2017. december 2., szombat

A 42 legirritálóbb szelfi- és képtípus + saját gondolatok

Nap mint nap képes vagyok rácsodálkozni az emberek primitívségére, pedig minden egyes napomat a közösségi médiával töltöm. Ráadásul úgy is képesek meglepni a többiek, hogy nap mint nap ugyanazokkal az eszközökkel tolják az arcomba a saját hiányosságukat, elégedetlenségüket, figyeleméhségüket, szőnyeg alá söpört mentális problémáikat. Ha lenne Instagramom vagy Snapchatem, szerintem rutinos ingázó lennék a dél-pesti kórház és az otthonom között, mivel felváltva vinnének be agyvérzéssel, ideg-összeroppanással, görcsökkel, hogy aztán végső otthonommá a pszichiátria váljon. Szerencsésre egyik sincs, de a Facebook és a Tinder is épp elég teret ad ahhoz, hogy megfigyeljem az embereket.



Elhatároztam, hogy összegyűjtök 42 tipikus szelfifajtát, és ti is meg fogtok lepődni, mennyi mindent jelent egy-egy kép, amit valaki magáról készít - vagy készíttet.

1. A csücsörítés - azt gondolom, ez nem szorul magyarázatra. Valaki úgy gondolta, hogy ez szexi, elkezdte, a többi már történelem. Vagyis, bár az lenne!

2. Amikor oldalt fogod a fejed - ha ezt idejekorán elkezdte volna valaki a hallássérülteken való gúnyolódásként értelmezni, sokkal hamarabb abbahagyták volna. Sajnos nem volt ilyen, szóval gombamód terjedt. Szerintem kényelmesebb lenne az asztalon, vagy magad mellett tartanod a kezed, de te tudod.

3. A bikinis/félmeztelen - ez a strandon tök jó, de nem a tükör előtt és főleg nem Tinderen. Mivel ezt a csodás programot is emberek írták, van benne hiba, és néha bedob egy-egy fiút is. Nem azért ne csináljátok, mert én nem vagyok rá kíváncsi, hanem azért, mert eleinte a lányok se. Ha mégis, azt a tudtotokra fogják adni.

4. A klisés turista - örülök, ha eljutottál az Eiffel-toronyhoz, és most nem arról beszélek, ha egyszer kiteszed Facebookra. Az viszont már egy új szintje ennek, amikor az ismerőseimet idegesíted a 128 különféle tornyos/Sagrada Familiás/Big Benes/Amszterdami hidas/Velencés/tengerpartos képeiddel, és már én is tudom, hogy ott jártál, akinek nincs is Instája. A Pisai ferde tornyot tartós, és a naplemente-megfogós az különdíjas! Persze pont ezért csinálod, hiszen az élmény nem is élmény, ha csak te éled át és nem tud róla mindenki. De ne csináld!

5. A kondis - a sport jó dolog, és én is évekig kondiztam, sőt, tettem ki képet a Facebookra. Egyszer-kétszer, évek alatt. Ha velem is ennyi jött volna szembe fejenként, nem raktam volna ide.

6. A kondis pucsítós hátrafordulós - légyszi csinálj egy képet a seggemről, meg arról ahogy hátranézek... mindig odavoltam a lányokért és mindig találtam a környezetemből olyat, aki tetszett, de róluk valamiért sosem készült ilyen kép. Ez tetszik az embereknek?

7. Amikor a fél fejed nincs a képen - egy kérdésem van.


8. Amikor hason fekszel az ágyban és szemből lefotózod a segged - meg egy kicsit magadat is, de úgysem az a lényeg.

9. Bamba, üres nézés - Tinderen egy egyetemistánál tök jól mutat.

10. Beállított kép, direkt elfordulva - ha választhatnék egyet, amit be is tilthatnék, az ez. Több, mint három éve dolgozom a Lánchíd közelében, szinte mindig úgy jövök haza, hogy amíg várom a villamost, Budapest látványosságai vannak a háttérben. Napi szinten futok bele olyanokba, akik egymást fotózzák, de 

a fotóalany nem néz bele a kamerába, hanem szándékosan elfordul, hogy olyan legyen a kép!

Miért? (És miért idegesít fel engem századik alkalommal is?)

11. Egész alakos tükrös, keresztbe tett lábakkal - no para, nincs semmi baj azokkal a combokkal. Kár, hogy te nem így gondolod, ez így elég kiábrándító. Amúgy meg, úgysem így fogsz előttem állni, ha minden jól alakul, sőt, ülni is fogsz velem szemben, ülve meg még nagyobbnak tűnnek a combjaid. Szomorú, nem?

12. Tükrös, iPhone-nal az arcod előtt - így is belenyomják az arcunkba az ezernyi reklámot, miért akarsz ezeregyedik lenni? Nem kell emberismeret hozzá, hogy valaki lássa rajtad, hogy egy két lábon járó iPhone vagy.

13. Napszemüveges, közeli - a Facebook-oldalam képe teljesen szembemegy ezzel, nem véletlen. A lélek tükre van kitakarva ezeken a képeken. A tekinteted lenne a legfontosabb.

14. Szelfi eltakart szájjal - ez aranyos? Szerintem nem. Aranyos egy nevető kisbaba, vagy egy cica ami megijed egy kígyóuborkától vagy egy porszívótól. Ez borzalmas.

15. Snapchat kutya-, őzike-, virágfüzér-, nyuszi-, szívecske és egyéb filter -


16. Álló kép 45 fokban elfordított fejjel - remélem, abbahagyod, mielőtt elfárad a nyakad.

17. Szelfi olyan kézzel mintha súlylökésre készülnél - igen, ez hasonlít a 2-eshez, de itt az a lényeg, hogy látszódjon a csuklód, és az üres kezed. Ártatlanságot szimbolizál. (De mire erre rájöttem...) Tetkó és óra villantásra is kifejezetten alkalmas.

18. Szelfi úgy, hogy az egyik ujjaddal megérinted a szádat - élt valaha, bármikor olyan ember ezen a Földön, aki egy ilyen képet előnyösebbnek talált, mint egy egyszerű mosolygósat? Mondjuk a hajsimogatással ellentétben ezt azért lehet szexin csinálni, de Tinderen a legtöbb erőltetett, és ordít róla, hogy gyakorolni kellene még.

19. A hajsimogatós - különdíjas, ha közben el is fordítod a fejed és csücsörítesz, vagy ha a műkörmeid érnek csak hozzá.

20. Szelfi, amikor direkt nem oda nézel - van rosszabb, mint a 10-es? Igen, a 20-as! Néhányan képesek olyan szelfit lőni magukról, hogy szándékosan nem is néznek oda. Azért nem ezt tiltanám be, mert ehhez a hülyeséghez nem kell mást megkérni, míg a 10-essel megfertőzhetsz mást is, és akár ő is megkérheti, hogy fotózd le úgy, hogy direkt elfordul, és akkor már legalább két képpel szennyezitek az ismerőseitek üzenőfalait.

21. Ülve, felülről fotózott szelfi kifordított kézzel - nyilván felülről fotózva vékonyabbnak, kisebbnek néz ki az ember lánya, de ezzel a beállítással szerintem leginkább hülyén.

22. Felvont szemöldökös szelfi - ha van uniszex divat, az a felvont szemöldökös szelfi. Fiúk is, lányok is egyforma arányban ömlesztik fel a hírfolyamba, vagy épp storyba.

23. Kulcscsont-tetkós szelfi - amibe persze szigorúan véletlenül lóg bele a tetoválás, senki ne merjen szándékosságot feltételezni emögött.

24. Amikor hátulról támasztod a fejed - szintén a 2-esnek egy variációja, de itt kifejezetten a fej mögé kell rakni a kezet, hogy a hajad dúsabbnak tűnjön.

25. Erőltetett flegma arckifejezés - ez majdnem olyan, mint a felvont szemöldökös és a bamba tekintetes, de ehhez kicsit ki kell nyitni a szád, és igényel egy belülről áradó ürességet is, ami azért nem mindenkiben van meg, vagyis nincs meg.

26. Pillangós BFF-szelfi - amikor beállnak mindketten csípőre tett külső kézzel. Különdíjas, ha ordít a mosolyokról, hogy erőltetett, és ha amúgy veszekedni látod őket nap mint nap.

27. Egész alakos kép egy cipőről, táskáról, és sapkáról - és rólad, de hát te háttal vagy - "légyszi fotózz már le háttal, ha jó lesz felrakom Instára"

28. Tükrös szelfi telefonnal, és buszbérlettel a telefon hátán - ez a legjobb, komolyan. Ez már nem idegesít fel.

29. Vállak felett hátrapillantós kép - kezdem azt hinni, hogy nekem baromi nagy baj van a szépérzékemmel, de ez is hülyén mutat szerintem.

30. Szelfi yorkival, csivavával, havanesevel, bolognesevel, és bármilyen kisállattal, ami nem cica - ha több lájkot szeretnél, magadat fejleszd, és ne használj fel rá egy állatot. Eredményesnek tűnik, de ne félj, itt a kutyádat kedvelik, nem téged. (A macskás szelfik nem számítanak ide. Az egy teljesen elfogadható, kedves, és a szó jó értelmében megmosolyogtató műfaj. Nekem is van. Nem véletlen van tele a YouTube macskákkal, és nem yorkikkal. Egy macska bármit tesz, népszerű lesz. Te viszont még a yorkiddal sem.)

31. Csöcs-kidobós szelfi - persze, mindenki mondja, hogy ez szánalmas, de ennek addig nem fogod igazán átérezni a szánalmasságát, amíg nem nézel végig egy lányt, amint előkészül hozzá. Egy darab ilyen kép a következőképpen készül:

  • lejjebb kell húzni a felsőt
  • meg kell igazítani a melltartót, hogy a felsővel egy szintben legyen
  • be kell állítani a melltartót, hogy ne legyen túlzottan lent, hiszen akkor nem tudja az alany nyakába tolni a melleket
  • fel kell tartani a telefont
  • fel kell venni egy olyan pozíciót, hogy a nyakadba nyomódjanak a melleid, ez sokféle lehet, el lehet készíteni fekve, vagy ülve úgy, hogy a kezed, ami alulról támasztja, nincs benne a képben
  • nagyobbra kell nyitni a szemeid, hogy a kerek dolgok kerüljenek előtérbe, és legyenek hangsúlyosak a képen (vastag keretes kereklencsés szemüveg előny)
  • és ugyanezt annyiszor, ameddig meg nem unja az alany, és azt nem mondja, hogy készült egy olyan kép, ami már vállalható.
Kizárólag azért, hogy a melleit lássák, és visszajelzést kapjon rájuk. Furcsa, nem? Van, aki a komplett karácsonyi díszítésbe nem fektet ennyi energiát, mint mások néhány ilyen képbe. Elgondolkodtató.

32. Virág szagolós kép - fogalmam sincs, ez mire jó. Érzékiséget mutat? Ha megkérnél, hogy fotózzalak le amint egy virágot szaglászol, belőlem nem ezt váltanád ki, hanem egy facepalmot. 

33. Autóvezetős kép - örülünk, ha megvan a jogsid, és szinte mindenkinek kedvelem az életeseményét Facebookon, aki ezt megadja. De sajnos ez nem a jogsi megszerzéséről szól, hanem arról, hogy az emberek lássák, hogy te éppen autót vezetsz, és főleg azt, hogy milyet, még akkor is, ha már 5 éve megszerezted az engedélyt.

34. Hátulról egy kép, ahogy sétálsz bele a tengerbe - életemben először és utoljára amikor a spanyol tengerparton először érintettem meg a tengert, eszembe sem jutott megkérni bárkit, hogy lefotózzon. Senki mással nem foglalkoztam, csak azzal, hogy ez most nekem mekkora élmény, pedig nem különösebben vagyok oda a tengerpartokért. Már akkor tudtam, hogy velem van a baj, hiszen 2012 közepén-végén jártunk, és az egész társaságból csak nekem nem volt Facebookom. Amúgy ez seggvillantásra is jól használható amellett, hogy most már mindenki tudja, hogy a szüleid vagy a barátod kifizettek neked egy tengerparti utazást.

35. Kép bazi nagy órával és perccel a közepén - ez is egy Snapchat-filter? Komolyan kezdem hülyének érezni magam.

36. Szájas-csöcsös szelfi - nem szeretem csöcsnek nevezni, de amit ilyen mértékben kiraknak a nyilvánosság elé, az bizony csöcs. A mell szó nekem valamiért magában foglalja azt is, hogy azt takarja valami, legalábbis mások előtt.

37. Az óriási Budapest, Sopron, Balaton Sound stb. betűszobor előtti kép - senkinek nincs ilyen, sose láttunk még ilyet.

38. Háttal állós kép sapka, táska és márkás cipő nélkül - akik kinőttek a 27-esből, és eltöltöttek néhány órát művészetek fogyasztásával, azoknak tökéletes választás. Van Gogh, Dalí, vagy akár Csontváry is megirigyelné, annyira művészi.

39. Tükrös szelfi turbó vakuval az arcod helyén - ha a testedre akarod irányítani a hangsúlyt, akkor irány a konditerem, vagy inkább vegyél le valamit, de ez a lehető legrosszabb megoldás.

40. Ivós, cigizős, ganjás kép - mindenki tudja, hogy iszol, cigizel, vagy füvet szívsz, de ezt miért kell mindenáron, többször is megosztanod az emberekkel?

41. Kép a lábaid közül egy tengerpartról, amint fekszel - hogy nekem ez miért nem jutott eszembe... zseniális, kreatív, ötletes, minden képzeletet felülmúl. Annyira menő.

42. Gardrób szelfi - te vagy az egyetlen lány a világon, akinek ennyi, ilyen stílusos és ennyire egymáshoz illő ruhái vannak egy ruhatárban. Ezzel nem csak az a baj, hogy nem igaz, de az is, hogy miután megnéztem egy ilyen képet, 5 másodperc múlva már arra se emlékszem, hogy mi volt rajtad, pedig a rövid távú memóriám elég jó. Felejthető, unalmas, általános, sztereotípiákat gerjesztő.

Egyvalami szinte az összes képben közös: a készítői meg akarják változtatni a körülöttük lévő valóságot, mielőtt mások elé tárják. Ez az elégedetlenség nem csak a fotókon nyilvánul meg, hanem minden kimondott szóban, mozdulatban, gesztusban, és nem az a megoldás rá, hogy elkezdesz normális, valóságos képeket feltölteni magadról, hanem az, hogy kialakítasz egy egészséges önképet. Ez jóval nehezebb, de megéri, ráadásul utána már nem is lesz szükséged erre a 42 dologra sem, mert nélkülük is elég értékesnek érzed majd magad.

Nem azzal van gond, ha az ember ki akarja emelni a jó tulajdonságait. Az a gond, ha keresni kell valamit, amit jobbként tud eladni, de valójában semmivel sem teszi jobb emberré másoknál.  Rengeteg mindent el lehet árulni magadról egy képpel, vagy egy szelfivel, és nagyon fontosnak tartom, hogy valaki mit mutat meg magából ezeken keresztül.

Elgondolkodtató, hogy a #nofilter és a #nomakeup már hat-nyolc évvel ezelőtt külön hashtaget kapott. Évek óta az számít különlegesnek, ha valaki nem csinál semmit a képpel vagy az arcával, hanem egyszerűen csak lefotózza magát, és felteszi. Önálló gondolatok nélküli lányok, és persze fiúk ezrei utánoznak olyan dolgokat, amik semmilyen irányban nem viszik őket előre. Ha Kim Kardashian, Kendall Jenner, vagy akár Hiro vagy Mr. Busta elkezdne vécéülőkével a nyakában, vagy az orrát túrva szelfizni, akkor több ezer vécéülöke-nyakékes vagy orrtúrós szelfi árasztaná el a Facebookot, az Instát és a Snapchatet napokon belül. Megvárhatjuk ezt is, vagy akár gondolkodhatunk, mielőtt megosztjuk a saját magunkról készült fényképeket másokkal.

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Okééé, bevallom, van egy kis ellenérzésem a bejegyzéssel kapcsolatban. Az elején még teljesen egyetértettem, de minél tovább olvastam, felmerült bennem a kérdés, hogy akkor, most mi az "elfogadható"? Az ha valaki megkéri az egyik ismerősét, hogy gyere, fotóz le egy fehér fal előtt és közben pedig őszintén mosolygok? Csak egy ilyen kép fejezi ki azt, hogy a személy egy kiegyensúlyozott, önmagával tisztában lévő ember? A 30. pontnál viszont végleg elengedtem a bejegyzést, bevallom, kutyaimádóként egy kicsit sok volt. Sok igazság volt ebben a bejegyzésedben is, de szerintem egy kicsit túlzás. A bejegyzés után már komolyan érdekelne, hogy mik azok a képek amiket szívesen látnál a Facebookon/instán stb., a macskákon kívül persze! :D Teljes szívemből kívánom, hogy minél kevesebb ilyen képpel találd szembe magad a jövőben!
    Szia!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nincs gond az ellenvéleménnyel, azért írtam, hogy vitázzunk. :)

      A bejegyzést olvasva, mivel mindenki ráismerhetett egy-egy ismerősére, könnyen azt lehet érezni, mintha az összes képet be lehetne sorolni ebbe a 42 típusba, de ez messze nem igaz. Sőt, megkockáztatom, hogy több az olyan, amit nem.

      Nincs gond a saját magadról készített képpel, és nem kell fehér háttér sem. A kiegyensúlyozottságot az fejezi ki, ha nem akarod eltorzítani a valóságot, nem akarsz szerethetőbbnek, kívánatosabbnak, aranyosabbnak, elfogadhatóbbnak, sikeresebbnek tűnni egy kép kedvéért, mint amilyen valójában vagy.

      Ami a kutyaimádatot illeti, én is pózoltam golden retrieverrel 2-3 éve Facebookon. Hány ilyet látsz, és hány mopszot, yorkit, palotapincsit? A kutyás képeknek nem az a lényege, hogy kutya van rajta, hanem, hogy néhány sztereotíp fajtát kiválasztanak, ami méretében alig tér el egy macskától, és aranyosként tálalják az arcunkba.

      Összegezve, bármilyen képet szívesen látok Facebookon, aminek nem az a szerepe, hogy egy valóságtól teljesen eltérő szerepet, jelenetet ábrázoljon, és olyan dolgokat jelképezzen, ami egyébként a képen szereplőről nem mondhatóak el.

      Köszönöm a hozzászólást! :)

      Törlés
  2. Hali!

    Az elejénél még teljesen egyetértettem, aztán kezdett érdekelni engem is, hogy akkor most mi is a jó neked?
    Egyébként, én azt ezerszer gyakoribbnak tartom, hogy nem megkéri, hanem ezek úgymond lesifotók. Nagyon sok olyan gyönyörű kép van az ismerőseim falán, ami ezek egyike, viszont például ott voltam, és láttam, hogy nem az a helyzet, hogy szándékosan nem néz bele a kamerába, hanem inkább csak annyi, hogy nem tud a kép készüléséről. Ezeket persze utána mindig átküldik neki, és többször tapasztalom, hogy ezek a "lesifotók" kerülnek fel az oldalra.
    A kutyás nekem is olyan, hogy imádom őket. Nincs olyan képem, viszont imádom, amikor valaki rak fel egyet. Azok a szemek mindent elárulnak.
    Egyébként nagyon sok jó dolgot is írtál, a szándékos hátsó, mell, és meztelen testrészmutogatásokat úgy ahogy vannak letiltanám az internetről, mert a generációm nagyon sok tagja emiatt hiszi azt, hogy ez a normális. Pedig ez nem az...

    Köszönöm a posztot, érdekes volt látni leírva azokat a kliséket, amilyen képekkel találkozunk manapság. Habár, a borospohárral, vagy kocsmában készült részeg képeket is ide lehetne sorolni, mert szerintem az is borzasztó.

    Xoxo,
    Vicky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nem szeretném behatárolni a "jó szelfit". Bármi lehet jó, ami nem arról szól, hogy mást akarsz a követőid elé mutatni, mint ami valójában történik; nem erőltetett vagy megrendezett (természetesen nem a modellfotózásokra gondolok).

      Túlzásnak érzem, hogy ezerszer gyakoribb lenne a valódi lesifotó, mint a beállított, például a virág szagolgatós vagy a tengerbe sétálós esetében. Vannak persze jól sikerült lesifotók, de az én környezetemben sokkal gyakoribb a beállított, megrendezett kép, és nagyon ritka, hogy az alanyt csak úgy véletlen lefotózza valaki, és végül az kerül ki a social médiába.

      A kutyásnál sem a kutyával van a probléma, hanem azzal, amit a készítő üzenni akar vele. Nápolyi masztiffal, vagy agárral nagyon kevés embert láttam szelfizni, pedig ezek sem olyan ritka kutyafajták. :)

      Persze az is megérne egy külön posztot, hogy kislányok magukat Palvin Barbinak képzelve építenek ki több ezres követőtábort egyszerű pucérkodással, de amíg lesz erre kereslet - márpedig mindig lesz, - addig pucérkodó fiatal lányok is lesznek.

      Egyébként a 40. helyen megemlítettem az ivós képeket, annak ellenére is, hogy gimiben nekem is volt kint olyan. Sőt, 3 éve még háttal állós borítóképem is volt. :) Szerintem meg kell haladni ezeket a dolgokat, és néha nem árt a saját, akár korábbi szokásainkat is kritizálni, én is ezt tettem.

      Szép napot, és köszönöm, hogy hozzászóltál! :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Na eeegen, a 14.-kel engem is ki lehet kergetni a világból. Van egy fiú osztálytársam, aki az összes képén a szája előtt tartja a kezét. Az ÖSSZESEN! Amikor csak a feje látszik, még nem is olyan zavaró, de az egész alakos képnél nagyon gáz.

    VálaszTörlés

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...