2018. március 31., szombat

Könnyűvérűség | téves következtetések | kaja&szex | tárgyak és kisállatok | zsák a foltját | sérülésfóbia

Több mint két év telt el azóta, hogy találkoztam egy volt munkatársammal, attól az időszaktól pedig szintén több mint két évet kell visszaugrani odáig, amikor együtt dolgoztunk. 2013 végén ő volt az egyik új lány, akit a szövetkezet hozzánk osztott be diákmunkára. Egyszerű, adminisztratív irodai munkának tűnt, de mégis voltak bonyolultságai, és gyakran én voltam az, aki az újaknak elmagyarázta, mi hogyan működik, mire kell figyelni, mivel lehet gyorsabban dolgozni. Rá egyből felfigyeltem, pedig több éves kapcsolatban voltam, és, mint utóbb kiderült, ő is. Hogy el tudjátok képzelni, leírok néhány dolgot:
  • velem egyidős, akkor 19 éves lányról volt szó, aki
  • egyáltalán nem vékony, sőt,
  • általában feltűnően erős sminket viselt,
  • hosszú, egyenes, fekete haja volt,
  • legalább 8-10 tetoválása volt, köztük egy bazi nagy a dekoltázsán,
  • viszont ebből mi csak részleteket láttunk, mert általában nem öltözködött kihívóan,
  • és a képeken sem úgy viselkedett, mint azok a lányok, akik a leírás alapján eszetekbe jutottak, szóval nem voltak lájkok ezrei a képein. (Csücsörítés azért volt.)

Nem dolgozott nálunk sokáig, de ezalatt úgy-ahogy jóban lettünk, viszont szándékosan tartottam a három lépés távolságot, hiszen barátnőm volt. 2014 elején aztán én szakítottam, és elhatároztam, hogy kicsit feldobom ezt a hirtelen jött egyedüllétet, szóval bejelöltem őt Facebookon. Visszaigazolt, beszélgetni kezdtünk, volt, hogy egész délutánokat-estéket írogattunk át, de ő még mindig kapcsolatban volt, és nem sikerült áttörnöm az üvegplafont. Nem lett leírva vagy kimondva, de ez a beszélgetés úgy maradt abba, hogy nem éri meg elhagynom a barátomat miattad, amit én tudomásul vettem.

Később aztán neki is lett új kapcsolata, nekem is, viszont 2016 elején egy hosszabb írásommal kapcsolatban rám írt. Akkor beszélgettünk először úgy, hogy mindketten egyedül voltunk, és hamar meg is lett az eredménye: találkoztunk, ittunk valamit, átjött, és lefeküdtünk. Maga a találkozó sem tartozott azok közé, amikre a legszívesebben emlékszem vissza, - előtte megkérdezte, akarok-e tépni, meg csomó ideig a telefonjáról mutogatta a képeket - és a szex is borzalmas volt, részben miattam, de elsősorban nem ezért írtam meg ezt a bejegyzést.

Szerencsére annyiban legalább összeillettünk, hogy ő sem aludt be azonnal, hanem beszélgetni kezdtünk. Nyilván nem Az ember tragédiájáról, fejlődéslélektanról, vagy fogalmak értelmezéséről beszélgettünk, de sikerült túllépni a Miami Inket, meg a hasztalan poénkodást, és ezt nagyra értékeltem tőle. Leginkább magunkról beszélgettünk, és volt egy pillanat, ami élesen megmaradt bennem, mert annyira szürreális volt, hogy ha nem velem történik, másnak ezt nem hiszem el. Amikor elkezdtünk a következő időszakról beszélgetni, hirtelen kivette a takaró alól a kezét,  és a mellkasom bal oldalára tette, közben pedig ezt mondta:

én nem csak azt akarom, hanem ezt is.

Köpni-nyelni nem tudtam. Nem azért, mert a lány, aki hasonlít a Miami Inkes széttetovált picsákra a tévéből, ennyire gyermeteg módon fejezte ezt ki. Nem azért, mert akkor derült volna ki, hogy komoly kapcsolatot is akarhat, hiszen már előtte sejtettem, de legalábbis lógott a levegőben. Nem azért, mert úristen, a lány, aki hasonlít a tévésztárokra, járni akar velem. Egyszerűen kigyulladt a lámpa a fejemben. Akkor, ott, a saját ágyamban, hajnali 2-kor. Egy nagy sóhajtás volt a válaszom, és annyit tudtam hozzátenni, hogy meg lehet győzni.

Nyilván nem lehetett. Sőt, pont az volt az a pillanat, amikortól kezdve már nem lehetett. Ezzel meg is öltem a hangulatot, hamar elaludt, én pedig kettesben maradtam a gondolataimmal, és az a lámpa a fejemben nem egyszerűen csak világított, hanem zárlatos lett, felrobbant, majd újra kigyulladt, miközben mozdulatlanul feküdtem. Percről percre újabb dolgokat ismertem fel, úgy éreztem magam, mint aki fél éjszaka alatt felnőtt.

Mennyire alávaló az, ha egy lány egyedül annyit tud nyújtani, hogy jól néz ki, és semmi többet? Ezt a kérdést szerintem nagyon kevesen teszik fel, és főleg olyanok teszik fel, akik már voltak ilyen lánnyal. Akik még nem voltak ilyen lánnyal, rengeteg téves következtetést vonzanak ahhoz, ha valaki igazán tetszik nekik, vagy valakit igazán megkívánnak. Őt biztos nem kaphatom meg. Ő egy kurva. Ő biztos elégedett magával. Ő biztos jó az ágyban. Tud valamit, amit mi nem. Szóba se áll bizonyos emberekkel, magasak az elvárásai, meg kell neki felelni. Vele egy élmény lehet a párkapcsolat. Különleges. Ez egy lufi, amit képesek magukban hatalmasra fújni azok az emberek, akik önbizalomhiánnyal küzdenek, bizonytalanok. Akik egyszerre állítják, hogy nem fontos a külső, de közben valamiért mégis ezeket az illúziókat kötik az ilyen lányokhoz. Ez a lufi pedig csak akkor durranhat ki, amikor valóban megtörténik a dolog, de számomra az volt a legkevésbé sokkoló felismerés, hogy gyakorlatilag egy budapesti Kat von D aludt az ágyamban, és ráébredtem arra, hogy hogyan számít a külső. Hogy a külső sok esetben a kényszermegoldás szerepét tölti be, és azért van kihangsúlyozva, előtérbe helyezve, mert tényleg nincs mögötte semmi

De komolyan, mennyire szomorú, mennyire elkeserítő már az, ha egy fiatal lány egy bábu? Egy két lábon járó smink és outfit. Erről tud beszélni, ennyit tud magából adni. Egészséges, szép, tökéletes adottságokkal rendelkezik, és mégis azon szorong, hogy hogyan fogadtathatná el magát a környezetével. Hogy ez már vajon elég jó-e. Hogy így már elég különleges-e. Hogy így majd komolyan veszem-e. És szerencsétlen, ha visszautasítom pár nap múlva, abból is annyit fog levenni, hogy nem volt elég jó. Nem fogja felfogni, hogy miért! Nem fogja megérteni, hogy nem azon múlt, hogy megkaphassa ezt, és ne csak azt, hogy nem elég szép. Dehogy, minden más számára kívül esik az univerzumon, ezt nem tudja értelmezni, képtelen rá!

Az volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem, hogy ő így keres komoly kapcsolatot. Hogy ez a módszer. A nagybetűs Módszer. Áthívatja magát, befekszik az ágyba, és miután hopp, megtörtént, kitalálja, hogy ő ezt komolyan gondolja. Akkor tudatosult bennem, hogy ez számára nem tini-tapasztalatlanság, nem kezdeti bénázás, nem kiforratlan kislányos zavar, hanem a Módszer. Ez már a kiforrott Módszer. Ő felnőtt, ő kialakította ezt magában, és neki ez így megy. Ő ennyit tud adni. Annak az illúziónak az elvesztése, hogy korábban azt hittem, ezek a lányok rengeteg más dolgot tudnak nyújtani a szexen kívül, sokkal jobban fájt, mint bármi. Rájönni arra, hogy nem, sokkal elkeserítőbb volt, mint azzal áltatni magam, hogy ők mennyire értékesek.

Megígérte, hogy főzni fog nekem. Ez is egy olyan dolog, amiért hálásnak kellene lennem. Te hülye vagy? Főzni akar rád, bevállalós az ágyban, és nem akarod elvenni feleségül? Mindenki ezt mondaná. És hülyének néznek, ha nem érem be ennyivel, azt meg már egyáltalán nem értik, ha azt mondom, hogy nekem nem erre van szükségem. Nem vagyok egy véresszájú emancipáció-párti, de soha nem arra vágytam, hogy egy nő elém tegye a kaját, soha nem akartam, hogy kiszolgáljanak, soha nem akartam, hogy valaki úgy nézzen rám a párnáról, hogy gyere, és megvalósítom neked a pornót. A legtöbb férfinak ez jön be, ismerkedés híján meg nyilván biztosra akart menni a lány, de ez számomra eleve kiábrándító volt, úgy meg még inkább, hogy nem ismerte fel, nem érdekelte az, hogy én teljesen másra vágyom, és teljesen mások az igényeim, mint amihez ő hozzászokott. Hogy a fenébe nem tűnt fel neki? Miért nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy ez feltűnjön neki?

Miért váltak ilyenné a fiatal lányok? Miért váltak ilyenné a fiatal fiúk? Pontosan azért, mint amiért ez a lány szexszel és főzéssel próbálkozott be nálam: azt látták, hogy ahhoz, hogy elfogadják őket, ilyenné kell válniuk. A lányok megfigyelték, mi az, amire a fiúk felfigyelnek, vágynak, mi az, ami után sóvárognak, ami kielégíti az igényeiket, mivel lehet kiváltani a szeretetüket. 

Ezek pedig a tárgyak.

A kocsik, a számítógépes játékok, az iPhone, a cipő, vagy akár egy focilabda. Sokféle tárgy kiválthatja ezt, de a vonzódás, a megszerzés érzése ugyanaz. Imádják, odavannak érte. Érdemes elgondolkodni azon, milyen egy tárgy, mi a szerepe, mitől különbözik az átlagos lánytól, akit nem vesznek észre a fiúk, mi adja az értékét. Egyrészt az, hogy szép, esztétikus, másrészt pedig az, hogy élményt nyújt, kiszolgál. Nem pofázik vissza, nem akar külön utakat járni, nincsen saját véleménye, önálló gondolatai, saját akarata, amit érvényesíteni akarna, nem akar kimozdulni, amikor te sorozatot néznél, nem akar sorozatot nézni, amikor te kimozdulnál, nincsenek vele szemben konfliktusok, mert az egész értékét annyi adja, hogy szép, vagy, hogy kiszolgál. Hogy szép, és megmutatja a világnak, hogy te megteheted, hogy ilyened legyen - pont, mint egy iPhone. Vagy épp szórakoztat, elvonja a figyelmed a valóságról, kiszolgál, főszereplőnek érezheted magad mellette - pont, mint a GTA legújabb része. És a lányok ezt észrevették, és fokozatosan elkezdték iPhone-ná és számítógépes játékká zülleszteni magukat, ami nem abban nyilvánul meg, hogy alma van a hátukra tetoválva, vagy grafikusan jelennek meg a szemed előtt, hanem abban, hogy azt gondolják rólad, hogy kajával és szexszel téged meg lehet tartani. Régen, amikor még sokkal inkább a saját világomba voltam zárkózva, elképzelhetetlennek tartottam azt, hogy él olyan ember ezen a bolygón, akit kajával és szexszel meg lehet tartani, és nem marad hiányérzete. És ott, hajnalban, az össze-vissza tetovált lány fejével a mellkasomon kellett rájönnöm, hogy szinte mindenki ilyen. Ebben a helyzetben valóban én vagyok a fura, valóban az tekinthető furának, amit én gondolok, és az lenne az ideális, ha felcsillanna a szemem arra a lehetőségre, hogy Kat von D elém rakja a kaját minden délután, amikor hazaérek a munkából, és megfürödve-illatozva, széttárt lábakkal vár az ágyban. (Vagy legalábbis egy lány, aki hasonlít rá, csak kicsit ducibb.)

De miért ilyenek a fiúk? Rengeteg kritika éri a fiatal fiúkat. Van olyan lány, aki egyenesen odáig merészkedik, hogy ő nem hajlandó fiatalabbal találkozni. Ugyanaz a logika az ő változásukban is, mint a lányokéban: megfigyelték, mi az, amivel a lányok figyelmét fel lehet kelteni, amitől megőrülnek, amiért odavannak, amitől teljesen kiugranak a bőrükből.

Ez pedig a kisállat.

A kiskutya, a kiscica, a bébimalac, a bébinyuszi, a bébi mosómedve. Mi a szerepe a kisállatnak? Mi a különbség a kisállat és a fiú között, akit nem vesznek észre a lányok? A kisállat szerepe az, hogy cuki. Bármit csinál, figyelnek rá. Figyelmet gyűjt maga köré, és ezáltal a gazdája, a lány köré is. Primitív és kezelhető, tanítható, irányítható. Nem tudja, mit akar. Nem tudja, hogy a labdát akarja-e kergetni, vagy a galambot. Össze-vissza szaladgál, és az emberek imádják. Kiszámíthatatlan, random dolgokra hajlamos, de mégis teljesíti a gazda minden kérését. Egyszerű, könnyen behatárolható érzései vannak: éhség, szexuális vágy, fájdalomérzet. Egyszerűen kommunikál; ugat, nyávog, nyüszít, vagy röfög. Egyszerű foglalkozni vele, egyszerű tartani őt, néha el kell vinni orvoshoz, meg meg kell vakargatni a hasát, de nem kell őt megérteni. Akkor is szeret, ha nem érted őt, és akkor is szeret, ha aznap hisztis vagy, és aznap nincs kedved semmihez, sőt, akkor is szeret, ha te egy értéktelen ember vagy. És a férfiak ezt észrevették, és elkezdtek cukisodni. Elkezdték besöpörni a felszínről azokat a dolgokat, amin gondolkodni kell, amiket meg kell érteni, és kipakolták a kirakatba azt, ami vonzza az emberek figyelmét. Elkezdték elrejteni azt, amit akarnak, amit gondolnak, amit éreznek, és átvette a helyét a páváskodás, a nemtörődömség, és minden, amiért remélhetnek egy kis hasvakargatást, vagy buksi simit. Elkezdtek olyanná válni, akinek elég annyi, ha elé raksz egy tál ételt, ki van elégítve, és néha megdicséred, hogy milyen ügyes, okos volt.



A kereslet találkozott a kínálattal, aki pedig nem züllesztette le magát tárggyá vagy kisállattá, az fokozatosan kiszorult a piacról. Persze, minden fiú előtt ott a lehetőség, hogy kiskutyáskodjon, meg minden lány előtt ott a lehetőség, hogy két lábon járó számítógépes játékká, élményközponttá váljon, akkor nagyobb esélye lesz arra, hogy elfogadják, de aki úgy dönt, hogy nem, az előtt nagyon beszűkült a tér. A lánnyal három napra rá találkoztam, hozott nekem egy dobozban kaját, amit ő főzött, én pedig visszautasítottam őt. Elmondtam, hogy nem tudom őt komolyan venni, nem szeretnék tőle komoly kapcsolatot. Teljesen kiszámíthatóan reagált: elkeseredett, szótlan volt, és értetlen. Kat von D-t nem utasítják minden nap vissza, főleg nem szemüveges, introvertált egyetemisták. Hát, hogy fordulhatott ez elő? Nagyra értékeltem, hogy nem kezdett el hisztizni, vagy jelenetet rendezni, és elköszöntünk egymástól. Mielőtt utoljára megcsókoltam volna, azt mondta: majd két év múlva.

Felszálltam a villamosra, hazamentem, azóta ismét eltelt két év, 2018 elején pedig nem történt köztünk semmi. Bizonyára nem is fog. Nem sokkal azt követően, hogy visszautasítottam, összeállt egy börtönviseltnek kinéző férfival. A képeken befeszíti a karját, olcsó fekete napszemüvegben pózol, ráadásul írni sem tud - mondjuk a lánynál is előfordult néha egy-egy róllam vagy nállam, de legalább ő idézni helyesen tudott. A srác képes volt elmenni egy ünnepélyre egy ízléstelen rövid ujjú ingben, meg farmerben, de, gondolom, a lényeg az volt, hogy a bicepsz kint legyen, meg a tetkó, az pedig látszik. Zsák a foltját, teljesen. A kereslet találkozott a kínálattal. Csak az a kérdés, hogy ha ez a lány az ő ágyába való, akkor mit keresett az enyémben, azon túl, hogy kívántam. Az emberek azt gondolták, hogy volt egy jó éjszakám. A valóság pedig az, hogy illúziókat rombolt, és ráébresztett azokra a dolgokra, amiket én most leírtam nektek. Hiba volt? Nem gondolom. Jó volt ezen kívül valamire? Hát, nem nagyon. Elmondhatom, hogy lefeküdtem Kat von D-vel. Vagyis, valakivel, aki teljesen úgy néz ki, csak kicsit teltebb. Ez meg egészen addig volt nagy life goal, amíg meg nem történt, egy pillanattal sem tovább.

Azóta nagyon ritkán beszélünk. Tavaly írt a 23. szülinapomra, meg elmesélte, hogy a srác megcsalta őt a legjobb barátnőjével, de azért szereti, és jó vele. Szerinte azért nincs párkapcsolatom, mert fóbiám a sérülés. Sérülésfóbiám van. Hogy őszinte legyek, jobban hangzik, mint a megfelelési kényszer, az önbizalomhiány, vagy, hogy megcsalnak a legjobb haverommal, és utána még együtt legyek valakivel. Ízlelgettem egy ideig a sérülésfóbia szót, és arra jutottam, hogy ez sokkal jobb. Persze, a Facebookon az ő kapcsolatuk is olyan, amit mindenki irigyel, rajtam kívül szerintem nem sokan tudhatják, hogy a szétgyúrt, szétvarrt férfi valójában egy párkapcsolatban is annyira árvának érzi magát, hogy szüksége van a legjobb barátnő visszajelzésére, vágyára is. Hogy csalfa, megbízhatatlan, hogy az első problémánál már csak pasi lesz. Vagy épp egy kisállat, aki a rossz lyukba dugta.

Ez a tapasztalat lökött abba az irányba, hogy még a lelkem mélyén se akarjak ilyen lenni. Eddig csak azt mondtam, hogy nem akarok ilyen lenni, de ez által értettem meg, hogy miért ne akarjak ilyen lenni. Szinte napra pontosan két évvel azután, hogy megcsókoltam, és felszálltam a villamosra, álmosan görgettem a Messengert az ágyamban, és megláttam a napoknál a nevét. Most nem egy drága virágcsokor, vagy egy doboz csoki volt kint, hanem egy ultrahangos kép. Babát vár ettől a férfitól. Az idővonalán röpködtek a gratulációk, mindenki dobálta a szívecskéket, mindenki odáig volt, én meg ledobtam a telefont, és csak oldalra néztem, ugyanoda, ahol pontosan két évvel ezelőtt ő feküdt. Szinte hallottam a hangján a fejemben, ahogy magyarázza a barátnőinek, hogy a srác ugyan megcsalta, meg tele van Instagram-modellek képeivel a Facebookja, de majd a gyerek megváltoztatja, attól majd megkomolyodik. Néhány másodpercre bevillant az egész találkozás, az iszogatás, az, hogy azzal a kezével nyúlt hozzám, amire az előző barátjával az évfordulójuk volt rátetoválva, és egy kicsit szégyellni kezdtem magam. Egy kicsit magamat azonosítottam ezzel a férfival. Ő is tetszett neki, meg én is. Néhány pillanatra én is egy ilyen baleknak éreztem magam, aki gyereket vállal egy hazugságra épült kapcsolatba, egy menthetőnek hazudott menthetetlenbe. A szégyenhez vegyült egy kis megkönnyebbülés is, amikor tudatosítottam magamban, hogy ez nem én vagyok, viszont a gyerek sorsába nem akartam belemélyedni, úgyhogy inkább ismét a kezembe vettem a telefonomat, és görgettem tovább a Messenger-storyt a következő vörös rózsacsokorig.

2018. március 28., szerda

Boldogság | motiváció | inspiráció | tudatosság | Szabó Péter | emberismeret



Van egy gondolkodási minta, amit nagyon sokan ismerünk, és nagyon sokan nem tudunk hova tenni. Ehhez általában társul egy kicsinyes, de nagyra törő ember, aki a semmiből akar valamit, és a hangsúlyt nem a két szélső szóra helyezi, ahogyan én szoktam, hanem a középsőre. Akar. 



Mindig akar valami nagyot, és persze általában nem lesz belőle semmi évek múltán sem. Ezt pedig egyetlen dologra vezeti vissza: hogy nem akarta eléggé. Persze, ezek az emberek ugyanazt a semmitmondó faszságot sokféle palacsintába bebugyolálják, és különböző ízűként tolják le elkeseredett, kilátástalan helyzetben lévő, ám ugyanilyen kicsinyes, nagyra törő emberek torkán tréningek, motivációs előadások, coachingolások és különféle agymosás keretein belül. Van pozitív gondolkodás ízű, vonzás törvénye ízű, van motiváció ízű, van inspiráció ízű, van tudatos ízű, van mindenféle, amitől még soha, egyetlen ember sem lett a világon hosszútávon kiegyensúlyozott, elégedett, vagy boldog, de kurva jól hangzik. Annyira jól, hogy tömegek állnak sorba érte, pedig elég lenne csak kigöngyölíteni a palacsintatésztát ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy amit százezrek zabálnak jó ízzel, abban valójában nincs az égvilágon semmi.

Légy pozitív! Miért? Ettől majd megértek valamit? Ettől előrébb halad a világ? Ettől majd boldogabb leszek, vagy csak arra az öt percre megfeledkezem a magányról, a pályakezdésről, a beilleszkedési nehézségekről, a terrorizmusról, a prostitúcióról, a gyermekéhezésről? Milyen jó nekem, máris sikeres vagyok, és boldogan mosolyoghatok, akár egy reklámarc! Lejjebb még visszatérek erre, de előbb nézzük meg, mit jelent valójában pozitívnak lenni.

Pozitívnak lenni annyit jelent, mint megerőszakolni a valóságot. A valóság könyörögni fog: ne, ne gondold így! Ez nem így van, ennek két oldala van! Te pedig meggyőzöd magad - de, így van, ennek csak az egyik oldala létezik. Belemagyarázod. Megmagyarázod, hogy minden csak azért történt veled, hogy a javadat szolgálja, hogy a világ egy jó hely, hogy az egész univerzum érted működik, megmagyarázol mindent!

  • Képtelen vagy lányokkal ismerkedni? Légy pozitív! - mondja a tréner. Biztosan nem te vagy a balfasz, csak a fiatal felnőttek között több a szingli férfi, mint a szingli nő. Óh, igen, ez nagyon jól hangzó kifogás! Akard jobban!
  • Nem akarsz dolgozni az egyetem mellett? Légy pozitív! - mondja a tréner. Biztosan nem te vagy egy akaratgyenge kislány, csak így hozta az élet. Akard jobban! Ismerkedj meg egy idősebb fiúval, aki mellett boldog életed lesz, mert fizet neked mindent! Megérdemled, ezt kell tenned, a sors is ezt akarja!
  • A párkapcsolatod egy rakás szar? Légy pozitív!  - mondja a tréner. Akard jobban, hogy együtt legyetek! Nehogy értékeld magad annyira, hogy szakítasz, ne! Hát akkor ki járna hozzám motivációért? Ne, inkább akard jobban! Ugye, milyen kényelmes ez a langyos, tartalmatlan, életunt, szétrohadt kapcsolat? Ugye, milyen kényelmes, hogy van valakid? Ugye milyen jó, hogy van egy biztos pontod? Legyél már pozitívabb, állj hozzá pozitívan! Hiszen szeretedHa hasonló kapcsolatot látsz a Facebookon, szólj hozzá magad is! Drágáim! Szépségeim! Sokáig! - írd oda ezeket, akkor is, ha egyébként tudod, hogy tönkreteszik egymást! Akarják jobban ők is!
  • Elviselhetetlen a munkahelyed? Légy pozitív! - mondja a tréner. Nem látod, milyen szépen süt a nap? Nem hallod, milyen szépen csicseregnek a madarak? Gondolkodj már pozitívan! Az, hogy napi 8-10 órát robotolsz egy embertelen helyen, az nem annak köszönhető, hogy elbasztad az érettségidet, vagy nem tanultál szakmát! Semmiképpen! Megérdemled a koktélokat, a tengerpartot, a Prada táskát, a bundát, sőt, nem csak megérdemled, de bevonzod! Ez a kulccszó, ha pozitívan gondolkodsz, akkor majd bevonzod magadnak! Elég csak pozitívan hozzáállni, és máris helyet cserélsz az Instagram-modellekkel - őket elengedi fél 5-kor a főnök, te meg szelfizel a tengerparton Calvin Klein bikiniben. Hát bevonzod, higgy már önmagadban!
  • Otthagytad az iskolát? Légy pozitív! - mondja a tréner. Írd ki Facebookra, hogy az Élet Iskolájába jártál, így mindenki azt fogja hinni, hogy tanult ember vagy! Ha igazán akarod, és hiszel önmagadban, bevonzol egy egész diplomát is!
Na, mindenki hisz már önmagában, vagy folytassam még? Folytathatnám a végtelenségig. A pozitív gondolkodás amellett, hogy a valóság megerőszakolása, egyszerű önáltatás, önámítás, a problémák gyökerének betemetése, szőnyeg alá söprése. Áltatni magadat pedig nagyon kényelmes: a nyelv is használ erre egy kifejezést: valakit, valamilyen hitben ringatni. Ez egy nagyon beszélő szókapcsolat, amit egy másik, hasonló szerkezetben is gyakran használunk, amikor azt mondjuk, valaki valakit álomba ringat. A pozitív gondolkodás egy hit, ennek hatására úgy érezhetjük, többé nem kell a valóság részévé válnunk, különlegesek vagyunk, méghozzá annyira, hogy a mi álmunk kiterjed az egész világra. A mi álmunkat éli mindenki - ezt, az ebben való hitet jelenti azt, hogy légy pozitív. Azzal mégse lehetne tömegeket az előadásokra ráncigálni, hogy légy szürreális, azzal meg még inkább nem, hogy légy reális! Te jó ég, dehogy légy reális, akkor rájönnél mindennek az okára! Akinek pedig nincs szüksége a saját, valódi képességeire, munkahelyére, párkapcsolatára, akaraterejére, szociális készségeire, nem elégedett velük, annak ez az illúzió pont annyira kényelmes, mint egy ágy, ami önmagától ringat.



A meztelen valóság közel 50%-ban pozitív, közel 50%-ban negatív. Kiegyensúlyozottnak lenni annyit jelent, hogy megelégedsz ezzel az állapottal, sőt, erre törekszel. Sírsz és tanulsz a hibáidat követően, majd önfeledten beleéled magad a sikereidbe, és ezt így tovább, a végtelenségig. Viszont, ha minden ember így élné az életét, akkor nem léteznének luxusmárkák, nem léteznének az egyszerű emberek számára presztízsértékkel bíró autók, telefonok, ékszerek, italok, nem akarnának az emberek mindenáron népszerű társaikra hasonlítani, lefogyni, sanyargatni magukat, plasztikai műtéteken átesni, ezért valaki kitalálta azt, hogy

légy pozitív!

Borítsd fel a természet rendjét! Törekedj egy olyan dologra, ami elérhetetlen! Hiszen, semelyik ember élete sem lehet 100%-ban pozitív, de ha hiszel önmagadban ezt akarod elérni, akkor egy kétségbeesett, kiszolgáltatott állapotba kerülsz. Van egy célod, és a trénered azt sulykolja beléd: akard jobban, akard még jobban! De hiába akarod jobban, a valóság akkor sem fogja teljesíteni a végcélod, 100%-ban semmi nem lesz pozitív. A boldogság egy olyan dolog, amihez vagy tisztán kell gondolkodni, vagy mély levegőt kell venni, vagy előre kell lépni egyet, de semmi esetre sem kell nyújtózkodni a méterekkel feletted lévő polcra, a tréning pedig pontosan erről szól. Higgy önmagadban, hogy eléred azt a polcot.

A pozitív gondolkodás hatására úgy tűnhet, hogy nem kell tenned a céljaidért semmit. Bevonzod. Elég pozitívan gondolkodnod, hinned önmagadban, meg bevonzani - vagy mégsem? Néha persze még a legjobbakkal is megesik, hogy dolgozni kényszerülnek, ehhez pedig egy valamire való embernek szükséges némi

motiváció.

A motiváció elveszítette eredeti jelentését, ami a lelkesítés volt. Ma a motiváció egyrészt arra hivatott, hogy elnyomja benned a Pató Pál-érzést. Nem, nem érünk rá! Most valósítsd meg önmagad! Most legyél önmagad, most akard, azonnal! Arra is hivatott, hogy elültesse benned az illúziót, hogy megérdemled. Nézd meg a Facebookodon, győződj meg róla a saját szemeddel: milyen ismerőseid kedvelik a motivációs idézeteket megosztó oldalakat? Kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban/házasságban élő emberek? Művelt, véleményformáló emberek? Olyan emberek, akik azzal foglalkoznak, amivel mindig is szerettek volna? Életvidám, környezetükkel és önmagukkal elégedett emberek? Hát, nem! A motivációs idézetek célközönsége az önmagában bizonytalan, bizalmi, párkapcsolati problémákkal küszködő tömeg. Az elkeseredett, kiszolgáltatott, primitív ember, aki büszkesége miatt soha nem tekintene magára így, de amikor nem néz oda senki, valójában bátortalanul nyújtja a kezét az utolsó szalmaszálért, a motivációs oldalak pedig belenyomnak egy Coca-Cola szívószálat - tessék! Ettől majd boldog leszel! Ettől majd jobb életed lesz! Ettől majd sikeres leszel! Tudom, hogy erre vágysz! Ezreket fizetni egy poharas kávéért, márkás ruhákban fényképezkedni, luxusautóban ülni, tengerparton fetrengeni, koktélt szürcsölni, és mindezt munka helyett! És ezek mellé lefogyni, csak úgy, mert miért ne.

Hiszen megérdemled! Akkor is, ha egész életedben lófaszt nem tettél érte.

Erről szól a motiváció. Emberekről, akiket rávettek, hogy rettegjenek a kiegyensúlyozottságtól. Emberekről, akiket rávettek, hogy a környezetüknek akarjanak megfelelni. Emberekről, akiket mézesmadzaggal ringatnak abban a kényelmes hitben, hogy többet érdemelnek, mint ahol tartanak. Emberekről, akik elfojtják magukban az érzelmeiket, és ennek köszönhetően bizalmi, vagy alkohol- illetve drogproblémával, mentális zavarokkal küzdenek. Ők az első számú célközönsége a motivációs oldalaknak. Akik szeretnék azt hinni, hogy megérdemlik, de valójában semmit nem tettek érte.



De mit is érdemelnek meg? Honnan jöttek ezek a státuszszimbólumok? Hogyan ágyazódtak be az emberek fejébe azok a megszokások, hogy ha ilyened van, akkor mosolyognod kell, ha ilyened nincs, akkor meg nem akarod eléggé? Van még egy kifejezés, ami a motivációhoz hasonlóan elveszítette eredeti jelentését, ez pedig az 

inspiráció.

Az inspiráció szó eredeti jelentése: sugallat, ihlet, késztetés, ösztönzés. Az inspiráció ma pedig annyit jelent: látok valamit a Pinteresten/YouTube-on/Instán, és azt egyszerűen ellopnám. Én is olyan akarnék lenni, én is így csinálnám, én is vennék egy olyat. Érezzük, hogy mi marad ki a folyamatból? A saját hozzáadott gondolat, a saját hozzáadott tartalom, érték. Inspirálni eredetileg csak úgy lehetett, ha voltak eredeti ötleteid, és azokat dobta fel az inspiráció, viszont aki ma az inspiráció szót használja, annak nagy eséllyel az eredeti ötlete legfeljebb annyi, hogy akarok egy táskát. Elmegy a boltba, meglátja a legújabb Michael Kors-táskát, és az arcához csap: Istenem, micsoda inspiráció! Ez a bolt annyira inspirál engem!

Pózolok a tükörben az iPhone-ommal? A többiek annyira inspiráltak! Teleiszom magamat koktélokkal, és megcsalom a barátomat? Tibi Atya inspirált! Hazamegyek, és új dologgal lepem meg az ágyban? A Cosmopolitan inspirált! Amúgy az egész párkapcsolatom szar? A relationship goals képek majd inspirálnak! Minden inspirál mindenkit, a frizuráktól kezdve a bejegyzésötletekig, lényeg az, amit nemrég egy másik blogger tökéletesen megfogalmazott: öljük ki a kreativitást, az önálló gondolatokat az emberekből, neked ne kelljen kitalálni önállóan semmit! Viszont, ha azt mondod a többieknek, hogy inspirálódtál, a környezeted azt fogja hinni, hogy te valami szellemi magaslatra vagy emelkedve, miközben a valóság az, hogy még ahhoz is inspiráció kellett, hogy mit tanuljál, mert magadtól még ennyit sem tudtál kitalálni. Úgy teszünk, mint aki kitalált valamit, hogy aztán a magasba emeljük a nem létező kifinomult ízlésünket - ez az inspiráció valódi jelentése. Látszólag tartalmasnak mutatjuk a saját ürességünket. Nem csoda, hiszen ma már kevesen élünk át élményeket, kevés élménybe éljük bele magunkat igazán, a legtöbbet inkább kifelé közvetítjük, azon gondolkodunk közben, hogy ezt vajon hogyan láthatják mások. Átélt élmények nélkül valóban lehetetlen belülről inspirálódni, ezért üresedett ki ez a szó, és ezért kezdte el hirtelen boldog-boldogtalan használni. (Inkább boldogtalan.)

A másik kiüresedett szó a tudatosság. Ma már mindenki tudatos! Ha megkérdezel egy embert, nem fogja azt mondani, hogy nem, én nem vagyok tudatos. Az emberek pedig elkezdtek versengeni, hogy ki a tudatosabb! Hangoztatni kezdték a tudatos életmódot, és ezt különféle módon hányták a követőik elé. Természetesen, itt a tudatosság nem azt jelenti, hogy az illető esetleg szembenéz a problémáival, a saját démonjaival, hibáival, nem! Hát az nem tudatosság, az gyengeség! Nem, ez általában azt jelenti, hogy önálló kereset nélküli fiatalok vetetik meg a szüleikkel/barátjukkal a mindenmentes kaját, az iPhone-t, meg az Obag táskát. Igazán tudatos választás, ezt már ki lehet posztolni, és akkor az emberek látni fogják, mennyire tudatosak vagyunk! (Hiszen tudjuk, megérdemlik.) A H&M néhány éve elkezdte orrba-szájba nyomni a H&M Conscious- (tudatos) kampányát. Ez, ha jól emlékszem, arról szólt, hogy bizonyos ruhákat biopamutból, és más hasonló anyagból készítettek, aminek az előállítása kevésbé környezetszennyező. A H&M tudatos lett ettől? Nem! Dolgoztatott közben ázsiai gyerekeket óránként 50 forintért? Persze, a pulcsimat, farmeromat is éppen ők készítették. Az emberek tudatosnak gondolták a H&M-et? Persze, a fél világ oda meg vissza volt a környezetvédelemtől a kampány hatására. A tudatosság nem arról szól, hogy tudatos vagy - a tudatosság arról szól, hogy egy döntésed miatt az emberek tudatosnak gondolnak téged. A kényszerbeteg, problémái elől evésbe, alvásba, dohányzásba menekülő idióta tömeg pedig imádja ezt, hiszen már annyival tudatosságot áraszthat magából, ha 6 után nem eszik! Hogy ez hatékony fogyókúra-e, vagy az élet ezer más területén tudatos-e, az teljesen mindegy, hiszen a követők számára már ennyi is tudatosságot sugároz.

(Tudatos, motivált, inspirálódott, pozitív gondolkodásra éhező emberek mindennapjai.)

A társadalomnak ez a kiüresedett, örömét semmiben nem lelő rétege egy zászló alá gyűlt. A pozitív gondolkodás, a motiváció, az inspiráció, és a tudatosság zászlaja alá. Szükség volt egy zászlóvivőre, egy vezetőre, aki egy csordába tereli a csürhét, és egy óriási mikrofonba üvölti, hogy higgy önmagadban

És akkor jött Szabó Péter.

Szabó Péter, aki a 2010-es évek egyik legkiválóbb magyar üzletembere. Az ő kiválósága ugyanabban rejlik, ami a politikusokéban: hajszálpontosan ráérez, hogy az irányítható tömeg mit akar hallani, ebben pedig ma ő a legtehetségesebb, nem-politikai közszereplő Magyarországon. A tömeg pedig a következőket akarja hallani:
  • megérdemlem a boldogságot akkor is, ha nem tettem semmit
  • többet érdemlek, mint ami most körülöttem van
  • egy érettségivel, vagy anélkül is megérdemlem a vezető pozíciót, és a félmilliós fizetést
  • nulla érzelmi intelligenciával is megérdemlek egy társat, aki elviseli az összes faszságomat
  • a sikerem útjában csak az állhat, hogy nem akarom eléggé, hiszen én vagyok a mindenható
  • én tökéletes vagyok, a világnak kell hozzám igazodnia, nem nekem kell alkalmazkodnom másokhoz
És Szabó Péter jött, elmondta, és megvették. Szerintem ő maga se gondolta volna évekkel ezelőtt, hogy ez ennyire, ilyen mélyen be fog találni, még úgy sem, hogy bizonyára körzővel-vonalzóval számolta ki, miket mondjon az előadásain, milyen idézeteket posztoljon, mivel tömje a követői fejét. Mára már több százezer ember követi, viszont valami csoda folytán nem lett több százezer sikeres, boldog ember a környezetemben. Viszont, lett több százezer ember, aki még egy további szőnyeg alá besöpörte azokat a saját magából fakadó problémáit, amikkel, ha szembenéz, és feldolgozza őket, megadta volna magának az esélyt arra, hogy sikeressé váljon. De, ugye, az nehéz, hinni magunkban meg könnyű. Azt mondani legalábbis mindenképpen az. A kényelem mellett pedig van még egy oka annak, hogy miért ne nézz magadba: ha megtennéd, akkor

tanulnál a hibáidból,

ez pedig ennek az egész, komplett zászlónak ellentmond pozitívostul, motivációstul, Szabó Péterestül. Hiszen éppen ez a zászló kulcsa: nincsenek hibáid! Te szereted magad, te sikeres vagy, te boldog vagy, te pozitív vagy, ezt kell mondogatnod magadnak, így kell feltüntetned magad, ezt kell közvetítened az emberek számára! Az elv szerint ez a sikeresség kulcsa, ha pedig másként gondolod, hát akard jobban, és akkor te is lehetsz éppen olyan sikeres, mint Szabó Péter. Egyébként, nem ő az egyetlen üzletember, aki elkeseredett embereken nyerészkedik: hasonló elven működik a PUA-mozgalom is. Amíg Szabó Péter élni tanít meg, addig a PUA-k azt hazudják, hogy megtanítanak csajozni. Hülyén hangzik? Szerintem is, egy olyan dolog, aminek a spontaneitás a lelke, tanulható, elsajátítható? Ezek a tréningek pont annyira lehetnek hasznosak és zavarba ejtőek, mint az olyan előadások, amiken egyszerre ordibálhatod a tömeggel, hogy szeretem magam. Szabó Péter is pont ugyanezt állítja a boldogságról:


Nem néztem meg, mint ahogy egyetlen más Szabó Péter-előadást sem néztem meg. Egy dolgot viszont kiemelnék, ami segíthet megérteni, miért a valóság megerőszakolása a pozitív gondolkodás, és hogy miért hoztam szoba az elején a terrorizmust, vagy a gyermekszegénységet.

Szabó Péter arra szólít fel, hogy ne nézz híradót.

Mert az negatív. Érted? Nem arra szólít fel, hogy nézzél többféle híradót, hogy ne legyél elfogult! Nem arra szólít fel, hogy nézz utána a híradóban látott dolgoknak, hogy tájékozottabb legyél! Nem arra szólít fel, hogy értsd meg azt, amit a híradóban mondanak, és főleg azt, amiért mondják, nem, egyszerűen rácsap az asztalra, és azt mondja: ne nézz híradót. Hát, az nem épít téged! Az nem motivál! Az nem inspirál, ugye? Az olyan negatív, csúnya, rossz dolog! Még a végén megérted, mi hogyan működik a világon! Ne, az nem jó, inkább higgy önmagadban!

(*A középpontba tolt segged nem ad neked boldog párkapcsolatot!*)

A boldogság nem egy elérhető, tanulható, hanem egy átélhető dolog. Nincs intézményes recept, tankönyv, módszertan a boldogsághoz, hiszen minden embert más-más dolog tesz boldoggá. Engem az, ha gondolatokat fogalmazhatok meg, és közben mogyoróvajas kenyeret zabálok, - mást ettől kiráz a hideg - valakit pedig az, ha tájképeket festhet egy nagy papírra, és közben tökfőzeléket kanalaz - ettől meg én nem érezném jobban magam. Nincs olyan tárgy, tevékenység, lájfsztájl, akármi, ami mindenkit boldoggá tudna tenni. És ugyanígy, jegyezzük meg egyszer és mindenkorra: nem olvashatsz el olyan módszertant, amitől önmagad leszel. Önmagad csak és kizárólag önmagadtól lehetsz. Nem tőlem, nem más bloggerektől, és nem sminktippektől, és nem attól, hogy megveszel egy ruhát. Ezek a cikkek arra ösztönöznek téged, hogy ne légy önmagad. Ha betartod, nem önmagadat valósítod meg, hanem valami olyat valósítasz meg, ami széles körben elfogadott, amivel közösséget éreznek mások, ami mások szerint boldoggá tesz téged.

Jogosnak tűnhet a kérdés az önérzetében mélyen sértett olvasóban, hogy na, és te boldog vagy? Te tudatos vagy? A válaszom pedig erre az lenne, hogy szeretem az életemet, elégedett vagyok vele. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok is, akik klaviatúrát ragadtak, hogy hozzászóljanak, és van köztük olyan, aki a következőt akarja írni: akkor te mit mondanál Szabó Péter helyében? Gyerünk! Állj ki, és csináld jobban, mint Szabó Péter! Aki régebb óta olvas, annak ismerősek lehetnek ezek a gondolatok, de, ha én állnék Szabó Péter helyén, és Szabó Péter közönségének kellene előadást tartanom, én a következő üzeneteket adnám át:

  • Senki ne áltassa magát. A világ pozitív és negatív, és ez így van jól: ha minden pozitív lenne, nem tudnád mihez viszonyítani a pozitív dolgokat, hiszen minden ugyanazt a hatást váltaná ki belőled; a pozitívat.
  • Nem, nem határoz meg semmit az, hogy melyik hónapban születtél, a sorsodat meg főleg nem. Nem, a homeopátiás készítmények nem hatékonyak. Nem, a Cosmopolitannak valójában fogalma sincs, melyik süti illik a személyiségedhez.
  • Kételkedj, amiben csak lehet. Minden állításnak vizsgáld meg a két oldalát. Ha egy történetet hallgatsz valakiről, soha ne alkoss véleményt anélkül, hogy mindkét felet meghallgattad volna. Ha összeesküvés-elméletekről olvasol, mindig keress rá annak cáfolatára is.
  • Nem a színpad vagy a tükör előtt kell ordibálni, hogy szereted magadat, hanem megismerni, és elhelyezni kell magadat. A színpad előtti ordibálást követően  nagy eséllyel a telefonban fogsz panaszkodni a barátnődnek, hogy mennyire le kellene fogynod és összefogott ellened a világ, a második azért kevesebb esélyt enged erre a viselkedésre.
(Ez annyira, annyira, de ANNYIRA INSPIRÁLÓ *.*)
  • Ne félj elhelyezni magadat a társadalomban akkor sem, ha tapasztalatlan vagy, vagy, ha az életed romokban hever. Hidd el, ha többnek, jobbnak akarsz látszani, mint ami valójában vagy, az egy intelligens ember számára groteszk, nevetséges, de ha tudod, hogy hol a helyed, akkor az emberek komolyan fognak venni. Ha Palvin Barbinak, vagy Kim Kardashiannak képzeled magad közmunkásként, butikosként, vagy pultosként, attól nem modellé, legfeljebb nevetségessé válsz. Ráadásul, az életed ugyanolyan szar marad, és te sem jutsz előrébb.
  • Az önismeret, és az, hogy elhelyezed magadat a társadalomban, az ismerkedésre, a párkapcsolatodra is ki fog hatni. Ha nincs normális pasi, az azt jelenti, hogy veled van probléma, és ha meg akarod oldani, akkor nem jobban kell akarni, meg nem erősíteni kell az elvárásaidon, hanem finomítani. A nem akarok komoly kapcsolatot azt jelenti, hogy valójában nem állsz készen egy komoly kapcsolatra.
  • Soha ne félj egyedül lenni. Az extrovertáltaknak biztos szar lehet, de hidd el, megéri. Egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatot soha nem kell megmagyarázni, ha meg kell magyaráznod, akkor az azt jelenti, hogy gyenge vagy szakítani, és félsz az egyedülléttől. Ha ilyen a kapcsolatod, az nem azért ilyen, mert nem akarod eléggé, hanem, mert baromira nem kiegyensúlyozott. Itt amúgy jó kis kliséket is találsz, ha nagyon sokban magadra ismersz, érdemes szakítani.
  • Abban igaza van Szabó Péternek, hogy te soha nem a körülmények áldozata vagy, felelős vagy a saját életedért, abban viszont nem, hogy kizárólag te vagy érte a felelős, és ha valami nem megy, akkor nem akarod eléggé.
  • Soha ne verd áldozati pózba magadat, és ne zsarolj ki sajnálatot az emberekből. Az, hogy te már eleget szenvedtél, nincs összefüggésben azzal, hogy mit érdemelsz, és nem is fognak ezért tengerparti nyaralást, meg Louis Vitton táskát hozzád vágni vigasztalásképpen. Az, hogy olyan élethelyzetbe kerültem, meg úgy hozta az élet, meg a sors akarta így, nem magyaráz semmit. A múltad következményének mindig kényelmesebb lenni, mint a jövőd okozójának.
(Oravecz Nóri, te vagy az?)
  • A tréner nem feltétlen szélhámos, mert valóban tréningel valamit: az emberek egóját. Akinek lelki problémái vannak, és szeretné ezeket megoldani, kiegyensúlyozottabbnak lenni, az pszichológushoz fordul; aki pedig önmaga áltatásába, kényelmes hazugságokba burkolózva akarja élni az életét, az fordul a trénerhez. Mindenkinek van választása, de azt vedd figyelembe, hogy Szabó Péter, és a trénerek gyakorlatilag minden létező (szociál)pszichológiai tudományos állítást figyelmen kívül hagynak, és az a céljuk, hogy kényelmes élmény legyen őket hallgatni, hozzájuk járni, és elhidd, hogy te többet érsz anélkül, hogy bármit is tennél.
  • Az egót lebontani nagyon kényelmetlen folyamat, tele van elveszített vitákkal, megszégyenüléssel, hibákkal, és azok felismerésével. Az egót lerombolni legalább annyira kényelmetlen, mint megérteni a híradóban látott dolgokat - az egót magad elé tartani legalább annyira kényelmes, mint nem nézni a híradót. Az első hatására önmagaddá válsz, a második hatására pedig az emberek azt gondolják majd, hogy önmagaddá válsz.
  • Az egód tesz ilyen iszonyatosan sértődékennyé. Minél több tréninget kap az egód, annál inkább ilyen kis sértődékeny leszel, és annál inkább aszerint fogsz majd élni, hogy beleolvadj a környezetedbe, hiszen sérteni fog az, ha mások nem úgy gondolkodnak az életedről, vagy rólad, ahogy azt te elvárnád. A féltékenység, és az állandó összehasonlítási kényszer is annak az egódnak köszönhető, amit Szabó Péter izmosra treníroz.
  • Az egyenes beszéd elsősorban nem egy tévéműsor címe, hanem egy viselkedési minta kellene, hogy legyen. A mondanivalód értékét nem az határozza meg, hogy az mennyire sértő, hanem, hogy mennyire igaz, mennyire felel meg a valóságnak.
  • Ha kiteszed a testedet a kirakatba, ne csodálkozz, ha csak használni és eldobni akarnak. Ha kiteszed a vagyonodat a kirakatba, ne csodálkozz, ha csak az tart másokat magad mellett. Hangsúlyozz ki olyan dolgokat magadból, amikért szerethetőnek tartod magad, ha pedig nem tartod magad a testedtől és a tárgyaidtól eltekintve semmiért szerethetőnek, fordulj pszichológushoz.
  • Az idézeteket soha nem neked írták, mindegyik általános állítás, és nem is feltétlen igaz, sok köztük az üres, tartalmatlan.

  • Ha az ismerőseid párkapcsolatos képei alá nyáladzol, amiről pontosan tudod, hogy nem szeretetre épül, akkor tulajdonképpen te egy fazék langyos, gőzölgő szart kavargatsz, és az illatát legyezed az ismerőseid felé, hadd érezzék ők is.
  • A Mindenegybenblog elsősorban ugyanazokra a hiszékeny, önáltatásra és szenzációra fogékony, magát intelligensnek, tudatosnak tartó nőkre épül, mint ez az egész légy önmagad, meg légy pozitív-mantra. Az, hogy 740 ezer ilyen idióta járkál közöttünk, aki lájkolja, nem azt jelenti, hogy neked kell lenni az egyiknek.
  • Soha ne higgy el hazugságokat, különösen akkor, ha azt az orrod előtt cáfolják.
  • Ahogyan a boldogság nem tanulható, az önbizalom sem egy olyan dolog, amit edzeni lehet. A női önbizalomedző szintén egy üzletember találmánya, aki kétségbeesett, a fenti kép áldozatául esett nőket használ ki, szintén hazugságokkal.
  • Nem minden férfi szemét, nem minden nő kurva, és nem minden fiatalt érdemes legyintéssel elhallgattatni. Ha ilyen tapasztalataid vannak, akkor vizsgáld meg, milyen szempontokat állítottál fel az emberekkel szemben, akiket magad köré engedtél. Ha eddig semmit, akkor érdemes.

  • Minden, amiért felnőttként nem te dolgoztál meg, roncsolja a személyiségedet, hiszen meggátol abban, hogy értékeld a saját teljesítményed. Ha megszoktad, hogy nem kell dolgoznod semmiért, vagy alig kell, az kiégéshez vezethet, hiszen egyre kevésbé érnek olyan élmények, hogy a tetteidnek következménye, eredménye van, egyre kevesebb önálló sikerélmény ér. Persze, ettől még, ami az öledbe hullik, az jól mutat az Instán, és az emberek azt fogják gondolni, hogy boldog vagy - már csak el kell döntened, hogy boldognak akarsz látszani, vagy azzá akarsz válni.



Van véleményed? Egyetértesz, vagy szívesen vitatnád, amit írtam? Itt, hozzászólásként, illetve a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán is megteheted! Ha pedig olvasni szeretnél még, nézz körül lent, és az oldal tetején jobboldalt a címkék között, sok érdekes témáról írtam még!

2018. március 24., szombat

11 pont az ideális fiú-dilemma lezárására

Amikor az eltérő ízlésről beszélek, általában a külső vonásokat hozom fel példaként: testalkatot, magasságot, szőrzetet, vagy épp a frizurát. A megfoghatatlan dolgokat viszont nem csak sokkal fontosabbnak tartom, de azt figyeltem meg, hogy a fiatal lányok ízlését, álláspontját is jobban be lehet határolni, ami ezeket illeti. Tizenegy olyan jellemzőt gyűjtöttem össze, amit ritkán olvasok ideális fiú-jellemzésben, mégis úgy gondolom, meghatározható, hogy a legtöbb lány mit gondol róluk, és melyik az az oldal, amit nagyobb eséllyel kedvelnek.

(Forrás: KnowYourMeme)

Két dolgot fontos leszögezni az elején. Az egyik, hogy a teljes cikk a saját tapasztalataim alapján készült, könnyen lehet, hogy miután közzétettem, öt perc alatt érkezik öt olyan hozzászólás, hogy én is fiatal lány vagyok, és nekem éppen a másik tetszene! Benne van a pakliban, de igyekeztem tényleg olyan jellemzőket összeszedni, ahol a tömeg - itt nem rossz értelemben véve - egyetért. A lányok számára ezt azért tartom hasznosnak, mert így be tudják határolni, hogy ha gondolnak valamit, azzal szembemennek-e az árral, vagy éppen a legtöbben hasonlóan gondolják. Fiúk számára pedig nem azért készült a bejegyzés, hogy ilyen legyél, inkább azért, hogy le tudják csekkolni, hogy az adott tulajdonság mennyire népszerű.

Essünk is neki a tévhitek eloszlatásának, nézzük, milyen fiút akarnak a legtöbben!



1. Beszéljen a problémáiról, vagy ne picsogjon minden kis hülyeségen?


Kezdjük a legegyértelműbbel: itt a legtöbben amellett állnak, hogy egy fiú beszéljen az érzéseiről, problémáiról, akár kérdezés, nyaggatás-faggatás nélkül is. Ez arról árulkodik, hogy megbízik a lányban, fontosnak tartja őt, kíváncsi a véleményére, ráadásul idegesítő tud lenni, ha látszódik, hogy bántja valami, de elrejti a fájdalmát, és nem mondja el. (Azt akarja, hogy ne foglalkozzanak vele, de látszódnia muszáj!)

(Imádom ezt a képet, annyira jól illuszrálja, hogy hogyan ne állj hozzá!)

A saját érzelmeidtől való félelem tehát mindenképpen kiábrándítóbb, mint a saját érzelmeid, szóval felesleges szégyenkezni. Bőven találni fogsz olyat, aki kifejezetten el is várja, hogy beszélj róluk. Bátorságot igényel, önismeretet igényel, és bármennyire is klisésen hangzik, tényleg nem a gyengeség jele, vagy a férfiasság hiánya. Arról árulkodik, hogy te is nyitott vagy a másikban lévő érzésekre vagy éppen problémákra, és természetesen arról, hogy nem vagy pszichopata. Sorolhatnám még reggelig az előnyeit, de még tíz pont hátra van, és lesznek köztük kevésbé egyértelműek is!



2. Otthonülés, vagy kimozdulás?


Az arany középút az, amivel nem lehet mellélőni. Nem kell minden héten több helyre menni, nem kell mindenáron azért kimozdulni, hogy legyen mit feltenni az Instára, de az állandó otthon punnyadás sem viselhető el hosszútávon. Néha nem árt egy kis Netflix & chill akár a szó eredeti, akár átvitt értelmében, de a közösen szerzett élmények tesznek igazán tartalmassá egy kapcsolatot. Inkább az számít, hogy egyszerre legyen kedvetek ugyanahhoz, illetve egyensúlyban tudjátok tartani az alkalmazkodást a másikhoz, ha éppen eltér az igényetek. Egy eleve zsúfolt napon az ide-oda mászkálás helyett inkább a forrócsoki és a sorozat a kézenfekvő, viszont, főleg, ha mindketten dolgoztok már, ahhoz, hogy tényleg ki tudjatok szakadni a hétköznapi ritmusból, nem árt kimozdulni egy-egy szabadnapon, vagy hétvégén.



3. Sírjon, vagy ne sírjon?


Ez annyira fontos része az elsőnek, hogy úgy gondoltam, megér egy külön pontot. Azt gondolom, hogy még mindig nem sikerült eljutni odáig, hogy a sírás nemtől független, természetes dolog, és hiába tapasztalom azt, hogy még az erősen konzervatív emberek is egyetértenek ezzel, egyszerűen nem tudjuk, vagy nem merjük elültetni a közgondolkodásban, továbbra sem érzem széles körben elfogadottnak.

Akikkel beszélgettem, nagy többségében ugyanígy gondolták, hogy a fiúk is sírhatnak, ez semmit nem vesz el a férfiasságból. Persze, van minden emberben egy egészséges szégyenlősség, de éppen ezért nagy falakat tör át az, ha valaki egy ilyen helyzetben ennyire betekintést enged saját magába. Azok az emberek, akik hajlamosabbak megnyílni, nagyobb eséllyel kezelik a helyükön a másik nyitottságát is, és nem valószínű, hogy lerendezik annyival, hogy minden rendben lesz.

Kevesen kedvelik az arrogáns, ,,jeges" fiúkat. Persze, van ilyen is, de egyértelműen ők vannak kevesebben. Vannak olyanok is, akik ilyenkor azonnal az okot kezdik el mérlegre pakolni, (pl.: haláleset miatt, családi problémák miatt sírhat, de ha a kapcsolatban van probléma, vagy csak aggódik, azért ne sírjon) de ők sincsenek túl sokan.



4. Hogyan reagáljon, ha beszólnak az utcán?


Ahogy észrevettem, ez azért korántsem egyértelmű. Ne szólj vissza, ne menj oda, és főleg ne állj bele a kötekedésbe, engedd el a füled mellett, menjetek tovább. Ezek a legfontosabbak, a többi részletkérdés.

Nem mindenki, illetve nem mindenkinek a szülei tehetik meg, hogy a legjobb környékre költözzenek. A kevésbé biztonságos utcákon, főleg éjjel gyakran találkozni fiatal fiúbandákkal, és nyilván nem a sok-sok One Direction szokott ácsorogni, cigizni és hangoskodni az út közepén, vagy a kisboltok előtt, sokkal inkább a melegítős, sapkás, össze-vissza tetovált srácok. Ha elmentek mellettük, előfordulhat, hogy kötekedni próbálnak, beszólogatnak, ilyenkor pedig sok fiú bizonytalanná válik, mi is lenne a helyes döntés.

A legtöbb lány akkor érzi a legkényelmesebben magát, ha egyszerűen továbbmentek. Egyrészt nem hiányzik neki sem, hogy kórházba kerülj, megsérülj, bántsanak, másrészt ennek szimbolikus jelentősége is van, ha felveszed a kötekedést, azzal lealacsonyodsz, lesüllyedsz, arra a kis időre olyanná válsz, mint ők. Értelmes, felnőtt emberhez nem jutnak el ezek a beszólogatások, legyél te az érettebb, még abban az esetben is, ha te magad is fiatal vagy.

Azok a lányok vannak kevesebben, akik azt hangsúlyozzák, hogy álljon ki értem! Ilyenkor ők azt mérlegelik, az múlja felül az aggódást, hogy van-e esély arra, hogy esetleg a srác jöjjön ki győztesen a csetepatéból. Nyilván négy-öt emberrel szemben, vagy ha esély van rá, hogy kés van a társaságnál, ők is azt fogják mondani, hogy menjetek tovább. Ilyenkor érdemes erősebben fogni egymás kezét, esetleg átkarolni a lány derekát, vagy ha olyan a helyzet, helyet cserélni, hogy a lány sétáljon távolabb a kis háztartási gengszterektől.

Az én tapasztalatom az, hogy egyértelműen kevesebben vannak azok a lányok, akiknek imponál az, ha vakmerőn visszaszólsz, mint azok, akik inkább azt szeretnék, hogy engedd el a füled mellett a beszólást, és továbbmenjetek.



5. Tárgyakat, vagy élményeket ajándékozzon?


Inkább élményt. Nem porosodik a polcon, nem szárad el a vázában, nem kell kidobni szakítás után, emlékezetesebb, a lányok többsége mellett rengeteg érv is az élmények mellett áll. Ez lehet akár egy vacsora, egy utazás, egy túra, egy mozi, egy korcsolyázás, ha inkább külön szoktatok, akkor egy közös fürdő/zuhanyzás, a határ csak a kreativitásod, vagy a fantáziád. A vacsorát fel lehet dobni azzal, ha te magad készítesz valami különlegeset, ha pedig mindenképpen a tárgyakhoz ragaszkodnál, a kézzel készített ajándékok a legkülönlegesebbek. (Kézügyesség híján én igencsak meg vagyok lőve, ami ezeket illeti.)

Persze, a csokival vagy a virággal (főleg vörös rózsával) is nehéz mellélőni, de egyrészt személytelenebb, másrészt ez közvetlenebbül érezteti azt a lánnyal, hogy te most költöttél rá. Akinek nem ez a fontos, annak ezzel nem fogod sokkal különlegesebbé tenni a szülinapját, névnapját, évfordulóját, karácsonyát, Valentin-napját, sőt, vannak olyan lányok, akiket kifejezetten rosszul érint, ha költenek rájuk. Nyilván egy utazás vagy egy mozi is kiadással jár, de ott nincs annyira előtérben, mint amikor közvetlenül átadsz a kezébe egy tárgyat.



6. Bénázzon, vagy ne bénázzon?


Már a kérdés is eleve béna, hiszen ez nem választás kérdése, és nem is lehet sok lányt megkérdezni erről, de úgy éreztem, muszáj megemlítenem. Természetesen a szexre gondolok, és ahogy észrevettem, a lányok többsége türelmes a kezdeti időszakban. A teljesítménykényszer, a stressz, és a tapasztalatlanság miatt előfordul, hogy nem megy minden úgy, ahogy elképzeltétek, és ez nem feltétlen csak a túlidealizált, naaagy első alkalomra érvényes, hanem a másodikra, harmadikra, többedikre is, meg persze a sokadik első alkalomra is, a sokadik lánnyal, hiszen minden lány más. 

Ez egyáltalán nem indokolja a szakítást, sőt, ilyenkor gyakran saját magát is hibáztatja a lány azért, mert nem úgy sikerült a dolog, ahogy kellett volna, különösen akkor, ha ő maga is izgulós típus. Egymás gátlásainak leküzdése nyilván nehezebb, mint egymás ruháit lekapkodni, de mindkettő egy társasjáték, amit közösen kell megoldani. A bizalmi, önbizalmi problémák tovább ronthatnak a helyzeten. Ezen hisztizni a lány részéről legalább akkora éretlenségre vall, mint a fiú részéről az, ha felelősségre vonná, mert még tapasztalatlan, vagy szűz. A türelemnek oda-vissza működnie kell.



7. Mennyire számít a lakókörnyezet?


Ez sem szokott egyértelmű lenni, de elsősorban a rend és a tisztaság az, ami számít.  Nem mindenkinek a szülei tehetik meg, hogy fiatal felnőttként, pályakezdőként vagy az egyetem alatt elnöki lakosztályt biztosítsanak a gyereknek, de vannak olyan dolgok, amiken lehet változtatni. A polcon álló több napos, penészes kenyérdarab; a földön lévő üres chipses zacskó; a sarokba dobott szennyes, vagy az ajtókat őrző porcicák nem túl vonzóak, ráadásul ezek mind olyan dolgok, amikről te tehetsz, és nem a szüleid.

Akár koliról, akár lakásról, házról van szó, fontos, hogy takaríts, és tarts rendet. A tapasztalat itt is sokat számít, ha valaki maga is aludt már matracon, akkor nagy eséllyel meg fogja érteni, ha egy ideig neked is azon kell, viszont ha a hercegnő kastélyhoz szokott hozzá, akkor előfordulhat, hogy kulturális sokkot él át egy rosszabb helyzetű koliban. Tedd meg, ami tőled telhet, azért igyekezz, hogy potkánye semmiképp ne legyen.





8. Mennyire legyen ragaszkodó?


A lányok többsége szereti azt érezni, hogy a másik akarja őt, szereti érezni a másik ragaszkodását, szeretetét, különösen akkor, ha korábban kevés része volt ebben. A ragaszkodás egy téves következtetésnek köszönhetően összeolvadt azzal, hogy a ragaszkodó fiú határozatlan, nincs véleménye, és képtelen ellentmondani, de annak, hogy valaki mennyire igényli az összebújást, vagy ő maga mennyire bújós, valójában semmi köze ahhoz, hogy mennyire papucs, vagy mennyire van tartása. (Az ,,igendrágám" sok olyan kapcsolatban is kötőszó, ahol alig-alig van testi kontaktus. Ugyanígy előfordulhat ez fordítva is.)

Egyáltalán nem kell tartani ennek a kimutatásától sem. Persze, ennek is megvan a maga helye, tömegközlekedésen, vagy sorban állás közben a 4-es kasszánál a Lidl-ben nem feltétlenül ugyanolyan hangulatban telik az összebújás, mint kettesben. A zavarba hozásnak is két oldala van, igyekezz ne a kínos oldalát megfogni.


9. Mennyire zavaró az ivás?


Amíg nem okoz kellemetlenséget, rosszullétet, vagy nem válik rendszeressé, fontosabbá, nem kerül előtérbe, addig általában nem zavaró tényező. Tartsd a mértéket, és ne told túl, ha nem bírod. Az első néhány alkalommal általában nehéz elkerülni, de ha egy mód van rá, ne rólam vegyél példát. Egy rosszul sikerült este alkalmával az is előfordulhat, hogy kiszámíthatatlanná, öntudatlanná válsz, kifordulsz önmagadból és valami hülyeséget csinálsz, ami a kapcsolat rovására is mehet. Mindenesetre, rágó legyen nálad, ilyenkor a leghasznosabb.

A kifejezetten absztinensek kevesebben vannak, szóval amíg kulturált maradsz, addig ez nagy eséllyel nem fog zavarni senkit. A dohányzás már neccesebb, egyre nagyobb divat az egészséges életmód nagykövetének lenni, de a többség ezzel szemben is elnéző, különösen, ha mellette azért adsz a szájápolásra.



10. Mi a lehető legjobb beszédtéma ismerkedéskor, ami nem rólatok szól?


A könyvek. Ha sok olyan könyvet találtok, amit mindketten olvastatok, arra minden lány szeme felcsillan. Ez nem csak egy egyszerű közös nevező: a fiúk alig-alig olvasnak, szóval mindenképpen egy különleges dolog, ha pedig lelkesen tudtok véleményt cserélni néhány könyvről, azzal nyert ügyed van. Az olvasás egyébként is bővíti a szókincset, szélesíti a látókört, segít véleményt formálni. Bár én nem vagyok lány, nálam egyik sem hátrány. Az, hogy hogyan látod ugyanazt a történetet, amit a másik is elolvasott, rólad is elárul ezt-azt, szóval ez mindenképpen megéri, ebből is egy újabb szinten tudjátok megismerni egymást.

Persze, lehet filmekről, sorozatokról, sportról, zenéről, pszichológiáról is beszélgetni, de mivel az én környezetemben a lányok látványosan többet olvasnak, mint a fiúk, azt gondolom, hogy irodalom az igazi adu ász, és a legtöbb lánynál óriási plusz pont. A többi témát, még a pszichológiát tekintve sincs ekkora különbség a két nem között.



11. Hogyan lehet megtartani egy lányt?


A legegyértelműbbel kezdtem, a legkevésbé egyértelművel zárom. Ez már majdnem annyira egyénfüggő, mintha azt kérdeztem volna, hogy hogyan nézzen ki, de azért itt is megfigyelhetőek trendek. 

Azt gondolom, hogy elsősorban kommunikációval. Ha már az elején kínos csend van, kár belekezdeni. Ha azt érzi, hogy megérted, elfogadod, ha fel tudtok szabadulni egymás társaságában, sokszor az jelenti a valami pluszt, a különbséget, azt, ami nincs meg másokban, és nem tudják megfogalmazni. Összevetve azzal, hogy a lányokban ma több inger ébreszthet megfelelési kényszert, mint eddig bármikor, ez nem meglepő. Ha az éjszakákat már arra is használjátok, hogy átbeszélgessétek, és úgy érzitek, hogy így is elrepül az idő napfelkeltéig, annál kevés dolog jelzi jobban, hogy a kapcsolat hosszútávú lesz. 

Az újdonság varázsa nem tart sokáig, nem építhettek arra, hogy majd évek múlva is elég csak egymásra nézni, és minden rendben lesz. A rózsaszín felhő nem egy stabil dolog, a megszokásérzet pedig elkerülhetetlen. Ahhoz hogy ne szakadjatok szét, elengedhetetlen, hogy ne csak az érdeklődésből, kérdezz-felelekből álljon a beszélgetés, és egy kis humor sem árt. Meg persze az, hogy ne ijedj meg attól, ha a szerelem átalakul szeretetté, és legyél elég érett ahhoz, hogy zökkenőmentesen menjen az átmenet.



Többet szeretnél olvasni? Ajánlom oldalt a párkapcsolat vagy az ismerkedés címkét, de a mellette lévőket is érdekesnek találhatod!

2018. március 23., péntek

Április bolondjai

2011. április 1.




- Can you be my doctor? Can you fix me up?

- Jajj, ne már! – fordultam meg résnyire nyitott szemmel, és a telefonom után kaptam, amiből éppen Snoop Dogg udvarlása törte meg a reggeli csendet, a héten már ötödször.

Iszonyú kimerült voltam, pedig a pénteket már majdnem annyira imádtam, mint az alvást. Amióta elkezdtem a belvárosban dolgozni, már a csütörtök is pénteknek tűnt, de azért az igazi péntek még így is kilógott a sorból. Ez a hét legjobb napja: teljesen olyan érzés, mintha hétvége lenne, de valójában még előttünk az egész hétvége. Ráadásul, ma már áprilisra keltem. Mindjárt vége a tanévnek! Ráadásul, ma találkozom Vicával! Nagy nap ez a mai, ideje felcsúsztatnom a telefonom, és kiszámolni, hogy ma mennyit késsek. Angollal kezdünk, szóval tíz perc belefér.

Felvettem a szemüvegem, és kikászálódtam a számítógéphez. Muszáj voltam megnyitni az MSN-t.

*Vicaa <3* nem elérhető.

Biztos, hogy elindult már. Miért is néztem meg? Tuti, hiszen nem Pestről jár, ilyenkor már a buszon kell ülnie. Vajon kipihente magát? Élesen bennem volt az előző napi találkozás, és csak rátett egy lapáttal, hogy utána hajnalig MSN-eztünk. Megvártuk az éjfélt, hogy boldog áprilist kívánjunk, de persze nem tudtuk csak úgy otthagyni egymást, mint ahogy az elmúlt héten egy alkalommal sem. Délutántól hajnalig rendre úgy éreztük, mintha egy párhuzamos univerzumba rángattuk volna a másikat, kivéve csütörtökönként, akkor dolgoztunk. Akkor nem csak úgy éreztük, az maga volt a párhuzamos univerzum.

Megfésülködtem, felkaptam az egyik kapucnis pulcsimat, nyakam köré tekertem a kék-fekete sálamat, és felkaptam a táskám. Egyre kevésbé a foci miatt hordtam a sálat, inkább csak azért, mert egy kapucnival kiegészülve jó meleg volt reggelente, ha az árnyékos oldalon sétáltam. Már nagyon ritkán ültem le meccset nézni, egész más dolgok kötöttek le a futkározó játékosok és a gólok helyett.


Minket nem tudott kiégetni a középiskola.



Minket egyáltalán nem, és a ,,stréberek” is hiába magoltak be egész oldalakat a kiégésért, nekik sem sikerült. Általában hat óránk volt, délután kettő előtt leléptünk a suliból, negyed háromra, de legkésőbb fél háromra majdnem mindenki hazaért. Gyakran a konditeremben töltöttük a délutánt, volt, aki fociedzésre járt, más a barátaival bandázott csak úgy, én heti egy-két napot dolgoztam, de a legjellemzőbb az volt, hogy a gép előtt ültünk fél háromtól éjjelig, és MSN-eztünk, vagy játszottunk. Persze, kialvatlan volt szinte mindenki, de pontosan tudtuk, hogy ez minek köszönhető.


Lefordultam a Jókai utcáról. 8:05. Hát, ez ma sem fog összejönni – gondoltam magamban, és minden-mindegy-alapon lassítottam a tempón, elmerültem a saját fejemben, ahogy szoktam. Majd kimagyarázom, mint mindig. Remélem, azért a házit leellenőrzik, mire beérek, így legalább nem derül ki, hogy tegnap óta hozzá se nyúltam a táskámhoz. Amúgy is, amióta beszélgettem a tanárnővel a nyelvvizsgáról, szinte sose kéri. Érthető, én is azokat szívatnám, akik távolabb állnak tőle.

Basszus, a nyelvvizsga! Mára kellett volna a pénz? Vagy jövő hétre? Mindegy, ha kérni fogja, legalább kevésbé tűnik fel a késésem, mivel alig van nálam valamennyi. Ez meg legalább egy tízes, vagy több. A szórólapozást csak jövő héten fizetik ki, még jó, hogy anyám állandóan megveszi a bérletet. Hónapok óta nem szólunk egymáshoz, de a bérletet, azt bezzeg mindig kiteszi az asztalra! Gondolom, a diákbérletes számlát elrakja – ez igazolhatja mások előtt, hogy törődik velem, de a törődése pont annyira ér célba, mint az asztalra tett havibérlet. Apám munkahelyének köszönhetően ingyen utaztam, olcsó bérletre meg mindig volt kereslet a suliban. Azt megint eladom háromért, a szórólapozásért meg kapok úgy hetet-nyolcat, a szóbelit ki tudom fizetni, már csak az írásbelit kell megoldanom. Ha hétvégéken is dolgozok, lehet, hogy meg tudom győzni apámat, hogy pótolja ki. Nemsokára tizenhét leszek, egy fél nyelvvizsga áránál meg kevés ajándék csillog szebben.

Ahogy beléptem a 7-es terembe, azonnal a legkedvesebb gesztust olvastam le a tanárnő arcáról. Ne szólj semmit, csak ülj le! Inkább akkor kellett magyarázkodnom, amikor pontosan értem be, az volt a ritkább eset, ezt meg már megszokták. Beültem középre, ledobtam a sálamat, meg a táskámat a padra, és kis híján folytattam azt, amit Snoop Dogg megszakított egy órával ezelőtt. Nehezen tudtam kiverni a fejemből az előző napi munkát, és a találkozást Vicával, szóval a szokásosnál is erősebb késztetést éreztem egy kis daydreamingre. Ma fogunk először úgy találkozni, hogy nem a két szemközti járdáról mosolygunk egymásra az időnk nagy részében, hanem kicsit közelebbről. Vagy, mondjuk, sokkal közelebbről. Tegnap végig azon gondolkodtam, milyen lehetne megcsókolni. A buszmegállóban majdnem megtettem, de aztán hagytam inkább, így ő is izgulhat délutánig, meg én is tovább gyűjthetem az erőmet. Hazafele a metrón még azt is megkérdeztem magamtól, hogy vajon tényleg tetszem-e neki. Miért mindig ide lyukadok ki? Persze, hogy tetszem neki, megölelt, állandóan nevet velem, még az se törte le első nap, hogy elhagyta a telefonját. De akkor miért kérdezem meg ezt hatszázszor magamtól?

A csengő ,,ébresztett”, mehettünk föl a másodikra fizikára. A fizika- és a spanyoltanítás legalább annyira jól jellemezte az oktatásunkat, mint az osztályban betöltött szerepemet az, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy egész szünetben nem szóltam senkihez. Általában nem volt kedvem, ahogy most sem, ráadásul minek felzaklatni magam mások drámázásával? Fizikán már legálisabban lehetett aludni: harmadik pad, közvetlenül az ablak mellett. Ha sütötte az arcomat a nap, akkor azért, ha le volt húzva a redőny diavetítés miatt, akkor meg azért – mindig volt egy jó okom rá, ráadásul most egy kényelmes sálam is! Fizikából a kettes olyan volt, mint spanyolból az ötös: ha nem csináltam nagy hülyeséget, mindig megkaptam. Nyilván nem tett volna jót az osztályátlagnak, ha fizikából bukik valaki, de hogy a fiatal profesora miért adta meg 3,9-re az év végi ötöst, az rejtély. Mondjuk, ha én osztályoztam volna őt, neki én is megadtam volna, az biztos.

Aznap valamiért a szokásosnál is érdektelenebbnek tűnt az Ohm-törvény, úgyhogy megpróbáltam felegyenesedés nélkül kikotorni a táskámból a fülhallgatóm. A legjobb döntés volt tanév elején hátrébb helyet foglalni, itt már legalább az ebédszünet utáni órákon se az én arcomba köpködi a maradékot a tanár úr. A Radio Face-hez tekertem a telefonom, igazából már a saját gondolataimból is elegem volt. Egy hete Vica körül forgott minden, miközben az is lehet, hogy épp az osztálytársaival flörtöl a folyosón. Ki tudja? Bármi megeshet! Az, hogy tegnap megölelt, meg végigbeszélgettük az elmúlt egy hetet, meg számoltuk vissza a napokat a találkozásig, az nem azt jelenti, hogy nem mosolyoghat össze, mondjuk, egy felsőbbévessel! Csak úgy, véletlenül, mert épp arra járt. Simán előfordulhat. Sőt, nagy esély van rá. Na, jó, ebből tényleg elég, hangosítsuk fel a veretést, ideje rádőlni a sálamra, és úgy tenni, mintha a táblát nézném még nagyjából 35 percig.

Annyira váratlanul ért a telefon rezgése, hogy ijedtemben majdnem kiejtettem a lábam közül. Szép lett volna, ha kicsúszik a fülhallgató, ha mindenki rám figyel, tuti, hogy nem tudok tovább feküdni a padon! De ki keresett ilyenkor? Ki az az elvetemült állat, aki péntek délelőtt keres telefonon? 1 új üzenet. Most vagy valami nagyon nagy baj van, vagy… nem, az nem lehet. Felcsúsztattam, eltakartam a képernyőt, megnyomtam a bal felső gombot, és lassan húztam odébb az ujjam. Feladó: Vi…



Feladó: Viktor

,,Csaaa, megyek fel ma meccsre, ha talizunk, ottmaradok reggelig!

Legszívesebben felugrottam volna a padból. Egyszerre könnyebbültem meg, és lelkesedtem még jobban az egész péntekért, az egész áprilisért, még azt is elhatároztam, hogy az ellenállás ábráját lerajzolom a füzetembe! Délután Vica, este meg megünnepeljük a napot Viktorral? Tényleg, hiszen elseje van, ma van a Fradi-Újpest! Na, ennyire vagyok képben a focival kapcsolatban. Viktor, Újpest-szurkolóként gyakran utazott fel a rangadóra, pedig nem a szomszédban lakott. A meccsre sosem mentem vele, de ilyenkor az éjszakát utána gyakran a belvárosban töltöttük, iszogattunk, önfeledten hülyéskedtünk, pont úgy, mint amikor én utaztam le hozzá. Közel egy évtized telt el, amióta anyám visszahozott Pestre, és azóta ritkán láttuk egymást, de ezalatt a néhány találkozás alatt több élményt gyűjtöttünk, mint amikor másfél évig egy osztályba jártunk.

Legnagyobb bánatomra kicsengettek, így sajnos nem tudtuk kiszámolni, hány Ohm-os a táblán látható valami, a tanár úr pedig nem tanult az elmúlt másfél évből, és feladta nekünk házi feladatnak. Ezeket gyakran az óra előtti szünetben írtuk meg, vagy még akkor se, ellenőrzésnél pedig maradt a jól bevált szemkontaktus-kerülés. Ha félrevonultam, márpedig általában ezt tettem, szó- és röpdolgozatokra is fel lehetett készülni egy szünet alatt. A definíciós-képletes dolgozatoknál néha felmondtam hangfelvételre, amit kellett, átvezettem a pulcsim alatt hátul a fülhallgatót, és beraktam az ablak felőli fülembe. Ilyenkor sose tudta a tanár, min vigyorgok, és mindig szurkolt, hogy a pad alá tegyem a kezem, aztán odajöhessen kötekedni; de amíg el nem fordult, végtelenítve szólt a fülemben a saját hangomon, hogy meddig maradnak nyugalomban az inerciarendszerben lévő testek. Utáltam visszahallgatni a saját hangom, szóval kellemes nem volt, de legalább hasznos. Persze, voltak olyan tanárok is, akik inkább olvastak, vagy más osztályok dolgozatait javították, amíg mi a könyvből igyekeztünk úgy átfogalmazni a megoldást, hogy az ne hasonlítson a padtársunkéra. Már akkor adott volt, hogy mindenki egyetemre megy az osztályunkból, és pontosan tudták, hogy bizonyára ott is ugyanezt fogjuk csinálni. Azt is tudták, hogy a felvételi szempontjából pedig alig számítanak valamit a Viéte-formulák egy leendő bölcsésznek, vagy a Licinius-féle földtörvény egy leendő informatikusnak.

Ahogy közeledett a délután, egyre elviselhetetlenebbé vált Vica hiánya. Százszor elképzeltem, ahogy egymás nyakába ugrunk. Imádtam a közelségét, és írásban is alig vártam minden válaszát. Ha leszámítjuk a két személyes találkozást, akkor vasárnap hajnalban beszélgettünk a legjobbat. Egy barátommal, és egy közös ismerősünkkel teleittuk magunkat boros kólával, és mielőtt este elindultam, megígértem neki, hogy ha hazaérek, még felmegyek MSN-re. Hajnali 2 körül estem haza, ami 3-ra esett az átállítás miatt, nem sokkal később pedig azon vitatkoztunk, hogy lehet-e vörös a Hold. Váltig állítottam, hogy nem, ő pedig ugyanazzal az aranyos nevetésével szórakozhatott rajtam, mint csütörtökön, hiszen annyira nem voltam magamnál, hogy rákeressek, hogy red moon. Aznap hajnalban szerintem amellett is ekkora lelkesedéssel érveltem volna, hogy sajtból van. Borzasztó kreatív voltam ilyenkor, és áradt belőlem a szó, vagy éppen villámgyorsan püföltem a billentyűket, de amíg nem ittam túl magam, nem lehetett lelőni. Nem csak a délutánt, de az estét is egyre jobban vártam, és már ki is találtam, hogy mivel fogom feldobni a nagy reuniont.

***
Aki a lakótelepre tévedt, két, tizenhat év körüli fiút láthatott hintázni egy házsorok közé beékelt, sötét játszótéren. Mindketten kapucnis pulcsit viseltek. Egyikük nyakában lila-fehér sál, másikuk egy üveg Martinit szorongatott.

- Na, de komolyan, mi volt?
- El akarod terelni a figyelmet arról, hogy jól kikaptatok, mi?
- Nem, és különben is, ősszel 6-0-ra nyertünk, ennyi belefér.
- Bezzeg ősszel! Ősszel minden jobb volt, mi?
- Na, inkább mondjad, mit csináltatok!
- Westend tetőn voltunk. Kajáltunk, örültünk egymásnak, elképzeltük az életünket. Odaadtam neki az Interes sálam.

Reccsent a Martini tetején a kupak, én pedig felsóhajtottam.

- Lesmároltad?
- Persze, anélkül nem képzelem el senkivel az életemet. Meg azért a sálamat se adom oda akárkinek.
- És, milyen?
- Hát, furcsa – bámultam magam elé. – Jól esik a tudat. Boldogabb nem vagyok, nyugodtabb nem vagyok, de legalább van egy lány, akivel jól érzem magam, és aki jól érzi magát velem.

Szinte hallottam, ahogy ezt vési be a fejébe a párkapcsolat szó mellé, és már abban a pillanatban megbántam, hogy így festettem le azt, ami bennem van. Hosszan meghúztam az üveget, egy perc hallgatás után viszont már nem bírtam tovább, úgy éreztem, meg kell törnöm a csendet.

- Szerinted lehet vörös a Hold?

Hangosan felnevettünk, ő a kérdés váratlansága miatt, én pedig belül még az előző hétvégén nosztalgiáztam.

- Te bolond vagy!
- Hát, akkor úgy néz ki, ez tényleg az én napom.

2018. március 18., vasárnap

Videós felkapottság | kommentelők, mint pajzs | Fluimucil Ábel vs. minden YouTube-sztár | a rejtélyes X-faktor | tévhitek

Ezen a katasztrofális, hosszú hétvégés, esős-havas szombaton határoztam el, hogy összegyűlt energiámat abba fektetem, hogy megnézzem, mi a trendi a magyar YouTube-on. Mi a felkapott? Mi az, amit a legtöbb ember néz? Két kivétellel nem kattintottam rá a videókra, hiszen az indexképből, a címből, és a leírás első két sorából többnyire rá lehet jönni, mit tartalmaz, érdekesnek pedig csak egyet találtam közülük, de azt már azelőtt, hogy felkapottá vált volna.



A YouTube a felkapottak között az első 49 helyezettet listázza. Mivel nyakunkon a választás, kissé eltorzultak az arányok, de amit fontosnak tartok, és amiről írni szeretnék, az ma is kirajzolódott. A felkapottak között a következő videók szerepelnek:

  • 16 ,,zenei" videoklip. Burai és Hiro nevével többször is találkozhatunk, de Essemm, Dorina, valamint ByeAlex együttese, a Senkise is a legnézettebbek között van. Essemm új klipjét hat nap alatt közel félmilliószor indították el.
  • 12 politikával foglalkozó videó. Három hét múlva parlamenti választások lesznek, szóval érthető, hogy ez a szokottnál is jobban érdekli az embereket.
  • 10 YouTuber vagy bulvárcsatorna. Számomra elválaszthatatlan a kettő, az emberek kíváncsiak a 10 brutálisan nagy őrzőkutyára, Istenes Bence és Csobot Adél második gyerekére, Sajt32 Hihetetlen dolgok az életben, amik léteznek! :D című videójára pedig egy nap alatt 58 ezerszer kattintottak rá.
  • 6 sorozat vagy trailer. Szulejmán, Feriha, valamint a Bosszúállók és a Legendás állatok második része egy kategóriába sűrítve.
  • 3 MadLipz videó. Ebből az egyikre muszáj voltam rákattintani, mert fogalmam sem volt, mi ez. Mint kiderült, egy telefonos alkalmazás, amivel vicces videókat lehet készíteni hangalámondással.
  • 1 Kovács András Péter. Nőnapi üzenet egy 4 éves nőnek. Ha jól sejtem, a lányának? Ez pont harmadannyi embert érdekelt, mint Essemm új száma.
  • 1 Puzsér. Mielőtt teljesen elveszíteném az emberekbe vetett hitemet, mindig van egy utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatok. Bár négy nap alatt csak huszonötezerszer indították el, és abból egy én voltam, Puzsér és FAM előadása is a felkapottak között szerepel.

Mielőtt bármibe is belemélyednénk, fontos leszögezni valamit. A nézettség nem azt méri meg, hogy hány ember nézte meg a videót, hanem azt, hogy hányszor kattintottak rá! A Tiv Tivy szökik a málnás videóján lévő 1,1 milliós nézettség nagyjából százezer embernek köszönhető, míg a Pumped Gabo táncolós videóján lévő 758 ezres nézettség is, vagy akár még ennél is kevesebbnek. A kedvelők, a feliratkozók, vagy a követők számából már pontosabb következtetést lehet levonni, de nyilván az emberek fülében jobban cseng, ha azt hallják, hogy ezt már egymillióan látták, mint az, hogy ezt már egymilliószor látták

Nem véletlen kettejüket hoztam szóba, van két fontos dolog velük kapcsolatban, amin keresztül megérthetjük az egész videózás lényegét. Egy interjúban Tivadar korábbi barátnője mondott valami egészen fontosat: ,,van a Tiv Tivy, meg van a Tivadar". Tiv Tivy macsónak, férfiasnak tűnhet, de Tivadar valójában, egy párkapcsolatban, a magánéletben gyerekes. Nem lejáratni akarta, nem állt érdekében, hogy rosszat mondjon róla, és most hagyjuk azt is, hogy ez a párkapcsolat mennyire tartalmatlan, értéktelen lehetett. Amit ez a lány mondott, az egy nagyon fontos dolog: el kell választani a szerepet, a karaktert az embertől, aki alakítja, pontosan úgy, ahogy egy színészt a szerepétől. Bár húsz-harminc év eltelt azóta, hogy Esmeralda szemműtétjére, és Isaura felszabadítására gyűjtött a szüleink-nagyszüleink korosztálya, még mindig él köztünk több százezer ember, aki egyszerűen képtelen megkülönböztetni a valóságot az eljátszott szereptől, és azt gondolja, hogy amit a képernyőn lát, az úgy is van.

Ahhoz, hogy Pumped Gabot, és az egész videózást, szereplést megértsük, érdemes Gabo példaképét, Zyzzt megfigyelni. Zyzz 18 éves koráig nagyon vékony testalkatú volt, ami miatt csúfolták őt az iskolában. Azért, hogy ne csúfolják a többiek, és, hogy lenyűgözze a lányokat, bátyja példáját követve testépítésbe kezdett. 18 és 22 éves kora között - élete utolsó négy évében - Ausztrália kedvenc internetes sztárjává vált, nagyjából annyi tartalommal, amennyivel Pumped Gabo: gyúrt és zenére táncolt. Azzal a sosem kinyilvánított dologgal, hogy ő kényelmetlenül érzi magát a bőrében, és tetszeni akar a lányoknak, akkora tömegek tudtak azonosulni, hogy ez a srác egy mémmé vált, és ugyanígy Gaboban is magára ismer több tízezer fiatal, akik szintén a lányok figyelméért kezdtek el kondizni. Zyzz 2011-ben szívinfarktusban elhunyt, vitatható, hogy veleszületett szívbetegség, vagy esetleg a szteroidok okozták a hirtelen szívleállást.

Lenyűgözni a lányokat. Megint ott tartunk, hogy a feliratkozók, a követők olyan lányok tetszéséért kínozzák magukat órákig a konditeremben rendszeresen, akikből ez váltja ki a tetszést. Megint ott tartunk, hogy nem, én nem azokat a lányokat akarom, akiknek én önmagamként tetszek, én azokat a lányokat akarom, akiknek akkor fogok tetszeni, ha széjjelgyúrom magam! Vagy éppen látványosan szórni kezdem a szüleim pénzét, vagy éppen veszek egy autót, a tárgy teljesen mindegy, az elv ugyanaz: olyan embereknek akarok megfelelni, olyan emberek elismerését akarom, akiknek én így, ebben az állapotban nem felelek meg. Ez alapján vált Zyzz népszerűvé, ez alapján vált Pumped Gabo népszerűvé, és ha eltekintünk a gameplayektől és a zenei videók elhanyagolható muzikális értékétől, gyakorlatilag ez alapján vált népszerűvé a legtöbb (magyar) YouTube-sztár. Azok kattintására épül a tartalom, azok figyelmét akarják felkelteni, akik úgy érzik, valamiben hiányt szenvednek: akik szívük szerint úgy néznének ki, mint Pumped Gabo, akik szívük szerint a videoklipekben látható módon szórnák a pénzt, és úgy gondolják, ez hiányzik ahhoz, hogy az emberek elismerjék őket, vagy éppen tetszenek a lányoknak. Vagy a boldogsághoz. Rengeteg ilyen ember van, nem véletlenül ezek a videók felkapottak, hiszen több százezres a célközönség.

Van még egy jelentős dolog, ami hasonlóan fontos a YouTube-sztárrá váláshoz, mint az Insta-celebbé váláshoz: olyan embereknek kell videókat készítened, akiknek alacsonyak az elvárásaik. Azokat kell megcélozni, akik a legkevesebb eséllyel fogják számonkérni, hogy mi ez a szar, akik nem követelik a tartalmat a videódba. Ha olyan embereket célzol meg, akiknek elvárásai vannak, ott már rengeteg lehetőség lesz arra, hogy az a videó valamiért nekik nem tetszik. Hogy belekötnek, vitatkoznak, nem értenek egyet, nem úgy csinálnák, amit te csinálsz, nem tartanak hitelesnek, az elvárás nélküli embereknél viszont ezek nem állnak fenn.




Minél összetettebb képet mutatsz magadról, annál kevesebben fogják megérteni, amit mondasz, vagy teszel. Minél egyszerűbb tartalmat készítesz, annál többen fogják megérteni, annál nagyobb lesz a nézettség, annál felkapottabb leszel. Mit gondolsz, Mr. Bustát vajon miért vádolták régebben azzal, hogy a rajongói általános iskolás gyerekek? Mert a gyerekeknek általában még nem alakult ki annyira részletes önképük, még nem tudják, kicsodák, és Mr. Busta legtöbb rajongója hiába huszonéves, ők valójában azok a huszonévesek, akik szellemileg és mentálisan megrekedtek egy általános iskolás gyerek szintjén, nem léptek tovább, nem fejlődtek. A fejlődés, a méltóság, és a felelősségtudat kialakulásának teljes hiánya jellemzi a 40 legkártékonyabb magyar influencer rajongótáborának egy-kétszázezres magját is, az pedig részletkérdés, hogy ők tizen- vagy huszonévesek.

(Keresd a hibát!)

Amíg a feliratkozó, a rajongó még következmények nélkül megtehetné, hogy leiratkozik, vagy kiveszi a követést, és továbblép, fejlődik, addig a YouTube-sztár nem. Neki muszáj azon az alacsony szinten tartania magát, ugyanazt a jelentés nélküli tartalmat kell szolgáltatnia a nézőknek, különben a nézők azon veszik észre magukat, hogy valami érthetetlent kapnak, valami mást, mint korábban, és leiratkoznak róla. A nézők szüleinek, amellett, hogy megtanítják a gyerekeiket elvárásokat támasztani a képernyő felé, azt kellene átadniuk a gyerekeknek, hogy megérteni valamit, meghaladni valamit egy kiváltság, amit pedig néznek, az nem a cél, hanem az eszköz. Ha ez az eszköz többé már nem járul hozzá ahhoz, hogy megértsenek valami újat, nem ad hozzá a fejlődésükhöz semmit, akkor már nem kell követni. Viszont, mivel a nézők, rajongók érzelmeivel, a bennük lezajló dolgokkal a szülők többnyire nem foglalkoznak, kell valami olyan, amit követhetnek, ami meghatározza őket, amivel azonosulni tudnak, amit utánozni lehet. Akivel kapcsolatban azt érzik, hogy együttérez velük. Így történhet meg az, hogy százezreket irányítanak a szemük vagy éppen a farkuk alapján, és ha, mondjuk, Hiro elkezdené túrni az orrát a videoklipekben, másnaptól kezdve ezrével töltenék fel a képeket az Instára az emberek, ahogy az orrukat túrják. Ez történt Tiv Tivy Hollister pólójával, ez történt egy csomó tetoválással, és Hiro is már csak egy lépésre van attól, hogy a példámat valóra váltsa, hiszen az egyik klipje - ami a legfelkapottabb volt megjelenését követően - egy jelenet köré épül, ahogy éppen a vécén ül.

A feliratkozók szülei kulcsszerepet játszanak a YouTube-sztárság kialakulásában azzal, hogy nincsenek ott. Nincsenek jelen a gyerek életében. Ezt nagyon könnyű úgy előadni, hogy tiszteletben tartják a gyerek privát szféráját, pedig valójában annyiról van szó, hogy képtelenek vagy lusták megérteni a gyerekben lezajló érzéseket. Az elhanyagolás az embereknek általában a koszos ruhát vagy testet, a szennyes iskolai felszerelést, az éhezést jelenti, pedig létezik egy sokkal elterjedtebb, sokkal meghatározóbb elhanyagolás: az érzelmi elhanyagolás. A meg nem értett, rejtélyes különbség azok a gyerekek között, akik fogékonnyá válnak az ilyen klipekre, és akik nem. Nyilván, a megértéssel, a beszélgetéssel, a lélekkel való törődéssel, a bizalmi kapcsolattal nem lehet eldicsekedni, ezek nem látványosak, a legtöbb szülő pedig olyan dolgokba fekteti az energiáját, idejét, amivel dicsekedni lehet.



Ez nem látható, ez nem megfogható, ez csak érezhető, és nem feltétlen a környezet számára: így, ha nincs, akkor még mindig megúszhatod, hogy az emberek azt gondolják, rossz anya, vagy rossz apa vagy. Az senkinek nem tűnik fel, ha egy kutyának vagy a játékának könnyebben megnyílik a gyerek, mint ahogy az is csak később üt vissza, ha az értékrendje torzabb lesz, mint kedvenc rapperének arca pózolás, vicsorgás közben.

A feliratkozók számának drasztikus csökkenéséhez valóban elég lenne egyetlen kérdés: ezt a videót szívesen megmutatnád a húgodnak, vagy a lányodnak?

(Forrás: Napiszar)

Egy kérdés elég lenne, de annyi sincs. Ezt a kérdést nagyon kevesen teszik fel, akik pedig feltennék, általában egyáltalán nem is érdeklődnek az ilyen tartalmak iránt a YouTube-on. Pedig ez a kérdés fontos lenne, különösen a lányos szülőknek, hiszen ezek a videoklipek gyakran azt üzenik, hogy egy lány csak egy használati tárgy. Egy rongy, ami csak egyetlen dologra jó, és erre azért lehet kereslet, mert az ilyen videókra feliratkozó lányok maguk sem érzik többnek magukat egy használati tárgynál, vagy éppen egy rongynál.

 
(Ki mit tart fontosnak, ugye.)

Egy általános iskolás lányismerősöm rendszeresen osztja meg, például, a Mario nevű énekes klipjeit, mivel valószínűleg nem tudja azt, amit én: hogy azért azok a lányok szerepelnek azokban a klipekben, mert az ,,énekes" lányokkal foglalkozik. Mármint, az adás-vételükkel, emberkereskedelemmel. Senki nem kérdőjelezi meg, hogy mi van a klipek hátterében, hogy kerülnek oda a lányok, az autók, a tárgyak, a pénz, hogy más, sikeresebb énekesek miért nem élnek hasonló életet, senki nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Sem a nézők, sem a szüleik.

Csodálkozunk? Annyira nem, hiszen ez a tömeges feliratkozás két oldalról  is támogatott. Az egyik, hogy a kritikus gondolkodást ennyi emberbe nem nevelték bele, a másik pedig, hogy az előadók is szánt szándékkal annak a tömegnek az ízlésére építik fel a videoklipek hangulatát, akiket elhanyagolnak, akiknek támaszra van szükségük. Ez a réteg arra is ugrik, ha megaláznak, megszégyenítenek valakit, - gondoljunk a reakcióvideókra - illetve mindenáron, minden logikát nélkülözve fogja akár a saját méltósága árán is védelmezni a hozzászólóktól az előadót. Az irányítható, önálló gondolatokkal nem rendelkező rajongó egy plusz pajzs az előadó számára, hiszen nem kritizálhatod a videót anélkül, hogy velük ne kellene szembenézned.


Szándékosan írtam, hogy velük, és nem a véleményükkel, hiszen az nincsen, és nagy eséllyel a tiédre sem fognak érdemben reagálni. Értsük meg, hogy egy előadó nem lebutítja az embereket, hanem szándékosan erre a primitív rétegre építi fel a videoklipjeit - egy kiskakas csak a szemétdombot tudja uralni, az egész falut már sokkal nehezebb lenne.

(Tudom, hogy ezt már láttátok, de számomra ez a ,,zenészek" vitakultúrájának Szent Grálja.)

Ha nem lenne a szemétdomb, vagy a kiskakas alá nem szemetet fújna be a szél, akkor nem lenne az uralkodás, gyakorlatilag a rajongó butítja le az előadót. (Ennek köszönhető az is, hogy az ellenkező kommenteket gyakran törölni szokták, illetve az előadók elmenekülnek a vita elől, hiszen egy nyilvános vita rést képezne ezen a pajzson.) Egy előadó pedig nagyon jól rá tud érezni arra, mire van szüksége ugyanannak a bizonytalan, önmagát meghatározni nem tudó, kisebbségi komplexusos, féltékeny, elhanyagolt lelkű embernek, aki egykor maga is volt, és legbelül, ha kikapcsol a kamera, talán még mindig az.

Aki régebb óta olvas, annak ismerős lehet az, hogy felhívom a figyelmet az emberek, főleg a fiatalok eltérő ízlésére. Arra, hogy ha valaki nyitott szemmel jár, az észreveheti, hogy körülöttünk, vagy egy bevásárlóközpontban, vagy az utcán rengetegféle embernek van társa, nagyon sokféle embert szeretnek. Zyzz és Pumped Gabo népszerűsége jól jelzi azt, hogy egy elég széles réteg számára alapérzéssé vált a félelem attól, hogy ha nem változtatok magamon, akkor kevesen fognak kedvelni, vagy senki nem fog kedvelni. A YouTube-sztárok, illetve a klipek szereplői pedig teljesen a tömegízlésnek megfelelőre formálták magukat, olyanná váltak, ami a legtöbb ember számára kedvelhető. Itt is fontos, hogy a feliratkozó formálja a sztárt, nem pedig a sztár zülleszti le a gyerekeket, feliratkozókat. A sztár olyanná fog válni, olyanná fog alakulni, amilyet a feliratkozó lájkol, megnéz. Ha úgy látja, hogy az olyanokat, akik állást foglalnak valamit mellett/ellen, van véleményük, mondanivalójuk, kevesebben értik meg, akkor nem fog állást foglalni. Ha úgy látja, hogy a kutyák megmentésére sokkal több lájkot fog kapni, akkor kutyákat fog menteni. A megfelelési kényszer pedig egy oda-vissza dobott labda: a feliratkozással a rajongó odadobja a sztárnak: felelj meg! A sztár végignézi az aktuális külföldi trendeket, és megmutatja, hogyan is kell kivetíteni ezt a megfelelési kényszert a környezet számára olyan mértékben, hogy lehetőleg észre se vegyenek téged az utcán.



Ahogy egymásnak nem teszünk fel kérdéseket, a feliratkozók maguknak sem teszik fel azt a kérdést, hogy miért vagyok rá feliratkozva? Mit szeretnék kapni ettől a csatornától? Zenét? Szöveget? Tartalmat? A felkapott-listán gyakran szereplő énekesek elsősorban nem az éneklésben jók. Ezek az énekesek iPhone-t darálnak, iPadet sütnek, lányokat állítanak ki a sarokra, hogy luxusautót vegyenek a pénzből, amit ő szexszel keresett, vagy éppen pulóvert-sapkát reklámoznak, kutyákat mentenek. Mégsem bohócnak, stricinek, marketingesnek, vagy állatmentőnek nevezzük őket, hanem énekesnek, vagy rappernek. A kisebb szerepet sem vesszük észre a nagyobb szerepen belül, nemhogy magát a szerepet. Az ő esetükben az éneklés, vagy a szövegírás is egy szerep a bohóckodásnak, a stricheltetésnek, vagy éppen a marketingnek, de ezt is ugyanolyan jó ízzel fogyasztják százezrek, mert nekik teljesen mindegy. Ők sem jók semmiben, miért is várnák el az előadótól, hogy ő jó legyen valamiben? Ha tőle elvárnák, maguktól is el kellene várniuk, ami meg már gáz, hiszen akkor önellentmondásba keverednének, és rájönnének, hogy mégse akkora emberek, mint amekkorának előadják magukat. Vajon ezek a YouTube-sztárok ugyanennyire magabiztosak lennének egy hivatalos ügyintézés során? Hogyan viselkedhetnek egy párkapcsolatban? Van-e abból konfliktus, hogy igazából annyira összenőtt a személyiségük a szereppel, hogy már csak a szerep kedvéért jönnek össze velük, - ahogyan Tiv Tivy esetében is - aztán pedig csalódnak bennük? Mit tudnak hozzátenni egy kapcsolathoz? Hogyan viselkedhetnének apaként, anyaként? Értenek-e valamihez, meg tudnának-e hosszútávon élni a tevékenységükből, vagy a gondolataikból? Vagy esetleg minden másra alkalmatlanok?



Olyan kérdések ezek, amiket a feliratkozó magával szemben sem tesz fel, mert kínos. Kínos rájönni, hogy igazából, a Kormányablakban teszetoszáskodik, mert baromira nem érti a hivatalos papír szövegét, amit elé toltak. Kínos rájönni, hogy a saját kapcsolata félelemre és függésre épül szeretet helyett, ráadásul a kirakatba van tolva. Kínos rájönni, hogy önmagában ő egy csalódás, mert az egész eddigi életét egy szerepre tette fel, ami csak a hasonló szerepet hazudókkal engedte barátkozni, másokkal nem. Kínos rájönni, hogy egy kavicsot nem lehet rá bízni, nemhogy egy kisbabát, és kínos rájönni, hogy ha így folytatja, öt-tíz év múlva is ugyanott lesz, mint most: sehol. Viszont olyan embereket nézni, olyan emberek szövegét hallgatni, akik ugyanígy el akarják ezeket a dolgokat fedni, felemelő. Megnyugtató. Az életét és önmagát értéktelennek tartó rajongó ugyanazt a megfelelési kényszert, ugyanazt az álcázást, gyakorlatilag önmagát látja benne, ráadásul egy számára sikeres változatban: márkás lányok és márkás autók között. Azzal az illúzióval szembesül, mintha a szarból is lehetne várat építeni, öt-tíz percre elhiszi, hogy egyszer ő is válhat ilyenné.

Ezeknek a klipeknek az egyetlen célja a nézettségvadászat, semmi több. Teljesen mindegy, hogy az a nézettség milyen okból jön, valaki viccesnek tartja, jó zenének tartja, szánalmasnak tartja, hiszen mind, akik rákattintottak, eggyel növelték azt a számot, amit a következő néző lát. Teljesen mindegy a kontextus, amiben szóba kerülnek, a lényeg, hogy beszéljenek róluk - ezzel pedig az átlagos YouTube-sztár semmivel sem több, mint Ábel a Fluimucil reklámból. Mivel teljesen mindegy a kontextus, megszűnik a jó és a rossz fogalma, egyre kevésbé lehet megítélni, hogy valami mennyire jó, mennyire rossz, hiszen egyre inkább az kerül előtérbe, hogy mennyire nézett. Rövid idő alatt felkapott lett, és sokat beszéltek róla? Igen! Miért? Mert idegesítő, mert legszívesebben hozzávágnád a távirányítót a tévéhez, amikor megszólal! Utóbbi számít? Nem, hiszen a tizenöt perc hírnév innentől kezdve már adott, a legbutább hozzászólók bevédenek, ha pedig mégsem, akkor ott a tiltás. A legfontosabb szempontból a felkapott videoklipek szereplői még Ábelt is alulmúlják. 

Ábel kezében legalább van termék.

Van valami, amit, ha megveszel Ábel anyukájától, nagy eséllyel a hasznodra válik: a gyógyszer, amit köhögésre kell bevenni. Ha megnézed a magyar videoklipeket, ebből a szempontból talán Essemm az, aki még hasonló, hiszen ő az általa képviselt ruhamárkát reklámozza a klipekben, de a többieknél gyakorlatilag nincsen semmi. Megnézed, nem akarsz semmit, és az önigazoláson kívül nem is kapsz semmit. A beat lopott, a szöveg semmitmondó, ráadásul, még csak nem is akar tőled semmit a kattintáson túl. Még reklámnak sem helytálló.

(Na jó, az AK26 is reklámoz saját logós ruhákat. Még hogy a tinik a rajongók! Még hogy csak viccből hallgatják!)

Rengeteg tévhit övezi a YouTube-sztárságot. Ezek közül talán a legnagyobb az előadó részéről a mindig azt csinálunk, amihez kedvünk van, amivel teljesen elfedik a valóságot: ahogy feljebb is írtam, mindig a feliratkozó alakítja a sztárt. Ha hirtelen drasztikusan esni kezdene valamelyikük nézettsége, alig pár ezerszer néznék meg az új klipet, a rajongók pedig Instán meg Facebookon követelnék, hogy legközelebb macskajelmezben twerkeljen, akkor fogná magát, és a következő videoklipben már hátulról láthatnánk, ahogy rázza farát-farkát. Azt már újra több százezerszer, vagy több milliószor néznék meg, így pedig visszatérhetne az üzlet a rendes kerékvágásba. A megfelelési kényszer mindig az előadó részéről a nagyobb, hiszen ő a tömeghez igazítja a megjelenését, a videoklipeket, vak vezet világtalant.

Népszerű tévhit még a felszínes kapcsolatokról történő álszent gyalázkodás a szövegekben, vagy hozzászólásokban. Amikor a férfi előadó/hozzászóló szidja a lányokat, vagy a női előadó/hozzászóló szidja a fiúkat, úgy kollektíven. Mert az összes ugyanolyan, igaz? Az előadó szempontjából az összes ugyanolyan kifejezés valóban helytálló lehet, hiszen olyan, pornón nevelkedett fiúkat gyűjtött maga köré, akiknek két dologra van szükségük egy kapcsolatban; dicséretre, és arra, hogy a haveroknak is tetsszen a lány, akivel együtt van; illetve olyan lányokat, akik semmit nem tudnak nyújtani a testükön kívül, a fiúk pedig nem is akarnak tőlük más egyebet. Ez az állítás inkább a feliratkozó részéről álszent, hiszen azért mi, akiket nem egymáshoz hasonlító rajongók vesznek körül, hanem mindenféle emberrel vagyunk körülvéve, gyakran találkozhatunk olyanokkal, akikre ezek nem igazak. Gyakran találkozhatunk olyan fiúkkal, akiknek a kajánál, a szexnél, meg a környezetének való megfelelésnél nagyobbak az igényei, és gyakran találkozhatunk olyan lányokkal, akik rengeteg élményt, szellemi, lelki feltöltődést tudnak nyújtani a szex mellett. Az egy másik posztba való, hogy ők mennyire észrevehetőek, és mi mennyire vagyunk rájuk nyitottak, azt viszont itt is fontosnak tartom leírni, hogy álszent kijelentés az összes fiú/lány ugyanolyan, és álszent dolog értetlenkedni, hogy miért csak megdugni akarnak. (Viszont nagyon jól hangzik, és nagyon sokan egyet fognak érteni vele, mert leveszi az alany válláról a felelősséget.)

Érdekes lenne feltenni azt a kérdést egy iskolában, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki YouTube-sztár legyen? Mit válaszolnának vajon? Kellemes énekhang? Jól kell kinézni? Jó kapcsolatokkal kell rendelkezni? Vajon megfordítaná-e valaki a kérdést: minek a hiánya kell ahhoz, hogy valaki YouTube-sztár legyen? Egy rajongónak - aki ugyebár pajzsként védi a sztárt hozzászólásaival - kiváltképp nehéz lenne elmagyarázni, hogy szeretett énekesének, rapperének, bármijének a népszerűsége annak köszönhető, hogy valami hiányzik belőle. Valami olyan, ami, ha meglenne benne, akkor nem lenne YouTube-sztár. Az X-faktor-jelenség különösen elültette a fejünkben azt a gondolatot, hogy a sztárrá váláshoz szükség van valami megfoghatatlanra, és még inkább elképzelhetetlenné tette, hogy inkább éppen valaminek a hiányára van szükség. Miközben a feliratkozók az X-faktort keresik az emberekben, nem gondolnak bele abba, hogy ez az X lehet, hogy azt jelenti, hogy valami hiányzik. 



Önálló gondolatok, jellem, önuralom, önbecsülés, gátlások, vagy olyan mértékű önértékelés hiányzik, ami már arra ösztönöz, hogy megváltozz, átformáld magad a népszerűség kedvéért. Nyilván egy gyermeklelkű rajongónak, aki minden szöveget kívülről tud, és a suliban próbál rappelni a mobilhangszóró mellett, ezt nem lehet elmagyarázni ilyen egyszerűen, hozzászólni pedig annyit tud, hogy a kedvence (ennyi idősen) már mennyi mindent letett az asztalra! Egy üres asztalra mutogató embernek nem lehet elmagyarázni, hogy az az asztal miért üres, ha telinek látja. A vitakultúra melletti képzeletbeli X ezt is érvényteleníti: képzeld el azt, hogy te órákig tudnál beszélgetni egy olyan témáról, amiben jártas vagy, én viszont annyira nem: legyen ez Kpop, képzőművészet, vagy a lovak fajtái. Nekem ilyenkor két lehetőségem van: vagy nyitott vagyok a témára, ilyenkor viszont kiderül, hogy mennyi mindent nem tudok, vagy elintézem annyival, hogy ez szar, ez uncsi, elzárkózom a beszélgetéstől, és így rejtve marad a nemtudásom, rejtve marad az, hogy amúgy baromira nem tudok hozzászólni egyikhez sem. Ezt nagyon-nagyon sok hozzászólásban fel lehet ismerni, ha kifejezetten ezt a vita-faktort keresitek a kommentek között, az ilyen zenei videók, előadók alatt hamar találni fogtok olyan vitát, ahol legalább az egyik félben ráismertek erre a viselkedésre.

A ne ítélj a külső alapján egy elcsépelt kifogássá vált. Olyan helyzetekben, amikor a nem ítélés jó fényt vethet az illetőre, akkor előszeretettel használjuk, amikor pedig a nem ítélés gátolná meg a sikerben, akkor nemhogy ítélünk, de rosszul ítélünk. Striciket nézünk énekeseknek, és fordítva: olyanokat nézünk gengsztereknek, akik valójában nem bűnözők. Nem hisszük el, hogy Pumped Gabo vagy Tiv Tivy valaha is önbizalmi válsággal küzdött, azt pedig még inkább nem, hogy jelenleg is küzd. Elhisszük, hogy ByeAlex tényleg fél napig bírja. Azt gondoljuk, hogy Pumped Gabo azért jelentkezhetett 17 évesen melegpornóba, mert ennyire túltengett az önbizalomtól, és azt gondoljuk, hogy Tiv Tivy azért mutogatja piros tojásként a bicepszét, mert poénkodik, de valójában egyik sem poénkodás. Ismerjük azt a helyzetet, amikor valaki egy kínos helyzetet inkább elviccel, elkomolytalankodik? Amikor zavarában, kínjában az ember inkább próbál nevetni, hogy ne érezze olyan rosszul magát? Ezt láthattuk a képernyőn, ez volt a lényege a szökik a málna-videónak, ez a zavart poénkodás, és sok más videó is ehhez az érzéshez hasonlítható. Nyilván Curtis, G.w.M, Missh is pont ugyanabba a kategóriába tartozik, mint akiket feljebb említettem az ál-rappereknél, és Varga Ricsi, Lakatos Brendon, vagy épp Molnár Krisztián is belefér a YouTuberek csoportjára, akikről írtam. Az analfabéta Jónás Rómeó, vagy az utcán idős nénire támadó Niken Twist pedig inkább a Facebook-videóival vált népszerűvé. Nem kiemelni akartam bármelyiküket is, lényegtelen, hogy az illető milyen felületet használ, azt akartam, hogy megértsétek, hogy hogyan válik valaki népszerűvé, és mivel jár ez a jelenség.

Beállhatnék a sorba, hogy hát, én sem lennék most tini, de az igazság az, hogy a huszonévesek teszik ki a feliratkozók, kedvelők tetemes részét. Az én környezetemben - a munkahelyemtől eltekintve - ugyanúgy népszerűek, kedveltek ezek a videók, mint a tiniknél. Azért is tartom fontosnak átlátni a népszerűvé válás, a feliratkozás, követés folyamatát, mert ezek olyan mértékben vannak hatással, és annyi emberre, hogy nehéz kikerülni, nem lehet csak úgy elmenni mellettük. Aki nem éri be ennyivel, hanem többre vágyik, annak nehéz dolga van, ha be akar illeszkedni egy új közösségbe, vagy akár a társadalomba: tegnap egy biliárdszalon előterében kénytelen voltam az AK26 egyik számát elviselni, amíg asztalt foglaltunk egy festett szemöldökű, szolibarna, össze-vissza tetovált sráctól. A fiatal lányoknak, akik ismerkedni akarnak, nem egyszerű kikerülni őket; és nekem sincs egyszerű dolgom piros tojás, meg piros fürdőnadrág nélkül annak ellenére sem, hogy nyilvánvalóan nem az ezekért rajongó lányok tetszenek. Ezért is tartom megkerülhetetlennek ezt a témát, és ha nem beszélnénk erről, akkor továbbra is teret hagynánk annak, hogy ugyanennyire kevés ember értse, hogyan működik a sztárság. Attól még, hogy mi, akik eleve nem rajongunk értük, nem beszélünk erről, ugyanannyi rajongó marad, viszont, ha megértetjük a rajongókkal, hogy mi hogyan működik, akkor fokozatosan elkezdhetnének elvárásokat támasztani az előadók felé, és ezáltal átformálni a műfajt. A tömegkultúrát, a popot mindig a közönség formálja, és igények nélkül ugyanilyen igénytelen marad.

Nem a Balaton Sounddal, és nem is a YouTube-bal van gond, még csak nem is Pumped Gabo táncával - az a gond, hogy ennyi ember van, aki nem lát tovább az orránál, nem vágyik többre egy idióta táncnál, és ennyi embert lehet megfogni, elérni bizonyos hiányzó faktorokkal. Meg persze a szülőkkel, akik ezt támogatják.

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...