Mi történik, ha pszichológushoz fordulsz?

Vannak, akik jobban félnek az első alkalomtól a pszichológusnál, mint azelőtt, hogy a szüzességüket elvesztették. Ez végül is érthető: a pszichológusnál a lelkünk egy féltett darabját kell feltárnunk egy ismeretlen embernek, ami a legtöbbünket legalább annyira megviseli, mintha a testünkkel tennénk ugyanezt. Pedig egy testére-lelkére igényes ember nem csinál ebből akkora ügyet: felhív egy szakembert, időpontot foglal, elmegy, leül és megbeszélik a problémát. Persze ez korántsem ilyen egyszerű, ha az ember szorongó, szociális fóbiás, de elég csak introvertáltnak lenni, és már a telefonálásnál elakadhatunk. Ezért készül ez a bejegyzés; és mivel az ismeretlentől sokkal jobban félünk, igyekszem ismertetni azt, amire számíthattok.

Először is felejtsük el a legelterjedtebb tévhitet: pszichológushoz nem feltétlenül az elmebeteg, beszámíthatatlan, agresszív, bolond emberek fordulnak. Egyrészt, sok ijesztőnek tűnő mentális betegség nem jár betegségtudattal, szóval ha már észrevetted, hogy valami nincs rendben veled, az azt jelenti, hogy ezeket nyugodtan ki is zárhatod. Másrészt ezek az emberek többnyire a pszichiátrián vannak, nem pszichológushoz járnak.

Mielőtt szakembert keresnél, mindenképpen tájékozódj, van-e a környezetedben lehetőség ingyenes ellátásra. 2013 szeptemberétől az iskoláknak kötelező iskolapszichológust alkalmaznia, az olyan egyetemeken, ahol pszichológiával is foglalkoznak, szintén szoktak dolgozni önkéntesek. Vannak olyan munkahelyek is, ahol biztosítanak mentálhigiénés ellátást, de ha ezek nem jöhetnek szóba, érdemes körülnézni a környéken lévő vallási szervezeteknél is. (Csak óvatosan!) A TB-ellátás elég ergya, Budapesten a SOTE-nak kellene biztosítania a pszichológiai ellátást: egy próbát megér, ha felhívod őket, de ne ez legyen az A terved. Ha egyikre sincs lehetőséged, és neked sincs más ötleted, akkor kezdj csak el keresgélni a magánrendelések között.

Azzal, hogy elhatároztad, és meglépted hogy segítséget kérsz, megtetted a leglényegesebb lépést a kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet felé. Több okból is büszke lehetsz:

• Meghazudtoltad az egyik legnagyobb tévhitet, hogy az idő mindent begyógyít. Dehogy gyógyít be, és mivel erre rájöttél, máris egy lépéssel közelebb jársz az igazsághoz.
• Nem a droghoz, vagy az önbántalmazáshoz (pl.: vagdosás) fordultál, hanem szaksegítséget kértél. Ha korábban mégis; akkor is a legjobb irányba haladsz afelé, hogy leállj vele, ezekhez is kaphatsz segítséget.
• Teszel magadért, mások viszont nem. Ez így nagyon Paulo Coelhosan hangzik, de gondolj bele, mennyien tűrik nap mint nap a megaláztatást a munkahelyükön vagy otthon, és mennyien tengődnek rossz kapcsolatokban; te pedig felülkerekedtél ezen és ahelyett, hogy magadat hibáztatnád, segítséget kérsz.
• Elismerted, hogy innentől felelős vagy a saját sorsodért, és nem a körülményeid áldozata vagy. Ha túl leszel a terápián, meglátod, mekkora fordulópont ez. A felelősségtudat egyébként is javíthatja a mentális állapotod - ezért szokták ajánlani depressziósoknak, hogy fogadjanak örökbe kisállatot (amivel én nem feltétlen értek egyet).
• Nem csak segítséget kértél, de szaksegítséget. Egy mentálisan a szakadék szélén álló fiatalemberen az utolsót tudja lökni egy kotnyeles barát vagy barátnő esetleg ismerős tanácsa; nem is beszélve a Cosmopolitanról, a Glamourról, a Joyról és a többiről. A Cosmo-lányoktól egy mentális beteg olyan tanácsokra számíthat, mintha lábtörés után azt javasolnák, hogy járj el futni. Olyan ezeket a magazinokat olvasni ilyenkor, mintha egy laposföld-hívővel akarnál a csillagászatról beszélni. A fiúk sincsenek jobb helyzetben, nekik ott a PUA-tanfolyam, ami meg aztán tényleg többet árt, mint használ, ráadásul a köztudatban még mindig mélyen él az a gondolat, hogy egy fiú nem lehet érzékeny, így meg még nagyobb lelkierőt igényel felismerni, hogy segítségre van szükség.

Megértem, ha ez az öt ok önmagában nem győzött meg, de azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a legértékesebb, legszeretetreméltóbb embereket is bármikor érheti depresszió, szégyenérzet, vagy bármilyen más elváltozás, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között élnek. Négy-öt év középiskola is okozhat kiégést annak ellenére is, hogy ez az időszak még általában nem tartogat akkora megpróbáltatásokat egy embernek, mint a felnőttkor. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre legyen szüksége, és ez akkor is hasznos tud lenni, ha a beszélgetések és néhány teszt után kiderül, hogy igazából csak egy rossz időszakon vagy túl. Ha pedig tényleg baj van, legalább egy szakképzett ember vállára helyezheted át a terheid egy részét és kaphatsz segítséget, nem Szabó Pétertől várod az áttörést.

Ha lefoglaltad a pontos időpontot, fontos, hogy mielőtt elindulnál, szedd össze, hogy pontosan mi a problémád, mit vársz a pszichológustól. Ehhez használhatod eleinte a google-t is, ha nem vagy biztos valamiben: ha aszociális vagy, akkor ne azzal menj oda, hogy antiszociálisnak érzed magad, de ez csak egy példa. Hasznos lehet, ha összeszeded, mik azok a rossz dolgok, amik visszatérően vannak jelen az életedben, és nem szeretnéd, hogy szembesülj velük a jövőben. Ha mindig ugyanazokat a hibákat követed el, mindig ugyanolyan (rossz) társ mellett kötsz ki, akkor egy pszichológussal könnyen fel lehet tárni, hogy hol a probléma, és miért nem tudsz szabadulni ezektől a dolgoktól. (Ezért is veszélyes barát vagy barátnő tanácsát kérni ilyenkor; szinte biztos, hogy elfogult lesz vagy kedveskedni akar; és olyan választ fogsz kapni, amivel tíz év múlva is ugyanígy érzed magad.) Vannak-e olyan dolgok, amiktől félsz, és külön csoportra bonthatod, hogy szerinted okkal, vagy ok nélkül tartasz tőlük. Ha családi problémák vannak, érdemes azokat is szóba hozni, mert könnyen magyarázatot adhatnak a viselkedésre, problémákra még felnőtt korban is, és a pszichológus ilyenkor összeállíthatja a képet, segíthet megérteni, mi miért történik.

Az első alkalom egy állapotfelmérés lesz, ahol a pszichológusod néhány kérdés segítségével felméri, mi a probléma és hogyan folytathatjátok tovább a terápiát. A legfontosabb, hogy se magadat, se őt ne csapd be. Ha úgy érzed, máskor hajlamos vagy eltúlozni vagy elhallgatni bizonyos dolgokat, itt semmiképp ne tedd, hiszen ez akadályozhatja, hogy hatékonyan segítsenek neked. Nem kell erősnek mutatnod magad, minél mélyebb érzéseidet adod át, annál egyszerűbb lesz megérteni, mi okozza a problémát, és kitalálni, hogyan tovább. Ne bizonygasd, hogy a te traumád a világon a legrosszabb, hidd el, beszélt ő már olyannal, aki elveszítette a gyerekeit, vagy több évtizedes házasság után mással találta egy ágyban a férjét/feleségét. Amit viszont eddig nem mertél elmondani senkinek, annak éppen ott van a helye, hiszen a pszichológus etikailag nem teheti meg, hogy továbbadja ezeket egy harmadik embernek. Ráadásul, ha belegondolsz, pont azért mész oda, hogy azokkal a problémákkal, érzésekkel, amiket eddig a szőnyeg alá söpörtél, mélyebben foglalkozhassatok. Olvastam olyanról, akit egy beszélgetés annyira felzaklatott, hogy a fotelben mellette lévő plüssállatot hozzávágta a pszichológushoz, és kiviharzott az ajtón. Egy szakember fel van készülve az ilyen esetekre, tisztában van azzal, hogy mindenki máshogy viseli, ha elő kell szednie valamit a lelke mélyéről, ezért ne érezd magad rosszul, ha ez bármi furcsát vált ki belőled, legyen az sírás vagy egy repülő plüssmaci. Ha így alakul, a következő héten ugyanolyan lendülettel folytathatjátok tovább a terápiát.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, mindenképp megéri pszichológushoz fordulni. "Legjobb" esetben csak beszélgettek egy jót, és tájékozottabb leszel a személyiségzavarokkal, mentális betegségekkel kapcsolatban (például nem hívod az társaságkerülőt antiszociálisnak). Megértőbb, érzékenyebb leszel másokkal szemben, és jobban átlátod mind az ő helyzetüket, mind a sajátodét. Gondolj bele, régebben nagyon sok író, költő, ma pedig rengeteg celeb szenved mentális betegségektől, személyiségzavaroktól. Hogy ők járnak-e pszichológushoz? Nem tudni, mint ahogy a te ismerőseidnek, barátaidnak, de akár a családodnak sem kell feltétlenül tudnia, hogy segítséget kértél: csak annak beszélj erről, akinek te szeretnél.

Miért nem tudnak férfi módra ismerkedni a rendes, kedves fiúk? [4/6]

A negyedik részben azzal a problémával foglalkozok, amivel a "kedves, rendes, normális" srácok a leggyakrabban szembesülnek: ráfeszülnek a barátnő-keresésre, elküldenek többszáz ismerkedős levelet, minden lehetséges lányban a potenciális barátnőt látják, de folyton koppannak. Ez lehet azért is, mert valami alpárisággal kiábrándítják magukból a lányt, esetleg mert olyan tévhitekben hisznek, mint a férfitöbblet vagy, hogy léteznek alfa- és bétahímek. De még a legjobb, legférfiasabb ember is képes lehet ellenszenvet kiváltani a lányból, ha ismerkedés közben végig érződik rajta, hogy mindegy, hogy ki, csak barátnő legyen, és valahogy így üli végig az első találkozót:

A megfelelési kényszer nagyon sokat ront az esélyeiden. Onnantól, hogy feladtad önmagad, és meg akarsz felelni a lánynak, ráadásul ez még látszik is rajtad (és hidd el, hogy látszik!), értelmét veszti az ismerkedés. Ha azt látják, hogy neked megéri megváltozni, megéri előadni magad más kedvéért, onnantól nincs mire lelkesedni, nincs mibe beleszeretni, nincs ami lenyűgözze őt. Ezzel azt mutatod, hogy te önmagad, a la natur, nem vagy elég jó, és valamit mutatnod kell, valamit elő kell adnod, hogy értékes legyél, ezt pedig a lányok messziről megérzik, és kedvesen azt mondják, hogy maradhattok barátok, vagy csak egyszerűen nem válaszolnak Messengeren. Egy kiegyensúlyozott, jövőképpel rendelkező férfivel szemben kiábrándító egy olyan ember, aki meg akar felelni egy ismeretlennek, csak mert az illető szép.

Nem azzal van a gond, ha az ember törekvő, fejleszti magát és igyekszik kihozni magából a legjobbat, akár úgy is, hogy feszült lesz tőle. Azzal van gond, ha mindezt nem magáért, hanem egy barátnőért teszi, akit még nem is ismer, vagy akivel még csak most fognak találkozgatni. A sokadik visszautasítás után nem fogja érteni, miért van ez az egész: azt hiszi, többet és még jobban kell majd próbálkoznia, még többször elutasítják, és ebbe a frusztrációt okozó ördögi körbe kerül, ahelyett, hogy elengedné a megfelelési kényszert, vagy akár egy időre az egész ismerkedést. Vannak, akik a haverok előtt is szégyellik, hogy nincs barátnőjük, ilyenkor jön képbe az, hogy mindegy, hogy kivel, csak legyen már valaki. Ez a hozzáállás garantált kudarc, főleg, ha egyébként sem tudják, milyen lányt akarnak maguk mellé. Amikor pedig nagy nehezen sikerül, hirtelen mindent meg akarnak adni a kiszemelt lánynak, és elfelejtik, hogy minden lánynak mást jelent az a minden. Emiatt úgy állnak hozzá az ismerkedéshez, hogy igazából nem is élvezik a másik társaságát, csak a végeredményt várják, hogy a lány odaadja-e magát, vagy nem. Nem lövök le nagy poént: ilyenkor általában nem.

Ezt a görcsösséget el kell felejteni. Persze, ez nem ilyen egyszerű, mert általában abból fakad, hogy egyedül nem érzi értékesnek magát az ember, és a lánytól várja, hogy majd értelmet ad az életének. Ezt hívjuk társfüggőségnek. Ez lehet amiatt, mert otthon elhanyagolják, a korábbi csalódások is okozhatják, de a lényeg, hogy ezen feltétlenül felül kell kerekedni, mielőtt bárki kapcsolatba kezdene, hiszen egészséges, kiegyensúlyozott párkapcsolatra egy társfüggő ember alkalmatlan. Ráadásul, ha a gyerekkori elhanyagolásodat igyekszel behajtani szerencsétlen lányon, vagy azt szeretnéd, hogy megtámogassa az önbizalmad, az egy olyan kapcsolatba vezethet, amiben mindketten sérültök.

A frusztrációt okozhatja még az is, ha egy fiú fejében tévképzetek élnek a szép lányokról. (Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy mindenki mást talál szépnek, és próbáljunk ezeknek a srácoknak a fejével gondolkodni.) Sokan hiszik azt, hogy akit ők szépnek találnak, annak biztos hatalmasak az elvárásai, vagy egy kapcsolatban nehezebb őt megtartani, hajlamosabb a megcsalásra (pedig nem!), sőt a klasszikus KFT-dal után az is, hogy a szép lányok buták. De komolyan; hogy lehetne már ilyen sablont ráhúzni valakire egy olyan tulajdonság alapján, ami teljesen szubjektív? Jó kérdés, mindenesetre a görcsösség-faktort nagy mértékben fokozza.


Néha azért társfüggő embereknek is sikerülhet kipréselni egy társas kapcsolatot - általában pont egy másik társfüggőből. Ilyenkor, - mivel a párkapcsolat az egyetlen boldogságforrás az életükben - általában a következő forgatókönyv játszódik le:

• megörülnek, hogy végre valaki, és lerohanják egymást a kötődési vágyaikkal. Mivel a kötődésnek idő kellene, hogy kialakuljon, ilyenkor hirtelen egy másikról magukban kialakított ideális képbe szeretnek bele, aztán később jön a nem ilyennek ismertelek meg.
• az irányítóbb fél rátelepszik a másikra, kisajátítja, gyanakvó, ha az esetleg mással beszélget vagy találkozik
• amikor nem együtt töltik az időt, az irányítóbb félből előtörnek a miért nem írsz? mit csinálsz? mi rosszat írtam?-jellegű kérdések, ellenőrizni kezdi a másik mindennapjait, sértődékenyek, levakarhatatlanok lesznek; kétségbe esnek, ha a másik másokkal is szóba áll
• jobb esetben valamelyik fél szakít, mielőtt agyvérzést kapna, rosszabb esetben ez egy mérgező kapcsolat kezdete.

Ne akarj mindenáron barátnőt, hanem egyszerűen ismerkedj, aztán lesz, ami lesz. Akivel egymásba szerettek, az anélkül is fel fog tűnni, hogy bármit is tennél pluszban; ha pedig nem, akkor kár a gőzért, és az energiádat fektetheted akár a munkádba, a sportba, a hobbidba, vagy bármi másba. Először egyedül kell jól érezned magad ahhoz, hogy aztán másokkal is minőségi időt tudj eltölteni.

Az ötödik és a hatodik részben olyan dolgokat gyűjtök össze, amiket a kedves, rendes fiúk túl- illetve alulértékelnek ismerkedés közben. Vajon a pénz és az autó melyikben lesz?

Tisztelet a bevételnek - miért a szegények vágynak luxusra?

Az iPhone X-ről szóló bejegyzés írása közben és után sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miért lehet az, hogy a tehetős főorvosok, ügyvédek, mérnökök szinte egyáltalán nem élnek hivalkodó életet annak ellenére sem, hogy megtehetnék, hiszen nem ritkán milliókat keresnek. Sokan viszont jóval alacsonyabb fizetéssel is fontosnak tartják, hogy azt a látszatot tartsák fenn, mintha nagy lábon élnének, még akkor is, ha igazából gyakran kell számolgatniuk az aprót.

Ezek az emberek valójában nem is a luxusra vágynak, hanem a lehetőségre, hogy megteremtsék maguknak a luxust, illetve arra, hogy az emberek ezt lássák. Mivel az értelmiségi munkakörben dolgozóknak ez könnyebben elérhető, ezért nem érdekli őket annyira, az elérhetetlen viszont állandóan ott lebeg azok előtt, akiknek semmi esélyük nincs rá, viszont minden nap szembesülnek vele a Facebookon, az Instagramon vagy akár a tévében. Sokan túlértékelik magukat a munkaerőpiacon, és nem értik, hogy érettségivel miért nem lehet annyi pénzük, mint egy tapasztalt főorvosnak, vagy egy jogásznak, programozónak, üzletembernek. Akik dühösek, haragszanak emiatt magukra (és ezáltal a világra), hajlamosabbak a vásárlásba, magamutogatásba temetkezni. Pedig a munka, és az, hogy valami, amit kiad az ember a kezéből, jól sikerült, sokkal értékesebb, és nagyobb boldogsággal is tölti el az embert; legyen az egy megmentett élet, egy számítógépes program, vagy egy megkötött üzlet.

A másik, hogy azok az emberek, akiknek korlátozottak az anyagi lehetőségeik, olyan dolgokat kötnek a pénzhez, amik teljesen függetlenek az anyagi helyzettől. Boldogságot, sikert várnak tőle, pedig sokszor a sok pénzhez vezető út okozza ezeket: sikeres vizsgák, sikeres állásinterjú, aztán pedig a sikeres előléptetés, projektek, valóra vált álmok. Egy ölbe hullott köteg húszezres legfeljebb addig jelent boldogságot, amíg még nálunk van, önmagában a pénz édeskevés egy kiegyensúlyozott, boldog élethez. Ráadásul még az értelmiségi munkát végzők között is vannak, akik depressziósak, kiégve érzik magukat, vagy magánéleti válságba kerültek, ezeket pedig aligha oldja meg a pénz. Önbizalmat sem lehet pénzért venni, pedig sokan élnek ebben a hitben, sőt, vannak olyanok is, akik szerint a szerelem is megvehető pénzért. Azt gondolják, hogy egy tíz-húszmilliós lottónyereménytől vagy hiteltől hirtelen luxusfeleségek fognak csüngeni valakin? És ha mégis, ez boldoggá tenne? Akit igen, annak nem pénzre van elsősorban szüksége, hanem pszichológusra.

A kétségbeesés is nagy úr tud lenni. Mint ahogy sokan bedőlnek annak, hogy a paradicsomdiétától formába lendülhetnek nyárra, és hogy Szabó Péter elhozza a fényt az életükbe; ugyanígy sokan várják a pénztől is a megváltást és tulajdonképpen az értelmet az életüknek. A pénzhiány miatt tartják sokan unalmasnak az életüket, és ez azért is rossz lehet, mert így nincs mivel dicsekedni, kérkedni a rokonoknak, ismerősöknek. Így lehet az, hogy szegény emberek havonta ezreket lottóznak el, vagy éppen hitelekkel verik magukat adósságokba évekre, bízva abban, hátha ettől majd jobb lesz.

Kár lenne azt hinni, hogy egy lottónyereménytől boldogabbak lennének az emberek hosszútávon. Vegyük például az ötöslottó négyes találatát, ami ezen a héten nagyjából másfél millió forint volt.

(Forrás: Nemzeti Nyomozó Iroda)

Mit tennének a legtöbben? Vennének egy luxusnak tűnő sportkocsit vagy terepjárót használtan, elmennének egy wellness-hétvégére, otthonra vennének egy lapostévét házimozival, és ezzel már lehet, hogy a képen lévő pénzt is elköltötték, nemhogy a lottónyereményt. Abba nem gondolnak bele, hogy az autó szervizelése - lévén, hogy használt - nagy eséllyel sokba kerül majd, és ugye a kommentelőktől már sokszor olvashattuk, hogy a benzinkúton is a BMW-sek szoktak többnyire kétezerért tankolni, míg egy kevésbé hivalkodó autót gyakran teletöltenek több tízezer forintért. (Ugye már láttunk olyanokat, akik márkajeleket tetováltatnak magukra és melegítőben mászkálnak a városban?)

Vannak, akik egyszerűen képtelenek beosztani a pénzt. És nem azért élnek rossz körülmények között, mert kevésből kell gazdálkodniuk, hanem mert nem tudnak gazdálkodni. Vannak családok, ahol az étkezés is problémát okoz hónap végén, napi 3-4 doboz cigi viszont simán el szokott fogyni a házban, ami legalább százezer forint minden hónapban. A hitelre vett telefon, és az említett plazmatévé mellett a meggondolatlan vásárlás is akadálya lehet annak, hogy jól kijöjjön egy család. Sokan egyáltalán nem hallottak még az eBayről, az AliExpressről, és képesek ruhákat, háztartási eszközöket egy vagyonért vásárolni, csak mert azt látták a reklámban. A Tinydeal-hez hasonló oldalakon jóval olcsóbban juthatunk jobb telefonhoz, mint akár az újabb iPhone-ok, de vannak, akik inkább évekig fizetnek tízezreket havonta, ahelyett, hogy egyszer fizetnék csak ki ezt az összeget, a többit pedig a gyerekre és magukra költenék. Az Árukereső is hasznos tud lenni, a Bónusz Brigáddal és a többi kuponajánló oldallal is rengeteg kedvezményre lehet lecsapni, de vannak, akik képesek az utazási irodáknak több százezret fizetni, mert az van a közelben, vagy mert mások is azt választották. A legtöbb emberben él az, hogy ami a másiknak van, az neki is kell, annak ellenére is, ha az egyáltalán nem éri meg, vagy nem is tehetnék meg (itt jön képbe a hitel).

Ma már tudjuk mindennek az árát, de nem tudjuk semminek az értékét.

Az emberek képtelenek értékelni, megbecsülni az olyan élményeket, amikhez kevés pénzre van csak szükség. Azt hiszik, elégedettek lennének, ha a Fuji hegy lábánál fényképezkedhetnének, egy boldog embernek viszont az is elég, ha a Gellért-hegynél lefotózzák egy Fuji fényképezővel. Milliókat kereső üzletemberek, mérnökök tartanak szerény, zártkörű esküvőt, sokan pedig kölcsönt is képesek felvenni egy látványos lakodalomra, amire minden ismerőst meghívnak. Hiszen nem az a lényeg, hogy megteheted-e, hanem, hogy úgy tűnik-e, mintha megtehetnéd.

A luxus utáni vágyakozás jellemzően nem befelé szól. A külvilágnak akarják ordítani, hogy: igen, én értékes vagyok! Én boldog vagyok! Én sikeres vagyok!  - mindezt egy érettségivel, betanított munkásként, mentálisan összezuhanva. Elfelejtik, hogy azok az emberek, akik valóban sikeresek, szinte soha nem hivalkodnak vele, hiszen terepjáró és iPhone nélkül is lerí róluk, hogy elégedettek azzal, ahová jutottak az életben.

Ha lenne egy tündér, aki vagy luxus életet tudna nekik biztosítani; vagy pedig lehetőséget a tanulásra, munkára, gondolkodás nélkül az elsőt választanák.

Ha lenne egy tündér, aki vagy egy néhány milliós használt luxusautót, vagy egy húszmilliót érő, átlagos pesti lakást adna, gondolkodás nélkül az elsőt választanák. Ha lenne egy tündér, aki adna egy új iPhone-t, vagy televásárolná négyszázezerért a hűtőt egész évben, gondolkodás nélkül az elsőt választanák. Ha lenne egy tündér, aki egy húsz-harmincezer forintos márkás órát, vagy egy több milliót érő, de felirat nélküli, egyszerű elit órát adna, gondolkodás nélkül az elsőt választanák.

Elgondolkodtató? Szerintem az. Ezek az emberek nem gazdagok szeretnének lenni - éppen megelégednének azzal, ha az emberek gazdagnak látnák őket. És ezzel nem csak másokat csapnak be, de önmagukat is becsapják - talán még jobban is, mint az Instagram-követőket. De mint ahogy a mindenhez értő falusi bácsikáról is mindenki tudta, hogy igazából csak 8 általánosa van, egy gondolkodó ember azt is tudja, hogy mi rejtőzik az ál-luxus mögött.

Az alma hatalma a mosolyok felett

Október 27-től előrendelhető az iPhone X. Az ,,olcsóbb" változat 380 ezer forintba fog kerülni, a drágább pedig 437 ezer forint lesz. Felismeri az arcod, nincs rajta gomb: ezzel szeretnék meggyőzni az embereket? Ha belegondolunk, így kényelmetlenebb lesz a telefon feloldása, hiszen az asztalnál ülve vagy az ágyban fekve általában csak odanyúlunk, és elhúzzuk a képernyőt, ezt a telefont viszont kénytelenek leszünk az arcunkhoz emelni, ha nem csak az időt akarjuk megnézni. Mivel az ára egy jobb használt autóéval vetekszik, érdemes megnézni, mit tud még az iPhone X egy 20-25 ezer forintos telefonhoz képest:

 - A kijelző. Amivel az iPhone már a 4 kiadása óta veri az összes többi telefont, az a kijelzőjének a felbontása. Szebben jelennek meg rajta a képek és a videók, ráadásul az X egy hajszálnyival nagyobb kijelzőt kapott, mint az átlagtelefonok. Kérdés, hogy ez nem kényelmetlen-e annak, aki szerette egy kézben tartani a régit; buszon kapaszkodás közben ezt már nagyon nehéz lesz egy kézzel használni.
 - A tárhely. Az olcsóbb változat 64 GB, a drágább pedig 256 GB tárhelyet tartalmaz. Ez több, mint amennyire egy átlagos Androidos telefont memóriakártyával bővíteni lehet.
 - Az iPhone X új. Az emberek bármit szívesebben vesznek meg, ami új, még ha az nem is különbözik sokban egy átlagos telefontól.

Ez eddig akár egy reklámnak is elmehetne, de sajnos vannak olyan dolgok, amikben még egy átlagos telefon is felülmúlja az új iPhone X-et.

 - Kamera. Az X-ben egy 12 megapixeles kamera van, ami a legtöbb olcsó okostelefonban is megtalálható. Persze van lehetőség képstabilizátorra, HDR-fotókra, és nagyjából mindenre, amit egy egyszerű, Androidos telefonban is megtalálni, szóval ezért semmiképp nem éri meg.
 - Rádió. Mint ahogy az összes többi iPhone-ból, az X-ből is kimaradt a rádió, viszont még a legolcsóbb telefonokban is lehet hallgatni rádiót internet nélkül. Az iPhone-ok esetében ehhez külön alkalmazásra van szükség, és mobilnetre, vagy wifire.
 - Egy SIM-kártya. A rádió hiánya is, és ez is iPhone-sajátosság: egy telefonba egyszerre egy SIM-kártya fér. Nekem például két számom van, ezért is jártam jobban egy másfajta telefonnal.

                                  


Nem is jobb, nem is rosszabb: az iPhone X még a többi iPhone sorából is alig-alig lóg ki, nemhogy a többi telefon közül. De miért fogják ezt is megvenni az emberek? Miért lehet eladni közel félmillió forintért egy telefont, és miért mászkálnak vezérigazgatók Huawei-jel, miközben a lakótelepi gyerekek a betonon aprítják szilánkosra a legújabb iPhone-t?

Ugyanazért, mint amiért megveszik a Levi's pólót kilencezerért, ahelyett, hogy vennének belőle kilenc másikat. Ugyanazért, amiért Starbucks-ba járnak, amíg máshol napokig lehetne kávézni egy papírpoharas-filctollas kávé árából. Ugyanazért, mert New Era sapkát kell hordani tízezerért, amiből egy ötletesebb ember tetőtől talpig felöltözik a legújabb divat szerint. Ugyanazért, amiért százezreket költenek el egy egyhetes fesztiválra, amikor tele van koncertekkel, diszkókkal és kocsmákkal a város.

És ugyanazért, amiért közben sokszor megebédelni is alig-alig tudnak, de az igazából semmit nem számít, felcsapják a New Era sapkát, felkapják az Air Max-et, lőnek egy Insta-fotót és máris jóllaktak a népszerűséggel. Mint ahogy a Balaton Soundra is sokan képesek úgy elmenni, hogy alig-alig ismernek néhány DJ-t, az iPhone-t is gondolkodás nélkül veszik meg, függetlenül attól, hogy ez nem egy jobb telefon, mint bármelyik másik.

Viszont jobbnak tűnik.

Azért, mert aminek látszol, az sokkal fontosabbá vált, mint ami vagy.

Ahogy az általános iskola vége felé elkezd halványan formálódni a személyiségünk, az is elkezd lassan kialakulni, mit tartunk fontosnak. Mindenki szeretne népszerű lenni, szeretné, hogy sokan szeressék, viszont ez mindannyiunknak mást ér meg. Van, aki rájátszik egy tulajdonságára, van, aki eljátszik egy egész szerepet, és vannak olyanok, akik feladják a teljes személyiségüket. A személyiség viszont egy olyan űr, ami nélkül nem létezünk, ezért ezeknek az embereknek ki kell alakítaniuk egy ál-személyiséget az igazi helyére.
Néhány tizenéves ebben nagyon profi. Pontosabban nagyon profinak tűnik. A like-okkal, visszajelzésekkel, reakciókkal kész ál-önbizalmat nyer ez az előtérbe tolt, hamis személyiség.

Az Instagramon, Snapchaten és a Facebookon ez az ál-személyiség tökéletesen fenntartható akár évekig is. Személyesen már kissé körülményesebb, de amíg nem kerül az ember olyan helyzetbe, ahol ez kibukhatna (vizsga, állásinterjú, komolyabb munkahelyek, önálló élet szülők nélkül), és minden magánéleti probléma négyszemközt marad, addig az ismerősök, barátok is el fogják hinni, hogy ő valójában ilyen. Elhiszik, hogy értékes, hogy boldog, hogy amit képvisel az egy egész stílus, és az illető valódi személyisége teljesen háttérbe szorul; és közben eltorzul az elnyomástól. (Hogy később, felnőttként ez milyen gondokat okoz, arról majd  egy külön bejegyzésben.)

Én meg tudom érteni, ha valaki rendel magának a netről egy okostelefont 20-25 ezerért. A 4G nélkül ma már létezni sem nagyon tud egy fiatal, én is szinte egész nap online vagyok, részben a munkám miatt. Azt is meg tudom érteni, ha valaki szereti a minőséget, a márkákat, és kiad 50-70 ezret egy Huaweire vagy egy Samsungra. Ezekről már azt gondolhatja az ember, hogy tartósak, strapabíróbbak, és ha több, akár 3-5 évre vesz magának valaki telefont, azt azért tényleg illik megválasztani. Egy 437 ezer forintos telefon esetében viszont szó sincs minőségről, tartósságról, tulajdonságokról, egész egyszerűen az a lényeg, hogy úgy tűnjön, mintha megtehetnéd, még ha ez egy átlagos szülőnek három hónap munkájába is kerül.

Az iPhone X azoknak lett kitalálva, akik az ál-személyiséget tartják fontosnak. Mint szinte minden reklámnak, ennek is az képezi az alapját, hogy az erre leginkább fogékony általános iskolás gyerekeket - és a szüleiken keresztül az egész társadalmat - elérjék. Nem véletlen, hogy a bemutatón központi szerepet kapott az Animoji, ami az arcfelismerő rendszer segítségével az arckifejezés alapján átformálja a beszélgetés közben küldött emojikat, hangulatjeleket. Így fordulhatott elő, hogy egy 437 ezer forintos telefon reklámjában helyet kapott ez a mosolygó kaki:

Az általános iskolások közül tartják a legtöbben fontosnak, hogy tartozzanak egy közösséghez, és könnyen kivetik maguk közül azt, aki más, vagy úgy ítélik meg, hogy nem közéjük való. Nem véletlen, hogy olyan Facebook-oldalak, amiket több százezer gyerek követ, olyan képeket tesznek ki, hogy: Találd meg a telefon-tesód!, és több száz hozzászólás érkezik különböző telefonokról, valamint egymás alá is lelkesen kommentelnek, ha hasonlót találnak. Fontos ez a telefon-tesóság, és kirekesztve érezheti magát az, akinek másmilyen van. Ehhez nem kell szegénynek lenni, vagy százéves telefonnal járkálni: az első száz hozzászólás között a sajátomat sem találtam meg, pedig egy éve vettem, 4G-s és az adatai alapján jobb, mint a tavalyi iPhone, ráadásul jóval nagyobb a kijelzője, és a fülhallgatót is bele tudom dugni.

Viszont nem menő.

Én nem érzem kevesebbnek, boldogtalanabbnak, stílustalannak, sőt, különbözőnek se magam, mert ilyen telefonom van, de ez egyedül csak azért van, mert felnőtt vagyok. Ha tíz évvel fiatalabb lennék, valószínűleg már előre látnám, ahogy egyedül ülök az ablak melletti padsorban, és lehajtott fejjel olvasok (vagy a rádiót hallgatom, mivel az enyémen lehet), miközben a többiek mosolygó kakikat küldözgetnek egymásnak, és hangosan nevetgélnek. Ahhoz, hogy én is olyan legyek, mint a többiek, meg kellene győznöm a szüleimet arról, hogy vegyenek egy rosszabb telefont ez helyett, és fizessenek azért éveken keresztül huszonháromezer forintot minden hónapban, hogy én is tudjak az osztálytársaimnak mosolygó kakit küldeni, hogy aztán ugyanazzal a mosollyal fényképezkedhessek a többiekkel a vécében.

Természetes, hogy egy gyerek kiközösítve érzi magát ilyenkor. A probléma ott kezdődik, amikor beszállnak a szülők is. Nyilvánvaló, hogy az osztály leggazdagabb családjánál is lenne jobb helye ennek a 437 ezer forintnak, de valamiért mégis mindig vannak olyanok, akik megveszik a legmárkásabb cipőt, legdrágább sapkát, és akiknél a telefon gyakrabban csörög, mint a reggelire kapott pénz. Egész egyszerűen azért, mert ők is telefon-tesók akarnak lenni. Ha a másik családnak van, akkor nekik is kell, ha a másik gyerek hord, akkor nehogy azt lássák, hogy ők ezt nem tehetik meg. Sőt! Vegyük meg mi először, aztán majd a többiek követnek. Néhány szülőnél így megy a követők szerzése, de sokszor ezzel akarnak tiszteletet, hálát kipréselni a gyerekből, vagy elérni, hogy legalább addig se szóljon vissza, amíg játszik az arcfelismerővel. Az se gond, ha ez havonta tízezrekbe kerül - legfeljebb a kaján spórolnak egy kicsit, mint nyaralás után.

A legtöbb új iPhone-os szelfi mögött a tükörben nem boldogság, nem minőség, nem szakértő véleménye, nem megfontolt döntések állnak; csak egy elhanyagolt tizenéves, aki olyan akar lenni, mint a többiek, és fél, hogy enélkül értéktelennek tartják és kiközösítik. A mosolyuk pedig pont annyira őszinte, mint amikor elő akarnak idézni egy nagy adag kakit a HD-kijelzőre.

Miért nem tudnak férfi módra ismerkedni a rendes, kedves fiúk? [3/6]

Az első rész végén említettem a bennem nem fogsz csalódni-érzést, amit a lánynak éreznie kellene a találkozó után. Sokszor előfordul, hogy ez egy pillanat alatt elillan, vagy ki sem alakul, a fiúk pedig nem értik, hogy miért. Ezért tenni is kell, és az édeskevés, ha indulás előtt 10 perccel két fogkefével meg egy csomag gumival jössz ki a boltból.

Nem feltétlen kell várni a találkozóig, már írásban is hamar elveheted a másik kedvét magadtól. A legfontosabb, hogy tudj helyesen írni, 

mert ha Vágvölgyi Noémiéval vetekszik az írásod, az nem túl jó előjel. Ha esetleg interneten ismerkedsz, és meg kell szólítanod a másikat egy üzenet vagy levél formájában, mindenképp egyedi levelet írj! Olyat, amiről ordít, hogy ezt senki másnak nem küldted el, csak neki. Lehet, hogy szépnek találod a szemeit vagy a mosolyát; de ez száz másik lányról is elmondható, ráadásul arról árulkodik, hogy semmi kreativitás nincs benned. Ez később is gond lehet! Akár egy Facebook-, akár egy Tinder-fiókról sok dolgot le lehet olvasni. Annyi lánytól hallottam már, hogy muszáj megemlítenem: semmi esetre se küldj intim képet, ez még soha, senkinek nem vált be. Különösen akkor gáz, ha egyébként sajnálni szoktad, hogy nem veszik észre a belső értékeidet a lányok: ha dickpicet küldesz, nem véletlen.

Fontos, hogy még a találkozó előtt legyen A, B és C terved legalább, és ha tele a hely, vagy zárva van, könnyen át tudjatok menni máshova. (Kivéve, ha a lány másik városban él, és te utazol oda, ilyenkor bízd rá magad.) A lányok szeretik, ha talpraesett, találékony, kreatív valaki, szóval az a legkevesebb, hogy felajánlasz egy vagy több helyet, ahova szívesen mennél.

Mint ahogy tőle is elvárod ugyanezt, te se panaszkodj a többi lányról. Egyrészt, az égvilágon semmi köze ahhoz a tíz(-ötven? száz?) lányhoz, akik összetörték a szíved, másrészt hamar a barátzónában találhatod magad, ahonnan nem olyan egyszerű a visszaút. Érdemes nem a bulizós, berúgós, beszívós sztorikkal szórakoztatnod, ha fiatalabb, akkor se feltétlenül azt fogja ettől gondolni, hogy mekkora életművész vagy. Ahogy a helyszínekkel is érdemes előre készülni, az is jól jön, ha előre kigondolsz tíz-húsz témát, amiről szívesen beszélgetnél vele. Ha valaki igazán ügyes és előrelátó, akkor már Messengeren előfordulhat, hogy inkább nem ír le valamit, hanem elraktározza a fejében, hogy majd személyesen megkérdezi. Messengeren nagyjából ki lehet következtetni, hogy a lány milyen témára lesz vevő, ha pedig csak futólag ismeritek egymást, akkor aztán tényleg jöhet minden Fluimucil Ábeltől az eutanáziáig (utóbbival mondjuk óvatosan; a fizetéssel, a vallással és a politikával meg méginkább). A lényeg a kötetlenség, a kreativitás, és hogy ne egy ötlettelen, befásult, elveszett ember hatását keltsd.

Ami még fontos, az az önfeledtség. Ahhoz, hogy órákig beszélgessetek időérzék és külvilág nélkül,  el kell felejteni mindent, ami erőltetett, görcsös, vagy épp nem oda való. Hiába írják a magazinok, hogy egy lány szereti a csipkelődést; ha egyébként nem olyan vagy, nem kell erőltetni. Ha jön magától, és egyébként is olyan a természeted, akkor úgyis kapsz az alkalmon; ha meg nem, nem kell külön erre az alkalomra bekészített poénokat lövöldözni, mert nagyon bénán veszi ki magát. Ugyanez a helyzet az érintéssel: attól, hogy erős vagy, nem kell rögtön emelgetni a lányt; ha tényleg az vagy, látni fogja ezt anélkül is. Sokadik találkozónál belefér, elsőre inkább ijesztő. Nem ez fogja megmutatni, hogy mennyire vagy irányító típus, ha pedig nem vagy az, akkor különösen béna hatást kelt egy ilyen szerep. Nem gond, ha a találkozó vége felé kinyílik a bókláda, de ezt is úgy tedd, ahogy írásban. Egy szép a szemed senkit nem érdekel, de ha elmondja, hogy például szeret varrni, akkor érdemes beszéltetni a kedvenc alkotásairól, innentől meg fantázia kérdése a többi. Ezt már a lányokról szóló bejegyzésnél is írtam, de a legjobb, ha nem kezdünk bele olyanba, amit nem tudunk végigmondani, például egy kínos (szexuális) sztori az elmúlt évekből.

Sokat számít az is, hogyan kezeled az olyan helyzeteket, amikor nem a lánnyal kell beszélned, hanem az eladóval, egy wc-s nénivel vagy akár útbaigazítást kér egy turista. Kiábrándító, ha valaki ilyenkor megváltoztatja a hangját (vannak, akik ha hirtelen felveszik a telefont, akkor is elkezdenek teljesen más hangszínen beszélni, engem ez zavar), az is, ha bátortalan, zavarba jön; és az is, ha lekezelő, flegma, tahó például a wc-s nénivel. Egy új helyzetet jelent, ha lát másokkal is beszélgetni: ha ezt is jól kezeled, az még egy lépés afelé, hogy ne okozz csalódást.

A külső itt sem számít túl sokat. Ha látható helyen van tetoválásod (pl.: alkar), nem érdemes azonnal kidobni. Ha szóba kerül, akkor meglepetés lehet, hogy neked ilyen is van; viszont nem mindenki van oda érte, sőt, hallottam már olyan lányt is, akinél ez kizáró ok lehet az ismerkedésre.

(Egyébként a legtöbb lány szereti az inget. 100-ból 99 fiúnak jól áll, ha te vagy a századik, arról úgyis tudsz. Mindenesetre érdemes erről megkérdezni egy-két lánybarátot, és ha nem kirándulni mentek, akkor még úgy is érdemes inget felvenned, ha egyébként nem szoktál hordani.

Mindig legyen nálad legalább 5-6 olyan zsepi, ami nem műsoros, és fordulj oldalra, mikor orrot fújsz.)

A negyedik részben részletesebben is írni fogok arról, hogy miért gond, ha valaki görcsösen erőlteti az ismerkedést.

Miért nem tudnak férfi módra ismerkedni a rendes, kedves fiúk? [2/6]

Az ismerkedés elején a fiúk gyakran elkövetik azt a hibát, hogy amint észreveszik az első jeleit annak, hogy szimpatikusak a lánynak, elkezdik görcsösen kiszolgálni őket, félretéve akár a saját igényeiket is. Azonnal ugranak, ha szükség van rájuk, hirtelen egyetértenek mindennel; nem csak az igényeiket, de a személyiségüket is háttérbe szorítva ezzel. Ismerkedjünk meg közelebbről a barátzónával!

Egy megfelelő önértékeléssel és jó kiállással rendelkező férfinak nem egyszerű dolog barátzónába kerülni. Sok tényező kell hozzá, gyakran egyszerre, és elég egy kicsi hiba, máris felkeltettük a másik vonzódását. Ez egy alacsony önértékelésű, határozatlan embernél pont fordítva működik, de a friend zone azért nem csak ezen a két dolgon múlik.

,,Taken for granted"

Van ez a kifejezés az angolban, amit nehéz magyarra fordítani, de nagyjából annyit tesz, hogy: ,,természetesnek venni". A fiúk gyakran elkövetik azt a hibát, hogy már az ismerkedéskor éjjel-nappal a lány rendelkezésére állnak, azonnal ugranak, ha szükség van rájuk. Ez azért sem jó, mert így felborul az az egyensúly, hogy mindketten nagyjából ugyanannyit tesznek bele az ismerkedésbe; és a lánynak már nem is kell tennie semmit, hiszen úgy érezheti, ki van szolgálva. Ráadásul azt az érzetet is keltheti a másikban, hogy - a munka/iskola és a Messenger mellett - csak te vagy neki, ami még akkor is kiábrándító, ha ez a valóságban így van. Ha kevés barátja is van az embernek, szimpatikus dolog, ha el tudja foglalni magát, és nem lóg egész nap a Messengeren a lány üzenetére várva. Biztos mindenki tapasztalta már, hogy akivel kapcsolatban bizonytalan, hogy csak ő tetszik-e neki, vagy egyáltalán tetszik-e neki, az iránt jobban érdeklődött, mélyebben elgondolkodtatta, mert érezte a lehetőséget, hogy talán láthatja mással. Ez fordítva is pont ugyanígy működik, ha megvan rá az esély, hogy akár mással is összejöhetsz, a másik lelkesebb, motiváltabb lesz, hogy lekössön, mintha hirtelen azonnal a nap 24 óráját rá szánnád.

Néha nem árt visszavenni a túlzott érdeklődésből sem, hiszen jól tud jönni, ha a lány magától kezdi el mesélni a napját, vagy egy érdekes dolgot, ami történt vele, és csak később kezdesz el hozzátenni a beszélgetéshez. Ügyesen kell kérdezni, közbeszólni, érdeklődni, és máris egyensúlyba kerül a beszélgetés.

Mindent megadna 

Aranyos lehet, ha egy fiú úgy áll az ismerkedéshez, hogy mindent megadna a neki tetsző lánynak, de gondoljunk már bele: minden lánynak másra van szüksége! Az ismerkedési fázisban még semmiképp nem tudunk mindent megadni a másiknak, hiszen pontosan nem is tudjuk még, mik a vágyai. Emiatt szoktak értetlenül állni a fiúk azelőtt, miért nem tudnak egyről a kettőre jutni a lányoknál annak ellenére, hogy ők mennyire rendesek, kedvesek. Egy lány sokkal nagyobbra értékeli, ha később, valami különleges igényét elégítik ki, mintha első találkozások alkalmával már elhalmozzák sablonos ajándékokkal, amik bárkinek szólhatnának.

Ha sikerülne is folyton mindent megadni a lánynak ismerkedés közben, akkor végül is mi lenne benne az érdekes, hogy továbblépjen egy komoly kapcsolatba? Éppen elég megvillantani, hogy tudsz te ilyet is, aztán ha ez tetszik a másiknak, úgyis azon lesz, hogy még többet akarjon tőled

Háttérbe szorítja magát

...pedig pont, hogy előtérbe kellene hozni. Ha szóba kerül egy kényes téma, sokszor inkább egyetértenek a lánnyal, pedig ahogy az első találkozós bejegyzésben is írtam, egy lánynak kevés dolog tetszik jobban, mintha választékosan, érvekkel alátámasztva ellentmondanak neki. Szimpatikus, újat is mutatsz neki, ráadásul elgondolkodtatja, kihívást is jelent neki, mert úgy fogja érezni, hogy most ,,nála van a labda", neki kell válaszolnia. Kell ennél több érdeklődés?

Egy jó módszer, ha két találkozó között, vagy az első végén megkéred a másikat egy apró szívességre. Ez lehet egy kisebb szövegfordítás, vagy bármi, amiről azt mondta, szeret foglalkozni vele. Az emberek többre értékelnek egy kapcsolatot, amibe ők maguk is több energiát fektettek, ezért is jó nem csak adni, de kérni is; főleg, ha úgy érzed, te vagy az érdeklődőbb fél.

A másik, hogy nem csak a véleményüket, hanem a személyiségüket is képesek néhányan háttérbe szorítani. Ez a milyenné váljak, hogy tetszek neked? hozzáállás az egyik legrosszabb, amit ismerkedés közben tehetsz, és a lányok garantáltan örökbe akarnak majd fogadni, mint egy jó barátot.

Azt mondanom sem kell, hogy ha esetleg kapcsolat is alakulna ki egy ilyen ismerkedésből, hamar kiderülne, hogy az egyik fél igazából csak a másik kedvéért vált olyanná arra a kis időre, amíg össze nem jöttek, és hamar csalódást keltene benne, amikor újra önmagává válna.

Félelem

Kimondottan vágyölő tud lenni egy ismerkedésnél, ha a fiú esetlen, határozatlan, bizonytalan, és ez annyira látványos, hogy a másik is észreveszi. Legyél aktív, vedd a kezedbe a dolgokat, a másik úgyis kiveszi, ha nem tetszik neki, amilyen irányba halad az ismerkedés. Ez vonatkozik arra is, ha oda kerültök, hogy ki kellene fejezned azt, hogy akarod őt, de nem teszed.

Ezek mellett persze más tényezők is lenullázhatják a szexuális vágyat a másikban. Lehet ez az extrém testalkat (nagyon sovány vagy nagyon kövér), ha a másiknak nem tetszik a hangod, vagy az élet más területein is határozatlanság, esetlenség jellemez. Panaszkodni sem érdemes túl sokat eleinte, hiszen ez könnyen átcsaphat barátnős panaszkodásba, innen pedig már csak egy lépés, hogy a lány más fiúkról kezdjen el beszélni neked.

A harmadik részben a legkiábrándítóbb dolgokat gyűjtöm össze, amikkel akár a barátzónából is hamar kiejtve találhatja magát az ember.

Miért nem tudnak férfi módra ismerkedni a rendes, kedves fiúk? [1/6]

Magukat kedvesnek, rendesnek tartó fiúk állandóan panaszkodnak arról, hogy azt hallják, bárcsak találnék egy olyan srácot, mint te, és hát szerencsétlenek hiába olyanok, végül mégsem kötnek ki a kiszemelt lány mellett. Benne van ebben a lány is, aki álomvilágba ringatja szegény fiút, de azért nagy szerepe van annak is, hogy a magukat kedvesnek, rendesnek tartó fiúk gyakran félreismerik, vagy egyáltalán nem is ismerik magukat, és a saját magukról bennük élő önkép egy felismerhetetlenségig torz ábra. Egy kicsit elvesznek ebből a tulajdonságból, kicsit megtoldják azt, hozzáadják, hogy ők normálisak, és kész is a két lábon járó garantált kudarc legfrissebb kiadása, a lányok meg nem értik, hogy miért ennyire borzalmas a felhozatal a fiatal fiúk között.

Hat bejegyzésben fogom összefoglalni a legalapvetőbb dolgokat, amin elcsúsznak ezek a fiúk, és amivel növelheted az esélyeidet, hogy komolyan vegyenek; vagy esetleg lányként felfigyelhetsz az érdekes fiúkra. Csodát én sem tudok tenni, de ezeket a dolgokat mindenképpen érdemes szemmel tartani, nekem néhányszor már beváltak.

GYŰLÖLIK, DE AKARJÁK

A kedves, rendes fiúk többségében az első néhány visszautasítást követően a kedves, rendes hozzáállás elkezd átfordulni nőgyűlöletbe. Rosszabb esetben a haverok is megerősítik benne, hogy minden nő kurva, hogy ugyanolyan az összes, és egymást hergelik olyan tévhitekkel, amiket lent és a többi részben részletezni fogok. A kezdeti nehézségek miatt a lelkesedés hamar átcsap frusztrációba, elkezd hiányozni az a kevés ál-önbizalom, amivel nekikezdett az ismerkedésnek, kisebbségi érzése lesz mind a lányokkal, mind azokkal szemben, akik megtalálták a társukat. Az ismerkedés görcsössé válik, és későn, vagy egyáltalán nem veszik észre, hogy ebben a formában értelmét veszti a dolog, hiszen egy jól működő párkapcsolathoz érdemes mentálisan egészségesnek, kiegyensúlyozottnak lenni.

NEM TUDJÁK, MIRE VÁGYNAK

Nagyon ritka, hogy egy fiatal fiúban éles kép legyen arról, milyen barátnőt is szeretne maga mellé. Amikor a haverokkal ez szóba kerül, általában annyi elég, hogy legyen szép, vagy legyen jó segge, de egy felnőttnek vagy egy lánybarátnak is képesek kiszúrni a szemeit a következő igényekkel:

• a lány legyen normális,
• értelmes,
• hűséges,
• őszinte,
• megértő,
• aranyos,
• vicces, de tudjon komoly is lenni
• legyen jó kisugárzása
• legyen meg a kémia
• és szeressen.

Felsorolnak tíz dolgot, és valójában nem mondanak semmit. Jó kisugárzás? Ne már... ebből következik az, hogy ezek a fiúk mindenkinél bepróbálkoznak, akire rá tudják húzni ezeket a tulajdonságokat (vagyis tényleg mindenkinél, aki szebb, mint egy állólámpa), és a lányok általában megérzik a mindegy, csak legyen valaki hozzáállást. Ez a lehető legrosszabb, ahogy egy lányhoz közeledhetsz, magadat is megalázod ezzel, és az ő egyéniségét is a földbe taposod. Ráadásul ez pont összeegyeztethető a minden nő kurva hozzáállással, így meg ne csodálkozz, ha nem tetszel nekik.

TÉVHITEKBEN ÉLNEK

Ahhoz, hogy igazolást találjanak a sikertelenségükre, kell néhány tévhit, ami helyreállítja a kedves, rendes srácok lelki békéjét. Nézzük meg a leggyakoribbakat:

• A társkereső teljesen olyan, mintha egy új társaságba kerülnél

Nem, egyáltalán nem olyan. Egy új társaságban számítanak a megnyilvánulásaok, számít a személyiség, a kommunikációs képesség, a humor és még sorolhatnám. Egy társkeresőn viszont az számít, hogy el tudd adni magad valahogy, semmi más. Az egy alternatív valóság; aki személyesen le tudja venni a lábáról a lányokat, az nem biztos, hogy egy társkeresőn is meg tudná kedveltetni magát másokkal, és ez fordítva is igaz; ebből lesznek a kínos első találkozók. (Eleve nem érdemes regisztrálni társkeresőkre se fiúnak, se lánynak, de ezzel egy külön bejegyzésben fogok foglalkozni.)

• Érzelmesség = gyengeség

Ha valaki tapasztalatlan, kiforratlan az önismerete, vagy csak túlzottan a haverok befolyása alá került, akkor könnyen magába fojthatja az érzelmeit. Egy egészséges, kiegyensúlyozott lélek viszont éppen úgy reagál a hatásokra, ahogy "illik": ha szomorú, vagy fájdalom éri, sír, a gyengédségre gyengédséggel válaszol, és ellágyul a szeretettől. Abból, amennyire elszaporodtak az érzelemmentes tekintettel a kamerába bámuló fiatal fiú-profilképek, nem azt veszem ki, hogy ez annyira elfogadott lenne, pedig ez lenne az egyik kulcsa a hatékony ismerkedésnek.

• Férfitöbblet van

Azért gondolhatják így néhányan, mert a szórakozóhelyen valóban gyakori a kanbuli, és a társkeresőkön is jóval több a férfi, mint a nő. Összességében viszont mind a gimnáziumi, mind az egyetemi közösségek nagy részében több a lány, munkahelyeken pedig legtöbbször közel azonos a nemek aránya. Ha egy közösségi eseményre megy valaki, nagy eséllyel ugyanannyi lányba fog belefutni, mint fiúba. Viszont a férfitöbblet egy tök jól hangzó kifogás arra, ha valakinek nem megy az ismerkedés.

• Léteznek "kategóriák"

Néhányan hisznek abban, hogy minden fiút be lehet sorolni egy alfahím, bétahím stb. kategóriába. Ez nyilván nem igaz, hiszen egyrészt folyamatosan változunk, másrészt ez teljesen ellentmond annak, hogy a lányok ízlése egyénenként eltérő. Még két barátnőnek is gyakran más az ízlése, nemhogy teljesen ismeretlen lányoknak, szóval sosem lehet előre tudni, hogy éppen kinek fogod az "alfahímet" jelenteni, és kinek nem tetszel. Ezek a kategóriák eleve elrendelnék, hogy bizonyos fiúk sose találjanak maguknak valakit, míg mások minden egyes kísérlete az ágyban vagy az oltárnál végződjön, ami nyilván nem igaz; és erre egy kicsit is társaságkedvelő ember azonnal tud is ellenpéldát mondani.

Ezeken a tévhiteken túl kell jutni, a lehető legrosszabb, amit ilyenkor egy fiú tehet, hogy nem hallgat meg ellenérveket, csak unos-untalanul hajtogatja ezeket a dolgokat, amíg saját maga is teljesen el nem hiszi. Ezek arra tökéletesek, hogy levegyék a felelősséget a vállukról, hiszen előfordul olyan is, hogy valami megváltoztathatatlan dologgal magyarázzák a sikertelenségüket, pl.: a magasságukkal. Ezzel az a gond, hogy innentől kezdve ha hirtelen az ölükbe pottyanna a tökéletes barátnő, vele sem tudnának mit kezdeni, nem tudnák megbecsülni, hiszen kivetítenék rá azt a frusztrációt, amit azok a lányok keltettek bennük, akik elutasították. Ha egy társfüggő lányt fognának ki, az ő személyiségét is eltorzítanák, egyébként pedig képtelenek lennének lenyűgözni egy lányt a saját személyiségükkel.

Három dolgot azért még érdemes szem előtt tartani, mielőtt továbblépünk. A fiatal lányokat is érte csalódás, sokan félnek a további kudarcoktól. Gyűlölettel vegyített önbizalommal, semmitmondó igényekkel és tévhitekkel a fejünkben nem biztos, hogy ki lehet alakítani bizalmat a másikban. Amit gyakran elfelejtünk nemtől és kortól függetlenül, hogy: minél összetettebb vágyakkal állunk hozzá az ismerkedésnek, annál nehezebb lesz olyat találni, akik kielégítik ezeket, még ha ezt nem is tudjuk pontosan megfogalmazni magunknak. (Ezért fordulhat elő, hogy olyanok, akiknek annyi a lényeg, hogy jól nézzen ki meg legyen jó segge, hamar megtalálják erre a megfelelő társat.) Nem utolsósorban pedig aktívan tenni is kell ám azért, hogy a fentieket a gyakorlatban is alkalmazni tudjunk, és tényleg olyan emberekkel ismerkedjünk meg, akik hozzánk valóak.

A következő bejegyzésből kiderül, hogy ezt hogyan tegyétek. Pontosabban az, hogy hogyan ne.

A harmadik sosem hibás

Érdekes dolog a megcsalás. Miközben a közéleti szereplők rommá csalják egymást, nem kelti fel a figyelmünket, de ismerősök, barátok között még mindig felkapja rá a fejét az ember. Ilyenkor általában a megcsalt fél a leghangosabb, és gyakran elköveti azt a hibát, hogy

leveszi a felelősséget az exe válláról,

ami egyébként egy életen át rajtamarad. Hiszen a csalfaságra való hajlam nem olyan, mint az, hogy az ágy mellett hagyod a zoknidat, erről nem lehet csak úgy leszokni. Vannak persze ennek durvább változatai is; azon se kell meglepődni, ha elkezdi mentegetni a megcsaló felet, netán visszafogadja. Elég sok tévhit övezi a megcsalást, ezek közül fogok lebontani néhányat.

Ki fog megcsalni?

Nyilván, ha ezt előre lehetne tudni, nem lennének megcsalások. Viszont rengetegen kötik nemhez, korhoz, szépséghez tévesen, de még a személyiség összetettségéhez, a kapcsolat minőségéhez és a könnyűvérűségéhez sincs az égvilágon semmi köze annak, hogy hűséges lesz-e a társad. A korábbi partnerek számához már inkább, de nem úgy, ahogy először gondolnád.

Mondom ezt úgy, hogy hosszú évekig én is abban a hitben éltem, hogy a nők csalfábbak. Nehogy ezt gondoljuk, férfiak között is ugyanúgy lehetnek hűtlenek, viszont mivel kevesen ismerkedünk egyszerre mindkét nemmel, ezért hajlamosak vagyunk csak azt a nemet észrevenni, ami iránt érdeklődünk. Korhoz is hiba lenne kötni, egy felelőtlen tini és egy házas harmincas is ugyanannyi eséllyel léphet félre, nem ezen múlik. Ahhoz mondjuk már elég csőlátásúnak kell lenni, hogy valaki azt higgye, hogy a szép emberek hamarabb csalják meg a másikat, de mivel sokan gondolják úgy, hogy a szépeknek több lehetőség adott, ezt is fontosnak tartom kizárni.

A legrosszabb kapcsolatban is előfordul, hogy a felek hűségesek egymáshoz a sok veszekedés ellenére; a legjobb kapcsolatban is előfordulhat megcsalás. Ezért kár lenne magunkat hibáztatni, ha a másik fél nem volt hozzánk hűséges, annak semmi köze ahhoz, hogy mi mit tudtunk nyújtani neki.

Akkor ki nem fog megcsalni?

Sokan esküsznek a partnerek számára. Aki már sok emberrel lefeküdt, sokszor odadobta magát, könnyen kapható, az hajlamosabb a megcsalásra - mondják néhányan. (Egyébként aki párkapcsolatban él, az többet szexel, mint aki váltogatja a partnereit.) Az igazság viszont az, hogy aki már sokat látott, tapasztalt, annak kevésbé keltheti fel az érdeklődését a szex és a testiség, annyira már nem lehet felhívni ezzel a figyelmét. Viszont aki fiatalon házasodott, vagy tiniként kezdett bele több éves párkapcsolatba, azt sokszor szétveti a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet mással, és fogékonyabb lehet rá.

Kevésbé hajlamosabbak a megcsalásra azok is, akik elégedettek magukkal. Aki ki van békülve önmagával, tisztán látja az erényeit-hátrányait, az nem vágyik plusz visszajelzésre, ami az egyik legközönségesebb kifogás szokott lenni. Egy önbecsüléssel rendelkező ember, akinek van tartása, nem akarja ilyesmivel beszennyezni a lelkiismeretét, és már csak azért sem teszi meg, hogy ne kelljen elmondania magáról, hogy hűtlen volt. Árulkodó az is, ha valaki bátran felvállalja a konfliktusokat. Egy ilyen ember szinte biztos, hogy szakítani fog, ha eljut arra a pontra, hogy már úgy érzi, nem éri meg közösen dolgozni tovább a kapcsolaton, nem egy másik emberhez menekül. Jó konfliktuskezeléssel megáldott ember ritkán megy bele kalandokba, mielőtt szakítana.
A legfontosabb mégis az elv. Egy elv-vezérelt gondolkodású ember legtöbbször az elvei szerint is fog cselekedni. Aki az élet más területein is elvek mentén cselekszik, nem csak a hálószobában, az jóval kisebb eséllyel fog belemenni, legyen bármennyi lehetősége. Így fordulhat elő, hogy olyanok, akik korábban barátság extrákkal kapcsolatban voltak, egy komoly kapcsolatban hűségesek maradnak a társukhoz. Az elveik szerint ami egyedül belefér, az egy kapcsolatban nem fér bele. Náluk rátesz az is, amit fent írtam: akinek már volt lehetősége hosszabb ideig szabadon lefeküdni más emberekkel egyedülállóként, annak egy kapcsolatban már nehezebb lesz felkelteni a vágyait kívülről.

Összességében elmondható, hogy a hajlamon van a hangsúly, és nem a körülményeken. Aki félre akar lépni, az nagyon könnyen meg fogja találni a lehetőséget rá, aki viszont nem akar, annak jöhet akár több lehetőség nap mint nap, akkor sem fog élni vele.

Miért hibás a megcsaló?
A legtöbben nem tudják megfogalmazni, miért is haragszanak a másikra, azon túl, mert megcsalt. Ez legtöbbször nem a levegőből jön, és mindig úgy történik meg, hogy előtte számtalan lehetősége lett volna szakítani. Persze, ez azzal jár, hogy elveszít egy biztos pontot az életéből, vagy felbomlik a házasság, de dühítő tud lenni, ha a másik nem vállalja fel az ezzel járó konfliktusokat, főleg úgy, ha egyébként így tünteti fel magát.

Másrészt, a legtöbb esetben a kaland nem repül csak úgy az ember szájába. Kifejezetten keresni kell hozzá a lehetőséget, nyilvánvaló szándékkal kell elmenni hozzá találkozókra, bulizni, vagy egyszerűen csak közösen iszogatni. Sem az alkohol, sem más drog nem kifogás; hiszen mindenki maga dönt úgy, hogy közösen fogyasztja a másikkal. Nem impulzív, hirtelen döntésekről van szó, hanem arról, hogy a másikban volt egy hajlam, valaki pedig élt ezzel a lehetőséggel. De amíg a harmadik fél - ha ő nincs kapcsolatban - semmilyen felelősséggel nem tartozik, addig a kapcsolatban lévő ember felelősséggel tartozik a kapcsolatáért. Ha a megcsalás közös ismerőssel történik, akkor a harmadik fél megbukhat, mint barát, és lehet rá haragudni, de a kapcsolat elromlásáért semmilyen felelőssége nincs, ezért kár is őt okolni az előzményekért.

Pedig nem igényelne sok gondolkodást, hogy valaki lebeszélje magát ezekről a lehetőségekről, illetve a keresésükről. A tiltott gyümölcs mindig édesebbnek tűnik, és sokszor tényleg csak azért akarja a másikat, mert nem kaphatja meg, egyébként ha egyedülálló lenne, észre sem venné. A megcsaló sokszor hasonlítja össze a harmadik felet a társával, de azt nem veszi figyelembe, hogy az ismerkedés, és a kapcsolat kezdeti szakasza mindig élménydúsabb, izgalmasabb, mint amikor már évek óta együtt éltek. Lehet, hogy a harmadikkal való ismerkedés igazából sokkal kevésbé izgalmas, mint amikor annak idején a társával ismerkedett meg, mégis annak tűnik, hiszen őt már évek óta jól ismeri, míg a harmadik folyamatosan újat mutat neki.


Mik a legközönségesebb kifogások?

• El voltam hanyagolva, nem kaptam elég megerősítést.
• Kellett a támasz. (Na ne mondd, tényleg?)
• Be voltam rúgva/tépve/szívva.
• A barátommal, barátnőmmel nem tudom elengedni magam/nem tudok bulizni.
• Az emberek komoly kapcsolatban lévő férfinak/nőnek ismertek meg, nem szakíthattam volna csak úgy. (Dehogynem. Most meg csalfának fognak ismerni, sokkal jobb.)

Mindig a megcsaló fél a vesztes. Nem csak az ösztönei ellen vesztett el egy harcot, de a három fél közül ő az egyetlen, aki ártott a másiknak, és akinek el kell számolnia a lelkiismeretével.

Az ex megszabadul egy csalfa embertől, és csak nyer a helyzettel, a harmadiknak pedig legrosszabb esetben is volt egy felejthető kalandja. A megcsalásra való hajlam viszont igényel némi pszichopátiát, ami később más társas kapcsolatoknál is gondot okozhat a megcsalónak; míg a másik két fél nem biztos, hogy kűzd ilyen problémával. Sokan takaróznak azzal, hogy emberek vagyunk, hibázunk, de pont az különböztet meg minket, embereket az állatoktól, hogy egyszerűen felül tudunk kerekedni az ösztöneinken. Ez teszi a megcsalást állati nagy hibává.

A tízes évek Lolitái

Nabokov nem biztos, hogy örülne ennek a címnek, de a bejegyzést olvasva többször is be fogom bizonyítani, hogy a kifejezés igenis találó.

A tízes évek Lolitái azok a középiskolás lányok, akik kapcsolatot kezdenek náluk legalább hat-hét, de sokszor tíz évvel idősebb, dolgozó, de legalábbis anyagilag független férfivel. Nincsenek túl sokan, egy középiskolás osztályra legfeljebb egy-két ilyen lány jut, mégis érdemes foglalkozni ezzel a jelenséggel, hiszen ezek a kapcsolatok gyakran akár több évig is eltarthatnak.

Néhányan egyszerűen csak lerendezik egy pedofíliával a fiú oldalálról, meg egy apakomplexussal a lány oldaláról, pedig ez így hazugság, hiszen 6-12 év korkülönbség esetén legfeljebb báty-komplexusról beszélhetünk, a pedofília korhatárán pedig ezek a lányok már réges-rég túlestek. (Érdekesség, hogy az igazi Lolitát befűző főszereplő sem számít pedofilnak, a tudomány ezt hebefíliának nevezi, amiről pedig én beszélek, az az efebofília.)

Ettől függetlenül én ártalmasnak tartom az ilyen kapcsolatokat, és nem a szexuális viszony miatt: középiskolában a lányok nagy része akkor is élne szexuális életet, ha nem mozdulnának rájuk ezek az emberek. Fejlődési szempontból tartom károsnak, hiszen annak ellenére, hogy sokszor hosszútávú kapcsolatról beszélünk, két teljesen más életszakaszban lévő ember alkotja ezt, és nem biztos, hogy olyan jó móka évekig egyensúlyozni ezen. A lányok sokszor érvelnek azzal, hogy másoknál is működik a kapcsolat ekkora korkülönbséggel. Két dolgozó, önálló életet élő embernél valóban működhet nyolc-tíz év különbséggel is egy kapcsolat, ha viszont az egyik fél még egy tapasztalatlan tizenéves középiskolás, aki a szüleitől függ anyagilag, az egy teljesen más helyzetet eredményez, kár lenne összevetni a kettőt.

Mi kell egy ilyen kapcsolathoz? Kell hozzá először is egy balek. Aki huszon-harmincévesen rámozdul egy tinilányra, aki épp csak kikerült az általános iskolából, az még nem férfi, nem véletlen neveztem őket másodjára fiúnak. Akit közel a harminchoz ki tud elégíteni szellemileg és érzelmileg egy tinilány, és egyáltalán nem alakul ki hiányérzete az évek során; azt még nem tartom férfinak. Egy tini még nagyon könnyen befolyásolható, és már attól is képes összeomlani, ha ennyivel idősebb fiú, aki ki is néz valahogy, szóba áll vele. Egy ilyen balekot már messziről meg lehet ismerni. Nyilván vannak eltérések és kivételek, de az azért elmondható, hogy egy 30 körüli nő jót nevet ezeken a velük egykorú fiúkon, ha egyáltalán észreveszi őket. Egy karrierje csúcsán lévő nőnél teljesen esélytelenül indulnak ezek a srácok, hiszen ők még nem szeretnének saját kisfiút már elvárnak egy kialakult, stabil személyiséget, önálló gondolatokat, felelősségtudatot. Egy harmincas nőt már nem lehet lenyűgözni egy pár százezres használt autóval, közönséges dumával, meg egy-két napos Insta-orientált utazgatásokkal. Többnyire kialakult igényekkel, értékrenddel bírnak, tapasztaltak már eleget ahhoz, hogy tudják, mit akarnak.

Kell hozzá a másik fél, a kislány. Jóval nehezebb lenne egy korabeli sráccal kialakítani és fenntartani egy kapcsolatot, mint egy idősebb fiúval, de hát neki ők túl éretlenek. Utóbbiba csak úgy belecsöppen kényelmesen, míg egy tini sráccal közösen kellene átvészelni kettejük állandó személyiségváltozását, de egy kislány ezzel nem tud mit kezdeni. Fogalma sincs, valójában mit akar, viszont igénye van arra, hogy felnézzen valakire, ráadásul szexuálisan a lányok valóban korábban érnek, és vonzóbb (ráadásul egyszerűbb) egy látszólag tapasztalt emberrel bontogatni a szárnyakat és a ruhákat, mint egy másik szűzzel.

Mi tarthat mégis össze két, teljesen más életszakaszban lévő embert akár éveken keresztül?
Leginkább az illúziók. Egyrészt a kislány előtt - legalábbis, amíg középiskolás, mindenképp - az lebeg, hogy ez a kapcsolat akár örökké is tarthat, és semmi nem fog változni azzal, hogy felnőve önálló életbe kezd. Másrészt a srác megjelenése sokszor teljesen megfelel a középiskolás stílusnak, és ebből egy kislány nem azt látja, hogy a vele egykorú, felnőtt nők kinevetik, épp ellenkezőleg: úgy érzi magát, mintha egy igazi celebbel lenne együtt, hiszen a tizenévesek között az idős srác bizonyára tisztesen helytáll. Kapcsolatuk akár állandó témája is lehet az osztálytermi beszélgetéseknek, amivel felhívja magára a figyelmet, különlegesnek érzi magát anélkül is, ha a kapcsolatban egyébként történne bármi érdekes.

A fiú részéről is megvannak az ilyen kapcsolatok előnyei. Eltekintve attól, hogy ezeknek a srácoknak esélyük sincs egy korukbeli nőnél, egy harmincas nő főállásban dolgozik, háztartást vezet, önálló életet él, ami nem kevés felelősséggel, és ezáltal stresszel jár. Ezzel szemben a kislánynak mindezt a szülei biztosítják, a töri tézé meg a röpdolgozatok egy teljesen más világ, mint a sárga csekkek és a munka világa. Egy ilyen kislány kevésbé gondterhelt, felelőtlen, bele lehet vinni szinte bármibe, hálás, és a legtöbb dologra nyitott. A hétköznapok nehézségei a szülei vállát nyomják az övé helyett, ez a felszabadult kisugárzás pedig vonzó lehet az idősebb srácnak. Amíg egy 150-200 ezres fizetéssel nem lehet lenyűgözni egy felnőtt nőt, addig ez egy tinilánynak óriási összeg, különösen, ha a fiú is a szüleivel él, és az egész fizetését el tudják szórakozni a hónap során - gondoljunk csak bele, ha nekünk jutna ennyi szórakozásra! Rendszerint azokat a dolgokat pótolja ez, amiket a szülők nem tudnak megadni. Sokszor a srác még flegmán, komolytalanul is jobban odafigyel a kislányra, mint a saját szülei.A lány figyelemhiánya az egyik alapját adja ezeknek a kapcsolatoknak, hiszen a fiú kora miatt mind mellette, mind a barátnők társaságában kielégítő figyelmet kap.

Ezek ellenére az ilyen kapcsolatok néhány év után általában zátonyra futnak. Egyrészt a lány személyisége sokszor a felismerhetetlenségig megváltozik egyetemista/huszonéves korára, másrészt a velük kikezdő srácok ebbe egyáltalán nem gondolnak bele, és felkészületlenül éri őket a ,,hirtelen" változás. Az évek során felgyülemlenek a szőnyeg alá söpört konfliktusok. Könnyen előfordulhat olyan is, hogy a lány a hirtelen jött sok figyelemtől nyeregbe pattan, és egyszerűen elkezd papucsot csinálni a nála jóval idősebb, de a saját környezetében balek srácból. Ezek a kapcsolatok érzékenyebbek a konfliktusokra, a tinilányok pedig nagyon ritkán kezelik a helyükön a vitás helyzeteket. Sokszor elrugaszkodnak a realitástól, nem a megoldás, hanem az érzelmeik vezérlik őket vita közben. A két kulcsfontosságú pont az igények növekedése és az önállósodás. Egy tinilánynak még fogalma sincs, mit akar igazából, bőven elég, ha a srác ,,bolond", ,,forma", kedves, vicces, és kinéz valahogy, ami azért egy 25-30 éves embernek nem kihívás.

Később viszont már nem elég, hogy a srác bemegy a dohányboltba neki cigiért vagy piáért, beülteti a használt kocsiba és hazaviszi. Megszűnik egy utált, kötött közeg, a középiskola, ahonnan a fiú eddig a kiutat jelentette neki, és életének egy új szakaszába érkezik. Egyre kevésbé érdekes az iskolán kívüli társaság, egyre kiábrándítóbb lehet a rendetlen szoba, meg a fiú szülei, akik állandóan otthon vannak. Egy lány, akinek minden eddigi párkapcsolati és szexuális tapasztalata egy irányból jött, elkezd újdonságra vágyni. A céges/egyetemi közösséggel hirtelen kinyílik a világ, és a fiú már nem az egyetlen, hanem egy a sok közül - ráadásul itt nem letolt nadrágos tizenévesek között kellene helytállni, hanem többségében felnőtt férfiak között. Ez már általában nem megy, így válik az egyetem, vagy az új munkahely az ilyen kapcsolatok legnagyobb vízválasztójává. Ahogy a kutyás Snapchat filtert elhomályosítja az első vizsgaidőszak vagy céges buli, úgy válik igazán élessé, hogy eddig mi tartotta össze ezt a kapcsolatot: a fent leírtak, vagy esetleg egészen más.

Miért lett elegem az első találkozókból?

Az évek során körülbelül negyven-ötven lánnyal találkoztam olyan szándékkal, hogy kapcsolatot akartunk egymástól, legyen az komoly vagy komolytalan. Volt köztük izgulós tinilánytól a harmincas nőig, kapucnis pulcsistól az elegánsig, középiskolástól a leendő óvónéniig mindenféle, és a programok is elég változatosak voltak. Három találkozás fordult komolyra, és mielőtt még a borzalmakat részletezném, lássuk, hogyan indult a három jól alakuló kapcsolat:

• Elmentünk az Árkádba, és fagyiztunk. Leültünk a plázában, beszélgettünk néhány órát, aztán sétáltunk egy kicsit és hazamentünk.
• Elutaztam dél körül egy vidéki városba. Bejártuk a lány kedvenc helyeit, sétálgattunk és beszélgettünk. Addig-addig repült az idő, hogy csak a másnapi első vonattal mentem haza, összesen 15 órát beszélgettünk szinte megállás nélkül.
• A lány külföldről utazott haza Magyarországra nyolc napra, amit együtt töltöttünk. Szerintem ez további részletezést nem igényel.

Nem túl Insta-gyanús, igaz? Semmi golfozás, motorozás, vagy sárkányrepülőzés... ezek a találkozók egészen más miatt voltak különlegesek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindet több hétig tartó online beszélgetés előzte meg, de 15 órás, vagy napokig tartó találkozó nyilván nem úgy fog kialakulni, hogy leszólítok valakit a Westendben.

Szerintem ha a hangsúly átcsúszik arról, hogy kivel vagyunk arra, hogy mit csinálunk, ott veszti értelmét az ismerkedés, és igazán akkor lehet tartalmas és hatékony, ha az, amit éppen csinálunk, teljesen mellékessé válik, legyen az evés, ivás vagy akár egy társasjáték. Persze nem mindenki tehette meg, hogy már rögtön az első alkalommal a személyiségével nyűgözzön le. Volt, aki csak izgult, de volt, akinél azt éreztem, alapvető dolgok hiányoznak belőle nem csak egy leendő kapcsolathoz, de akár ahhoz is, hogy többször találkozzak az illetővel. Összeszedtem néhány dolgot, amikre érdemes figyelni, nehogy egy-két óra alatt garantáltan kiábrándítsd magadból egy életre a másikat.

TELEFON

Azok a legjobb találkozók, ahol semmit nem tudsz meg a másik telefonjáról és az előző partnereiről. Én általában kikapcsolom a telefonomat, ha először találkozom egy lánnyal, és ezt nem várom el, az viszont instant kiábrándulás, amikor beszélek hozzá, és nyomkodja a Messengert. Aki esetleg azt hinné, ez a legalja, annak a kedvéért szeretném díjazni ennek a kategóriának a három győztesét:

3. Ültünk a Duna-parton, éppen valami vidéki, közös sztori került szóba, amikor egyszer csak előkerült egy Sony Xperia, és a galérián belüli kutyás képek. Innen már nem volt megállás, igazából 15-20 percen keresztül vártam, hogy végre véget érjen a galéria, de csak nem akartak elfogyni a variációk egy témára. Még jó, hogy éppen iszogattunk; a végére nem maradt sok az üvegben, viszont legalább mindent megtudtam Bodriról.

2. Ez is egy alkohollal díszített este volt, csak a súlyosabb fajtából. Már éppen menekültem volna haza, amikor még rávett a lány, hogy üljünk le egy kicsit a Király utcában, de akkor még nem tudtam, hogy ez a hónap legrosszabb döntése volt. Kiszabadult az iPhone, és a hölgy elkezdett ordíttatni róla valami felismerhetetlen magyar alter-metál zenét. Itt az volt a gond, hogy igazából fogalmam sem volt, hogy reagáljak-e egyáltalán, vagy álljak fel és hagyjam ott az egészet szó nélkül, úgyhogy a következő néhány perc úgy telt, hogy a lány hörgött énekelt, én pedig ültem lehajtott fejjel a pad másik szélén.

1. A kategória koronázatlan királynője nem bízta a véletlenre: eleve telefonálás közben jött oda, és miután közelebb lépett hozzám, még vagy öt percen keresztül trécselt a barátnőjével, mire sikerült letenniük. Mentségére szólhatna, hogy csak 17 volt, de én meg 16, és mégis el tudtam tenni a telefont; ráadásul ez még a mobilnet-korszak előtt volt. Nem kell Messenger ahhoz, hogy valaki elmenjen a telefonjával találkozni, és odahívjon engem harmadiknak.

A különdíjat azok kapják, akik előre felhívatták magukat egy barátnőjükkel. Ezt nem is szoktam érteni; azt gondolják, hogy a másik nem veszi észre, hogy előre meg lett beszélve? Vagy mi ennek a célja? Ha nem érzi jól magát, akkor meg is mondhatná, felesleges belevonni ebbe mást is. Azt mondanom sem kell, hogy az elsőként említett három találkozón, amiből komoly kapcsolat lett, ilyen nem volt.

SZÓHASZNÁLAT

Itt elsősorban nem a káromkodásra kell gondolni: lehet azt is választékosan tenni. Bár én ritkán szoktam, nem zavar, ha a másik néha elereszt egyet-egyet, de ha kötőszónak használja, az kiábrándító. A legnagyobb gond nem ezzel szokott lenni, belőlem inkább a habi, zorall, csicska, csávó-jellegű szavak használata váltja ki ezt:

A legtöbb találkozó ki nem mondott célja mindkettőnk számára az volt, hogy megcsókoljam a lányt, de így nincs gusztusom? Ha annyira igényesek lettek volna a szóhasználatra, mint a szemöldökükre, egész másképp is alakulhatott volna a nap.

FELKÉSZÜLTSÉG, FIGYELMESSÉG

Sok lánnyal úgy éreztem, mintha ,,csak úgy" eljött volna, sokszor alig-alig emlékeztek arra, amit előtte online beszélgettünk, és semmilyen konkrét kérdéssel vagy témával nem készültek. Ilyenkor szoktak jönni a barátnős, unokatesós, anyukás, kutyás-cicás történetek, amikkel az a gond, hogy gyakorlatilag semmit nem tesznek hozzá ahhoz, hogy az illető személyét megismerjem. Nyilván, ha jól érzem magam a lánnyal, később kíváncsian várom a családját, barátait, háziállatait is, de nem ezektől fogok hanyatt esni az első találkozáskor.

Nem árt egy kis kezdeményezőkészség sem, eleve a helyet és az időpontot többnyire én határoztam meg, és a találkozóra is sokszor én hívtam el a lányt. Beszélgetés közben jól tud esni, ha olyan reakciókat ad, amire bőven lehet reagálni, nem csak ,,visszadobja a labdát". Az érthető beszéd az egyik legfontosabb, többször előfordult, hogy annyiszor kellett visszakérdeznem, hogy kellemetlenül éreztem magamat tőle. Fontos, hogy csak olyan témába kezdj bele, amiről előre tudod, hogy nyíltan, részletesen tudsz beszélni. Elkerülhetetlen, hogy néha belefuss egy-egy olyan történetbe, amit inkább nem szeretnél folytatni, de sokszor egymás után már a bizalmatlanság hatását kelti. Ez vonatkozik a szexre is: ki lehet fejezni sokféleképp magunkat a finomtól az obszcénig, de az ,,izé" vagy a ,,micsoda" felnőttként már nem olyan vicces.

ÖNÁLLÓ GONDOLATOK

Még egy felszínesebbre sikerült találkozón is elkerülhetetlen, hogy szóba kerüljenek közéleti, társadalmi, kulturális témák, és óriási hiányérzetet tud okozni, ha valaki csak helyeselni tud, de ő maga nem gondol semmit. Kifejezetten fel szoktam kapni a fejem, ha valaki ellentmond, vagy netán ellenérvel. Ez nem csak a tájékozottságáról árulkodik, de arról is, hogy hogyan kezeli a konfliktusokat, mennyire asszertív. (Mondom ezt férfiként, de a legtöbb nőnek is kifejezetten szimpatikus, ha egy férfi beszélgetés közben kifejezi az ellenvéleményét, persze kulturált formában.)

ÖNBECSÜLÉS

Amennyire idegesítő, annyira sokatmondó, ha a partnerünk 

• látványosan előadja magát, de úgy, hogy már majdnem megkérdezem, hogy figyelj, te mindig ilyen vagy?
• folyton arról beszél, mennyire profin és kifogástalanul oldott meg egy helyzetet
• különleges helyzetéről beszél, amit a tanáránál/főnökénél vívott ki
• kritizál másokat (különdíjas, ha a körülöttünk lévő embereket!)

Ilyenkor a közelebb hajolás és a csók helyett inkább arra érzek késztetést, hogy fölé hajoljak és egy apai buksisimivel díjazzam, hogy jó kislány volt, de most már elég a játékból. Az ilyeneket borzalmas hallgatni.

AZ EX

Hiába halljuk minden irányból, hogy belül le kell zárni egy kapcsolatot, mielőtt újba kezdünk, erre valamiért nemtől függetlenül képtelenek vagyunk. Kortól és érettségtől eltekintve is bárkivel előfordulhat az, hogy egy hosszú kapcsolatból kilépve hirtelen még egy lámpaoszlopot is vonzóbbnak talál, és elkezd találkozóról találkozóra ugrálni. Ez nem csak olyan problémákhoz vezethet, mint a fentiek, de beszélgetés közben is kínos. Csak úgy szóba hozni az előző partnereket is tiszteletlenség a másikkal szemben, de nevén nevezni és vidáman sztorizgatni már pofátlanság. Bőven volt rájuk példa, nem kell ehhez hét éves kapcsolat: egy értelmesnek tűnő gimis lány például nem tudta hova tenni a két éves kapcsolatát, én viszont tökéletes célpontnak tűntem erre a Vár mellett egy nyári délutánon. Kár érte.

Ezektől függetlenül is előfordulhat, hogy semmi közös nincs benned és a partneredben. Többnyire akkor van ilyen, ha valaki kedvére szólítgat le lányokat, és ránézésre hívja el őket találkozni, de aki azt hiszi, hogy ezt néhány nap Messengerrel ki lehet védeni, az nagyot téved. Akkor sem árt odafigyelni erre, ha hosszú ideje vagyunk egyedül, vagy éppen nemrég szakítottunk, ilyenkor ugyanis könnyebben megyünk bele meggondolatlan találkozókba.

Néhány éve találkoztam egy nálam egy-két évvel idősebb lánnyal, és az első alkalom nem is sikerült rosszul, ezért úgy döntöttem, következő hétvégén áthívom. A Keletitől a HÉV-ig az volt a téma, hogy kiszökött a kutya otthonról, de a nagymamája megtalálta (ez nagyjából 20 perc!), ami nagyon izgalmas, de hozzátenni azon kívül, hogy de jó, hogy meglett, nem sokat tudtam. Hazaértünk, kajáltunk, és az este azzal telt, hogy az Éden Hotelt néztük.

Onnantól kezdve, hogy a lány a csigás kettesen hagyta a tévét, egy kommunikációs zsákutcába kerültem, hiszen

• mégse kérdezhetem meg, hogy figyelj, ez egy hulladék műsor, te komolyan ezt nézed?
• nem hagyhatom ott az ágyban, mégis én hívtam át
• rámozdulni se tudtam, mert nemrég derült ki, hogy nem sokkal előtte lépett ki egy hét(!) éves kapcsolatból, és ő erre nincs kész.

Az ellentmondást ne firtassuk; a lényeg az, hogy Éden Loki előbb fűzte be Éden Barbit, mint én őt, a tanulság pedig, hogy meggondolatlanul ne hívjunk át senkit, különösen, ha másnap nincs semmi dolgunk korán reggel.

Ami a külsőt illeti, jóval kevésbé befolyásolja a találkozót, mint az, hogy hogyan érzem magam, illetve a fenti dolgok, vagy azok hiánya. Elmondható, hogy sokkal több jól sikerült találkozón lennék túl, ha a lányok annyit készülődtek volna belül, mint kívül. A cipőre érdemes odafigyelni, egyrészt, hogy kényelmes legyen, másrészt pedig, hogy tiszta, ezt jóval többen nézik, mint gondolnád. Nem érdemes olyan parfümöt választani, amit aznap használsz először, inkább egy olyat válassz, ami már bevált. A rágódtól igyekezz megszabadulni még azelőtt, hogy meglátnátok egymást, elég kiábrándító a csámcsogás, még akkor is, ha te nem feltétlenül veszed ezt észre.

Bár ezzel a rémálommal még csak újságcikkekben találkoztam, azért a végére még muszáj hozzátennem: ha lány vagy, és enni mentek, még véletlenül se kérj salátát, se diétás-mentes menüt. A legtöbb férfi nagyra értékeli, ha jó étvággyal tudsz enni, ráadásul ha már elsőre sikerül, az arról is árulkodik, hogy nem vagy kényes, hisztis és nem küzdesz látványos önértékelési gondokkal.

Segítség, nincs munka! - 5 mondat munka helyett

Mindannyian ismerhetünk olyan embereket, akik, bár nem járnak iskolába és kisgyerekük sincs, úgy döntöttek, nem dolgoznak. Az érettségin átrugdosott céltalan huszonévestől kezdve az életunt, befásult, elvált negyvenes anyukáig, aki egyensúlyozni próbálja az életét az internetes farmja és a középiskolás gyereke között; bárki meghozhatja ezt a döntést. Mégis van néhány közös bennük, illetve van néhány tényező, ami később is gátolhatja őket a munkaerőpiacon való részvételben.

Ezekkel az emberekkel alapvetően nincs gond: nyugisak, néha találkozunk velük, sopánkodnak egy sort, aztán mi megyünk a dolgunkra. A probléma az érvelésükkel van, hiszen ahogy a Tescós cikkben is írtam, nagy mértékű munkaerőhiánnyal küzd a kereskedelem mellett még sok más szektor is.
Akkor mégis miért nem fogják magukat, és mennek el dolgozni?

1. Van munka, csak nem elég jó! Hát persze! Beszélgetés közben hamar kiderül, hogy igazából operátort, bolti eladót, csomagolót, gépkezelőt, raktárost, takarítót és pizzafutárt is keresnek, de hát az nem jó, és egyébként is, ilyet ki vállal el, ugye? A felelősség másra hárítása tökéletesen működik önvédelmi mechanizmusként, hiszen ezzel nem csak a munkát teszi felelőssé a saját hiányosságai helyett, de még magát is feljebb tünteti fel a ranglétrán.

2. Ma már mindenhova diplomást keresnek. Nyilván, a gyárban és a raktárban is summa cum laude diploma kell.

3. Nincs kedvem. Ritka, hogy egy mozgalmas, tartalmas életet élő, tudatos ember ne találjon kedvére való munkát - ha elkötelezett a sport iránt, akár személyi edzőként, de edzőtermi pultosként vagy biztonsági őrként még mozognia sem kell olyan sokat. Olyannal is kevésszer találkoztam, aki a továbbtanulást komolyan vette, és most ne találna munkát. Egy új munkahely eleinte óriási kitartást és akaraterőt igényelhet, de ha az élet más területére jut belőlük, akkor ez sem lehet kifogás.

4. Minek? Sok ember számára az jelenti a plafont, ha van cigi, van pia a hűtőben és a gyerekek is esznek valamit, innentől kezdve van egy nagy ugrás az igények között, és következik az iPhone és a BMW. Egy szülő, vagy élettárs segítségével ugyanazon az életszínvonalon lehet élni, mintha az ember munkával töltené a napjait, így pedig nem mindenkinek van igénye önálló életre. A kiszolgáltatottság, a tapasztalat hiánya viszont visszaüthet, ha a szülő, vagy az élettárs már nem nyújt biztos hátteret, és önállóan kell megoldani a pénzkeresést.

5. A többiek se dolgoznak, oszt' mégis megvan mindenük. Óriási különbséget jelent, ha egy társaság összes többi tagja előre tud lépni az életben: költözködés, önállósodás, eljegyzés, házasság, családalapítás, esetleg egy új autó, új bútorok, vagy egy utazás, új élmények. Vannak olyanok, akik nem is értik, hogy miért maradtak le, és magukat ostorozzák nyilvánvaló, de annál feleslegesebb kérdésekkel.