Boldogság | motiváció | inspiráció | tudatosság | Szabó Péter | emberismeret

Van egy gondolkodási minta, amit nagyon sokan ismerünk és nem tudunk hova tenni. Ehhez általában társul egy kicsinyes, de nagyra törő ember, aki a semmiből akar valamit, és a hangsúlyt nem a két szélső szóra helyezi, ahogy én szoktam, hanem a középsőre. Akar. 

Mindig akar valami nagyot, és általában évek múltán sem lesz belőle semmi. Ezt pedig egyetlen dologra vezeti vissza: hogy nem akarta eléggé. Ezek az emberek ugyanazokat a semmitmondó idézeteket sokféle palacsintába bebugyolálják, és különböző ízűként tolják le elkeseredett, kilátástalan helyzetben lévő, ám ugyanilyen kicsinyes, nagyra törő emberek torkán tréningek, motivációs előadások, coachingolások és különféle agymosás keretein belül. Van pozitív gondolkodás ízű, vonzás törvénye ízű, van motiváció ízű, van inspiráció ízű, van tudatos ízű, van mindenféle, amitől még soha, egyetlen ember sem lett a világon hosszútávon kiegyensúlyozott, elégedett, vagy boldog, de kurva jól hangzik. Annyira jól, hogy tömegek állnak sorba érte, pedig elég lenne csak kigöngyölíteni a palacsintatésztát ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy amit százezrek zabálnak jó ízzel, abban valójában nincs az égvilágon semmi.

Légy pozitív! Miért? Ettől majd megértek valamit? Előrébb halad a világ? Ettől majd boldogabb leszek, vagy csak arra az öt percre megfeledkezem a magányról, a pályakezdésről, a beilleszkedési nehézségekről, a terrorizmusról, a prostitúcióról, a gyereekéhezésről? Milyen jó nekem, máris sikeres vagyok, és boldogan mosolyoghatok, akár egy reklámarc!

Pozitívnak lenni annyit jelent, mint megerőszakolni a valóságot. A valóság könyörögni fog: ne, ne gondold így! Ez nem így van, ennek két oldala van! Te pedig meggyőzöd magad - de, így van, ennek csak az egyik oldala létezik! Belemagyarázod, hogy minden csak azért történt veled, hogy a javadat szolgálja, hogy a világ egy jó hely, hogy az egész univerzum érted működik!

• Képtelen vagy lányokkal ismerkedni? Légy pozitív! - mondja a tréner. Biztos nem te vagy a balfasz, csak a fiatal felnőttek között több a szingli férfi, mint a szingli nő. Óh, igen, ez nagyon jól hangzó kifogás! Akard jobban!
• Nem akarsz dolgozni az egyetem mellett? Légy pozitív! - mondja a tréner. Biztos nem te vagy egy akaratgyenge kislány, csak így hozta az élet. Akard jobban! Ismerkedj meg egy idősebb fiúval, aki mellett boldog életed lesz, mert fizet neked mindent! Megérdemled, ezt kell tenned, a sors is ezt akarja!
• A párkapcsolatod egy rakás szar? Légy pozitív!  - mondja a tréner. Akard jobban, hogy együtt legyetek! Nehogy értékeld magad annyira, hogy szakítasz! Hát akkor ki járna hozzám motivációért? Ne, inkább akard jobban! Ugye, milyen kényelmes ez a langyos, tartalmatlan, életunt, szétrohadt kapcsolat? Ugye, milyen kényelmes, hogy van valakid? Ugye milyen jó, hogy van egy biztos pontod? Legyél már pozitívabb, állj hozzá pozitívan! Hiszen szereted! Ha hasonló kapcsolatot látsz a Facebookon, szólj hozzá magad is! Drágáim! Szépségeim! Sokáig! - írd oda ezeket, akkor is, ha egyébként tudod, hogy tönkreteszik egymást! Akarják jobban ők is!
• Elviselhetetlen a munkahelyed? Légy pozitív! - mondja a tréner. Nem látod, milyen szépen süt a nap? Nem hallod, milyen szépen csicseregnek a madarak? Az, hogy napi 8-10 órát robotolsz egy embertelen helyen, az nem annak köszönhető, hogy elbasztad az érettségid, vagy nem tanultál szakmát! Semmiképpen! Megérdemled a koktélokat, a tengerpartot, a Prada táskát, a bundát, sőt, nem csak megérdemled, de bevonzod! Ez a kulccszó, ha pozitívan gondolkodsz, akkor majd bevonzod magadnak! Elég csak pozitívan hozzáállni, és máris helyet cserélsz az Instagram-modellekkel - őket elengedi fél 5-kor a főnök, te meg szelfizel a tengerparton Calvin Klein bikiniben. Bevonzod, higgy önmagadban!
• Otthagytad az iskolát? Légy pozitív! - mondja a tréner. Írd ki Facebookra, hogy az Élet Iskolájába jártál, így mindenki azt fogja hinni, hogy tanult ember vagy! Ha igazán akarod, és hiszel önmagadban, bevonzol egy egész diplomát is!

Na, mindenki hisz már önmagában, vagy folytassam még? Folytathatnám a végtelenségig. A pozitív gondolkodás amellett, hogy a valóság megerőszakolása, egyszerű önáltatás, önámítás, a problémák gyökerének betemetése, szőnyeg alá söprése. Áltatni magadat pedig nagyon kényelmes: a nyelv is használ erre egy kifejezést: valakit, valamilyen hitben ringatni. Ez egy nagyon beszélő szókapcsolat, amit egy másik, hasonló szerkezetben is gyakran használunk, amikor azt mondjuk, valaki valakit álomba ringat. A pozitív gondolkodás egy hit, ennek hatására úgy érezhetjük, többé nem kell a valóság részévé válnunk, különlegesek vagyunk, méghozzá annyira, hogy a mi álmunk kiterjed az egész világra. A mi álmunkat éli mindenki - ezt, az ebben való hitet jelenti azt, hogy légy pozitív. Azzal mégse lehetne tömegeket az előadásokra ráncigálni, hogy légy szürreális, azzal meg még inkább nem, hogy légy reális! Te jó ég, dehogy legyél reális, akkor rájönnél mindennek az okára! Akinek pedig nincs szüksége a saját, valódi képességeire, munkahelyére, párkapcsolatára, akaraterejére, szociális készségeire, nem elégedett velük, annak ez az illúzió pont annyira kényelmes, mint egy ágy, ami önmagától ringat.

A meztelen valóság közel 50%-ban pozitív, közel 50%-ban negatív. Kiegyensúlyozottnak lenni annyit jelent, hogy megelégedsz ezzel az állapottal, sőt, erre törekszel. Sírsz és tanulsz a hibáidat követően, aztán önfeledten beleéled magad a sikereidbe, és ezt így tovább, a végtelenségig. Viszont, ha minden ember így élné az életét, akkor nem léteznének luxusmárkák, nem léteznének az egyszerű emberek számára presztízsértékkel bíró autók, telefonok, ékszerek, italok, nem akarnának az emberek mindenáron népszerű társaikra hasonlítani, lefogyni, sanyargatni magukat, plasztikai műtéteken átesni, ezért valaki kitalálta azt, hogy

légy pozitív!

Borítsd fel a természet rendjét! Törekedj egy olyan dologra, ami elérhetetlen! Hiszen, semelyik ember élete sem lehet 100%-ban pozitív, de ha hiszel önmagadban ezt akarod elérni, akkor egy kétségbeesett, kiszolgáltatott állapotba kerülsz. Van egy célod, és a trénered azt sulykolja beléd: akard jobban, akard még jobban! De hiába akarod jobban, a valóság akkor sem fogja teljesíteni a végcélod, 100 százalékban semmi nem lesz pozitív. A boldogság egy olyan dolog, amihez vagy tisztán kell gondolkodni, vagy mély levegőt kell venni, vagy előre kell lépni egyet, de semmi esetre sem kell nyújtózkodni a méterekkel feletted lévő polcra, a tréning pedig pontosan erről szól. Higgy önmagadban, hogy eléred azt a polcot.

A pozitív gondolkodás hatására úgy tűnhet, hogy nem kell tenned a céljaidért semmit. Bevonzod. Elég pozitívan gondolkodnod, hinned önmagadban, meg bevonzani - vagy mégsem? Néha persze még a legjobbakkal is megesik, hogy dolgozni kényszerülnek, ehhez pedig egy valamire való embernek szükséges némi

motiváció.

A motiváció elveszítette eredeti jelentését, ami a lelkesítés volt. Ma a motiváció egyrészt arra hivatott, hogy elnyomja benned a Pató Pál-érzést. Nem, nem érünk rá! Most valósítsd meg önmagad! Most legyél önmagad, most akard, azonnal! Arra is hivatott, hogy elültesse benned az illúziót, hogy megérdemled. Nézd meg a Facebookodon, győződj meg róla a saját szemeddel: milyen ismerőseid kedvelik a motivációs idézeteket megosztó oldalakat? Kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban/házasságban élő emberek? Művelt, véleményformáló emberek? Olyan emberek, akik azzal foglalkoznak, amivel mindig is szerettek volna? Életvidám, környezetükkel és önmagukkal elégedett emberek? Nem! A motivációs idézetek célközönsége az önmagában bizonytalan, bizalmi, párkapcsolati problémákkal küszködő tömeg. Az elkeseredett, kiszolgáltatott, primitív ember, aki büszkesége miatt soha nem tekintene magára így, de amikor nem néz oda senki, valójában bátortalanul nyújtja a kezét az utolsó szalmaszálért, a motivációs oldalak pedig belenyomnak egy Coca-Cola szívószálat - tessék! Ettől majd boldog leszel! Ettől majd jobb életed lesz! Ettől majd sikeres leszel! Tudom, hogy erre vágysz! Ezreket fizetni egy poharas kávéért, márkás ruhákban fényképezkedni, luxusautóban ülni, tengerparton fetrengeni, koktélt szürcsölni, és mindezt munka helyett! És ezek mellé lefogyni, csak úgy, mert miért ne.

Hiszen megérdemled! Akkor is, ha egész életedben lófaszt nem tettél érte.

Erről szól a motiváció. Emberekről, akiket rávettek, hogy rettegjenek a kiegyensúlyozottságtól. Emberekről, akiket rávettek, hogy a környezetüknek akarjanak megfelelni. Emberekről, akiket mézesmadzaggal ringatnak abban a kényelmes hitben, hogy többet érdemelnek, mint ahol tartanak. Emberekről, akik elfojtják magukban az érzelmeiket, és ennek köszönhetően bizalmi, alkohol-, vagy drogproblémával, mentális zavarokkal küzdenek. Ők az első számú célközönsége a motivációs oldalaknak. Akik szeretnék azt hinni, hogy megérdemlik, de valójában semmit nem tettek érte.

De mi az, amit megérdemelnek? Honnan jöttek ezek a státuszszimbólumok? Hogyan ágyazódtak be az emberek fejébe azok a megszokások, hogy ha ilyened van, akkor mosolyognod kell, ha ilyened nincs, akkor meg nem akarod eléggé? Van még egy kifejezés, ami a motivációhoz hasonlóan elveszítette eredeti jelentését, ez pedig az 

inspiráció.

Az inspiráció szó eredeti jelentése: sugallat, ihlet, késztetés, ösztönzés. Az inspiráció ma pedig annyit jelent: látok valamit a Pinteresten/YouTube-on/Instán, és azt egyszerűen ellopnám. Én is olyan akarnék lenni, én is így csinálnám, én is vennék egy olyat. Érezzük, hogy mi marad ki a folyamatból? A saját hozzáadott gondolat, tartalom, érték. Inspirálni eredetileg csak úgy lehetett, ha voltak eredeti ötleteid, és azokat dobta fel az inspiráció, viszont aki ma az inspiráció szót használja, annak nagy eséllyel az eredeti ötlete legfeljebb annyi, hogy akarok egy táskát. Elmegy a boltba, meglátja a legújabb Michael Kors-táskát, és az arcához csap: Istenem, micsoda inspiráció! Ez a bolt annyira inspirál engem! Pózolok a tükörben az iPhone-ommal? A többiek annyira inspiráltak! Teleiszom magamat koktélokkal, és megcsalom a barátomat? Tibi Atya inspirált! Hazamegyek, és új dologgal lepem meg az ágyban? A Cosmopolitan inspirált! Amúgy az egész párkapcsolatom szar? A relationship goals képek majd inspirálnak! Minden inspirál mindenkit, a frizuráktól kezdve a bejegyzésötletekig, a lényeg az, amit nemrég egy másik blogger tökéletesen megfogalmazott: öljük ki a kreativitást, az önálló gondolatokat az emberekből, ne kelljen kitalálni önállóan semmit! Ha azt mondod a többieknek, hogy inspirálódtál, a környezeted azt fogja hinni, hogy te valami szellemi magaslatról beszélsz, miközben a valóság az, hogy még ahhoz is inspiráció kellett, hogy mit tanuljál, mert magadtól még ennyit sem tudtál kitalálni. Úgy teszünk, mint aki kitalált valamit, hogy aztán a magasba emeljük a nem létező kifinomult ízlésünket - ez az inspiráció valódi jelentése. Látszólag tartalmasnak mutatjuk a saját ürességünket. Nem csoda, hiszen ma már kevesen élünk át élményeket, kevés élménybe éljük bele magunkat igazán, a legtöbbet inkább kifelé közvetítjük, azon gondolkodunk közben, hogy ezt vajon hogyan láthatják mások. Átélt élmények nélkül valóban lehetetlen belülről inspirálódni, ezért üresedett ki ez a szó, és ezért kezdte el hirtelen boldog-boldogtalan használni. (Inkább boldogtalan.)

A másik kiüresedett szó a tudatosság. Ma már mindenki tudatos! Ha megkérdezel egy embert, nem fogja azt mondani, hogy nem, én nem vagyok tudatos. Az emberek pedig elkezdtek versengeni, hogy ki a tudatosabb! Hangoztatni kezdték a tudatos életmódot, és ezt különféle módon hányták a követőik elé. A tudatosság nem azt jelenti, hogy az illető esetleg szembenéz a problémáival, a saját démonjaival, hibáival, nem! Az nem tudatosság, az gyengeség! Általában azt jelenti, hogy önálló kereset nélküli fiatalok vetetik meg a szüleikkel/barátjukkal a mindenmentes kaját, az iPhone-t, meg az Obag táskát. Igazán tudatos választás, ezt már ki lehet posztolni, és akkor az emberek látni fogják, mennyire tudatosak vagyunk! (Hiszen tudjuk, megérdemlik.) A H&M néhány éve elkezdte orrba-szájba nyomni a H&M Conscious- (tudatos) kampányát. Ez, ha jól emlékszem, arról szólt, hogy bizonyos ruhákat biopamutból, és más hasonló anyagból készítettek, aminek az előállítása kevésbé környezetszennyező. A H&M tudatos lett ettől? Nem! Dolgoztatott közben ázsiai gyerekeket óránként 50 forintért? Persze, a pulcsimat, farmeromat is éppen ők készítették. Az emberek tudatosnak gondolták a H&M-et? Persze, a fél világ oda meg vissza volt a környezetvédelemtől a kampány hatására. A tudatosság sajnos nem arról szól, hogy tudatosan élsz, hanem arról, egy látványos döntés miatt az emberek tudatosnak gondolnak téged. A kényszerbeteg, problémái elől evésbe, alvásba, dohányzásba menekülő idióta tömeg pedig imádja ezt, hiszen már annyival tudatosságot áraszthat magából, ha 6 után nem eszik! Hogy ez hatékony fogyókúra-e, vagy az élet ezer más területén tudatos-e, az teljesen mindegy, hiszen a követők számára már ennyi is tudatosságot sugároz.

Tudatos, motivált, inspirálódott, pozitív gondolkodásra éhező emberek mindennapjai.

A társadalomnak ez a kiüresedett, örömét semmiben nem lelő rétege egy zászló alá gyűlt, a pozitív gondolkodás, a motiváció, az inspiráció, és a tudatosság zászlaja alá. Szükség volt egy zászlóvivőre, egy vezetőre, aki egy csordába tereli a csürhét, és egy óriási mikrofonba üvölti, hogy higgy önmagadban. 

És akkor jött Szabó Péter.

Szabó Péter, aki a 2010-es évek egyik legkiválóbb magyar üzletembere. Az ő kiválósága ugyanabban rejlik, ami a politikusokéban: hajszálpontosan ráérez, hogy az irányítható tömeg mit akar hallani, ebben pedig ma ő a legtehetségesebb, nem-politikai közszereplő Magyarországon. A tömeg pedig a következőket akarja hallani:

• megérdemlem a boldogságot akkor is, ha nem tettem semmit
• többet érdemlek, mint ami most körülöttem van
• egy érettségivel, vagy anélkül is megérdemlem a vezető pozíciót, és a félmilliós fizetést
• nulla érzelmi intelligenciával is megérdemlek egy társat, aki elviseli az összes faszságomat
• a sikerem útjában csak az állhat, hogy nem akarom eléggé, hiszen én vagyok a mindenható
• én tökéletes vagyok, a világnak kell hozzám igazodnia, nem nekem kell alkalmazkodnom másokhoz

És Szabó Péter jött, elmondta, és zabálják. Szerintem ő maga se gondolta volna évekkel ezelőtt, hogy ez ennyire, ilyen mélyen be fog találni, még úgy sem, hogy bizonyára körzővel-vonalzóval számolta ki, miket mondjon az előadásain, milyen idézeteket posztoljon, mivel tömje a követői fejét. Mára már több százezer ember követi, viszont valami csoda folytán nem lett több százezer sikeres, boldog ember a környezetemben. Helyette lett több százezer ember, aki még egy szőnyeg alá besöpörte azokat a saját magából fakadó problémáit, amikkel, ha szembenéz, és feldolgozza őket, megadta volna magának az esélyt arra, hogy sikeressé váljon. De, ugye, az nehéz, hinni magunkban meg könnyű. Azt mondani legalábbis mindenképpen az. A kényelem mellett pedig van még egy oka annak, hogy miért ne nézz magadba: ha megtennéd, akkor

tanulnál a hibáidból,

ez pedig ennek mindennek ellentmond pozitívostul, motivációstul, Szabó Péterestül. Hiszen éppen ez a zászló kulcsa: nincsenek hibáid! Te szereted magad, te sikeres vagy, te boldog vagy, te pozitív vagy, ezt kell mondogatnod magadnak, így kell feltüntetned magad, ezt kell közvetítened az emberek számára! Az elv szerint ez a sikeresség kulcsa, ha pedig másként gondolod, hát akard jobban, és akkor te is lehetsz éppen olyan sikeres, mint Szabó Péter. Egyébként, nem ő az egyetlen üzletember, aki elkeseredett embereken nyerészkedik: hasonló elven működik a PUA is. Amíg Szabó Péter élni tanít, addig a PUA-k azt hazudják, hogy megtanítanak csajozni. Hülyén hangzik? Szerintem is, egy olyan dolog, aminek a spontaneitás a lelke, szerintem nem tanulható. Ezek a tréningek pont annyira lehetnek hasznosak és zavarba ejtőek, mint az olyan előadások, amiken egyszerre ordibálhatod a tömeggel, hogy szeretem magam. Szabó Péter is pont ugyanezt állítja a boldogságról.

Egy dolgot kiemelnék Szabó Péter mantrái közül, ami segíthet megérteni, miért a valóság megerőszakolása a pozitív gondolkodás, és hogy miért hoztam szoba az elején a terrorizmust, vagy a gyermekszegénységet.

Szabó Péter arra szólít fel, hogy ne nézz híradót.

Azért, mert az negatív. Érted? Nem arra szólít fel, hogy nézzél többféle híradót, hogy ne legyél elfogult! Nem arra szólít fel, hogy nézz utána a híradóban látott dolgoknak, hogy tájékozottabb legyél! Nem arra szólít fel, hogy értsd meg azt, amit a híradóban mondanak, és főleg azt, amiért mondják! Egyszerűen rácsap az asztalra, és azt mondja: ne nézz híradót, mert az nem épít téged. Az nem motivál! Az nem inspirál! Az olyan negatív, csúnya, rossz dolog! Még a végén megérted, mi hogyan működik a világon! Ne, az nem jó, inkább higgy önmagadban!

A középpontba tolt segged nem ad neked boldog párkapcsolatot!

A boldogság nem egy elérhető, tanulható, hanem egy átélhető dolog. Nincs intézményes recept, tankönyv, módszertan a boldogsághoz, hiszen minden embert más-más dolog tesz boldoggá. Engem az tesz boldoggá, ha gondolatokat fogalmazhatok meg, és közben mogyoróvajas kenyeret ehetek, mást pedig az, ha tájképeket festhet egy nagy papírra, és közben tökfőzeléket kanalazhat. Nincs olyan tárgy, tevékenység, lájfsztájl, akármi, ami mindenkit boldoggá tudna tenni. És ugyanígy, jegyezzük meg egyszer és mindenkorra: nem olvashatsz el olyan módszertant, amitől önmagad leszel. Önmagad csak és kizárólag önmagadtól lehetsz. Nem tőlem, nem más bloggerektől, és nem sminktippektől, és nem attól, hogy megveszel egy ruhát. Ezek a cikkek arra ösztönöznek téged, hogy ne légy önmagad. Ha betartod, nem önmagadat valósítod meg, hanem valami olyat valósítasz meg, ami széles körben elfogadott, amivel közösséget éreznek mások, ami mások szerint boldoggá tesz téged.

Jogosnak tűnhet a kérdés az önérzetében mélyen sértett olvasóban, hogy na, és te boldog vagy? Te tudatos vagy? A válaszom pedig erre az lenne, hogy szeretem az életemet, elégedett vagyok vele. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok is, akik hozzászólnának, hogy akkor te mit mondanál Szabó Péter helyében? Gyerünk! Állj ki, és csináld jobban, mint Szabó Péter! Aki régebb óta olvas, annak ismerősek lehetnek ezek a gondolatok, ha én állnék Szabó Péter helyén, és Szabó Péter közönségének kellene előadást tartanom, én a következő 21 üzenetet adnám át:

• Senki ne áltassa magát! A világ pozitív és negatív, és ez így van jól. Ha minden pozitív lenne, nem tudnád mihez viszonyítani a pozitív dolgokat, hiszen minden ugyanazt a hatást váltaná ki belőled: a pozitívat.
• Nem, nem határoz meg semmit az, hogy melyik hónapban születtél, a sorsodat meg főleg nem. Nem, a homeopátiás készítmények nem hatékonyak. Nem, a Cosmopolitannak valójában fogalma sincs, melyik süti illik a személyiségedhez.
• Kételkedj, amiben csak lehet! Minden állításnak vizsgáld meg a két oldalát. Ha egy történetet hallgatsz valakiről, soha ne alkoss véleményt anélkül, hogy mindkét felet meghallgattad volna. Ha összeesküvés-elméletekről olvasol, mindig keress rá annak cáfolatára is.

• Nem a színpad vagy a tükör előtt kell ordibálni, hogy szereted magadat, hanem megismerni, és elhelyezni kell magadat. A színpad előtti ordibálást követően  nagy eséllyel a telefonban fogsz panaszkodni a barátnődnek, hogy mennyire le kellene fogynod és összefogott ellened a világ, míg, ha megismered és elhelyezed magad, akkor erre kevesebb az esély.

• Ne félj elhelyezni magadat a társadalomban akkor sem, ha tapasztalatlan vagy, vagy, ha az életed romokban hever. Hidd el, ha többnek, jobbnak akarsz látszani, mint ami valójában vagy, az egy intelligens ember számára groteszk, nevetséges, de ha tudod, hogy hol a helyed, akkor az emberek komolyan fognak venni. Ha Palvin Barbinak, vagy Kim Kardashiannak képzeled magad butikosként, vagy pultosként, attól legfeljebb nevetségessé válsz, nem modellé. Ráadásul, az életed ugyanolyan szar marad, és te sem jutsz előrébb.
• Az önismeret, és az, hogy elhelyezed magadat a társadalomban, az ismerkedésre, a párkapcsolatodra is ki fog hatni. Ha nincs normális pasi, az azt jelenti, hogy veled van probléma, és ha meg akarod oldani, akkor nem jobban kell akarni, meg nem erősíteni kell az elvárásaidon, hanem finomítani. A nem akarok komoly kapcsolatot azt jelenti, hogy valójában nem állsz készen egy komoly kapcsolatra.
• Soha ne félj egyedül lenni! Az extrovertáltaknak biztos szar lehet, de hidd el, megéri. Egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatot soha nem kell megmagyarázni, ha meg kell magyaráznod, akkor az azt jelenti, hogy gyenge vagy szakítani, és félsz az egyedülléttől. Ha ilyen a kapcsolatod, az nem azért ilyen, mert nem akarod eléggé, hanem, mert nem veszed észre a bántalmazás nyilvánvaló jeleit, és azokat a mondatokat, amikkel a másik irányít téged.
• Abban igaza van Szabó Péternek, hogy te soha nem a körülmények áldozata vagy, felelős vagy a saját életedért, de abban nem, hogy kizárólag te vagy érte a felelős, és ha valami nem megy, akkor nem akarod eléggé.
• Soha ne verd áldozati pózba magadat, és ne zsarolj ki sajnálatot az emberekből! Az, hogy te már eleget szenvedtél, nincs összefüggésben azzal, hogy mit érdemelsz, senki nem fog ezért tengerparti nyaralást, meg Louis Vitton táskát hozzád vágni vigasztalásképpen. Az, hogy olyan élethelyzetbe kerültem, meg úgy hozta az élet, meg a sors akarta így, nem magyaráz semmit. Az, hogy mennyit szenvedtél, szomorú, de semmire nem jogosít fel téged.

Oravecz Nóri, te vagy az?

• A tréner valóban tréningel valamit: az emberek egóját. Akinek lelki problémái vannak, és szeretné ezeket megoldani, kiegyensúlyozottabbnak lenni, az pszichológushoz fordul; aki pedig önmaga áltatásába, kényelmes hazugságokba burkolózva akarja élni az életét, az fordul a trénerhez. Mindenkinek van választása! Szabó Péter, és a trénerek minden létező (szociál)pszichológiai tudományos állítást figyelmen kívül hagynak, és az a céljuk, hogy kényelmes élmény legyen őket hallgatni, hozzájuk járni, és elhidd, hogy te többet érsz anélkül, hogy bármit is tennél.
• Az egót lebontani nagyon kényelmetlen folyamat, tele van elveszített vitákkal, megszégyenüléssel, hibákkal, és azok felismerésével. Az egót lerombolni legalább annyira kényelmetlen, mint megérteni a híradóban látott dolgokat; az egót magad elé tartani legalább annyira kényelmes, mint nem nézni a híradót. Az első hatására önmagaddá válsz, a második hatására pedig az emberek azt gondolják majd, hogy önmagaddá válsz.
• Az egód tesz ilyen iszonyatosan sértődékennyé. Minél több tréninget kap az egód, annál inkább ilyen kis sértődékeny leszel, és annál inkább aszerint fogsz majd élni, hogy beleolvadj a környezetedbe, hiszen sérteni fog az, ha mások nem úgy gondolkodnak az életedről, vagy rólad, ahogy azt te elvárnád. A féltékenység, és az állandó összehasonlítási kényszer is annak az egódnak köszönhető, amit Szabó Péter izmosra treníroz.
• Az egyenes beszéd elsősorban nem egy tévéműsor címe, hanem egy viselkedési minta kellene, hogy legyen. A mondanivalód értékét nem az határozza meg, hogy az mennyire sértő, hanem, hogy mennyire igaz, mennyire felel meg a valóságnak.
• Ha kiteszed a testedet a kirakatba, ne csodálkozz, ha csak használni és eldobni akarnak. Ha kiteszed a pénzedet a kirakatba, ne csodálkozz, ha csak az tart másokat magad mellett. Hangsúlyozz ki olyan dolgokat magadból, amikért szerethetőnek tartod magad, ha pedig nem tartod magad a testedtől és a tárgyaidtól eltekintve semmiért szerethetőnek, fordulj pszichológushoz.
• Az idézeteket soha nem neked írták, mindegyik általános állítás, és nem is feltétlen igaz, sok köztük az üres, tartalmatlan.

• Ha az ismerőseid párkapcsolatos képei alá nyáladzol, amiről pontosan tudod, hogy nem szeretetre épül, akkor igazából te egy fazék langyos, gőzölgő szart kavargatsz, és az illatát legyezed az ismerőseid felé, hadd érezzék ők is.
• A Mindenegybenblog ugyanazokra a hiszékeny, önáltatásra és szenzációra fogékony, magát intelligensnek, tudatosnak tartó nőkre épül, mint ez az egész légy önmagad, meg légy pozitív-dolog. Az, hogy 740 ezer ilyen idióta járkál közöttünk, aki lájkolja, nem azt jelenti, hogy neked kell lenni az egyiknek.
• Soha ne higgy el hazugságokat, ha azt az orrod előtt cáfolják!

• Ahogy a boldogság nem tanulható, az önbizalom sem egy olyan dolog, amit edzeni lehet. A női önbizalomedző szintén egy üzletember találmánya, aki kétségbeesett, a fenti kép áldozatául esett nőket használ ki, szintén hazugságokkal.
• Nem minden férfi szemét, nem minden nő kurva, és nem minden fiatalt érdemes legyintéssel elhallgattatni. Ha ilyen tapasztalataid vannak, akkor vizsgáld meg, milyen szempontokat állítottál fel az emberekkel szemben, akiket magad köré engedtél. Ha eddig semmit, akkor érdemes.

• Ha megszoktad, hogy nem kell dolgoznod semmiért, vagy alig kell, az kiégéshez vezethet, hiszen egyre kevésbé érnek olyan élmények, hogy a tetteidnek következménye, eredménye van, egyre kevesebb önálló sikerélmény ér. Persze, ettől még, ami az öledbe hullik, az jól mutat az Instán, és az emberek azt fogják gondolni, hogy boldog vagy. Már csak el kell döntened, hogy boldognak akarsz látszani, vagy azzá akarsz válni.

Van véleményed? Egyetértesz, vagy szívesen vitatnád, amit írtam? Itt, hozzászólásként, vagy a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán is megteheted! Ha pedig olvasni szeretnél még, nézz körül lent, és az oldal tetején jobboldalt a címkék között, sok érdekes témáról írtam még!

Átlagos akarok lenni!

Megláttam a padot, és azonnal megtetszett. Ki volt világítva, de mégsem járt erre senki - mondjuk, este 10 után nem is csoda. Óriási pelyhekben szakadt a hó, és mielőtt még felültem volna, összehúztam a kabátomat, mégiscsak itt fogok ücsörögni egy jó darabig.

Elővettem a telefonom, és reflexszerűen Facebookozni kezdtem. Nekem nem is ez kell! Visszamentem egy gombnyomással, és megnyitottam a Messengert. Ehhez meg nincs kedvem. Lezártam a telefont, eltettem a zsebembe, összekulcsoltam a kezem, és felnéztem.

Nem vártam senkit. Azért ültem ott, azon az elhagyatott padon, mert vártam valakire, de nem olyasvalakire, aki egyszer csak kisétál a szemben álló panelházból 22:30-kor, és a nyakamba borul. Valaki olyanra vártam, aki nem fizikailag teszi ugyanezt, hanem lelkileg, és gondolkodni szerettem volna azon, hogy miért nem vagyok képes arra, hogy ezt befogadjam. Egy jobb önmagamat vártam, vele szerettem volna lepacsizni, és még valakit, aki egyszerre inspirál, és értékeli ezt a jobb önmagammá válást.

Az elmúlt években olyan mértékben elmagányosodtam, hogy nem először sétálok alvás helyett kint, egyedül. Iszonyúan sokat változtam, és ezzel a környezetem nagy része nem tudott, vagy nem akart mit kezdeni. A barátságaim elértéktelenedtek, vagy lekorlátozódtak szexbarátságokra (lányokkal), illetve felületes beszélgetésekre (fiúkkal). Azzal, akit a legrégebb óta, tizenöt éve ismerek, a felismerhetetlenségig szétroncsolódott a barátságunk az utóbbi években. Engem nem köt le a divat, a Snapchat, a fű és a könnyen kapható lányok, őt pedig nem érdekli az írás, a közélet, a pszichológia, vagy a társadalom. Egyikünk sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, és én igyekeztem lekötni a figyelmét, de annak ellenére, hogy évente egyszer-kétszer találkozunk, neki beszélgetés közben fontosabb volt a telefon, mint én. Ahhoz, hogy fenntartsam ezt a barátságot, gyakorlatilag egy iPhone 6-ossal kellett volna versenyeznem, és erre nem voltam hajlandó.

Lehajtottam a fejem, és a földet bámultam. Nem voltam tanácstalan, sőt, pontosan tudtam, hogy mire lenne szükségem ahhoz, hogy szombat este ne a gondolataim elől meneküljek otthonról, hanem egy házibuliban uraljam a társaság figyelmét. Látom magam körül, hogy mi tartja össze a barátságokat: kölcsönösen megadják egymásnak azt a figyelmet, amit a szüleiktől nem kapnak meg; ugyanazt az embert/zenét/dolgot utálják, sőt, gimiben volt két olyan osztálytársam, akik úgy barátkoztak össze, hogy kiderült, mindketten a Bershkában vették a nadrágjukat. (Pontosabban a szüleik, nekik.)

Ahhoz, hogy szombat este ne ezen a padon ücsörögjek, nagy eséllyel

• hagynom kellene, hogy eszközként használjon fel valaki a szeretet-, figyelem-, és elismeréshiányára
• kerülnöm kellene mindenféle konfliktust, el kellene nyomnom magamban, ha elégedetlen vagyok valamivel
• együtt kellene menekülnöm a valóságból a többiekkel; velük betépni
• lepleznem kellene a többiek rossz tulajdonságait is, úgy, hogy még a sajátaimat sem leplezem senki előtt
• tudnom kellene csacsogni a semmiről, arról, hogy milyen jó, hogy nekik végre valakivel megvan a kémia egy hónapon belül másodszor, hogy a Julis kivel kúrt félre a munkahelyén, vagy hogy mit csinált a Majka a gyerekével

• meg kellene tanulnom nagyobb, szebb, viccesebb, menőbb stb. embernek feltüntetni magam, mint amilyen valójában vagyok, sőt, őket is így feltüntetni, és életben tartani az önbizalmukat kegyes hazugságokkal
• együtt kellene velük taposni másokat, nevetni a túlsúlyos embereken, a csendesebb embereken, és közben hangoztatni a jófejséget, meg az elfogadást,

és voálá, hirtelen tele lennék barátokkal.

De valamiért mégis itt ülök, ráadásul telement a kapucnim hóval. Hiába húzom fel, csak befolyik a nyakamba az egész.

Hazudnék, ha azt írnám, hogy egyáltalán nincsenek barátaim. Előző este teaházban voltam egy kisebb társasággal, és nyílt titok, hogy az egyik - egyébként kimondottan szép arcú - lánynak hasonló küzdelmei vannak, mint nekem. Miután hazament, az egyik fiatal srác meg is említette: ő olyan szép, érdekes, hogy nehezen megy neki a barátkozás. Visszakérdeztem, hogy valóban úgy gondolod, hogy a szépség megakadályoz az elmagányosodásban? Szerintem is szép, de ettől még miért ne küzdhetne ezzel? Egy férfias férfi, és egy nőies nő is nagyon egyszerűen elmagányosodhat, és pont ezért érinthet bárkit. Mert azt hisszük, hogy nem. Mert aki kap harminc-ötven kedvelést a profil- és borítóképére, az képtelenség, hogy ne számíthasson legalább az egyik lájkolóra. Aki hatszázat, az pedig egyenesen lehetetlen.

Pedig simán előfordulhat, hogy az összes lájkoló figyelmen kívül hagy téged. Pont annyira simán, mint ahogy én itt ülök, szombat este, nézem a hóesést, és egy idős bácsin kívül egy lélek sem járt erre az utóbbi fél órában. Pedig annyian laknak ezen a lakótelepen! Mégsem jár erre senki, de ebben a helyzetben kifejezetten örülök ennek, hiszen gondolkodni jöttem ki.

Tény, hogy általában teljesíthetetlen elvárásokat támasztok azok elé, akik közelednek felém. Amellett, hogy nem szeretek hazudni, és felhasználni embereket; ezek az elvárások okozzák azt, hogy én most nem egy házibuliban ülök, hanem itt, és azon gondolkodom, miért válnak a kialakuló barátságaim szexkapcsolattá, vagy felszínes beszélgetéssé. Mi mássá válhatnának? Akiket megismerek, többségében bizonytalan kislányok (nagykorúak!), akiknek fogalmuk sincs a saját igényeikről, vágyaikról, érzéseiktől, képtelenek azokat megfogalmazni, vagy bármit, ami a jövőhöz köthető. Foglalkozik a fiúkkal úgy három-négy éve, aztán azt hiszi, hogy ez határozza meg azt a nyolcvanat, amit leél, meg a telefon nyomkodása. Komolyan? Ezt vegyem komolyan? Azt, hogy következetlen, össze-vissza irkál ellentmondásos dolgokat, azt, hogy beijed a valóságtól, azt hogy mosolyt hazudik a fájdalma helyére, vagy kacérkodik, hogy jobban figyeljek rá? Tényleg?

A másik fele ennek a huszonéves béna szűz srác, aki gyűlöli a nőket, meg a saját környezetét. Most álljak be mellé sarat dobálni? Jó-jó, végighallgatom a nyomorát, megnyugtatom szegényt, hogy BMW-vel biztos sikerülne neki; de gyűlölködni nem fogok. Én szeretek lányokkal is ismerkedni (autó nélkül!), szeretem az életemet. Ebből lesz a felszínes beszélgetés, hiszen az utálkozásra nem tudok ráépíteni bármi mást, de mégis megtisztelem annyival, hogy meghallgatom, és nem hagyom magára.

Ami a teljesíthetetlen elvárásaimat illeti, egyáltalán nem ódzkodom a mentális betegektől, hiszen bizonyos szempontból én is az vagyok. Nem ódzkodok a gyászolóktól, és azoktól sem, akik más trauma miatt estek össze. Hajlandó vagyok osztozni bárkinek a fájdalmában, és annak ellenére is igyekszem segíteni, hogy semmilyen hasonló irányú szakképesítésem nincs. Én is járok pszichológushoz. Ha egyvalaki, ő sejtheti, hogy én most itt ülök, hiszen minden héten megosztom vele, hogy hogyan érzem magam, pontosan tisztában van az állapotommal. Az elmagányosodásomról azt mondta, 

nem magamnak köszönhetem, nem tehetek róla.

Köszi, sokat segített! Egyáltalán nem vigasztal, hogy nem tehetek róla, sőt, ha én lennék érte a felelős, sokkal többet tudnék magamnak segíteni, és nem itt ülnék ölbe tett kézzel egy lakótelepi padon. Egy másik mondata is megragadt a fejemben: minél inkább eltér az ember az átlagostól, annál nehezebb ismerkednie.

Ezen már korábban is nagyon sokat gondolkodtam. Ha megismerkedtem valakivel, soha nem akartam a különlegességemet hangsúlyozni, sőt, annyira utálom ezt a hajlamot, hogy két egész hosszú bejegyzésben is kifejtettem az ellenszenvemet ez iránt. Nem vagyok más, mint a többi! Nem vagyok érettebb a koromnál! Nem vagyok különleges, nem vagyok unikornis, sztár, special snowflake, akármi! És nem is akarom azt hazudni, hogy bármelyik lennék. Ha sikerül lenyűgöznünk egymást, akkor örülünk; ha nem, akkor meg ne azért legyünk már jóban, mert én szarvat, vagy glóriát, vagy koronát képzelek a fejemre, ami nincs.

Felnéztem a lámpára. Egyre jobban rákezdtek ezek a hópelyhek. Őket nem érdekli, hogy specialök, vagy nem, együtt hullanak a többiekhez, a földre. Ha dohányoznék, most tuti, hogy rágyújtanék. Nem tudhatom, mert nem szoktam, de azt hiszem, ez tipikusan az a pillanat, amikor aki cigizik, az a zsebéhez nyúl. Itt ülök háromnegyed tizenegykor egy másik kerületben, és azon gondolkodom, mennyit ér az életem. Öreg lennék? Dehogy vagyok öreg, fiatalabb vagyok, mint Harry Styles, vagy Justin Bieber. 23 éves vagyok. Túlzottan eltérnék az átlagostól? Nem hinném. Az utóbbi nyolc évem a gimivel, meg az egyetemmel telt, most pedig 9-től 5-ig azzal foglalkozom, amivel szeretnék, (illetve gyakorlaton vagyok), utazás közben nyomkodni szoktam a telefonom, és gondolkodni, hétvégente meg főzök valamit. Hogy lehetnék ennél átlagosabb?

Felugrottam a padról, és elindultam a kihalt sétálóutca felé. Eddig bírtam egy helyben ülni, túlzottan nyugtalanítottak a gondolataim, és a lámpa is egyre inkább zavart. Tettem egy kört a szemben lévő ház körül, aztán elindultam a kertváros irányába.

Visszagondoltam az előző napi teaházra. Az egyik srác szerint az életem egy sikertörténet. Itt vagyok egyedül, a családom nélkül; megállok a lábamon, teljesültek a gyerekkori álmaim. Fiatalon elvégeztem az egyetemet, azzal foglalkozhatok, amivel szeretek; van öt év irodai munkatapasztalatom, nincs adósságom vagy hitelem; nincs káros függőségem, és szinte minden találkozáskor megemlítek neki valami lányt, akivel éppen ismerkedek. Ahogy visszagondoltam erre a beszélgetésre, akkor gondoltam bele, hogy az embereket kurvára nem érdeklik a sikertörténetek, nem érdeklik a beteljesült gyerekkori álmok, annyit tudnak rá mondani, hogy tök jó, aztán másra terelik a szót. Viszont imádják a panaszkodást, a balhét, az üvöltő veszteseket. 

Amikor megkérdezik tőlem, hogyan lehet mentális roncsként mégis szeretni az életemet: hát így! Imádom a nehezebb utat választani, imádok visszanézni, és végiggondolni, hogy igen, ezt mind magamnak köszönhetem! Imádom az érzést, hogy nekem nem kell hazudnom, hogy kitörtem a szegénységből (mint az AK26-os srácoknak), mert én valóban megcsináltam, ráadásul egyedül! De az emberek ezt nem tudják hova tenni. Nem tudnak azonosulni a valósággal. Azokat az embereket szeretik, akik a virtuális világban, személyiség nélkül, egy magukból eltorzított karakterként balhéznak, előadják a semmit, hiszen ők is pontosan ezt csinálják. Olyan embereket találnak szimpatikusnak, akik - amíg én a szerkesztőségben ülök, és fogalmazok -  jó dolgukban nem tudnak mit tenni, így felszívnak egy csíkot. Biebert, Curtist, fitneszmodelleket, ,,énekeseket", reklámarcokat. Hasznos dolog a kokain: nem elég, hogy drága, és magabiztosabbá, gátlástalanabbá tesz, de fokozatosan kiöli belőled az érzelmeket. Utóbbi szempontból én kifejezetten az ellentéte vagyok: szeretek érzelmeket a felszínre hozni, kiváltani másokból, legyen az barátság, egy nevetés, meglepődés, lelkesedés, vagy bármi más.

Magammal szemben is ilyen vagyok, és pont ezért jöttem ki sétálni: felszínre akartam hozni ezeket a gondolataimat. Persze, lehet azt gondolni, hogy ha ilyen hülye vagyok, hogy még ebből is azt hozom ki, hogy sok ember kokain után sóvárog, akkor egyem meg, amit főztem! Hát így meg is érdemlem, hogy magányos vagyok! Lehet. Nem mondom, hogy nem. Hajlamos vagyok az önzőségre, a hálátlanságra, gyakran vagyok tiszteletlen, és elégedetlen. Teljesíthetetlen elvárásokat támasztok mind a környezetem, mind önmagam felé; és mindkét kimenetel esetében képes vagyok csodálkozni: ha sikerül teljesíteni, azért, ha nem, akkor meg azért. Azokkal szemben, akiket már a közelembe engedtem, szinte semmilyen elvárásom nincs, és sosem szoktam a szemükre vetni, ha úgy érzem, keveset foglalkoznak velem, de mégis azt gondolom, küzdenem kell ezzel, ha azt szeretném, hogy jobban elfogadjanak az emberek.

Hát, pedig így ne csodálkozzak, ha egyedül vagyok! Ezen nem csodálkozom, de attól még rossz érzés. Fájdalmas. Nem csak rám nézve, hanem abba is fájdalmas belegondolni, hogy ez, hogy szombat éjjel egyedül sétál valaki az utcán a gondolataival kézenfogva, bárkivel megtörténhet. Akár úgy, mint egy sikertörténet része, és úgy, hogy mindenki más azt hiszi, hogy valamelyik lájkolóval tölti az idejét, miközben a valóságban egyikük sem tud a hollétéről. 

Kivettem a telefonom a zsebemből. Egy új értesítés. Kedvelték az egyik bejegyzésem. Örüljek? Örülök! Valaki, valahol ugyanazt érzi, amit én éreztem akkor, amikor leírtam, és lehet, hogy ezzel a poszttal is ugyanígy elő fog fordulni. Ki tudja, talán ugyanazon az utcán, vagy egy másik, hófödte, kabátujjal-letörölt padon olvassa el valaki, aki kevésbé szereti az életét, és hátha erőt ad neki ahhoz, hogy elkezdje írni a saját sikertörténetét, a valóságban.

Jobbra fordultam, és az éjszakai busz felé vettem az irányt. Ideje hazamenni, ma is lesz dolgom bőven.

Keresztúri gyilkosság | ,,szerelemféltés" | kapcsolatfüggőség | Stockholm-szindróma

Elvesztette édesanyját a kétéves kislány, akit az exe a szeme láttára lőtt le egy távcsöves vadászpuskával vasárnap hajnalban. Nagyjából ennyi jutott el az olvasókhoz a rákoskeresztúri kettős gyilkosságból, mindenki jól kitombolja magát a szörnyűségeken, aztán, ahogy lekerül a címlapokról, pár nap múlva elfelejtjük az egészet, és lapozunk a következő oldalra Pumped Gabóhoz, miközben körülöttünk ugyanúgy történnek ugyanazok az előzmények, amiket nem vagyunk hajlandóak észrevenni.

Nem foglalkozunk a körülöttünk lévő világgal, és nem értjük.

Baromira nem értjük. Még egy cikket is lusták vagyunk elolvasni róla, aztán magyarázunk, hogy hát, nem is gondoltuk volna!  Minden ilyen esetre jut egy sablonriport, amikor elmondják, hogy a gyilkos olyan csendes, jól szituált fiú volt, sosem gondoltam volna, hogy ilyet tesz. A riportereknek szinte már ki sem kellene menniük a helyszínre megkérdezni a szomszédokat, úgyis mindegyik ezt fogja mondani! Még akkor is, ha a gyilkos figyelmeztető lövést ad le. Az emberek hülyék, iszonyúan hülyék, és emberéleteket veszítenek el, tesznek tönkre amiatt, hogy képtelenek tiszta fejjel gondolkodni.

(Kép: Mihádák Zoltán | MTI)

Ahhoz, hogy jobban megértsük a rákoskeresztúri hármas gyilkosságot, készítettem egy rövid idővonalat, ami a gyilkos és az áldozatok viszonyát mutatja be.

2010 - Az akkor 13 éves Vivien kapcsolatba kezd későbbi gyilkosával, az akkor 18 éves Norberttel. (Ha akkor történt köztük bármi szexuális, az bűncselekmény: nagykorú feküdt volna le 14 év alattival, tehát szexuális visszaélés.) Hogy ez a kapcsolat meddig tartott, az bizonytalan, a Bors szerint három évig jártak.

2014  - Vivien 17 évesen teherbe esik egy másik, ismeretlen férfitól.

2015 - Laura megszületik, Vivien továbbra is iskoláskorú.

2016-17: Vivien szakít Laura édesapjával, de továbbra is tartja a kapcsolatot korábbi exével, Norberttel. Norbert megfenyegeti Vivient, hogy ha nem megy vissza hozzá, megöli. Hívogatja, fenyegeti a lányt, sőt, fegyverrel belő a lakása ablakán, és előfordul olyan is, hogy autóval szándékosan egy oszlopnak hajt, amikor ketten ülnek az autóban, de Vivien nem tesz feljelentést, nem szól senkinek. Norbert mindig bocsánatot kér a halálos fenyegetések után.

2018 - Vivien továbbra is tartja a kapcsolatot Norberttel, rendszeresen beül az autójába, annak ellenére is, hogy időközben új párkapcsolata lett egy harmadik férfival. Norbert ,,beváltja ígéretét", és, miután hazafuvarozta, lelövi volt barátnőjét, és annak új barátját, Dánielt, aztán magával is végez. Vivien édesanyja azt nyilatkozza az újságoknak, hogy a vonat alá akar ugrani, Laura nevelőszülőkhöz kerül.

Hasonló történetet kevesen mesélhetnek el, de ahogy beszélgetek az emberekkel, mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki olyan párkapcsolatban él, amiről halvány fogalmunk sincs, hogy ez miért jó neki. Minden héten-hónapban kiderül róla, hogy a társa bántja, megalázza, felváltva elhanyagolja és használja, beletörli a lábát, felmosórongyként felitatja vele az összes, saját életében felhalmozódott moslékot, aztán kifacsarja, és ezt így tovább a végtelenségig.

Ilyenkor, nemtől függetlenül beindulhat bennünk a védelmező ösztön, és elkezdhetjük akarattal kiterelgetni, vagy épp kirángatni az áldozatot, de ez a leggyakrabban azzal jár, hogy az illető még tovább süpped a moslékban, még lelkesebben túr benne az orrával, és a következő héten még elégedettebben böfögi fel a barátjának-barátnőjének, hogy a másik már megint milyen szemét volt vele - miközben valójában nem is ő a disznó, hanem a bántalmazó.

Érthetetlen, elgondolkodtató, idegesítő és lélekölő, nem igaz? Nekünk az, hiszen mi az objektív, valóságos valóságban élünk, és kívülről, pontosabban felülről szemléljük az esetet. Hogyan lehet ezt megérteni, feldolgozni fentről és lentről, és hogyan ne váljunk áldozattá? Ehhez állítottam össze egy olyan kérdéssort, amit egy képzeletbeli, velem egyidős srác tesz fel nekem, talán még éppen a figyelmeztető lövés előtt.



Mi juthat eszébe az embereknek a bántalmazásról?

Sok tévképzet él az emberek fejében a bántalmazásról. A leggyakoribb hiba, amit a keresztúri példa csak erősít, hogy nemekhez kötjük a bántalmazást. Magyarországon ez különösen erősen megnyilvánul, hiszen több nőjogi szervezet mellett létezik például a NaNE nevű egyesület bántalmazott nőknek, bántalmazott férfiaknak viszont gyakorlati segítség nincs. Pedig férfi, és nő is egyforma eséllyel lehet bántalmazó, illetve áldozat, ez egy olyan viselkedési minta, ami nem függ attól, mi van az ember lába között. Sokan kötik az alkoholizmushoz, mivel gyakran együtt jár, de a bántalmazás köszöni szépen, nagyon jól megvan pia nélkül is. Intelligens és buta ember is egyaránt bánthatja a másikat egy párkapcsolatban; ezt - logikusan - azért kötjük a buta, primitív emberekhez, mert az ő eseteik hamarabb kiderülnek, de ez végül is minden bűncselekménynél így van, mindig a melegítős, alkartetkós, aranyláncos proli bukik le leghamarabb, az öltönyös csak ritkán.

Így alakul ki a közvélemény fejében a róla el se tudnám képzelni, hogy ilyen-gondolat, ami lehetővé teszi, hogy szép csendben tönkretehessen valaki egy embert, akár jegyességben, vagy házasságban. Rassztól, kortól, anyagi helyzettől sem függ semmilyen mértékben, ha egyetlen sztereotípiát kellene mondanom, aminek lehet némi igazságtartalma, az az iskolázatlanság. Felmérés nem készült még erről, de engem meglepne, ha a diplomások körében elterjedtebb lenne a bántalmazó kapcsolat, mint a 8 általánost végzetteknél. (Nyilván egy diplomás is bánthatja a társát!)

Van egy lányismerősöm, tipikus. Elején odavolt érte, közös fotók Instán, Facebookon életesemény, meg minden, most meg el van tűnve, de ha néha látom, akkor is olyan életunt. Nyilván nem valami jó a kapcsolata. Minek van vele?

Ahhoz, hogy nyíltan tudjunk beszélni erről, megértsük a bántalmazó kapcsolatok folyamatát, fontos felismernünk hogy az áldozat, vagyis ez a lány ,,minek ment oda", ő is csak akkor tud hatékonyan segíteni önmagán, és kilépni egy ilyen helyzetből, ha felismeri, hogy miért van vele.
Mi azért nem értjük, mert azt gondoljuk, hogy a pasija úgy működik, hogy ő egy állandóan bántalmazó üzemmódban van, egész nap tombol-rombol, lövöldözik, üt-ver, ahol ér. Nincs olyan, hogy állandóan bántalmazó. Ez az egyszerűnek tűnő tény szokta meghökkenteni az anyukákat, ismerősöket, de még a Cosmopolitan lapjai is elszamárfülesednek ijedtükben, mert mindannyian azt hiszik, hogy ha valaki az elején nem bánt, akkor később sem fog.

A bántalmazó fél a kapcsolat elején annyit jelent a másiknak, amennyit te soha nem fogsz. Tökéletesen el tudta játszani pontosan azt, amire a lány vágyott: határozott volt, kifejezte, hogy akarja a lányt, egy kis finom macska-egér játékkal érdekessé tette magát, jól kezelte a váratlan kommunikációs helyzeteket, irányította az egész folyamatot. Kiváltotta a lányból a végre egy ilyen pasi-érzést ezzel az irányítással. És még valami, ami később fontos lesz: felelőssé tette magát a lány hangulatáért (amit később igyekszik majd megfordítani).

Szóval az összes ilyen kapcsolat hazugság?

Igen. Hazugság, de működőképes hazugság. Egy működőképes kapcsolat, szeretet helyett hazug alapokra építve, és leginkább nem azért működik, mert nekünk hazudnak erről, hanem azért, mert maguknak.

Két alapon működik, ha az egyik nincs, akkor a bántalmazó kapcsolat sincs. Az egyik a bántalmazó kisebbségi komplexusa. Kezdettől fogva az egész irányítás-mánia, és uralkodás iránti ösztön ebből fakad, amit férfi bántalmazó esetén egy lány baromi jól össze tud téveszteni a határozottsággal, hiszen ugyanúgy nyilvánul meg, szerencsétlen meg nem fog mélyebben elgondolkodni ezen, mikor talált egy határozott(nak tűnő) pasit, aki odáig van érte. El is jutottunk a másikhoz, a másik alapja az ember, aki nem szereti magát. Ha az egyiknek nincsen kisebbségi komplexusa, vagy a másik egy kicsit is szereti magát, akkor ez az egész nem történik meg, de mivel a kisebbségi érzet és a szeretethiány is népbetegség, ezért nagyon gyakori a közös, vidámnak tűnő dagonyázás az ilyen kapcsolatokban.

Emiatt a hazugság miatt tartom helytelennek, hogy a jogi nyelv mind a mai napig használja a szerelemféltés kifejezést az ilyen esetekre. Gondolkodjunk már egy kicsit! Amikor a támadó megfenyegette, hogy bántja, megöli, ha elhagyja őt, belőtt az ablakán fegyverrel, vagy lerántotta a kocsit az útról egy oszlopnak, akkor vajon a szerelmet féltette? Nem! Azt a függőséget féltette, amit a lány érzett iránta, azt a félelmet, érzelmi, lelki kiszolgáltatottságot féltette, ennek semmi köze a szerelemhez.

Ez a ,,nem szereti magát" annyit jelent, hogy potenciális lábtörlő?

Nagyjából igen. Hívhatjuk kapcsolatfüggőnek, társfüggőnek, ez ugyanezt jelenti. A kisebbségi komplexusosnak feltétlenül egy olyan társra van szüksége, aki nem szereti önmagát, hiszen csak ilyen emberben tud kialakítani függést az ál-szeretetével, olyanban nem, aki szereti magát. Neki is ez a függés kell, a lánynak is az kell, hogy függjön valakitől - úgy tűnik, hogy win-win, de látod, hogy nem az.

A nemeken túl a leggyakoribb tévhit az, hogy a félénk, szerény kislányból lesz a potenciális lábtörlő. Ismerek ilyet is (és a borítóképe pont a barátjával van - mekkora klisé), de igazából a külsejéből, viselkedéséből ritkán lehet megítélni, hogy valaki szereti-e magát, vagy esetleg kisebbségi komplexusa van, ezért nem célszerű a külsőből következtetni arra, hogy éppen bántalmazás folyik. (Viszont meglepődni se kell, amikor a kokszos melegítős gorilla, vagy az életét az alapozó-szemhéjtus-szoli kombóra fektető lány kapcsolatánál felfigyelsz a jelekre, hiszen az első gyakran párosul kisebbségi komplexussal, a második meg szeretethiánnyal.)

Kisebbségi komplexus, meg szeretethiány. Ennyi a nagy titok az mögött, hogy egy tahó becsajozik?

Ez azért nem ilyen egyszerű. Van néhány fogalom, amiket jól összemosva ki lehet faragni egy egész alternatív valóság építőkockáit. A bántalmazás nem egy cselekmény, ez egy életmód. Szükség van egy teljesen eltorzult valóságra ahhoz, hogy hosszútávon valaki ki tudjon építeni, vagy el tudjon viselni egy ilyen párkapcsolatot, házasságot. Mi ezért nem értjük, nekünk ez nincs.

Az áldozat, aki ebben a másik valóságban él, nem tudja elkülöníteni a hazugságot az igazságtól, miközben belül azt hiszi, hogy el tudja. Itt a hit a lényeg; mivel hisz abban, hogy ő tudja, mi az igazság, ezért nyugodtan lehet tömni a fejét olyanokkal, hogy: bocsánat, hogy azt mondtam, hogy megöllek, többet nem fordul elő, megígérem... Nem tudja elkülöníteni a törődést az ellenőrizgetéstől. A lány, akit mondtál, azt gondolja, hogy törődik vele a barátja, miközben felhívogatja félóránként, mikor nincs otthon, és belépked a Facebook fiókjába. Azt gondolja, hogy ez törődés. Hogy megszabja, mit vehet fel egy buli előtt, vagy milyen képet tehet ki az Instára. Törődnek vele, tehát szót fogad. Számára ez jobb, mintha egyáltalán nem foglalkoznának vele, gondolj bele, eleve ezért van vele. Nem tudja elkülöníteni a szeretetet a függéstől, a kényszeres csimpaszkodástól.

Mi elég kreatív, ötletes emberek vagyunk, de ha velünk jött volna össze ez a lány, előfordulhatna, hogy néha unatkozik. A mi valóságunk változatos, de néha az izgalmak mellett az unalmat is tartalmazza, az alternatív valóság viszont soha nem unalmas, soha nem lehet megszokni, soha nem kényelmesedhetsz bele, hiszen mindig jön valami, ami nem jó, és kizökkent. Ez egy saját életét nullára értékelő, szeretethiányos kislánynál akkora vonzerő, amit semmivel nem tudsz felülmúlni. Végre valaki törődik vele, ráadásul mindig történik vele valami!

Értem, hogy miért jöttek össze. Miért marad a lány ezek után is vele?

• ,,mert szeretem"
• ,,olyan kedves tud lenni"
• ,,rossz gyerekkora volt, ezért ilyen"
• ,,majd mellettem megváltozik"
• ,,az elején olyan jó volt vele"
• ,,amikor bántott, akkor csak részeg volt/be volt tépve"
• ,,a lelke mélyén ő jó ember"
• ,,hátha olyan lesz, mint régen"
• ,,nem találnék még egy ilyen embert"
• ,,amúgy jó vele, csak néha ilyen, amikor rossz kedve van"

Elég, elég! Ezt hallgatni is rossz. Ha annyi ezresem lenne, ahányszor ezeket hallottam, vehetnék egy házat a tengerparton.

Ha pedig annyi, ahányszor szakítottak is utána, megvehetnéd az egész tengert.

Ezek nagyon átlátszó dumák! Ez a lány tavaly még magabiztosan pózolt az Instán, mint egy modell. A tekintete is azt sugallta, hogy ő soha nem kerülhet ilyen helyzetbe. Hogy lehet egy ilyen nőt így ,,betörni", hogy még a képeket is letörölje?

Úgy, hogy eleve nem tartotta magát sokra. Az ilyennel van a legkönnyebb dolga a bántalmazónak, itt igazából csak egy szerepcsere történt. A pasi vette át a lájk szerepét. Mostantól már az önképe életben tartásához a pasi kell, nem a sok lájk. A pasi pedig kiszámíthatatlan, akárcsak az, hogy mikor fognak téged kedvelni. A pasi gyakorlatilag a lány számára egy két lábon járó lájk-gomb, ami néha dühös, néha szomorú, néha meg vicces, de soha nem unalmas.

Nekem mindig is gyanús volt, de beszélgettem ezzel a lánnyal, és azt mondta, jól megvannak, sőt, a pasi el akarja jegyezni. Ez most komoly?

Önmagának is hazudik, és neked is fog. A barátnőivel lehet, hogy megoszt egy-két részletet, de egyébként ilyenkor ez egy általános reakció: akit bántanak, az tagad, hárít, és ha kell, hazudik. Hidd el, mindent meg fog tenni azért, hogy aki a mi, valóságos valóságunk szerint próbálja értelmezni azt, ami vele történik, az ezt ne tehesse meg. Nem fog neked beszélni arról, hogy a másik lekurvázza, hogy megalázza, hogy a sarokba löki, hogy megfenyegeti azzal, hogy megöli, sokkal hamarabb mondja azt, hogy jól megvannak. Egyszerűbb, kényelmesebb, nem kell magyarázkodni. Emlékezz, arra, amit az előbb mondtam: az erős hitre, hogy ő belülről, a kapcsolatból tudja, mi az igazság, hiszen benne van. Ez pont olyan valóságtorzítás, mint ami az Instán történik, és pont annyira jó társaság ehhez a pasi, mint a szívecske a profilképedhez.

Ez egy partners in crime-jellegű kapcsolat. Hiába bántják, hiába ütik meg, hiába lőnek be az ablakán fegyerrel - talán egy-két barátnő kivételével -  az ismerősök előtt falazni fog a pasinak akkor is, ha teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy ez az egész, amit mond, hogy jól megvannak, egy hazugság. Ha nem tenné, leomlana az alternatív valóság, és ő is teljesen elvesztené az önképét, amit jelenleg a srác tart életben, ez pedig elviselhetetlen fájdalommal járna. Hasonlóan, mintha valaki belépne egy szektába, befizetne egy csomó pénzt a szekta vezetőjének, aztán rájönne, hogy hülyeség volt, amit csinált. Ha már ennyit belefizettem, minek lépjek ki? Mindkét helyzetben ez a dilemma, csak a pénzt azt megértjük, a személyiség előtt meg értetlenül állunk.

Gyakorlatilag ez egy kurva-strici viszony, prostitúció nélkül?

Hasonlítható hozzá, de ha így, ilyen formában szembesíted ezzel a lányt, vagy a barátnőit, ki fognak röhögni, hiába van igazad.

Mindkettő ugyanúgy épül fel: van egy szeretethiányos fél, meg egy másik, aki bizonygatni akarja mindenáron, hogy ő mekkora ember. Az utóbbi öncélúan felhasználja a másikat úgy, hogy elhiteti vele, hogy ő is jól fog kijönni ebből az egészből. A lány szerelmes lesz, és innentől bármit megtesz, akár hazudik az ismerősöknek, leépül lelkileg, függővé válik az emberektől, (meg azért itt sokszor mástól is), elviseli, hogy megfenyegetik halálosan, nem tesz feljelentést, nem mondja el senkinek. Ja, a dinamikája nagyjából ugyanaz.

Hogy működik ilyen hatékonyan ez az alternatív valóság?

Egy Lenore E. Walker nevű pszichológus is felfedezte, hogy rengeteg az ugyanolyan típusú bántalmazó kapcsolat. Ő az alternatív valóságot három részre osztotta:

• Mézeshetek. A fiú ráérez, mire van szüksége a lánynak és hogyan, a tenyerén hordozza a lányt, ajándékokat vesz neki, magyarul alapot ad arra, hogy ,,az elején még olyan kedves volt".
• A feszültség felgyülemlése. A fiúnak semmi sem jó, mindenbe beleköt, először csak passzív-agresszióval bántja a lányt, majd ordibálni, fenyegetőzni kezd.
• Erőszakkitörés. A fiú megrángatja a lányt, esetleg meg is üti, majd kezdődik az egész elölről: rózsa, csoki, telefon, ,,többet nem fordul elő", ,,nem úgy gondolta", ,,kihozták belőle a körülmények", ,,megbánta" és a többi szokásos.

Lenore-ral szemben én fontosnak tartom kiemelni, hogy ez fordítva is megtörténhet, nő is tönkretehet férfit hasonló módszerrel, aztán ugyanígy visszakönyörögheti magát hozzá.

Ez túl egyszerű. És még mindig nem értem, miért jó a lánynak?

Első slukkra a cigi se jó. Aztán egyszer csak azon veszed észre magad, hogy már te mész be érte a dohányboltba. Hiába tesz tönkre, nem fogod tudni letenni, és ha le is teszed, utána nagyon ergyán érzed magad. Erre is pont ugyanolyan egyszerű rászokni.

Igazán addiktívvá tényleg a spontaneitás, a kiszámíthatatlanság teszi, ahogy egyébként a lájkolást is. Nem tudhatod, mikor fognak kedvelni, nem tudhatod, mikor fog bántani - mindig ott az izgalomfaktor, a váratlanság. Ha előre tudnád, hogy 18:30-kor ordibálni fog veled, :45-re meg már a falnak lök, nem lenne benne semmi érdekes. A bántalmazó kapcsolatban ez a három rész rendszeresen visszatér, hónapokon belül, de mégis kiszámíthatatlanul, így soha nem tud unalmassá válni.

Ilyenkor a türelmét teszteli?

Inkább azt, hogy meddig mehet el, hogy mi fér bele, magyarul, hogy a lány mennyire szereti önmagát. Belefér-e ordibálni vele, belefér-e belőni az ablakán, belefér-e megfenyegeti halálosan, és a többi. Ha a másik semennyire nem szereti magát, akkor van a legegyszerűbb dolga, hiszen innentől tényleg bármit megtehet vele. Az emberrel, aki nem szereti magát, bármit megtehetsz, bármire ráveheted - így működnek a reklámok is. Minél jobban elégedett vagy magaddal, annál kevesebb moslékot lehet a szádba tömni. Mi a rendőrséghez fordultunk volna, ha egy férfi, akár a barátunk, azt mondta volna, hogy megöl, ha elhagyjuk.

Ahhoz, hogy az alternatív valóság állva maradjon, el kell torzítani az áldozat saját magáról kialakított képét. Erre jó az, hogy:

• más úgy sem viselné el a hülyeségeid
• másnak, aki kiválthatná belőled ezt a végre egy ilyen pasi-érzést, úgy sem kellenél
• másnak te nem vagy szép,
• nem lehet rád bízni semmit,
• miattad vesztem össze ezzel meg azzal,

és persze az, ha semmitmondó, apró, hétköznapi dolgokba is beleköt, megváltoztatja a másik. A legjobb kapcsolatban is illik alkalmazkodni egymáshoz, de a bántalmazónál ez egy öncélú szerepet tölt be, és csak arra szolgál, hogy irányítson, idomítson, ráadásul nem is kölcsönös, tehát ugyanarra a változásra fordítva már nem biztos, hogy hajlandó lenne a bántalmazó fél.

A másik, csalhatatlan jele a bántalmazó kapcsolatnak, ha az egyik fél elvitatja, megakadályozza a másik érdemeit, az önálló élményeit, a független sikereit. Ha van olyan jel, amiből 100%-ig meg lehet bizonyosodni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat, akkor ez az. Meg kell figyelni: hogyan áll az illető a másik munkahelyi sikereihez? Mi a helyzet a sporteredményekkel? Hogyan fogadja, ha olyasmit tett, amivel kivívta mások elismerését? Ha vele együtt örülne, és biztatná, hogy folytassa így tovább, akkor azzal fenntartaná a lehetőségét, hogy másnak is kellhet, és ellentmondana az előző bekezdésnek. Ha nem tud örülni a független sikernek, lekicsinyíti, elvitatja az érdemeit, az viszont pont beleillik ebbe az alternatív valóságba.

És ha ezeket elmeséli egy-két barátnőjének, ők nem kapják fel a fejüket erre?

Dehogy kapják. Az összes idióta, Éjjel-Nappal Budapesten szocializálódott, önálló gondolatok nélküli, szeretet- és lájkhiányos barátnője meg fogja erősíteni abban, hogy

,,minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek".

Ezektől hazaér, megnézi az agyvérzést okozó idézetes oldalakat, azok meg azt írják: ,,amíg veszekszik veled, addig fontos vagy neki!" Ezek után azt gondolhatja, hogy ez egy kapcsolat velejárója, ez a normális - megfenyegeti halálosan, aztán bocsánatot kér, sőt, még örüljön, hogy nem ölte meg. Előfordul! Van ilyen! - gondolhatja ilyenkor a másik. 

A környezetében, ahol él, valóban ezt szokta meg, külső megerősítést is kap hogy ez jó dolog, és innentől már nem érzi biztonságban magát, ha hirtelen nem ez veszi körül, nem tudja értelmezni a hagyományos értelemben vett szeretetet, amit mi, normális emberek nyújtunk a másiknak, ha szeretjük.

Ez a hozzáállás életekbe kerül. - Forrás: Pinterest

Normális, hogy látványosan nem egyenlő felek a kapcsolatban?

Persze, ma már minden normális. Így válik számára normálissá, ha az egyik fél a szolgája a másiknak, ha bántják, ha érzelmileg zsarolják. Ha levetítesz neki egy 2 órás YouTube videót, ami húsz kiegyensúlyozott, boldog, magyar párt mutat be, akik ezektől mentes kapcsolatban élnek, akkor sem fogja érteni, hogy van ilyen. Neki nem ez a normális.

Egy nyugat-afrikai törzs a mai napig tart egy Nkuho nevű szokást, ami arról szól, hogy 15-18 éves lányokat elzárnak a külvilágtól, és 1-3 év alatt felhízlalnak. Lehetsz te diplomás egyetemi professzor, Afrika-kutató évtizedes tapasztalattal, ha te beülsz ebbe a törzsbe, és megpróbálod elmagyarázni, hogy ez a szokás undorító, ők ezt nem fogják érteni, sőt, az is előfordulhat, hogy sértőnek veszik. Mivel az Éjjel-Nappal Budapest és a telefont nyomkodó szülők egy teljesen más szociális mintát adnak át a bántalmazott lányoknak, ugyanez a helyzet akkor is, ha te leülsz egy ilyennel, és megpróbálod megbeszélni, hogy figyelj, nézd, más fiúk nem fognak téged bántani, megfenyegetni, nem fognak téged megcsalni. Nem fogja érteni, hogy miről van szó, és te leszel az élettelen, gyász, pusztulat hogy bele mersz szólni az ő életébe.

Mindenhonnan az ömlik az arcunkba, az Instán, a Facebook-csoportokban, a környezetünkből hogy elfogadás, elfogadás, elfogadás. ,,Fogadj el mindent, ha pedig nem fogadsz el valamit, gonosz vagy, és különben is, görgess tovább." Ez az elfogadáskultúra az, ami már sok lány életébe került.

Ez működik az araboknál is?

Hasonló, igen. Eleinte a tenyerén hordozza a lányt, úgy tűnik, bármit megtesz a boldogságáért, aztán ha már megnyerte, utána kisajátítja, parancsolgat neki, megmondja, hogy mit (nem) vehet fel, birtokolja, bezárja, megfosztja minden önálló gondolatától, elveszi mindenét, az önbizalmával kezdve. Borsa Brown Az arab című könyve elég hatékonyan romanticizálja ezt a viselkedést, ráadásul azt az érzetet is keltheti az olvasóban, hogy az összes arab ilyen, pedig már az elején leírtam, hogy a bántalmazás nem rassztól függ, az arabok között is vannak, akik felfogták, hogy a férfi és a nő egyenrangú. A másik, ami miatt ezt nem engedtem volna kiadni, hogy tovább erősíti azt, hogy nőként megváltoztathatsz egy bántalmazó férfit, pedig a valóságban - a miénkben, nem az alternatívban - biztos, hogy egyedül teszi, és nem másért.

Én akkor sem fogadom el, hogy bárki is bántsa a másikat! De mégis mit tudok csinálni?

Nem mi vagyunk hatással a lányra.

Semmit nem tudunk csinálni.

Nem mi leszünk az új fiúk, akik majd megmutatják a szép lánynak, hogy milyen szép az élet, és a valóság nem szar. Amíg ez a lány úgy érzi, hogy csak a szartengerben tud értékes lenni, addig te hiába akarod elvinni a Gundelbe vacsorázni, nem fog veled elmenni. Neki ez így kényelmes, biztonságos, jó érzés. Ő itt, ebben a helyzetben értékesnek, magabiztosnak érzi magát, úgy érzi, foglalkoznak vele, míg a Gundelben félne, hogy csak egy egyszerű lánynak nézik, figyelmen kívül hagyják, akkor is, ha semmi alapja rá.

Képzeld el, hogy azt látod, hogy az utcán a kis melegítős, nyakláncos, napszemüveges utángyártott Curtis éppen püföli a barátnőjét, te pedig odamész segíteni a lánynak, és lefogod a srácot.

Nem ritka, hogy ilyen esetben a bántalmazott lány neked esik, mivel annyi jön le neki, hogy a barátját bántod,

az már nem, hogy tíz másodperccel ezelőtt még őt bántotta a barátja.

Egy pofon nem tudja kizökkenteni őt az alternatív valóságból - ahhoz az túl erősen van felépítve. Sőt, sokszor még ,,erősíti is a köteléket", hiszen úgy érzi, most együtt vannak bajban. Az egyik ideges, a másik pedig fél. Partners in crime, emlékezz!

Ez nekem inkább Stockholm-szindrómának tűnik.

Az hát, traumatikus kötődés. Akit bántanak, azonosul annak a gondolataival, aki bántja őt. Visszatérve a kurva-strici kapcsolatra; ha egy lányt kivisznek külföldre, nem beszéli a nyelvet, nem ismer senkit, nem tud hol lakni, sokszor nem is tudna mit enni: az egyetlen ismerős, biztos pont az, aki kivitte. Akkor is ő az egyetlen biztos pont, ha épp minden nap bántja, lekurvázza, ordibál vele, vagy épp a falhoz löki. Nem kell ehhez külföldi környezet, léteznek annyira elkeseredett emberek, akik itthon, a saját környezetükben is pont ennyire elveszettnek érzik magukat, vagy épp már benne vannak egy hasonló kapcsolatban, és anyagilag hagyták magukat kiszolgáltatni. Innentől kezdve lényegtelen, hogy az egyik fél megfenyegeti, hogy megöli, rálő a lakására, akkor is ő marad az a biztos pont, aki foglalkozik vele.

Amikor pillangók repkednek a gyomrodban, az lehet szerelem is, és félelem is. Egy érzelmileg éretlen kislány meg nem fogja tudni megkülönböztetni egymástól, örül, hogy történik a kis életében valami izgalmas.

De mik ezek az idézetes oldalak? Tumblrön is láttam, hogy ha veszekszel valakivel, akkor biztos szeretitek egymást. Idióták ezek?

Nem, csak figyelemhiányosak. És ilyenkor egy lány egyszerűen fontosnak érzi magát. Ettől úgy érezheti, Ő fontos, mert a pasi vele foglalkozik, Ő válthatta ki belőle azt, hogy már ne tudjon uralkodni magán, Ő hozta ki belőle, hogy megüsse, Ő a világ közepe. Van az a mértékű figyelem- és szeretethiány, amikor egy lányt erre elönt a büszkeség, és csak később, vagy talán soha nem fogja fel a bántás súlyát, csak azt érzi, hogy törődnek vele, figyelnek rá.

Ilyenkor kb. egy brazil szappanopera főhősnőjének képzeli magát, akit Juan Miguel pofozott fel?

Pontosan! Ilyenkor ebben az alternatív valóságban Ő lett a főszereplő, Esmeralda, aki a latin szeretőből, Juan Miguelből

érzelmi túlcsordulást váltott ki. 

Nem az a lényeg, hogy felidegesítette, és nem is az ütésen, hanem az, hogy ez a lány erős hatást váltott ki egy férfiból. Innen jön a félreértés, hogy a nők az agresszív férfiakra buknak, pedig nem! Abban, hogy egy eleve agresszív, mogorva férfiból hatást váltasz ki, semmi poén nincs. Viszont ha Juan Miguelt, az érzéki latin szeretőt dühíted fel, az már eredmény, az már valami, hiszen ő nem ilyen! Ha Juan Miguel mással veszekedne, ordibálna, az féltékenységet szülne a lányban, hiszen eközben ő mással törődik, neki más a fontos, más váltotta ki belőle az érzelmi túlcsordulást, más vált főszereplővé, és nem ő.

Attól, hogy ti egy kandalló elé terített pokrócon ülve, a félhomályban teáztok, és simogatjátok egymás testét-lelkét összebújva, nem fogja főszereplőnek, fontosnak érzi magát, hiszen így nem vált ki belőled semmit, legalábbis amit kivált belőled, az nem látható, legfeljebb érezhető. Ezekben a kapcsolatokban viszont teljesen más érzelemre van szükség ahhoz, hogy működjön, hiszen az alapja is hazugság, így ezekből az átbeszélgetett éjszakákból, és ehhez hasonló romantikus programokból ő semmi olyat nem fog levenni, hogy fontos vagy neki, a látványos veszekedésekből viszont már igen.

Egy ember, aki nem szereti magát, nem fog ahhoz vonzódni, ha a szó hétköznapi értelmében szeretik őt.

(Nyilván ezt lehet azzal palástolni, ha a lány kérdés nélkül is hangoztatja, hogy mennyire odavan az érzelmes fiúkért, milyen fontosnak tartja, hogy romantikus legyen stb., emlékezz arra, mit írtam a három szakasznál az erőszakkitörés után.)

Előfordulhat olyan, hogy az áldozat szándékosan kiprovokálja a bántást, és konkrétan megdolgozik azért, hogy a másikból kihozza ezt, hogy aztán főszereplővé, Esmeraldává váljon?

Hát, haver, ezt ne említsd meg egy nőjogi fórumon!

A figyelem- és szeretethiány miatt előfordulhat ilyen. Gondolj bele, ha például minket provokálna egy lány, mi hamarabb szakítanánk, vagy ha mégsem, inkább próbálnánk ezt megbeszélni, és nem bántanánk semmiféleképpen. Nem fenyegetnénk meg halálosan, nem rongyolnánk bele az oszlopba egy kocsival szándékosan, nem lőnénk le senkit. Két ember kell ehhez, és bizony itt válik fontossá, amit feljebb írtam: az elején a férfi felelősséget vállal a lány hangulatáért. Ha a lány a kapcsolat közben kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, önző, kompromisszumképtelen hangulatember lesz, vagy szándékosan provokálja a másikat, akkor szakítani kell, nem pedig bántani. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy a lány mennyire sassy, ez senkit nem jogosít fel arra, hogy bántsa őt. Az áldozat tehát nem hibás. 

Az alternatív valóság újabb alappillére, hogy a másik sosem lehet elég jó. Ha az áldozat elérné magával szemben az elég jó minősítést, akkor felébredne, és a valóságos valóságban találná magát, ráeszmélne, hogy mi történt vele, és kilépne a kapcsolatból. Így fordulhat elő, hogy egy bántalmazó

a világ legjobban viselkedő, kinéző barátnőjét is bántaná, bármit is tesz,

és így válik teljesen érdektelenné, hogy a lány úgymond mivel ,,provokálta ki" a bántalmazást, hiszen a bántalmazóra hárul az összes felelősség. Ebben a nőjogi szervezeteknek igaza van. (Azon túl persze, hogy ezt még mindig nem kellene nemekhez kötni, hiszen férfi is egyforma eséllyel lehet áldozat.)

Mint ahogyan minden kapcsolatban, itt is mindkét fél hibás a problémák kialakulásában. A bántalmazó fél a saját hibáit mindig eltusolja, az áldozat hibáit pedig kihangsúlyozza. A nőjogi szervezetek ezt próbálják egyensúlyozni azzal, hogy a fordítottját mondják: ,,a bántalmazott lány sosem lehet hibás semmiben". Valóban nem felelős azért, mert bántották, de ha nem szembesítjük a hibával, azzal az a gond, hogy amint lehetősége lesz ismét pasizni, ugyanígy hagyni fogja magát felszedni, hiszen azt fogja gondolni, hogy ez nem is volt hiba! Ahhoz, hogy többször ne kapjon halálos fenyegetéseket, ne lőjenek rá, és ne akarják megölni, muszáj szembesülnie azzal, hogy bizony nem volt jó ötlet kapcsolatba lépni egy ilyen emberrel, itt az ideje kerülni ezt az embertípust, aki így viselkedik.

Vajon mit válaszolt volna, ha megkérdezem, hogy mit szeret ebben a pasiban?

• ,,ő az igazi"
• ,,olyan kedves, mindent megtesz értem"
• ,,különlegesnek érzem magam mellette"
• ,,mindig olyan őszinte velem"
• ,,figyel rám, tudja mi kell nekem"
• ,,jó az ágyban"
• ,,olyan bolond, lehet vele hülyéskedni, de ha kell, tud komoly is lenni"
• ,,annyi közös van bennünk"

Ha már ilyesmit kérdezel tőle, érdemes nem úgy feltenni a kérdést, hogy mit szeretsz benne, hanem, hogy mi az, amiért felnézel rá. Ugyanezt a 7-8 általános baromságot fogod megkapni tőle, viszont amíg az ál-szeretet rózsaszín felhőként veszi körül, addig az, hogy felnéz-e ezek miatt a teljesen hétköznapi dolgok miatt a pasira, már nem biztos, hogy olyan egyértelmű, és akár el is gondolkodtathatja a lányt.

(,,Lehet, hogy addig ver, amíg vért hányok, és meg nem halok, de legalább van pasim! Nem úgy, mint nektek, picsák!")

Az is mekkora klisé, hogy ,,lehet, hogy bánt, de legalább nem csal meg"!

Ó, dehogynem csal meg! Én ezt azért nem hallom olyan gyakran. A tulajdonosnak lehet több tulajdona is, pont erről van szó. Itt a tulajdonos számára a tulajdon csak az alternatív valóságban számít érző embernek, a valóságos valóságban csak egy tárgy, ami kiegyensúlyozza a komplexusát. Ha a lelki egyensúlyhoz több tárgy kell, akkor elkezd más lányokkal/fiúkkal beszélgetni, ha meg a tárgy rosszul működik, akkor belerúg egyet, hátha úgy helyrerázódik. Itt is kulcsfontosságú az önbecsülés hiánya, hiszen azért egy olyan ember, aki tartja valamire magát, képtelen ezzel érvelni, hogy lehet, hogy bánt, de legalább nem csal meg, hiszen nem érzi tárgynak magát. Az önbecsülés meg nem olyan, mint a biciklizés, hogy futsz utána a seprűnyéllel egyensúlyozva, amíg ő ül a biciklin, és akkor majd megtanulja. Önbecsülést nem tőled fog kapni.

Hogyan lesz ezeknek a kapcsolatoknak vége?

Általában úgy, hogy az áldozat talál egy másik, hasonlóan határozott, irányító embert, aki ismét megeteti vele ugyanazt. Mivel az áldozat állandóan arra vágyik, hogy olyan legyen, mint az elején, a másik mellett meg pont ugyanazt az ál-szerelmet éli át, mint amit a jelenlegivel az elején, ezért könnyen átugrik egyik kapcsolatból a másikba. Érzelmileg azonnal, kívülről, látszatra pedig ad egy-két hetet a dolognak, amíg kitalálja, hogy tálalja az új kapcsolatot az ismerősei, barátnői, családja előtt. Csöbörből vödörbe. Mivel az egészben kulcsszerepet játszik a kapcsolatfüggőség, nagyon ritka és különleges eset az, ha egy lány ilyenkor úgy lép ki a kapcsolatból, hogy utána hónapokig sehol senki, és felépíti a saját személyiségét, kialakítja a saját, önálló életét, nem megy vissza az exhez, nem tartja vele a kapcsolatot, nem ül be az autójába, de nem is kezdi el gyűlölni a férfiakat, egyszerűen csak dolgozik, gyűjtöget, csajos napokat tart a barátnőkkel, kialakít egyedül egy hétköznapi rutint.

Ha kívülről mi nem tudunk semmit csinálni, a lánynak hogyan sikerülhetne kitörni ebből?

Ha elolvassa ezt a beszélgetést, és nem tartja hülyeségnek, az már fél siker.

Miután kiszakadtak egy ilyen kapcsolatból, és egyedül szédelegnek a hirtelen jött valóságos valóságban, sokan fordulnak trénerhez. Szabó Péter, önbizalomedzők, és a többi, akiknek nyilván nem az a céljuk, hogy ne legyenek ilyen kapcsolatok a világon, hiszen akkor nem lennének emberek sem, akik fizetnek ezekért a könyvekért, előadásokért.

Aki elhanyagolja a lelkét, annak ott a tréner - aki törődik a lelkével, annak pedig ott a pszichológus.

A bántalmazó kapcsolatok ma egy nagyon trendi téma, és szerencsére sok pszichológus is foglalkozik ezzel, de ha nem keresik meg őket, ők nem fognak bekopogtatni a lány ajtaján, aki hirtelen letörölte a Facebookjáról a 180 erőltetett mosolyos közös képet, és leszedte, hogy kapcsolatban. Fel kell keresni egy szakembert, és el kell mondani neki, hogy kapcsolatfüggő vagy, de nem akarsz az lenni. Segíteni fog.

Idealizálni kell. Olvass romantikus történeteket, nézz romantikus filmeket, sírjál, fordulj magadba, gondolkodj! Ásd meg a szakadékot aközött, amit történt veled, és aközött, amire ebben a valóságos valóságban vágysz! Fájdalmas lesz, de megéri. Gondolj arra, amikor egy másik fiú meglát az esküvői ruhádban, amikor együtt főztök valamit, amikor összebújtok, amikor a karjaiban tartja a közös gyereketeket, és semmi esetre se add alább annál, aki mellett ez 100%-ban teljesülhet. Az ,,amúgy imádjuk egymást, csak ő néha ilyen" nagyon messze van a 100%-tól, még az 50-től is. Érdemes körülnézni azok között, akik eleinte kevésbé tűnnek határozottnak, irányítónak, hátha közülük találod meg az ideális társat.

Beszélgetni kell. Fiúkkal, flörtölés nélkül, és lányokkal, akik már megtalálták az utat a meghunyászkodás és a férfigyűlölet között. Olyanokkal, akik felébresztik benned az igazságérzetet. Egy-egy jól elhelyezett félmondat is elég egy okos embertől, hogy elindítson benned egy olyan lavinát, ami befalazza számodra ezt az alternatív valóságot, és soha többé nem akarsz majd visszamenni. Ki kell mondanod, hogy ebben a valóságos valóságban hogyan látod azt, ami történt. Hogy lekurvázott, hogy más lányokkal beszélgetett, hogy megráncigált, hogy megfenyegetett. Szembesítened kell magad a valósággal, és nem árt, ha mások is szembesítenek vele, hogy szakíts, hogy elköltözz, és hogy ne magadat csapd be, hanem magad mögött az ajtót, és soha ne nézz vissza. (Szabó Péter nem fog ezzel szembesíteni!) A bántalmazó pontosan tudja, hogy egy időzített bombán ül, ami egyetlen mélyreható beszélgetéstől is felrobbanhat, éppen ezért tiltja el a másikat bizonyos emberektől, akik a valóságos valóságból, objektíven megítélve elmagyarázhatnák neki, hogy ő most gyakorlatilag egy kurva-strici viszonyhoz hasonlítható kapcsolat része. Általában persze ez nem sikerül, de a bántalmazó szemszögéből az a biztos, ha az áldozat nem is gondol magára áldozatként egyáltalán.

Ne tartsd vele a kapcsolatot! Ha rájössz, hogy mekkora semmitmondó kliséáradattal kínoztad azt, aki megkérdezte, miért vagy a másikkal, és mit szeretsz a másikban, onnan ez már egyszerű lesz, hiszen magad is felismered, hogy a jó az ágyban az minden második-harmadik emberre igaz, mint ahogy a kedves, aranyos, őszinte stb. is. Semmi értelme szakítás után tartani a kapcsolatot, hiszen minden egyes Messenger-üzenet egy meghívó vissza a kényelmesnek, biztonságosnak tűnő alternatív valóságba ahelyett, hogy végre teljesen kitörnél, és elfelejtenéd ezt az egészet.

Legyenek elvárásaid! A bántalmazó kapcsolatok úgy születnek, hogy a felszedett félnek fogalma sincs arról, hogy valójában mire vágyik, mit keres egy emberben, aki felszedi, az viszont nagyon jól tudja azt hazudni, hogy a másiknak valójában ő minden vágya. Elvárások nélkül ez tényleg így tűnhet.

Ha csak egyetlen dolgot választhatnál, amit ebből a beszélgetésből megértethetsz ezzel a lánnyal, mi lenne az?

Soha, semmilyen körülmények között ne szüljön hasonló kapcsolatba gyereket! Az tök érdekes, hogy én órák óta arról írok, hogy hogyan teszi tönkre a saját életét egy ilyen kapcsolattal, de egy kisbabát ne tegyen ki ennek semmi esetre. A lehető legrosszabb döntés. Laura, a lövöldözés két és fél éves szemtanúja pontosan tudja ezt.



KLISÉ-MAGYARÁZAT - Miért vagy vele?

• ,,mert szeretem" = mert ő szeret engem, de én magamat nem, és kell egy támasz. Azt érzem, hogy önmagamtól semmit nem tudnék gondolni a világról, nem tudnék elérni semmit, egyedül sok pénzt sem tudnék keresni, egyedül nem érzem jól magam, ezért kell valaki. Egyedül nem állnám meg a helyem, ezért kell ő.
• ,,olyan kedves tud lenni" - ne szórakozz, Kim Dzsong Un is kedves tud lenni a palota őrségével, mielőtt bemegy és kilövi az atomrakétát. Kedves tud lenni, Istenem, hogy lehet ezt okként megnevezni?
• ,,rossz gyerekkora volt, ezért ilyen" - több embernek volt rossz gyerekkora, mint akinek nem, szinte mindenkit traumatizál a felnőtté válás. Vannak, akik gyengék, és erre fogják, ha bántanak - és vannak, akik erősek, és nem veszed őket észre.
• ,,majd mellettem megváltozik" - nem változik meg, ilyen még soha nem történt. 
• ,,az elején olyan jó volt vele" - az elején a kurvának is tök jó, akit végül napi tíz-húsz ember használ ki. Mit jelent, hogy az elején olyan jó volt vele? Akkor most már nem is lehet rossz? Most már nem is szakíthatsz?
• ,,amikor bántott, akkor csak részeg volt/be volt tépve" - nem kényszerítette senki, hogy megigya, vagy elszívja azt a valamit, ez az ő felelőssége volt.
• ,,a lelke mélyén ő jó ember" - a lelke mélyén az állatkínzó is jó ember, csak kihozták belőle a körülmények, nem igaz?
• ,,hátha olyan lesz, mint régen" - egy ideig olyan lesz, miután jól megbántott vagy megvert, aztán kezdődik az egész elölről.
• ,,nem találnék még egy ilyen embert" - jaj, dehogynem, sajnos túl sokat is.
• ,,amúgy jó vele, csak néha ilyen, amikor rossz kedve van" - ha végigolvastad ezt a bejegyzést, és nem érted, hogy ez miért nevetséges ok egy párkapcsolatra, akkor semmi értelme nem volt elolvasnod.