2018. április 16., hétfő

A 40 legnagyobb elektropop megőrülés a gimiből [2008-2013]

Amikor azt írtam, mindenkinek gáz fiatalkora volt, teljesen komolyan gondoltam. Abban az időszakban nem tűnt gáznak, sőt, azon voltunk egész nap, hogy a legkevésbé legyünk azok. Szerintem senkit nem érdemes lenézni, megvetni, aki tanulás helyett a lányok/fiúk hajkurászásával, órák helyett néha a városban mászkálással töltötte az idejét, különtanár helyett iszogatni járt a barátaival, és tágabban értelmezte a szabályokat. Amikor már nem vagyunk gyerekek, de még nem vagyunk felnőttek, senki nem tud velünk mit kezdeni, eleinte mi sem találjuk a helyünket, és természetes, hogy addig tologatjuk a határainkat, amíg csak tudjuk. Mi is kapcsolatból kapcsolatba ugráltunk, kettesével vettük a La Fiestát, bárhol szívesebben voltunk, mint otthon, vagy az iskolában, és előfordult, hogy ha kedvünk tartotta, éjszakára sem mentünk haza.

(Forrás: YouTube)

Az alábbi listával szeretném mindenkinek visszahozni a lehető legmulatságosabb, legönfeledtebb, legártatlanabb, legnaivabb emlékeit. Azokat, amikre szívünk szerint a legkevésbé emlékeznénk vissza. Viszont, amikor mégis kutatni kezdünk valahol 5-10 év mélységében, elönthet bennünket egy jóleső nosztalgia, és rájöhetünk, hogy az idő bizony tényleg sok emléket megszépít, ellentétben a La Fiestával.



40. Don Omar & Lucenzo - Danza Kuduro


Ez volt a mi Despacitónk. És mennyivel jobban szerettük!




39. Flo Rida - 5, 4, 3, 2, 1


Ha volt zene, amit akkoriban a hangszóró mellett egy élmény volt közösen énekelni/ordibálni, az ez volt. Persze, az igazán 10 pontos az volt, aki nem csak a refrént tudta!




38. Will.i.am. & Britney Spears - Scream & Shout

Szalagavató afterünkön ez szétszedte a házat. 




37. Rihanna & David Guetta - Right now

Kissé letérünk az éneklős-ordibálós vonalról, de nem teljesen. Itt kezdték el egyre ügyesebben ötvözni az EDM-et a poppal, David Guettát Rihannával. Adtam!




36. Nicki Minaj - Starships

Instant elmosolyodás és éneklés bárhol, bármikor, ha megszólal.




35. Pitbull, Afrojack, Ne-Yo - Give me everything

,,Excuse me, but i might drink a little more than I should tonight" - és milyen igaza volt!





34. David Guetta, Flo Rida, Nicki Minaj - Where them girls at

Áhh, tudom, mindhárman voltak már, de ez a zene önmagában lefesti a gimis éveimet 3 perc 47 másodpercben. 2011 közepén ugyanolyan órám és hajam volt, mint Guettának. ,,Hey, hey, what can I say, day-d-d-day day day day day day!"




33. Calvin Harris & Rihanna - We found love

Ezt a számot 2011. október 7-én töltötték fel a YouTube-ra. Aznap találkoztam egy lánnyal. A következő két és fél évben ő volt a barátnőm. Kell még valamit írnom?




32. Kid Cudi vs. Crookers - Day'n'nite

Ó, te jó ég! A pult mögötti Kid Cudi mozdulatai kísértetiesen emlékeztetnek valakire.




31. David Guetta & Taio Cruz - Little bad girl

,,Nyugi, bőven lesz még David Guetta" - ez a mondat engem mindig ott marasztalt bárhol, bármilyen későn.




30. Inna - Hot

Létezett olyan ember, aki ezt nem szerette? A románok valami olyasmit találtak ki a 2000-es évek végén, ami nagyon bejött, és szerencsére nem csak nekem.




29. Avicii, Nicky Romero - I could be the one

Két nagy kedvencem, 2012/13-as szilveszteren nagyon nyomtuk rá!




28. Tim Berg - Seek Bromance

Kevesen tudták, hogy a Tim Berg név valójában Aviciit rejti. Strandolós, énekelős, táncolós, ezt a zenét bármi közben tudnám hallgatni, nem valószínű, hogy valaha megunom. 




27. Black Eyed Peas - I gotta feeling

Örök vita: ,,régi" Black Eyed Peas, vagy ,,új" Black Eyed Peas? Én az új mellett vagyok, ezt például az első hetekben hallgattam minden reggel az úton, amikor elkezdtem gimibe járni. Gondolnád, hogy David Guetta keze ebben is benne volt?




26. Guru Josh Project - Infinity 2008

Ó, igen, valahol itt kezdtek el az emberek odalenni az EDM-ért.




25. Swedish House Mafia - Don't you worry child

Öt évvel a megszűnésük után újra összeállt a Swedish House Mafia, és ismét csaptak egy hatalmas bulit az Ultrán! Az Axwell-Ingrosso duó se rossz, de úgy gondolom, az SHM csak Steve Angelloval teljes.





24. Inna - Love

Nekem ez jobban tetszett, mint a Hot. Tipikus Inna-hangzás, elronthatatlan.




23. Edward Maya - Stereo love

A 9. osztályom, úgy egészben.




22. Fluor & SP - Partyarc

Igen, amikor összeállítottam ezt a listát, éreztem, hogy ez itt sok lesz. Ez volt az a zene, amit nyilvánosan nem sokan mertek énekelni, de az egész 2010-es nyarat meghatározta.




21. DJ Antoine - Welcome to St. Tropez

Ez már egy kicsit drágább partiszemüveg, mint amit SP-n láttunk. Egy Hiro vagy Essemm klip után érdemes megnézni ezt, kissé nevetségesnek fognak hatni.




20. Far East Movement, The Cataracs - Like a G6

Tipikusan az a zene, amihez nem elég a fülhallgató, vagy a tablet. Ezt bizony hangfalról érdemes hallgatni, úgy az igazi! Tudtad, hogy a The Cataracs egyik tagja ma KSHMR néven gyárt zenét? Nem is rosszat, ráadásul.




19. LMFAO - Sexy and I know it

Ikonikus. Ha a távoli jövőben montázst készítenek a 2010-es évek zenéiről, ez főszereplő lesz. Ha valaki a 2011-es szilveszteren egy vidéki szórakozóhelyen szürke farmerben és fehér pólóban látott valakit wiggle-özni, az nem én voltam!

Szívem szerint előrébb raktam volna, de aztán rájöttem, hogy van itt még 18 gyöngyszem.




18. Pitbull, T-Pain - Hey baby

AutoTune! AutoTune mindenhol! Hónapokig a csengőhangom volt.




17. Flo Rida & David Guetta - Club can't handle me

Ez pedig az ébresztőm, vagy fél évig. A végén már utáltam. 




16. Laurent Wolf - No stress

Tíz éve feldobja bármelyik bulit, vagy fesztivált. Örök.




15. Fluor - Mizu

Sokáig a legnézettebb magyar YouTube videó volt. Fluor miatt akartam akkoriban Adidas Originals kabátot -  nem olyat, mint amilyen neki volt, hanem fehéret, fekete csíkokkal. Meg is vettem, amint találtam munkát.





14. Otto Knows - Million voices

Nyugtassatok meg, hogy nem csak én voltam oda ezért. Amikor kérdezték, mi ez az "é-é-é-é-é ó-ó-ó-ó-ó" zene, szinte csak én tudtam a címét.





13. David Guetta & Kid Cudi - Memories

A Stereo love-hoz hasonlóan, a 9. osztályomat jelenti ez a szám. Osztálytársamnak volt egy All the crazy shit I did tonight című mappája a gépén, ha abból most publikálna képeket, nagy bajban lennék.





12. Calvin Harris, Ellie Goulding - I need your love

A klipben tényleg csak eljátszották, hogy egy párt alkotnak? Egyébként, én az Outside-ot is szerettem, bár az kicsit később jelent meg.




11. Duck Sauce - Barbra Streisand

Ha volt valami, ami feldobta a 2010 őszi melankóliámat, az ez volt. Akinek négy vagy öt szótagból állt a neve, azét mindig behelyettesítettük Barbra Streisand helyére, és persze a dúdolás se maradt el.





10. Martin Garrix - Animals

Beértünk az első 10-be, bedurvult a buli. Épp a magyar érettségi tételeket olvasgattam, amikor jött ez a 17 éves srác, és megcsinálta a 2013-as nyarunkat, úgy egészben.





9. Flo Rida - Right round

Klasszikus.





8. Sak Noel - Loca people

Elérkeztünk odáig, amikor már ki sem látszódom az emlékekből. Létezik olyan, hogy a Buli bulira nem tudok bulizni, de erre tudtam?




7. Adele - Rolling in the deep (Tom Buster & Kidzoy remix)

Berakhattam volna az eredetit is, de nekünk ez volt meg. Most éppen kánont énekelek Adele-lel.





6. Skrillex - Bangarang

Innen már csak olyanok következnek, amiket szívem szerint mind első helyre raktam volna. Biztos vagyok benne, hogy ezt rajtam kívül sokan mások is, nem kell ahhoz szeretni a dubstepet, hogy elismerjük, zseniális lett. Takarítás közben még most is erre nyomom néha a felmosóval.





5. LMFAO - Party rock anthem

2011 nyarán, Hévizen egy osztálytársam nyaralójában két üres popcornos zacskóval a lábamon, félmeztelenül nyomtam a shuffle-t. Állítólag van róla videó.




4. PSY - Gangnam style

A K-Pop előtti időszak K-Popja, lovaglás ló nélkül. Imádtam ezt a táncot!





3. Yolanda Be Cool - We no speak americano

Hát, gyerekek, elérkeztünk a dobogóhoz! 2010 nyár, recsegős mini-hifi, MSN, minden nap strand vagy foci vb-nézés, és ez. El se hiszem, hogy ez a hangulat egyszer létezett.





2. David Guetta & Akon - Sexy Chick

Szerintem ez az a szám, amit a legtöbb (házi)buliban ordibáltam el kívülről, a legtöbbször. Gimis gólyabálunktól kezdve hónapokig nem tudtuk megunni, és persze a recsegős mini-hifiből ez is szólt végtelenítve.








1. Avicii - Levels

Vannak a gimis zenék, és van a Levels. Szívem szerint kb. tíz számot az első helyre raktam volna, de ezt nem múlta felül semmi. Azt gondolom, hogy mikor nagypapa koromban vissza fogok gondolni arra, milyen volt fiatalnak lenni, bulizni, elengedni magam, önfeledtnek lenni, és nosztalgiázni kezdek, ez lesz az első, ami eszembe fog jutni. Azóta sincs szám, amit annyiszor meghallgattam volna, mint ezt, bármikor, bármit feldob, azonnal.




Kihagytam valamit? Vagy nálad más lett volna az első? Írd meg itt, vagy szólj hozzá a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán!

4 megjegyzés:

  1. Szia. Szerintem csak 1-2 évvel lehetek idősebb nálad, de annyira jó volt ezt a listát végighallgatni. Pl nekem Innatol a Deserte rain volt a BEST!!! De ezeket a zenéit is szerettem. Edward Maya pedig annyi emlékez hoz elő belőlem, hogy itt mosolygok mint valami kisgyerek. Nagyon jó volt végignosztalgiázni ezt a listát. Köszönöm, hogy csináltál ilyen posztot. :) Szép hetet továbbra: Andrea.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Örülök, hogy tetszett! A Sun is up szintén befért volna még Innától. :D
    2011-ben jött Budapestre Edward Maya, és sikerült eljutnom. 3 száma volt, de mi is tényleg úgy örültünk neki, mint a kisgyerekek. :D

    Neked is szép hetet, és további sok sikert a történetedhez!

    VálaszTörlés
  3. Ez a válogatás most de jót tett a lelkemnek!:D Igaz én most taposom a középsulis éveimet, de ezek a számok most előidézték a régi (délután 4-től max este 9-ig tartó) osztálybulikat, főzéseket, amikor ugyanezeket a gyöngyszemeket hallgattuk agyba-főbe és ettől menőnek éreztük magunkat, mint "a nagyok". :D
    Egyedül amit hiányolok az a Call Me Maybe, mert anno minden csapból ez (IS) folyt még.
    Üdv: Kitti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jól esett végigmenni rajta! :) Igen, mi voltunk azok a "nagyok", akik most ti vagytok! :D
      Sok zene nem fért be ebbe a negyvenbe, lehet, hogy készíteni fogok még egyet, de nem mostanában, majd, ha nem számítotok rá.

      Törlés

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...