Eszter

Este bemutatlak a legjobb barátnőmnek. Örültem, hogy ez a mondat nem személyesen hangzott el, mert nem tudtam leplezni az arcomra kiülő ellenszenvet. Néhány másodpercig fintorogtam, és mintha megérezte volna, hamar hozzátette nyájas hangon: lejön hozzánk fél órára, aztán megy tovább. Egyáltalán nem könnyebbültem meg, pontosan tudtam, hogy ezt mennyire vehetem komolyan, és továbbra is azon voltam, hogy minél hamarabb letegyük.

***

A boltból kifelé mindketten egyszerre köszöntünk, és szokásához híven el se tette a dobozt, azonnal rágyújtott. Sosem tudtam megérteni, hogy lehet ilyen időben élvezni a cigizést: a nap már rég lement, de a délutáni hőség alig akart alábbhagyni. Az egyik üveget a nyakamhoz szorongattam, a másikat pedig úgy fogtam, hogy a törzse a csuklómat érje. Legszívesebben azonnal felbontottam volna az egyiket, de sejtettem, hogy hosszú lesz az éjszaka, és jobbnak láttam ínségesebb percekre tartalékolni. Bedobta a gyújtót a táskájába, és lassan elindultunk az elhagyatott, kietlen tisztáshoz, a patak mellé, ahol két napja is ültünk. Arról a padról még rálátni a házakra, még éppen odaér a lámpák fénye, de már nem vesznek észre minket a járókelők.

Kép: 4ever.eu

Az elmúlt napokban sokat hallottam Eszterről. Már látatlanul biztos voltam benne, hogy önállóan is nehezemre esne elviselni, kettejük társaságának bevállalásával pedig tárt karokkal rohantam a vesztembe, pontosabban sétáltam. Az egyetlen dolog, ami vigasztalt, hogy két sört vettem, legalább addig sem kellett fognom a lány kezét. Tavasz óta nem volt olyan lány, akire magamban úgy hivatkoztam volna, hogy a barátnőm. Mindenki csak a lány volt, ő pedig az a lány, aki áthívott hétvégére. Ez már éppen elég volt ahhoz, hogy a lehető leglassabban teljenek az órák, és biztos voltam benne, hogy Eszter sem fog lendületből a percmutatóba rúgni a jelenlétével.

Néhány érzelemmentes csók után, a lány arca mellé bámulva észrevettem egy alakot a távolban, aki letért a járdáról. Elkezdtem belemélyedni olyan gondolatokba, mint hogy mennyire hasonló lehet egy géppel csókolózni, és vajon hogyan tisztítanának egy ilyen gépet, közben pedig azon vettem észre magam, hogy egyre inkább várni kezdtem Esztert. Bárki is ő, bármi is fog történni, ki fog zökkenteni ebből az állapotból, erre a kizökkenésre pedig égető szükségem volt. Még egy kettesben töltött, egymásba gabalyodós éjszakát nehezen bírtam volna ki, legrosszabb esetben pedig úgyis elköszönök, és otthagyom őket, ahogy azt már hatvanszor eljátszottam magamban a metrón. Az alak egyre közeledett, én pedig úgy éreztem, a lehető legtöbb helyzetre fel vagyok készülve, de amit megláttam, mégis váratlanul ért.

 - Sziasztok!

Beletelt néhány másodpercbe, mire tudatosult bennem, hogy az elmélyített torokhang milyen jól illik az elém táruló látványhoz. Az árnyékból egy sovány, beesett szemű alak lépett ki rövid, tépett frizurával. Karakteres, határozottan fiús arcát az egyik oldalon egy hegyes szemöldökpiercing, a másik oldalon pedig egy szimmetrikusan borotvált csík erősítette. A lány korábban már mondta, hogy Eszter terhes, de sovány teste, és alig gömbölyödő hasa az éhező afrikai kisgyerekek látványára emlékeztetett, így pedig még inkább zavarba jöttem a hófehér bőrű lánytól.

 - Hú, te tényleg jól nézel ki! - fogta meg a karomat, ahogy két puszi között bemutatkozott.

Miközben megakadtam a tényleg szón, ösztönösen elhúzódtam: nem azért görnyedtem előre a kedvenc fekete trikómban, mert annyira tetszelegni akartam neki, egyszerűen csak melegem volt, és csak úgy volt kényelmes, ha magamhoz tartom az üvegeket. Egyébként is utáltam, ha megérintenek, főleg, ha olyan, akit akkor látok először. Eszter felült a pad másik oldalára, és - mintha ez a érkezéshez tartozna - ösztönösen elővett egy doboz cigit, és felém nyújtotta.

 - Nem kérek, köszi - mondtam már vagy huszadjára azon a héten.
 - Ricsi mondta, hogy nekem se kéne, de leszarom.

Néhány belsős poén után kiderült, hogy Ricsi a barátja, aki a közös gyerekük egészségéért aggódott lelkesen. A két lány sajátos megbeszélnivalói után már az első fél órában lejátszottuk szinte az összes sablon jelenetet, párbeszédet, ami csak létezett. Mióta edzek, milyen vagyok szemüveg nélkül, hadd próbáljam fel, hol vettem a cipőm, van-e kutyám, mi a kedvenc piám, zeném, hova járok bulizni. Ezt megelőzően öt-hat lánnyal találkozhattam ismerkedési céllal, de ezeket már akkor halálra untam. Az egyik kevésbé gáz pillanatban felálltam, és a pad szélének a segítségével felbontottam az első sörömet.

Mielőtt belekezdtünk volna a hányós-sírós sztorikba, feltűnt, hogy ez a lány a szokásosnál is jobban unja az életét. Vajon milyen szerepet tölthet be az osztályában? Húsz év körül lehetett, ahogy a kiszemeltem is, de ő csak kétszer bukott, Eszter viszont háromszor. A lánynak is érett a harmadik, húztam is azzal minden nap, hogy az anyjáék nem tudnak a matek pótvizsgáról, ilyenkor mindig befogta a szám - a szájával. A kérdés, hogy milyen szerepet tölt be, természetesen költői, hiszen csak rá kell nézni, és azonnal szembetűnik, hogy ő menő. Nem Ricsi volt az utolsó, akiről úgy beszélt, mintha őket mindenki ismerné - minden szavából érződött, hogy őt nem csak az egész iskola, de az egész város ismeri, és nekem bizony tudnom kellene keresztnév alapján, hogy az ő ismerősei kicsodák.

 - Esküszöm, ha normálisabb lenne, át is cuccolnék hozzá. Nem érdekelne, mit szólnak anyámék. Amúgy, te szoktál szívni? - tette fel az egymillió forintos kérdést felém fordulva, én pedig egy gyors pislogással visszakapcsolódtam a beszélgetésbe.
 - Nem.
 - Pedig néha jó az.

Durcásan felemelte az orrát, és a levegőbe fújta a füstöt. Nem tudtam nem a hasára nézni, szerencsére egyikük sem olvasta le az arcomról a gondolataimat. Más gyerekek szerelemből születnek, ő pedig hát... miből fog? Figyelemhiányból? A suliban ezzel biztosan magára vonja a figyelmet, lazának, bevállalósnak fog tűnni, akit nem érdekel semmi, szóval ebből a szempontból telitalálat a terhesség. Társfüggőségből? Elhintette egy félmondatban, hogy már általánosban 18 éves fiúk futottak utána. Azt gondolta, erre majd elismerően bólogatok, de látszott rajta, hogy azóta is legalább annyira szomjazza a visszajelzést, mint én a kezemben lévő sört. Minden mozdulata, gesztusa, szava arról árulkodott, hogy ő itt valaki, aki jobb, mint én, és éreztem rajta a késztetést, mintha ezt a gondolatot folyamatosan bizonyítania kellett volna magának. Ő nem tudott csak úgy létezni! Neki bizony mindig mennie kellett valahova, csinálnia kellett valamit, részt kellett vennie valamiben, és aztán mindezt elő kellett adnia másoknak, hát ő Az Eszter! Akkor még nem ismertem fel a depressziót és a különféle zavarokat, csak úgy éreztem magam, mintha hirtelen az osztályomból azzal a két lánnyal jöttem volna ki inni, akikkel soha nem akartam időt tölteni. Nem úgy láttam őt, mint akinek magával van problémája, én magam éreztem úgy, hogy nekem is olyannak kellene lennem, mint ő, hogy elfogadjanak, és részt tudjak venni a beszélgetésben. Két lehetőséget láttam: vagy változtatok a viselkedésemen, és bekerülök abba a körbe, akikre Eszter mások előtt a keresztnevén hivatkozik magyarázat nélkül, vagy ilyen maradok, és továbbra is kívülállónak érzem magam.

Amikor elkezdtek a fiatalabb fiúk vs. idősebb fiúk-dilemmán vitatkozni, elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a második üveget is kibontsam. Folyton a babán gondolkodtam, egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, hogy egymás oltogatása, a tízéves nyári slágerek és a vaníliás cigi említése mellett egész este nem került szóba.

 - Amúgy mi lesz a neve? - szóltam közbe ismét az általam legkevésbé gáznak tartott pillanatban.

Mindketten úgy néztek rám, mintha valami rosszat mondtam volna. Eszter tekintete előbb váltott szúrósról flegmára.

 - Még nem tudom. Igazából nem tudom, lehet, nem is akartam.
 - Na látod, tudtam, hogy be fogsz farsulni - nevette ki a barátnője, némi elégedettséggel az arcán.
 - Nem tudom. Nem akarok meghízni. Meg anyám alig eteti a kutyát, mindent nekem kell csinálnom otthon, nem hagyhatom ott. Nem tudom mi lesz, Ricsihez se vihetem.
 - A kutyát?
 - Nem, anyámat.

Egyszerre nevettek fel a hangsúlyon, és erre még belőlem is kiszaladt egy kisebb kuncogás. Bűntudatot éreztem.

 - Látod, mondtam én, hogy hasba kéne rúgni! Véletlen elestél, aztán annyi. Nem fog fájni, nem kell itt a para.

Kis híján megakadt a torkomon a sör. Ezt a ,,viccet" nekem is ellőtte már néhányszor, szó szerint, hogy ezt kellene tenni Eszterrel, de semmivel sem volt kevésbé hátborzongató, mintha akkor dobta volna be elsőként. Meggondolatlan, felelőtlen lány volt, gyakran cselekedett viccből, és Eszterhez hasonlóan bármit megtett azért, hogy történeteket mesélhessen magáról, amikkel magára vonzza egy társaság figyelmét.

 - Hagyjad már! - nevette el magát Eszter, és a tekintete közönyösről fokozatosan átváltott olyanra, mint aki azt akarja sugallni: úgyse mered.
 - De, komolyan, neki is jobb lenne, meg neked is. Ricsinek meg majd mondjuk, hogy leestél a lépcsőn. Úgyis állandóan be vagy szívva-fújva.

Egyedül én ittam hármunk közül, mégis egyre kevésbé tudtam leplezni a döbbenetemet. Szorongattam az üveget, és egyáltalán nem azért, mert kellemesen hűvös volt. Kívülről úgy éreztem, most velük kellene nevetnem ahhoz, hogy elfogadjanak, belül viszont egyáltalán nem éreztem késztetést rá, pedig ahogy elnéztem, náluk a hangulat éppen ezzel hágott a tetőfokára. Féltem. Szóba került, hogy Eszter olyan mint az anyja, mert ő szokott állandóan jajgatni, meg farsulni, neki se kellett több, és felállt.

 - Na, gyere! Akkor csináld! - mondta éppen azzal a hangsúllyal, mint amikor a nálunk is hangosan viccelődő lányokról képtelen vagyok eldönteni, hogy komolyan gondolják-e.
 - Az orvos helyett is én dolgozzak?

Óvatosan a számhoz emeltem az üveget, de nem vettem le a tekintetemet az egymással szemben álló, nevetgélő lányokról. Akkor tudatosult bennem, hogy az elmúlt pár percben két ujjamon is szétszedtem a körmöm mellett lévő bőrt. Fogalmam sem volt, hogy mit keresek ott, olyan érzés volt, mintha képtelen lettem volna felébredni egy rossz álomból. Miféle rémálom ez? Két társfüggő, húszéves lány teszi magát egy tizenhét éves fiú figyelméért, aki ráadásul én vagyok? A műsor lényege pedig az lenne, hogy az olcsó poénokat megunva a vehemens, harsány, teltebb lány szétrugdalja a sovány, beesett arcú barátnőjének a hasában lévő gyereket, és mindezt hajnali egykor? Mi történik velem?

Természetesen, legbelül éreztem, hogy nem fogják megtenni, de akkor már mindegy volt. A fejemben elképzeltem, ők pedig jót nevettek a reakciómon, sőt, el is játszották. Igyekeztem túllendíteni őket ezen, miközben a fejemben folyamatosan játszódott le a jelenet onnantól, hogy szemben állnak egymással. Nem tudtam szabadulni tőle akkor sem, amikor már sikerült elterelnem a témát a legújabb Azt Adomos képregényekre, és a legfrappánsabb Demotiválós képekre. Gyorsan lehúztam, ami még az üvegben maradt, és felvezettem az egyik jelenetet a sok közül, amit az odaút óta tartogattam magamban arra az esetre, ha lelépnék. Vették a lapot, de sajnos nem tudtam csak úgy elköszönni, kikísértek az éjszakaihoz.

Felszálltam a 914-esre, és leghátul, az utolsó ajtó mögötti magasított székeken foglaltam helyet. Alig vártam, hogy elővegyem a fülhallgatómat, és az aktuális kedvenc mixem próbálja felvenni a versenyt azzal a bizonyos jelenettel a fejemben. A beszélgetésből egyetlen mondat visszhangzott a fülemben: te mindent túl komolyan veszel. Tényleg? Nem akartam elfogadni, de nem is tudtam visszavágni azzal, hogy nem, ti vesztek mindent túlzottan félvállról. Mi van, ha tényleg olyannak kellene lennem, mint ők? Mi van, ha tényleg vicces volt az, ahogy a lány eljátssza, hogy Eszter hasába térdel, csak valamiért én vagyok rosszul bekötve? Rengetegszer előfordult az, hogy amit mások viccesnek tartottak, azon én nem tudtam nevetni. Mi van, ha ez is csak egy ilyen?

Mi van, ha túlérzékeny vagyok, és örökké, minden társaságban így fogom magam érezni, mint aznap éjjel? Mi van, ha egyetlen lánynak sem fogok tetszeni, ha nem tudok ilyenekben részt venni?

***

Bár nem tartom velük a kapcsolatot, tudok róla, hogy Eszter néhány hónappal később megszülte a babát, akit végül gyermekotthonba helyeztek. Ha minden rendben van vele, szeptemberben kezdi az iskolát, hiszen hat éves. Ő vajon ki lesz az osztályában?