Közérthető gyorstalpaló bántalmazó kapcsolatokhoz

Sok hosszú bejegyzésem van, ez most nem lesz az. Az elmúlt hónapokban egyre többen tesznek fel ultrahangos képet a Facebookra olyan kapcsolatokból, ahol tudom, hogy valamelyik fél érzelmileg zsarolja, elhanyagolja, megcsalja, lábtörlőként használja a másikat, ezért úgy döntöttem, írok egy kiegészítést ehhez. Ez egy viszonylag hosszú, fiktív beszélgetés egy sráccal, és igyekeztem benne a lehető legtöbb szempontból megvizsgálni a bántalmazó párkapcsolatokat, néhány fontos dolgot pedig abból a cikkből fogok áthozni ide.

A ,,klasszikus" bántalmazás, ami eszünkbe jut, amikor kimondjuk ezt a szót, egyre inkább előtérbe került, mint jelenség, egyre többet foglalkozunk vele. Azt, hogy Pista bácsi este hazamegy a kocsmából, és megveri Manyi nénit, már egyre inkább lenézi a közvélemény. Most, hogy sikerült civilizálódnunk, és felfognunk, hogy ez rossz, azt kellene megértenünk, hogy a bántalmazás egy ennél tágabb fogalom. A párkapcsolati bántalmazás jelentős része lelkileg és szóban történik. Ez lehet az ütés-rúgás előjele, de nem feltétlenül jár együtt a kettő, ha pedig nem fajul tettlegességig, akkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. A szóbeli bántalmazás annyira tág fogalom, hogy a csend is kimerítheti; gondoljunk arra, amikor a gyerekek azt játsszák egy kiközösített osztálytársukkal, hogy levegőnek nézik.

Az, akit éppen bántalmaznak, azért nem segíthető ki egy ilyen kapcsolatból, mert nem tekint magára áldozatként. Vagy azért nem, mert azt állítja magáról, hogy ő egy igazi farkas, aki már mindenen keresztülment tizen- huszonévesen, ő már bármivel megküzd, és őt hagyják békén; vagy pedig azért nem, mert ezt tartja normálisnak, és a szeretetteljes párkapcsolat számára egy utópisztikus dolog. Utóbbi sokszor annak köszönhető, hogy gyerekkorában azt tanulta meg, hogy a törődés mindig azzal jár, hogy mellette bántják is, és nem alakult ki benne igény a feltétel nélküli szeretetre. Ennek a nevelésnek sokszor alacsony önbecsülés a következménye. Azzal a gondolattal, hogy én nem tudnék annyit elérni, hogy egyedül megéljek, bizony, felnőttként is nagyon könnyen benne lehet rekedni egy olyan viszonyban, ahol ugyan bántanak, de a lakhatás, étkezés legalább biztosítva van. Hiába mondanád neki, hogy addig nem érdemes senkivel összeköltözni, amíg egyedül nem tudná fenntartani magát, nem fogja érteni, hogy mi baj érheti, ha kiszolgáltatja magát, hiszen a szüleinek korábban is ki volt szolgáltatva, és ők is hasonlóan (rosszul) bántak vele.

A bántalmazó kapcsolat kéz a kézben jár a kapcsolatfüggőséggel. Akinek szinte tökmindegy, csak szeressék, az nagyon gyakran marad olyan kapcsolatban, ahol érzelmileg, szavakkal leépítik. Ahogy az illető fél attól, hogy egyedül nem tudna megélni, úgy fél magától a szakítást követő egyedülléttől is, nem csak az anyagiak miatt nem tudja elképzelni a saját életét a másik nélkül. A magányos, bizonytalan családi háttérrel, munkahellyel rendelkező emberek ezért fokozottan ki vannak téve egy ilyen kapcsolat veszélyeinek. Ez megkönnyíti a bántalmazó dolgát, hiszen ilyenkor a kapcsolat velejárója, hogy az áldozat fokozatosan elveszíti a kapcsolatát a külvilággal, egyre kevesebb barátjával, családtagjával beszél, míg végül szinte teljesen egyedül marad, ezáltal még inkább ki van szolgáltatva a másiknak. Az elszigetelés az egyik leghatékonyabb formája a kisajátításnak, a tulajdonos-tulajdon viszony kialakításának. Ismerek olyan lányt, aki az anyjával szakította meg a kapcsolatot egy ilyen viszony kedvéért, akinek egyébként magára tetováltatta az arcát. Gyakori az is, hogy a bántalmazó valamilyen formában korlátozza, vagy felügyeli a Facebook, Instagram használatát, például, hogy mit lájkolhat, milyen képeket tehet ki magáról, vagy, hogy kivel beszélgethet; illetve később azt is, hogy hova engedi el.

Egy egyszerű párkapcsolat is nagyban befolyásolja az ember önértékelését, a bántalmazó kapcsolatnál viszont függőség alakul ki, ahol az önértékelés kizárólag a másikon múlik. Mivel az áldozat függ a másiktól, egyre inkább kitolhatóak azok a határok, amiket elvisel tőle: így válhat normálissá az, ha ordibál vele, ha megrángatja, a földre löki, vagy, ha fölé nehezedik. Összevetve azzal, hogy gyerekkorában is hasonló volt a helyzet, vagy azzal a hozzáállással, hogy neki nem kell segítség, ez az állapot kényelmessé válhat. Az, hogy ő nem tartja magát szerethetőnek: és szemmel láthatóan nem is szeretik, de vele vannak, elviselik, összhangba kerül, és az áldozat ezt ilyenkor úgy értelmezi, hogy megéri benne maradni a kapcsolatban. Persze, maguk a gesztusok fájdalmat tudnak okozni, de a függés hatására az áldozat mindig találni fog magának okot arra, hogy megbocsássa ezeket a másiknak. Ez egészen a végletekig elmehet. Az első cikket a keresztúri gyilkosság után írtam: ott a lány, akit lelőttek, korábban olyanokat bocsátott meg a volt barátjának, hogy fegyverrel belőtt az ablakán, vagy szándékosan oszlopnak hajtotta a kocsit, amiben ő is ült. Bármit képesek elnézni a másiknak, van erre kb. tíz nagyon jó magyarázat, amivel el lehet hallgattatni bárkit, aki segíteni szeretne. A legegyszerűbb az, hogy mert szeretem, és általában ilyenkor abban hisznek, hogy a másik egy lövöldöző, erőszakos emberből egyik napról a másikra kezesbáránnyá válik, és megváltozik a kedvéért, vagy pedig megmagyarázzák, hogy igazából nem is olyan szörnyű, amit tett vele.

Az áldozat mindvégig azon fog gondolkodni, hogy hogyan maradhatna a másikkal, azon soha, hogy megéri-e a másikkal maradni. Ha megpróbálod lebeszélni, nem ugyanazon a pályán futtok versenyt, úgyhogy hiába nyersz, hiába van nyilvánvalóan igazad, semmit nem érsz el vele. Próbálkozni persze szabad, ha egy hozzád közel álló embert bántanak, mégsem nézheted tétlenül, ehhez adok néhány ötletet.

• Ha ugyanígy bánna a közös gyereketekkel is, mint veled, jól esne? Itt általában azt fogod kapni, hogy majd a gyerek megváltoztatja őt, és hogy ő igazából nem ilyen. Ebből szoktak alakulni az olyan kapcsolatok, amikor az egyik később úgy van vele, hogy inkább engem bántson, mint a gyereket, és inkább magára vállalja a másik dühkitöréseit, csak a gyereknek ne essen bántódása.
• Mit gondolsz, hogy tudnál ezzel elszámolni később a saját gyerekednek, vagy esetleg egy munkahelyi beszélgetéskor? Itt azt fogja válaszolni, hogy nincs mivel elszámolni, hiszen csak néha hazudik neki a másik, meg minden nap veszekednek, meg csak egyszer rángatta meg, és zárta be a lakásba, de amúgy minden rendben, meg szeretik egymást, és különben is, ez nem tartozik másokra. El fogja bagatellizálni a másik rossz tulajdonságait, le fog venni róla minden felelősséget, és azt fogja mondani, hogy velük minden happy.
• Belegondoltál már abba, hogy ez az ember a világ legjobban viselkedő, legjobban kinéző emberét is bántaná? Számukra az egy alapérzés, hogy nem elég jók, teljesen hozzászoktak már, szóval fel se tűnik nekik, hogy a végtelenségig futnak azután, és hisznek abban, hogy ha ezt meg ezt megteszik a másiknak, akkor majd elég jók lesznek neki. És nem. Na, majd ha ezt csinálják! És még mindig nem elég jók, és ezt így tovább. Ez nekik így kényelmes, számukra sokkal unalmasabb lenne egy olyan kapcsolat, ahol elfogadják őket, hiszen nem tudnának mit kezdeni vele, furcsállnák.

A bántalmazó kapcsolatban kulcsfontosságú, hogy hosszútávon nem lehetsz elég jó a másiknak. Nem tudsz olyat tenni, amit a másik mindig dicsér, értékel, ami neki mindig jó. Ez hasonló, mintha a szülők veszekednek, és igazat adsz az egyiknek: mindig ott lesz a másik, aki ezért neheztelni fog rád. Egy ilyen kapcsolatban az is alapérzés, hogy vajon éppen mivel sértetted meg a másikat, ha gondolkodni kell, hogy mi az, amit tehetsz, mondhatsz, hogy ne sértsd meg, az egy egyértelmű árulkodó jel.

A kapcsolat két legfontosabb összetevője a bántalmazó részéről a kisebbségérzet, az áldozat részéről pedig a szeretethiány. Ha a sok kis kisebbségérzetes, magát határozottnak mutató ember olyanokba futna bele, akik többre értékelik magukat egy adag mosópornál, akkor nem lennének ilyen kapcsolatok, és ugyanez igaz fordítva is. Ha nincs a kapcsolatfüggőség, már az elején visszautasítás lenne a dologból, hiszen az illető felismerné, hogy nem olyan kapcsolatra vágyik, mint amit a másik nyújtani tud.

Azt gondolom, hogy az ilyen kapcsolatok esetében teljesen hasztalan a felelőst, hibást keresni. Nyilván a bántalmazásért a bántalmazó felel, viszont ha a másik visszamegy hozzá ezután, vagy egy hasonló ember mellett köt ki, az azt jelenti, hogy nem tanult az esetből. Ki milyet szakít, olyat szagol - persze, befogott orral nehéz a megfelelő virágot kiválasztani. Ha már a sokadik társad mellett tapasztalod ugyanazokat a kellemetlenségeket, bizony, neked kell változtatnod azon, hogy mire vágysz, mit keresel az emberekben, és vissza kell utasítanod azt, aki nem felel meg. Áldozatként se egyszerű változtatni, de bántalmazóként még nehezebb, mint ahogy felismerni magadban az árulkodó jeleket is. Leggyakrabban úgy lesz vége ezeknek a kapcsolatoknak, hogy az áldozat talál egy másik embert, aki elviszi a bántalmazó elől a show-t, érdekesebbnek tűnik, fellángol iránta, és a hatására kilép az ellaposodott előző kapcsolatából. Ha az áldozat önállóan szakított, sokkal nagyobb esély van rá, hogy a következő kapcsolata egészséges lesz, mint akkor, ha más hatására tette.

A lelki, és a szóbeli bántalmazás súlyosabb következményekkel is járhat, mint a fizikai. Előfordulhat, hogy egy pofont fél óra után már nem érez az ember, a szavakkal járó lelki fájdalmat viszont tovább is magában hordozza. Ennek köszönhető, ha valakitől azt hallod, hogy a másik bárcsak inkább megütötte volna, mint a lelkébe gázoljon, persze, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a fizikai erőszak elfogadható lenne.

Többször is írtam, hogy a bántalmazás nem köthető nemekhez, de mivel én lányokkal gyakrabban beszélek, őket tudom inkább jellemezni. Azt gondolhatjuk, hogy a lányok közül a szerények, visszahúzódóak a legesélyesebbek arra, hogy bántalmazó kapcsolatban kössenek ki, pedig egyáltalán nem ezzel függ össze. Én magamban csak ,,tűpárnának" nevezem azokat a lányokat, akik tényleg esélyesek erre: ők azok, akik természetesnek veszik, ha bántják őket. Ők azt gondolják, hogy ez az élet rendje, egy párkapcsolat velejárója, akik pedig hisznek a szeretetteljes párkapcsolatban, azok azt gondolják róluk, hogy ők biztos imádnak szenvedni, azért vannak még mindig olyan emberrel, akik bántják őket. Egy ilyen lány szándékosan nem lép ki egy hasonló kapcsolatból, hiszen problémája van magával, a barátja pedig rendszeresen megerősíti ebben, önigazolást ad neki, hogy tényleg nem elég jó. Gondolj bele: ha hozzászoktál, hogy évekig úgy tekintesz magadra, hogy ostorozod magad a testalkatod miatt, akkor, ha valaki megjegyzést tesz rá, azzal tulajdonképpen igazat ad neked, még akkor is, ha ezzel megbánt. Az ilyen lány, ha fejleszti magát, azt a barátjáért teszi, semmi méltósága nincs. Magát nem értékeli annyira, hogy fejlődjön, de bármit megtenne azért, hogy a másik elismerje, megdicsérje őt. Az elkeseredettség miatt néhányan gondolhatnak arra, hogy ez biztosan inkább a kevésbé szép lányokat érinti, de egyáltalán nem függ össze a szépséggel. A világ legszebb lányával is ugyanúgy megtörténhet. Ha neki mindegy, csak legyen valaki, aki szereti; ha neki mindegy, csak valaki nyújtson támaszt, akkor teljesen mindegy lesz neki az is, hogy mennyire fájdalmas erre támaszkodni. Így lesz mindegy az is, ha az illető csak használja őt, ha balhés, ha megcsalja és innen ered az a sztereotípia is, hogy a lányok a ,,rosszfiúkra" buknak. Azok a lányok, akiknek nincs semmi méltóságuk, és egy kapcsolat természetes részének tekintik a bántást, a ,,tűpárnák" persze, hogy vonzódnak ahhoz, aki rosszul bánik velük. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ilyenkor meg is akarják menteni a srácot, például, a drogfüggéstől, vagy csak egyszerűen önmaguktól.

A bántalmazó kapcsolat mindig a könnyebb út. Részt venni benne azt jelenti: én ennyit érek, és nem többet. Egy egészséges párkapcsolaton nagyon sokat kell dolgozni, fel kell építeni, össze kell hangolni, viszont a bántalmazás csak úgy jön, magától: az egyik felszed, a másik örül; az egyik szerepel, a másik alkalmazkodik. Eleinte nagyon kényelmes, aztán néhány hónap elteltével nagyon sanyarú, és ez így megy tovább, amíg legalább az egyikük magába nem néz, és ki nem lép. A kiszolgáltatottság, az alávetettség, és megmagyarázni, hogy a rendszer igazából nekünk nem is olyan rossz, mindig kényelmesebb, mint lázadni a rossz rendszer ellen. A rossz rendszer leverése rengeteg munkával jár, viszont ezzel esélyt adunk magunknak valami másra, arra mindenképpen, hogy tisztább fejjel megítéljük, hogy amit később választunk helyette, az miért fájhat nekünk, és miért lehet nekünk jó.

Ha egy ismerősöd van ilyen helyzetben, akkor sajnos a te kezed meg van kötve. Ha úgy érzed, ilyen kapcsolatban vagy, gondolj a jövődre, és képzeld el, mi történne, ha a másik nem változna meg. (Elárulom: nem fog.) Ha félsz attól, hogy ilyen kapcsolatba kerülhetsz: tessék megfelelő elvárásokat támasztani, és aszerint választani, hiszen a show-műsor nem tart örökké. Ne hagyd, hogy elvonják a figyelmed a neked valóban lényeges dolgoktól, amiket egy emberben keresel! Ha pedig sem te, sem az ismerőseid nem tapasztaltak bántalmazást, kopogd le, mert kifejezetten szerencsés vagy.



Ha hosszabban szeretnél olvasni a bántalmazó kapcsolatokról, itt megteheted. Ha az én relationship goal-jaimra vagy kíváncsi, azokat is elolvashatod. Ha pedig az érdekel, hogyan tehetsz tönkre egy tökéletesen induló párkapcsolatot, arra szintén vannak ötleteim.

Hozzá szeretnél szólni? Itt és a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán is megteheted.