Legszebb éveink kiárusítása, és az ezzel járó torzulás

Az iskolás és a pályakezdő éveket sokan életünk legszebb időszakának tartják. Ezalatt bontakozunk ki, találunk rá önmagunkra, életcéljainkra, arra, hogy mivel szeretnénk tölteni életünk hátralevő részét, és ezalatt kellene elkövetnünk a legtöbb hibánkat is. A kultúra viszont egyre inkább ellentmondásosnak tartja azt, hogy a legtöbb hiba elkövetése, és életünk legszebb időszaka egyszerre történjen, ezáltal pedig egyre nagyobb nyomást helyez a fiatalokra. Előrecsomagolt #lifegoalokat, sikeresnek tűnő trénereket és a látszatluxusban élő ismerőseink közkedvelt hazugságait nézve kellene eldöntenünk, mihez kezdjünk a saját életünkkel, és ez ilyen körülmények között nem is olyan egyszerű.

Kép: Picjumbo

Különösen úgy okozhat nehézséget, ha a döntésekhez hiányzik a megfelelő érzelmi háttér. A szülő-gyerek kapcsolatok válsága, a kevés beszélgetés és az ezzel járó elhanyagoltságérzet mind hozzájárul ahhoz, hogy egy élete legszebb évei kezdetén álló gyerek legnagyobb álma az Instagram-celebség legyen. Ha úgy érzik, a szüleik úgysem figyelnek rájuk, hadd figyeljen rájuk az a több ezer ember, akinek a követés gomb megnyomásához elég néhány ruhadarab, vagy éppen azok hiánya! Mire az egészséges fejlődéshez szükséges szeretetet, tiszteletet és megbecsülést elkezdi felváltani a follow, a respect és az alábbi kommentek, a felismerhetetlenségig megváltozhat egy fiatal viselkedése.

Azokról a módszerekről, amikkel hasonló hozzászólásokat kaphat valaki, Timi már írt egy jól sikerült kétrészes bejegyzést, most nézzük meg az okokat, és beszéljünk arról, ami ezzel jár.

Az elmaradhatatlan stílhez vezető út három lépésben:

• ne legyél megelégedve magaddal,
• gondold azt, hogy mások a ruhájuk és a megjelenésük miatt értékesebbek nálad,
• vegyél olyan ruhákat és alakítsd át olyanra a megjelenésed.

Ha nem tiszteled magad, akkor olyanná próbálsz válni, akikre te magad felnézel, ez ilyen egyszerű.

Miért fontos a visszajelzés? Miért nem lehet csak úgy otthon a tükör előtt pózolni anélkül, hogy azt lefotóznánk és közzétennénk? Miért nem lehet szinte egy lépést sem tenni az edzőteremben, az étteremben, a trendi helyeken anélkül, hogy ne botlanánk önfeledten szelfiző embertársainkba?

Néhány éve előadást kellett tartanunk alkalmazott nyelvészet gyakorlaton. Egyesével. Nem elég, hogy ez a halálom, de még az a veszély is a fejem fölött lebegett, hogy a többiek

értékelni fognak egy-egy apró papíron,

én pedig utána olvasatlanul kidobhatom a kukába, vagy esetleg elolvashatom, mit gondolnak rólam. Szerintem nincs olyan ember, aki legalább ne olvasna bele kíváncsiságból, és én is így tettem. Meglepett, hogy hiába izgultam végig az egészet, szinte mindenki pozitívan értékelt, a legnagyobb kötekedés talán az volt, hogy legközelebb ne használjak Comic betűtípust a prezentációban. (Jogos.) Ha lett volna rá lehetőség, akkor lehet, hogy tartok még egy előadást egy másik témában, mert nagyon jól esett a többiek reakciója, kellemes csalódásként ért. A közösségi médiában ugyanez a helyzet, csak az ottani előadások sokkal kevesebb felkészülést igényelnek, és sokkal több ember reakcióját válthatják ki szinte azonnal, attól függően, mennyire vannak kipakolva a cicik vagy az éppen trendi termékek a kirakatba. A visszajelzésektől függően alakul ki szép lassan az online karakter, és ez a karakter - a kísérleti patkányokhoz hasonlóan - azt a tevékenységet fogja többször végezni, aminek köszönhetően több jutalmat, vagyis kedvelést kap.

A folyamat, ahogy egy önmagát kereső gyerek a követői kísérleti patkányává alakul, nem csak lájk és csillogás. Elég arra a helyzetre gondolni, amikor valaki azt veszi észre, hogy az ismerősei közül a modell alkatú lányokra jön a legtöbb pozitív visszajelzés. Egy erre érzékenyebb lánynál már ennyi is könnyen okozhat evészavarokat, ami beszélgetés híján változatos formákat ölthet a koplalástól egészen a hánytatásig.

Gondolni fog ez a lány arra, hogy rengeteg a modellalkatú lány, aki nem mutogatja magát, ezért szintén kevesen lájkolják, akárcsak őt?

Gondolni fog ez a lány arra, hogy rengeteg az átlagostól eltérő alkatú lány, aki fotótrükkökkel, beállításokkal olyan formába önti a magamutogatást, hogy az közkedvelt legyen?

Nem. Az egyetlen, amire gondolni fog, az az, hogy a képen látható lány nagyobb eséllyel kap szeretetet, figyelmet, mint ő, ezért neki is olyanná kell alakítania magát. A közösségi média, főleg, ha unalomból használják, ijesztő mértékben szűkíti le a tudatot a képeken látható dolgokra. Nem elég kísérleti patkánynak lenni: minél kívánatosabb kísérleti patkánynak kell lenni, sőt, azt kell elhitetni a követőkkel, hogy te egész életedbe arra vágytál, hogy kísérleti patkány legyél! Háttérbe kell szorítanod mindent, ami te vagy, különösen az érzelmeidet, a helyüket átveheti a clean eating, a poharas kávé, a high-fashion ruhák és a legújabb iPhone - a többi patkány pedig welcome drinkként lenyeleti veled a tudatot, hogy ez vagy te, és így lehetsz igazán önmagad.

Úgy néz ki, hogy a hétvégét a horvát tengerparton töltöm. Életemben nem voltam még déli szomszédunknál, tengert is hat éve láttam utoljára, szóval mondhatni, kiszakadok a szürke hétköznapokból. Miért nem tettem ki azonnal a Facebook-oldalamra, vagy a blogra, amint befizettem az utazást? Miért nem lesz minden lépésem megosztva, vagy lájvolva péntektől vasárnapig? Miért nem fogom azzal kínozni az útitársamat, hogy hatszáz helyen lefotózzon, és miért nem a képek szerkesztgetésével fogom tölteni az időt? Azért, mert nem érdekel, mit gondolnak erről az emberek. Elmegyünk, hogy jól érezzük magunkat, hogy élményeket, emlékeket gyűjtsünk, hogy kíváncsiskodjunk a horvát jellegzetességek iránt, és nem azért, hogy becsekkoljunk. Természetesen érdekel az, hogy más mit gondol rólam, de nem gondolom, hogy engem ez az egy-két nap annyira meg fog határozni, hogy megosszam az ismerőseimmel. Aki még sosem volt ilyen utazáson, annak úgy tűnhetne, hogy nagyon sok pénzem van, és ezt megengedhetem magamnak; aki pedig már volt, az úgyis tudja, hogy milyen. Hasonló a helyzet a tükörbe tolt iPhone-nal is, amit általában hitelre vesznek és/vagy a szülő fizet, de erről bővebben a kampány egy másik részében olvashattok majd.

Mielőtt kedvelnénk egy fotót, vagy követnénk egy első ránézésre követendőnek tartott influencert, gondolkodjunk el az alábbiakon.

• Mire, vagy kire volt szükség ahhoz, hogy az illető ezt a képet alakítsa ki magáról?
• Mivel foglalkozik? Ha ő nem dolgozik, mivel foglalkozhatnak a szülei, vagy a barátja (szülei)?
• Mennyi szabadidőt és energiát fektet az illető abba a képbe, amit a követőinek láttat?
• Mekkora szerepe van az oldalon a képeken látható termékeknek, és mekkora részben szól az illető saját gondolatairól, emberi oldaláról?
• Mekkora a valódi értéke a képen látható termékeknek?

A figyelmünk értékes dolog, az pedig rólunk is árulkodik, ki az, akit követendőnek tartunk. Az iPhone X havi törlesztőrészlete, egy tengerparti utazás vagy egy havi clean eating sokkal olcsóbb, mint egy havi albérlet, utóbbival mégsem találkozhatunk az Instagram-feedben, mert létszükséglet, és nem luxustermék. Egy ismeretlen ember számára könnyen úgy tűnhet, hogy az illetőnek a lakhatás, a rezsi és az alapvető étkezés mellett marad pénze ilyen dolgokra, főleg, ha a szülő, vagy a bae nem nem szerepel a képeken. Ez hasonló érzékcsalódás, mint amikor valaki a futógép kijelzőjét fotózza le a sok lájkért: aki nem szokott rendszeresen futni, az azt gondolhatja a számok láttán, hogy az illető megfutotta az olimpiai kvótát, viszont aki nap mint nap szokott futni az edzőteremben, az hamar kiszámolhatja, hogy ezt bármelyik ember elérhette volna, akit behív az utcáról.

Éppen néhány napja beszélgettem arról valakivel, hogy ő is tapasztalta-e már azt, hogy egy nagydarab, széttetovált, testépítő alkatú, szőrös marcona férfire gyakran féltékenységi rohamok jönnek rá egy párkapcsolatban. Meglepő lehet a válasz, de mindketten láttunk már ilyet. Ugyanígy előfordulhat az, hogy egy kislány, aki nap mint nap Facebook-élőzik, nem mer elmenni egy találkozóra, vagy ha el is megy, alig tud megszólalni, és akkor is csak jelentéktelen dolgokról beszél - talán még jelentéktelenebbekről, mint az élő adás közben. Sokkal egészségesebben használhatnánk a közösségi médiát, ha az előtérbe tolt dolgok helyett a képek hátterét figyelnénk meg, ami szemmel nem látható, és sokkal jobban élveznénk a valóságot, ha azokat a dolgokat tolnánk előtérbe, amiket valóban magunkénak érzünk, és nem csak a több reakcióért, követőért, elismerésért tesszük közzé.

Az Instagramról már korábban írtam egy érdekes, háromrészes cikksorozatot, itt kezdhetsz bele. A Campaign For Reality többi pontját itt találod, a többi résszel pedig hamarosan találkozhatsz a blogos csoportokban más bloggerek tollából.

Campaign for reality

Számtalanszor írtam már a valóság és a képernyő közti különbségekről, a közösségi média sztárjainak hazugságairól, és ezek hátteréről, de sosem éreztem elég hasznosnak, hatékonynak ezeket a posztokat. Úgy gondolom, nem lehet elég nagy hangsúlyt fektetni ezekre a témakörökre, ezért szeretném, ha egy átfogó kampány keretében többen is beszélgetnénk róluk a következő hetekben. Ha kell, egyedül is szívesen megírok néhány bejegyzést, de sokkal hasznosabb lenne, ha a Mennyire vagy menci? után ismét együttműködhetnék más bloggerekkel.

Tíz önálló részre osztottam a gondolataimat, amit persze lehet összevonni-szétszedni, attól függ, mennyien leszünk rájuk. Ha ketten, öten, vagy tízen írjuk, vagy valaki többet/kevesebbet ír, akkor maradhat így is. Arra gondoltam, hogy a jelentkezők választhatnának a témák közül, amiket a saját blogjukon dolgoznának fel, ami a végére marad, azt pedig megírnám én. Mivel egyszerűen el tudok érni több ezer, vagy akár több tízezer embert, ezért, ha szeretnéd, megoszthatom az írásaidat (és ezáltal a blogodat) a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán. Nem kell használnod a #CampaignForReality hashtaget, nem kell cserébe megosztanod tőlem semmit, egyszerűen csak szedd össze a gondolataidat az adott pontról, fogalmazd meg olvasmányosan, helyezd el a saját blogodon, és jelezd, hogy szeretnéd a megosztást.

A 10 cikk valahogy így néz ki a fejemben:

1. A nárcizmus, az online karakter, és ezek kapcsolata. Miért akarnak más képet mutatni magukról az emberek, mint amilyenek a valóságban? Miért van bizonyos emberekben igény egy online karakter kialakítására? Miért fontos a visszajelzés? A nárcizmus mellett fel lehet hozni más ehhez kapcsolódó személyiségzavart, betegséget is: frusztráció, szorongás, önértékelési zavarok, evészavarok, depresszió. Minél részletesebben fogalmazol meg félelmeket (visszajelzéstől, észrevétlenségtől, kevés lájktól stb.) annál jobb. Jöhetnek személyes példák is, ha találkoztál nagy Insta-celebbel, aki személyesen alig tudott megszólalni; vagy a képeken határozottnak, magabiztosnak tűnő emberrel, aki a valóságban féltékeny volt egy pohár vízre; esetleg valakivel, aki a képeken pucérkodott, de személyesen még a pólóját is alig merte levenni stb., ezek nagyon jók.

2. Miért akarunk hasonlítani másokra? Meddig egészséges az, ha hasonlítani akarunk másokra, és mikortól megy az önállóságunk rovására? Lehet szó elfogadásról, beilleszkedésről, kiközösítéstől való félelemről, és arról, hogy miért nem érdemes olyan társaságba vágyakozni, ahova a ruháid alapján kerülhetnél be. Ide jöhet még az is, hogy láthatóan szegény emberen hogyan hat az arany fülbevaló vagy a Gucci póló, illetve ide tartozik még az önigazolás-keresés, a bizonygatás (ugye, hogy jó vagyok? légyszi lájkoljatok, ugye szerettek?) és a különféle hiányosságok kényszeres ellensúlyozása. (Amikor iPhone van, de vacsorára nem telik, meg ilyesmi.)

Ahogy az influenceres bejegyzésben is írtam, természetes, hogy az emberek összehasonlítják magukat egymással, de ezt nem feltétlen érdemes az Insta-képeken látható tipikus jelképek alapján tenni. Leírhatod, hogy szerinted mik a legjobb szempontok két ember összehasonlítására.

3. Hogyan készülnek a népszerű Insta-fotók? Ha egy mód van rá, ne másoljuk le Timi bejegyzését, de valami hasonlóra gondoltam.

Képbeállítások, szögek, pózok, pucsítás, kéztartás, csücsörítés, filterek, smink, melltartó beállítás, magas derekú nadrág - jöhet minden ömlesztve, ami csak eszedbe jut. Képekkel illusztrálva lenne a legjobb! Lehet még beszélni arról, hogyan válik ennek a hatására szégyenné a természetes (női) test, hogyan válik nem elég széppé a szép, és hogyan teszi életunttá, öngyülölővé a követőket ez a sok különféle előkészület, meg persze a széjjelsminkelt #nomakeup fotók.

Az is egy érdekes kérdés, hogy miért akarnak mindenáron érzéseket kiváltani a követőkből azok a lányok, akik a képen látható nőhöz hasonlóan fotózzák a feneküket. Ha pedig nagyon stréber valaki, jöhet még egy kis szépségipar vs. önbizalomhiány fejtegetés a végére, azt imádnám.



4. A szülők és a barát szerepe az izgalmas élet mítoszában. Szinte senki nem beszél arról, hogy az Instagramon népszerű emberek úgy engedhetik meg maguknak a képeken látható életmódot, hogy a szüleik, és/vagy a barátjuk eltartják őket, miközben dolgoznak. Így tudnak havonta (több) százezer forintot elkölteni szórakozásra, státuszszimbólumokra, autóra, utazásokra, fesztiválokra, éttermekre, ruhákra, ájfónra, ékszerekre és shopizásra, hiszen mindig van fedél a fejük fölött, fűtött/hűtött lakás várja őket, és telepakolt hűtő. Egy olyan emberben, aki anyagilag független, akinek a saját kezében van az élete, rossz érzéseket kelthetnek ezek a képek, videók, a követők számára pedig értéktelenebbnek tűnhet az ő élete a fentiekénél. Az izgalmasnak tűnő élet sokszor annyiból áll, hogy a nap nagy részében a telefonodat nyomkodod, viszont a befizetett albérlet és egy jókora nagybevásárlás többe kerülhet, mint egy Levi's póló, vagy egy tengerparti trip, csak az nem feltűnő.

Mennyiben hibáztatható a szülő azért, mert pénzt ad a felnőtt gyerekének a luxus-látszat fenntartására? Mennyiben hibáztatható a gyerek, aki azt az értékrendet látva nőtt fel, hogy a boldogság megvehető? Alakoskodó, kivagyi, sznob szülő gyereke nem feltétlenül hibáztatható ugyanezekért a tulajdonságokért, de lehet, hogy éppen a te bejegyzésed hatására fog más szemmel tekinteni ezekre a dolgokra.

Érdemes lenne a #girlboss fogalmát is megvizsgálni, illetve a család, barát szerepét ebben is. Mennyiben szükséges egy jómódú család, vagy társ ahhoz, hogy egy fiatal, egyetemista lány utazgasson a világ körül, vállalkozást indítson, vagy olyan életet éljen a képein, mint egy vállalkozó? Hogyan hat ez azokra, akiket a családjuk, vagy a társuk nem tud pénzzel támogatni?



5. Hogyan jut el odáig egy lány, hogy a teste az egyetlen értéke? Hogyan válik internetes ál-modell egy szeretetéhes kislányból, aki csak nem tudott mit kezdeni magával? Az okok hasonlóak, mint hogy miért lesz valakiből prostituált, vagy pornós. Mindkettőről írtam már korábban, szóval ha ügyes vagy, tudsz az oldalamról inspirálódni, persze, legfőképp a saját gondolataid érdekelnek. Az egészségtelen szülő-gyerek kapcsolatból ki lehet indulni, nem beszélgetnek vele, nem kísérik figyelemmel az Insta, Snap stb. jelenlétét, inkább pénzt adnak neki, csak hagyja őket békén, ilyesmi. Gyakran kötődési problémák is társulnak a magamutogatáshoz, ennek is lehet boncolgatni a következményeit. Nem a legjobb kombó.



6. A követő, lájkoló felelőssége a kultúráért. Az influencer mindig a követői igényeit fogja kiszolgálni. Ha azt látja, hogy sokan olyan embereket lájkolnak, akik kék cápás műanyag vécédeszkával a nyakukban pózolnak, akkor elkezdenek kék cápás műanyag vécédeszkával a nyakukban szelfizni. Azért, ami a képernyőn történik, mi, lájkolók vagyunk a felelősek. Amíg a legtöbb lány csontsovány lányok képeit lájkolja, addig ez marad az ideál; amíg a legtöbb fiú stricik és bűnözők videoklipjeire iratkozik fel, addig ilyen stílusú klipeket fognak gyártani az előadók. Szóba jöhet a lájkoló felelőssége minden szempontból, illetve javasolhatsz elvárásokat, hogy az emberek mi alapján használják a lájk gombot, ha nem akarják, hogy az Insta-feed láttán általános iskolás lányok hánytassák magukat vasárnap este, mert hétfőn haspólót akarnak felvenni.

Leírhatod azt is, hogy te mi alapján válogattad ki a kedveltjeidet, illetve jöhet még a lájk és a riszpekt közti különbség is, ha van kedved részletezni.



7. Kinek szeretnél tetszeni? A régebbi olvasóim már unhatják ezt a kérdést, pedig én nagyon fontosnak tartom. Az ember nem arra hivatott, hogy mindenkinek tetszeni akarjon, az a tárgyak és a termékek dolga. Miért akarunk minél több embernek tetszeni? Miért akarunk féltékenységet, vágyakozást, irigységet kiváltani a hasonló nemű társainkból? Akarunk olyan embereknek tetszeni, akik egy formás fenék vagy kidobott mellek láttán csorgó nyállal nyomják a kedvelés gombot? Hogyan és miért készülnek a rendszeres edzőtermi szelfik? Természetes, hogy tetszeni szeretnénk másoknak, de milyeneknek és hogyan? Mit érdemes végiggondolnunk, mielőtt megosztunk magunkról egy képet a nyilvánossággal? Ide is jöhet személyes sztori, ha valamelyik tini ismerősödnek beszóltak a szülei az Insta-fotói miatt, vagy bujkálnia kell előlük, nehogy meglássák. Az ilyen minden bejegyzést feldob.



8. A szociopátia viszonya a népszerűséghez. Ezt a pontot a Black Mirror harmadik évadának első része ihlette, ahol egy disztópikus világban az ember értékét a közösségi médiában kapott reakciói alapján mérik egy ötös skálán. Tehát, akin látják, hogy "csak kettes", az nem mehet dolgozni, aki egyes, azt kirekesztik maguk közül, aki pedig négy egész nyolcas, azzal mindenki kedves, mert tőle is várják a pozitív reakciókat, hogy felmenjen a saját értékük. Amennyire beteg, annyira valóságos. Itt lehet boncolgatni a népszerűvé válás folyamatát, a szükséges hiányosságokat, és az influencelés jellemzőit. Bízom annak a kreativitásában, aki ezt választja, meg persze érdemes megnézni ezt a kb. 50 perces részt. (A sorozat többi része nélkül is érthető.)



9. Az álságos tartalom hatása az általános iskolás gyerekekre. Itt kifejezetten az érdekel, hogy a fent részletezett kamu lifestyle, a magamutogatás, a meztelenkedés, és a többi népszerű, követendőnek láttatott dolog hogyan hat a gyerekekre. Ezeket a tartalmakat ők ugyanúgy nézik, ahogyan mi, de egészen másképp fogják fel. Mit üzen egy gyereknek, mire nevel egy átlagos Insta-feed átpörgetése? Hogyan fogják fel a gyerekek azt, amit az influencerek közvetítenek? Lil Tayt is fel lehet hozni, az AskFM, illetve Musical.ly-celebeket szintén. Szülők elől bujkálós sztori ide is elfér, vagy esetleg ötletek ahhoz, ha lenne egy tízéves húgod/lányod, hogyan magyaráznád el neki az Instagramon látható dolgokat.



10. A személyiség, az élmény és a párkapcsolat kiégetése a közösségi média által. Nem elég, hogy a legszebb éveinket arra tesszük fel, hogy teljesen ismeretlen embereknek megmutassuk, mekkora emberek vagyunk, de még az élményeinket sem élhetjük át teljes valójában. A nyaralás nem nyaralás 500 szelfi nélkül, a filterezéssel, szerkesztgetéssel, megosztással annyi idő megy el, mint amit a vízben töltünk, másokat kényszerítünk arra, hogy fotózzanak minket bizonyos módon stb. Személyes sztorikat ide is várok, amikor valaki azért nem volt hajlandó elmenni egy helyre, mert az nem elég elit (szórakozóhely, úticél, akármi), vagy azért nem jött össze egy emberrel, mert nem mutatott volna jól mellette a képeken, lefotóztatta magát hatszázszor és egy se tetszett neki stb. Az ember tárggyá válásának folyamata is érdekes, a minél kívánatosabb lét, az érzelmek kiégése a képek mögül, illetve a létezés, mint teljesítmény. (Megosztott ételek, italok, teljesen hétköznapi dolgok, ilyesmi.)

***

Bárkit szívesen látok ebben a kampányban, még csak az sem feltétel, hogy legyen Instagramod, hiszen nekem sincs. Saját blogod viszont kell, hogy legyen, mert ott fog megjelenni a téma, amiről írsz. Különösen örülnék, ha divatbloggerek is csatlakoznának a kezdeményezéshez, de mivel az elmúlt hónapokban többször is beletapostam a lelketekbe (jaj) ezért teljes mértékben megértem, ha az én kezdeményezésem smafu. Azért örülnék nektek nagyon, mert igazán a ti célközönségeteknek szánnám ezt a sorozatot, de a blog tematikája miatt én nem tudom őket olyan hatékonyan elérni. Hálás lennék nektek, komolyan. Ha beszálltok, ígérem, nincs több szarkazmus, vagy gúnyolódás - aminek egyébként pont ugyanaz volt a célja, mint ennek a kampánynak, felhívni a figyelmet a valóságra.

Akár ketten, akár öten, akár tízen fogjuk megírni, bízom benne, hogy minél több emberhez el tudjuk juttatni ezeket az üzeneteket. Ha szívesen segítenél, és van saját blogod, akkor itt, a blogos csoportokban, vagy a blogom Facebook-oldalán tudsz jelentkezni. Írd meg, melyik pontokról írnál szívesen, és nyugodtan válassz többet! Ha sokan leszünk, azt fogom megbízni, aki hamarabb írt, de persze az se tragédia, ha többen is írnak egy-egy témáról. Aki kapja, marja, várom a jelentkezőket! :)

*.* Nyári shopping és HAUL :3 képekkel! *.* x3

Sziasztok drágácskáim! <3333

Tíz hónap alatt sikerült összeszednem a bátorságomat az első (és egyben utolsó) haul bejegyzésemhez. Azoknak az alattvalóknak, akik nem jártasak a szépség- és divatvilágban (chh, nyomik): a haul szó jelentése, amikor valaki összevásárol mindent, és az olvasói, vagy a nézői elé tárja. Ez lehet akár könyv, ruha, lakberendezési cuccok. A ruhás változatnak foglak kitenni titeket az alábbi bejegyzésben, és azt is megtudhatjátok, hogyan érzi magát egy introvertált, szorongással küzdő férfi egy bevásárlóközpontban.

Az utóbbi időben inkább a ruhák eladására fektettem a hangsúlyt, mint vásárolgatásra. Nem éreztem azt, hogy szükségem lenne rá, sőt, túl sok olyan darabom volt, amit egyáltalán nem hordtam, ezért inkább feldobtam őket pár száz forintért, hadd vigyék. Viszont amellett, hogy nyárra széthordtam a pólóimat és a cipőimet, mostanában egyre több hault látok különféle blogokon, úgyhogy kapóra jött, hogy beszéljünk erről a fajta bejegyzésről, hátteréről, értelméről, céljáról, és mindenről, ami ehhez köthető.

Délután negyed 5-kor kezdtem neki a vadászatnak, ami késeinek tűnhet, de én hétköznap dolgozom, nincs időm egész nap shopizni. Három pláza öt boltjában fordultam meg, szóval így sem fogtam vissza magam. Induláskor három kívánságom volt:

• ne találkozzak ismerőssel
• ne találkozzak egyik plázában sem a parfümössel, aki erőszakosan próbálja rám oktrojálni a parfümjeit
• ne szólítsanak le a boltban azzal, hogy szia, miben segíthetek, mert onnantól kezdve nekem abban kell segíteni, hogy feldolgozzam a hirtelen közeledést, nem az ingem kiválasztásában.

Lelövöm a poént: mindhárom teljesült!

Elsőként a Csepel Plazába mentem. Igazából nem is tekinthető plázának, alig van benne valami, viszont a kétszintes, óriási H&M kihagyhatatlan egy ilyen délutánból. Nyár lévén többnyire dzsekik, hosszúnadrágok voltak leértékelve, de fekete, bomberdzseki-szerű H&M-es kabátom már van, szóval azt a sort hamar elhagytam. Télikabátot, téli ruhákat a legnagyobb melegben jó venni, erről lejjebb meg foglak titeket győzni. Nézegettem a sapkákat, sálakat is, mind 700 forint volt, és az egyik szürke sál annyira fluffy volt, hogy majdnem megvettem! Viszont így is több sálam van, mint a legtöbb lány ismerősömnek, összesen öt darab - köztük pont egy ugyanolyan puha, meleg, 700 forintos H&M-es, amit tavaly vettem. (Ezen a képen látható.) A hatodik sál helyett végül egy egyszerű, fehér, V-nyakú pólót néztem ki magamnak. Utoljára gimiben vettem hasonlót, pedig imádom a fehér színt.

Ennyi volt a bemelegítés, irány a belváros! A Boráros téren vettem egy BKK-bérletet, szóval, ha épp nincs a fülhallgató a fülemben, megint előbb jött volna a szívroham, mint a villamos. Ha valaki megvette a bérletét, és a gép szeretne papírpénzt visszaadni, egy riasztószerű hang szólal meg, aztán a masina ordibálni kezd: KÉRJÜK, VEGYE EL A VISSZAJÁRÓ BANKJEGYEKET! Talán már nem kiabál annyira hangosan, mint tavaly, de ez is éppen elég ahhoz, hogy egy worst-case scenariohoz szokott emberben elültesse azt, hogy éppen mindenki őt nézi. Miután megkönnyebbültem láttam, hogy nem, felszálltam a 4-6-os villamosra, és meg sem álltam a Corvinig.

A Corvinban a New Yorkert szeretem, és nem véletlen. Egyszerű megtalálni: rögtön a bejárattól balra van. Ahogy belépek egy New Yorkerbe, általában az az érzésem, hogy nekem ez túl tini, innen húsz év felett értelmes ember nem vesz fel semmit, aztán ahogy beljebb megyek, szinte mindig találok nekem tetsző dolgot, és ez most is így alakult. Rengeteg hosszú ujjú póló, pulcsi volt leárazva, 1290-1790-ért, de ezekből nekem annyi van, hogy nem győzöm eladni, úgyhogy a cipőkkel teli fal felé vettem az irányt. Hamar szemezni kezdtem egy drapp színű, világos fűzős cipővel. Valamiért eddig nem voltam oda a cipzárral díszített cipőkért, de ezen egyáltalán nem tűnt hivalkodónak, mint például, ha fehér cipőn van fekete cipzár. Mivel vettem már New Yorkerben cipőt, fel sem próbáltam, tudtam, hogy innen a 40-es kell. Valamiért egy mérettel kisebb jó rám innen, mint amekkora egyébként a lábam.

Időközben kint lecsapott az Armageddon Budapestre, legalábbis a dörgésekből ítélve ez volt az érzésem. Igazából nem volt nagy vihar, mire kiléptem, már elállt az eső, visszasétáltam a 4-es villamoshoz: irány a végállomás! Harmadik plázának az Alleet szemeltem ki.

Elsőként a C&A-ba mentem be, ami közvetlenül a bejárattól jobbra van, a férfi részleg pedig egy emelettel feljebb. Ahogy beléptem, rögtön arra gondoltam, hogy itt aztán komolyan veszik a kiárusítást! Az összes leértékelt darabot az alacsonyabb ár feléért lehetett megvenni. Mondjuk, érthető, hogy a legtöbb darab miért maradt a C&A nyakán: béna ingek, bő farmerek, és olyan galléros pólók, aminek 2 mosás után úgy néz ki a gallérja, mint egy fejes saláta. Ez fogadott a bejáratnál, de tudtam, hogy nem kell feladni! Tavaly itt sikerült menci pilóta napszemcsit vennem 390 forintért, amit szintén megmutattam, szóval mindenképp körbe akartam járni az emeletet.

Néhány sorral később kinéztem magamnak egy bordó slim fit farmert. Régóta szeretnék már, de mindig 3-5 ezer forint körül láttam, abból meg inkább szeretnék néhányszor megebédelni, mint hogy egy nadrágra költsem. Most viszont a leárazás miatt 1500 lett volna, szóval felpróbáltam, de sajnos a legkisebb méret sem volt elég slim. Ez nem a nadrág vagy az üzlet hibája, mivel az ex-futóbajnok lábaim nem valami vaskosak, ezért előfordul, hogy a szűkebb farmerek is lógnak rajtuk. Vállfán nagyon jól nézett ki, de így nem vettem meg. Rövid keresgélés után viszont felcsillantak a szemeim helyén a szívecskék, és rájöttem, hogy mi az, ami nélkül az elmúlt 24 évem elvesztegetett idő volt:

#hashtages alsónadrágok.

Hashtages alsógatyák, ötös csomagban! Ahogy megláttam, azonnal eldöntöttem, hogy ez kell, enélkül nem leszek hajlandó kimenni a boltból. Nem is vágytam másra, ezzel tökéletesen kielégültek a zsákmányszerzési ösztöneim.

Nagyon ritkán kerültem szoros barátságba az Inditex-boltokkal. (Bershka, Pull&Bear, Stradivarius, Zara.) Egyrészt zavart a tudat, hogy milyen emberek járnak oda, másrészt mindig is túlárazottnak tartottam ahhoz képest, amennyire tetszett. Mondjuk, a Bershkával többször is meg voltam elégedve. Gimiben vettem ott egy fekete műbőr dzsekit, igaz, 15 ezerért, de közel öt évig hordtam. Tavaly is volt egy jó bershkás vásárlásom: a legnagyobb hőségriadó idején néztem ki náluk egy fekete, szőrös-kapucnis télikabátot, amiből egyetlen darab maradt, és mintha éppen rám szabták volna. Nem volt rajta árcédula, a körülötte lévő kabátok pedig mind 5995-ért voltak leértékelve de sokkal csúnyábbak voltak. Megkérdeztem az eladót, mennyibe kerül, és odaadta ennyiért. Később vettem észre, hogy a zsebében volt a címke: az eredeti ára 20 ezer volt, és 10 ezerre volt leárazva. Na, mindegy, az a maradék 4 ezer jobb helyen volt nálam, mint a Bershkánál. (A kabátot meg imádom.) Szóval, nem az első számú kedvenceim az Inditex-boltok, de most úgy döntöttem, benézek a Zarába.

A Zarában mindig úgy szoktam érezni magam, mint egy múzeumban: feszengek, sok a külföldi, sehol egy gyerek, és a legtöbb kiállított darab ízléstelen és drága. Ide tényleg azok szoktak járni, akik beszéd közben többször használják az outfit szót, mint a ruhát. Most is kissé kirekesztve éreztem magam. Igyekeztem legyőzni az érzést több-kevesebb sikerrel, és jobban megérte, mint azt gondoltam volna! Kíváncsian hajtogattam a pólókat, amikor felfigyeltem erre:

Három okból is felcsillant a szemem:

• Szeretek felül rózsaszínt hordani. Elsősorban inget, mert szerintem kevés elegánsabb darab van, mint egy halvány rózsaszín ing, de a pólót sem vetem meg. Nem értem, néhányan miért kötik ezt a melegekhez, én hetero vagyok és szerintem jól néz ki. Nadrágnál, cipőnél már persze más a helyzet.
• Az utóbbi hónapokban többször is kaptam olyan visszajelzést a blogra, hogy szokatlanul látom a dolgokat. Szeretek jól ismert dolgokra más nézőpontból rávilágítani.
• Egy ritka szembetegségnek köszönhetően egyszerre csak az egyik szememmel tudok nézni. Én választom meg melyikkel, a ballal közelre látok jobban, a jobbal távolra. Ilyenkor az a szemem, ami nem aktív, egy kicsit kancsal, de nagyon meg kell nézni a képeimet ahhoz, hogy ez valakinek feltűnjön, személyesen pedig még kevesebben szokták kiszúrni. Unusual, az biztos, kevés embert ismerek hasonló betegséggel.

Akárcsak a hashtages alsógatyáknál, itt is azonnal elöntött a kell-érzés, de hát Zarában vagyunk, mégis csak meg kell nézni az árcímkét, mielőtt még eladósodom egy póló kedvéért. Meglepődve láttam, hogy ez még bőven belefér, úgyhogy gyorsan levettem, és nézelődtem tovább, hátha ér még ilyen meglepetés.

Ért. A New Yorkeres mellé szerettem volna egy sötét cipőt is, szóval elkezdtem nézelődni az alsó polcokon. Lehajoltam, és kiszúrtam egy fekete műbőr, fehér talpú cipőt. Elegáns, de mégsem makkos; nem azt sugallja, hogy most jöttem valamelyik irodaházból a Nyugatitól, de mégis fel lehet venni szinte bármilyen inggel és egy szűk nadrággal. Tökéletes! Ráadásul az ára sem vészes. A póló és a cipő mellé felpróbáltam egy bőrdzsekit is, de meg sem közelítette a gimis bershkásat, szóval az végül ott maradt. A pénztárnál állva rájöttem, hogy ezek lesznek életem első zarás ruhái. Kicsit furcsán éreztem magam, hasonlóan, mintha belépnék valami olyan helyre, ahol három ujjal kell fogni a borospoharat és késsel-villával kell enni a pizzát. A feszengés nem tartott sokáig: ahogy kiléptem az üzletből a sötétkék zarás táskával a kezemben, máris ízlelgetni kezdtem az outfit és a haul szavakat magamban, akár egy vérbeli sommelier a hatputtonyos tokaji aszút.

Mivel a Zara nem vette el a kedvem az élettől az Inditextől, sőt, kimondottan tetszett, ezért kifelé menet befordultam a Pull&Bearbe. Itt is gimiben vásároltam utoljára, mondjuk, az a 10 ezer forintos farmer legalább emlékezetes volt, mert másfél évig hordtam. (Ha az a nadrág mesélni tudna, #1 lenne a Wattpaden a gimis kategóriában.) A feliratos ruháik nem tetszenek, ezért sok jóra nem számítottam, de meglepő módon innen sem jöttem ki üres kézzel!

Na, eeez már vetekszik azzal a bizonyos bőrdzsekivel! Az S-es elsőre kicsit szűknek tűnt, de mind a dzseki, mind az ujjak hossza tökéletes volt, szóval nem gondolkodtam sokat a megvételén. Mivel a Zarás, New Yorkeres táskákkal, és ezzel a kezemben már kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, sokáig nem folytattam a nézelődést, viszont ez a kevés éppen elég volt arra, hogy kiszúrjak egy egyszerű, vajszínű, V-nyakú pólót.

A pénztárnál aztán jött a meglepetés: a bőrdzseki leértékelt volt, de valamiért a kasszás egy ezressel még kevesebbet ütött be! Megtehettem volna, hogy műmosollyal figyelmeztetem a pénztáros srácot, hogy bocsi, ez egy ezressel többe kerül, és az összes követőm és lájkolóm odáig lenne, hogy mekkora gavallér vagyok, de nem tettem. Egyedül élek, pályakezdőként dolgozom, nekem hónap végén számít az az ezer forint ide vagy oda. Utolsó nap én abból az ezresből olyan clean-healthy-tápláló ebédet fogok összerittyenteni, hogy még a szomszéd is megnyalja a tíz ujját utána!

A boltból kijövet jutott eszembe, hogy a három kívánságomon túl még egy negyedik is teljesült: az öt üzlet közül egyikben sem bömbölt a zene! Szórakozóhelyen, vagy fesztiválon meg néha itthon imádom a hangos zenét, de minden más helyen irritál, különösen ruhaboltban, meg akkor, ha valaki kocsiból hallgatja, vagy JBL-ről.



Tartalmatlan poszt volt? Én úgy érzem, az. Ha itt befejezném a bejegyzést, akkor nem sokban különbözne egy átlag beautyposzttól, de nincs ekkora szerencsétek. Nézzük először azt, ami egyik fancy blogon sem szokott szóba kerülni.

Mennyibe kerültek a ruhák?

Fehér, V-nyakú póló (H&M): 2.990   1000
Cipő (New Yorker): 7.990   2990
Hashtages alsónadrágok (C&A): 5.990   1795 (3590, de ugye féláron)
Rózsaszín póló (Zara): 2.995   1295
Fekete cipő (Zara) 9.995   3995
Műbőr dzseki (Pull&Bear) 6.995 2995 (amúgy 3995, de köszi, ismeretlen kasszás)
Póló (Pull&Bear): 2.995 995

Összesen tehát ~15 ezer forintot költöttem három pólóra, két cipőre, egy műbőr dzsekire, meg 5 db hashtages alsónadrágra, amik eredeti árukon 40 ezer forintba kerültek volna. Több tanulsága is van ennek, de előbb térjünk ki egy kicsit azokra a haul posztokra, amiket eddig olvastam.

Ahogy itt is írtam már, az a legnagyobb problémám a divatblogokkal, hogy semmi közük a valósághoz. Ahhoz, hogy én az influencelhető embereket influenceljem ezzel a bejegyzéssel, most nekem is úgy kellene tennem, hogy az olvasóim azt higgyék, 40 ezer forintot hagytam ott. Mert én megtehetem, mert én vagyok a követendő példa, mert nekem van stílusom, mert én inspiratív vagyok, és mindezt úgy kellene előadnom, mintha bárki megtehetné. Miért? Miért kellene nekem

úgy tenni, mintha ez természetes lenne?

Nézzünk már körül! Magyarországon a legtöbb ember számára a fizetése nem teszi lehetővé, hogy rendszeresen 40 ezer forintot hagyjon ott plázákban. Sőt, tovább megyek: a legtöbb embert ez a 15 ezer forint is megviseli, ahogy engem is. Miért kellene nekem eljátszanom, hogy ez csak aprópénz, én pedig akkora hercegnő vagyok, aki húszezresben fürdik? Miért kellene eljátszanom azt, hogy nekem a stílusom, az inspirációim, és az összes többi üres szó határozza meg az outfitemet, amikor az határozza meg, hogy dolgozom? Miért kellene nekem virágföldeken, Váci utcában, híres épületek előtt pózolnom, hogy frusztráljam az olvasóimat, és hozzájáruljak az önbizalmi válsághoz, amiben mindannyian élünk? Eszeteknél vagytok, amikor ilyen képeket töltötök fel magatokról? Tudjátok, hogy ez mekkora hatással bír az olvasókra? Miért nem lehet a valóságnak megfelelően beszélni a divatról, öltözködésről, anélkül, hogy ne próbáld mindenáron, görcsösen eladni a valójában szorongó, megfelelni vágyó önmagadat? Vajon azért utánzod a macro-influencereket, mert önálló gondolatod, stílusod nincsen, vagy azért, mert te is a népszerűségükről álmodozol, és azt gondolod, megéri azokat feladni? Hidd, el nem éri meg. Minden ember értékes, minden ember önálló gondolatai értékesek, de azt nem tudom jó szemmel nézni, amikor valaki népszerűség, eladás, vagy bármi érdekében háttérbe szorítja ezeket, és átveszik a helyüket az idegen szavak, a fotóbeállítások, vagy a műmosoly és a bájolgás.

A másik problémám a divatblogokkal, hogy a szerzőik túlnyomó része nem dolgozik semmit. Amíg az illető nappalin tanul, ez nem akkora gond, viszont az már igen, hogy az olvasóknak nem ez jön le a posztokból. Olvasóként hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a képeken látható lányok azért annyira inspirálóak csinosak, mert van stílusuk, szépérzékük, vagy bármi veleszületett képességük, miközben arról van szó, hogy a szüleik több pénzt tudnak nekik adni, vagy eltartják őket, ezért a teljes fizetésüket el tudják költeni szépségápolásra és divatra. Ha nekem is a szüleim vennék a kaját a hűtőbe, fizetnék a fűtést, a ház felújítását, meg a bérletemet, én is megtehettem volna, hogy százezret tapsolok el egy délután alatt, aztán verem a nyálamat a blogon, hogy mennyire inspiratív vagyok. (Lol, elvből nem tennék ilyet.) Bármennyire is értéktelennek érzitek magatokat a blogon látható lányokhoz képest, a különbség nem mindig abban rejlik, ami elsőre eszetekbe jut a csinos fotókról. Nem feltétlenül jobb emberek, nem feltétlenül szebbek és nem feltétlenül értékesebbek nálatok, sőt. Éppen előző éjjel beszélgettem egy lánnyal arról, hogy ő most nyáron 12 órában dolgozik egy gyárban, nemsokára kezdi a végzős évét a gimiben. Én is dolgoztam gyárban néhány hónapot érettségi előtt, és sokkal inkább felnézek egy ilyen emberre, mint egy wannabe-modellre egy pipacsos fotósorozaton. Sokkal inkább inspiratívnak tartom, olyannak, akire fel kellene nézni, akit meg kellene becsülni, hiszen a szó szoros értelmében éjt nappallá téve dolgozik a jövőjén.

Többféleképpen is meg lehet közelíteni azt, hogy én ezúttal csak tizenötezret költöttem, és nem negyvenet, vagy többet. Azoknak, akik hozzám hasonlóan kényelmetlenül érzik magukat egy Zara-jellegű üzletben, hasznos lehet a tudat, hogy bizony, itt, vagy a Pull&Bearben is lehet vásárolni átlagos fizetésnek megfelelő áron jól kinéző ruhákat. Lehet arra gondolni, hogy csórókoporsó vagyok, de lehet úgy is értelmezni, hogy én ezt a maradék huszonötezret, ami a leértékelésekből megmaradt, fogom, és elkajálom-strandolom-bulikázom az elkövetkező három napban Siófokon. Bizony, a hétvégét a Balatonnál töltöm, szóval ebben a három napban csak reposzt lesz az oldalon, de tessék velem maradni! Jövő héten egy olyan bejegyzéssel készülök, amit nem láttok jönni.



A bejegyzés nem reklám, engem nem zavar, ha az olvasóim egyáltalán nem vásárolnak a fent felsorolt üzletekben. A szépség- és divatvilágról alkotott véleményemről itt olvashatsz részletesebben. 

Tetszettek a cuccok? Vagy nem elég menci a stíl? Te mit gondolsz a haul bejegyzésekről? Írd meg a véleményed itt, vagy a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán!

Megborított a júniusi GLAMÚR

Nemrég rákattintottam az egyik Facebook-csoportban egy outfit posztra. Nem azzal a szándékkal tettem, hogy ma szétszedjem és bemutassam nektek a hibáit, sőt, éppen ellenkezőleg! Azért kattintottam rá, mert a képet elnézve az az élmény ért, hogy

ez a lány hasonlít azokra a lányokra, akiket meg szoktam nézni az utcán.

Nem volt az a benyomásom, hogy ez a lány a külföldi YouTuberek és divatmagazinok által összetákolt ,,sajátos stílusát" próbálja majd követendőként beállítani. Nem volt az a benyomásom, hogy ha rákattintok, akkor pipacsok meg napraforgók között, természetellenes testtartással pózoló lányt fogok látni. Nem volt az a benyomásom, hogy szegény barátja valószínűleg agyvérzést kaphatott a 186 fotó elkészítése közben, mielőtt elkészült az a három-négy, amit látok. Ráadásul, nem volt a csuklóján száz kiegészítő, nem volt a nyakán choker, nem hotelszobában vagy virágok között pózolt, nem akart illúziót kelteni a képernyőn. Nem volt az a benyomásom, hogy ez a lány meg akar felelni, úgyhogy rákattintottam, és egyáltalán nem bántam meg.

Ez a lány bemutatta, hogy mi van rajta, és problémákat vetett fel. Ezzel kapásból megszegte a legfontosabb szabályait a népszerű és irigyelt beautyblogokhoz vezető lépéseknek, aztán még a cikk hátralevő részében megszegett további tízet-tizenötöt. Ennek ellenére, és nagy meglepődésemre népszerű lett a bejegyzés a csoportban.

Egy másik beautyblogon nemrég felfigyeltem a Glamour júniusi számára, pontosabban egy cikkre, amit a címlapon hirdetett. Ennek a címe: A te tested bikinikész? Szerintünk mindenkié az! Szemügyre vettem a közvetlenül a felirat mellett, lapos hassal ácsingózó Kiss Ramónát, és azon gondolkodtam, miért van az, hogy átlagos testalkatú lányok zuhannak depresszióba a testük miatt, és tekintik kövérnek, észrevehetetlennek, értéktelennek magukat. Miért van az, hogy kifejezetten szép lányok csúnyának látják magukat, kevésnek érzik magukat, és miért van erre szüksége a női magazinoknak?

A Glamour azoknak a lányoknak szól, akik nem teszik fel maguknak a kérdést, hogy mi befolyásoljon engem? Azt veszik észre, hogy hű, ezt sokan olvassák, ezt olvassa a Viszkok Fruzsi is, ezt olvassa az akármelyik kényszerbeteg, frusztrált YouTube-vloggerina is, hát, akkor nekem is ezt kell! Hátha egyszer én is olyan csinos és tökéletes leszek és egyszer engem is annyian fognak szeretni, mint őt! Ez húzódhat meg amögött, hogy leemelik a polcról, és megveszik.

A Glamour azoknak a lányoknak szól, akik a belső bizonytalanságukat, ürességüket azzal igyekeznek takargatni, hogy minden nap beöltöznek modell-kinézetű, igényes, megközelíthetetlen nőnek, és önállótlanságukat, kétségeiket foggal-körömmel palástolni igyekeznek.

A Glamour azoknak a lányoknak szól, akik mindennél jobban vágynak a törődésre, szeretetre, miközben a környezetüknek játsszák az elérhetetlent, hiszen annyira gyengék és törékenyek, hogy rettegnek a sérüléstől.

A Glamour azoknak az anyáknak szól, akik nem beszélgetnek a lányaikkal kultúráról, emberekről, szokásokról, viselkedési mintákról, inkább adnak neki egy húszast a plázába, az a biztos.



Nem csak Kiss Ramóna címlapon szerepeltetésével veszi el az élét ennek a bizonyos cikknek a Glamour. Ez az újság minden egyes hónapban úgy tesz, mintha az embereknek nem lenne a végletekig eltérő az ízlése. Létezik olyan fiú, aki azt szeretné, hogy a barátnője hízzon! Bárhova megyek, az utcán, a villamoson, a bevásárlóközpontokban, legalább annyi telt, vagy kifejezetten kövér lányt látok férfival, mint amennyit egyedül. Erre mit csinál a Glamour? Úgy kezeli a testalkatot, mint a szemszínt, az étkezést, vagy az évszakokat, hogy mindenkinek más a kedvence? Nem. Azt hazudja, hogy MINDENKINEK EZ TETSZIK! - és odatesz egy Kiss Ramónát lapos hassal. És amikor ezt néztem, akkor láttam meg, hogy szerintük mindenki teste bikinikész.

Eleve érthetetlen, hogy a hozd formába magad-cikkek mellé hogyan illeszkedik ez a nézőpont. Most akkor nem kell formába hoznom magam, mert így is felvehetem a bikinit? De akkor tavaly nyáron miért írták, hogy hozzam formába magam? Mi történik, ha családanya vagyok, és a gyerekekkel szeretnék strandra menni, természetes, szülés utáni, csíkos, narancsbőrös testtel? Így is bikinikész vagyok? Most azt fogom tenni, amit nagyon utáltok, ha veletek teszem: mondatokra fogom szedni a cikket, és külön-külön értelmezem őket. Öt mondatot fogok kiemelni.



,,Vannak nők, akik nem utálják a súlyfeleslegüket, akik nyolcvankilósan belenéznek a tükörbe, és boldogok."

Komolyan elképzelem, ahogy a glamouros újságíró úgy fedezi fel ezt magának, ahogy David Attenborough szokta hajkurászni a természetben a ritka jelenségeket. 80 kilósan boldogan nézni a tükörbe? Hát ez egy természetfeletti ritkaság, egy kuriózum, egy csoda! Persze, ezt így is kell bemutatni, hát természetes semmiképp ne legyen ez a hozzáállás, még a végén a nyolcvankilós nők megelégednek a testükkel és nem fogják megvenni a Glamourt.



,,Magyarországon a teltebb nők, ha csinosak akarnak lenni, kénytelenek turkálóból öltözni."

Miért kell hazudni? Ha nem lett volna teltebb barátnőm, még lehet, hogy el is hinném ezt a szerzőnek, és elmorzsolnék néhány könnycseppet szegény teltebb nőkért, akiket kirekesztenek a first-hand ruhaboltokból. Az igazság viszont nem ez, csak gondolom a H&M vagy a C&A tavasszal nem fizetett éppen a Glamournak, hogy bemutassák a minden üzletben ott lévő H&M+ meg XL-kollekció részleget, ezért most azt kell hazudni, mintha a teltebb nők sehol nem találhatnának magukra semmit.

Így inkább az az érzésem, hogy a szerző még életében nem vásárolt ruhaboltban.



,,Valószínűleg azért tekintjük az extrém karcsúságot még mindig ideálisnak, mert az nem mindenki számára elérhető, megszerzése rengeteg munkával, kínnal és lemondással jár."

Nem. Azért tekintjük ideálisnak, mert a tömeglány, akit az anyja pénzzel nevelt fel, nem teszi fel magának a kérdést, hogy megéri-e ezt ideálisnak tartani, csak arra összpontosít, hogy hogyan lehetne ő is ilyen. Ha a tömeglány nem akarna mindenáron megfelelni a kulturális elvárásoknak, akkor a szépségipar összeomlana, hiszen nem vásárolná az ezekhez szükséges kellékeket senki. Ugyanígy a karcsúság is megszűnne ideálként létezni.



,,Az ember ahhoz vonzódik, ami nehezen elérhető számára."

Nem, én ahhoz vonzódom, ami tetszik. Lehet, hogy bennem van a hiba.



,,A különböző táplálkozási zavarok, testképtorzulások (anorexia, bulimia, ortorexia és a többi) rendkívül összetett és nehezen kezelhető problémák. A szép testre, ideális alkatra való törekvés közben (amit sok esetben túlsúly miatti frusztráció, kirekesztettség, gúnyolódás előz meg) sokan elveszítik a kontrolljukat, és pszichés rendellenességek alakulnak ki náluk."

A cikk vége felé járunk, és ezek az első mondatok, amiknek van némi köze a valósághoz. Miért nem ismertetjük meg az olvasókkal az anorexiát és az ortorexiát érintetteken - fitneszmodelleken, Insta-modelleken - keresztül? Félő, hogy ennek is az lenne a vége, hogy túl sok lány elégedne meg a testével, és a lányok se akarnának fogyni, meg a Glamour se az újságosnál.

A szerző felveti még a túlsúlyt, mint egészséget kockáztató tényezőt. Maradjunk a fenti 80 kilónál: egy 170 centiméter magas, 80 kilós, ehhez mérten átlagos testzsírszázalékkal rendelkező nő tekinthető egészségtelennek? Nem a divatvilágban, hanem a valóságban. A 170/80 tényleg azt jelenti, hogy emiatt ki vagy téve cukorbetegségnek, elájulsz, ha futnod kell a busz után és ezt tényleg össze kell kötni azzal, hogy egész nap cupcake-et zabálsz kétpofára és teleiszod magad Coca-Colával? Biztos, hogy egy 170/80-as nőhöz így kell hozzáállni? Ráadásul, a turkálón kívül ne is számítson arra, hogy fel tud öltözni normálisan!

Természetesen a plus size témát tekintve sem sikerült egészséges keretek között maradni, miért is sikerült volna? Hát az olvasót szélsőségekhez kell szoktatni! Kihagyhatatlan volt a buliból a másik szélsőség is, aki utcára vonul tüntetni a fat acceptance érdekében, művészetnek tekinti a hájat, hentespultban pózol és mindenhova body shaminget képzel a környezetében. (A hentespultosról nincs kép az újságban, csak szó van róla!) A szerző tehát ügyelt arra, hogy erről a témáról se lehessen túlzások és szélsőségek nélkül olvasni, beszélgetni.



Az utóbbi fél év nekem is arról szólt, hogy változtatni igyekeztem az étrendemen. Ha egy mód van rá, nem járok McDonald'-s-ba, Burger Kingbe, kerülöm a pékárut, otthonra nem veszek fehér kenyeret, nem eszek pizzát, hot dogot, kerülöm a tésztát, ha lehet. A 3 az 1-ben kávé helyett rászoktam a zabkására, az üdítő helyett a vízre vagy a 100%-os multivitaminra, igyekszem kevesebb alkoholt inni, és több gyümölcsöt-zöldséget fogyasztani.

Ettől jobb ember lettem?

Nekem most késztetést kellene éreznem rá, hogy YouTube-videókban, meg pipacsok között pózolva osszam az észt, hogy mennyire lapos lett a hasam? Inspirálnom, motiválnom kellene másokat? Vernem kellene a nyálam, hogy mennyire tudatos vagyok, ti meg nem? Nem érzek erre késztetést. Semmivel sem lettem jobb ember ettől, és nem is szeretném ezt éreztetni az olvasóimmal. Különösen úgy, hogy nekem ez nem egy lifestyle.

Én ettől függetlenül nagyon szívesen megeszek egy tál paprikás sertéspörköltet:

vagy rántott sajtot, kettesével:

vagy akármilyen random szalonnás-zöldséges-sülthúst:

és iszom utána egy bodzás-citromos jégkását:

...pedig hát fúj cukor, fúj liszt, fúj zsíros ételek. Nem fogom áltatni az olvasóimat azzal, hogy lapos lett a hasam, mert nem lett az, és nem fogom magamtól megvonni ezeket, csak, hogy kiszolgáljam érzelmileg elhanyagolt, megfelelési kényszeres lányok igényeit a YouTube-on, vagy a blogomon.

Ha lány lennék, minden egyes hasonló tál étel elfogyasztása után bűntudatot kellene éreznem. Hiszen, ezzel még egy lépéssel távolabb kerültem attól, hogy olyan legyek, mint Kiss Ramóna, és címlapképes legyek. Hát, még a jégkása! Azt gondolom, hogy a fiatal lányokra nehezedő elvárástenger nem szűnt meg, sőt, átalakult és fokozódott. Régen az volt a szégyen, ha egy lány nem tudott nokedlit szaggatni - ma pedig az, ha nem tud összedobni magának egy cukormentes, gluténmentes DIY-jégkását házilag, hanem bolti jégkását vesz, ami tele van undorító cukorral! Fúj!

Amellett, hogy a Glamour testileg széjjelfrusztrál, szellemileg és érzelmileg is leépít. A horoszkópot és a milyen süti illik hozzád-teszteket olvasgatva kizárt, hogy fontos dolgokon gondolkodj. Ez az újság nem foglalkozik összetett párkapcsolati problémákkal, viselkedéselemzéssel, pszichológiával, vagy úgy egyáltalán, szakmákkal, hiszen magától értetődőnek tekinti, hogy minden, amit az olvasó nyújtani tud, az a fiatalsága, a teste és a szépsége. És a lányok megsértődnek azon, hogy semmi mást nem néznek ki belőlük? Magukra veszik, hogy nem néznek ki belőlük önálló gondolatokat? Ó, dehogy. Sőt, bóknak veszik. A szépség és a fiatalság majd megold mindent, a vizsgaidőszaktól kezdve a munkaerő-piaci elhelyezkedésig - legalábbis ebben az univerzumban biztosan. Az igazán fontos dolgok a Glamour által felépített világban nem számítanak, szóval kedves fiúk, tessék nyugodtan a lányok seggébe szerelmesnek lenni; és kedves lányok, tessék nyugodtan a fiúk hajába meg ruhájába beleszeretni, aztán csodálkozni, hogy nem működik semmi.

Jól tükrözi a magazin szellemiségét egy olvasói levél, és az arra adott reakció. Egy Krisztina nevű olvasó azt írta a szerkesztőségnek, hogy fél a férjétől, aki agresszív, erőszakos; a férfi nem hajlandó kiköltözni a lakásukból, amíg a válóper tart, ő pedig nem tud aludni a rettegéstől, és félti a két gyerekét is. A Glamour válasza: köszönjük az őszinteséged, fogadd szeretettel ezt a különleges táskát, amit XY tervezett!



Ritkán szoktam szétoltani valamit úgy, hogy aztán nem kínálok rá megoldást. Huszonnégy pontban szedtem össze, hogy ha én vezetnék egy divatmagazint, akkor hogyan szerkesztenék meg egy számot.

DIVAT/ÉLETMÓD ROVAT

• Öltözködési tippek teltebb nőknek: különböző márkák hasonló kollekciójának kipróbálása egy élő nő segítségével.
• A kereslet és a kínálat viszonya a közönségességhez. Melyik férfitípus bukik a melleiket mutogató, agyonsminkelt lányokra, és miért ne kezdj ezzel a réteggel?
• Életmódváltás 10 lépésben. Hogyan ne legyél egy impulzusvásárló, ösztönvezérelt, állandóan panaszkodó, önérzetes kis hisztis basic bitch?
• Felelősségvállalás 5 lépésben. Hogyan szokj le arról, hogy állandóan másokat hibáztatsz a saját hülyeségedért, aztán a környezetedből csikarsz ki önigazolást, burkolt önsajnálat formájában?
• Hogyan NE posztolj Instán. A figyeleméhség, a feltűnési viszketegség és a fényképezés viszonya.
• Hangulatteremtés sajátos módra. Hogyan tedd meghitté, bensőségessé a Valentin-napot, az anyák napját, az évfordulót, a születésnapot, a névnapot, a Karácsonyt anélkül, hogy minden szart összevásárolsz?
• Meghatározó különbségek a kisállat- és a gyereknevelés között. Hogyan készülj fel az anyaságra, ha a legnagyobb felelősség, amit eddigi életedben vállaltál, egy yorki volt?
• Mit tegyél, ha a táskádban több tartás van, mint benned? Megfelelő döntéshozás krízishelyzetben.

Kép: Zara

PSZICHOLÓGIA ROVAT - szakértőktől, közérthetően

• Hogyan szokj le az önbántalmazó kifejezésekről? Miért ne sajnáltasd magad a környezetednek, hogy bizonygassák, nem vagy csúnya, vagy kövér? A tömegkultúra hatása a kényszerbetegségek kialakulására.
• Ismerd fel a bántalmazást! A bántalmazó kapcsolatok sajátos működésének bemutatása. Okok arra, hogy miért ,,nem fog megváltozni" a fiú, klisék, kifogások felsorolása. A társ- és kapcsolatfüggőség bemutatása röviden.
• Egyenes kommunikáció kínos, kényes helyzetek esetén. Hogyan mondd el a társadnak, ha valami kínosan érinti őt, téged, vagy mindkettőtöket? Ha megcsaltad, ha nem tetszik benne valami, vagy, ha valamire vágysz, de te kínosnak érzed.
• Így szokj le a passzív-agresszióról! És így kíméld meg a társadat attól, hogy 50 évesen meghaljon stroke-ban.
• Az ,,Igazi", a ,,Nagy Ő". A tömegkultúra viszonya a párkapcsolatokhoz egy párterapeuta szemével.
• Áttörés vagy Átverés? Egy pszichológus véleménye a trénerekről, coachokról, motivációs előadókról.
• Miért vagyunk bezárva a pillanatba? Egy viselkedéselemző írása arról, hogy az élj a mának is elavult, hiszen most már csak a pillanatnak élünk, előzmények és következmények nélkül.
• Kérdezz-felelek. Gyerekpszichológus válaszol gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésekre, olvasói levelekre.

MILYEN SÜTI ILLIK HOZZÁD? - gondolkodást igénylő, szórakoztató feladatok

• Önreklám. A 21. század egyik legfontosabb szakterülete a marketing. Gyűjtsd össze tíz-húsz pontban, hogy mit tudsz nyújtani egy párkapcsolatban, amit más lány nem! Miért éri meg egy fiúnak veled lenni, és nem a többi lánnyal? Mi tesz téged különlegessé?
• Bemutató. Mutatkozz be tíz-húsz mondatban a korod, a magasságod, a súlyod és a hobbid nélkül!
• Gavallér. Gyűjtsd össze tíz-húsz pontban, hogyan képzeled el az ideális fiú közeledését hozzád! Milyen viselkedési mintákra buksz, milyen formában udvaroljon, hogy végül levegyen a lábadról?
• Alkotás. Alkosd meg a tökéletes fiút a kedves, őszinte, vicces, normális, értelmes, hűséges szavak nélkül, tíz-húsz pontban! Mélyedj bele a vágyaidba, és hozd felszínre azt, amit igényelsz egy párkapcsolatban!

KAMPÁNY

• A prostitúció ellen. Felhívja a figyelmet olyan lehetőségekre, amikkel fiatal lányok a környezetük tiszteletét, megbecsülését, elismerését tudják kivívni a testük mutogatása nélkül.
• A valóságért. Valóságos nőkkel, valóságos történetekkel, valóságos problémákkal. Diákmunka összehangolása a tanulással; lányok, akik legyőzték a rákot; lányok, akik feldolgozták egy közeli ismerős/hozzátartozó elvesztését; lányok, akik az egyetem mellett napról napra tengődnek.
• A mentális betegségek felismeréséért és tudatosításáért. Különös tekintettel a kényszerbetegségekre, a testképzavarra, étkezési zavarokra.

ÁLLÁSHIRDETÉS ROVAT

• Csak úgy. Mert a kocsi, a bulika, a fesztivál, a kondibérlet, az utazás, az iPhone, a körmös, a fodrász, a wellness meg a shopping nem csak úgy az égből pottyan. A rezsi nem fizeti be magát, a kaja nem a hűtőben terem. Ezekért dolgozni kell - egy ilyen magazinnak pedig mindent meg kellene tennie azért, hogy a fiatal lányok elérhessék a céljaikat, nem igaz?

Mielőtt még teljesen átéreztem volna az átlag Glamour-olvasó lány frusztrációját és a kardomba dőltem volna, hogy én sosem leszek olyan divatos, mint Kiss Ramóna, felfedeztem valamit. Nézzük meg a címlaplány nadrágját:

És igen, ekkor villant be lelki szemeim elé, hogy én igazából megelőztem a divatot, ráadásul férfiként! Néhány éve, hidegebb téli estéken én is ilyen világos, csíkos, szovjet pizsamaalsóban aludtam. Ki gondolta volna, hogy egyszer ez címlapot ér majd?

Nagyjából így néztem ki:

Szerintem ez még apámé volt. Költözés előtt már megvolt, az tuti.

Azóta már van másik, (az majd a 2024-es Glamourban lesz, figyeljétek meg) szóval lányok, ha nagyon kell, én oda tudom adni valakinek ezt a végtelenül divatos, stílusos és inspiráló darabot - Kiss Ramóna nem tévedhet. Tök jókat lehet benne aludni.

***

Ez a cikk két éves. Érdekel, hogy mi történt velem azóta? Csekkold a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalát!

Milyen érzés valóra váltani százezer fiatal lány álmait? [3/3]

Egy évvel ezelőtt, 2017. május 15-én egy fehér Mercedes kabrió 140-nel rohant bele egy Dózsa György úti buszmegállóba, miután összeütközött egy másik autóval. A balesetben két fiatal férfi meghalt, a Mercedes sofőrje viszont sértetlenül szállt ki, hogy aztán az áldozatok vérét törölgesse az autójáról. Ahogy a baleset híre terjedni kezdett, hamar kiderült, hogy a luxusautó sofőrje a 39 éves Molnár Richárd, aki a 2000-es évek eleje óta aktív tagja az alvilágnak, és korábban sokáig börtönben ült. Barátnője pedig a 23 éves Kálmán Szilvia, aki tinikorában rendszeresen részt vett szépségversenyeken, modellkedik, és akivel látványos luxuséletet élnek az Instán 89 ezer követő legnagyobb ámulatára. Az első részben összeszedtem, mitől kell megválnod a siker érdekében, megismerkedhettünk a kokainnal, a második részben beavattalak titeket az igazán sikeres nő párkapcsolatának rejtelmeibe, ma pedig értelmet adok az egész cikksorozatnak, és a presztízs és az értékválság mellett arról fogok veletek beszélgetni, hogy mi a bajom ezzel az egész történettel.

Forrás: Bors

Ha az elmúlt egy évben valakivel beszélni akartam a Dózsa György úti gázolóról és szerelméről, általában megrekedtünk itt:

• ez a mai világ!
• ezek a mai fiatalok!
• szörnyű, ami történt
• biztos a pénzéért van vele
• dugják vissza a börtönbe a tagot, oda való,

amivel egyetértek, de mégis úgy gondolom, hogy ebben a sztoriban több van. Kicsiben nézzük, kicsiben próbáljuk értelmezni, és nem látjuk nagyban.

Mi a probléma? Kálmán Szilvia Instagram-oldala rossz hatással van a 89 ezer követőre? Megrontja őket, rossz példát mutat nekik, lezülleszti őket? Rossz hatással van a mai fiatalokra? Mi történne, ha Kálmán Szilvia mától felhagyna a kurválkodással, és Instagramján holnaptól egy könyves blog tartalmai jelennének meg? Hirtelen bikinis, felfújt szájú lányok rohamoznák meg a Librit meg a Könyvmolyképzőt? Nem. A követők szép lassan érdektelenné válnának, és keresnének maguknak egy másik ribancot, akit követhetnek. Nem Kálmán Szilvia a probléma, ő az áldozata egy problémának, és semmi mást nem tesz, mint kiszolgálja a tömegízlést, olyanná formálja magát, amilyenre a követőknek szüksége van. A követőknek pedig erre van szükségük. Nem az a baj, hogy népszerűségre, elismerésre vágyakozik - az első részből pedig meg is értettük, miért - hanem az a baj, hogy így kapja meg. Így sikerül neki menővé és népszerűvé válnia, mert ne legyünk álszentek, az. 

Járkál köztünk nagyjából ötezer, többségében fiatal, városi lány, akik közül egy-kétezer rendszeresen lájkolja, imádja minden lépését. Járkál köztünk 89 ezer, többségében fiatal, városi lány, aki szerint az életmód, amit folytat, követendő, irigylésre méltó. És mi a helyzet azokkal a lányokkal, akik nem követik Kálmán Szilviát, sőt, nem követnek fitneszmodelleket, szépségkirálynőket, netcelebeket, nem követik a videoklipek és a divatvilág szereplőit egyáltalán, de mélyen, belül azt érzik, hogy valamiért kevesebbet érnek a képernyőn látható lányoknál? Amikor címet adtam a gondolataimnak, alulbecsültem ezt a százezret? Valószínűleg igen. Ők vannak a legtöbben.

Az a helyzet, hogy a kurválkodásnak presztízse van. Régen is volt, sőt, ez a legősibb mesterség, és szerintem ezt övezi ma a legtöbb tévhit. Azt gondolják az emberek, hogy ehhez szépnek kell lenni, értékesnek kell lenni, hiszen sok pénzt fizetnek érted, és fejben elképzelhetetlennek tartják, hogy a tengerpartos-táskás-felhőkarcolós képeken lévő lányokat egyébként észre sem veszik az utcán se sminkkel, se anélkül.

Itt már legalább megkérik az árát! Egy éjszaka 1500 euró. Ezen az oldalon Szilvia régen 300 euróba került egy órára, de azóta onnan már leszedték.

Azért gondolják ezt, és azért koptattam rongyosra szándékosan a lifestyle szót az elmúlt két alkalommal, mert az életmóddal foglalkozó oldalak, ahová az önmagukat kereső fiatal lányok példáért fordulnak, a következő dolgokhoz kötik az elismerést:

• legyen minél több ruhád bizonyos márkákból,
• legyen minél több táskád, cipőd, kiegészítőd bizonyos márkákból,
• legyen hasonló autód, mint Szilviának,

• hasonlíts azokra, akik hasonlítanak Szilviára,
• állj be te is abban a szögben a képeken,
• vágj te is olyan arcot,

Forrás: Lokál

• igyad ugyanazokat az italokat,
• utazz ugyanazokra a helyekre,

és akkor ettől majd nagyon boldog leszel. Továbbra sem állítom, hogy a lifestyle-bloggerek, illetve -vloggerek a felelősek, ők ugyanúgy a tömegízlést szolgálják ki, ahogy Szilvia. A tömeg azt gondolja, hogy ettől lesz boldog, vitatkozni a tömeggel pedig nem éri meg! Akkor úgy jártok, mint én, és kevés olvasótok lesz! Sok olvasótok csak úgy lesz, ha ezt tanácsoljátok, az olvasóitok pedig önigazolást nyernek: valóban azért vagyok boldogtalan, mert nem én csücsülök abban a Mercedesben, amiben ő.

Felelőssé nem tehetőek az influencerek, de, ahogy a nevük is mutatja, befolyással vannak a fiatal lányokra. A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy nem nyújtanak alternatívát. Van egy jól látható folyamat, hogy egyre több lány egyre inkább a teste, és a szexuális szerepe felé tolja el az önértékelését egyre aránytalanabbul, és senki nem szól egy kukkot sem. 

Nincsenek olyan influencerek, akik összefognának, és belekiabálnák a sötétbe, hogy: hé! Ti, fiatal lányok, ezért, meg ezért, meg ezért, meg ezért vagytok értékesek, és eközben olyan dolgokat sorolnának fel, amik nem köthetőek a szexualitáshoz. 

Nincsenek olyan influencerek, akik felhívnák a követők figyelmét arra, hogy Kálmán Szilviával ellentétben te vagy az, aki bármit megtehet! Nem vagy kényszerhelyzetben, nem a NAV-on múlik az életed, nem kell arra ügyelned, hogy vajon a pénzedért keresik-e a társaságod, nem kell mindenáron lájkolhatónak lenned, megengedheted magadnak azt, hogy megválogasd, kivel fekszel le; hogy megválogasd, mit eszel; hogy megválogasd, kivel töltsd az időd és mivel foglalkozz, mert nem vagy bezárva a testedbe és a szerepedbe! 

Nincsenek olyan influencerek, akik felhívnák a figyelmet arra, hogy a videót néző, képen ámuldozó, cikket olvasó fiatal lány több, mint egy test! Hogy nem irányítható, kevésbé befolyásolható, nem vágja csettintésre pózokba magát mások kedvéért! Nem csoda, hiszen egy nem irányítható, kevésbé befolyásolható lány nem is hisz el minden hülyeséget, amit a magazin többi oldalán olvashat, így meg persze, hogy nem hívják fel rá a figyelmét a magazin írói. Még az kéne, hogy gondolkozzon!

Nincs alternatíva, szexszel meg biztosan lehet elismerést kapni, ez egy safe choice, ami bármikor bevethető. Tömegesen figyelhető meg bármelyikünk környezetében az, hogy a fiatal lányok elkezdtek egyre inkább így bemutatkozni:

Elkezdték így azonosítani magukat: kor, haj, szem, magasság, mell, fenék, test, és végül a név. Mire hasonlít ez? Azt gondolom, kísérteties a hasonlóság a fenti dubajos adatlapok, és a lány bemutatkozása között. Egyre több lány van, aki szerint úgy érdemes társat, komoly kapcsolatot keresni, ha kiteszed magad, mint egy árucikket, egy terméket, megadod az adatait, tárgyiasítod magad. Éppen, mint egy modell. Mit jelent a modell szó? Mire használjuk, amikor nem a kifutón sétáló lányokat értjük alatta? Tárgyakra, méghozzá olyan tárgyakra, amik nem igaziak, csak bemutatnak valamit. Gondoljunk például a vasútmodellre. A vasútmodell szempontjából fontos, hogy mikor jön, mennyire van hűvös/meleg rajta, mennyire kényelmes, vagy milyen gyors? Nem. A vasútmodell esetében az fontos, hogy mekkora, milyen szép, és, hogy akkor veheted elő a szekrényből, amikor éppen kedved támad tologatni vagy irányítgatni. Ugyanez a helyzet a modellel.

Ő a korát itt kihagyta, de 24 volt.

Milyen vonzó, nem? Alig várja az ember, hogy beszélgessen vele.

Be vagyok sózva az izgalomtól, hogy megismerjem. De tényleg.

Ki tudja, mennyi lány járkál köztünk, aki komoly kapcsolatot keres a szépségével és a seggével,

...de képtelen alapvető beszélgetésre.

Elkezdtük elfelejteni, hogy - főleg a 21. században - kurvának az megy, akit kényszerítenek, vagy aki minden másra alkalmatlan. Akit nem kényszerítenek, de ezt választja, az nagy eséllyel nem jó semmiben, nem ért semmihez, nem kell sehova, mentálisan gyenge, nem lát tovább az orránál, ezért abból az egyetlen dologból igyekszik előnyt kovácsolni, amire bárki képes ivarérettségétől fogva: a szexből. Nézzük, mivel jár a ,,könnyebb út".

• Elfelejtheted, hogy egy kicsit is magasabb értékrenddel bíró ember valaha tisztelni, becsülni fog, vagy felnéz rád,
• elfelejtheted a szabadságod és a jövőd: függsz a futtatódtól, és aki tudni fog erről, annak nagy eséllyel nem fogsz kelleni, mert nem lesz hozzád gusztusa,
• minden férfinál hátránnyal indulsz olyan lányokhoz képest, akik munkahelyen dolgoztak, amíg te ismeretlen férfiakat kényeztettél,
• az egész életed egy nagy magyarázkodássá, hazugsággá válik,
• olyat is meg kell tenned, amit nem szeretnél; az emberek azért fizetnek, hogy azokat a vágyaikat éljék ki a testeden, amit máshol nem tudnak,
• nem az fog fájni, ha a NAV-nak kell elszámolnod; hanem az, ha a leendő barátodnak, a gyerekednek, vagy az ismerőseidnek,
• bármennyire kiütheted magad mindennap, és bármekkora #girlboss vagy, mentálisan egy életre meg fog viselni, ha úgy mászol be férfiak alá, mint autószerelők az autók alá.

És mi áll ezekkel szemben, mi az ellenérv? Rendelkezésedre áll elég pénz pontosan arra, amit feljebb a lifestyle-nál soroltam fel. Ki tudod váltani más fiatal lányok irigységét. Akiket a képeken látunk, és akik valóra váltották a százezer, vagy több százezer fiatal lány álmait, azok ezt a döntést hozták meg, erre bólintottak rá, erre mondták azt, hogy igen, ez nekem megéri. Ez volt a dilemma, és nektek is ugyanez a dilemma, csak nektek nem éri meg párszáz euróért odavetni magatokat ismeretlen férfiak ágyába, és nem éri meg az, ami ezzel jár.

Beszéljünk egy kicsit a szépségversenyekről! Ma kétféleképpen kezdheted el valóra váltani több százezer fiatal lány álmait: ha pucér képeket teszel fel magadról az internetre, vagy, ha szépségversenyen veszel részt. A kiindulópont mindig valamelyik a kettő közül. Az elsőre szerintem több példát tudnak az olvasóim, mint én; viszont fontos részletnek tartom, hogy Szilvia, és az általa élő videóban agyba-főbe rugdosott Bakó Diána karrierje is a következőképpen indult: iskolásként, gyerekként szépségversenyen vettek részt.

Hol van ilyenkor a szülő?

Hogyan hanyagolhatja el olyan mértékben egy szülő a lányát, hogy 15 évesen bevágja egy szépségversenyre? Mit gondol, majd az úgy jó lesz? Itt van egy 2011-es cikk arról, amikor például Szilvia Miss Bikini lett, és fürdőruhában pózolt a Blikkben 17 évesen. Érkezett olyan hozzászólás, hogy biztos luxusautók első ülésén fog kikötni, és hogy dubajos kurva lesz. Egy önmagát éppen megismerő lánynak, akit 15-17 éves korában folyamatosan az az élmény ér, hogy a testét értékelik, fotózásokra jár, szépségversenyeken vesz részt, ennyire kiszámítható lenne a jövője? Akivel iskoláskorában elhitetik, hogy a teste a legnagyobb értéke, hogy ezen keresztül számíthat valakire, ez a csatornája a külvilág, az emberek és a sikere felé, tényleg nagyobb eséllyel fogja a könnyebb utat választani? 

,,Anyuci apuci eltart", vagy a kuncsaftok tartanak el - a life goal és a póz hasonló, a környezet nem.

Lehet előítéletességgel vádolni a hozzászólókat, de minden beigazolódott, amit hét éve írtak: Szilvia egy luxusautó első ülésének tartozéka lett, és kiszúrták őt egy dubajos oldalon 1500 eurós áron. És lehet megrontással vádolni a szépségversenyek szervezőit is, de ők igazából csak kihasználnak egy lehetőséget: az ostoba, hanyag szülőket. Ha nem lenne szülő, aki szívesen ribancot csinálna a gyerekéből, akkor nem léteznének ezek a versenyek sem.

Biztos jó humora van.

A konnektort előbb dugnám.

Mi a helyzet a modellügynökségekkel? Miért járulnak hozzá szülők az iskolás gyerekük modellfotózásához? Miért nincs egy etikai kódexe a modellügynökségeknek, ahol kikötik, hogy nem fotóznak olyanokat, akiket megtalálnak hirdetős oldalon; akiknek a vizeletében kokaint találnak; akikről videó kering a neten hogy megtaposnak és megrugdosnak másokat; akikről kiderül, hogy kapcsolatban állnak az alvilággal; akik gyilkosokat puszilgatnak az Instán? Miért nincs egy nívó, egy igény, ami alá nem adnak, amihez nem adják a nevüket? A H&M-nek, a Chanelnek és a Burberrynek 2005-ben elég volt annyi, hogy Kate Moss kokaingyanúba keveredett, máris találtak a helyére másik modellt. Miért nem lehet ezt kicsiben is, a nagyok pedig miért nem kampányolnak a prostitúció és a kokainfogyasztás ellen?

Szolgáld ki a tömeg igényeit, felelj meg, hazudd azt, amit látni és hallani akarnak! Ha költenek rád, akkor figyelnek rád, ha drága ruhákban fényképezkedsz, akkor pedig a tenyereden hordoznak. Aki úgy néz ki, mint egy börtöntöltelék, az erős és férfias; aki minél jobban tárgyiasítja magát, az kívánatos és nőies. Ezek a mondatok annyira mélyen beleivódtak az emberekbe, hogy általuk life goallá vált a fitnesz-világbajnokok, a szépségkirálynők és az Instagram-modellek élete. A lifestyle-blogok és vlogok elfelejtik megemlíteni, hogy az anyagi forrás ehhez a saját testük, a látványos luxusélettel pedig szorongás, nyomás, megfelelési kényszer, drogfüggőség, és a testük feletti kontroll elvesztése jár - az olvasók így azt gondolhatják, ezeket megúszva is válhatnak olyanná, mint a képeken látott lányok. 

A pénz egy határozott, erős értékrenddel, igényekkel bíró ember számára nem jár boldogsággal - ha azzal járna, Avicii és a többi világsztár is vett volna magának boldogságot, kiegyensúlyozottságot, szerelmet, akiket elveszítettünk. A pénz sok esetben éppen akadálya a boldogságnak, kaput nyit afelé, hogy Molnár Richárdok használjanak ki, mérgezzenek meg, érdek vezérelje a barátságaid, vagy a párkapcsolatod anélkül, hogy ezt észrevennéd. Nem véletlen viccelődnek azzal, hogy ha megnyernéd a lottód, hirtelen nagyon sok barátod lenne.

A tömeg ilyen, és a tömeget nem mi fogjuk formálni. Annyit tudunk tenni, hogy a lányainkkal rengeteget foglalkozunk, beszélgetünk, különösen 11-15 éves kora között, mint amit az első részben is írtam. Annyit tudunk tenni, hogy mi nem szolgáljuk ki a tömeget, megválogatjuk, kiket követünk, és megértjük azt, hogy miért nincs 5+1 legjobb szakma fiatal lányoknak a lifestyle-blogokon, amik amúgy tele vannak drága táskákkal és ruhákkal. Megértjük, és megértetjük másokkal, hogy a képek, amire vágynak, hogyan készülnek. Biztos neked is vannak olyan lányismerőseid, akiket lenyűgöz ez az életmód, és nem látják az árnyoldalait, csak vakon vágynak rá, bármi áron. Nem azt mondom, hogy ülj le velük beszélgetni, és neveld át őket, mert nem fogod tudni. Elég, ha elejtesz egy-két megfelelő mondatot, ami mélyre üt, vagy felteszel egy-két kérdést, ami elgondolkodtat. 

Többet én sem tudok tenni.

Forrás: Pinterest

Az első és a második részt a linkekre kattintva tudod visszaolvasni. Remélem, hasznosnak találtad ezt a sorozatot is! Korábban egy hasonló háromrészes sorozatban az Instagramról tettem fel 42 kérdést, abba is belekezdhetsz!

Ha hozzászólnál, a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán is megteheted.