzni is nekem kell rá. Nem értem, otthon nem engedték szegényt a tűzhelyhez? Szívesen segítek neki, sőt, legszívesebben vele főznék, de mindig kiveszi a kezemből, vagy kioktat, lekezel, hogy azt nem úgy kell.

Ha jobban belegondolok, pontosan olyan, mint az anyja. Akaratos, irányító, és egy érzelmi zsarnok. Ha nem az van, amit ő akar, a földhöz veri magát, vagy megzsarol - amelyik éppen hatékonyabbnak tűnik számára, a lényeg, hogy végül az ő akarata érvényesüljön. Ha este veszekszünk, nem hagy elaludni, amíg nem adok neki igazat, hiszen meg van győződve róla, hogy mindent jobban tud, és mindent az ő előnyére magyaráz. Nem is a kialvatlanságom miatt aggódom, hanem amiatt, hogy ennek köszönhetően gyenge lesz eltérni az anyja mintáitól. Nagyon gyenge lélekben, hangulatfüggő, sértődékeny és labilis, ez pedig arra enged következtetni, hogy esélytelen, hogy később megváltozzon, hiszen ezeket magának sem ismeri be. Ha azt nézzük, hogy egy barátomat láttam jóízűen nevetni két kemoterápiás kezelés között, ez a gyengeség igencsak szánnivaló. Apropó, barátok! Belőlük nem maradt sok, hiszen az összeset elszigetelte tőlem különféle indokokkal.

Pedig én családot szeretnék. Gyerekeket, babázást, közös játékot, családi vacsorát, kalandparkot és karácsonyt fenyőfával! Ehhez képest most itt ülünk egymás mellett, és ki-be sétálok a kommunikációs zsákutcákból, amikbe belevezet. Amellett, hogy mindent megmagyaráz, képtelen beszélni kényes dolgokról, minden, ami kényelmetlen, napokkal, hetekkel, hónapokkal később derül ki. Úgy érzem, a kisállatának is jobban megnyílik, mint nekem - bár, vele többet is törődik. Ha megkérdezem, miért van velem, sosem tud rá igazi választ adni. Mások 100 napon keresztül részletezik, hogy miért szerelmesek a másikba, ő meg kiszúrja a szememet olcsó klisékkel, amiken még egy romantikus vígjátékban is elröhögi magát az ember. Tudja, hogy utálom a szeretlek szót, de csak azért is mondja. Hiába tartom intelligensnek, érzelmileg nagyon primitív szegény, szóval érthető, hogy csak így tudja kifejezni az érzelmeit, máshogy nem. De ha belegondolok, hogy más leszokik a dohányzásról a társa kedvéért, neki pedig ennyi is nehezére esik, mindig elgondolkodom, miért jó ez a kapcsolat nekem.

Hogy érzem magam mellette? Magabiztosan? Úgy, mint aki erőt sugároz magából? Dehogy! Egy gyámoltalan, kiszolgáltatott, elhanyagolt cafatnak érzem magam, akit felszedtek a földről. Egy szeretet-gépnek, akinek a torkába dobálják a pénzt, és néha megpaskolják, megölelgetik. Egy kelléknek, amit használnak; egy rongynak, amivel szétfolyó érzelmeket mosnak fel; egy tárgynak, ami kitámasztja az egyedüllét csukódó ajtaját. Így érzem magam mellette, ez az én szerepem ebben a kapcsolatban.

Erre pazaroljam a legszebb éveimet? Én egy értékes ember vagyok! Egy életszerető, hasznos ember, értékes tulajdonságokkal! Lehet, hogy valakinek én vagyok a legféltettebb vágya. Lehet, hogy valaki 100 napon keresztül képes lenne részletezni, hogy mennyire szeret. Lehet, hogy valaki képes lenne változni, lemondani bizonyos dolgokról, és olyan szerepbe rakni, amiben tevékenynek, hasznosnak, értékesnek érzem magam. Tényleg akarom ezt? Hozzá akarok tartozni? Vele szeretnék jegyesoktatásra járni hétről-hétre, az ő kezét szeretném megkérni, és szorosan fogni a legfontosabb pillanataimban? Őt akarom csodálni, rá akarok felnézni? Vele akarom átbeszélgetni az éjszakáimat múltról, jövőről, jóról és rosszról, boldogságról, természetről, mesterséges intelligenciáról, csillagászatról, elvekről, emlékekről és összeesküvés-elméletekről? Komolyan? Ugyan már! Még ma összepakolom a dolgaimat, lelépek, a kulcsot meg bedobom a lábtörlő alá.

Ennél úgyis találnék jobbat.



A kép az iStockról van.

*.* Nyári shopping és HAUL :3 képekkel! *.* x3

Sziasztok drágácskáim! <3333

Tíz hónap alatt sikerült összeszednem a bátorságomat az első (és egyben utolsó) haul bejegyzésemhez. Azoknak az alattvalóknak, akik nem jártasak a szépség- és divatvilágban (chh, nyomik): a haul szó jelentése, amikor valaki összevásárol mindent, és az olvasói, vagy a nézői elé tárja. Ez lehet akár könyv, ruha, lakberendezési cuccok. A ruhás változatnak foglak kitenni titeket az alábbi bejegyzésben, és azt is megtudhatjátok, hogyan érzi magát egy introvertált, szorongással küzdő férfi egy bevásárlóközpontban.

Az utóbbi időben inkább a ruhák eladására fektettem a hangsúlyt, mint vásárolgatásra. Nem éreztem azt, hogy szükségem lenne rá, sőt, túl sok olyan darabom volt, amit egyáltalán nem hordtam, ezért inkább feldobtam őket pár száz forintért, hadd vigyék. Viszont amellett, hogy nyárra széthordtam a pólóimat és a cipőimet, mostanában egyre több hault látok különféle blogokon, úgyhogy kapóra jött, hogy beszéljünk erről a fajta bejegyzésről, hátteréről, értelméről, céljáról, és mindenről, ami ehhez köthető.

Délután negyed 5-kor kezdtem neki a vadászatnak, ami késeinek tűnhet, de én hétköznap dolgozom, nincs időm egész nap shopizni. Három pláza öt boltjában fordultam meg, szóval így sem fogtam vissza magam. Induláskor három kívánságom volt:

• ne találkozzak ismerőssel
• ne találkozzak egyik plázában sem a parfümössel, aki erőszakosan próbálja rám oktrojálni a parfümjeit
• ne szólítsanak le a boltban azzal, hogy szia, miben segíthetek, mert onnantól kezdve nekem abban kell segíteni, hogy feldolgozzam a hirtelen közeledést, nem az ingem kiválasztásában.

Lelövöm a poént: mindhárom teljesült!

Elsőként a Csepel Plazába mentem. Igazából nem is tekinthető plázának, alig van benne valami, viszont a kétszintes, óriási H&M kihagyhatatlan egy ilyen délutánból. Nyár lévén többnyire dzsekik, hosszúnadrágok voltak leértékelve, de fekete, bomberdzseki-szerű H&M-es kabátom már van, szóval azt a sort hamar elhagytam. Télikabátot, téli ruhákat a legnagyobb melegben jó venni, erről lejjebb meg foglak titeket győzni. Nézegettem a sapkákat, sálakat is, mind 700 forint volt, és az egyik szürke sál annyira fluffy volt, hogy majdnem megvettem! Viszont így is több sálam van, mint a legtöbb lány ismerősömnek, összesen öt darab - köztük pont egy ugyanolyan puha, meleg, 700 forintos H&M-es, amit tavaly vettem. (Ezen a képen látható.) A hatodik sál helyett végül egy egyszerű, fehér, V-nyakú pólót néztem ki magamnak. Utoljára gimiben vettem hasonlót, pedig imádom a fehér színt.

Ennyi volt a bemelegítés, irány a belváros! A Boráros téren vettem egy BKK-bérletet, szóval, ha épp nincs a fülhallgató a fülemben, megint előbb jött volna a szívroham, mint a villamos. Ha valaki megvette a bérletét, és a gép szeretne papírpénzt visszaadni, egy riasztószerű hang szólal meg, aztán a masina ordibálni kezd: KÉRJÜK, VEGYE EL A VISSZAJÁRÓ BANKJEGYEKET! Talán már nem kiabál annyira hangosan, mint tavaly, de ez is éppen elég ahhoz, hogy egy worst-case scenariohoz szokott emberben elültesse azt, hogy éppen mindenki őt nézi. Miután megkönnyebbültem láttam, hogy nem, felszálltam a 4-6-os villamosra, és meg sem álltam a Corvinig.

A Corvinban a New Yorkert szeretem, és nem véletlen. Egyszerű megtalálni: rögtön a bejárattól balra van. Ahogy belépek egy New Yorkerbe, általában az az érzésem, hogy nekem ez túl tini, innen húsz év felett értelmes ember nem vesz fel semmit, aztán ahogy beljebb megyek, szinte mindig találok nekem tetsző dolgot, és ez most is így alakult. Rengeteg hosszú ujjú póló, pulcsi volt leárazva, 1290-1790-ért, de ezekből nekem annyi van, hogy nem győzöm eladni, úgyhogy a cipőkkel teli fal felé vettem az irányt. Hamar szemezni kezdtem egy drapp színű, világos fűzős cipővel. Valamiért eddig nem voltam oda a cipzárral díszített cipőkért, de ezen egyáltalán nem tűnt hivalkodónak, mint például, ha fehér cipőn van fekete cipzár. Mivel vettem már New Yorkerben cipőt, fel sem próbáltam, tudtam, hogy innen a 40-es kell. Valamiért egy mérettel kisebb jó rám innen, mint amekkora egyébként a lábam.

Időközben kint lecsapott az Armageddon Budapestre, legalábbis a dörgésekből ítélve ez volt az érzésem. Igazából nem volt nagy vihar, mire kiléptem, már elállt az eső, visszasétáltam a 4-es villamoshoz: irány a végállomás! Harmadik plázának az Alleet szemeltem ki.

Elsőként a C&A-ba mentem be, ami közvetlenül a bejárattól jobbra van, a férfi részleg pedig egy emelettel feljebb. Ahogy beléptem, rögtön arra gondoltam, hogy itt aztán komolyan veszik a kiárusítást! Az összes leértékelt darabot az alacsonyabb ár feléért lehetett megvenni. Mondjuk, érthető, hogy a legtöbb darab miért maradt a C&A nyakán: béna ingek, bő farmerek, és olyan galléros pólók, aminek 2 mosás után úgy néz ki a gallérja, mint egy fejes saláta. Ez fogadott a bejáratnál, de tudtam, hogy nem kell feladni! Tavaly itt sikerült menci pilóta napszemcsit vennem 390 forintért, amit szintén megmutattam, szóval mindenképp körbe akartam járni az emeletet.

Néhány sorral később kinéztem magamnak egy bordó slim fit farmert. Régóta szeretnék már, de mindig 3-5 ezer forint körül láttam, abból meg inkább szeretnék néhányszor megebédelni, mint hogy egy nadrágra költsem. Most viszont a leárazás miatt 1500 lett volna, szóval felpróbáltam, de sajnos a legkisebb méret sem volt elég slim. Ez nem a nadrág vagy az üzlet hibája, mivel az ex-futóbajnok lábaim nem valami vaskosak, ezért előfordul, hogy a szűkebb farmerek is lógnak rajtuk. Vállfán nagyon jól nézett ki, de így nem vettem meg. Rövid keresgélés után viszont felcsillantak a szemeim helyén a szívecskék, és rájöttem, hogy mi az, ami nélkül az elmúlt 24 évem elvesztegetett idő volt:

#hashtages alsónadrágok.

Hashtages alsógatyák, ötös csomagban! Ahogy megláttam, azonnal eldöntöttem, hogy ez kell, enélkül nem leszek hajlandó kimenni a boltból. Nem is vágytam másra, ezzel tökéletesen kielégültek a zsákmányszerzési ösztöneim.

Nagyon ritkán kerültem szoros barátságba az Inditex-boltokkal. (Bershka, Pull&Bear, Stradivarius, Zara.) Egyrészt zavart a tudat, hogy milyen emberek járnak oda, másrészt mindig is túlárazottnak tartottam ahhoz képest, amennyire tetszett. Mondjuk, a Bershkával többször is meg voltam elégedve. Gimiben vettem ott egy fekete műbőr dzsekit, igaz, 15 ezerért, de közel öt évig hordtam. Tavaly is volt egy jó bershkás vásárlásom: a legnagyobb hőségriadó idején néztem ki náluk egy fekete, szőrös-kapucnis télikabátot, amiből egyetlen darab maradt, és mintha éppen rám szabták volna. Nem volt rajta árcédula, a körülötte lévő kabátok pedig mind 5995-ért voltak leértékelve de sokkal csúnyábbak voltak. Megkérdeztem az eladót, mennyibe kerül, és odaadta ennyiért. Később vettem észre, hogy a zsebében volt a címke: az eredeti ára 20 ezer volt, és 10 ezerre volt leárazva. Na, mindegy, az a maradék 4 ezer jobb helyen volt nálam, mint a Bershkánál. (A kabátot meg imádom.) Szóval, nem az első számú kedvenceim az Inditex-boltok, de most úgy döntöttem, benézek a Zarába.

A Zarában mindig úgy szoktam érezni magam, mint egy múzeumban: feszengek, sok a külföldi, sehol egy gyerek, és a legtöbb kiállított darab ízléstelen és drága. Ide tényleg azok szoktak járni, akik beszéd közben többször használják az outfit szót, mint a ruhát. Most is kissé kirekesztve éreztem magam. Igyekeztem legyőzni az érzést több-kevesebb sikerrel, és jobban megérte, mint azt gondoltam volna! Kíváncsian hajtogattam a pólókat, amikor felfigyeltem erre:

Három okból is felcsillant a szemem:

• Szeretek felül rózsaszínt hordani. Elsősorban inget, mert szerintem kevés elegánsabb darab van, mint egy halvány rózsaszín ing, de a pólót sem vetem meg. Nem értem, néhányan miért kötik ezt a melegekhez, én hetero vagyok és szerintem jól néz ki. Nadrágnál, cipőnél már persze más a helyzet.
• Az utóbbi hónapokban többször is kaptam olyan visszajelzést a blogra, hogy szokatlanul látom a dolgokat. Szeretek jól ismert dolgokra más nézőpontból rávilágítani.
• Egy ritka szembetegségnek köszönhetően egyszerre csak az egyik szememmel tudok nézni. Én választom meg melyikkel, a ballal közelre látok jobban, a jobbal távolra. Ilyenkor az a szemem, ami nem aktív, egy kicsit kancsal, de nagyon meg kell nézni a képeimet ahhoz, hogy ez valakinek feltűnjön, személyesen pedig még kevesebben szokták kiszúrni. Unusual, az biztos, kevés embert ismerek hasonló betegséggel.

Akárcsak a hashtages alsógatyáknál, itt is azonnal elöntött a kell-érzés, de hát Zarában vagyunk, mégis csak meg kell nézni az árcímkét, mielőtt még eladósodom egy póló kedvéért. Meglepődve láttam, hogy ez még bőven belefér, úgyhogy gyorsan levettem, és nézelődtem tovább, hátha ér még ilyen meglepetés.

Ért. A New Yorkeres mellé szerettem volna egy sötét cipőt is, szóval elkezdtem nézelődni az alsó polcokon. Lehajoltam, és kiszúrtam egy fekete műbőr, fehér talpú cipőt. Elegáns, de mégsem makkos; nem azt sugallja, hogy most jöttem valamelyik irodaházból a Nyugatitól, de mégis fel lehet venni szinte bármilyen inggel és egy szűk nadrággal. Tökéletes! Ráadásul az ára sem vészes. A póló és a cipő mellé felpróbáltam egy bőrdzsekit is, de meg sem közelítette a gimis bershkásat, szóval az végül ott maradt. A pénztárnál állva rájöttem, hogy ezek lesznek életem első zarás ruhái. Kicsit furcsán éreztem magam, hasonlóan, mintha belépnék valami olyan helyre, ahol három ujjal kell fogni a borospoharat és késsel-villával kell enni a pizzát. A feszengés nem tartott sokáig: ahogy kiléptem az üzletből a sötétkék zarás táskával a kezemben, máris ízlelgetni kezdtem az outfit és a haul szavakat magamban, akár egy vérbeli sommelier a hatputtonyos tokaji aszút.

Mivel a Zara nem vette el a kedvem az élettől az Inditextől, sőt, kimondottan tetszett, ezért kifelé menet befordultam a Pull&Bearbe. Itt is gimiben vásároltam utoljára, mondjuk, az a 10 ezer forintos farmer legalább emlékezetes volt, mert másfél évig hordtam. (Ha az a nadrág mesélni tudna, #1 lenne a Wattpaden a gimis kategóriában.) A feliratos ruháik nem tetszenek, ezért sok jóra nem számítottam, de meglepő módon innen sem jöttem ki üres kézzel!

Na, eeez már vetekszik azzal a bizonyos bőrdzsekivel! Az S-es elsőre kicsit szűknek tűnt, de mind a dzseki, mind az ujjak hossza tökéletes volt, szóval nem gondolkodtam sokat a megvételén. Mivel a Zarás, New Yorkeres táskákkal, és ezzel a kezemben már kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, sokáig nem folytattam a nézelődést, viszont ez a kevés éppen elég volt arra, hogy kiszúrjak egy egyszerű, vajszínű, V-nyakú pólót.

A pénztárnál aztán jött a meglepetés: a bőrdzseki leértékelt volt, de valamiért a kasszás egy ezressel még kevesebbet ütött be! Megtehettem volna, hogy műmosollyal figyelmeztetem a pénztáros srácot, hogy bocsi, ez egy ezressel többe kerül, és az összes követőm és lájkolóm odáig lenne, hogy mekkora gavallér vagyok, de nem tettem. Egyedül élek, pályakezdőként dolgozom, nekem hónap végén számít az az ezer forint ide vagy oda. Utolsó nap én abból az ezresből olyan clean-healthy-tápláló ebédet fogok összerittyenteni, hogy még a szomszéd is megnyalja a tíz ujját utána!

A boltból kijövet jutott eszembe, hogy a három kívánságomon túl még egy negyedik is teljesült: az öt üzlet közül egyikben sem bömbölt a zene! Szórakozóhelyen, vagy fesztiválon meg néha itthon imádom a hangos zenét, de minden más helyen irritál, különösen ruhaboltban, meg akkor, ha valaki kocsiból hallgatja, vagy JBL-ről.



Tartalmatlan poszt volt? Én úgy érzem, az. Ha itt befejezném a bejegyzést, akkor nem sokban különbözne egy átlag beautyposzttól, de nincs ekkora szerencsétek. Nézzük először azt, ami egyik fancy blogon sem szokott szóba kerülni.

Mennyibe kerültek a ruhák?

Fehér, V-nyakú póló (H&M): 2.990   1000
Cipő (New Yorker): 7.990   2990
Hashtages alsónadrágok (C&A): 5.990   1795 (3590, de ugye féláron)
Rózsaszín póló (Zara): 2.995   1295
Fekete cipő (Zara) 9.995   3995
Műbőr dzseki (Pull&Bear) 6.995 2995 (amúgy 3995, de köszi, ismeretlen kasszás)
Póló (Pull&Bear): 2.995 995

Összesen tehát ~15 ezer forintot költöttem három pólóra, két cipőre, egy műbőr dzsekire, meg 5 db hashtages alsónadrágra, amik eredeti árukon 40 ezer forintba kerültek volna. Több tanulsága is van ennek, de előbb térjünk ki egy kicsit azokra a haul posztokra, amiket eddig olvastam.

Ahogy itt is írtam már, az a legnagyobb problémám a divatblogokkal, hogy semmi közük a valósághoz. Ahhoz, hogy én az influencelhető embereket influenceljem ezzel a bejegyzéssel, most nekem is úgy kellene tennem, hogy az olvasóim azt higgyék, 40 ezer forintot hagytam ott. Mert én megtehetem, mert én vagyok a követendő példa, mert nekem van stílusom, mert én inspiratív vagyok, és mindezt úgy kellene előadnom, mintha bárki megtehetné. Miért? Miért kellene nekem

úgy tenni, mintha ez természetes lenne?

Nézzünk már körül! Magyarországon a legtöbb ember számára a fizetése nem teszi lehetővé, hogy rendszeresen 40 ezer forintot hagyjon ott plázákban. Sőt, tovább megyek: a legtöbb embert ez a 15 ezer forint is megviseli, ahogy engem is. Miért kellene nekem eljátszanom, hogy ez csak aprópénz, én pedig akkora hercegnő vagyok, aki húszezresben fürdik? Miért kellene eljátszanom azt, hogy nekem a stílusom, az inspirációim, és az összes többi üres szó határozza meg az outfitemet, amikor az határozza meg, hogy dolgozom? Miért kellene nekem virágföldeken, Váci utcában, híres épületek előtt pózolnom, hogy frusztráljam az olvasóimat, és hozzájáruljak az önbizalmi válsághoz, amiben mindannyian élünk? Eszeteknél vagytok, amikor ilyen képeket töltötök fel magatokról? Tudjátok, hogy ez mekkora hatással bír az olvasókra? Miért nem lehet a valóságnak megfelelően beszélni a divatról, öltözködésről, anélkül, hogy ne próbáld mindenáron, görcsösen eladni a valójában szorongó, megfelelni vágyó önmagadat? Vajon azért utánzod a macro-influencereket, mert önálló gondolatod, stílusod nincsen, vagy azért, mert te is a népszerűségükről álmodozol, és azt gondolod, megéri azokat feladni? Hidd, el nem éri meg. Minden ember értékes, minden ember önálló gondolatai értékesek, de azt nem tudom jó szemmel nézni, amikor valaki népszerűség, eladás, vagy bármi érdekében háttérbe szorítja ezeket, és átveszik a helyüket az idegen szavak, a fotóbeállítások, vagy a műmosoly és a bájolgás.

A másik problémám a divatblogokkal, hogy a szerzőik túlnyomó része nem dolgozik semmit. Amíg az illető nappalin tanul, ez nem akkora gond, viszont az már igen, hogy az olvasóknak nem ez jön le a posztokból. Olvasóként hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a képeken látható lányok azért annyira inspirálóak csinosak, mert van stílusuk, szépérzékük, vagy bármi veleszületett képességük, miközben arról van szó, hogy a szüleik több pénzt tudnak nekik adni, vagy eltartják őket, ezért a teljes fizetésüket el tudják költeni szépségápolásra és divatra. Ha nekem is a szüleim vennék a kaját a hűtőbe, fizetnék a fűtést, a ház felújítását, meg a bérletemet, én is megtehettem volna, hogy százezret tapsolok el egy délután alatt, aztán verem a nyálamat a blogon, hogy mennyire inspiratív vagyok. (Lol, elvből nem tennék ilyet.) Bármennyire is értéktelennek érzitek magatokat a blogon látható lányokhoz képest, a különbség nem mindig abban rejlik, ami elsőre eszetekbe jut a csinos fotókról. Nem feltétlenül jobb emberek, nem feltétlenül szebbek és nem feltétlenül értékesebbek nálatok, sőt. Éppen előző éjjel beszélgettem egy lánnyal arról, hogy ő most nyáron 12 órában dolgozik egy gyárban, nemsokára kezdi a végzős évét a gimiben. Én is dolgoztam gyárban néhány hónapot érettségi előtt, és sokkal inkább felnézek egy ilyen emberre, mint egy wannabe-modellre egy pipacsos fotósorozaton. Sokkal inkább inspiratívnak tartom, olyannak, akire fel kellene nézni, akit meg kellene becsülni, hiszen a szó szoros értelmében éjt nappallá téve dolgozik a jövőjén.

Többféleképpen is meg lehet közelíteni azt, hogy én ezúttal csak tizenötezret költöttem, és nem negyvenet, vagy többet. Azoknak, akik hozzám hasonlóan kényelmetlenül érzik magukat egy Zara-jellegű üzletben, hasznos lehet a tudat, hogy bizony, itt, vagy a Pull&Bearben is lehet vásárolni átlagos fizetésnek megfelelő áron jól kinéző ruhákat. Lehet arra gondolni, hogy csórókoporsó vagyok, de lehet úgy is értelmezni, hogy én ezt a maradék huszonötezret, ami a leértékelésekből megmaradt, fogom, és elkajálom-strandolom-bulikázom az elkövetkező három napban Siófokon. Bizony, a hétvégét a Balatonnál töltöm, szóval ebben a három napban csak reposzt lesz az oldalon, de tessék velem maradni! Jövő héten egy olyan bejegyzéssel készülök, amit nem láttok jönni.



A bejegyzés nem reklám, engem nem zavar, ha az olvasóim egyáltalán nem vásárolnak a fent felsorolt üzletekben. A szépség- és divatvilágról alkotott véleményemről itt olvashatsz részletesebben. 

Tetszettek a cuccok? Vagy nem elég menci a stíl? Te mit gondolsz a haul bejegyzésekről? Írd meg a véleményed itt, vagy a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán!

Hogyan (ne) szakíts? - 16 gondolat szakítás mellé

Mutasd meg, hogy szakítasz, megmondom, ki vagy! Akár ez is lehetne a jelmondata ennek a bejegyzésnek. Mivel alig egy hónapra vagyunk a gólyatáboroktól és a tanévkezdéstől, itt az ideje beszélnem egy kicsit a szakításról. Most próbálsz úgy tenni, mint aki nem érti az összefüggést, igaz? Pedig a fiatalkori kapcsolatok végének leggyakoribb okai a megcsalás, vagy az, hogy már nem olyan, mint az elején, esetleg az egyik fél beleszeret valaki másba. Ezekre tökéletes alkalom egy új közösség, kollégium, tábor, vagy akár csak egy költözés egy másik városba. Az egyik, vagy mindkét fél mentális betegsége is gyakori szakító ok, ki fogok térni erre is.

Gyakori tévhit, hogy az a fél szenved jobban, akit kidobtak. Valójában az a fél szenved jobban, aki még szívesebben maradt volna a kapcsolatban, és aki jobban szerette a másikat. Ez lehet a szakító fél is. Mindhárom eddigi komoly kapcsolatom végén én kezdeményeztem a szakítást, szóval az alábbi gondolatokat úgy olvasd, hogy egy igazi profi tollából pattantak ki! Komolyra fordítva, többször is megtapasztaltam, milyen az, amikor hiába kötődöm jobban, nekem kell szakítanom. Az első alkalom után fél éjszaka sírtam, aztán egy ugyanúgy kinéző lány karjaiba menekültem; a második után elkezdtem hibát hibára halmozni, és a Tinderbe menekültem; a harmadik utáni éjszaka pedig pánikrohamom volt, és a(z akkor már volt) barátnőmnek kellett nyugtatgatnia, miközben összegörnyedve próbáltam túlélni. Mindhárom megviselt, de nem véletlen olvasod őket, azért az idő múlásával túl lehet rajtuk lépni. 

Hogy hogyan? Az alábbi 16 gondolat segíteni fog, hogy igazán felnőtt módra kezeld a szakítást!

1. A szakítás sérti a lelkedet és az egódat is, de inkább az egódat. Beszűkül a tudatod, csak arra tudsz gondolni, hogy nem voltál elég jó, bezzeg, ha elég jó lettél volna, akkor most esküvői ruhában dobálhatnátok egymást rózsaszirmokkal. Ez az esetek többségében nem igaz, egyszerűen félsz az egyedülléttől, dühös vagy, haragszol magadra, és nem tudsz mit kezdeni ezzel a hirtelen jött érzéssel és szeretethiánnyal.

2. Szenvedj! Ez most annak az ideje, komolyan. Abban a társadalomban, ahol Szabó Péter arénákat tölt meg, igencsak nehéz ezt elhinni, de a negatív érzelmek, érzelemkitörések hozzátartoznak az egészséges lélekhez. Sírjál, zokogjál, szedd ki a kanapé ülését, állítsd fel hosszában, támaszd a falnak és bokszolj vele! Ne fojtsd el, ne mondd azt, hogy nem érdekel, ne tagadd, hogy fáj. Egyrészt szánalmas és úgysem hiszi el senki, másrészt egészségtelen a lélekre nézve. Ez egy átmeneti állapot, amit fel kell dolgozni, senki nem süpped bele évekig, de minél inkább elfojtod, annál inkább meg fog mérgezni.

3. Az az idő, energia és pénz amit eddig kettőtökre fordítottál, most egyedül rád marad. Használd fel ésszel! Ilyenkor az otthoni semmittevés és a telefonnyomkodás a legrosszabb. Vegyél könyveket, olvass, kezdj bele új sorozatokba, vegyél kondibérletet, járj el futni, lépj be új Facebook-csoportokba, mozdulj ki, tölts több időt a barátaiddal, kirándulj, utazz el, tanulj valami újat, vagy maradj bent tovább a munkahelyeden, hogy még több pénzed legyen. Boldogságot nem fogsz tudni venni rajta, de egy kis félretett köteg sosem árt. Minél többet vagy otthon, egyedül, annál nehezebben fogod feldolgozni a szakítást.

4. A ruhavásárolgatás, az új frizura, a fű, vagy az alkohol nem fog segíteni. Utóbbit próbáltam, többet árt, mint használ, de hidd el, a többi sem megoldás.

5. Ha azt érzed, hogy na, majd most megmutatom neki, mit veszített! akkor nagyon rossz úton haladsz. Én a leghosszabb kapcsolatom végén annyit írtam ki Facebookra, hogy megtörtént az, amire senki nem számított. Mentségemre szóljon, hogy tini voltam, és kissé másképp használtam a Facebookot akkor, mint az elmúlt két évben. Az a baj ezzel a hozzáállással, hogy te itt egy következmény vagy, és nem az ok. Egy áldozat vagy, és nem a felelős. Nincs a kezedben az irányítás, a szakítás irányít téged. Ez az első napokban normális, de az ismerőseid nem feltétlenül kíváncsiak rá. 

Forrás: Tumblr. Mi más lenne?

6. Ami a külsőt illeti, mindenki pótolható. Ha aktívan nézelődsz a környezetedben, bulikban, Facebook-csoportokban, nem lesz nehéz leakasztanod egy hasonló külsejű lányt/fiút, mint amilyen az előző barátnőd, vagy barátod. Ha sikerül, hatalmas nagy királynak fogod magad érezni, különösen akkor, amikor lefekszel vele. Hasonló külső, mégis fel lehet fedezni, mégis új, mégis más, nem az a megszokott, amihez rossz emlékek kötnek! Amikor 19 évesen elkezdtünk közeledni egymáshoz egy ugyanolyan alacsony, duci, mosolygós arcú, sötét hajú és szemű lánnyal, mint amilyennel évekig jártam, én is azt hittem, hogy enyém a világ. A személyiséget, az azonos szeretetigényt és szeretetnyelvet viszont már nem ilyen egyszerű pótolni, és legtöbbször nem is sikerül.

Nem azt mondom, hogy ne csinálj ilyet, de semmiképp ne várj tőle többet néhány mozgalmas éjszakánál, hétvégénél. Arra jó, hogy megerősítsen abban, hogy létezik olyan ember a világon, akinek még kellesz, semmi másra nem. 

7. Semmiképp ne legyél könnyen kapható! Fiúként szembetűnő, hogy szakítás után lévő lányokhoz a legegyszerűbb közeledni, mert ők vannak a leginkább elveszve, kiszolgáltatva, könnyen hajlanak egy kis vigasztalásra. Te ne legyél ilyen! Ha mindenképpen szükség van egy-két jól sikerült éjszakára ahhoz, hogy megálljon az ingatag önértékelésed, akkor inkább várj vele néhány hetet. Attól, hogy szakítottál, nem kell, hogy azonnal mindenre kapható legyél.

8. Ne menekülj azonnal másik kapcsolatba! A társfüggőség egyértelmű tünete az egyik kapcsolatból a másikba való ugrálás, különösen, ha egyik miatt szakítasz a másikkal. Ez arra enged következtetni, hogy egyedül életképtelen vagy mind anyagilag, mind lelkileg.

9. Nem érdemes azzal pumpálnod az egódat, hogy a másik kivel jött össze utánad. Semmiben nem befolyásol. Ha az új fiú/lány rosszabbnak tűnik, az azt jelenti, hogy te is célpontja voltál az exed förtelmes ízlésének; ha jobbnak tűnik, akkor pedig érdemes újragondolni a szempontjaidat, amik alapján jobbnak tartod magadnál az új társat. Ha van a szempontok közt olyan, amivel tényleg érdemes foglalkozni, itt az ideje, hogy fejleszd magadat benne. 

10. Attól, hogy szakítottál, nem kell magamutogatós képekkel elárasztanod a Facebookot. Tudjuk, hogy most nagyobb szükséged van a lájkokra, de próbáld meg ezt személyesen elérni azoknál, akiknek a lájkjaira számítasz. Tartsd magad többre egy lájk-célpontnál! Hidd el, a személyes találkozás hatékonyabban segít feldolgozni a szakítást, mint hogy Pistike Kovács kedvelte a fényképedet.

11. Ne zárkózz el valakitől amiatt, mert ugyanannyi idős, ugyanaz a csillagjegye, ugyanazt a zenekart szereti, vagy ugyanolyan cipője van, mint annak, akivel voltál! Ne kezdd el szidni általánosságban az összes fiút/lányt, mert csak hülyét csinálsz magadból, és azt közvetíted vele, hogy rosszul választasz. Válassz a megfelelő szempontok alapján! (Lásd két ponttal lejjebb.)

12. Most, hogy egyedül vagy, itt az ideje egy kis önismeretnek. Ez a legjobb alkalom arra, hogy felmérd, hogy te mit csináltál rosszul, amit a következő kapcsolataidban másképp alakíthatsz. A szakításról - eltekintve a megcsalástól - 99 százalékban mindkét fél tehet, szóval jobban jársz, ha nem azt próbálod megmagyarázni, hogy miért hibás a másik, hanem megpróbálod felmérni, hogy te mekkora részt vállaltál a kapcsolat megromlásában. Veszélyes dolog azt gondolni, hogy te mindent tökéletesen csináltál, hiszen így a következő és az utána lévő kapcsolataidban is fennáll a veszélye, hogy elkövesd ugyanazokat a hibákat.

13. A legtöbb mérgező kapcsolat, és ezáltal szakítás megelőzhető lenne azzal, ha az emberek a megfelelő szempontok alapján választanának társat. Egy szakítást követő időszak tökéletes arra, hogy megkérdezd magadtól: miért vele voltam? Miért néztem fel rá? Mivel fogott meg? Ha nehéz megválaszolnod ezeket a kérdéseket, lehet, hogy olyan szempontok alapján választottad az exedet, mintha azt nézted volna, mennyire eladható a környezetednek; vagy mennyire szépen mutatna az ablakpárkányon dísznek. 

Amellett, hogy az emberek hajlamosak a segge, a mellei, a haja, a sapkája, vagy a tetoválásai miatt összejönni egy emberrel, gyakori az is, hogy egyszerűen csak a szeretethiányukat szeretnék enyhíteni valakivel, aki szebb, mint egy plüssmaci.

Én is fontosnak tartom a külsőt, de azt gondolom, vannak ennél fontosabb szempontok is. Néhány ötlettel segítek, hogy a következő társaddal jobban működjön a kapcsolat. Ha ezekre ügyelsz, kisebb eséllyel futhatsz bele olyanba, mint akivel szakítottál:

• mennyire szeret felelősséget vállalni/magyarázkodni (úgy hozta az élet, nem tehetek róla stb.)
• hogyan kezeli a konfliktusokat, problémákat, mennyire hajlamos az agresszióra, erőszakra, vagy játszmázásra
• mennyire szorgalmas, tettrekész (megelőzve ezzel azt, hogy egész nap otthon nyomjátok a telefont)
• mennyire hajlamos nyomkodni a telefont a társaságodban
• mennyire megbízható
• hogyan beszél a barátairól, mennyire változik meg a jelenlétükben
• mit tart fontosnak egy emberben
• mennyire vannak önálló gondolatai a környezetében történő dolgokról, közéletről, hajlamos-e szembemenni az árral
• mennyire önálló, ami a hétköznapokat illeti, többet kell-e utána takarítani, mint egy óvodás gyerek után
• mennyire hajlamos a függőségekre (alkohol, drog, videojátékok stb.)

Ezekkel sem lehet száz százalékig biztosra menni, de ha eddig nem gondoltál arra, hogy ebbe az irányba finomítsd az elvárásaidat, egy próbát megér. Vegyítheted a saját szempontjaiddal, feltéve, ha vannak, és nem annak a karjaiba dőlsz, aki elsőként dumálja le rólad a bugyit egy tükör előtt gyakorolt stand-up szöveggel.

Az is lehet, hogy mielőtt összejöttetek, túl sokat mutattál a testedből, és azért futott zátonyra a kapcsolat, mert a másik úgy jött össze veled, hogy nem látott belőled ennél többet:

14. A legjobb, ha egyáltalán nem jártok össze szexelni szakítás után, de ha mégis, csak akkor járjatok össze, ha érzelmileg már függetlennek érzed magad tőle! Visszakapni nem fogod így, más értelme meg nincs.

15. Bárki bármit mondott, kelleni fogsz másnak is. Más is szépnek fog tartani. Az is lehet, hogy még jobban, mint az előző.

16. Bármennyire nehéz, szakíts személyesen! Kevés nagyobb tahóság van annál, mintha valaki Messengeren vet véget egy párkapcsolatnak. Bármi is történt, add meg a tiszteletet a másiknak, és közöld vele személyesen, amit elhatároztál.



Szeretnél még párkapcsolatokról, emberekről olvasni? Kattints az emberismeret, vagy a párkapcsolat címkére még több hasonló olvasnivalóért!

A szerelem színei és a háromszög-elmélet

Az egyik kedvenc pszichológiával foglalkozó oldal, amit követek, a Psych2go nemrég megosztott egy érdekes képsort: Robert Sternberg háromszög-elméletét a szerelemről. Nekem nagyon megtetszett, és ezen fellelkesülve bemutatok nektek egy másik szerelem-elméletet is, ami egy kanadai tudós fejéből pattant ki.

Nézzük előbb Sternbergét!

Forrás: MY PSYCHOLOGY - Facebook

Sternberg szerint a szerelemnek három összetevője és hét fő típusa van. A három összetevő az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés, a hét típus pedig ezek kombinációiból áll össze:

Kedvelés/barátság: ha intimitás van, de szenvedély és elköteleződés nincs, az inkább kedvelés, mint szerelem. Ez lehet egy kibontakozó kapcsolat kezdete, de általában nem így alakul, és barátzóna lesz belőle.

Fellángolás: szenvedély van, de se intimitás, se elköteleződés. Ide tartoznak a crushok (bocsánat azoktól, akik utálják ezt a szót) és az egy éjszakás kalandok.

Romantikus szerelem: megvan az intimitás és a szenvedély is, de hiányzik az elköteleződés. Itt már testileg és érzelmileg is kötődnek egymáshoz a felek, ez egy gyakori szakasz komoly kapcsolatok elején.

Üres szerelem: a romantikus fordítottja. Itt az elköteleződés van meg, intimitás és szenvedély nélkül. A sok megromlott házasság, ami a gyerek, a ház, a megszokás stb. miatt maradt meg, mind ide sorolható.

Társas jellegű szerelem: intimitás és elköteleződés van, szenvedély nincs. Idős házaspároknál ez kielégítő lehet, fiatalabbaknál szerintem nem. 

Vak szerelem: van elköteleződés és szenvedély, de nincs intimitás. A My Psychology oldala Kim Kardashiant hozza fel példának, szerintem tökéletes. Az őt utánozni vágyók között is gyakori ez a típus.

Tökéletes szerelem: mindhárom összetevő megvan. Sternberg garantálja, hogy egy ilyen szerelem részesei legalább tizenöt éven keresztül gazdag szexuális életet élhetnek egymással. A pár tagjai el sem tudják képzelni, hogy más mellett esetleg boldogabbak lehetnének hosszútávon, sikeresen legyőznek minden akadályt, miközben egy percre sem engedik el egymást.

Sternberg azt mondta a tökéletes szerelemről, hogy fenntartani nehezebb, mint megtalálni, (ehhez mit szóljon az, akinek még megtalálni sem sikerült?) és, hogy nem tud állandó maradni. A tudós arra is figyelmeztetett, hogy kommunikáció nélkül a legnagyobb szerelem is elmúlhat. Ahogyan az embereket sem lehet a 16 MBTI-típusba betuszkolni, úgy a kapcsolatokat sem lehet ezzel a hét fajtával meghatározni, a legtöbb kapcsolat két típus között helyezkedik el.



A szerelem színei

John Alan Lee háromféle szerelmes embert, és háromféle érzést különböztetett meg, amit görög és latin szavakkal jelölt. Az Eros, a Ludus, és a Storge embertípusok érezhetnek Mania-, Agape- és Pragma-jelleggel a társuk iránt. Az elmélet értelmezhető úgy is, hogy az utóbbi három érzés az Eros, a Ludus és a Storge különféle kombinációiból áll össze.

De mit jelentenek a szavak?

Eros - sejthető, hogy ennek a típusnak bőven van köze az erotikához. Az eros típusú emberek szenvedélyesek, érzékiek mind a szexuális életet, mind az érzelmeket tekintve, szóval fontosnak tartják, hogy meglegyen a kémia. (Jelentsen ez bármit.) Én nem ez a típus vagyok, szóval azt sem értem, hogyan lehet első látásra szerelembe esni egy idegennel, de ez a típus képes rá.

Abban viszont együtt tudok érezni, hogy reménytelen idealisták, és folyton valami romantikus vagy szexuális élményre vágynak. Mások úgy láthatják őket, hogy irreálisak az elvárásaik a szerelemmel kapcsolatban. Naivak tudnak lenni, főleg, ha eközben kielégülnek a szexuális igényeik, és gyakran nem a partnerbe, hanem a szerelem érzésébe szerelmesek. Nem csalfák, de nem okoz gondot nekik szakítani, ha már nem olyan, mint az elején.

Ludus - ez latinul azt jelenti: játék. A ludus típusúaknak a szerelem egy valami, ami közben szórakozhatnak egymással, programokat csinálhatnak, de véletlen sem mélyülhetnek el. Könnyen előfordulhat, hogy egyszerre több partnerük is van, és egyiknek sem fedik fel a valódi érzelmeiket. Általában elvárják, hogy a másik is így álljon hozzá, és ne kötődjön jobban, mint ő. Ennek köszönhetően nem féltékenykednek, hiszen nem jelent gondot nekik, ha a másik is több vasat tart a tűzben.

Ahogy megfigyeltem, ezek azok az emberek, akiket érzékenyen érintett egy csalódás, és vagy bosszút akarnak állni a másik nemen, vagy egyszerűen csak képtelenek túllépni azon a bizonyos csalódáson, ezért érzelmileg bezárkóznak.

Storge - ennél a típusnál a szerelem barátságból alakul ki, és sokkal inkább a közös értékrend és érdeklődés tartja össze a kapcsolatot, mint a szenvedély. Érdekes, hogy Lee ezt a típust a családi kötelékhez hasonlítja. Hosszú házasságot általában ez a típus szokott megélni, de az sem ritka, hogy szakítás után képesek barátságban maradni a másikkal. Megfigyelhető némi birtoklási vágy, de nem túlzottan féltékenyek, csak éppen, amennyire kell, és általában csak komoly kapcsolatban hajlamosak a szexre. Mély bizalom, tisztelet, intimitás és fokozatos elmélyülés jellemzi ezt a típust.



Mania - ez éppen azt jelenti, ami elsőre eszünkbe jut róla: őrülten, birtoklóan, mániákusan szeretni a másikat. Erős birtoklási vágy, féltékenység, függőség jellemzi. A Wikipédia John Hinckley Jr.-t hozza fel példaként a mániához, aki azért próbálta meg megölni Ronald Reagan amerikai elnököt, hogy ezzel a tettel végre elnyerje Jodie Foster szívét. Ha belegondolok a környezetemben vagy az emlékeimben élő mániákus szerelmesekre, ez annyira nem is rossz példa. Az ilyenek szokták összeköltözésbe/eljegyzésbe/házasságba kényszeríteni a másikat érzelmi zsarolással, ráadásul a szex sem egyszerű velük, mert általában hisztisek az ágyban. Jellemzően nem tudják, hogy mit akarnak, a másiknak folyton bizonygatnia kell a szeretetét, mert kételkednek benne. Szerintük a szerelem része a fájdalom, a kettő nincs meg egymás nélkül. (Szerintem meg a mánia nincs meg önbizalomhiány nélkül, meg ennek azért van egy erős borderline-jellege is.)

Agape - az ideális szerelem. Az agape jellemzője, hogy a felek önfeláldozóak a másik érdekében, szélsőséges esetben pedig ez odáig is fajulhat, mint a Titanicban. Odaadás, gondoskodás, türelem, megértés és erős kötődés jellemzi az ilyen kapcsolatot, az egó pedig teljesen háttérbe szorul. Jobb adni, mint kapni - akár ez is lehetne a jelmondata. Persze, ennek is van hátulütője, az ilyen kapcsolatokban gyakran érezhetik magukat a felek nem elég jónak, és lehet bűntudatuk amiatt, hogy nem adtak eleget a másiknak. Szélsőséges esetben, vagy különféle mentális betegség esetén ez mártírkodásba fordulhat át, ebből szokott lenni az, amikor az egyik fél felhánytorgatja, hogy mit fel nem áldozott, és mit meg nem tett a másikért. Alapesetben viszont nincs féltékenykedés vagy birtoklás, és kielégítő szexuális élet társul hozzá.

Pragma - ez a típus általában úgy alakul ki, ha valaki ésszerűen, elvárások alapján választ társat magának, értékes dolgokat keres a másikban, akivel közösen tehetnek, küzdhetnek mindenféle life goalért. Az ilyen kapcsolatok általában hosszútávúak, de tekinthetőek unalmasnak a szenvedély hiánya miatt. Te adod ezeket az értékes dolgokat, én meg adom ezeket az értékes dolgokat, aztán elleszünk valahogy. Két politikus, vagy más híres ember házassága gyakran pragmatikus, és az olyan házasságok is ilyenek, ahol a feleknek fontos, hogy mit gondol a környezet. (Például, ha az illető nem házasodik szegény családból származóval.) Az ilyen kapcsolatokban a felek abban hisznek, hogy a jó szexuális élet kialakítható az évek során, és nem feltétlen kell hozzá a kezdeti egymásnak esés.

Ahogyan Sternberg típusainál, a szerelem színeinél sincsenek pontosan egyféle típusok, a valóságban a legtöbb kapcsolat valamelyik kettőnek a keveredése.



A Forrás a My Psychology Facebook-oldala és a Wikipédia, néhol beleejtettem a saját gondolataimat is. Érdekesnek találtad ezeket a típusokat? Szólj hozzá itt, vagy a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán! Ha pedig egy kis humorra vágysz, de közben szeretnéd jobban megérteni a párkapcsolatokat, olvasd el ezt.

Milyen érzés valóra váltani százezer fiatal lány álmait? [3/3]

Egy évvel ezelőtt, 2017. május 15-én egy fehér Mercedes kabrió 140-nel rohant bele egy Dózsa György úti buszmegállóba, miután összeütközött egy másik autóval. A balesetben két fiatal férfi meghalt, a Mercedes sofőrje viszont sértetlenül szállt ki, hogy aztán az áldozatok vérét törölgesse az autójáról. Ahogy a baleset híre terjedni kezdett, hamar kiderült, hogy a luxusautó sofőrje a 39 éves Molnár Richárd, aki a 2000-es évek eleje óta aktív tagja az alvilágnak, és korábban sokáig börtönben ült. Barátnője pedig a 23 éves Kálmán Szilvia, aki tinikorában rendszeresen részt vett szépségversenyeken, modellkedik, és akivel látványos luxuséletet élnek az Instán 89 ezer követő legnagyobb ámulatára. Az első részben összeszedtem, mitől kell megválnod a siker érdekében, megismerkedhettünk a kokainnal, a második részben beavattalak titeket az igazán sikeres nő párkapcsolatának rejtelmeibe, ma pedig értelmet adok az egész cikksorozatnak, és a presztízs és az értékválság mellett arról fogok veletek beszélgetni, hogy mi a bajom ezzel az egész történettel.

Forrás: Bors

Ha az elmúlt egy évben valakivel beszélni akartam a Dózsa György úti gázolóról és szerelméről, általában megrekedtünk itt:

• ez a mai világ!
• ezek a mai fiatalok!
• szörnyű, ami történt
• biztos a pénzéért van vele
• dugják vissza a börtönbe a tagot, oda való,

amivel egyetértek, de mégis úgy gondolom, hogy ebben a sztoriban több van. Kicsiben nézzük, kicsiben próbáljuk értelmezni, és nem látjuk nagyban.

Mi a probléma? Kálmán Szilvia Instagram-oldala rossz hatással van a 89 ezer követőre? Megrontja őket, rossz példát mutat nekik, lezülleszti őket? Rossz hatással van a mai fiatalokra? Mi történne, ha Kálmán Szilvia mától felhagyna a kurválkodással, és Instagramján holnaptól egy könyves blog tartalmai jelennének meg? Hirtelen bikinis, felfújt szájú lányok rohamoznák meg a Librit meg a Könyvmolyképzőt? Nem. A követők szép lassan érdektelenné válnának, és keresnének maguknak egy másik ribancot, akit követhetnek. Nem Kálmán Szilvia a probléma, ő az áldozata egy problémának, és semmi mást nem tesz, mint kiszolgálja a tömegízlést, olyanná formálja magát, amilyenre a követőknek szüksége van. A követőknek pedig erre van szükségük. Nem az a baj, hogy népszerűségre, elismerésre vágyakozik - az első részből pedig meg is értettük, miért - hanem az a baj, hogy így kapja meg. Így sikerül neki menővé és népszerűvé válnia, mert ne legyünk álszentek, az. 

Járkál köztünk nagyjából ötezer, többségében fiatal, városi lány, akik közül egy-kétezer rendszeresen lájkolja, imádja minden lépését. Járkál köztünk 89 ezer, többségében fiatal, városi lány, aki szerint az életmód, amit folytat, követendő, irigylésre méltó. És mi a helyzet azokkal a lányokkal, akik nem követik Kálmán Szilviát, sőt, nem követnek fitneszmodelleket, szépségkirálynőket, netcelebeket, nem követik a videoklipek és a divatvilág szereplőit egyáltalán, de mélyen, belül azt érzik, hogy valamiért kevesebbet érnek a képernyőn látható lányoknál? Amikor címet adtam a gondolataimnak, alulbecsültem ezt a százezret? Valószínűleg igen. Ők vannak a legtöbben.

Az a helyzet, hogy a kurválkodásnak presztízse van. Régen is volt, sőt, ez a legősibb mesterség, és szerintem ezt övezi ma a legtöbb tévhit. Azt gondolják az emberek, hogy ehhez szépnek kell lenni, értékesnek kell lenni, hiszen sok pénzt fizetnek érted, és fejben elképzelhetetlennek tartják, hogy a tengerpartos-táskás-felhőkarcolós képeken lévő lányokat egyébként észre sem veszik az utcán se sminkkel, se anélkül.

Itt már legalább megkérik az árát! Egy éjszaka 1500 euró. Ezen az oldalon Szilvia régen 300 euróba került egy órára, de azóta onnan már leszedték.

Azért gondolják ezt, és azért koptattam rongyosra szándékosan a lifestyle szót az elmúlt két alkalommal, mert az életmóddal foglalkozó oldalak, ahová az önmagukat kereső fiatal lányok példáért fordulnak, a következő dolgokhoz kötik az elismerést:

• legyen minél több ruhád bizonyos márkákból,
• legyen minél több táskád, cipőd, kiegészítőd bizonyos márkákból,
• legyen hasonló autód, mint Szilviának,

• hasonlíts azokra, akik hasonlítanak Szilviára,
• állj be te is abban a szögben a képeken,
• vágj te is olyan arcot,

Forrás: Lokál

• igyad ugyanazokat az italokat,
• utazz ugyanazokra a helyekre,

és akkor ettől majd nagyon boldog leszel. Továbbra sem állítom, hogy a lifestyle-bloggerek, illetve -vloggerek a felelősek, ők ugyanúgy a tömegízlést szolgálják ki, ahogy Szilvia. A tömeg azt gondolja, hogy ettől lesz boldog, vitatkozni a tömeggel pedig nem éri meg! Akkor úgy jártok, mint én, és kevés olvasótok lesz! Sok olvasótok csak úgy lesz, ha ezt tanácsoljátok, az olvasóitok pedig önigazolást nyernek: valóban azért vagyok boldogtalan, mert nem én csücsülök abban a Mercedesben, amiben ő.

Felelőssé nem tehetőek az influencerek, de, ahogy a nevük is mutatja, befolyással vannak a fiatal lányokra. A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy nem nyújtanak alternatívát. Van egy jól látható folyamat, hogy egyre több lány egyre inkább a teste, és a szexuális szerepe felé tolja el az önértékelését egyre aránytalanabbul, és senki nem szól egy kukkot sem. 

Nincsenek olyan influencerek, akik összefognának, és belekiabálnák a sötétbe, hogy: hé! Ti, fiatal lányok, ezért, meg ezért, meg ezért, meg ezért vagytok értékesek, és eközben olyan dolgokat sorolnának fel, amik nem köthetőek a szexualitáshoz. 

Nincsenek olyan influencerek, akik felhívnák a követők figyelmét arra, hogy Kálmán Szilviával ellentétben te vagy az, aki bármit megtehet! Nem vagy kényszerhelyzetben, nem a NAV-on múlik az életed, nem kell arra ügyelned, hogy vajon a pénzedért keresik-e a társaságod, nem kell mindenáron lájkolhatónak lenned, megengedheted magadnak azt, hogy megválogasd, kivel fekszel le; hogy megválogasd, mit eszel; hogy megválogasd, kivel töltsd az időd és mivel foglalkozz, mert nem vagy bezárva a testedbe és a szerepedbe! 

Nincsenek olyan influencerek, akik felhívnák a figyelmet arra, hogy a videót néző, képen ámuldozó, cikket olvasó fiatal lány több, mint egy test! Hogy nem irányítható, kevésbé befolyásolható, nem vágja csettintésre pózokba magát mások kedvéért! Nem csoda, hiszen egy nem irányítható, kevésbé befolyásolható lány nem is hisz el minden hülyeséget, amit a magazin többi oldalán olvashat, így meg persze, hogy nem hívják fel rá a figyelmét a magazin írói. Még az kéne, hogy gondolkozzon!

Nincs alternatíva, szexszel meg biztosan lehet elismerést kapni, ez egy safe choice, ami bármikor bevethető. Tömegesen figyelhető meg bármelyikünk környezetében az, hogy a fiatal lányok elkezdtek egyre inkább így bemutatkozni:

Elkezdték így azonosítani magukat: kor, haj, szem, magasság, mell, fenék, test, és végül a név. Mire hasonlít ez? Azt gondolom, kísérteties a hasonlóság a fenti dubajos adatlapok, és a lány bemutatkozása között. Egyre több lány van, aki szerint úgy érdemes társat, komoly kapcsolatot keresni, ha kiteszed magad, mint egy árucikket, egy terméket, megadod az adatait, tárgyiasítod magad. Éppen, mint egy modell. Mit jelent a modell szó? Mire használjuk, amikor nem a kifutón sétáló lányokat értjük alatta? Tárgyakra, méghozzá olyan tárgyakra, amik nem igaziak, csak bemutatnak valamit. Gondoljunk például a vasútmodellre. A vasútmodell szempontjából fontos, hogy mikor jön, mennyire van hűvös/meleg rajta, mennyire kényelmes, vagy milyen gyors? Nem. A vasútmodell esetében az fontos, hogy mekkora, milyen szép, és, hogy akkor veheted elő a szekrényből, amikor éppen kedved támad tologatni vagy irányítgatni. Ugyanez a helyzet a modellel.

Ő a korát itt kihagyta, de 24 volt.

Milyen vonzó, nem? Alig várja az ember, hogy beszélgessen vele.

Be vagyok sózva az izgalomtól, hogy megismerjem. De tényleg.

Ki tudja, mennyi lány járkál köztünk, aki komoly kapcsolatot keres a szépségével és a seggével,

...de képtelen alapvető beszélgetésre.

Elkezdtük elfelejteni, hogy - főleg a 21. században - kurvának az megy, akit kényszerítenek, vagy aki minden másra alkalmatlan. Akit nem kényszerítenek, de ezt választja, az nagy eséllyel nem jó semmiben, nem ért semmihez, nem kell sehova, mentálisan gyenge, nem lát tovább az orránál, ezért abból az egyetlen dologból igyekszik előnyt kovácsolni, amire bárki képes ivarérettségétől fogva: a szexből. Nézzük, mivel jár a ,,könnyebb út".

• Elfelejtheted, hogy egy kicsit is magasabb értékrenddel bíró ember valaha tisztelni, becsülni fog, vagy felnéz rád,
• elfelejtheted a szabadságod és a jövőd: függsz a futtatódtól, és aki tudni fog erről, annak nagy eséllyel nem fogsz kelleni, mert nem lesz hozzád gusztusa,
• minden férfinál hátránnyal indulsz olyan lányokhoz képest, akik munkahelyen dolgoztak, amíg te ismeretlen férfiakat kényeztettél,
• az egész életed egy nagy magyarázkodássá, hazugsággá válik,
• olyat is meg kell tenned, amit nem szeretnél; az emberek azért fizetnek, hogy azokat a vágyaikat éljék ki a testeden, amit máshol nem tudnak,
• nem az fog fájni, ha a NAV-nak kell elszámolnod; hanem az, ha a leendő barátodnak, a gyerekednek, vagy az ismerőseidnek,
• bármennyire kiütheted magad mindennap, és bármekkora #girlboss vagy, mentálisan egy életre meg fog viselni, ha úgy mászol be férfiak alá, mint autószerelők az autók alá.

És mi áll ezekkel szemben, mi az ellenérv? Rendelkezésedre áll elég pénz pontosan arra, amit feljebb a lifestyle-nál soroltam fel. Ki tudod váltani más fiatal lányok irigységét. Akiket a képeken látunk, és akik valóra váltották a százezer, vagy több százezer fiatal lány álmait, azok ezt a döntést hozták meg, erre bólintottak rá, erre mondták azt, hogy igen, ez nekem megéri. Ez volt a dilemma, és nektek is ugyanez a dilemma, csak nektek nem éri meg párszáz euróért odavetni magatokat ismeretlen férfiak ágyába, és nem éri meg az, ami ezzel jár.

Beszéljünk egy kicsit a szépségversenyekről! Ma kétféleképpen kezdheted el valóra váltani több százezer fiatal lány álmait: ha pucér képeket teszel fel magadról az internetre, vagy, ha szépségversenyen veszel részt. A kiindulópont mindig valamelyik a kettő közül. Az elsőre szerintem több példát tudnak az olvasóim, mint én; viszont fontos részletnek tartom, hogy Szilvia, és az általa élő videóban agyba-főbe rugdosott Bakó Diána karrierje is a következőképpen indult: iskolásként, gyerekként szépségversenyen vettek részt.

Hol van ilyenkor a szülő?

Hogyan hanyagolhatja el olyan mértékben egy szülő a lányát, hogy 15 évesen bevágja egy szépségversenyre? Mit gondol, majd az úgy jó lesz? Itt van egy 2011-es cikk arról, amikor például Szilvia Miss Bikini lett, és fürdőruhában pózolt a Blikkben 17 évesen. Érkezett olyan hozzászólás, hogy biztos luxusautók első ülésén fog kikötni, és hogy dubajos kurva lesz. Egy önmagát éppen megismerő lánynak, akit 15-17 éves korában folyamatosan az az élmény ér, hogy a testét értékelik, fotózásokra jár, szépségversenyeken vesz részt, ennyire kiszámítható lenne a jövője? Akivel iskoláskorában elhitetik, hogy a teste a legnagyobb értéke, hogy ezen keresztül számíthat valakire, ez a csatornája a külvilág, az emberek és a sikere felé, tényleg nagyobb eséllyel fogja a könnyebb utat választani? 

,,Anyuci apuci eltart", vagy a kuncsaftok tartanak el - a life goal és a póz hasonló, a környezet nem.

Lehet előítéletességgel vádolni a hozzászólókat, de minden beigazolódott, amit hét éve írtak: Szilvia egy luxusautó első ülésének tartozéka lett, és kiszúrták őt egy dubajos oldalon 1500 eurós áron. És lehet megrontással vádolni a szépségversenyek szervezőit is, de ők igazából csak kihasználnak egy lehetőséget: az ostoba, hanyag szülőket. Ha nem lenne szülő, aki szívesen ribancot csinálna a gyerekéből, akkor nem léteznének ezek a versenyek sem.

Biztos jó humora van.

A konnektort előbb dugnám.

Mi a helyzet a modellügynökségekkel? Miért járulnak hozzá szülők az iskolás gyerekük modellfotózásához? Miért nincs egy etikai kódexe a modellügynökségeknek, ahol kikötik, hogy nem fotóznak olyanokat, akiket megtalálnak hirdetős oldalon; akiknek a vizeletében kokaint találnak; akikről videó kering a neten hogy megtaposnak és megrugdosnak másokat; akikről kiderül, hogy kapcsolatban állnak az alvilággal; akik gyilkosokat puszilgatnak az Instán? Miért nincs egy nívó, egy igény, ami alá nem adnak, amihez nem adják a nevüket? A H&M-nek, a Chanelnek és a Burberrynek 2005-ben elég volt annyi, hogy Kate Moss kokaingyanúba keveredett, máris találtak a helyére másik modellt. Miért nem lehet ezt kicsiben is, a nagyok pedig miért nem kampányolnak a prostitúció és a kokainfogyasztás ellen?

Szolgáld ki a tömeg igényeit, felelj meg, hazudd azt, amit látni és hallani akarnak! Ha költenek rád, akkor figyelnek rád, ha drága ruhákban fényképezkedsz, akkor pedig a tenyereden hordoznak. Aki úgy néz ki, mint egy börtöntöltelék, az erős és férfias; aki minél jobban tárgyiasítja magát, az kívánatos és nőies. Ezek a mondatok annyira mélyen beleivódtak az emberekbe, hogy általuk life goallá vált a fitnesz-világbajnokok, a szépségkirálynők és az Instagram-modellek élete. A lifestyle-blogok és vlogok elfelejtik megemlíteni, hogy az anyagi forrás ehhez a saját testük, a látványos luxusélettel pedig szorongás, nyomás, megfelelési kényszer, drogfüggőség, és a testük feletti kontroll elvesztése jár - az olvasók így azt gondolhatják, ezeket megúszva is válhatnak olyanná, mint a képeken látott lányok. 

A pénz egy határozott, erős értékrenddel, igényekkel bíró ember számára nem jár boldogsággal - ha azzal járna, Avicii és a többi világsztár is vett volna magának boldogságot, kiegyensúlyozottságot, szerelmet, akiket elveszítettünk. A pénz sok esetben éppen akadálya a boldogságnak, kaput nyit afelé, hogy Molnár Richárdok használjanak ki, mérgezzenek meg, érdek vezérelje a barátságaid, vagy a párkapcsolatod anélkül, hogy ezt észrevennéd. Nem véletlen viccelődnek azzal, hogy ha megnyernéd a lottód, hirtelen nagyon sok barátod lenne.

A tömeg ilyen, és a tömeget nem mi fogjuk formálni. Annyit tudunk tenni, hogy a lányainkkal rengeteget foglalkozunk, beszélgetünk, különösen 11-15 éves kora között, mint amit az első részben is írtam. Annyit tudunk tenni, hogy mi nem szolgáljuk ki a tömeget, megválogatjuk, kiket követünk, és megértjük azt, hogy miért nincs 5+1 legjobb szakma fiatal lányoknak a lifestyle-blogokon, amik amúgy tele vannak drága táskákkal és ruhákkal. Megértjük, és megértetjük másokkal, hogy a képek, amire vágynak, hogyan készülnek. Biztos neked is vannak olyan lányismerőseid, akiket lenyűgöz ez az életmód, és nem látják az árnyoldalait, csak vakon vágynak rá, bármi áron. Nem azt mondom, hogy ülj le velük beszélgetni, és neveld át őket, mert nem fogod tudni. Elég, ha elejtesz egy-két megfelelő mondatot, ami mélyre üt, vagy felteszel egy-két kérdést, ami elgondolkodtat. 

Többet én sem tudok tenni.

Forrás: Pinterest

Az első és a második részt a linkekre kattintva tudod visszaolvasni. Remélem, hasznosnak találtad ezt a sorozatot is! Korábban egy hasonló háromrészes sorozatban az Instagramról tettem fel 42 kérdést, abba is belekezdhetsz!

Ha hozzászólnál, a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán is megteheted.

Milyen érzés valóra váltani százezer fiatal lány álmait? [2/3]

Egy évvel ezelőtt, 2017. május 15-én egy fehér Mercedes kabrió 140-nel rohant bele egy Dózsa György úti buszmegállóba, miután összeütközött egy másik autóval. A balesetben két fiatal férfi meghalt, a Mercedes sofőrje viszont sértetlenül szállt ki, hogy aztán az áldozatok vérét törölgesse az autójáról. Ahogy a baleset híre terjedni kezdett, hamar kiderült, hogy a luxusautó sofőrje a 39 éves Molnár Richárd, aki a 2000-es évek eleje óta aktív tagja az alvilágnak, és korábban sokáig börtönben ült. Barátnője pedig a 23 éves Kálmán Szilvia, aki tinikorában rendszeresen részt vett szépségversenyeken, modellkedik, és akivel látványos luxuséletet élnek az Instán 89 ezer követő legnagyobb ámulatára. Az első részben a lifestyle feltételeiről és kiegészítőiről olvashattatok, a második részben az ilyen jellegű párkapcsolatokat fogom ízekre szedni, holnap pedig presztízsről, értékválságról, prostitúcióról, a modell szó értelmezéséről és a pénz-boldogság viszonyáról olvashattok bővebben.

Forrás: Bors

El tudod képzelni azt, hogy a barátnődet pénzért bérbe add másoknak? Úgy, ahogy leírtam. Készítesz róla pucér képeket, felteszed a netre, beírod a magasságát, a súlyát, és, hogy mit enged az ágyban, megadod, mennyi pénzbe kerül, megnyomod az entert, és várod a telefont. Nem? És azt, hogy visszamész a barátodhoz, miután megcsalt? Még mindig nem? Bezárva tart a lakásban és felügyeli a Facebookod? Na? Ez sem a te világod? Akkor bizonyára semmit nem értesz az olyan párkapcsolatokból, mint amilyen például a Mario nevű énekesé (volt), vagy amilyen Richárdé és Szilviáé. Ne aggódj, nem vagy egyedül, ma este én leszek az idegenvezetőd, és elkalauzollak a lifestyle-guruk által megálmodott párkapcsolatok világába. Mivel ez tőlem is a lehető legtávolabb áll, engedd meg, hogy segítségképpen három bekezdésben összefoglaljak neked egy 90-es évekbeli történetet Magyarország akkori legkeresettebb maffiózójáról, és az ő barátnőjéről.

(Amit írni fogok, valóban megtörtént, a történetet a lány édesanyja tette fel az internetre 2005-ben. A végén adok linket az eredetihez.)

Szóval, adott egy hányatott sorsú srác, aki nevelőintézetben nevelkedett, gyilkosság miatt pedig már tiniként megjárta a tököli fiatalkorúak börtönét. A rendszerváltás után elkezdett felfele lépkedni az éjszakai életben, belekeveredett, amibe csak lehet, aztán 25 évesen az edzőteremben találkozott egy lánnyal. A lány kifejezetten jó családból származott, szülei orvosok voltak, ő maga pedig elitgimibe járt, kitűnő tanuló volt, zárkózott, és 16 éves. A fiú már korábban kinézte őt magának, pontosan tudta, hogy a szülei befolyásos orvosok, ezért némi ismerkedés után elkezdte megkörnyékezni a maga módján: kabrióval a házuk elé ment, vitt neki száz szál rózsát, aztán nem sokkal később egy másik luxusautóval is beparkolt, kezében egy ajándékcsomaggal. A családnak feltűnt, hogy a fiúnak az életmódja ellenére hiányosak a gazdasági ismeretei, és gyanakodtak, óvták tőle a lányt, aki egyre kevésbé hallgatott rájuk, elkezdett rendszeresen találkozgatni vele, beadta a derekát. 18. születésnapján aztán Monte-Carloba utaztak, egy-két évre rá pedig megszületett első közös kislányuk, akit nemsokára követett a második. A lányok már az USA-ban születtek, hiszen ekkorra az emberünk Magyarország legkeresettebb bűnözője volt. Néha-néha hazalátogattak, aztán született még két fiuk, időközben pedig az újdonsült apuka levezényelte a 90-es évek végének gyilkosságsorozatait – amint azóta kiderült, több vállalkozót is az ő ösztönzésére lőttek le.

Térjünk rá a lifestyle-ra! A fiatal, négygyerekes pár egy budai hegyekben álló villában bujkált, lefüggönyözött vagy beszögelt ablakokkal, bezárva. Az apát elsősorban nem a rendőrség, hanem a többi vállalkozó tette célkeresztjébe, harmincéves korára szinte mindenki meg akarta ölni, akivel korábban kapcsolatba került. A lány teljes felügyelet alatt állt: nem beszélhetett másokkal, nem olvashatott újságot, nem nézhetett tévét, napi öt órát aludhatott, és nem mehetett orvoshoz. Jogi szövegeket kellett szó szerint megtanulnia, amiket a férfi kikérdezett tőle. A lányaival csúnyán kellett beszélnie, hogy ne kötődjenek hozzá, és a férfi távollétében ezt fel kellett vennie diktafonnal, vagy pedig a férfi időnként odalátogató nevelt fia felügyelte a kapcsolatukat, aki nagyjából akkor volt tini. A lány nem hordhatott akármilyen ruhát, nem lehetett akármilyen haja, bármilyen apróbb változásra a férfi dühkitörésekkel reagált. Rendszeresen butának, hülyének nevezte, ha férfi pénztárosnál fizetett, azt ordibálta neki, hogy rámosolyogtál, te köcsög kurva, rendszeresen hozzávágta azt, hogy nem tartja jó anyának, ha pedig nem a kedvére valóan viselkedett, szétszabdalta a ruháit egy-két centis darabokra, és megfenyegette, hogy kutyát nevel belőle, aki a lába előtt fog nyüszíteni. Ami a gyerekeket illeti, nem jártak óvodába, nem is járhattak közösségbe, vagy egyáltalán ki a házból, nem voltak játékaik. A lányoknak szinte egész nap, 8-10 órát számítógépezniük kellett, már négy-ötévesen természetes volt, hogy a gép előtt esznek. Nem tudták a saját nevüket, hiszen otthon nem használhatták, riadtak voltak, és ők is robotszerűen tették, amire az apjuk megkérte őket. A nevelt fia egy magániskolába járt, ahol rendszeresen listát kellett írnia arról, hogy az osztálytársainak milyen tárgyai vannak.

A nagymama, aki felidézte a lánya és a maffiózó kapcsolatát, szintén nem vihette játszótérre, bábszínházba az unokákat, nem tervezhetett velük programokat, eleve nagyon ritkán találkozhatott velük. 2004 és 2011 között összesen harmincöt különféle hatóságot, gyámhivatalt, rendőrkapitányságot, szervezetet keresett meg segítségért, sikertelenül. Egyszer a tévében is elmesélte ezt a történetet, azóta a felvételt törölték, nem lehet visszanézni az archívumban. Végső elkeseredésében Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökhöz fordult, aki szintén együttérzését fejezte ki, de ő sem tudott semmit megmozgatni annak érdekében, hogy a férfi börtönbe kerüljön, vagy a gyerekeket elvegyék tőle. Annyi pénzt halmozott fel a 90-es években, hogy politikusok, közszereplők, a rendőrség és a titkosszolgálat vezetői is az irányítása alatt voltak, amikor a szeptember 11-ei terrortámadás után jöttek haza az USA-ból, átvilágítás nélkül sétálhattak ki a reptérről, mindenhol különleges személyként kezelték őket, ahol csak megjelentek. Emiatt sem az anya, sem a lánya nem tudott segítségért fordulni: bárhova ment volna dolgozni a lány, a férfi megzsarolta volna a főnököt, hogy kirúgják, bárki máshoz menekült volna, megölte volna az illetőt. Az anya leírása alapján a lánya ,,teljesen át volt alakítva, elvették a tartását, egyéniségét, olyan módon torzult a személyisége, hogy egy mondata, gesztusa, szóhasználata nem emlékeztetett arra a céltudatos, tehetséges, gyönyörű fiatal nőre, aki régen volt". Testileg, lelkileg megtört.

(A történet teljes hosszában itt olvasható.)

Iskolából az Audiba: ő biztosan jobb nálad valamiben!

Richárd befolyása az ország vezetőire, és kapcsolata Szilviával jelenleg is tart, szóval ilyen pontos leírás az ő viszonyukról egyelőre nincs. Szembetűnő, hogy vannak szempontok, amikben különböző a két kapcsolat, például nekik nincs gyerekük, de több a hasonlóság, mint azt elsőre észrevennénk.

Ha egyenlő félként képzeled el magad egy párkapcsolatban, akkor ezt az egész lifestyle-t felejtsd el. Itt nem lehetsz egyenlő fél, hiszen egy tárgy vagy, egy termék, egy kellék, egy kirakatbaba, amit akármikor megcsalhatnak, szexuálisan kizsákmányolhatnak (eladhatnak, és bármilyen megalázó dolgot meg kell tenned, olyat is, amit nem szeretnél), lájkvadászatra használhatnak, aztán eldobhatnak, mint egy belassult, megunt iPhone-t.

Itt te vagy az iPhone.

Az emberek értékesnek gondolnak,  vannak, akik sok pénzt fizetnek érted, de valójában pótolható vagy és kiszolgáltatott. Egy másik iPhone pont ugyanazt tudná adni, mint te, ráadásul ahhoz, hogy téged kidobjanak, még az iCloudból sem kell kijelentkezni. Nem tudsz olyat adni a férfinak, amit más ne tudna. Erre a helyzetre ösztönös reakció az, hogy egyre kevésbé bízol magadban, kisebbségérzeted lesz, birtokolni akarod a másikat, és sorozatos féltékenységi balhékat rendezel. Ez Richárdnál és Szilviánál látványosan alakult: miután Richárd lefeküdt egy 18 éves fitneszmodellel, Szilvia a nyílt utcán esett neki a lánynak, és videó is készült arról, ahogy a fejét tapossa, és rugdalja a földön. Miközben ekkora mértékű féltékenység tombol benned, ezt a követők a tökéletesnek beállított képeken legtöbbször nem láthatják! Az álarcot tartani kell, szóval, miközben rendre sírógörcsöt kapsz, kávén-cigin és kokainon élsz, elhányod magad, elájulsz, vagy gennyes pattanások nőnek ki rajtad a stressztől, neked folyamatosan ugyanannak a mosolygó karakternek kell tűnnöd a képeken, mint amire a követőid vágyakozni akarnak. Bármi történik, nap mint nap meg kell nyilvánulod, és úgy kell megnyilvánulnod, hogy az lájkolható, vagy népszerű legyen. Akkor is meg kell nyilvánulnod, ha nincs kedved, és akkor is meg kell nyilvánulnod, ha a legtöbb, amit ki tudsz adni magadból, az egy hajtépés, ütés, vagy fejrúgás. Haszonállat vagy, akit a testéért tartanak, szóval, ha jót akarsz magadnak, nem hagyod magadról elvonni a figyelmet.

Az udvarlási módszer (sok virág, ajándékcsomag, kocsikázás, utazások) hasonló lehetett náluk is, és az irányításmániát, üldözési mániát is biztosra vehetjük. A tengerpartos-táskás-autós lifestyle legfontosabb kelléke, a pszichopátia is adott, gondoljunk csak arra az esetre, amikor Richárd megmérgezett egy étteremtulajdonost, mielőtt sikeresen átvette tőle az éttermét. Abból a bevételből is szép helyeken lehet járni! A követők továbbra is azt gondolják, hogy ez a pár irigylésre méltó, jobb náluk valamiben, a lifestyle-guruk pedig azt gondolják, hogy aki nem érez bűntudatot egy gyilkosság után, és érdekből megmérgez valakit, amellett bármelyik fiatal lány megtalálhatja a boldogságot táskák és autók formájában.

Még a virágboltban se találod az igazit!

Minden hasonló, irigylésre méltó és hőn áhított kapcsolatban a lány rá van utalva férfira, a férfi pedig rá van utalva egy bizonyos lánytípusra. A lány helyzete érthető: ezzel a ,,hírnévvel” komoly, érett, magára valamit is adó férfi nem kezdene vele még szexuális jelleggel sem, szerintem nem sokan vállalnák be a megjelenést egy olyan lánnyal, akit (korábban) 300 euróért bárki megkaphat(ott). A lány szempontjából van némi anyagi függés is, egyedül kevésbé lenne fenntartható a lifestyle, így pedig érthető a ragaszkodás oka a megcsalóhoz, és a harag az iskolás fitneszmodell felé, aki szintén erre a pozícióra pályázott. Richárd sem tehetné meg, hogy másféle lánnyal legyen: ne feledjük, ebben az esetben a lány egy iPhone, egy valamire való vállalkozó pedig csak iPhone-nal mutatkozhat! Ha másféle lánnyal jelenne meg, a környezete kevésbé nézne fel rá. Bezárta magát ebbe a szerepbe, és innentől kezdve veszít a presztízséből, ha nem használja őt talpnyalónak, pénzeszsáknak egy fiatal modell. A szereptől eltekintve is korlátozottak a lehetőségei: az értékrendje a lányok többségének nem tetszik, a megcsalástól kevesen tudnának eltekinteni, a kokózástól még kevesebben, a prostitúciótól még kevesebben, a gyilkosságtól pedig szinte senki, szóval, ha megjelenne egy random társaságban, nagy eséllyel nem kellene semelyik lánynak.

Alig tudnának valaki lenyűgözni, de még csak megfelelni is alig tudnának valakinek. Az előző részben is feltettem a kérdést: vajon milyen élmény lehet velük beszélgetni? Lehet véleményük bármiről? Milyen lehet a humoruk? Milyen lehet úgy élni, hogy hajszálakat kell tenned az ajtórésbe, ha elmentek otthonról, hogy látszódjon, ha betört addig valaki? Milyen élményt nyújthat a szex úgy, hogy egyébként a hétköznapok része az, hogy a másik másokkal is lefekszik? Milyen lehet meghittség, érzelmek és személyiség nélkül átvészelni a hétköznapokat?

Az első részt itt olvashatjátok vissza, a harmadik, befejező részt pedig itt találjátok. Mit gondoltok erről? Mondjátok el a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán!