2018. július 30., hétfő

Hogyan (ne) szakíts? - 16 gondolat szakítás mellé

Mutasd meg, hogy szakítasz, megmondom, ki vagy! Akár ez is lehetne a jelmondata ennek a bejegyzésnek. Mivel alig egy hónapra vagyunk a gólyatáboroktól és a tanévkezdéstől, itt az ideje beszélnem egy kicsit a szakításról. Most próbálsz úgy tenni, mint aki nem érti az összefüggést, igaz? Pedig a fiatalkori kapcsolatok végének leggyakoribb okai a megcsalás, vagy az, hogy már nem olyan, mint az elején, esetleg az egyik fél beleszeret valaki másba. Ezekre tökéletes alkalom egy új közösség, kollégium, tábor, vagy akár csak egy költözés egy másik városba. Az egyik, vagy mindkét fél mentális betegsége is gyakori szakító ok, ki fogok térni erre is.

Gyakori tévhit, hogy az a fél szenved jobban, akit kidobtak. Valójában az a fél szenved jobban, aki még szívesebben maradt volna a kapcsolatban, és aki jobban szerette a másikat. Ez lehet a szakító fél is. Mindhárom eddigi komoly kapcsolatom végén én kezdeményeztem a szakítást, szóval az alábbi gondolatokat úgy olvasd, hogy egy igazi profi tollából pattantak ki! Komolyra fordítva, többször is megtapasztaltam, milyen az, amikor hiába kötődöm jobban, nekem kell szakítanom. Az első alkalom után fél éjszaka sírtam, aztán egy ugyanúgy kinéző lány karjaiba menekültem; a második után elkezdtem hibát hibára halmozni, és a Tinderbe menekültem; a harmadik utáni éjszaka pedig pánikrohamom volt, és a(z akkor már volt) barátnőmnek kellett nyugtatgatnia, miközben összegörnyedve próbáltam túlélni. Mindhárom megviselt, de nem véletlen olvasod őket, azért az idő múlásával túl lehet rajtuk lépni. 

Hogy hogyan? Az alábbi 16 gondolat segíteni fog, hogy igazán felnőtt módra kezeld a szakítást!



1. A szakítás sérti a lelkedet és az egódat is, de inkább az egódat. Beszűkül a tudatod, csak arra tudsz gondolni, hogy nem voltál elég jó, bezzeg, ha elég jó lettél volna, akkor most esküvői ruhában dobálhatnátok egymást rózsaszirmokkal. Ez az esetek többségében nem igaz, egyszerűen félsz az egyedülléttől, dühös vagy, haragszol magadra, és nem tudsz mit kezdeni ezzel a hirtelen jött érzéssel és szeretethiánnyal.

2. Szenvedj! Ez most annak az ideje, komolyan. Abban a társadalomban, ahol Szabó Péter arénákat tölt meg, igencsak nehéz ezt elhinni, de a negatív érzelmek, érzelemkitörések hozzátartoznak az egészséges lélekhez. Sírjál, zokogjál, szedd ki a kanapé ülését, állítsd fel hosszában, támaszd a falnak és bokszolj vele! Ne fojtsd el, ne mondd azt, hogy nem érdekel, ne tagadd, hogy fáj. Egyrészt szánalmas és úgysem hiszi el senki, másrészt egészségtelen a lélekre nézve. Ez egy átmeneti állapot, amit fel kell dolgozni, senki nem süpped bele évekig, de minél inkább elfojtod, annál inkább meg fog mérgezni.

3. Az az idő, energia és pénz amit eddig kettőtökre fordítottál, most egyedül rád marad. Használd fel ésszel! Ilyenkor az otthoni semmittevés és a telefonnyomkodás a legrosszabb. Vegyél könyveket, olvass, kezdj bele új sorozatokba, vegyél kondibérletet, járj el futni, lépj be új Facebook-csoportokba, mozdulj ki, tölts több időt a barátaiddal, kirándulj, utazz el, tanulj valami újat, vagy maradj bent tovább a munkahelyeden, hogy még több pénzed legyen. Boldogságot nem fogsz tudni venni rajta, de egy kis félretett köteg sosem árt. Minél többet vagy otthon, egyedül, annál nehezebben fogod feldolgozni a szakítást.

4. A ruhavásárolgatás, az új frizura, a fű, vagy az alkohol nem fog segíteni. Utóbbit próbáltam, többet árt, mint használ, de hidd el, a többi sem megoldás.

5. Ha azt érzed, hogy na, majd most megmutatom neki, mit veszített! akkor nagyon rossz úton haladsz. Én a leghosszabb kapcsolatom végén annyit írtam ki Facebookra, hogy megtörtént az, amire senki nem számított. Mentségemre szóljon, hogy tini voltam, és kissé másképp használtam a Facebookot akkor, mint az elmúlt két évben. Az a baj ezzel a hozzáállással, hogy te itt egy következmény vagy, és nem az ok. Egy áldozat vagy, és nem a felelős. Nincs a kezedben az irányítás, a szakítás irányít téged. Ez az első napokban normális, de az ismerőseid nem feltétlenül kíváncsiak rá. 

Forrás: Tumblr. Mi más lenne?

6. Ami a külsőt illeti, mindenki pótolható. Ha aktívan nézelődsz a környezetedben, bulikban, Facebook-csoportokban, nem lesz nehéz leakasztanod egy hasonló külsejű lányt/fiút, mint amilyen az előző barátnőd, vagy barátod. Ha sikerül, hatalmas nagy királynak fogod magad érezni, különösen akkor, amikor lefekszel vele. Hasonló külső, mégis fel lehet fedezni, mégis új, mégis más, nem az a megszokott, amihez rossz emlékek kötnek! Amikor 19 évesen elkezdtünk közeledni egymáshoz egy ugyanolyan alacsony, duci, mosolygós arcú, sötét hajú és szemű lánnyal, mint amilyennel évekig jártam, én is azt hittem, hogy enyém a világ. A személyiséget, az azonos szeretetigényt és szeretetnyelvet viszont már nem ilyen egyszerű pótolni, és legtöbbször nem is sikerül.

Nem azt mondom, hogy ne csinálj ilyet, de semmiképp ne várj tőle többet néhány mozgalmas éjszakánál, hétvégénél. Arra jó, hogy megerősítsen abban, hogy létezik olyan ember a világon, akinek még kellesz, semmi másra nem. 


7. Semmiképp ne legyél könnyen kapható! Fiúként szembetűnő, hogy szakítás után lévő lányokhoz a legegyszerűbb közeledni, mert ők vannak a leginkább elveszve, kiszolgáltatva, könnyen hajlanak egy kis vigasztalásra. Te ne legyél ilyen! Ha mindenképpen szükség van egy-két jól sikerült éjszakára ahhoz, hogy megálljon az ingatag önértékelésed, akkor inkább várj vele néhány hetet. Attól, hogy szakítottál, nem kell, hogy azonnal mindenre kapható legyél.


8. Ne menekülj azonnal másik kapcsolatba! A társfüggőség egyértelmű tünete az egyik kapcsolatból a másikba való ugrálás, különösen, ha egyik miatt szakítasz a másikkal. Ez arra enged következtetni, hogy egyedül életképtelen vagy mind anyagilag, mind lelkileg.

9. Nem érdemes azzal pumpálnod az egódat, hogy a másik kivel jött össze utánad. Semmiben nem befolyásol. Ha az új fiú/lány rosszabbnak tűnik, az azt jelenti, hogy te is célpontja voltál az exed förtelmes ízlésének; ha jobbnak tűnik, akkor pedig érdemes újragondolni a szempontjaidat, amik alapján jobbnak tartod magadnál az új társat. Ha van a szempontok közt olyan, amivel tényleg érdemes foglalkozni, itt az ideje, hogy fejleszd magadat benne. 


10. Attól, hogy szakítottál, nem kell magamutogatós képekkel elárasztanod a Facebookot. Tudjuk, hogy most nagyobb szükséged van a lájkokra, de próbáld meg ezt személyesen elérni azoknál, akiknek a lájkjaira számítasz. Tartsd magad többre egy lájk-célpontnál! Hidd el, a személyes találkozás hatékonyabban segít feldolgozni a szakítást, mint hogy Pistike Kovács kedvelte a fényképedet.

11. Ne zárkózz el valakitől amiatt, mert ugyanannyi idős, ugyanaz a csillagjegye, ugyanazt a zenekart szereti, vagy ugyanolyan cipője van, mint annak, akivel voltál! Ne kezdd el szidni általánosságban az összes fiút/lányt, mert csak hülyét csinálsz magadból, és azt közvetíted vele, hogy rosszul választasz. Válassz a megfelelő szempontok alapján! (Lásd két ponttal lejjebb.)

12. Most, hogy egyedül vagy, itt az ideje egy kis önismeretnek. Ez a legjobb alkalom arra, hogy felmérd, hogy te mit csináltál rosszul, amit a következő kapcsolataidban másképp alakíthatsz. A szakításról - eltekintve a megcsalástól - 99 százalékban mindkét fél tehet, szóval jobban jársz, ha nem azt próbálod megmagyarázni, hogy miért hibás a másik, hanem megpróbálod felmérni, hogy te mekkora részt vállaltál a kapcsolat megromlásában. Veszélyes dolog azt gondolni, hogy te mindent tökéletesen csináltál, hiszen így a következő és az utána lévő kapcsolataidban is fennáll a veszélye, hogy elkövesd ugyanazokat a hibákat.

13. A legtöbb mérgező kapcsolat, és ezáltal szakítás megelőzhető lenne azzal, ha az emberek a megfelelő szempontok alapján választanának társat. Egy szakítást követő időszak tökéletes arra, hogy megkérdezd magadtól: miért vele voltam? Miért néztem fel rá? Mivel fogott meg? Ha nehéz megválaszolnod ezeket a kérdéseket, lehet, hogy olyan szempontok alapján választottad az exedet, mintha azt nézted volna, mennyire eladható a környezetednek; vagy mennyire szépen mutatna az ablakpárkányon dísznek. 



Amellett, hogy az emberek hajlamosak a segge, a mellei, a haja, a sapkája, vagy a tetoválásai miatt összejönni egy emberrel, gyakori az is, hogy egyszerűen csak a szeretethiányukat szeretnék enyhíteni valakivel, aki szebb, mint egy plüssmaci.



Én is fontosnak tartom a külsőt, de azt gondolom, vannak ennél fontosabb szempontok is. Néhány ötlettel segítek, hogy a következő társaddal jobban működjön a kapcsolat. Ha ezekre ügyelsz, kisebb eséllyel futhatsz bele olyanba, mint akivel szakítottál:
  • mennyire szeret felelősséget vállalni/magyarázkodni (úgy hozta az élet, nem tehetek róla stb.)
  • hogyan kezeli a konfliktusokat, problémákat, mennyire hajlamos az agresszióra, erőszakra, vagy játszmázásra
  • mennyire szorgalmas, tettrekész (megelőzve ezzel azt, hogy egész nap otthon nyomjátok a telefont)
  • mennyire hajlamos nyomkodni a telefont a társaságodban
  • mennyire megbízható
  • hogyan beszél a barátairól, mennyire változik meg a jelenlétükben
  • mit tart fontosnak egy emberben
  • mennyire vannak önálló gondolatai a környezetében történő dolgokról, közéletről, hajlamos-e szembemenni az árral
  • mennyire önálló, ami a hétköznapokat illeti, többet kell-e utána takarítani, mint egy óvodás gyerek után
  • mennyire hajlamos a függőségekre (alkohol, drog, videojátékok stb.)

Ezekkel sem lehet száz százalékig biztosra menni, de ha eddig nem gondoltál arra, hogy ebbe az irányba finomítsd az elvárásaidat, egy próbát megér. Vegyítheted a saját szempontjaiddal, feltéve, ha vannak, és nem annak a karjaiba dőlsz, aki elsőként dumálja le rólad a bugyit egy tükör előtt gyakorolt stand-up szöveggel.

Az is lehet, hogy mielőtt összejöttetek, túl sokat mutattál a testedből, és azért futott zátonyra a kapcsolat, mert a másik úgy jött össze veled, hogy nem látott belőled ennél többet:


14. A legjobb, ha egyáltalán nem jártok össze szexelni szakítás után, de ha mégis, csak akkor járjatok össze, ha érzelmileg már függetlennek érzed magad tőle! Visszakapni nem fogod így, más értelme meg nincs.

15. Bárki bármit mondott, kelleni fogsz másnak is. Más is szépnek fog tartani. Az is lehet, hogy még jobban, mint az előző.

16. Bármennyire nehéz, szakíts személyesen! Kevés nagyobb tahóság van annál, mintha valaki Messengeren vet véget egy párkapcsolatnak. Bármi is történt, add meg a tiszteletet a másiknak, és közöld vele személyesen, amit elhatároztál.



Szeretnél még párkapcsolatokról, emberekről olvasni? Kattints az emberismeret, vagy a párkapcsolat címkére még több hasonló olvasnivalóért!

2018. július 27., péntek

A szerelem színei és a háromszög-elmélet

Az egyik kedvenc pszichológiával foglalkozó oldal, amit követek, a Psych2go nemrég megosztott egy érdekes képsort: Robert Sternberg háromszög-elméletét a szerelemről. Nekem nagyon megtetszett, és ezen fellelkesülve bemutatok nektek egy másik szerelem-elméletet is, ami egy kanadai tudós fejéből pattant ki.

Nézzük előbb Sternbergét!

Forrás: MY PSYCHOLOGY - Facebook

Sternberg szerint a szerelemnek három összetevője és hét fő típusa van. A három összetevő az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés, a hét típus pedig ezek kombinációiból áll össze:

Kedvelés/barátság: ha intimitás van, de szenvedély és elköteleződés nincs, az inkább kedvelés, mint szerelem. Ez lehet egy kibontakozó kapcsolat kezdete, de általában nem így alakul, és barátzóna lesz belőle.

Fellángolás: szenvedély van, de se intimitás, se elköteleződés. Ide tartoznak a crushok (bocsánat azoktól, akik utálják ezt a szót) és az egy éjszakás kalandok.

Romantikus szerelem: megvan az intimitás és a szenvedély is, de hiányzik az elköteleződés. Itt már testileg és érzelmileg is kötődnek egymáshoz a felek, ez egy gyakori szakasz komoly kapcsolatok elején.

Üres szerelem: a romantikus fordítottja. Itt az elköteleződés van meg, intimitás és szenvedély nélkül. A sok megromlott házasság, ami a gyerek, a ház, a megszokás stb. miatt maradt meg, mind ide sorolható.

Társas jellegű szerelem: intimitás és elköteleződés van, szenvedély nincs. Idős házaspároknál ez kielégítő lehet, fiatalabbaknál szerintem nem. 

Vak szerelem: van elköteleződés és szenvedély, de nincs intimitás. A My Psychology oldala Kim Kardashiant hozza fel példának, szerintem tökéletes. Az őt utánozni vágyók között is gyakori ez a típus.

Tökéletes szerelem: mindhárom összetevő megvan. Sternberg garantálja, hogy egy ilyen szerelem részesei legalább tizenöt éven keresztül gazdag szexuális életet élhetnek egymással. A pár tagjai el sem tudják képzelni, hogy más mellett esetleg boldogabbak lehetnének hosszútávon, sikeresen legyőznek minden akadályt, miközben egy percre sem engedik el egymást.

Sternberg azt mondta a tökéletes szerelemről, hogy fenntartani nehezebb, mint megtalálni, (ehhez mit szóljon az, akinek még megtalálni sem sikerült?) és, hogy nem tud állandó maradni. A tudós arra is figyelmeztetett, hogy kommunikáció nélkül a legnagyobb szerelem is elmúlhat. Ahogyan az embereket sem lehet a 16 MBTI-típusba betuszkolni, úgy a kapcsolatokat sem lehet ezzel a hét fajtával meghatározni, a legtöbb kapcsolat két típus között helyezkedik el.



A szerelem színei




John Alan Lee háromféle szerelmes embert, és háromféle érzést különböztetett meg, amit görög és latin szavakkal jelölt. Az Eros, a Ludus, és a Storge embertípusok érezhetnek Mania-, Agape- és Pragma-jelleggel a társuk iránt. Az elmélet értelmezhető úgy is, hogy az utóbbi három érzés az Eros, a Ludus és a Storge különféle kombinációiból áll össze.

De mit jelentenek a szavak?

Eros - sejthető, hogy ennek a típusnak bőven van köze az erotikához. Az eros típusú emberek szenvedélyesek, érzékiek mind a szexuális életet, mind az érzelmeket tekintve, szóval fontosnak tartják, hogy meglegyen a kémia. (Jelentsen ez bármit.) Én nem ez a típus vagyok, szóval azt sem értem, hogyan lehet első látásra szerelembe esni egy idegennel, de ez a típus képes rá.

Abban viszont együtt tudok érezni, hogy reménytelen idealisták, és folyton valami romantikus vagy szexuális élményre vágynak. Mások úgy láthatják őket, hogy irreálisak az elvárásaik a szerelemmel kapcsolatban. Naivak tudnak lenni, főleg, ha eközben kielégülnek a szexuális igényeik, és gyakran nem a partnerbe, hanem a szerelem érzésébe szerelmesek. Nem csalfák, de nem okoz gondot nekik szakítani, ha már nem olyan, mint az elején.

Ludus - ez latinul azt jelenti: játék. A ludus típusúaknak a szerelem egy valami, ami közben szórakozhatnak egymással, programokat csinálhatnak, de véletlen sem mélyülhetnek el. Könnyen előfordulhat, hogy egyszerre több partnerük is van, és egyiknek sem fedik fel a valódi érzelmeiket. Általában elvárják, hogy a másik is így álljon hozzá, és ne kötődjön jobban, mint ő. Ennek köszönhetően nem féltékenykednek, hiszen nem jelent gondot nekik, ha a másik is több vasat tart a tűzben.

Ahogy megfigyeltem, ezek azok az emberek, akiket érzékenyen érintett egy csalódás, és vagy bosszút akarnak állni a másik nemen, vagy egyszerűen csak képtelenek túllépni azon a bizonyos csalódáson, ezért érzelmileg bezárkóznak.

Storge - ennél a típusnál a szerelem barátságból alakul ki, és sokkal inkább a közös értékrend és érdeklődés tartja össze a kapcsolatot, mint a szenvedély. Érdekes, hogy Lee ezt a típust a családi kötelékhez hasonlítja. Hosszú házasságot általában ez a típus szokott megélni, de az sem ritka, hogy szakítás után képesek barátságban maradni a másikkal. Megfigyelhető némi birtoklási vágy, de nem túlzottan féltékenyek, csak éppen, amennyire kell, és általában csak komoly kapcsolatban hajlamosak a szexre. Mély bizalom, tisztelet, intimitás és fokozatos elmélyülés jellemzi ezt a típust.



Mania - ez éppen azt jelenti, ami elsőre eszünkbe jut róla: őrülten, birtoklóan, mániákusan szeretni a másikat. Erős birtoklási vágy, féltékenység, függőség jellemzi. A Wikipédia John Hinckley Jr.-t hozza fel példaként a mániához, aki azért próbálta meg megölni Ronald Reagan amerikai elnököt, hogy ezzel a tettel végre elnyerje Jodie Foster szívét. Ha belegondolok a környezetemben vagy az emlékeimben élő mániákus szerelmesekre, ez annyira nem is rossz példa. Az ilyenek szokták összeköltözésbe/eljegyzésbe/házasságba kényszeríteni a másikat érzelmi zsarolással, ráadásul a szex sem egyszerű velük, mert általában hisztisek az ágyban. Jellemzően nem tudják, hogy mit akarnak, a másiknak folyton bizonygatnia kell a szeretetét, mert kételkednek benne. Szerintük a szerelem része a fájdalom, a kettő nincs meg egymás nélkül. (Szerintem meg a mánia nincs meg önbizalomhiány nélkül, meg ennek azért van egy erős borderline-jellege is.)

Agape - az ideális szerelem. Az agape jellemzője, hogy a felek önfeláldozóak a másik érdekében, szélsőséges esetben pedig ez odáig is fajulhat, mint a Titanicban. Odaadás, gondoskodás, türelem, megértés és erős kötődés jellemzi az ilyen kapcsolatot, az egó pedig teljesen háttérbe szorul. Jobb adni, mint kapni - akár ez is lehetne a jelmondata. Persze, ennek is van hátulütője, az ilyen kapcsolatokban gyakran érezhetik magukat a felek nem elég jónak, és lehet bűntudatuk amiatt, hogy nem adtak eleget a másiknak. Szélsőséges esetben, vagy különféle mentális betegség esetén ez mártírkodásba fordulhat át, ebből szokott lenni az, amikor az egyik fél felhánytorgatja, hogy mit fel nem áldozott, és mit meg nem tett a másikért. Alapesetben viszont nincs féltékenykedés vagy birtoklás, és kielégítő szexuális élet társul hozzá.

Pragma - ez a típus általában úgy alakul ki, ha valaki ésszerűen, elvárások alapján választ társat magának, értékes dolgokat keres a másikban, akivel közösen tehetnek, küzdhetnek mindenféle life goalért. Az ilyen kapcsolatok általában hosszútávúak, de tekinthetőek unalmasnak a szenvedély hiánya miatt. Te adod ezeket az értékes dolgokat, én meg adom ezeket az értékes dolgokat, aztán elleszünk valahogy. Két politikus, vagy más híres ember házassága gyakran pragmatikus, és az olyan házasságok is ilyenek, ahol a feleknek fontos, hogy mit gondol a környezet. (Például, ha az illető nem házasodik szegény családból származóval.) Az ilyen kapcsolatokban a felek abban hisznek, hogy a jó szexuális élet kialakítható az évek során, és nem feltétlen kell hozzá a kezdeti egymásnak esés.

Ahogyan Sternberg típusainál, a szerelem színeinél sincsenek pontosan egyféle típusok, a valóságban a legtöbb kapcsolat valamelyik kettőnek a keveredése.



A Forrás a My Psychology Facebook-oldala és a Wikipédia, néhol beleejtettem a saját gondolataimat is. Érdekesnek találtad ezeket a típusokat? Szólj hozzá itt, vagy a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán! Ha pedig egy kis humorra vágysz, de közben szeretnéd jobban megérteni a párkapcsolatokat, olvasd el ezt.

2018. július 26., csütörtök

Miért van ennyi magyar pornósztár?


Nagy mulatságot váltott ki az interneten 2016-ban az Information is beautiful térképe. Azért készítették el az International Number One című térképet, hogy bebizonyítsák, valamiben mindegyik ország a legjobb tud lenni a világon! Amíg a svédek a popzenében, a fehéroroszok pedig az alkoholfogyasztásban tudtak világelsők lenni, Magyarország a pornósztárok számában jár élen. A városi legenda, hogy a népességhez viszonyítva hazánk nevelte ki a legtöbb pornósztárt a világon, bizonyítást nyert. A világ leghíresebb férfi pornószínésze, Rocco Siffredi is egy magyar nőt vett feleségül, Tassi Rózsát, ráadásul a világ egyik legnépszerűbb webkamerás pornóoldala, a Livejasmin is magyar kézben van. De mi áll a jelenség mögött? Vajon tényleg a magyar lányok szépsége tett minket világelsővé?

Ahhoz, hogy megértsük, miért váltunk pornó-nagyhatalommá, harminc évet kell visszaugranunk az időben, egészen a rendszerváltásig. A Kádár-korszakban sokkal inkább tabu volt a pornó, mint ma, hiszen ezt is nyugati erkölcstelenségnek tartották, akkoriban pedig Moszkva volt az etalon. (Nem véletlen, hogy Cicciolina is Olaszországban vált híressé, és nem itt.) A nőknek, ahogy a férfiaknak is, jellemzően állandó munkahelye volt, ami többé-kevésbé biztosította a megélhetést, aztán '89-ben jött a dráma. A Kádár-rendszer megbukott, a vasfüggöny lehullott, az országot pedig hirtelen elárasztotta a nyugati erkölcstelenség, a Coca-Cola, az ezernyi Meki, a Snickers, és természetesen a pornó. A harmadik Magyar Köztársaság - hasonlóan Csehszlovákiához - a környező országokhoz képest viszonylag szabados törvényeket hozott a pornófilmekkel kapcsolatban, ráadásul mindkét ország olcsónak számított Nyugat-Európához képest. Ez felkeltette a rendezők érdeklődését, és amikor a 90-es évek elején idetelepültek, hogy ők akkor itt pornófilmeket fognak gyártani, talán maguk sem gondolták, mennyire jó döntést hoztak.

Prága és Budapest lett az új Kalifornia. Ahogy az USA-ban a legtöbb pornós kaliforniai (hiszen ott van a legtöbb stúdió), úgy lett Európában a legtöbb pornós cseh vagy magyar, hiszen egyszerűbb a stúdió közelében lányokat keresni, mint a stúdiót vinni a lányokhoz. Ami Magyarországot illeti, a Ratkó-gyerekek gyerekei éppen a 90-es évek elején töltötték a tizennyolcat, ráadásul a rendszerváltást követően rengeteg képzetlen, fiatal lány maradt állás nélkül. Sok szép, csinos, fiatal lány élt szegénységben, kilátástalan helyzetben, akik a középiskola után nem tudtak mit kezdeni magukkal, ez pedig a rendezők szemével nézve maga volt a mennyország. Azért is voltunk ideális választás, mert a közép-európai lányok külső adottságai éppen megfelelnek a tömegideálnak: Afrikába is mehettek volna a rendezők, hiszen ott is sok a szegénységben élő fiatal lány, de azoknak a filmeknek a nézettsége sokkal nagyobb (volt), amiben a női szereplő fehér. Lengyelország is hozzánk hasonló helyzetben volt, de azért lett volna kockázatos választás, mert ott jóval komolyabban vették a katolikus vallást, mint nálunk. Minket annyira nem érdekelt, a cseheket meg még nálunk is kevésbé. A magyar és cseh lányok ráadásul sokkal természetesebben néztek ki amerikai kortársaiknál, hiszen nálunk akkor még gyerekcipőben járt a tetoválás, a piercing, a plasztikai műtét és a mindenféle testmódosítás. A kilencvenes évek végén aztán hazánkba is betört az internet, és ezzel együtt a pornóra is robbanásszerűen megnőtt a kereslet.

Itt már egyszer részleteztem annak a hátterét, okait, hogy miért mennek fiatal lányok kurvának, a pornózáshoz is hasonló motiváció társul. Ami a lelki okokat illeti, a Huffington Postban egy visszavonult pornószínésznő írt egy kiváló cikket Why your daughter wants to be a pornstar címmel. A legfontosabb sor talán az, hogy az okok legalább annyira bonyolultak, mint az emberi agy, ami meghozza azt a döntést, hogy pornóban fog szerepelni az illető. Sokan azonnal rávágnák, hogy de hát a pénz miatt, de abba érdemes belegondolni, hogy amíg egy diplomás mérnök, ügyvéd, orvos nevét senki nem ismeri, addig egy pornósztár gyakran örvend népszerűségnek. Én sem fogok tudni minden tényezőt összeszedni, de a legtöbbet megpróbálom, elvégre kevesen gondolnak bele abba, hogy miért és hogyan kerültek a képernyőre azok a bizonyos lányok.

Kezdjük a lelki okokkal! Fontos tudni, hogy a döntés, hogy egy lány össze-vissza fekszik be férfiak alá egy kamera előtt, soha nem egy nap alatt születik meg, mindig egy hosszú folyamat következménye. Egy ex-pornós tíz pontba szedte őket, ezek közül néhány:
  • a lány nem kapott elég szeretetet, kötődési problémák alakultak ki nála, esetleg válás miatt nem volt előtte megfelelő apakép
  • a lány viszonya az anyjával inkább baráti volt, mint szülő-gyerek viszony, szóval nem tanulta meg kialakítani a saját határait, ami azért nem hátrány egy olyan helyzetben, ha idegenekkel fekszel le nap mint nap
  • a lány anyja szélsőségesen prűd volt és tabunak állította be a szexet, vagy épp ellenkezőleg, rendszeresen hordta fel a férfiakat esti mese helyett
  • a tévé, vagy az okostelefon nevelte fel a gyereket az anyja helyett, ahol bárkinek, bármikor elérhető egy kis pornó.
A motiváció tehát hasonló lehet ahhoz, amiért a lányok pucér képet küldözgetnek: jól esik nekik, hogy értékelik őket, hogy foglalkoznak velük, figyelnek rájuk, beszélnek róluk, és a hírnév sem utolsó szempont.

Természetesen ez a néhány pont önmagában nem jelenti azt, hogy aki ilyen, az iskola után azonnal futni fog a producerhez, sok más tényező is hozzájárulhat a döntéshez. Az erre vetemedő lányok többsége alacsonyan képzett: fodrász, bolti eladó, árufeltöltő, esetleg titkárnő volt, mielőtt űzni kezdte az ipart. A pornó mindenféle tapasztalat, nyelvtudás és végzettség nélkül is jobb életszínvonalat biztosít a legtöbb állásnál, szóval egy olyan lányt, aki gyerekkorától kezdve pénzért megvehető dolgokban lelte örömét, nem nehéz rávenni egy kis modellkedésre vagy táncolásra. Ahogy a színészkedés is ritkán indul a filmvásznon, a pornóban sem rögtön széttárt lábakkal indul a karrier, általában eleinte csak egy kis modellkedéssel kezdődik. Ahogy elkezdi észrevenni a lány, hogy heti két nap ,,munkával" is megkeresheti a korábbi havi fizetését, elkezd további lehetőségek után érdeklődni, innen pedig már egyenes út vezet a képernyőre. Tekintve, hogy Palvin Barbarát 13 évesen fedezték fel - és ezzel nincs egyedül a szakmában - a modellek által örökké biztosítva van az utánpótlás a pornóipar számára. Vannak olyan modellügynökségek, ahol a modell annak arányában kapja a fizetését, amennyit eladtak a testén reklámozott ruhából; ha pedig nem megy jól az üzlet, van lehetőség fizetéskiegészítésre.

Ha már az elején felhoztam a magyar Livejasmint, beszéljünk egy kicsit a webkamerás ,,munkáról". Ez két alapvető dologban különbözik a pornótól:

  • ide jellemzően tényleg csak a pénz miatt jelentkeznek a lányok, akarnak egy kis ,,mellékest"
  • ha nem akarod, nincs érintkezés senkivel.

Webkamerás ,,munkára" a tini mamiktól kezdve az egyetemet végzett, de magával kezdeni semmit nem tudó fiatal lányokig bárki jelentkezhet. (Sőt, fiúk is, Pumped Gabo is ezzel kezdte.) Általában az a közös a jelentkezőkben, hogy - miközben az ország munkaerő-hiánnyal küzd - azt hangoztatják, hogy nem veszik fel őket sehova, és semmi munka nincs, szóval ,,úgy hozza az élet", hogy csak ilyen munkára tudnak jelentkezni. Aki bemutatkozáskor magát centikkel, kilókkal, kosármérettel, meg a hajának és a szemének a színével határozza meg, annak tökéletes ez az állás, itt ugyanis pont ezek  számítanak. Ja, meg hogy tudj annyira angolul, mint egy NB1-es focista.

A munka úgy működik, hogy beültetnek egy üres szobába egy webkamera elé, és eleinte chatelned kell külföldiekkel. A ,,modell" saját országát általában letiltják az adminok, hogy magyar lány kevés eséllyel találhassa szembe magát magyar érdeklődővel. (Így az ismerőseidnek nyugodtan hazudhatod azt, hogy egy szállodában vagy recepciós, esetleg ,,modellkedsz", és abból van a pénz.) A chatelők rövid idő után a tárgyra térnek, és aki pénzt fizet be, annak teljesítened kell a kívánságait a kamera előtt. Tekintve, hogy ezek az oldalak tömve vannak perverz, retardált, beteg emberekkel, a kívánságok terjedhetnek onnan, hogy öltözz be macskának odáig, hogy különböző tárgyakat helyezz fel a különböző nyílásaidba. Innentől már csak az időd és a gátlásaid szabnak határt, hogy ,,sikeres modell" legyél, és te legyél az, aki a legtöbb idegen ember fétisét elégíted ki a legkevesebb idő alatt, parancsszóra.

Ami a gázsit illeti, senki ne gondoljon édes életre. Az internetes fórumozók szerint napi 6-8-10 órával (tehát egy átlagos munkanappal) számolva 2-300 ezer forintot keres havonta egy hasonló ,,modell", de volt, aki 250-450 ezer forint körüli összegről számolt be. Ez függ attól is, hogy otthon pucérkodsz, vagy egy erre kijelölt stúdióban, hiszen a stúdiók több különféle oldalra is közvetíthetik a műsorodat, ami több pénzzel jár. Ha heti négy munkanappal, és 400 ezer forinttal számolunk, ez még mindig nem az a fizetés, amiből te luxusautót meg tengerparti villát fogsz venni, és fürtökben csüngenek rajtad az aranyékszerek; legfeljebb arra elég, hogy néhány drágább ruhadarabbal provokáld a többi lányt az Instán. Azt gondolom, azért cserébe, hogy egész nap meztelenül tedd magad a kamera előtt, ez egy kicsit is igényesebb lánynak messze nem éri meg. Amellett, hogy ezzel elismered, hogy bármilyen más munkára alkalmatlan vagy, egész nap olyan balekok kívánságait kell teljesítened, akik fizetnek azért, hogy nőt lássanak. Nekem férfi szemmel ez nevetséges, és bízom benne, hogy ti sem a lehetőséget látjátok bennük.

Mindegy, hogy modell, táncos, webkamerás vagy pornós vagy, esetleg ,,vacsorakíséretet" vállal egy lány, ezekben a karrierekben az a közös, hogy pont fordítva működnek, mint egy közönséges szakma. Itt a pályád elején, fiatalon azonnal a legmagasabb fizetést kapod, és ahogy öregszel, úgy csökken az összeg, míg egy hagyományos karrier esetében pályakezdőként kapsz kevés pénzt, és később a tapasztalatot fizetik meg. Ennek köszönhető, hogy nagy arányban vonzza a pornóipar azokat a fiatal lányokat, akik azonnal luxuséletre vágynak, de semmilyen képzettségük, tapasztalatuk nincs. Ha ezt vesszük, Északkelet-Magyarország továbbra is egy aranybánya a rendezőknek és a stúdióknak, hiszen ez a térség a mai napig is tele van képzetlen, szegény körülmények közül érkező, de luxusra vágyó lányokkal, akik az egyetlen kitörési lehetőséget a modellkedésben látják. Például, Michelle Wild (aki, három év pornót követően a Jóban Rosszban szereplője is volt) sátoraljaújhelyi, Aleska Diamond komlói, ami délen van, de szintén egy kirívóan szegény térség, Mya Diamond pedig Marcaliban nőtt fel, de nyíltan beszélt arról, hogy azért kezdett bele a divatmodellkedésbe, hogy a családját segítse anyagilag. 

Ha a kultúrát nézzük, abból is azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Magyarország tökéletes választás volt a pornófilm-rendezők számára. Két részt néztem meg az ország legnépszerűbb sorozatából, az Éjjel-Nappal Budapestből, és véletlenül pont volt benne egy olyan jelenet, hogy egy fiatal, csinos, lány éppen ahhoz a férfihoz csapódott kettő közül, aki el tudta vinni őt bulikázni és vásárolgatni egy limuzinnal. A magyar lányok körében az egyik legnépszerűbb zenei YouTube-csatorna Mario oldala, aki a klipekben és a Facebookon sem rejti véka alá, hogy lányok futtatásával keresi a luxuséletre költött pénzt. Nálunk külön kampányra van szükség ahhoz, hogy a lányok egyáltalán megfelelő ruhát vegyenek fel nyáron, senki nem néz ki téged, ha tiniként kint van mindened az utcán, és több réteg smink takarja az arcod. (Sőt, sokszor épp ellenkezőleg: akkor néznek ki, ha nem.) A nő társadalomban, családban betöltött szerepe is elhomályosult a Kádár-rendszert követően: a nő alárendeltsége a leszakadt vidéki családok sajátosságává vált, közben pedig az egyetemek bölcsészkarain keresztül a feminizmusnak egy olyan eltorzult formája érkezett az országba, aminek már semmi köze az egyenlőséghez. Hiányzik az egészséges középút, a kultúrában ez a két szélsőséges, eltorzult nőkép a jellemző.

Azt gondolom, az olvasóim közül senkit nem kell külön győzködnöm a pornó rossz oldaláról. Az ártatlan rendezőkben éppen annyira érdemes hinni, mint a Télapóban, vagy a húsvéti nyusziban. Itt nem arról van szó, hogy azzal fekszel le, akivel te akarsz, te itt egy darab test vagy, akinek piaci értéke van. Nem ritka a kényszerítés, az esetleges erőszakos jelenetek, és az sem, hogy az ide kerülő lányok kokain- vagy alkoholfüggővé válnak. Az, hogy ország-világ szeme láttára kereskedjenek a testeddel, akkor sem éri meg, ha te már sok mindenen keresztülmentél, és annyit ajánlanak egy éjszakáért, amennyit a szüleid fél év alatt keresnek közmunkával. Egyrészt fent maradnak az interneten a rólad készült felvételek, amit az ismerőseidtől kezdve a leendő családodig bárki láthat, másrészt később nem fogsz tudni hosszútávú munkát vállalni, mert bármikor kiderülhet rólad, hogy korábban mivel foglalkoztál. A webkamerás felvételeket szintén rögzíteni szokták, és bármikor felkerülhetnek pornóoldalakra, így anélkül lehetsz pornósztár, hogy akarnád, és bárkivel érintkeztél volna. Komoly kapcsolat is necces lehet ilyen múlttal, legalábbis én nem szívesen járnék hasonló lánnyal, és úgy gondolom, a férfiak többsége ebben egyetért velem.

Ne számítsunk arra, hogy Magyarország vezető szerepe a pornóiparban hosszantartó lesz. A producerek tovább vándoroltak kelet és dél felé, hogy a még olcsóbban dolgozó, még bevállalósabb, még elkeseredettebb lányokat szervezzék be, szóval felkészülhet Oroszország, esetleg Moldova, vagy Szerbia.  Ukrajna megelőzte a bajt: 2009-ben hoztak egy olyan törvényt, hogy a pornófilmek készítését, le- és feltöltését 3 év börtönnel díjazzák, ha az nem orvosi céllal történik. Még ha ezt nem is tartatják be mindenkivel, éppen elég elrettentő a stúdióknak ahhoz, hogy ne Ukrajnában, inkább a szomszédos országokban horgonyozzanak le, ahol szintén rengeteg az olyan fiatal lány, aki az egyetlen értékéből szeretne valami hasznosat kihozni: a szépségéből.

Érdekesség, hogy egy országosan ismert ukrán pornósztár kénytelen volt Csehországba menekülni a hatóságok elől, miután 2009-ben hatályba lépett az ukrán pornótörvény. Valamennyire azért csak betartatják.

A szülőknek még egyszer belinkelném a Why your daughter wants to be a pornstar című cikket. Figyeljünk oda a lányainkra, a húgainkra, világítsunk rá az értékeikre, támogassuk őket abban, amit szeretnek, és ne hagyjuk őket elveszni!

2018. július 24., kedd

Mennyire vagy MENCI?

Minden jel arra utal, hogy az Instagram, a Snapchat és a Musical.ly uralma az elménk felett a következő éveket, évtizedeket is meg fogja határozni. A munkában megfáradt szülők képtelenek tartani a lépést az újabb és újabb alkalmazásokkal, a gyerekeknek pedig ez az egyik legegyszerűbb út a népszerűvé váláshoz. Ma már nem kell valamilyennek lenni, elég valamilyennek tűnni; és személyes kapcsolatok sem kellenek, bőven elég a követés, a kedvelés, a hozzászólás és a megosztás. Ahhoz, hogy a környezeted elismerjen téged, többé már semmire nincs szükség, - főként a ruháidra nem - bőven elég hozzá egy JBL hangszóró, vagy néhány bulikás szelfi.

Három részre osztottuk a tesztet, az életmódod és a közösségi médiás tevékenységed mellett a megjelenésedből tudhatod meg, mennyire vagy népszerű. Ahhoz, hogy igazán mencivé válj, a letöltött alkalmazások mellé szükség van bizonyos viselkedési mintákra, és gazdag szülőkre néhány alapdarabra is a szekrényben vagy a garázsban. A szabály egyszerű: minél több pontot gyűjtesz, annál mencibb vagy, viszont ha a nullához közelít a pontszámod, akkor lehet, hogy gyakran hallod a csövesbánat szót a hátad mögött. Ne aggódj, a teszt alkotóinak sincs sokkal több, szóval mi inkább örülünk ennek.

Timi, Angi, Lili, Maja és Adri segített nekem búvárkodni az Y és a Z generáció alján - egyedül féltem volna alámerülni. Nagyon örültem, amikor láttam, hogy ők jelentkeztek, többükről is tudtam, hogy nagyon jól mérik fel az embereket. Sejtettem, hogy ebben sokat tudnak segíteni, és így is lett! Amellett, hogy egy részletekbe menő, humoros és tanulságos tesztet állítottunk össze, ez az év egyik legnépesebb blogger-együttműködése, amire külön büszke vagyok.


Forrás: Weheartit

Készen álltok? Kezdjünk neki, induljon a számháború!



ÉLETMÓD

  • Füvezel, vagy bármi szintetikusat szívsz. Hangoztatod, hogy 420, hogy mennyire értesz hozzá, te tudod a legjobbat tekerni stb. (2 pont)
  • Általános iskola végén kezdtél bulikázni járni, cigizni, és ezek azóta sem hagytak alább. (3 pont)


  • Magyar rapet, vagy emo rapet, esetleg trapet hallgatsz JBL hangszóróról, mert biztos mindenki ezeket szereti. Az AK26, G.w.M., Rico, Lil G, Nemazalány, a Senkise, illetve Lil Peep,  a $uicideboy$, az A$AP Mob, vagy Sixnine a mindennapi betevőd. Ne próbáld kivonni magad, már egy hallgatása is két pontot ér ezek közül! (2 pont)
  • Használod a báttya szót (1 pont)
  • Voltál már terhes, és ,,véletlenül" tudott róla a fél iskola, de legalább az egész osztályod. (3 pont)
  • Szórakoztat a Való Világ, az Éjjel-Nappal Budapest, a Feleségek Luxuskivitelben, vagy az Édes Élet. Elég, ha az egyiket nézed, máris van két pontod. (2 pont)
  • Képes vagy a Váci utcában fotóztatni magad, hogy úgy tűnj, mint egy turista. (1 pont)
  • Bármit hajlandó vagy felvenni, levenni, megtenni azért, hogy többen kedveljenek és több követőd legyen Instán. (3 pont)
:)
  • Minden második szavad dikgyá, vagy káromkodás. (1 pont)
  • Fogalmad sincs, hogy miben vagy jó, mivel szeretnél foglalkozni, miből fogsz megélni, ha végeztél az iskolával. (3 pont)


  • Csak olyanokkal barátkozol, akiknek a viselkedése, öltözködése szintén kiszolgálja a tömegízlést, mert félsz, hogy a többiek mit fognak szólni. (3 pont)
  • Unikornis-mániás vagy (1 pont)
  • Életcélod egy pár százezres használt BMW, esetleg Audi, vagy Mercedes. Persze, közben diákmunkázol vagy egyáltalán nincs is munkád és anyuci veszi a hűtőbe a kaját, de hát neked "luxusautó" jár, hadd lássák a többiek! (2 pont)
Ez a lány osztálytársunk biztosan sokat "dolgozott" ezért az autóért. Vajon mi lehet a "munkája"? :)

  • Világ körüli utazgatás is jár neked sok tengerpartos meg felhőkarcolós szelfivel, ugyancsak a semmiért. (2 pont)
  • Azt gondolod, valódi értékkel bír egy Million Roses, vagy ahhoz hasonló művirág. (1 pont)
Az igazit szeretné megtalálni!



KÖZÖSSÉGI MÉDIA

  • Rendszeresen feltöltesz képeket koktélokról, vagy limonádéról, mert a népszerű Insta-celebek is ezt csinálják, és te is olyannak akarsz tűnni, mint ők. (1 pont)
  • ...vagy poharas kávéról. (1 pont)
  • ...vagy az edzésedről. (1 pont)
  • ...vagy a körmödről. (1 pont)
  • ...vagy képernyőfotót a beszélgetéseidről. (1 pont)
  • Kiteregeted a kapcsolatodat a Facebook-faladra: közös szelfik, becsekkolások, mindenféle, hadd lássák az emberek, hogy ti mennyire (nem) szeretitek egymást! (2 pont)
  • Olyan képeket töltesz fel, ahol direkt elfordulsz a kamera elől, amikor a barátod, barátnőd lefotóz, mert látod, hogy mások is ezt csinálják és mennyire menci. (1 pont)
  • Érzelmek nélküli arcot vágsz a képeiden. (1 pont)
  • Csücsörítesz, dobálod vagy simogatod a hajad; modellekre vagy pornósokra akarsz hasonlítani a képeiden. (2 pont)
  • Felvont szemöldökkel bámulsz a kamerába. (1 pont)
  • nem helyett azt írod, hogy nm, mert a mozgalmas celebéletedbe (lásd lent) nem fér bele az betű használata. (1 pont)


  • Küldtél már pucér képet ismerősnek, esetleg ismeretlennek. (3 pont)
  • Megjelölsz 50 ismerőst a profilképeden, hogy legalább annyian biztosan kedveljék. (3 pont)
  • Idézeteket írogatsz a képeid mellé, lehetőleg kis kezdőbetűvel, vessző nélkül, az annyira menci! Főleg angolul! (1 pont)
  • Naponta többször is megjelölöd az ismerőseidet a jelöld meg azt, aki... képek alatt, ezzel forgalmat generálva semmitmondó, lájkgyűjtő oldalaknak. (1 pont)
  • Rendszeresen odaveted a bff-eid képei alá a ,,ribancom", ,,csinikém", ,,drágám", ,,legszebbem", ,,életem" vagy ,,szerelmem" kommentet. Mindenkinek látnia kell, hogy ti mekkora barátok vagytok! (3 pont)

Ahh, ribikéim, köszcsikehh <333
  • Kiírod, hogy mindenki hagyjon békén, aztán, amikor gyanútlanul hozzászól valaki, akkor jön az, hogy írj üzit, vagy a nincs semmi baj(3 pont)
  • A Rozsdás Rákolló van beállítva munkahelyként. (2 pont)
  • Jack Daniel'sszel pózolsz, vagy csak feltöltesz az üvegről egy filteres képet. (2 pont)
  • Yorkival, csivavával, vagy más divatkutyával töltesz fel képeket szerelmem felirattal. (1 pont)
  • Van rózsaszín macis, vagy szívecskés Snapchat-filteres képed feltöltve. Ugyan már, a kutyás tiszta gáz, ki égeti magát azzal 2018-ban? (2 pont)
  • Malacos emojit használsz egy olyan képen, amin az egyébként tök átlagos tested látszik. (1 pont)
  • A kirakatba rakod az egész tested, pózolsz, pucsítasz, mutogatod magad, miközben barátod van. (3 pont)
  • Csak akkor használsz pontot Messengeren, amikor flegmázni akarsz. (1 pont)
  • Teleszórod hashtagekkel a képeidet, hátha úgy észreveszi valaki a jelentéktelen életed. #instahun (2 pont)
  • Letöltötted a musicallyt. (2 pont)



MEGJELENÉS

  • Az alábbiak közül bármelyiket hordod: fehér Levi's póló, Pull&Bear feliratos póló/pulcsi, Calvin Klein top, Michael Kors vagy Louis Vuitton táska, Gucci, Retro vagy Tommy Hilfiger feliratos cuccok. (2 pont)
  • Mély dekoltázsos póló keresztszálakkal még egy pontot jelent. (1 pont)
  • A cipőd Vans Oldskool, Adidas Superstar, Nike Air Max, vagy Lacoste. (1 pont)
Kép: favim.com
  • Képes vagy megvenni egy műanyag strandtáskát több ezer forintért, csak mert rá van írva, hogy Obag. (1 pont)
  • Fjällräven Känken hátizsákkal szintén írj fel magadnak egy pontot. (1 pont)
  • Ízléstelen, sötét, rajzolt szemöldököd van, hasonló, mint nekik: (2 pont)



  • Szakadt nadrágot hordasz. (1 pont)
  • NY sapkában nyomod. A piros, a fekete és a terepmintás igazán menci. (2 pont)
  • Tetovált a karod, a kulcscsontod, vagy a dekoltázsod. Dőlt betűs idézetért szívem szerint 10 pontot adnék, de ha bármelyik testrészedet varrattad ezek közül, most megúszod hárommal. (3 pont)
  • Más feliratos fullcap sapkára (Obey, vagy hasonló) sajnos csak egy pontot tudunk adni. (1 pont)
  • Iphone-od van ÉS a képeken az arcod elé, vagy magad elé tartod. Önmagában az nem ér pontot, ha csak van egy szaros iPhone-od, muszáj, hogy ezt megmutasd mindenkinek! (1 pont)


  • Orrkarika +1 pont. (1 pont)
  • Színes a hajad. Nem barna, nem szőke, nem vörös, nem fekete, színes. (1 pont)
  • Fültágítód van. (2 pont)
  • Feliratos edzős cuccban pózolsz. (2 pont)
Szegény Exupéry ha tudta volna, hol kötnek ki az idézetei!
  • Szoliba jársz, de természetesen nem a barnulás miatt, hanem a bőröd egészsége miatt! (1 pont)
  • A legtöbb képeden 45 fokkal oldalra fordítod a fejed, hátha úgy aranyosabbnak tűnsz. (Nem, nem tűnsz annak.(1 pont)
  • A képeiden ki van tekerve a kezed, a fejed mögé teszed, vagy a füled mellé, mint a modellek. (1 pont)
Fáj a fejed, kislány? Vagy mi a baj?
  • Függőleges feliratos melegítőt hordasz. (1 pont)
  • Napszemüveg van rajtad sötétben, borús időben, vagy zárt térben. (1 pont)
  • Színes bőrdzsekit hordasz. (1 pont)


Összeadtátok? Megvan? Jöjjön az értékelés!



50+ pont: Ne tévesszen meg, ha csak alig haladtad meg az ötvenet, menthetetlen vagy. Képtelen vagy felfogni, hogy ha az értékrended kimerül egy pár százezeres használt autóban, jelentéktelen tetoválásokban, tárgyakban és készpénzben, arra egy kicsit is értelmes ember csak lemondóan csóválja a fejét, ahogy mi is. Ne aggódj, mi a lábad nyomába nem érünk! Gyakorold ezt a szöveget, ha hozzá akarsz szólni, legalább ilyen választékosan tedd!



31-50 pont: Biztos helyed van a menci klikkben az osztályban! Téged már elfogadtak, te már vagy valaki, te már letettél valamit az asztalra! Neked nagyon jól jött ez a teszt, hiszen így láthatod, mivel lehetnél még mencibb, hogy az igazán elitek is szóba álljanak veled, tudod az ezer lájkosok. Ha így folytatod, minden esélyed megvan arra, hogy egy bohóc mellett köss ki, esetleg te magad válj azzá. Neked ezt a szöveget ajánljuk, ha szeretnél hozzászólni:

Nem ismerünk? Ugyan már!

11-30 pont: O-ó, itt már gondok vannak. Úgy tűnik, hogy nem vagy elég menci! Hogy fogsz így a büfé előtt állni a népszerű lányokkal és energiaitallal a kezedben vihogni? Hogy fogsz így cigizni velük reggel a suli előtt emo rapet bömböltetve? Hogy fogod így a kamu történeteidet hangosan előadni szünetben? Van több mint egy hónapod a suliig, szedd már össze magad! Úgy hallottam, az Obag cuccok most le vannak értékelve, és mintha jött volna a környéketekre egy fiatal srác használt BMW-vel... még nem késő lecsapni rá! A nyári munkát meg felejtsd el, az csak a csíráknak való!

0-10 pontHát $itte$em, ez már valami! Gratulálok, egy értelmes fiatal vagy! Valószínűleg egyáltalán nem találod a helyedet az osztályodban, vagy a csoportodban, ami tök érthető. Nézz szét, és ha azt látod, hogy a környezetedben szinte senki nem úszná meg 40-50 pont alatt, akkor reméljük, megnyugtatott ez a teszt, hogy nem veled van gond. Bízunk benne, hogy azért van egy-két közeli barátod, és szinte biztos, hogy az évek során a maradék pontjaidat is ki fogod nőni. Három éve, 21 évesen a blog írójának is 11 pontja lett volna, szóval ha ebbe a tartományba esel, értelmesebb vagy, mint én voltam egyetemistaként. Csak így tovább, és nem győzzük kihangsúlyozni: bármikor rosszul, vagy magányosnak érzed magad a környezetedben, nem veled van gond!


Mi tesz valamit menővé? Mi emel státuszszimbólummá egy tárgyat, egy viselkedési mintát, egy jelképet? Az, ahogy hozzáállunk. Tudat alatt mi is úgy állunk ezekhez a dolgokhoz, akik kevés pontot értünk el ezen a teszten, hogy népszerűvé, értékessé tesznek. Pedig egy cipő, egy autó, vagy akár egy kéztartás önmagában soha nem lesz népszerű, vagy értékes: mi tesszük azzá. Mi, akik lájkoljuk, akik hozzászólunk, akik nem látunk mögé. Akik nem látjuk a használt, húszéves autó mögött a szülők pénzét; akik nem látjuk a pózolás mögött a szeretetéhes kislányt; akik nem látjuk a New York sapka alatt a kiközösítéstől való félelmet; akik nem halljuk a JBL hangszóróktól a segélykiáltásokat. Egy-egy ,,menőség" sokszor nem azt jelenti, hogy én most az élet császára vagyok, hanem segélykiáltás: nem foglalkoznak velem, nem érzem magam szerethetőnek, nem tartom magam értékesnek, ezért a lájkokba és a követőkbe menekülök, akikre így tehetek szert. A menőség sokszor kényszer, és amíg mi a kirakott melleken, vagy az autók márkáján ámuldozunk, addig lehet, hogy a képen szereplő lány vagy fiú önértékelésének az arra érkező lájkok jelentik az utolsó kapaszkodót az életbe. Ezzel senkit nem akarok lájkolásra sarkallni, sőt, éppen ellenkezőleg: az egész teszt célja az volt, hogy más szemmel tekintsünk ezekre a dolgokra, hiszen a magas pontszámot elérő emberek jellemzően segítségre szorulnak. Szeretném, ha az olvasóim - amellett, hogy jót nevettek a teszten - tisztában lennének a ,,menőség" mögött húzódó okokkal, ami nagy eséllyel elhanyagoltság, önértékelési vagy kötődési problémák, és káros (vagy semmilyen) szülői minta.



Azt gondolom, a nyitottabb szemmel járók közül senkit nem fog váratlanul érni, ami a következő években zúdul a nyakunkba. Az értelmiség körében többé nem divat a gyermekvállalás, az alfa-generációt a képen látható anyukák járatják óvodába, iskolába, nevelik fel éppen ezekben a pillanatokban, amikor ülsz a gép előtt, és ezt olvasod. Azok az anyukák nevelik fel, akik aláfeküdtek az első magas, izmos, tetovált fiúnak, aki több figyelmet szentelt rájuk, mint a telefonjára - és azok az anyukák, akik a hibáik legenyhébb felszínre hozatalánál elküldenek anyádba, akár csak a felső képen látható hölgy. A ,,menőség" tizenöt-húszévente újratermeli önmagát, az alsó képen látható bikinis lány fiában pedig lehet, hogy nemsokára a legnagyobb Ask.fm-celebet tisztelhetjük majd.

Reméljük, sikerült elgondolkodtatni, megnevettetni, szórakoztatni, vagy egy kicsit segíteni, hogy jobban megismerd, elhelyezd magad. Most, hogy a végére értünk a bejegyzésnek, egyetlen kérdésem maradt:




A blogomon további két tesztet találsz itt és itt. Köszönöm a segítséget Timinek, Anginak, Majának, Lilinek és Adrinak, nézzetek be hozzájuk is, megéri!

2018. július 19., csütörtök

Tumblr képek értelmezése a valóság tükrében [#2]

A nyár kellős közepén is gondolok az iskolások lelki egészségére. Úgy döntöttem, egy második menetben folytatom a reménytelen küzdelmet a boldog, kiegyensúlyozott tinikért. Ismét a Tumblrképek. nevű nyilvános Facebook-oldal volt a segítségemre, és találni fogtok egy képet abból a Tumblr-csoportból, aminek a végén egy magyar zászló van. Egy hozzászóló ajánlotta, beléptem, és hát gyerekek, felkavart a shitstorm, úgyhogy senkinek nem ajánlom, aki nem akar egész éjszaka az ágya végében magzatpózban gondolkodni azon, hol romlott el a világ.

Az első felvonásban négy kategória volt, most viszont úgy döntöttem, elég az önsajnálatból! A maradék három kategóriát, a kommunikációt, a lifestylet és a párkapcsolatot fogjuk megvizsgálni újból, több különböző szemszögből.



Dőljetek hátra, popcornt a kézbe, essünk neki!



KOMMUNIKÁCIÓ




Ez az! Ezzel a húzással teljesen magadba bolondítottál, most már csak téged akarlak! Igaz, hogy amikor találkoztunk, meg voltál szeppenve, mint egy elsős az évnyitón, aztán hónapokig nem is beszéltünk, de ez! Ez a tüzesség, ez a szenvedély, ez a lázadás hiányzott, hogy most rád írtam, és NE AKARD elmondani, hogy vagy! Ahh, imádlak! <333




Ezt se akarod elmondani, igaz? Pedig oly' kíváncsi vagyok, mit művelek veled azzal, hogy nem is veszek rólad tudomást. Egyébként, ez a csillagfényes égbolt-vörös út kompozíció a háttérben valami csodálatos. Amíg ezt olvasod, éppen egy ilyen szép helyen sétálunk kézenfogva egy másik lánnyal, és rajtad röhögünk.




Többek között ezért utálom, hogy a Messenger is bevezette a storyt! Gyanútlanul megnézek valami lányt, aki kitette a melleit, ő meg látja, hogy megnézem, és közben ilyeneket gondol, hogy én hónapokig rajta agyalok, miközben nem is beszélünk.

Ha nem írok egy lánynak, az nem véletlen! Mi, fiúk, általában így működünk. Hidd el, ha akarnánk írni neked, megtennénk, de nem akarunk. Csak néha, amikor egyedül vagyunk az irodában, jól esik önbizalmi válságban szenvedő lányok melleit bámulni a képernyőn, amit aztán fél perc alatt elfelejtünk.




Ó, dehogy sajnálod! Csak el akarsz érni valamit. Többet érnél azzal, ha leírnád, mit akarsz, mint ezzel az ál-sajnálkozással. Hidd el, értékeljük az őszinteséget, nem kell félni tőle! Ha meg tényleg tönkretettél mindent, akkor nem értem, mit akarsz tőlem. Úgy nézek ki, mint aki olyan lányt akar, aki tönkretesz mindent, aztán lerendez egy ékezetek nélküli Messenger-üzenettel? Komolyan? Ne már!




...és akkor szeretettel üdvözlök mindenkit egy közönséges Tumblr-csoportban! Itt bizony farkastörvények uralkodnak: ,,oltanak oltsd vissza". Hmm, alig várom, hogy bekerüljek ebbe az elit környezetbe! Biztosan sok témában el tudunk majd mélyülni azokból, amikkel itt a blogon foglalkozom, és ki sem látok majd az ötletes, igényes, intelligens poénok közül. Izgatottan várom, hogy vajon bevesznek-e, én is olyan menci akarok lenni, mint ők! (Amúgy nem jelentkeztem, kidobnék mindenkit két perc után.)



LIFESTYLE


Klasszikus. Csinálj úgy, mintha nem lenne szíved! Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk körül a Facebook-hírfolyamunkon, az Insta-feedünkön, az utcán, a bevásárlóközpontban, a tömegközlekedésen. Csinálj úgy, mintha nem lenne szíved! Vajon hány ember tekint erre megoldásként?




Vagdosás, mint kulturális minta. A tumbli segítségével sikerült eljutnunk onnan, hogy ,,csinálom, mert azt akarom, hogy észrevegyenek" oda, hogy ,,csinálom, mert láttam a tumblin, hogy ezzel foglalkoznak". Ezek a szerencsétlenek képesek szegény Cirmire fogni a saját nyomorukat, akinek élete legnagyobb bűne az volt, hogy belenyalt a konyhaasztalra kitett, bepácolt halszeletekbe. Felháborító!

Tisztázzunk valamit! Előfordult már, hogy találkoztam egy fiatal lánnyal, aki megnyílt azzal kapcsolatban, hogy korábban vagdosta magát. Többekkel is beszélgettem hasonló tapasztalatokról. Erősnek tartottam őket amiatt, mert nyíltan mertek beszélni erről, semmivel sem tekintettem rájuk rosszabb emberként, miután ez kiderült. Nekem nem velük van problémám, hanem a vagdosással, mint kulturális mintával, meg az ezt övező mérhetetlen önsajnálattal, figyelemhiánnyal, különlegességérzettel és álcázott sérthetetlenséggel. Mert ugye te biztosan kivétel vagy! Te már mindenen keresztülmentél, neked már bármi jöhet és semmi nem számít; akik pedig megkérdőjelezik a lelkierődet, vagy a traumák súlyosságát, azok nem értik meg a fájdalmad... :D Egy szó mint száz: aki vagdossa magát, az nem feltétlenül gyenge, de a traumáktól nem leszel különleges. Attól, hogy megtörtént veled valami, nem leszel különleges, attól leszel különleges, ahogy reagálsz rá.




Szerintem ez undorítóan tiszteletlen, és nem feltétlen azért, mert József Attila egy ismert költő volt. Szégyellje magát mindenki, aki kedvelte, és főleg, aki feltöltötte! Haver, szerintem te már a vonat tetején összeszartad volna magad, ráadásul József Attila több mindenen keresztülment, mint te bármikor fogsz. Komolyan, ki lesz a következő, Radnóti? Tényleg ott tartunk, hogy bárki bármekkora faszságot feltölthet a netre egy több tízezres látogatottságú oldalra anélkül, hogy bárki szólna neki? Mindig voltak shitpostok, de azt vettem észre, hogy régen egy ilyennél szóltak, hogy ez nem talált; most meg mindenki nyomja rá a viccest meg a lájkot.




Én is ilyen voltam, viszont én nem tartottam magam "ultra értéktelennek mindenki számára". Már az alkoholizmus sem a régi, bezzeg az én időmben!




Ezt is, és az előzőt is jellemzően általános iskolások kedvelték. A szülő ilyenkor nem nézi a hírfolyamot, miközben a gyerek bebaszcsis képeket lájkol? Tényleg nem akarok apuciskodni, de általánosban mi még nem írtuk ki MSN-re, ha ittunk, egyszerűen csak átéltük magát az élményt, és azon voltunk, hogy a szüleink ne tudják meg.



Aha, értem. Tehát nem számít, hogy régen átment rajtam a fél város, és úgy feküdtem be a fiúk alá minden nap, mint autószerelők a kocsik alá; te azért szeretsz, aki most vagyok! Egy gavallér vagy, talpig férfi, igazi úriember! Egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy mekkora divat nem vállalni a felelősséget semmiért, hiszen öt perccel ezelőtt teljesen más ember voltam, mint most, az már nem számít, mit tettem akkor.




Ezt csak a név miatt válogattam be. Feltűnt már valakinek, hogy gyakran a tömegpicsák is szót emelnek a tömegpicsák ellen? Mint amikor a Kylie Jenner című számot azok hallgatták, akiknek egyébként tényleg Kylie Jenner a példaképe. Érdekes.




Ezzel a tartalmas lifestyle-inspirációval zárnám a sort, térjünk rá a párkapcsolatokra!



PÁRKAPCSOLAT




"Baszki", ha nem szoktál előre tervezni, akkor nagy eséllyel nem akarok tőled semmit. Tessék előretervezni a jövődet, hidd el, nem olyan rossz dolog!




Hűha, fel van adva a lecke! De az ilyen szövegeket olyan lányok szokták megosztani, akik érzelmileg semmit nem tudnak nyújtani egy kapcsolatban; a szellemi támaszt pedig Pixa és Hiro adják neki, hogy szét ne essen. Ezen mit bánkódjak? Van még belőled száz ugyanolyan a tumblis csoportban.




De nem leszel, mert a srác megunta a szexet veled. Most már szeretne egy kis érzelmi intelligenciát is maga mellé, nem csak egy két lábon járó passzív-agresszív, vihogó puncit. 





Téged, vagy engem? *Felettem nincs hatalmad!*




Persze, de a csokiszökőkút nem fog este megdugni.




Hahh, ezt még az előzőhöz! :D Az udvarlás ötven árnyalata. Egyébként ezt mi értelme megosztani Tumblr képek között? Értem, hogy ez menő, de miért menő?




Erről most eszembe jutott egy gimis történet, amikor a C osztályban az egyik srác felgyújtotta az előtte lévő lány haját. De hogy lehet egy szünetet eldobni?



Az első részt itt találjátok, az önsajnálatos képek miatt extrán megéri megnézni! Ha pedig arra vagy kíváncsi, mit gondolok az Instagramról, azt is elolvashatod.

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...