- biztos, hogy túl van egy váláson,
- biztos, hogy elmúlt már negyven,
- jellemzőek rá az alábbiak.
Nem minden elvált, negyvenes nőt határoz meg a válása, a kora, és a gyereke, viszont azt érdemes szem előtt tartani, hogy azok is kivételnek hiszik magukat, akikre száz százalékban ráhúzható a következő leírás. Az egyszerűség kedvéért ezt a típust végig elvált negyvenesnek fogom nevezni.
Kép: Depositphotos
Az elvált negyvenes nem véletlen vált el - kommunikációs készsége mind a gyereknevelést, mind a párkapcsolatát tekintve szegényes. Egyetlen nyelven tudja megértetni magát a gyerekkel, ez pedig a pénz: a konfliktusokra a zsebéből, és nem a fejéből, vagy a szívéből talál megoldást, ráadásul erre nagyon büszke. Ő mindent megad a kis gyerekének! Vesz neki ruhákat, iskolaszereket, telefont, számítógépet, sőt, még eteti is! Mindegy, csak az adott dolog látványos legyen, és lehetőleg elterelje a másik gondolatait az érzelmi hiányról. Azzal már nem szokott dicsekedni, amikor a saját gyerekét okolja, hogy tönkrement a házassága, vagy, hogy nap mint nap szíve egykori választottja ellen hangolja őt. Arról már nem kell beszélni!
Az elvált negyvenessel olyan gyereknevelésről beszélgetni, mintha egy laposföld-hívővel beszélnél a csillagászatról. Mindig meg van győződve arról, hogy az ő módszerei tökéletesek és kétségbe vonhatatlanok. Pszichológiai és fejlődés-lélektani könyvek egész sora állítja az ellenkezőjét, de hát ő tökéletes, és a gyerekét is tökéletesen neveli! Ennek a gyereknek mindene megvan, mindent megkap, jó dolga van, úgyhogy csönd legyen! Nagyon jellemző az elvált negyvenesre, hogy
soha, semmilyen körülmények között nem ad igazat a gyerekének,
még akkor sem, ha mások előtt derül ki, hogy a gyerek gondolkodik jól. Mindent jobban tud! Képtelen elismerni, ha a gyereknek van igaza, hiszen ezzel kiderülne, hogy tulajdonképpen a gyerek neveli fel őt, és hősnőnk valójában egy iskolás érzelmi szintjébe kapaszkodik - alulról. A pénz mellett egyetlen nevelési eszköze ez az áltekintély, amire a korától eltekintve semmi alapja nincs, hiszen életvitele nemhogy példaértékűnek, de még csak értékesnek sem mondható. Semmi tiszteletre méltó dolgot nem tett hosszú évtizedei során, így nevelésképpen ezt az elnyomást kénytelen választani, hiszen máshogy nem tudná házimunkára utasítgatni a gyereket a gép elől minden hétvégén.
Az elvált negyvenes mindig igyekszik úgy tenni, mint aki mindenhez jobban ért, de az első okostelefonos alkalmazásfrissítéstől idegbeteggé válik, és azonnal a gyerek segítségét kéri. Azt gondoljuk, később meghálálja a szakértelmet? Dehogy! Inkább a gyerek minden mozdulatába beleköt, legyen szó főzésről, mosogatásról, vagy bármi másról, ami valójában az ő dolga lenne: ne úgy csináld, azt nem úgy kell, hagyjad, majd én megcsinálom. Ezzel rendszeresen elfojtja a kibontakozó önértékelést, önbizalmat a gyerekben, különösen a lányokban, de hát tudjuk, az elvált negyvenes mindent megad a gyereknek, úgyhogy a tökéletes nevelés nem is lehet kérdés.
Az átlagszülő amellett, hogy önfejű, legalább ennyire ostoba is. Bár neki az érettségi is alig lett meg, képes a gyerekét érzelmi terrorban tartani a jobb jegy érdekében. Sem a középiskolai, sem az egyetemi felvételi rendszerrel nincs tisztában, neki igazából mindegy is a pontszám, csak el lehessen dicsekedni a szomszédnak, a munkatársaknak, meg a rokonoknak. Az nem zavarja, ha közben a gyereknek alvászavara van, fél az emberektől, vagy az előző bekezdésben leírt módszerrel szétmorzsolta az önbecsülését, ha közben a többieknek lehet dicsekedni a jegyekkel! Ötöst hozzon haza, az a lényeg! Az ilyen nőnek lételeme a hivalkodás, a dicsekvés, és különben is, mentális betegségek nem léteznek, ez biztos megint valami tini hülyeség. Ha esetleg évente egyszer eljut az Operaházba, vagy valami divatos helyre, azonnal hivalkodni kezd, és az összes ismerősének elmeséli, egyre színesebben.
Az elvált negyvenes minden más embertípusnál kétségbeesettebben hajkurássza a boldogságot. Gyakran frusztrált és vásárlásfüggő. Ő csak végre boldog akar lenni a sok szenvedés után, de fogalma sincs, hogyan, ezért bármiben meglátja a lehetőséget. Mindegy, csak kapjam már meg, ami jár nekem! Ez lehet egy fogyasztógép, egy Mindenegybenblog cikk a legújabb diétáról, egy horoszkóp, egy Szabó Péter előadás, és bármilyen spirituális, ezoterikus, áltudományos ökobio baromság, vagy rosszabb esetben az alkohol. Az elvált negyvenes sosem vallaná be magának, hogy hajlamos az alkoholizmusra, pedig minden más embertípusnál hajlamosabb. Mivel egyetlen kifejezési eszköze a pénz, boldogtalanságát gyakran a pénz hiányára fogja, de valójában egy havi egymillió forintos fizetés sem tenné boldoggá. Ha egyetlen egy kívánsága lehetne, azt kívánná, legyen sok pénze a semmiért. Egy tökéletes nap számára egész napos lustálkodással, online játékkal, cigivel, zabálással, alvással telne, miközben a gyerek csinálna helyette mindent: bevásárlást, főzést, mosogatást, mosást, teregetést, takarítást, cigitöltést. Később csakis egy tehetős családból származó fiút tudna elképzelni a lánya mellé, hogy aztán neki se legyen ilyenekre gondja, neki se kelljen sokat dolgoznia, és nyugodtan görgethesse a Facebookot a kanapén egész nap. Más jövőképe nincs, a lányából pedig többet nem mer kinézni, még a végén kiderül, hogy valamiben jobb, mint ő! Az elvált negyvenes energiáinak nagy részét az emészti fel, hogy a legkisebb szembejövő problémával is képtelen bármit kezdeni, de közben mindvégig el kell játszania, hogy ő minden helyzetet megold.
Az elvált negyvenesnek folyton kell a megerősítés, hogy jó szülőnek higgyék, hiszen mélyen belül ő maga is érzi, hogy nála nem sok rosszabb van. Gyűlöli magát, a testét, a döntéseit, az érzéseit, érzi, hogy élete nagy részét elpazarolta már. Gyűlöli a korát, nagyon gyakran viccelődik azzal, hogy ő belül húsz éves, és pont azzal a komolysággal állítja, hogy ő húsz éves, mint amilyennel azt mondja a gyereknek: ,,azért, mert én azt mondtam". Gyenge szembesülni azzal, hogy ő valójában már csak egy elunt, eldobott feleség, akinek az alkoholista építőmunkásokon kívül már senki nem udvarol. Gyűlöli a munkáját is, belefásult már, ott is szid mindent és mindenkit, és ez hazaérkezés után sem hagy alább, hiszen az egész napos tűrést valakin ki kell egyensúlyozni. Mérhetetlenül irigy a lánya leendő életére, pontosan tudja, hogy neki sikeresebb élete lesz, hiszen előtte még ott vannak olyan lehetőségek, amik számára már nem léteznek. Retteg a gondolattól, hogy néhány év múlva a lánya kevesebb munkával több pénzt fog keresni, mint ő, szíve szerint örökké kis irányítható iskolásként, házicselédként tartaná otthon a gyereket. Rossz szemmel nézi, ahogy önállósodik. Képtelen szívből örülni a gyerek sikereinek, igazából csak a saját dicsekvési lehetőségét látja bennük, nem az ő sikerélményét.
Bosszúból, irigységből, vagy maradiságból, de az elvált negyvenes minden erejével a saját szokásait erőszakolja rá a gyerekre. Ha bármit másképp csinál, az nem jó! Azt nem úgy kell! Próbálja rajta keresztül megvalósítani azt, ami neki nem sikerült, miközben gyűlöli saját magát - érdekes paradoxon. Minden második mondatával levagdossa a gyerek szárnyait, megcsonkítja az önbecsülését, aztán magából kikelve esik neki, hogy miért nem sikerült neki valamilyen feladat. Képtelen az önreflexióra, olyan soha nem történhet, hogy a lánya felé fordul, és elismeri, hogy hibázott.
Egy negyvenes nő korát tekintve még bőven lehetne szexi és vonzó, de az elvált negyvenest a személyisége, viselkedése, és a mérhetetlen életuntsága megakadályozza ebben. Teljesen megszűnt nőként létezni, és amikor ez tudatosul benne, bepánikol, esetleg sápítozik, hogy a negyvenes férfiak fiatalabbat és szebbet választanak helyette.
Szerinte nincsenek ,,normális" férfiak,
bár ő maga semmit nem tesz azért, hogy megismerjen egyet. Azt gondolja, elég csak a ház előtt cigizni melegítőben, hiszen köztudott, hogy a normális pasik mindig az unott arccal cigiző, gyereküket utasítgató, állandóan panaszkodó, életunt mőkhöz szoktak odamenni ismerkedni. Képtelen elismerni, hogy ő maga semmit nem tudna nyújtani egy normális pasinak, sőt, a válást is teljesen a volt férjének a nyakába varrja. Nem zavarja, hogy a párkapcsolati hibák 99%-áról mindkét fél tehet, ő váltig állítja, hogy mindent tökéletesen csinált. Mivel ő tökéletes, ezért képtelen bármilyen kompromisszumra, hát ő nem változik meg egy pasi kedvéért! A gyerek kedvéért meg főleg nem, pff, hát, ő csak egy gyerek. A gyereknek kell változni az anyja kedvéért, sőt, adjon hálát, hogy megszületett, és ilyen fantasztikus édesanyja van.
Az elvált negyvenes mindig, minden helyzetben áldozat. Ő nem tehet semmiről, nem felelős semmiért, vele csak úgy megtörténik minden! Őt a volt férj, a főnök, a sors, a körülmények, az élet, az Orbán-kormány, vagy a Soros tette tönkre. Képtelen elismerni, ha ő hibázott, ha ő hozta a rossz döntést, különösen a gyerek előtt. Mindig más a hibás! A gyereknek azt kell hinnie, hogy az anyja hibátlan! Mivel mérhetetlenül lusta és életunt, mind jogilag, mind érzelmileg, mind anyagilag képtelen kilábalni a válásból, sőt, előfordulhat az is, hogy évekig húzódik a vita a gyerek láthatásáról.
Lassan felnőnek azok a gyerekek, akiket már hét-nyolc éve arra használtak, hogy lájkokat gyűjtsenek a szülőnek. Önreflexióra képtelen, hibáikat elismerni nem tudó, felelősséget semmiért nem vállaló, érzelmi analfabéta, elvált negyvenes anyukák nevelik a 2000-es évek gyerekeit. Mégis mit várunk tőlük?
Hogy ők maguktól megtanulnak magukba nézni?
Hogy megtanulják elismerni a hibáikat?
Hogy felelősséget vállalnak a szavaikért, a tetteikért, a döntéseikért?
Hogy mély emberismerettel, megfelelő szempontok alapján választanak hosszútávra társat?
Hogy megtanulnak beszélgetni, és nem mizuval indítanak?
Hogy megtanulják a helyükön kezelni az érzelmeiket?
És mégis kitől? Mert otthon nem ezt látják, az iskolában ez nem menő, az Instán szintén nem ezt látják, az utcán pedig ez szintén nem menő.
Aki felelős lenne ezért, és akinek a kezébe kellene vennie az irányítást, az most éppen kint szívja a cigit a ház előtt és panaszkodik a szomszédnak, vagy Candy Crushozik, és közben a normális pasira vár.
Bosszúból, irigységből, vagy maradiságból, de az elvált negyvenes minden erejével a saját szokásait erőszakolja rá a gyerekre. Ha bármit másképp csinál, az nem jó! Azt nem úgy kell! Próbálja rajta keresztül megvalósítani azt, ami neki nem sikerült, miközben gyűlöli saját magát - érdekes paradoxon. Minden második mondatával levagdossa a gyerek szárnyait, megcsonkítja az önbecsülését, aztán magából kikelve esik neki, hogy miért nem sikerült neki valamilyen feladat. Képtelen az önreflexióra, olyan soha nem történhet, hogy a lánya felé fordul, és elismeri, hogy hibázott.
Kép: Depositphotos
Egy negyvenes nő korát tekintve még bőven lehetne szexi és vonzó, de az elvált negyvenest a személyisége, viselkedése, és a mérhetetlen életuntsága megakadályozza ebben. Teljesen megszűnt nőként létezni, és amikor ez tudatosul benne, bepánikol, esetleg sápítozik, hogy a negyvenes férfiak fiatalabbat és szebbet választanak helyette.
Szerinte nincsenek ,,normális" férfiak,
bár ő maga semmit nem tesz azért, hogy megismerjen egyet. Azt gondolja, elég csak a ház előtt cigizni melegítőben, hiszen köztudott, hogy a normális pasik mindig az unott arccal cigiző, gyereküket utasítgató, állandóan panaszkodó, életunt mőkhöz szoktak odamenni ismerkedni. Képtelen elismerni, hogy ő maga semmit nem tudna nyújtani egy normális pasinak, sőt, a válást is teljesen a volt férjének a nyakába varrja. Nem zavarja, hogy a párkapcsolati hibák 99%-áról mindkét fél tehet, ő váltig állítja, hogy mindent tökéletesen csinált. Mivel ő tökéletes, ezért képtelen bármilyen kompromisszumra, hát ő nem változik meg egy pasi kedvéért! A gyerek kedvéért meg főleg nem, pff, hát, ő csak egy gyerek. A gyereknek kell változni az anyja kedvéért, sőt, adjon hálát, hogy megszületett, és ilyen fantasztikus édesanyja van.
Az elvált negyvenes mindig, minden helyzetben áldozat. Ő nem tehet semmiről, nem felelős semmiért, vele csak úgy megtörténik minden! Őt a volt férj, a főnök, a sors, a körülmények, az élet, az Orbán-kormány, vagy a Soros tette tönkre. Képtelen elismerni, ha ő hibázott, ha ő hozta a rossz döntést, különösen a gyerek előtt. Mindig más a hibás! A gyereknek azt kell hinnie, hogy az anyja hibátlan! Mivel mérhetetlenül lusta és életunt, mind jogilag, mind érzelmileg, mind anyagilag képtelen kilábalni a válásból, sőt, előfordulhat az is, hogy évekig húzódik a vita a gyerek láthatásáról.
Lassan felnőnek azok a gyerekek, akiket már hét-nyolc éve arra használtak, hogy lájkokat gyűjtsenek a szülőnek. Önreflexióra képtelen, hibáikat elismerni nem tudó, felelősséget semmiért nem vállaló, érzelmi analfabéta, elvált negyvenes anyukák nevelik a 2000-es évek gyerekeit. Mégis mit várunk tőlük?
Hogy ők maguktól megtanulnak magukba nézni?
Hogy megtanulják elismerni a hibáikat?
Hogy felelősséget vállalnak a szavaikért, a tetteikért, a döntéseikért?
Hogy mély emberismerettel, megfelelő szempontok alapján választanak hosszútávra társat?
Hogy megtanulnak beszélgetni, és nem mizuval indítanak?
Hogy megtanulják a helyükön kezelni az érzelmeiket?
És mégis kitől? Mert otthon nem ezt látják, az iskolában ez nem menő, az Instán szintén nem ezt látják, az utcán pedig ez szintén nem menő.
Aki felelős lenne ezért, és akinek a kezébe kellene vennie az irányítást, az most éppen kint szívja a cigit a ház előtt és panaszkodik a szomszédnak, vagy Candy Crushozik, és közben a normális pasira vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése