2018. március 3., szombat

Büszkeség | balítélet | beképzeltség | körülmények áldozatai | #nincsjogodhozzá

Büszke lehetsz magadra! Milyen felhanggal szoktuk ezt kimondani? Általában pont azt fejezzük ki vele, hogy az illető szégyellje el magát, húzza össze magát, maradjon csenden.

Kevésbé szembetűnő, de így állunk a büszkeséghez is. Nemrég olvastam egy olyan blogbejegyzést, ahol azt írják, ez egy generációs probléma, és a maifiatalokat szerénységre nevelik, meg arra, hogy ne legyenek büszkék arra, ha elértek valamit. Szerintem ez nem a maifiatalok problémája, ezzel felnőttek is ugyanúgy küzdenek, sőt! Mindenkiből irányíthatatlan mértékben ömlik a büszkeség a közösségi médiába, viszont, ha más büszke, az már egy kicsit zavarja őket, hiszen valójában maguk sem azok. Egészen addig nem is zavarja őket nagyon, amíg mélyen, belül el nem ismerik, hogy az illetőnek oka van a büszkeségre. Hogy az, amire büszke, arra, bizony, ők is büszkék lennének. Ilyenkor hangzik el gyakran a következő mondat:

beképzelt vagy!

Beképzelt vagy, ha részletes, reális, mély önképed van. Ha tudod, miben vagy jó, és nem félsz használni. Ha téged nem lehet reklámokkal elbizonytalanítani, betörni, mert pontosan tudod, mit akarsz, ha pedig nem, akkor azt, hogy kire hallgass. Ha olyan elvárásaid vannak, amiket te magad is nyújtasz. Ha bűntudat nélkül veted ki az életedből azokat, akik nem felelnek meg az elvárásaidnak.


Ha mersz külön utakat járni, az egyértelműen arra utal, hogy beképzelt vagy. Egyedül? Anélkül, hogy segítene bárki is? Anélkül, hogy megkérdeznél bárkit is? Vedd már észre magad! Nem látod, hogy itt mindenki azt hajtogatja, hogy neki ez úgyse sikerülhet? Hogy ő béna a főzéshez, az íráshoz, a dartshoz, vagy a párkapcsolatokhoz? Alkalmazkodj hozzánk, beszélj te is ilyen szépen magadról!

Te fiatal lányként nem lájkolod a női önbizalomedzőt? Nem olvasod el a légy önmagad-cikkeket? Látod, ez is azért van, mert beképzelt vagy! Azt hiszed, majd enélkül is önmagad leszel, mi? Nem pózolsz, nincs szükséged az emberek állandó visszajelzésére ahhoz, hogy békében élj magaddal, nem félsz attól, hogy mit fognak rólad gondolni, tehát biztos, hogy beképzelt vagy. Nem tartod magad kövérnek? Nem tartod magad csúnyának? Hé, ebben a társaságban mindenki, minden nap célozgat rá! Itt minden lány azt közvetíti a világ felé, hogy kövérnek tartja magát, ha így folytatod, ki fogunk közösíteni.

Büszke lehetsz magadra...

Te mindig kimondod, amit szeretnél? Mi ez a beképzeltség? Itt, nálunk, az a szokás, hogy csak célozgatunk rá. Majd a másik rájön! Ő is ilyen, mi is ilyenek vagyunk, elnézzük egymásnak. Mi az, hogy odaszólsz a másik csókolózós képe alá? Te normális vagy? Nem értesz hozzá, nincs jogod hozzá, nincs közöd hozzá, nem azért állította nyilvánosra a fotóját, hogy az ilyen beképzelt emberek, mint te, odaírják, hogy nem ezzel kéne lájkot vadászni! Maradj csöndben, hadd terjedjen minden, ami álságos!

Te jól érzed magad egyedül? Szingliként? Te jó ég, ehhez mennyire kell beképzeltnek lenni? Tudod, mi úgy szoktuk ezt, hogy ha már nem jó valakivel, akkor még vele maradunk, amíg nem találunk egy következőt. Addig még élvezzük az előző figyelmét, hiszen, ha rájön, hogy elveszíthet, akkor mindig teper utánunk, a másik meg, amíg meg nem kap, szintén. Így kell ezt csinálni! Így egyszerre két oldalról is függünk. Téged nem lehet szexszel, kajával meg dicsérgetéssel megtartani? Mit képzelsz magadról, mit akarsz még? Toronyórát lánccal? Netán nyelvvizsgát és gyakorlatot nem szoktál elvárni, te kis nagyravágyó?

Talán te tudsz ennél többet nyújtani? Múltkor azt mondtad, nem jönnél össze egy olyannal, aki árulta a testét, és olyannal sem, aki korábban egy drogfüggővel volt együtt. Na, mintha a te össze-vissza gondolataid több forintot érnének, igaz? Nehogy már többnek képzeld magad ezeknél az embereknél! Mi se vagyunk ilyen nagyra magunkkal, na. Örülj, hogy törődik veled valaki, és nem kell tenned magad, citromlevet innod a kamerában, meg mindenféle challenget csinálnod, hogy figyeljenek rád. Fogd már vissza magadat!

Te szinte soha nem vagy féltékeny? Ráadásul átlátsz a sok, magabiztosnak tűnő kis elveszett lányon, aki az őrületbe kergeti a féltékenységével a barátját, miközben nem hallja senki más? Ennél beképzeltebb már aligha lehetnél. Tuti, hogy te is ezt csinálod! Jajj, hát mindenki ezt csinálja, amikor kettesben van a barátjával! Ugye, mindenki ezt csinálja?

Tessék? Neked nem a pocakod, meg a csíkos bőröd jár a fejedben az ágyban? Beleadsz apait-anyait, ösztönösen, ami a csövön kifér? Ne már! Azt hittem, mindenki az anyajegyére meg a vastag combjaira gondol közben, csak az ilyen beképzeltek nem, mint te. Szégyenlősködnöd kellene, egy helyben feküdni, meg eljátszani a cuki béna kislányt! Mi mind így csináljuk, a többi a fiú dolga! Neked is így kéne, hát mi vagy te, pornós?

Tisztában vagy azzal, hogy mindenkinek más az ízlése, és meg se kérdezed a barátnőid, barátaid, milyen emberrel jöjj össze? Csak úgy idehozod és bemutatod nekünk? Ne már! Nálunk az a szokás, hogy mindenki elküldözgeti a barátnőinek az összes képet a kiszemeltjéről, és csak akkor mutathatja be nekünk, ha mi is azt mondjuk neki, hogy tetszik. Vannak szabályok, be kéne őket tartani! Nem pedig különcködni, meg beképzelteskedni.

Te visszaszólsz a zaklatás ellen? Beleállsz nyíltan konfliktusokba, vitákba? Mi úgy szoktuk, hogy leírjuk a véleményünket, aztán töröljük, ha a másiknak igaza van, ha pedig nagyon sokan lájkolják őt, akkor tiltjuk. Így kell vitázni! Mi? Nyitott küzdelem, érvekkel és cáfolatokkal? De nagyra vagy magaddal, te biztos mindent jobban tudsz! Igaz, hogy mindig lehetőséget hagysz a vitára, és nem tudunk ellenérvelni, de ezt sokkal kényelmesebb mondanunk, és különben is, az emberek így nekünk fognak hinni, hiszen ők sem tudnának szembeállni veled.

Te sose azt nézed, hogy hogyan tudnál beilleszkedni egy társaságba, hanem, hogy megéri-e beilleszkedni egy társaságba. Ez is jól mutatja a beképzeltséged.

Aspergeres vagy? Introvertált vagy? Nem köszöntél vissza, amikor az előbb félhangosan köszöntem neked? Beképzelt! Igaz, hogy el voltál gondolkodva, vagy fülhallgató volt a füledben, de akkor is beképzelt vagy. Azt mondod, téged kisbabák és kisállatok nélkül is lájkolnak az emberek? Nem vagy te egy kicsit... beképzelt? Nálunk mindenki ezeket használja ahhoz, hogy többen lájkolják, használd fel őket te is! Önmagadért senki nem fog téged sokáig kedvelni, muszáj melléd egy baba vagy egy kisállat is a képekre, úgy a biztos! Erre nyomják az imádomot az emberek, ez kell nekik, nem az idióta cikkeid! Ja, hogy az az imádom ilyenkor nem a személyiségednek szól? Pff, na, megszólalt a beképzelt.

Az, hogy az emberek jó és rossz oldalát összeveted egymással, nem objektivitás, hanem beképzeltség. Az élet olyan, mint az Insta meg a Facebook! A barátaidról csak jót, akit utálsz, azt meg járasd le! Nincs olyan, hogy akivel nem értesz egyet, azt egy másik esetben elismerd; vagy a barátaidnak megmondd a frankót, ha hülyeséget csinálnak. Hát mit képzelsz magadról, hol élsz te? Egy-két szóval összetöröd mások gondosan felépített Insta-imidzsét? Aki szegénynek hazudja magát, arról azt mondod, mindig is jómódban élt, aki gazdagnak hazudja magát, ahhoz leírod, hogy szegény? Áhh, tudod, melyik szót keresem... megvan, a beképzeltet.

Szereted az életedet? Azt csinálod minden nap, amit szeretnél? Ezt is csak az ilyen beképzelt emberek mondják, mint te! 

Nem zavar, hogy mások eközben gyűlölik az életüket, és bántják magukat szavakkal, tettekkel, tárgyakkal? Cikket írtál erről? Pff, beképzelt. Ha lenézel az alattad lévőkre, és éppen nem figyel senki, akkor beléjük kell taposni, vagy rúgni! A segítség csak az Instán meg a Facebookon menő, nem kell cikket írni minden hülyeségről! Te értelmet akarsz adni mások életének? Mit képzelsz magadról, ki vagy te?

Micsoda? Te nem nézel fel élettapasztalat nélküli, marketingelt tinisztárokra? Hé, te talán többre tartod magad 15-17 éves "énekeseknél"? Mit képzelsz, tudod mit értek már el, mit tettek le az asztalra? A te nevedre csak szaros futóversenyeket, meg újságcikkeket dob fel a Google, ezeket a dalokat pedig egyedül ők írták, a klipekben lévő kocsiért is egyedül ők dolgoztak, egyedül rendezték meg a jeleneteket, egyedül írták a dalszövegeket! Nem hiszed? Pff, látod, sehol nem vagy hozzájuk képest!

Ha a belőled kilógó csövek tartanának életben, és felügyelnék, ahogy egy lepusztult kórházi vécében mosakszol, még akkor is inkább a saját életedet élnéd, mondjuk, Harry Styles-é helyett? Micsoda beképzeltség! Tuti, hogy cserélnél! Cserélnél vele akármikor, mi? Nem? Soha? Naaa, tudom, hogy cserélnél vele! Nem?

Hát, akkor nem tudok mást mondani, mint, hogy büszke lehetsz magadra.


Néha sötéten látod a világot, de pontosan tudod, hogy hol a helyed, mennyit érsz benne. Nem próbálod többnek eladni magad az Instán, nem akarod, hogy a hozzászólók bizonygassák helyetted, hogy szép vagy, hogy jól nézel ki, ezzel kiegyensúlyozva az óriási különbséget az Insta-profilod és közted. Kézzelfogható dolgokat köszönhetsz egyedül magadnak, végzettséget, munkát, sporteredményt, fogyást vagy éppen tömegnövelést, saját főztöt, kézzel készített dolgokat, a saját kezeid munkáját. Ez az, ami igazán zavarja a körülmények áldozatait. Hogy te tudod, hogy mi mindent köszönhetsz magadnak, ők meg várják a semmire az elismerést. Te magadnak tartozol felelősséggel, ők az osztályuknak, meg a barátaiknak. Neked nincs szükséged rendezőkre, producerekre, marketingesekre ahhoz, hogy önállóan is megálld a helyed, ők meg olyanokra néznek fel, akiknek enélkül nem menne. Téged nem kell kiszolgálni, neked nem függ senkitől a sikered, te nem félsz a barátaid, a környezeted reakciójától. Megtehetsz bármit, azt csinálsz, amit csak akarsz, ráadásul mindezt teljesen egyedül. Ezért kapod ezeket a beszólásokat.

3 megjegyzés:

  1. Amúgy mostanában megfigyeltem néhány dolgot az osztálytársaimon:
    1. Tavaly még szétcseszegették az egyetlen csajt, akinek cigit ért a szája, de most már az osztály kb harmada (a mencik biztosan) füstölög mint a gyárkémény. Azt nem tudom, hogy hogyan szerzik? Mert a többségnek nincs idősebb haverja, ki meg csak nem adják nekik...
    2. A "depizéssel" is hasonló a helyzet. Tavaly még az osztály nagyobb része körberöhögte a "depis" srácot, most meg 3 lány versenyt vagdossa az ereit. És ez nem vicc volt. Az egyik csaj gyakorlatilag el szokott büszkélkedni vele, hogy rendszeresen magába vágja a körzőjét, meg jól elbeszélgetnek, hogy kinek hogyan gyógyulnak a sebei. Meg azt se értem, hogy az egyik felfedezte szépen a Wattpadot, ahol most írja, hogy milyen csúnyának találja magát. Na, a csaj tök vékony (40 kiló... még ő se tartja magát kövérnek) vörösesszőke hajjal (amivel mindig el szokott büszkélkedni, hogy milyen különleges). Az egyik másik meg az osztály egyik leggazdagabbja, szerető, mai napig házas szülőkkel, tízmillió baráttal, bármit megkap, a fél iskolának tetszik, és jelenleg jár egy másik osztálytársunkkal, mégis van oka sajnáltatni magát. Fel nem foghatom...

    VálaszTörlés

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...