Ő a people pleaser.
Kép: Knowyourmeme
Magyar kifejezésünk sajnos sincs rá, szabad fordításban ez nagyjából annyit tesz, hogy valaki, aki kedvére tesz az embereknek. Szándékosan nem úgy fordítottam, hogy "ember-kiszolgáló": fontosnak tartom a valaki szót, lejjebb meg fogjátok érteni, hogy miért.
A people-pleasinget a pszichológia nem tartja személyiségzavarnak, vagy betegségnek, ez általában valaminek a tünete. Gyakran a hiányos önértékelésből fakad, ha valaki mindenkit kényszeresen boldoggá akar tenni. Aki kevésre tartja magát, az könnyen gondolhatja azt, hogy ha mindenre igent mond, akkor jobban el fogják fogadni, jobban fogják szeretni őt, és ez értékessé teszi. Előfordulhat az is, hogy gyerekkorukban a szüleik rosszul bántak velük, hiszen ilyenkor az ügyeletes jótündér azt gondolja, hogy ha mindenben a kedvére tesz az illetőnek, akkor az jobban fogja kedvelni őt. Meghatározó a félelem is: félelem a visszautasítástól (ha nem teszek meg mindent, hogy boldoggá tegyem, akkor nem fog velem foglalkozni/el fog hagyni stb.) illetve a kudarctól (ha nemet mondok, akkor csalódni fog bennem/meg fog büntetni stb.).
Először is azt kell tisztáznunk, hogy ez a fajta jótündérkedés
nem kedvesség, jószívűség, törődés, és semmi köze a segítőkészséghez, vagy a jó természethez.
Itt arról van szó, hogy az illető rendszeresen kerül olyan helyzetbe, amikor azért egyezik bele valamibe, mert nem akar önző lenni, vagy mert jó színben szeretné feltüntetni magát. A különbség a kedvesség, szeretet és a people-pleasing között, hogy a szeretet esetében háttérbe szorul a másik reakciója, míg a people-pleasing elsősorban a másik reakciója miatt történik. Akár azért, mert félnek tőle, mi lesz, ha nemet mondanak, akár azért, mert azt szeretnék, ha a másik kifejezné feléjük a tetszését, elégedettségét, megdicsérné őket, de mindenképpen a másik reakciója motiválja őket a segítségben, vagy abban, hogy igent mondjanak neki. Az ilyen emberek függővé váltak attól az érzéstől, hogy szükség van rájuk, hogy fontosak, és úgy érzik, az egyedüli értéküket az adja, ha hozzátehetnek mások életéhez, akár feláldozva a sajátjukra fordított figyelmet. Úgy érzik, csak akkor adnak okot a dicséretre, ha kiszolgálják mások igényeit, önmagukban nem érdemlik meg azt. Függenek attól, hogy egy bizonyos dologra mit fognak szólni mások, ezért is esik nehezükre nemet mondani bármilyen kérésre.
A jótündérkedés távolról nagyon aranyosnak tűnik, de ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a viselkedést, sok visszataszító tényezőt találhatunk benne. Az első és legmeghatározóbb, hogy nagyon ritka, hogy az illető beismeri magának, és általában megpróbálja kedvességként, törődésként, szeretetként tálalni a saját nyomorát. Valójában ő az, aki mindenáron jó színben akar feltűnni, ő az, aki visszajelzésre vágyik, ő az, aki sosem akar zavarni senkit, ő az, aki azt akarja, hogy szeressék, ő az, aki fél mások véleményétől - de a legtöbben ebből annyit vesznek le, hogy aranyos és segítőkész.
Amikor megkérnek egy dologra, és döntéshelyzetbe kerülsz, választanod kell:
- igent mondasz: a másik reakciója biztos, és kapni fogsz egy buksi-simit
- nemet mondasz: a másik reakciója bizonytalan, bármi lehet, a megértéstől a felháborodásig
Mivel a people-pleaser függ a másik reakciójától, ilyenkor biztonsági játékot fog játszani: teljesen mindegy, hogy ő szeretné-e az adott dolgot, teljesen mindegy, hogy ez mennyi lemondással jár, mennyire fáj, mennyire kényelmetlen, mennyire unalmas, ő bizony igent fog mondani. Ha kérdezed, tuti, nem ezért teszi - mindig találni fog valami magyarázatot, hogy éppen miért mondott igent! A konfliktusokat is kerüli, hiszen egy vita azzal a kockázattal jár, hogy amit mondana, az nem tetszene a másiknak. Itt az ideje, hogy egy kicsit mélyebbre ássunk.
Egy people-pleaser nagyon gyakran fogja megjátszani, hogy egyetért veled, akkor is, ha nem; és nagyon gyakran fogja megjátszani, hogy jó kedve van, akkor is, ha nincs. Sosem tudhatod, mit gondol, vagy érez legbelül! Ez fakadhat abból, ha valakinek például az apja gyerekkorában állandóan üvöltözött a foci vagy a politika miatt, vagy az anyja dühös volt, ha a gyerek éhes/fáradt/álmos volt, vagy épp nem azt akarta enni, amit elé tettek. Így azt tanulta meg, hogy nem éri meg láttatni, ami benne van: ahhoz, hogy szeressék, valami egészen mást kell mutatnia. Jellemző, hogy mindig, mindenért bocsánatot kér, és ezeknek a 99 százaléka olyan dolog, amiben valójában semmilyen felelőssége nem volt. Ami a felelősséget illeti, egy ilyen ember nagyon szívesen menekül a felelősség elől: egyszer segít ennek, aztán segít annak, segít egy harmadiknak - hát az idejét nem ő osztja be, hanem mások! Hát ő nem tehet róla, hogy nincs ideje! Ha valakinek esetleg mégis nemet mond, mindig kifogásokat keres: megfázott, beteg a kutyája/macskája/nyula/hörcsöge, olyan nem létezik, hogy ő nemet mondjon indokolás nélkül. Hiszen tudjuk, azzal már vállalnia kellene a visszajelzés kockázatát. A visszajelzéstől való félelem mindig erősebb benne, mint a hazugságtól való tartás, ezért gyakran hazudik, ha fél, mit fognak szólni mások ahhoz, amit belül gondol, vagy érez. Ő csak nem akar csalódást okozni másoknak. Gyakran érzi azt, hogy valamihez nélkülözhetetlen, de valójában nem attól fél, hogy a másik hogyan boldogulna nélküle, hanem, hogy mit gondolna róla, ha nélküle kellene boldogulnia.
Egy jótündér gyakran álcázik olyan alapvető emberi érzéseket, mint a fájdalom, a düh, a szomorúság, a csalódottság, vagy a zavar. Dehogy, hát ő nem zavarja az embereket az ő fájdalmával! Inkább letagadja, ha dühös, csalódott, vagy szomorú. Változó, hogy sajnáltatja magát azért, hogy mennyi mindent tesz másokért és kihasználják, vagy csendben szenved - a people-pleaserek sem egyformák. Mivel minimalizálni igyekszik a külső konfliktusait, tele van belső konfliktusokkal, amiket azért nem oszt meg a környezetével, mert nem akarja őket zavarni. Ha felfedné ezeket a teljesen természetes, belülről fakadó, emberi érzéseket, akkor már kevesebb buksi-simit kapna, a visszajelzés biztonsága pedig egy ilyen ember számára mindennél fontosabb.
Mi a helyzet a párkapcsolattal? Elsőre nagyon jó ötletnek tűnik egy ilyen emberrel járni, hiszen aranyos, törődő, mindenben segít, és mindig lehet rá számítani - már, amíg a te visszajelzésedtől fél a legjobban. Egy olyan helyzetben, amikor a haverok, a család, vagy a munkatársak visszajelzésétől jobban fél, ők fognak előtérbe kerülni, hiszen a people-pleasernél mindig ez a prioritás. Ahogy feljebb is írtam, hiába jársz egy jótündérrel, szinte soha nem ismerheted meg az igazi énjét. Mindig aszerint fog viselkedni, hogy tetsszen neked, legyen szó bármiről, ezáltal pedig felszínes marad a kapcsolat. Bármit meg fog tenni, hogy elkerülje a kínos beszélgetéseket, konfliktusokat, vitákat, nem okoz gondot neki elhallgatni bizonyos dolgokat, vagy hazudni, ha eléggé tart attól, mit fogsz reagálni rá. Mivel nehezen tud nemet mondani, hajlamosabb a megcsalásra, és mivel nem akar megbántani, ezért esélyes, hogy sosem fogod megtudni, legalábbis tőle biztosan nem. Nagyon félnek az elhanyagoltságtól, a szeretethiánytól, ezért bármit megtesznek azért, hogy benne maradjanak egy - akár mérgező - kapcsolatban, feladva ezzel az idejüket, a gondolataikat, és szép lassan önmagukat.
Magamra ismertem. Mit tegyek?
Ha eleged van abból, hogy egy mosolygó mosogatórongy, vagy egy lelkes lábtörlő vagy, szerencsére sok lehetőség van arra, hogy megváltozz! A people-pleasing egy súlyos probléma, megéri vele sokat foglalkozni, ne vegyük félvállról! Ráadásul ennek az egy tünetnek a megszüntetése sokat segíthet más, összetettebb betegségek leküzdésében, mint például a depresszió. Nem egyszerű leszokni róla, de ha sikerül, az teljesen megváltoztathatja az életedet.
Az első és a legfontosabb, hogy tényleg ismerj magadra. Ha ez sikerült, azzal megtetted a legnehezebb lépést, hiszen sok jótündér komolyan képes elhitetni magával, hogy nem a másik visszajelzése vezérli a döntését, hanem a belőle áradó jóság. Ha mélyen, belül érzed, hogy a másik visszajelzése miatt teszel bizonyos, számodra kényelmetlen dolgokat, azzal máris túl vagy azon, amivel tömegek küzdenek: gondolj bele, mennyien képzelik farkasnak magukat, vagy mantrázzák kényszeresen, hogy erős vagyok, engem nem lehet megtörni stb. Ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjuk, muszáj tudatosítani, hogy sajnos a te döntésed sokszor a másik reakciójától függ, te pedig függsz attól, hogy mások azt éreztessék veled, szükségük van rád, vagy számukra fontosnak érezd magad.
Ha ezzel szembenéztél, akkor nézz szembe a következményekkel is. Ha tovább folytatod a jótündérkedést, annak súlyos egészségügyi következményei lehetnek, és nem csak lelkileg. Elsősorban neked van szükséged a saját segítségedre, idődre, energiádra, lelkesedésedre, nem másoknak! Az embereknek szükségük van arra, hogy eleget aludjanak, egyenek, törődjenek magukkal nyugodt körülmények között, foglalkozzanak a saját érzelmeikkel, és hihetetlennek hangozhat, de egy people-pleaser sokszor ember alattiként tekinthet magára. Úgy érzi, ő elhanyagolhatja magát, hiszen erre csak az embereknek, vagyis a többieknek van szükségük, neki nem! Pedig éppen neki lenne a legnagyobb szüksége arra, hogy saját magával foglalkozzon. Az érzés, hogy nem teszel meg mindent, vagy nem vagy elég jó, nem abból fakad, hogy nem voltál elég kedves másokkal, vagy nem segítettél eleget, hanem abból, hogy nem fordítottál elég időt, energiát saját magadra! Egy ilyen ember általában úgy érzi, ő nem érdemelné meg hogy segítséget kérjen, csak mások kérhetnek tőle.
Gyakran az az indok a kényszeres jótündérkedés mögött, hogy megvolt a lehetőségem, hogy segítsek, szóval miért ne? Ne felejtsük el, hogy minden döntésnek két oldala van. Amikor egyetértesz valamivel, akkor mindig ott van valami a másik oldalon, amivel nem értesz egyet; amikor pedig igent mondasz valamire, akkor mindig ott van valami a másik oldalon, amire nemet mondasz. Amikor igent mondasz kizárólag azért, hogy az a másiknak tetsszen, akkor mindig nemet mondasz önmagadra. És ennek a fordítottja is igaz: amikor nemet mondasz a kényszeres segítségre, a félelemből való egyetértésre, akkor minden esetben igent mondasz önmagadra. Ha nem tartod magad értékesnek, akkor eleinte nem lesz könnyű, de megéri próbálkozni vele. Ráadásul, ha sok hasonló eset történik sorozatosan, és nem mutatod, hogy fáj, vagy kényelmetlen, vagy nem értesz egyet valamivel, az passzív-agresszióhoz vezethet, ami szerintem a legirritálóbb dolog a világon, és a legtöbb válás/szakítás vezető oka. (Ez is abból fakad, hogy a másik farkasnak képzeli magát, és úgy áll magához, hogy "erős vagyok", aztán amikor kibukik belőle a természetes reakció, akkor meg átvált passzív-agresszívbe.)
Kezdésnek nem fogsz tudni mindenre azonnal nemet mondani, és ez teljesen természetes. Kezdd az apró lépésekkel! Ha étellel, édességgel, vagy itallal kínálnak, amit igazából nem szeretnél, az egy tökéletes alkalom erre. Sokszor az a kifogás az ilyen helyzetek mögött, hogy nincs más választásom, de mindig van más választás, csak abban az esetben sokkal bizonytalanabb, mit fog szólni a másik, és ezt nehéz beismerni. Ami még hasznos tud lenni, ha nem azonnal döntesz, hanem azt mondod a másiknak, hogy térjetek vissza erre később. Itt sem lehet kifogás az, hogy nincs más választásod - ha a másik arra kényszerít, hogy dönts azonnal, akkor mindenképpen mondj nemet. Senki nem kötelezhet téged azonnali döntésre, ha pedig valaki már előre, a megkérdezésed nélkül döntött helyetted, akkor is azonnal utasítsd vissza. Ha sikerült időt kérned, mérlegeld a következőket!
- Mennyire lenne ez nekem rossz?
- Hogyan éreznék közben? Mennyire kellene eljátszanom, hogy jól érzem magam?
- Miről kell lemondanom ezért?
- Mit tehetnék helyette, ami nekem jobb?
Az is jó, ha igent mondasz, de te határozod meg az időt. Elmegyek, de csak ettől-eddig. Segítek, de legfeljebb eddig. Érdemes tartani magad hozzá, különben könnyen visszaélhetnek, és rászedhetnek, hogy kijjebb húzd a határaidat.
Állj ki a véleményed mellett! Lehetőleg kezdésnek ne az abortusszal vagy a halálbüntetéssel kapcsolatban, de próbáld meg gyakorolni, hogy az embereket szembesíted a gondolataiddal. Az olyan gondolataiddal, amik belőled fakadnak, és amikkel nem feltétlenül ért egyet mindenki - így fokozatosan meg fogod tanulni, hogy semmilyen következménye nincs annak, ha valaki nem kedvel. A jótündérkedés fő motivációja, hogy mindenkiből kedvelést válts ki, szóval, ha ez a kényszer nincs, később sokkal több időt és energiát fogsz tudni magadra fordítani anélkül, hogy bűntudatot éreznél közben.
A beismerésen kívül a legmeghatározóbb lépés az, amikor határokat állítasz fel. Önmagad határait, amikhez tartod magad. Nem lesz egyszerű, hiszen meg kell küzdened azzal, amikor azok az emberek, akiknek korábban mindig minden igényét kiszolgáltad, megpróbálnak érzelmileg zsarolni, átlépkedni a határaidat. Jajj, azt hittem, számíthatok rád. Nélküled nem megy. Ha szeretsz, akkor megteszed. Semmiképp ne hagyd! Teljesen természetes, hogy bűntudatot fogsz érezni, miközben visszautasítod ezeket a remek ajánlatokat, hiszen eddig az volt a megszokott, hogy első a visszajelzés. Jó hír, hogy az első nem a legnehezebb, a többi már sokkal könnyebben fog jönni. A legfontosabb, hogy ilyenkor ne keress kifogásokat! Ne azért mondj nemet, mert megfáztál, ne azért mondj nemet, mert a macskádat orvoshoz kell vinni, ne azért mondj nemet, mert a barátnődnek meghalt a hörcsöge, hanem azért mondj nemet, mert megteheted, hogy visszautasítod! Ha kifogással kíséred, az azt jelenti a másiknak, hogy most nem foglak kihasználni, de amúgy bármikor kihasználhatlak, míg ha a saját érdekedben mondasz nemet, azzal azt üzened, hogy te nem vagy erre vevő. Akivel ezen múlik a kapcsolatod, azzal jobb is, ha megszakad, vagy tartotok egy egészséges távolságot, attól függően, mennyire lehetséges a kapcsolat megszakítása. Mondanom sem kell, hogy a csak ezt még megteszem neki, és a most az egyszer még elmegyek teljesen hasztalanná teszi az összes fáradozásodat, és kezdheted elölről az egészet, szóval ilyenekkel nem érdemes áltatnod magad, miközben belül arra vágysz, hogy ne kelljen megtenned azt a valamit, vagy épp elmenned arra a valamire. Kitalálhatsz valami olyat, ami a lelki szemeid előtt lebeg, vagy amit tudsz magadban mondani arra az esetre, ha félsz kimondani: ez lehet egy lebegő trollfacetől kezdve a miatyánkig bármi, ami segít neked.
Képzeld el, ahogy egy mentőautót vezetsz, ami egy tömegkatasztrófa helyszínére tart. Ha szüntelenül száguldanál a helyszín felé, akkor egyszer csak az autópálya szélén találnád magad üres tankkal, az emberek pedig tovább szenvednének nélküled és a mentőcsomagjaid nélkül. Viszont, ha néha megállsz tankolni, akkor eljuthatsz a célig, és hatékonyabban segíthetsz az embereknek. Ugyanez a helyzet a valóságban is. Mivel remélhetőleg nem vagy annyira primitív, mint egy mentőautó, vannak különböző igényeid: testi (elegendő alvás, evés), lelki (magadra fordított idő, érzelmeid feltérképezése), szellemi (olvasás, szabadidő, szórakozás stb.). Neked nem elég néha megállnod tankolni, hiszen ember vagy, az időd nagy részét a tankolás kell, hogy kitegye! Viszont a két eset hasonló: ha nem figyelsz oda a saját igényeidre, akkor végül kevesebb embernek tudsz segíteni. Gondolj arra, hogy a környezeted - feltéve, ha nem mérgező - akkor lesz igazán boldog, ha eleget törődsz magaddal, szereted magadat, és ezt végül egyensúlyba tudod hozni a mások igényeivel. A megbecsülést, a tiszteletet, a törődést elsősorban magadtól kell megkapnod, és csak utána következhet a másoktól érkező visszajelzés.
Végszó
Bizonyos emberek számára a people pleaserek borzasztóan idegesítőek tudnak lenni. Belőlem is ezt váltják ki. Ha együttérzel velem, próbáljunk meg türelemmel, megértéssel lenni feléjük! Ezek az emberek úgy gondolják, hogy az egyetlen út ahhoz, hogy elfogadják és szeressék őket az, ha magukról megfeledkezve kiszolgálják mások igényeit, és ez az egyetlen értékük. Azt gondolják, hogy nincs választási lehetőségük, csak azt tenni, mint ami másoknak kedves. Nem csak számomra lehet taszító ez a hozzáállás, és nem csak nekem lehetnek idegesítőek a kifogásaik, hazugságaik, de ha visszavezetjük őket az okokra, megérthetjük, miért viselkednek így. Ne rontsunk tovább a helyzeten! Inkább beszélgessünk el velük. Teljesen természetes, hogy az ember szeretetre, törődésre vágyik, viszont az már egészségtelen, ha mindenkitől. Az is legalább annyira természetes, hogy lesznek emberek, akik nem fognak kedvelni, vagy nem fognak kedvesnek tartani, de ez egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy mennyire értékes egy ember. (Szerinted engem hányan nem bírnak? :)) A lelki egészséged fontosabb, mint bármi, a megoldás pedig nagyon egyszerű: azt az időt, energiát, lelkesedést és amit eddig mások igényeinek a kielégítésére fordítottál, fordítsd mostantól a sajátodra. Ha kell, utasíts el, ha kell, ne menj el, ha kell, mondj nemet. Kérj meg valakit, akiben megbízol, hogy emlékeztessen erre, sőt, gyakorolhatjátok is pszichodráma-jelleggel, hogy ő megkér valamire, amitől félni szoktál, te pedig visszautasítod. Ha nehéz, gondolj a trollfacere, vagy a miatyánkra, vagy bármire, amit az előbb kitaláltál! Ha pedig sikerült, dicsérd meg magad, mert éles helyzetben nem lesz ilyen egyszerű.
Források: PsychologyToday, PsychCentral, HuffPost - ez nagyon jó! - és a Reader's Digest. Itt meg vicces képregényeket találtok a people pleaserekről.
