Nehéz mérőeszközt találni arra, hogy mennyire tartalmas, elmélyült, ideális egy párkapcsolat. Viszont, van egy ajándékötlet, aminek a készítése közben jól megmutatkozhat, hogy mennyire tartalmas a kapcsolatotok. Az Open-when borítékok lényege, hogy színes borítékokba olyan leveleket, vagy kisebb tárgyakat teszel, amiket bizonyos alkalmakra tartogatsz a barátodnak, vagy a barátnődnek. Kinyithat egyet-egyet, ha megkönnyebbült, ha unatkozik, ha éppen izgatott a következő nap miatt, bármilyen alkalomból. A határ a csillagos ég, időtől, energiától, íráskészségtől, fantáziától és a kapcsolat minőségétől függően akár egy cipősdoboznyi (több száz!) borítékkal is meglepheted a másikat különféle, általad kitalált alkalmakra! Igen, ez egy olyan dolog, amiből, ha egész nap egymás mellett nyomjátok a telefont, meg veszekedtek, akkor tízet is nehéz megcsinálni, viszont egy tartalmasabb kapcsolat több százat is elbír. A kis leveleket tele lehet tűzdelni személyes élményekkel, belsős poénokkal, amiket csak ti értetek, sajátos szófordulatokkal, béna, de annál viccesebb rajzokkal (az én kézügyességem a pálcikaemberig terjed), közös emlékekkel, vagy, ha betonbiztosnak érzed a kapcsolatotokat, akkor akár a végén, utolsó levélként egy lánykéréssel, a borítékban egy gyűrűvel. (Open when you want to cry. Cseles lenne, mi?)
Így is túl sok ötletet adtam, nézzük inkább azt, hogy hogyan lehet eljuttatni erre a szintre egy párkapcsolatot! Fontosnak tartok leírni négy esetet, amikor semmiképpen ne kezdj komoly párkapcsolatba.
- Ha hetente másba vagy szerelmes, az egy nagyon aranyos, és kedvelhető állapot, és teljesen normális. Eleinte így kezd kibontakozni a szerelem érzése az emberekben, össze-vissza csapong, néhány hétig kitart, aztán kezdődik az egész elölről. Ez egy lépcsőfok, amire rá kell lépni, hogy aztán a következőre léphess, ezen át kell esni, de nem érdemes nagyon komolyan venni magad ilyenkor, mert könnyen frusztrálttá tehet, ha úgy éled meg az első csalódásokat, mintha összedőlne a világ.
- Ha testképzavarral küzdesz, annak, ha egy mód van rá, ne tegyél ki mást. Egy kapcsolatban számít a külső, és még inkább számít az, hogy mit gondolsz a saját megjelenésedről. Hidd el, senki nem kíváncsi arra, ha te dagadtnak tartod magad, kíméld meg ettől a környezetedet! Amellett, hogy ez kínos a másiknak, az, hogy tőle várod a megerősítést, felborítja az egyensúlyt, ráadásul a legtöbb féltékenységi balhé melegágya pont egy másik, vékonyabb, szebb, csinosabb stb. lány. Vagyis, amíg ez az állapot nálad fennáll, gyakorlatilag mindenki okot adhat rá, aki jobban néz ki, mint egy krumpli. Ezt senkinek sem kívánom, borzalmas. (Nem a telt alkattal van a baj, hanem a hozzáállással!)
- Ha másképp viselkedsz egy nézeteltérés, veszekedés közben a társaddal; és másképp meséled el ugyanazt a helyzetet másnap egy barátnődnek a Starbucksban egy tejeskávé mellett, akkor neked még nem való komoly párkapcsolat. Ha mindkét esetben ugyanúgy adod elő, és ugyanazt, akkor jársz jó úton
- Ha megkérdezik, milyen embert szeretnél magad mellé, és a válaszodban szerepel a kedves, jó fej, normális, értelmes, megértő, vicces-de tud komoly is lenni, akkor még ne! Még várj pár évet, amíg tudatosul benned, hogy nincs kisugárzás, meg szikra, meg plusz, meg kémia. Addig, amíg ezek a kifogásaid, nincs értelme komolykodni, mert ezekből lejön, hogy nem ismered se magadat, se a többi embert. Eleinte még oké, ha összejössz az első szembejövővel, aki megszólít, szereti az Agymenőket, a pizzát meg a kutyákat, és tetszik a pulcsija meg a haja, de azért egy idő után érdemes túllépni ezen a szinten, ha komoly kapcsolatot szeretnél, vagy később akár eljegyzést, házasságot, gyerekeket.
Ahogy a legtöbb ember intelligensnek tartja magát, mégsem az; ugyanúgy a legtöbb ember tökéletes társnak tartja magát egy kapcsolatban. Egy igazi főnyereménynek, aki mellett móka és kacagás az élet! És mégsem az. Mindenki tud a saját környezetéből legalább egy embert, aki csak széttárja a karját, és annyit tud mondani: ,,hát, nincs normális pasi", vagy ,,hát, nincs normális nő", és nem érti, hogy miért kerülik el őt a számára normális emberek. Az igazság az, hogy tartalmas, mély, jól működő, komoly párkapcsolatot akkor is nehéz kialakítani, ha te kívül-belül rendben vagy, hát még fenntartani! Ha pedig eközben frusztrált az ember, vagy önértékelési gondokkal küzd, úgy egyenesen lehetetlen.
Egy jól működő párkapcsolathoz két egész emberre van szükség. Két olyan emberre, aki nem a kapcsolat hatására érzi értékesnek magát, hanem a kapcsolatot saját maga miatt is értékesnek érzi. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, komoly kapcsolatot nem lehet úgy találni, ha
- valaki feltűnősködik,
- mindenkire rámászik, mindenkivel lefekszik, aztán majd valamelyik csak komolyan veszi,
- kihívó képeket rak fel mindenhova,
- mutogatja magát,
ezzel legfeljebb azt fogja elérni, hogy néhányan meg akarják dugni. Nem gond, ha valakinek ez a célja, de sokan nem választják külön a kettőt, és azt gondolják, hogy ezzel egyben szeretetet és figyelmet is kapnak az ágyon kívül, ami nagy tévedés. Amellett, hogy a férfiak jellemzően undorodnak a gumiarctól meg az agyonszolizott bőrtől, ezek a dolgok még azokban sem tartják fenn hosszútávon a lelkesedést, akiknek egyébként az ízlésébe belefér. Nem a mellekkel meg a seggekkel fogják tölteni az időt, hanem a lánnyal, de ha ő csak ezeket tudja nyújtani, akkor nem akarnak majd vele időt tölteni. Egyszerű, nem? Ezzel a viselkedéssel azt közvetíti, hogy ez minden, amit adni tudok, és könnyen megkaphatsz, pont erre vagyok való! Amibe pedig még kevesebben gondolnak bele, hogy ez a másik számára is megalázó: lezülleszti a kiszemeltjét az állatok szintjére, hiszen azt gondolja róla, hogy pucér képekkel meg lehet fogni, szexszel és kajával pedig meg lehet őt tartani.
(Ilyenkor, ha kiderül, hogy valóban ennyivel meg lehet tartani a fiút, az jó? Mit éreztek ilyenkor? Elégedettek vagytok? Valaki szóljon már hozzá, aki ezzel próbálkozott, és sikerült neki!)
(Ilyenkor, ha kiderül, hogy valóban ennyivel meg lehet tartani a fiút, az jó? Mit éreztek ilyenkor? Elégedettek vagytok? Valaki szóljon már hozzá, aki ezzel próbálkozott, és sikerült neki!)
A környezetemben azt figyeltem meg, hogy a legtöbb párkapcsolatban nem szeretik, hanem használják egymást. Valamelyik fél egy kellék, egy mutogatni való kiegészítő, olyan, mint valami ékszer, valamelyik pedig egy eszköz arra, hogy megmentse a másikat az egyedülléttől, a magánytól, és a szeretethiánytól. Valaki, aki mellette van. Ahogy ez az érzelmi biztonság is hazugság - hiszen a szeretethiány érzése ilyenkor belül a kapcsolat közben is megmarad - ugyanúgy hazugság szeretetre épülő kapcsolatként eladni ezt másoknak. Az, ha a gyerekkorodban meg nem kapott szeretetedet próbálod meg behajtó módjára bevasalni a másikon hisztivel meg színjátékkal, az bármilyen párkapcsolatot képes aláásni. Ezt legtöbbször felnőtt nőknél és férfiaknál figyeltem meg, jellemzően nem tiniprobléma, sokan pedig gyereket is vállalnak egy ilyen, érdekalapú kapcsolatba. Nem csak érzelmileg, anyagilag is ki lehet használni a másikat, erről a sugar-kapcsolatoknál már olvashattatok.
A 21. században úgy lehet tartós egy párkapcsolat, ha az mindkét ember életében egy biztos pont. Egy valami, ahova visszatérhet, és ami ennél is fontosabb, egy valami, ahova jó érzés visszatérni. Nem langyos víz, nem szükséges rossz, hanem maga a nyugalom szigete. Egy tényleg tartalmas élményt adó dolog. Ha egy önismeret nélküli párkapcsolatot szeretnél ide, a 21. századi életedbe beerőszakolni, azt pont úgy fogod az első sarkon kidobni, mint egy kiürült Coca-Colás dobozt, és nagyjából olyan hamar ürül ki, mint egy dobozos kóla. Ha mindent túlkombinálsz, a benned lévő kombinációkat érdemes ilyenkor megosztani a másikkal, ez az, ami téged előrébb visz, benneteket pedig közelebb hoz. Ennek általában az az akadálya, hogy az emberek saját magukhoz sem őszinték, ezért nem tudnak a másikhoz is azok lenni. Nem egyszerű dolog őszinteséget gyakorolni saját magad felé, de gondolj bele, mekkora értéknek tartják a férfiak egy nőben, ha képes kezdeményezni a problémák higgadt megbeszélését, ráadásul közvetlenül akkor, amikor az megtörténik? Ez mindegyik, férfi által összeállított tökéletes nő-lista alapja. A bizalom kulcsa. A legtöbb nő vagy a szőnyeg alá söpri az egészet (én nem vagyok veszekedős típus), aztán egyszer csak kirobban belőle; vagy pedig hisztizik, és ki kell húzni belőle mindent harapófogóval, amivel pedig köztudottan bármelyik férfi agyára lehet menni. Azzal az egyszerű dologgal, ha olyan társat választasz, akiben teljesen megbízol, és ennek köszönhetően minden benned lévő érzést megosztasz a másikkal, az emberek túlnyomó részénél közelebb állsz ahhoz, hogy boldog párkapcsolatod legyen.
Az egyensúly nagyon fontos egy jó kapcsolathoz, amivel pedig a leghatékonyabban fel lehet borítani, az a döntésképtelenség. Az még nem megy annyira egy kapcsolat rovására, ha mindkét fél döntésképtelen, viszont, ha csak az egyik fél az, az garantáltan szétforgácsolja az összetartozás-érzést. Ilyenkor az egyik mindent a másiktól vár, ha pedig nem az ő kénye-kedve szerint alakulnak a dolgok, hisztizik. Így lehetetlen, hogy a párkapcsolat a nyugalom szigetévé váljon, hiszen a nyugalom szigete az ilyen emberek számára kívül esik a párkapcsolaton: legtöbbször a szülő vagy a barát(nő), akit bármikor felhívhat, hogy elpanaszoljon minden egyes akadályt a telefonban, amit az élet elé gördít. Aki ezt a bekezdést olvasva végig lányokra gondolt, annak nincs igaza, hiszen például a PUA-ban hívő, vagy a frusztrált, büszkeség-vezérelt fiúk pont ugyanennyire életképtelenek. Amellett, hogy jó móka, a közös főzöcskézés jól megmutatja, mennyire van kiegyensúlyozva a felek között a döntésképesség; ha a történet a kaja (vagy egymás) nyalakodásával végződik, akkor nagy eséllyel minden rendben; ha viszont ez sem megy veszekedés nélkül, akkor érdemes elgondolkodni, mi az, ami változtatásra szorul.
Vannak, akik szerint a párkapcsolat alapja a bizalom, szerintem inkább az önismeret. Aki nem tudja, mit akar, az nem fog tudni mit nyújtani; aki pedig nem ismeri magát, az könnyen összejöhet olyannal, aki szintén nem. Az ilyen kapcsolatok jellemzője az olyan hiszti, ami tulajdonképpen ok nélkül történik: nem tudni, hogy miért, nem tudni, hogy mi rá a megoldás, és nem tudni, hogy meddig tart. Csak van. Az ok nélküli durcázás mellett ez olyan dolgoknak is a forrása, mint amikor valaki órákat fecseg a BFF-eiről, kivel veszett éppen össze, ki az, akit közösen utálnak, kinek milyen színű a körömlakkja/kocsija, vagy ki mennyivel húzta le a szüleit. Az önismeret nélküli ember nagyon lelkesen beszél másokról, a maga semmitmondó, felületes módján, ez pedig egy önismerettel rendelkező ember türelmét hamar kimerítheti. Szintén ennek köszönhető, és szintén független a nemektől az önbántalmazós hiszti, amikor az egyik fél megzsarolja a másikat, hogy kárt tesz magában, ha elhagyja/még egyszer megtesz valamit/mond valamit stb.
Az önismeret mellett nagyon fontos a kompromisszumkészség is. Ennek akadálya is általában az egó, a kompromisszumokat úgy éli meg a legtöbb ember, hogy ezzel feladja magát, felad valamit, letörik egy rész az egójából. Ezt a hibát én is elkövettem, de azért vannak nálam durvább esetek: tudok olyan kapcsolatról (sőt, most már több ilyenről is), ahol az is egy probléma volt, hogy a két fél nem tudott megegyezni, hogy hagyják-e a másikat aludni. Aludni. Annál, hogy a szeretett másik fél átélje a világ egyik legcsodálatosabb érzését, és aludjon, fontosabbnak bizonyult az, hogy az illető az igazát bizonygassa! Gondoljunk bele: Morvai Krisztina és Baló György egy hosszú házasságot tartott fenn, három gyereket neveltek fel úgy, hogy teljesen mást gondolnak a világról, teljesen ellentétes politikai nézeteik vannak; mások meg azon nem tudnak megegyezni, hogy hagyják-e a másikat aludni; megsértődnek, ha a másik nem ért egyet velük valamiben; hisztiznek, ha valami nem úgy van, ahogy ők azt eltervezték
A szerepel-alkalmazkodik, a beszél-hallgat, és a fizet-pózol viszonyok tökéletesen mutatják be azt, miért kártékony egy párkapcsolatra nézve az, ha az egyensúly felborul valamelyik irányba. Abból ha az egyik félnek folyamatosan irányítania kell a másikat, ha huszonéves, ,,felnőtt nők" ATM-nek nézik a barátjukat, vagy ha a viták végén mindig az egyik félnek kell bocsánatot kérnie, még soha nem alakult ki hosszútávú, boldog párkapcsolat.
A párkapcsolatokban kialakuló problémák 99 százalékáért mindkét fél hibás.
A maradék egy százalék a megcsalás, ott csak a csalfa fél hibáztatható. Az önreflexiót nem csak a jó kapcsolatok alapjának tartom, de azt gondolom, sokat hozzátesz a felelősségteljes gyerekvállaláshoz is. Az, hogy én itt részben a saját magam által elkövetett hibákról beszélek, egy tök szimpatikus dolognak tűnhet, de sajnos nagyon kevesen tudják ezt megtenni. Ha egy kapcsolatban mindkét fél megvizsgálja, hogy ő maga miben hibázott, és mindkettejükben megvan a képesség, hogy beismerjék a saját hibáikat, ott kezdődik a kapcsolat komolysága, elmélyülése. Amikor a szülőket savazom, akkor is arra mutatok rá legtöbbször, hogy képtelenek az önreflexióra, képtelenek magukba nézni, reflektálni a saját hibáikra még utólag is, annyira frusztráltak, ezt pedig azért hozom gyakrabban szóba, azért dühít fel jobban, mivel ők egy ártatlan életet tesznek tönkre.
A másik hiba, amit többször elkövettem, hogy meg akartam változtatni a másikat. Nagyon fontos, hogy a másikat önmagáért szeresd, ha pedig ez nem megy, akkor add meg másnak a lehetőséget, hogy önmagáért szeresse őt. Persze, egy kapcsolat alkalmazkodással jár, de amikor már arról van szó, hogy ,,megváltozok a kedvedért, olyan leszek, amilyet akartál", akkor az már régen rossz. Nem a másik kedvéért kell megváltozni, nem azért, hogy megfelelj a másiknak, hanem mindenkinek a saját érdekében, hogy ő maga többet tudjon beleadni egy kapcsolatba. Ennek a jobb emberré válásnak belülről kell jönnie, ezt kierőszakolni, kipréselni a másikból semmi értelme. Nyilván egy önmagában bizonytalan embernek ez élményt ad, ha a másik meg akar felelni neki, mivel önigazolást nyer, hogy ő egy olyan ember, akinek a hatására emberek változnak meg! Egy egészséges ember viszont látja, hogy hol a határ az összecsiszolódás, és az egymásért való megváltozás, erőszakos megfelelni akarás között.
Vannak, akik szerint a párkapcsolat alapja a bizalom, szerintem inkább az önismeret. Aki nem tudja, mit akar, az nem fog tudni mit nyújtani; aki pedig nem ismeri magát, az könnyen összejöhet olyannal, aki szintén nem. Az ilyen kapcsolatok jellemzője az olyan hiszti, ami tulajdonképpen ok nélkül történik: nem tudni, hogy miért, nem tudni, hogy mi rá a megoldás, és nem tudni, hogy meddig tart. Csak van. Az ok nélküli durcázás mellett ez olyan dolgoknak is a forrása, mint amikor valaki órákat fecseg a BFF-eiről, kivel veszett éppen össze, ki az, akit közösen utálnak, kinek milyen színű a körömlakkja/kocsija, vagy ki mennyivel húzta le a szüleit. Az önismeret nélküli ember nagyon lelkesen beszél másokról, a maga semmitmondó, felületes módján, ez pedig egy önismerettel rendelkező ember türelmét hamar kimerítheti. Szintén ennek köszönhető, és szintén független a nemektől az önbántalmazós hiszti, amikor az egyik fél megzsarolja a másikat, hogy kárt tesz magában, ha elhagyja/még egyszer megtesz valamit/mond valamit stb.
Az önismeret mellett nagyon fontos a kompromisszumkészség is. Ennek akadálya is általában az egó, a kompromisszumokat úgy éli meg a legtöbb ember, hogy ezzel feladja magát, felad valamit, letörik egy rész az egójából. Ezt a hibát én is elkövettem, de azért vannak nálam durvább esetek: tudok olyan kapcsolatról (sőt, most már több ilyenről is), ahol az is egy probléma volt, hogy a két fél nem tudott megegyezni, hogy hagyják-e a másikat aludni. Aludni. Annál, hogy a szeretett másik fél átélje a világ egyik legcsodálatosabb érzését, és aludjon, fontosabbnak bizonyult az, hogy az illető az igazát bizonygassa! Gondoljunk bele: Morvai Krisztina és Baló György egy hosszú házasságot tartott fenn, három gyereket neveltek fel úgy, hogy teljesen mást gondolnak a világról, teljesen ellentétes politikai nézeteik vannak; mások meg azon nem tudnak megegyezni, hogy hagyják-e a másikat aludni; megsértődnek, ha a másik nem ért egyet velük valamiben; hisztiznek, ha valami nem úgy van, ahogy ők azt eltervezték
A szerepel-alkalmazkodik, a beszél-hallgat, és a fizet-pózol viszonyok tökéletesen mutatják be azt, miért kártékony egy párkapcsolatra nézve az, ha az egyensúly felborul valamelyik irányba. Abból ha az egyik félnek folyamatosan irányítania kell a másikat, ha huszonéves, ,,felnőtt nők" ATM-nek nézik a barátjukat, vagy ha a viták végén mindig az egyik félnek kell bocsánatot kérnie, még soha nem alakult ki hosszútávú, boldog párkapcsolat.
A párkapcsolatokban kialakuló problémák 99 százalékáért mindkét fél hibás.
A maradék egy százalék a megcsalás, ott csak a csalfa fél hibáztatható. Az önreflexiót nem csak a jó kapcsolatok alapjának tartom, de azt gondolom, sokat hozzátesz a felelősségteljes gyerekvállaláshoz is. Az, hogy én itt részben a saját magam által elkövetett hibákról beszélek, egy tök szimpatikus dolognak tűnhet, de sajnos nagyon kevesen tudják ezt megtenni. Ha egy kapcsolatban mindkét fél megvizsgálja, hogy ő maga miben hibázott, és mindkettejükben megvan a képesség, hogy beismerjék a saját hibáikat, ott kezdődik a kapcsolat komolysága, elmélyülése. Amikor a szülőket savazom, akkor is arra mutatok rá legtöbbször, hogy képtelenek az önreflexióra, képtelenek magukba nézni, reflektálni a saját hibáikra még utólag is, annyira frusztráltak, ezt pedig azért hozom gyakrabban szóba, azért dühít fel jobban, mivel ők egy ártatlan életet tesznek tönkre.
A másik hiba, amit többször elkövettem, hogy meg akartam változtatni a másikat. Nagyon fontos, hogy a másikat önmagáért szeresd, ha pedig ez nem megy, akkor add meg másnak a lehetőséget, hogy önmagáért szeresse őt. Persze, egy kapcsolat alkalmazkodással jár, de amikor már arról van szó, hogy ,,megváltozok a kedvedért, olyan leszek, amilyet akartál", akkor az már régen rossz. Nem a másik kedvéért kell megváltozni, nem azért, hogy megfelelj a másiknak, hanem mindenkinek a saját érdekében, hogy ő maga többet tudjon beleadni egy kapcsolatba. Ennek a jobb emberré válásnak belülről kell jönnie, ezt kierőszakolni, kipréselni a másikból semmi értelme. Nyilván egy önmagában bizonytalan embernek ez élményt ad, ha a másik meg akar felelni neki, mivel önigazolást nyer, hogy ő egy olyan ember, akinek a hatására emberek változnak meg! Egy egészséges ember viszont látja, hogy hol a határ az összecsiszolódás, és az egymásért való megváltozás, erőszakos megfelelni akarás között.
Ahhoz, hogy sok-sok Open-when borítékot tudj készíteni, elengedhetetlenek a közösen szerzett élmények. Részben a saját hibámból, részben a lány életuntságából, de az én előző kapcsolatomban is előfordult korábban olyan, hogy a napjaink kizárólag munkával és a telefon nyomkodásával teltek, játékkal, Messengerrel, céltalan netezgetéssel. Ez óriási lökést ad a lejtőn. Az összetartozás-érzést, amit a közösen átélt, együtt szerzett élmények adnak, semmi nem pótolja, és az is fontos, hogy ezeknek az élményeknek a kommunikációja befelé, egymás felé történjen. Hiába fekszetek egymás mellett, ha mindkettőtök kifelé kommunikál a telefonján, az nem fog egy bensőséges élményt nyújtani. Ezért kergetik örökké a boldog párkapcsolatot a kifelé élő emberek, és ezért nem érik utol soha; illetve ez magyarázza azt is, amikor a hosszú házasságban élők, miután a gyerekek elköltöztek a szülői házból, újra ,,randizni" kezdenek. Mivel addig a gyerekek álltak a középpontban, a hirtelen jött, közösen eltöltött idő váratlanul éri az embereket, így eszmélnek rá, hogy kevesebbet foglalkoztak egymással. Ugyanez az élmény ér akkor is, ha egy-egy napra elteszitek a telefont, csak amíg a gyerekek felnevelése egy természetes folyamat, addig a telefonozás éppen természetellenes.
A Messenger egymás között sem biztosít olyan hatékony kommunikációt, mint az élő, személyes beszélgetés, szóval érdemes törekedni arra, hogy minél kevesebb időt töltsetek Messengeren, és minél többet élőben. Ha egy kapcsolatban túl nagy arányban fordul elő internetes kommunikáció, az amiatt is széteséshez vezethet, hogy az online felületeken mindenki igyekszik kizárólag a legjobb oldalát kihangsúlyozni, személyesen pedig ez nem mindig sikerül. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, és minél hamarabb kiderül, hogy ezekkel együtt tudnál-e élni hosszútávon, vagy sem, annál nagyobb esélyt adsz magadnak egy boldog párkapcsolatra. Mindkét fél egyformán felelős a másik hangulatáért, lelkesedéséért, amit Messengeren nagyon nehéz fenntartani, ha az embernek nagyobbak az igényei, mint néhány pucér kép. Ezért tartom haszontalannak első találkozáskor a mozit. Szerintem ez azoknak az embereknek való, akik nem érzik felkészültnek magukat arra, hogy fenntartsák a másik érdeklődését, lelkesedését, így legalább arra a másfél-két órára is mások szerepelnek, nem ő. Addig se derülnek ki a hibái! Addig se neki kell teljesíteni, lekötni a másik figyelmét! Addig sem kell megnyílni, addig sem kell témákat bedobni a közösbe: majd a film után beszélünk a filmről! Természetesen, ha már ismeritek egymást, jó program tud lenni a mozi, de elsőre általában ezt a szerepet tölti be a félősebbeknél.
A boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatokra sem az iskolázottság, sem az anyagiak nincsenek befolyással. Mindkettőre iszonyúan sok az ellenpélda: elég a lúgos orvosra gondolni, akit sajnos a diplomája sem akadályozott meg abban, hogy ne legyen házasságtörő, és ne az egója vezérelje végül a kegyetlen tettéhez. Rajta kívül is ismerhetünk olyan diplomás, vagy jó anyagi helyzetben lévő embereket, akiknek a házassága pocsék, és van számos olyan pár is, akikről, bár nem élnek túl jó körülmények között, a bensőséges, harmonikus viszony már abból érezhető, ha együtt töltünk velük egy napot. A pénz nem csak, hogy nem boldogít, de egy kapcsolatot sem tesz jobbá, viszont sokan még mindig nem tudnak ettől elvonatkoztatni. Az önreflexió, a kiegyensúlyozottság, és ha nem egymás használatára, hanem egymás szeretetére épül fel a kapcsolat, az a tartósság szempontjából minden pénzt megér. Jobb esetben a párkapcsolat egy olyan szekér, ami magától is halad, de ha azt szeretnénk, hogy bensőségesebb legyen, elmélyüljön akkor lökni, hajtani kell, dolgozni kell rajta, közösen.
Persze, befeküdni a szoliba, meg elmenni körmöshöz ennél sokkal egyszerűbb.
Kihagytam valami olyat, ami elengedhetetlen az ideális párkapcsolathoz? Írd meg itt, vagy a Felnőtt szemmel Facebook-oldalán! A sugar daddy-sugar baby kapcsolatokról, a bántalmazó kapcsolatokról, és a kislány és a nő közti különbségekről is olvashatsz az oldalon, a többi témához pedig nézd végig a címkéket!
A Messenger egymás között sem biztosít olyan hatékony kommunikációt, mint az élő, személyes beszélgetés, szóval érdemes törekedni arra, hogy minél kevesebb időt töltsetek Messengeren, és minél többet élőben. Ha egy kapcsolatban túl nagy arányban fordul elő internetes kommunikáció, az amiatt is széteséshez vezethet, hogy az online felületeken mindenki igyekszik kizárólag a legjobb oldalát kihangsúlyozni, személyesen pedig ez nem mindig sikerül. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, és minél hamarabb kiderül, hogy ezekkel együtt tudnál-e élni hosszútávon, vagy sem, annál nagyobb esélyt adsz magadnak egy boldog párkapcsolatra. Mindkét fél egyformán felelős a másik hangulatáért, lelkesedéséért, amit Messengeren nagyon nehéz fenntartani, ha az embernek nagyobbak az igényei, mint néhány pucér kép. Ezért tartom haszontalannak első találkozáskor a mozit. Szerintem ez azoknak az embereknek való, akik nem érzik felkészültnek magukat arra, hogy fenntartsák a másik érdeklődését, lelkesedését, így legalább arra a másfél-két órára is mások szerepelnek, nem ő. Addig se derülnek ki a hibái! Addig se neki kell teljesíteni, lekötni a másik figyelmét! Addig sem kell megnyílni, addig sem kell témákat bedobni a közösbe: majd a film után beszélünk a filmről! Természetesen, ha már ismeritek egymást, jó program tud lenni a mozi, de elsőre általában ezt a szerepet tölti be a félősebbeknél.
A boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatokra sem az iskolázottság, sem az anyagiak nincsenek befolyással. Mindkettőre iszonyúan sok az ellenpélda: elég a lúgos orvosra gondolni, akit sajnos a diplomája sem akadályozott meg abban, hogy ne legyen házasságtörő, és ne az egója vezérelje végül a kegyetlen tettéhez. Rajta kívül is ismerhetünk olyan diplomás, vagy jó anyagi helyzetben lévő embereket, akiknek a házassága pocsék, és van számos olyan pár is, akikről, bár nem élnek túl jó körülmények között, a bensőséges, harmonikus viszony már abból érezhető, ha együtt töltünk velük egy napot. A pénz nem csak, hogy nem boldogít, de egy kapcsolatot sem tesz jobbá, viszont sokan még mindig nem tudnak ettől elvonatkoztatni. Az önreflexió, a kiegyensúlyozottság, és ha nem egymás használatára, hanem egymás szeretetére épül fel a kapcsolat, az a tartósság szempontjából minden pénzt megér. Jobb esetben a párkapcsolat egy olyan szekér, ami magától is halad, de ha azt szeretnénk, hogy bensőségesebb legyen, elmélyüljön akkor lökni, hajtani kell, dolgozni kell rajta, közösen.
Persze, befeküdni a szoliba, meg elmenni körmöshöz ennél sokkal egyszerűbb.
Kihagytam valami olyat, ami elengedhetetlen az ideális párkapcsolathoz? Írd meg itt, vagy a Felnőtt szemmel Facebook-oldalán! A sugar daddy-sugar baby kapcsolatokról, a bántalmazó kapcsolatokról, és a kislány és a nő közti különbségekről is olvashatsz az oldalon, a többi témához pedig nézd végig a címkéket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése