Én más vagyok, mint a többi!

Én más vagyok, mint a többi!

Persze, hogy más vagy, mindenki más. Sőt, mindenki máshogyan más. De valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az emberek egy része elkezdte 

másabbnak gondolni magát másoknál.

Ezzel, hogy tömegcikket, divatot gyártottak a másságból, az értéke is csökkent - ma már senkit nem érdekel, ha te más vagy. A figyelemhiányos emberek elkezdték egyre inkább leerőltetni a tömeg torkán a magukra erőszakolt másságukat, vagy ha úgy tetszik, az emberek arcába dobni, akár egy tortát. Egyre másabbnak kell lenni ahhoz, hogy felfigyeljenek rád, és bizony, a kétségbeesés és a figyelemhiány sokszor teret enged a határtalan kreativitásnak. A közösségi médiának, a Snapchatnek vagy az Instagramnak viszont ezt a kreativitást is sikerült kiárusítania: ezeknek köszönhetően ma már úgy tudsz más lenni, ahogy a legnépszerűbb mások.

Így veszett el a másság az erőlködésben, és így vált biztossá, hogy ha az ,,én nem olyan lány/fiú vagyok, mint a többi" mondatot hallod, akkor nyugodtan hátradőlhetsz azzal kapcsolatban, hogy a lehető legnagyobb mainstream basic bitch a beszélgetőpartnered, akivel valaha beszéltél.

A lehető legnagyobb basic bitch, nemtől függetlenül. Aki csak egy egyszerű ruhát akart, és véletlen pont ugyanaz tetszett neki, mint ami a legtöbb emberen van. Neki télen is melege lesz a bokájának, nem számít ha hóban kell közben taposni, fel kell tűrni a nadrágot. Sőt, igazából neki tetszett meg először a szakadt nadrág, a többiek csak követték őt a padtársától kezdve egészen Lewis Hamiltonig. Az egész úgy kezdődött, hogy az ő nadrágja kiszakadt, aztán a boltok is elkezdték árulni, aztán már az összes emberen az van, úgyhogy akkor neki már egyszerű nadrágot kell hordania, hogy más legyen. 

Egyszerű nadrág alatt általában pont azt a szürke melegítőt vagy fekete leggingset kell érteni, amiből csak egy-egy van az országban, senki nem látott még ilyet az utóbbi öt-tíz évben. Ráadásul ez a frizura! Fiúk között is mindenki más, vannak a kontyosok, a pompadúrok, meg az oldalra fésültek - már ha épp látszik az egyedi sapka alatt. Az OBEY sapka már tökre 2010-es évek eleje, hagyjuk már! A BP-s az meg tiszta 2010-es évek közepe, a New Yorkos tiszta tavalyi, tömeg, csak az hordja ezeket akinek nincs stílusa.

Aki egyedi, az télen is Los Angeleses sapkát hord. Visszatért a West Coast, de persze nem a divatba, csak hozzád! A többiek még leragadtak az East Coastnál, nézd ezt a sok New York sapkás gyökeret! Az iPhone-jukat is olyan hülyén tartják, és különben is, nekik a szüleik még az 5-öst vették, te meg szülinapodra kaptad a 6-ost. Az más. Az ujjlenyomatod is más, ő nem tudja feloldani a te iPhone-odat - igaz, te sem tudod az övét.

Nem az a szomorú, hogy ennyi ember követi a divatot. Korábban is volt tini divat, később is lesz, és ellenvetésem sincs azzal szemben, ha valaki így néz ki. A probléma azzal van, hogy

• ez nem csak a tinikről szól, sok huszonéves is így néz ki, és az irányítható, gondolatok nélküli prolik közül az idősebbek is elkezdték átvenni
• beleélik magukat abba a tudatba, hogy ez a valódi önmaguk, ezzel nyitják meg és fejezik ki az énjüket mások felé
• értékkel ruháznak fel értéktelen tárgyakat, ruhadarabokat, okoseszközöket, és ezt a torzított értékrendet adják át azoknak a fiatalabbaknak, akik velük akarnak azonosulni
• kitermelnek egy antidivatot, akik szintén másnak hiszik magukat, mert mások mint a magukat másnak képzelők.

Az, hogy valaki egy számottevő személyiségfejlődés mellett vagy helyett eljutott az OBEY sapkától a piros magasszárú, tépőzáras cipőig az utóbbi öt évben, egyedül annak köszönhető, hogy mindvégig tartozni akar egy közösséghez, egy társasághoz, akik szintén ugyanazt a sapkát, cipőt, kabátot hordva ugyanazon a telefonon beszélik meg ugyanazzal a fodrásszal ugyanazt a frizurát szombat délutánra. Ez a valahova tartozás egy biztonságérzetet nyújt azzal kapcsolatban, hogy amit mondasz, teszel, érzel, az elfogadott, azzal nem fognak szembemenni az emberek, hiszen ahhoz az árral kellene szembemenniük, ami meg katapult módjára repítené ki őket a komfortzónájukból, és ezt azért nem sokan vállalják be. 

Ahelyett, hogy ténylegesen elfogadnák az igazi, számukra furcsának tűnő személyiségüket, felveszik ezt a mindenki által könnyen fogyasztható, jellegtelen, elfogadott, kényelmes ál-személyiséget, amihez önálló gondolatokra sincs szükség. Ezt eladják egyediként, különlegesként, és ugyanezzel a lendülettel eltorzítják, elnyomják a saját érzéseiket, vágyaikat, stílusukat. Nem biztos, hogy aki így néz ki, annak egyáltalán nincs saját stílusa, de valamiért mégis megérte neki egy basic kishercegnőt csinálni önmagából a szülei fizetéséből, mint a saját, akár értékesebb gondolatait közvetíteni a megjelenésén keresztül másoknak. Ő úgy gondolta, hogy azok nem olyan értékesek, mint másoké, tehát másokét jobban megéri magára ölteni. Azzal, hogy önmaguk kifejezéseként adják el ezt az egészet, miközben bezárják önmagukat, rengeteg - általában hasonlóan egyedi - embert megtévesztenek, beleértve sokszor saját magukat is.

Annak ellenére, hogy én is a tömeg kifejezést használom erre, fontos, hogy nem a legtöbb ember ilyen - a legtöbb, önálló gondolatok nélküli ember ilyen. Amennyire észrevétlen, annyira nagy a különbség a kettő között. A legtöbb ember nem picsáskodik, nem pózol, nem fordul el szándékosan miközben megkéri, hogy fényképezzék, nem csücsörít, és még véletlenül sem hord napszemüveget borús időben. Viszont ők azok, akik nem kapnak elég figyelmet, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tiédet megkapják. A megjelenésükből elvont kreativitást az önreklámozásba fektetik, így fordulhat elő, hogy ezeket az embereket kedveli több száz másik, és ezért érheti meg egy amúgy értékes, de torz értékítélettel rendelkező fiatal lánynak hétköznapi kishercegnőt gyártania magából kibontakozás helyett. A legtöbb ember nem dönti el 45 fokkal a fejét fényképezés közben, nem rak rá kutyafejet, nem borít rá egy vödör jeges vizet és nem iszik citromlevet egy videóban, aki viszont igen, azt elkezdik kedvelni, mert más. Annyiban más, hogy ő képes a legjobban eladni már előre legyártott személyiséget, sőt, érzelmeket különlegesként, de más. Más, mint a többi.

Persze Dósa Fanny meg a citromlé challenge is már tökre 2013, és lassan '18 van, szóval ideje lenne valami kortárs témát is felvetnem a nosztalgiázás mellé. A Snapchat és az Instagram árnyékában szépen lassan elkezdett kibontakozni Dósa Fanny és a magamutogatás antidivatja, a meg nem értett weirdo-ság. A magamutogatás ellen eltakart fél arccal, az Adidas Superstar ellen Vans Oldschoollal, a magassarkú ellen tornacipővel, a több réteg smink ellen túlméretezett szemüveggel, a vasalt haj ellen színes hajjal, a falatnyi csőtopok ellen meg kockás inggel és Nirvana-pólóval, orrkarikával, és szorítós nyakörvvel kezdett el egy tökéletes ellenforradalmat az egyediség. 

A Tumblr és a Pinterest elterjedésével aztán néhány éve egyszerű hirtelenséggel berobbant a köztudatba ez a fajta megjelenés, és hamarabb vált világméretűvé a sok ál-Dósa Fanny által magukat elnyomva érzett lányok körében, mint korábban bármi. Ami az Instagram lett a melleknek és a seggeknek, azzá vált a Tumblr a személyiségeknek. Az orrkarika-forradalom méginkább egyedinek, másnak tartja magát, de itt már a másság nem csak eszköz, hanem egy külön életforma, és mivel őket már kevesebb ember tömegezi le, sokkal inkább magukénak érzik ezt az ál-különleges felvett személyiséget, mint a sok Dósa Fanny Dósa Fannyét. Másság lett bulizás helyett könyvet olvasni, másság lett szexuális kisebbségekkel barátkozni, másság lett koreaiakért rajongani, másság lett dank memeket kedvelni. Igaz, hogy szinte az összes valamire való magyar K-Pop csoportnak, és külön-külön a bandák csoportjának is több ezer tagja van (és nem egy-két magyar csoport van), igaz, hogy a többi európai országban milliók rajonganak érte, de hát te más vagy, sőt, igazából még náluk is másabb. Igaz, hogy a Molynak 183 ezer tagja van, de senki az égvilágon nem olvas olyan weird, kawaii, és beteg dolgokat, mint te. Te nem csücsörítesz, csak idiótán tartod a kezed az összes fényképen, és ez sokkal jobb, mert más, ugye? Különben is, bajuszt csinálni a hajadból is tökre 2010, melyik stílustalan az, aki még így fényképezkedik?

               

(Forrás: Pinterest)

Az orrkarika-forradalom ugyanúgy a beilleszkedési problémákból, a meg-nem-értettségtől való félelemből nőtte ki magát, mint a Dósa Fannys magamutogatás. Mindkettő hajtóereje a szégyen és a büszkeség. Azért nem lesz ezeknek soha vége, és azért fogja az orrkarika-korszakot is felváltani valami egészen más egyedinek beállított tömegtermék, mert ez a két érzés egy tőről fakad. Mindkettőt az egó tartja életben, ez egy mérleg két nyelve, és amíg ontod magadból az egyiket, eluralja a személyiségedet a másik. Amíg a szégyent ál-büszkeséggel, a büszkeséget pedig olyan dolgokkal próbáljátok palástolni, ami régebben meg-nem értett volt, nem elég, hogy mások elfogadása is csak eddig az ál-személyiségig fog eljutni, de saját magatokat sem fogjátok tudni elfogadni. Amíg a Dósa Fannyság elleni lázadás a színes haj és a rácsos nyakörv, addig ugyanúgy nem lesz elfogadott, szeretett, megbecsült az, amilyenek vagytok, amit gondoltok, viszont cserébe kaptok arra ti is 50-100 kedvelést, amilyennek tűntök.

Divat persze mindig is volt, de ezek a tömegtermékek már nem a divatról szólnak, nem iskolás emósok, pávák, akik aztán eldobják a kockás övet vagy a rózsaszín trikót, és felnőnek, munkába állnak, alkotnak valamit, és egy asztaltársaságnál később képesek akár saját poénokkal, szófordulatokkal, gondolatokkal feldobni az estét.

Ez már a személyiségedről, az érzelmeidről, a vágyaidról szól. És ami a személyiséget illeti, ez a kikényszereített másság egy tömegpuszító fegyverré vált. Itt már nem az a lényeg, hogy zöld kabátban vagy rácsos nyakörvvel lőj egy szelfit. Az a lényeg, hogy magadra erőltetett mosollyal, magadra erőltetett érzelemmentes arccal, magadra erőltetett tágra nyílt tekintettel készíts egy szelfit akkor is, ha amúgy az a tekintet egész nap érdektelen és üres - vagy épp üres tekintettel, ha egész nap lelkesen vársz valamit. A másság természetes dolgok szükségtelen tagadásává vált: tetovált, piercinges, színes hajú emberek ordítják, hogy nem számít a külső, szobájukban rosszalkodó fiatal lányok határolódnak el a szextől, és tömegemberek oltogatnak tömegembereket, hogy ezzel adjanak hangsúlyt a másságuknak. Elhiszik, hogy amikor direkt elfordulnak fotózás közben, vagy leszedik a fél arcukat a képről, az bármivel is jobb, mint belecsücsöríteni a kamerába közvetlen közelről. 

Másnak lenni ma fiúknál egyet jelent azzal, hogy benned kevesebb érzés van, mint másokban, lányoknál pedig azzal, hogy benned több érzés van, mint másokban. Ha nem, akkor csinálj úgy! Vágj pókerarcot felvont szemöldökkel vidám srácként, vagy vigyorogj a kamerába depressziós lányként. Más akkor tudsz lenni, ha semmibe veszed a többiek problémáit, és a sajátaiddal hergeled magad addig, amíg elhiszed, hogy mélyebbek, mint másoké. Más vagy, mert neked egyedül kell bedobnod a ruháidat a mosógépbe, mert egyedül kell megfőznöd valamit, és attól is más vagy, mert pont nem érdekel, hogy mások is minden nap ugyanezt csinálják.

Az, hogy más vagy, magában foglalja azt, hogy csak téged bántottak, csúfoltak, senki mást az osztályban, sőt, az egész világon egyedül te kerültél ilyen helyzetbe! Más vagy, mert érettebb vagy a korodnál, intelligensebb vagy, más vagy, mert idolokért rajongasz videókon és képeken keresztül és nem nyugati fiúbandákért teljesen ugyanígy, videókon és képeken keresztül. Más vagy, mert elnyomod a vágyaid, és erkölcsi piedesztálra emeled magad azzal, hogy szűz vagy.

Ha valóban más szeretnél lenni, akarj ellenállni egy olyan társadalomnak, ami folyamatosan azt hazudja, hogy legyél önmagad, miközben a könnyen irányítható, gondolatok nélküli, bizonytalan, magát elnyomottnak érző, de annál figyeleméhesebb emberek ruhatárának, megjelenésének, és most már személyiségének, érzéseinek alakításával akar mindenkit egyformává tenni. Tűnj ki, legyél elégedett azzal a testtel, amit a tükörben látsz Retrica és Instagram nélkül, azzal az arccal, amit nem kell elfordítanod, azokkal a gondolatokkal, amiket nem kell magadban tartanod, azzal a személyiséggel, amit nem kell a telefonodba mélyedve elzárnod mások elől. Amivel elégedett vagy, az sem megerősítésre, magamutogatásra, sem pedig alakításra, palástolásra nem szorul, így kerülheted meg a Dósa Fannykat, és így hagyhatod magad mögött az orrkarika-forradalmat minden kényszeredett kéztartás és arc-takargatással együtt. Persze, úszhatsz az árral is - de ebbe a folyóba már nem csak a ruháid, a frizurád és a telefonod lesznek bedobálva, hanem a szíved és a gondolataid is. És mire észbe kapsz, lehet, hogy felnőttként már nem kell megjátszanod azt, hogy nem találod a helyed, hanem a hirtelen jött felismerés hatására úgy fogsz sírni, mint a fenti képen látható bömbölő baba. És az már nem a szelfi kedvéért jönne, hanem belülről.