*.* Nyári shopping és HAUL :3 képekkel! *.* x3

Sziasztok drágácskáim! <3333

Tíz hónap alatt sikerült összeszednem a bátorságomat az első (és egyben utolsó) haul bejegyzésemhez. Azoknak az alattvalóknak, akik nem jártasak a szépség- és divatvilágban (chh, nyomik): a haul szó jelentése, amikor valaki összevásárol mindent, és az olvasói, vagy a nézői elé tárja. Ez lehet akár könyv, ruha, lakberendezési cuccok. A ruhás változatnak foglak kitenni titeket az alábbi bejegyzésben, és azt is megtudhatjátok, hogyan érzi magát egy introvertált, szorongással küzdő férfi egy bevásárlóközpontban.

Az utóbbi időben inkább a ruhák eladására fektettem a hangsúlyt, mint vásárolgatásra. Nem éreztem azt, hogy szükségem lenne rá, sőt, túl sok olyan darabom volt, amit egyáltalán nem hordtam, ezért inkább feldobtam őket pár száz forintért, hadd vigyék. Viszont amellett, hogy nyárra széthordtam a pólóimat és a cipőimet, mostanában egyre több hault látok különféle blogokon, úgyhogy kapóra jött, hogy beszéljünk erről a fajta bejegyzésről, hátteréről, értelméről, céljáról, és mindenről, ami ehhez köthető.

Délután negyed 5-kor kezdtem neki a vadászatnak, ami késeinek tűnhet, de én hétköznap dolgozom, nincs időm egész nap shopizni. Három pláza öt boltjában fordultam meg, szóval így sem fogtam vissza magam. Induláskor három kívánságom volt:

• ne találkozzak ismerőssel
• ne találkozzak egyik plázában sem a parfümössel, aki erőszakosan próbálja rám oktrojálni a parfümjeit
• ne szólítsanak le a boltban azzal, hogy szia, miben segíthetek, mert onnantól kezdve nekem abban kell segíteni, hogy feldolgozzam a hirtelen közeledést, nem az ingem kiválasztásában.

Lelövöm a poént: mindhárom teljesült!

Elsőként a Csepel Plazába mentem. Igazából nem is tekinthető plázának, alig van benne valami, viszont a kétszintes, óriási H&M kihagyhatatlan egy ilyen délutánból. Nyár lévén többnyire dzsekik, hosszúnadrágok voltak leértékelve, de fekete, bomberdzseki-szerű H&M-es kabátom már van, szóval azt a sort hamar elhagytam. Télikabátot, téli ruhákat a legnagyobb melegben jó venni, erről lejjebb meg foglak titeket győzni. Nézegettem a sapkákat, sálakat is, mind 700 forint volt, és az egyik szürke sál annyira fluffy volt, hogy majdnem megvettem! Viszont így is több sálam van, mint a legtöbb lány ismerősömnek, összesen öt darab - köztük pont egy ugyanolyan puha, meleg, 700 forintos H&M-es, amit tavaly vettem. (Ezen a képen látható.) A hatodik sál helyett végül egy egyszerű, fehér, V-nyakú pólót néztem ki magamnak. Utoljára gimiben vettem hasonlót, pedig imádom a fehér színt.

Ennyi volt a bemelegítés, irány a belváros! A Boráros téren vettem egy BKK-bérletet, szóval, ha épp nincs a fülhallgató a fülemben, megint előbb jött volna a szívroham, mint a villamos. Ha valaki megvette a bérletét, és a gép szeretne papírpénzt visszaadni, egy riasztószerű hang szólal meg, aztán a masina ordibálni kezd: KÉRJÜK, VEGYE EL A VISSZAJÁRÓ BANKJEGYEKET! Talán már nem kiabál annyira hangosan, mint tavaly, de ez is éppen elég ahhoz, hogy egy worst-case scenariohoz szokott emberben elültesse azt, hogy éppen mindenki őt nézi. Miután megkönnyebbültem láttam, hogy nem, felszálltam a 4-6-os villamosra, és meg sem álltam a Corvinig.

A Corvinban a New Yorkert szeretem, és nem véletlen. Egyszerű megtalálni: rögtön a bejárattól balra van. Ahogy belépek egy New Yorkerbe, általában az az érzésem, hogy nekem ez túl tini, innen húsz év felett értelmes ember nem vesz fel semmit, aztán ahogy beljebb megyek, szinte mindig találok nekem tetsző dolgot, és ez most is így alakult. Rengeteg hosszú ujjú póló, pulcsi volt leárazva, 1290-1790-ért, de ezekből nekem annyi van, hogy nem győzöm eladni, úgyhogy a cipőkkel teli fal felé vettem az irányt. Hamar szemezni kezdtem egy drapp színű, világos fűzős cipővel. Valamiért eddig nem voltam oda a cipzárral díszített cipőkért, de ezen egyáltalán nem tűnt hivalkodónak, mint például, ha fehér cipőn van fekete cipzár. Mivel vettem már New Yorkerben cipőt, fel sem próbáltam, tudtam, hogy innen a 40-es kell. Valamiért egy mérettel kisebb jó rám innen, mint amekkora egyébként a lábam.

Időközben kint lecsapott az Armageddon Budapestre, legalábbis a dörgésekből ítélve ez volt az érzésem. Igazából nem volt nagy vihar, mire kiléptem, már elállt az eső, visszasétáltam a 4-es villamoshoz: irány a végállomás! Harmadik plázának az Alleet szemeltem ki.

Elsőként a C&A-ba mentem be, ami közvetlenül a bejárattól jobbra van, a férfi részleg pedig egy emelettel feljebb. Ahogy beléptem, rögtön arra gondoltam, hogy itt aztán komolyan veszik a kiárusítást! Az összes leértékelt darabot az alacsonyabb ár feléért lehetett megvenni. Mondjuk, érthető, hogy a legtöbb darab miért maradt a C&A nyakán: béna ingek, bő farmerek, és olyan galléros pólók, aminek 2 mosás után úgy néz ki a gallérja, mint egy fejes saláta. Ez fogadott a bejáratnál, de tudtam, hogy nem kell feladni! Tavaly itt sikerült menci pilóta napszemcsit vennem 390 forintért, amit szintén megmutattam, szóval mindenképp körbe akartam járni az emeletet.

Néhány sorral később kinéztem magamnak egy bordó slim fit farmert. Régóta szeretnék már, de mindig 3-5 ezer forint körül láttam, abból meg inkább szeretnék néhányszor megebédelni, mint hogy egy nadrágra költsem. Most viszont a leárazás miatt 1500 lett volna, szóval felpróbáltam, de sajnos a legkisebb méret sem volt elég slim. Ez nem a nadrág vagy az üzlet hibája, mivel az ex-futóbajnok lábaim nem valami vaskosak, ezért előfordul, hogy a szűkebb farmerek is lógnak rajtuk. Vállfán nagyon jól nézett ki, de így nem vettem meg. Rövid keresgélés után viszont felcsillantak a szemeim helyén a szívecskék, és rájöttem, hogy mi az, ami nélkül az elmúlt 24 évem elvesztegetett idő volt:

#hashtages alsónadrágok.

Hashtages alsógatyák, ötös csomagban! Ahogy megláttam, azonnal eldöntöttem, hogy ez kell, enélkül nem leszek hajlandó kimenni a boltból. Nem is vágytam másra, ezzel tökéletesen kielégültek a zsákmányszerzési ösztöneim.

Nagyon ritkán kerültem szoros barátságba az Inditex-boltokkal. (Bershka, Pull&Bear, Stradivarius, Zara.) Egyrészt zavart a tudat, hogy milyen emberek járnak oda, másrészt mindig is túlárazottnak tartottam ahhoz képest, amennyire tetszett. Mondjuk, a Bershkával többször is meg voltam elégedve. Gimiben vettem ott egy fekete műbőr dzsekit, igaz, 15 ezerért, de közel öt évig hordtam. Tavaly is volt egy jó bershkás vásárlásom: a legnagyobb hőségriadó idején néztem ki náluk egy fekete, szőrös-kapucnis télikabátot, amiből egyetlen darab maradt, és mintha éppen rám szabták volna. Nem volt rajta árcédula, a körülötte lévő kabátok pedig mind 5995-ért voltak leértékelve de sokkal csúnyábbak voltak. Megkérdeztem az eladót, mennyibe kerül, és odaadta ennyiért. Később vettem észre, hogy a zsebében volt a címke: az eredeti ára 20 ezer volt, és 10 ezerre volt leárazva. Na, mindegy, az a maradék 4 ezer jobb helyen volt nálam, mint a Bershkánál. (A kabátot meg imádom.) Szóval, nem az első számú kedvenceim az Inditex-boltok, de most úgy döntöttem, benézek a Zarába.

A Zarában mindig úgy szoktam érezni magam, mint egy múzeumban: feszengek, sok a külföldi, sehol egy gyerek, és a legtöbb kiállított darab ízléstelen és drága. Ide tényleg azok szoktak járni, akik beszéd közben többször használják az outfit szót, mint a ruhát. Most is kissé kirekesztve éreztem magam. Igyekeztem legyőzni az érzést több-kevesebb sikerrel, és jobban megérte, mint azt gondoltam volna! Kíváncsian hajtogattam a pólókat, amikor felfigyeltem erre:

Három okból is felcsillant a szemem:

• Szeretek felül rózsaszínt hordani. Elsősorban inget, mert szerintem kevés elegánsabb darab van, mint egy halvány rózsaszín ing, de a pólót sem vetem meg. Nem értem, néhányan miért kötik ezt a melegekhez, én hetero vagyok és szerintem jól néz ki. Nadrágnál, cipőnél már persze más a helyzet.
• Az utóbbi hónapokban többször is kaptam olyan visszajelzést a blogra, hogy szokatlanul látom a dolgokat. Szeretek jól ismert dolgokra más nézőpontból rávilágítani.
• Egy ritka szembetegségnek köszönhetően egyszerre csak az egyik szememmel tudok nézni. Én választom meg melyikkel, a ballal közelre látok jobban, a jobbal távolra. Ilyenkor az a szemem, ami nem aktív, egy kicsit kancsal, de nagyon meg kell nézni a képeimet ahhoz, hogy ez valakinek feltűnjön, személyesen pedig még kevesebben szokták kiszúrni. Unusual, az biztos, kevés embert ismerek hasonló betegséggel.

Akárcsak a hashtages alsógatyáknál, itt is azonnal elöntött a kell-érzés, de hát Zarában vagyunk, mégis csak meg kell nézni az árcímkét, mielőtt még eladósodom egy póló kedvéért. Meglepődve láttam, hogy ez még bőven belefér, úgyhogy gyorsan levettem, és nézelődtem tovább, hátha ér még ilyen meglepetés.

Ért. A New Yorkeres mellé szerettem volna egy sötét cipőt is, szóval elkezdtem nézelődni az alsó polcokon. Lehajoltam, és kiszúrtam egy fekete műbőr, fehér talpú cipőt. Elegáns, de mégsem makkos; nem azt sugallja, hogy most jöttem valamelyik irodaházból a Nyugatitól, de mégis fel lehet venni szinte bármilyen inggel és egy szűk nadrággal. Tökéletes! Ráadásul az ára sem vészes. A póló és a cipő mellé felpróbáltam egy bőrdzsekit is, de meg sem közelítette a gimis bershkásat, szóval az végül ott maradt. A pénztárnál állva rájöttem, hogy ezek lesznek életem első zarás ruhái. Kicsit furcsán éreztem magam, hasonlóan, mintha belépnék valami olyan helyre, ahol három ujjal kell fogni a borospoharat és késsel-villával kell enni a pizzát. A feszengés nem tartott sokáig: ahogy kiléptem az üzletből a sötétkék zarás táskával a kezemben, máris ízlelgetni kezdtem az outfit és a haul szavakat magamban, akár egy vérbeli sommelier a hatputtonyos tokaji aszút.

Mivel a Zara nem vette el a kedvem az élettől az Inditextől, sőt, kimondottan tetszett, ezért kifelé menet befordultam a Pull&Bearbe. Itt is gimiben vásároltam utoljára, mondjuk, az a 10 ezer forintos farmer legalább emlékezetes volt, mert másfél évig hordtam. (Ha az a nadrág mesélni tudna, #1 lenne a Wattpaden a gimis kategóriában.) A feliratos ruháik nem tetszenek, ezért sok jóra nem számítottam, de meglepő módon innen sem jöttem ki üres kézzel!

Na, eeez már vetekszik azzal a bizonyos bőrdzsekivel! Az S-es elsőre kicsit szűknek tűnt, de mind a dzseki, mind az ujjak hossza tökéletes volt, szóval nem gondolkodtam sokat a megvételén. Mivel a Zarás, New Yorkeres táskákkal, és ezzel a kezemben már kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, sokáig nem folytattam a nézelődést, viszont ez a kevés éppen elég volt arra, hogy kiszúrjak egy egyszerű, vajszínű, V-nyakú pólót.

A pénztárnál aztán jött a meglepetés: a bőrdzseki leértékelt volt, de valamiért a kasszás egy ezressel még kevesebbet ütött be! Megtehettem volna, hogy műmosollyal figyelmeztetem a pénztáros srácot, hogy bocsi, ez egy ezressel többe kerül, és az összes követőm és lájkolóm odáig lenne, hogy mekkora gavallér vagyok, de nem tettem. Egyedül élek, pályakezdőként dolgozom, nekem hónap végén számít az az ezer forint ide vagy oda. Utolsó nap én abból az ezresből olyan clean-healthy-tápláló ebédet fogok összerittyenteni, hogy még a szomszéd is megnyalja a tíz ujját utána!

A boltból kijövet jutott eszembe, hogy a három kívánságomon túl még egy negyedik is teljesült: az öt üzlet közül egyikben sem bömbölt a zene! Szórakozóhelyen, vagy fesztiválon meg néha itthon imádom a hangos zenét, de minden más helyen irritál, különösen ruhaboltban, meg akkor, ha valaki kocsiból hallgatja, vagy JBL-ről.



Tartalmatlan poszt volt? Én úgy érzem, az. Ha itt befejezném a bejegyzést, akkor nem sokban különbözne egy átlag beautyposzttól, de nincs ekkora szerencsétek. Nézzük először azt, ami egyik fancy blogon sem szokott szóba kerülni.

Mennyibe kerültek a ruhák?

Fehér, V-nyakú póló (H&M): 2.990   1000
Cipő (New Yorker): 7.990   2990
Hashtages alsónadrágok (C&A): 5.990   1795 (3590, de ugye féláron)
Rózsaszín póló (Zara): 2.995   1295
Fekete cipő (Zara) 9.995   3995
Műbőr dzseki (Pull&Bear) 6.995 2995 (amúgy 3995, de köszi, ismeretlen kasszás)
Póló (Pull&Bear): 2.995 995

Összesen tehát ~15 ezer forintot költöttem három pólóra, két cipőre, egy műbőr dzsekire, meg 5 db hashtages alsónadrágra, amik eredeti árukon 40 ezer forintba kerültek volna. Több tanulsága is van ennek, de előbb térjünk ki egy kicsit azokra a haul posztokra, amiket eddig olvastam.

Ahogy itt is írtam már, az a legnagyobb problémám a divatblogokkal, hogy semmi közük a valósághoz. Ahhoz, hogy én az influencelhető embereket influenceljem ezzel a bejegyzéssel, most nekem is úgy kellene tennem, hogy az olvasóim azt higgyék, 40 ezer forintot hagytam ott. Mert én megtehetem, mert én vagyok a követendő példa, mert nekem van stílusom, mert én inspiratív vagyok, és mindezt úgy kellene előadnom, mintha bárki megtehetné. Miért? Miért kellene nekem

úgy tenni, mintha ez természetes lenne?

Nézzünk már körül! Magyarországon a legtöbb ember számára a fizetése nem teszi lehetővé, hogy rendszeresen 40 ezer forintot hagyjon ott plázákban. Sőt, tovább megyek: a legtöbb embert ez a 15 ezer forint is megviseli, ahogy engem is. Miért kellene nekem eljátszanom, hogy ez csak aprópénz, én pedig akkora hercegnő vagyok, aki húszezresben fürdik? Miért kellene eljátszanom azt, hogy nekem a stílusom, az inspirációim, és az összes többi üres szó határozza meg az outfitemet, amikor az határozza meg, hogy dolgozom? Miért kellene nekem virágföldeken, Váci utcában, híres épületek előtt pózolnom, hogy frusztráljam az olvasóimat, és hozzájáruljak az önbizalmi válsághoz, amiben mindannyian élünk? Eszeteknél vagytok, amikor ilyen képeket töltötök fel magatokról? Tudjátok, hogy ez mekkora hatással bír az olvasókra? Miért nem lehet a valóságnak megfelelően beszélni a divatról, öltözködésről, anélkül, hogy ne próbáld mindenáron, görcsösen eladni a valójában szorongó, megfelelni vágyó önmagadat? Vajon azért utánzod a macro-influencereket, mert önálló gondolatod, stílusod nincsen, vagy azért, mert te is a népszerűségükről álmodozol, és azt gondolod, megéri azokat feladni? Hidd, el nem éri meg. Minden ember értékes, minden ember önálló gondolatai értékesek, de azt nem tudom jó szemmel nézni, amikor valaki népszerűség, eladás, vagy bármi érdekében háttérbe szorítja ezeket, és átveszik a helyüket az idegen szavak, a fotóbeállítások, vagy a műmosoly és a bájolgás.

A másik problémám a divatblogokkal, hogy a szerzőik túlnyomó része nem dolgozik semmit. Amíg az illető nappalin tanul, ez nem akkora gond, viszont az már igen, hogy az olvasóknak nem ez jön le a posztokból. Olvasóként hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a képeken látható lányok azért annyira inspirálóak csinosak, mert van stílusuk, szépérzékük, vagy bármi veleszületett képességük, miközben arról van szó, hogy a szüleik több pénzt tudnak nekik adni, vagy eltartják őket, ezért a teljes fizetésüket el tudják költeni szépségápolásra és divatra. Ha nekem is a szüleim vennék a kaját a hűtőbe, fizetnék a fűtést, a ház felújítását, meg a bérletemet, én is megtehettem volna, hogy százezret tapsolok el egy délután alatt, aztán verem a nyálamat a blogon, hogy mennyire inspiratív vagyok. (Lol, elvből nem tennék ilyet.) Bármennyire is értéktelennek érzitek magatokat a blogon látható lányokhoz képest, a különbség nem mindig abban rejlik, ami elsőre eszetekbe jut a csinos fotókról. Nem feltétlenül jobb emberek, nem feltétlenül szebbek és nem feltétlenül értékesebbek nálatok, sőt. Éppen előző éjjel beszélgettem egy lánnyal arról, hogy ő most nyáron 12 órában dolgozik egy gyárban, nemsokára kezdi a végzős évét a gimiben. Én is dolgoztam gyárban néhány hónapot érettségi előtt, és sokkal inkább felnézek egy ilyen emberre, mint egy wannabe-modellre egy pipacsos fotósorozaton. Sokkal inkább inspiratívnak tartom, olyannak, akire fel kellene nézni, akit meg kellene becsülni, hiszen a szó szoros értelmében éjt nappallá téve dolgozik a jövőjén.

Többféleképpen is meg lehet közelíteni azt, hogy én ezúttal csak tizenötezret költöttem, és nem negyvenet, vagy többet. Azoknak, akik hozzám hasonlóan kényelmetlenül érzik magukat egy Zara-jellegű üzletben, hasznos lehet a tudat, hogy bizony, itt, vagy a Pull&Bearben is lehet vásárolni átlagos fizetésnek megfelelő áron jól kinéző ruhákat. Lehet arra gondolni, hogy csórókoporsó vagyok, de lehet úgy is értelmezni, hogy én ezt a maradék huszonötezret, ami a leértékelésekből megmaradt, fogom, és elkajálom-strandolom-bulikázom az elkövetkező három napban Siófokon. Bizony, a hétvégét a Balatonnál töltöm, szóval ebben a három napban csak reposzt lesz az oldalon, de tessék velem maradni! Jövő héten egy olyan bejegyzéssel készülök, amit nem láttok jönni.



A bejegyzés nem reklám, engem nem zavar, ha az olvasóim egyáltalán nem vásárolnak a fent felsorolt üzletekben. A szépség- és divatvilágról alkotott véleményemről itt olvashatsz részletesebben. 

Tetszettek a cuccok? Vagy nem elég menci a stíl? Te mit gondolsz a haul bejegyzésekről? Írd meg a véleményed itt, vagy a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán!