Emberek, akiket nem veszünk észre [3/5] - A generalizált szorongás

Ha a depresszió Bud Spencer, akkor a szorongás Terence Hill. Gyakran járnak együtt, utóbbival mégis kevesebbet foglalkozunk, pedig legalább annyira súlyos, és valamivel elterjedtebb zavarról van szó. Bár a pánikbetegség és sok más zavar is a szorongáshoz sorolható, ebben a bejegyzésben főként a generalizált szorongásról olvashattok.

A szorongás egyrészt azért kaphat kevesebb figyelmet más mentális betegségeknél, mert bizonyos mértékben normális: az őskorban a szorongás segített megvédeni az embert a támadásoktól, és gyorsabban reagálni rájuk. Másrészt azért sem figyelünk oda erre, mert figyelemhiányosként nehezebb meglovagolni a szorongást, mint a depressziót: amíg ,,depisnek" lenni azt jelenti, hogy kihasználhatod néhány jólelkű ember segítőkészségét, addig ,,szorisnak" lenni már nem éri meg, mivel senki nem kapja fel a fejét. Emiatt nem is terjedt el annyira a köztudatban a szorongás, és nem kezdtük el olyan dolgokhoz kötni, mint a sarokban kuksolás vagy a sötét idézetek kedvelése Instán vagy Facebookon. Sajnos még bulvár beszédtémaként sem állja meg a helyét: a drog, a tini terhesség vagy az erőszak mellett egy kis szorongás eltörpül, pedig - főleg a szorongó ember számára - ez azért egyáltalán nem vehető félvállról.

Ha érvágáshoz nem is, de néhány dologhoz azért szokták kötni a szorongást. Általában már a szó hallatán, vagy kimondva is egy rázkódó, falfehér, izzadt embert képzelünk el, pedig a generalizált szorongás jelentőségét nem az intenzitása, hanem az állandósága adja. Az ebben szenvedő ember egy 0-24-ig tartó, állandó katasztrófakészültséget él meg minden egyes nap, olyankor is, amikor egyáltalán nem látszódik rajta. A félelem szinte mindig irreális: utólag a szorongó ember is belátja, hogy nem túl sok esély volt rá, hogy rádőljön a panelház, ami mellett sétál; vagy felrobbanjon a mellette lévő autó, viszont akkor, abban a helyzetben ő komoly esélyt láthatott rá. A tünetek nem egy bizonyos dolog hatására jelentkeznek (pl.: pók), ez különbözteti meg a fóbiától, és nem rohamszerűen törnek rá az emberre, hanem változó intenzitással, de állandóan jelen vannak.

Ami az okait illeti, a generalizált szorongással kapcsolatban is csak találgat az orvostudomány, de valamivel biztosabbak a dolgukban, mint a depresszió esetében. A nyugtatófüggőség (Rivotril, Xanax), és az alkoholizmus ugrásszerűen növeli a kialakulás esélyét, a nyugtatók elhagyása függőség esetén pedig látványosan csökkentheti a szorongás tüneteit. Mind súlyos alkoholizmus, mind nyugtatófüggőség vége után évekbe telhet, mire a szorongás szintje normálisra csökken. A dohányzás és a koffein is elősegítheti a szorongást, de közel sem olyan mértékben, mint a nyugtatók vagy az alkohol - viszont a nikotin és a koffein elhagyása is kifejezetten jót tesz szorongás esetén. Örökletes is lehet, szorongó szülők nagyobb eséllyel nevelnek szorongó gyereket, mint azok a társaik, akik nem szenvednek ebben.

A generalizált szorongás fő mozgatórugói nem a képzeletbeli összedőlő panelház vagy a robbanásra kész autó. Ezekhez hasonló gondolatok indíthatják el a lavinát, de ennek a zavarnak a lényege a félelemtől való félelem. Az attól az állapottól való félelem, amit egy panelház elképzelt ránk dőlése okoz, begyűrűzik a hétköznapokba, és tünetek egész során keresztül teszi őket élhetetlenné. A generalizált szorongás - a teljesség igénye nélkül - ezekkel járhat:

• gyomorgörcs
• nyelési, légzési, koncentrációs nehézségek
• ingerlékenység
• mivel az ingerlékenységed miatt megbánthattál másokat, elkezdesz félni a saját ingerlékenységedtől
• gombóc a torkodban, enyhe fojtó érzés
• félelem attól, hogy elveszíted az uralmat saját magad felett, és valami érdekeset teszel, pl.: felborítasz egy megterített asztalt egy étteremben
• megőrüléstől vagy haláltól való félelem (utóbbi inkább pánikbetegségre jellemző)
• extrém gyors anyagcsere, wc-re járkálás 10 percenként
• alvászavar, forgolódás
• enyhe hipochondria: a szúnyogcsípéstől (akár egy "hasznos" weboldal segítségével) 10 perc alatt eljutsz odáig, hogy meg fogsz halni,

és mindezek legalább hat hónapon keresztül.

A generalizált szorongás nemrég vette át a vezető helyet a depressziótól, mint mentális betegség, amivel az emberek a leggyakrabban orvoshoz fordulnak az USA-ban. Évente a népesség 2%-a, élete során pedig a népesség 4-5%-a éli át, és ahogy a depresszió esetében, szerintem itt is alacsony a becslés. Hasonlóság az is, hogy nőknél ugyanúgy kétszer gyakoribb, mint férfiaknál, az viszont lényeges különbség, hogy a generalizált szorongás az okostelefon-korszakban sem egy tipikus fiatal-felnőtt betegség, hanem függetlenebb a kortól. Mivel az okait is jobban ismerjük, a generalizált szorongásban szenvedők arányát további szempontok alapján is lehet szűkíteni: tiniknél 10,8%, depresszióban szenvedőknél 17,2%, alkoholisták körében pedig 30-35%. A tinikhez hasonlóan az idős emberek is fokozottan fogékonyak a szorongásra.

Míg a depresszió esetében elfogadtam azt az állítást, hogy bárkit elérhet, generalizált szorongásnál már jobban helytállónak érzem a körülményekről szóló tanulmányokat, cikkeket. A legtöbb egyetért abban, hogy a

• kevés pénzből élők
• egyedül élők, főként elváltak, özvegyek
• iskolázatlanok
• munkanélküliek

nagyobb veszélyben vannak, a New York Times viszont egy egészen más megközelítésből vizsgálta a szorongást, ami engem is sokkal inkább elgondolkodtatott.

Az amerikai újság szerint az elkényeztetett kisfiúk és kis hercegnők találkozása a valósággal ugrásszerűen megnövelte a generalizált szorongást a megfelelő családi, anyagi háttérrel rendelkező fiatalok körében. Több okkal is alátámasztották, hármat közülük a saját gondolataimmal is kiegészítek:

• Perfekcionizmus: az első tíz évben izgulni az 5-ös miatt 3-as helyett pont annyira éri meg, mint amiatt, hogy rád dől egy panelház. Sokan viszont ezt teszik, még akkor is, ha egyébként semmi gond nem volt a felkészüléssel. Kinek nincs olyan ismerőse, aki állandóan rinyál a dolgozat/felelés miatt, és utána általában 5-öst kap rá? Így jelennek meg az érthetetlen félelmek. Nyelvvizsga előtt is sokan 60% alattinak gondolják a saját, 80-90% körüli vagy feletti teljesítményüket.
• Mindent ellenőrző szülők: nemrég egy cikkben olvastam, hogy az író ismert olyat, akinek huszonéves koráig(!) nem engedték meg, hogy gyufával gyújtsa be a gáztűzhelyet, mert az életveszélyes. Akár meg is lepődhetnék, de sajnos nem tudok: rengetegen nem engedik főzni a lányukat, vagy a fiuk minden lépését ellenőrzik. Ezzel azt érik el, hogy a gyerek - akár huszonéves koráig - egyáltalán nem szembesül kudarcélménnyel, viszont a párkapcsolatok, a munka, vagy akár egy elsózott csirke formájában később biztosan fog, felkészületlenül. Az évtizedes önállótlanságot ilyenkor egy sokkszerű élmény követi, és ezzel a szülők nemhogy megágyaznak a szorongásnak, de mondhatni ágyba viszik neki a reggelit.
• Mobilnet: igen, az elején már utaltam az okostelefon-korszak hatására, ami elég szerteágazó.

A szorongást sokszor az okozza, hogy a Snapchat, az Insta és a Facebook segítségével ma már bárki összehasonlíthatja magát bárkivel. Amíg tíz éve még lehetetlennek tűnt, addig ma már hétköznapi, ha a lányok a saját Insta-sztorijuk után megnyitják Kendall Jennerét, vagy a fiúk Justin Bieberét. Nem csak velük szemben, de akár iskolatársakkal, vagy netcelebekkel szemben is könnyen találhatnak olyan tulajdonságot, amiben kevesebbnek érzik magukat náluk, még akkor is, ha ennek a valóságtartalma egy összedőlő panelházhoz mérhető. Azt hiszem, erre az érzésre használják az egy világ dőlt össze benne kifejezést.

A mobilnet arra is "jó", hogy segít elnyomni a szorongás tüneteit. Ha egy ismeretlen helyre lépsz be, és nem ismersz senkit, introvertáltként könnyen találhatod magad nyakig a telefonodban pár másodpercen belül még akkor is, ha épp semmit nem kell megnézned. A céltalan mobilnetezés segít megfeledkezni arról, hogy kínosan kellene érezned magad, és ezzel elnyomja azt a kudarcélményt, ami egyébként segíthetne megtanulni, hogy hogyan kezeld azt, ha például belépsz egy idegen helyre.

A telefon az irányítás illúzióját is úgy tudja nyújtani, amihez képest egy tévétávirányító sehol nincs. Ha a kezedben van a telefonod, a kezedben van az életed, legalábbis ezt érzed - de ha hirtelen kicsúszik a kezedből az irányítás, és nem egy olyan helyre mész, ami tudod, hogy hol van; tudod, hogy néz ki; tudod, kik lesznek ott; mit kell felvenni, ők mit vesznek fel, akkor fogékonyabb lehetsz a szorongásra, mint akik nap mint nap váratlan helyzetekkel szembesülnek.

A közösségi média is állandó szorongásban tarthat: félhetsz attól, hogy jelentéktelenebb vagy azoknál, akiket többen kedvelnek, félhetsz attól, hogy nem vagy fontos, nem vagy pótolhatatlan, és nem hiányzol senkinek. Sőt, úgy gondolom, a lemerülő telefon, az elfogyó mobilnet, és a kevés like is okozhat szorongást. Nem maifiatalozni szeretnék, de még Steve Jobs is korlátozta a lányainak, hogy mennyit használhatják az egyébként saját maga által feltalált iPadet vagy iPhonet. Ami a 2000-es években nekünk az MSN volt, az ma az Insta, de amíg az MSN lehetőséget nyújtott az interneten kívüli életre (Nincs a gépnél - emlékszünk?) addig az Insta-sztorik és a posztolás lehetősége szinte megköveteli a 0-24 jelenlétet, az is okozhat szorongást ha lemaradsz valamiről. A telefon lett az első és az utolsó gondolatunk egy nap, ezzel kelünk, ezzel fekszünk, és ha éjjel felriadunk, akkor is ez az első; gyakorlatilag egy barátnő vagy egy barát szerepét vette át, ami azért az MSN-ről korántsem volt elmondható, pedig én is függtem tőle gyerekként.

(Kimondottan a szorongáshoz ennyi kapcsolható a mobilnet- és okostelefon jelenségből, viszont aki tud angolul, az elolvashatja a 13 éves Athena történetét, és további jelenségekhez - depresszió, szex, magány, alváshiány - kötheti a jellemzőit. Külön érdekesség, hogy a cikk az USA-ban írodott, és az iPhone ottani megjelenéséhez (2007), illetve az első iPadhez (2010) viszonyítja a változásokat, például, hogy azóta később kezdenek szexelni a tizenévesek, és kevesebbet randiznak. Athena nevét persze megváltoztatták, és nem ő a főszereplő a cikkben, de akkor is érdekes.)

A depresszióhoz hasonlóan a generalizált szorongásnál is általában egyszerre alkalmazzák a terápiás és a gyógyszeres kezelést. A benzodiazepin tartalmú gyógyszereket itt nem ajánlják hosszútávon, mivel egy idő után a szedése (és az elhagyása is) fokozhatja a szorongást, fiatalok esetében pedig növelheti az öngyilkosság kockázatát. Természetesen a generalizált szorongásra is található egy internetes teszt, ezt egyelőre nem töltöttem ki, a nemed és a legnagyobb problémád kiválasztásával tudod elindítani.

CELEBEK ÉS A SZORONGÁS

Hihetetlen, de a visszaemlékezések alapján Abraham Lincoln ebben is szenvedhetett a depresszió mellett, ráadásul Asperger-szindrómával is gyanúsítják. (Akár az is lehetett volna a sorozat címe, hogy Lincoln személyisége, de őt valahogy csak észrevették, hiszen nemhogy amerikai elnök lett belőle, de autómárkát, utcát, teret is elneveztek róla.) 

Gyanítják, hogy Vincent Van Gogh is szorongással küzdhetett, de vita tárgya, hogy vajon nála generalizált szorongásról lehetett-e szó. 

Barbra Streisandnál egy 1967-es koncert után kezdtek el szorongásra gyanakodni, amikor 135 ezer ember előtt a New York-i Central Parkban felállított színpadon egyszerűen elfelejtette a dalszöveget. Tekintve, hogy 27 éven keresztül nem is koncertezett utána, eléggé megviselhette az eset, viszont ez nem akadályozta meg abban, hogy ezalatt lefeküdjön a kanadai miniszterelnökkel, Pierre Trudeau-val, később pedig Liam Neesonnal, vagy a nála 28 évvel fiatalabb teniszsztárral, André Agassival.

Puzsér Róbert szintén szorongással küzd, nála is hónapokig fennálltak a tünetek nem sokkal azelőtt, illetve abban az időszakban, mikor zsűritag volt a Csillag Születikben. Érdekes dolgokat mond róla, érdemes megkeresni.

Ellie Goulding is szorongás-szerű tünetekről számolt be, viszont nála ez rendszertelen, és inkább pánikbetegséghez hasonlítható.

Én más vagyok, mint a többi!

Én más vagyok, mint a többi!

Persze, hogy más vagy, mindenki más. Sőt, mindenki máshogyan más. De valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az emberek egy része elkezdte 

másabbnak gondolni magát másoknál.

Ezzel, hogy tömegcikket, divatot gyártottak a másságból, az értéke is csökkent - ma már senkit nem érdekel, ha te más vagy. A figyelemhiányos emberek elkezdték egyre inkább leerőltetni a tömeg torkán a magukra erőszakolt másságukat, vagy ha úgy tetszik, az emberek arcába dobni, akár egy tortát. Egyre másabbnak kell lenni ahhoz, hogy felfigyeljenek rád, és bizony, a kétségbeesés és a figyelemhiány sokszor teret enged a határtalan kreativitásnak. A közösségi médiának, a Snapchatnek vagy az Instagramnak viszont ezt a kreativitást is sikerült kiárusítania: ezeknek köszönhetően ma már úgy tudsz más lenni, ahogy a legnépszerűbb mások.

Így veszett el a másság az erőlködésben, és így vált biztossá, hogy ha az ,,én nem olyan lány/fiú vagyok, mint a többi" mondatot hallod, akkor nyugodtan hátradőlhetsz azzal kapcsolatban, hogy a lehető legnagyobb mainstream basic bitch a beszélgetőpartnered, akivel valaha beszéltél.

A lehető legnagyobb basic bitch, nemtől függetlenül. Aki csak egy egyszerű ruhát akart, és véletlen pont ugyanaz tetszett neki, mint ami a legtöbb emberen van. Neki télen is melege lesz a bokájának, nem számít ha hóban kell közben taposni, fel kell tűrni a nadrágot. Sőt, igazából neki tetszett meg először a szakadt nadrág, a többiek csak követték őt a padtársától kezdve egészen Lewis Hamiltonig. Az egész úgy kezdődött, hogy az ő nadrágja kiszakadt, aztán a boltok is elkezdték árulni, aztán már az összes emberen az van, úgyhogy akkor neki már egyszerű nadrágot kell hordania, hogy más legyen. 

Egyszerű nadrág alatt általában pont azt a szürke melegítőt vagy fekete leggingset kell érteni, amiből csak egy-egy van az országban, senki nem látott még ilyet az utóbbi öt-tíz évben. Ráadásul ez a frizura! Fiúk között is mindenki más, vannak a kontyosok, a pompadúrok, meg az oldalra fésültek - már ha épp látszik az egyedi sapka alatt. Az OBEY sapka már tökre 2010-es évek eleje, hagyjuk már! A BP-s az meg tiszta 2010-es évek közepe, a New Yorkos tiszta tavalyi, tömeg, csak az hordja ezeket akinek nincs stílusa.

Aki egyedi, az télen is Los Angeleses sapkát hord. Visszatért a West Coast, de persze nem a divatba, csak hozzád! A többiek még leragadtak az East Coastnál, nézd ezt a sok New York sapkás gyökeret! Az iPhone-jukat is olyan hülyén tartják, és különben is, nekik a szüleik még az 5-öst vették, te meg szülinapodra kaptad a 6-ost. Az más. Az ujjlenyomatod is más, ő nem tudja feloldani a te iPhone-odat - igaz, te sem tudod az övét.

Nem az a szomorú, hogy ennyi ember követi a divatot. Korábban is volt tini divat, később is lesz, és ellenvetésem sincs azzal szemben, ha valaki így néz ki. A probléma azzal van, hogy

• ez nem csak a tinikről szól, sok huszonéves is így néz ki, és az irányítható, gondolatok nélküli prolik közül az idősebbek is elkezdték átvenni
• beleélik magukat abba a tudatba, hogy ez a valódi önmaguk, ezzel nyitják meg és fejezik ki az énjüket mások felé
• értékkel ruháznak fel értéktelen tárgyakat, ruhadarabokat, okoseszközöket, és ezt a torzított értékrendet adják át azoknak a fiatalabbaknak, akik velük akarnak azonosulni
• kitermelnek egy antidivatot, akik szintén másnak hiszik magukat, mert mások mint a magukat másnak képzelők.

Az, hogy valaki egy számottevő személyiségfejlődés mellett vagy helyett eljutott az OBEY sapkától a piros magasszárú, tépőzáras cipőig az utóbbi öt évben, egyedül annak köszönhető, hogy mindvégig tartozni akar egy közösséghez, egy társasághoz, akik szintén ugyanazt a sapkát, cipőt, kabátot hordva ugyanazon a telefonon beszélik meg ugyanazzal a fodrásszal ugyanazt a frizurát szombat délutánra. Ez a valahova tartozás egy biztonságérzetet nyújt azzal kapcsolatban, hogy amit mondasz, teszel, érzel, az elfogadott, azzal nem fognak szembemenni az emberek, hiszen ahhoz az árral kellene szembemenniük, ami meg katapult módjára repítené ki őket a komfortzónájukból, és ezt azért nem sokan vállalják be. 

Ahelyett, hogy ténylegesen elfogadnák az igazi, számukra furcsának tűnő személyiségüket, felveszik ezt a mindenki által könnyen fogyasztható, jellegtelen, elfogadott, kényelmes ál-személyiséget, amihez önálló gondolatokra sincs szükség. Ezt eladják egyediként, különlegesként, és ugyanezzel a lendülettel eltorzítják, elnyomják a saját érzéseiket, vágyaikat, stílusukat. Nem biztos, hogy aki így néz ki, annak egyáltalán nincs saját stílusa, de valamiért mégis megérte neki egy basic kishercegnőt csinálni önmagából a szülei fizetéséből, mint a saját, akár értékesebb gondolatait közvetíteni a megjelenésén keresztül másoknak. Ő úgy gondolta, hogy azok nem olyan értékesek, mint másoké, tehát másokét jobban megéri magára ölteni. Azzal, hogy önmaguk kifejezéseként adják el ezt az egészet, miközben bezárják önmagukat, rengeteg - általában hasonlóan egyedi - embert megtévesztenek, beleértve sokszor saját magukat is.

Annak ellenére, hogy én is a tömeg kifejezést használom erre, fontos, hogy nem a legtöbb ember ilyen - a legtöbb, önálló gondolatok nélküli ember ilyen. Amennyire észrevétlen, annyira nagy a különbség a kettő között. A legtöbb ember nem picsáskodik, nem pózol, nem fordul el szándékosan miközben megkéri, hogy fényképezzék, nem csücsörít, és még véletlenül sem hord napszemüveget borús időben. Viszont ők azok, akik nem kapnak elég figyelmet, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tiédet megkapják. A megjelenésükből elvont kreativitást az önreklámozásba fektetik, így fordulhat elő, hogy ezeket az embereket kedveli több száz másik, és ezért érheti meg egy amúgy értékes, de torz értékítélettel rendelkező fiatal lánynak hétköznapi kishercegnőt gyártania magából kibontakozás helyett. A legtöbb ember nem dönti el 45 fokkal a fejét fényképezés közben, nem rak rá kutyafejet, nem borít rá egy vödör jeges vizet és nem iszik citromlevet egy videóban, aki viszont igen, azt elkezdik kedvelni, mert más. Annyiban más, hogy ő képes a legjobban eladni már előre legyártott személyiséget, sőt, érzelmeket különlegesként, de más. Más, mint a többi.

Persze Dósa Fanny meg a citromlé challenge is már tökre 2013, és lassan '18 van, szóval ideje lenne valami kortárs témát is felvetnem a nosztalgiázás mellé. A Snapchat és az Instagram árnyékában szépen lassan elkezdett kibontakozni Dósa Fanny és a magamutogatás antidivatja, a meg nem értett weirdo-ság. A magamutogatás ellen eltakart fél arccal, az Adidas Superstar ellen Vans Oldschoollal, a magassarkú ellen tornacipővel, a több réteg smink ellen túlméretezett szemüveggel, a vasalt haj ellen színes hajjal, a falatnyi csőtopok ellen meg kockás inggel és Nirvana-pólóval, orrkarikával, és szorítós nyakörvvel kezdett el egy tökéletes ellenforradalmat az egyediség. 

A Tumblr és a Pinterest elterjedésével aztán néhány éve egyszerű hirtelenséggel berobbant a köztudatba ez a fajta megjelenés, és hamarabb vált világméretűvé a sok ál-Dósa Fanny által magukat elnyomva érzett lányok körében, mint korábban bármi. Ami az Instagram lett a melleknek és a seggeknek, azzá vált a Tumblr a személyiségeknek. Az orrkarika-forradalom méginkább egyedinek, másnak tartja magát, de itt már a másság nem csak eszköz, hanem egy külön életforma, és mivel őket már kevesebb ember tömegezi le, sokkal inkább magukénak érzik ezt az ál-különleges felvett személyiséget, mint a sok Dósa Fanny Dósa Fannyét. Másság lett bulizás helyett könyvet olvasni, másság lett szexuális kisebbségekkel barátkozni, másság lett koreaiakért rajongani, másság lett dank memeket kedvelni. Igaz, hogy szinte az összes valamire való magyar K-Pop csoportnak, és külön-külön a bandák csoportjának is több ezer tagja van (és nem egy-két magyar csoport van), igaz, hogy a többi európai országban milliók rajonganak érte, de hát te más vagy, sőt, igazából még náluk is másabb. Igaz, hogy a Molynak 183 ezer tagja van, de senki az égvilágon nem olvas olyan weird, kawaii, és beteg dolgokat, mint te. Te nem csücsörítesz, csak idiótán tartod a kezed az összes fényképen, és ez sokkal jobb, mert más, ugye? Különben is, bajuszt csinálni a hajadból is tökre 2010, melyik stílustalan az, aki még így fényképezkedik?

               

(Forrás: Pinterest)

Az orrkarika-forradalom ugyanúgy a beilleszkedési problémákból, a meg-nem-értettségtől való félelemből nőtte ki magát, mint a Dósa Fannys magamutogatás. Mindkettő hajtóereje a szégyen és a büszkeség. Azért nem lesz ezeknek soha vége, és azért fogja az orrkarika-korszakot is felváltani valami egészen más egyedinek beállított tömegtermék, mert ez a két érzés egy tőről fakad. Mindkettőt az egó tartja életben, ez egy mérleg két nyelve, és amíg ontod magadból az egyiket, eluralja a személyiségedet a másik. Amíg a szégyent ál-büszkeséggel, a büszkeséget pedig olyan dolgokkal próbáljátok palástolni, ami régebben meg-nem értett volt, nem elég, hogy mások elfogadása is csak eddig az ál-személyiségig fog eljutni, de saját magatokat sem fogjátok tudni elfogadni. Amíg a Dósa Fannyság elleni lázadás a színes haj és a rácsos nyakörv, addig ugyanúgy nem lesz elfogadott, szeretett, megbecsült az, amilyenek vagytok, amit gondoltok, viszont cserébe kaptok arra ti is 50-100 kedvelést, amilyennek tűntök.

Divat persze mindig is volt, de ezek a tömegtermékek már nem a divatról szólnak, nem iskolás emósok, pávák, akik aztán eldobják a kockás övet vagy a rózsaszín trikót, és felnőnek, munkába állnak, alkotnak valamit, és egy asztaltársaságnál később képesek akár saját poénokkal, szófordulatokkal, gondolatokkal feldobni az estét.

Ez már a személyiségedről, az érzelmeidről, a vágyaidról szól. És ami a személyiséget illeti, ez a kikényszereített másság egy tömegpuszító fegyverré vált. Itt már nem az a lényeg, hogy zöld kabátban vagy rácsos nyakörvvel lőj egy szelfit. Az a lényeg, hogy magadra erőltetett mosollyal, magadra erőltetett érzelemmentes arccal, magadra erőltetett tágra nyílt tekintettel készíts egy szelfit akkor is, ha amúgy az a tekintet egész nap érdektelen és üres - vagy épp üres tekintettel, ha egész nap lelkesen vársz valamit. A másság természetes dolgok szükségtelen tagadásává vált: tetovált, piercinges, színes hajú emberek ordítják, hogy nem számít a külső, szobájukban rosszalkodó fiatal lányok határolódnak el a szextől, és tömegemberek oltogatnak tömegembereket, hogy ezzel adjanak hangsúlyt a másságuknak. Elhiszik, hogy amikor direkt elfordulnak fotózás közben, vagy leszedik a fél arcukat a képről, az bármivel is jobb, mint belecsücsöríteni a kamerába közvetlen közelről. 

Másnak lenni ma fiúknál egyet jelent azzal, hogy benned kevesebb érzés van, mint másokban, lányoknál pedig azzal, hogy benned több érzés van, mint másokban. Ha nem, akkor csinálj úgy! Vágj pókerarcot felvont szemöldökkel vidám srácként, vagy vigyorogj a kamerába depressziós lányként. Más akkor tudsz lenni, ha semmibe veszed a többiek problémáit, és a sajátaiddal hergeled magad addig, amíg elhiszed, hogy mélyebbek, mint másoké. Más vagy, mert neked egyedül kell bedobnod a ruháidat a mosógépbe, mert egyedül kell megfőznöd valamit, és attól is más vagy, mert pont nem érdekel, hogy mások is minden nap ugyanezt csinálják.

Az, hogy más vagy, magában foglalja azt, hogy csak téged bántottak, csúfoltak, senki mást az osztályban, sőt, az egész világon egyedül te kerültél ilyen helyzetbe! Más vagy, mert érettebb vagy a korodnál, intelligensebb vagy, más vagy, mert idolokért rajongasz videókon és képeken keresztül és nem nyugati fiúbandákért teljesen ugyanígy, videókon és képeken keresztül. Más vagy, mert elnyomod a vágyaid, és erkölcsi piedesztálra emeled magad azzal, hogy szűz vagy.

Ha valóban más szeretnél lenni, akarj ellenállni egy olyan társadalomnak, ami folyamatosan azt hazudja, hogy legyél önmagad, miközben a könnyen irányítható, gondolatok nélküli, bizonytalan, magát elnyomottnak érző, de annál figyeleméhesebb emberek ruhatárának, megjelenésének, és most már személyiségének, érzéseinek alakításával akar mindenkit egyformává tenni. Tűnj ki, legyél elégedett azzal a testtel, amit a tükörben látsz Retrica és Instagram nélkül, azzal az arccal, amit nem kell elfordítanod, azokkal a gondolatokkal, amiket nem kell magadban tartanod, azzal a személyiséggel, amit nem kell a telefonodba mélyedve elzárnod mások elől. Amivel elégedett vagy, az sem megerősítésre, magamutogatásra, sem pedig alakításra, palástolásra nem szorul, így kerülheted meg a Dósa Fannykat, és így hagyhatod magad mögött az orrkarika-forradalmat minden kényszeredett kéztartás és arc-takargatással együtt. Persze, úszhatsz az árral is - de ebbe a folyóba már nem csak a ruháid, a frizurád és a telefonod lesznek bedobálva, hanem a szíved és a gondolataid is. És mire észbe kapsz, lehet, hogy felnőttként már nem kell megjátszanod azt, hogy nem találod a helyed, hanem a hirtelen jött felismerés hatására úgy fogsz sírni, mint a fenti képen látható bömbölő baba. És az már nem a szelfi kedvéért jönne, hanem belülről.

Érettebb vagyok a koromnál!

Nincs annál biztosabb jele, hogy az általad valaha ismert leggyerekesebb, legfejletlenebb személyiségű, legéretlenebb emberrel fogsz beszélgetni az elkövetkező pár percben, mint ha meghallod a következő mondatot: 

érettebb vagyok a koromnál!

(Kép: Shutterstock)

Hát persze! Mint ahogy szinte minden tizenéves. Pontosabban mindenki, aki nem menő. Mindenki, aki nem követi a divatot, a tömeget. 

Nem is 16 vagyok, hanem 16 és fél. Sőt, mindjárt 17, szóval mindenkinek 17-et mondok. A többit úgyis csak az tudja, aki ismer.

Mint ahogy azt is csak az tudja, aki ismer, hogy min mentem keresztül. Hiszen annyi mindenen! Amíg nem tudod, min mentem keresztül, ne ítélkezz!

Hogyne tudnám? Már a 2000-es években olyan iskolába jártam, ahol több gyereknek váltak el a szülei, mint akinek együtt voltak; és akik együtt maradtak, náluk is ritka volt a harmonikus, boldog házasság. 20-30 gyerekből néhány rendelkezett boldog, családi háttérrel, és te komolyan azért tartod érettebbnek magad a korodnál, mert a szüleid elváltak? Azért, mert a válás nem ment simán, veszekedtek, elhanyagoltak, összeesett mentálisan a szülő, akivel maradtál, és neked kellett tartanod a vállad és segítened őt?

A szülők, a mostani negyvenesek a '90-es években voltak fiatalok. Teljesen más értékrend szerint nőttek fel, mint az előző rendszerben felnövők, viszont legalább ennyiben különbözik az akkori fiatalság a mostanitól.

Ma a tizenévesek többsége csonka családban, egy szülővel nő fel, és az megy ritkaságszámba, ha a szülők évtizedekig kitartanak egymás mellett. 

Többségében az utóbbiak gyerekei sajátítanak el olyan konfliktuskezelési, kapcsolati mintákat, amik érettebbé tehetik őket a koruknál, de ez sem törvényszerű. Az viszont nem több üres durcázásnál, hogy azért lennél érettebb, mert problémák voltak a családban.


De még mindig fogalmad sincs, min mentem keresztül. Itt nem csak arról van szó, hogy elváltak. Rendszeresen bántottak, sőt, voltak más problémák is, ráadásul nem volt pénzünk olyan dolgokra, amikre a többieknek igen!

Magyarország az egymillió alkoholista országa, és ami a gyermekszegénységet illeti, szintén előkelő helyen vagyunk Európában. 

Zacher Gábor két évvel ezelőtti nyolcszázezres becslése egy nagyon óvatos becslés, mint ahogy az egymillió is inkább a mérföldkő jellege miatt kapott ekkora visszhangot, mint a valóságtartalma miatt. Bár valóban milliós tételről van szó, a valós szám ennél jóval több lehet. Rengeteg szülő iszik a társára, gyerekére, munkájára, környezetére való tekintet nélkül. Egy jobb osztályba egy-kettő, egy átlagos, vagy rosszabb osztályba akár három-négy olyan gyerek is járhat, akinél valamelyik szülő rendszeresen iszik. Ez kizárólag a szülőt minősíti, és nem téged - magyarul hiába van rossz hatással a te életedre is, nem tesz téged különlegessé, éretté, felnőtté, mindamellett, hogy egy szomorú dolog, és bizonyára hamarabb kényszerülsz később önálló lenni, mint a társaid.

Minden hatodik gyerek olyan családban nő fel, ahol egyetlen felnőttnek sincs munkája. Ez egy átlagszám: Budapesten vagy az osztrák határ mentén (Szombathely, Sopron) nyilván alig találkozhatunk ilyennel, Északkelet-Magyarországon viszont elég gyakori, hogy tisztázatlan jövedelemmel vállalnak gyermeket fiatal párok.

Tudom, hogy nem lesz jobb a helyzeted attól, hogy másnak rosszabb, de erre alapozni a koraérettséged arra utal, hogy nem tudsz ezekről a dolgokról, vagy ha igen, akkor teljesen figyelmen kívül hagyod.

Nagyon-nagyon sok gyerek nő fel rossz körülmények között, és kényszerül idejekorán felnőni, 

és még ha te csak a korosztályod sapkás-iPhone-os, Pull&Bear pulcsis tagjait is veszed észre gyakrabban, attól még ők vannak kevesebben. Ami a családon belüli erőszakot illeti, borzalmasan magas a látencia, a bántalmazó párkapcsolatokról (akár szülőkéről) pedig egy előadáson nemrég azt hallottam egy jogásztól, hogy nagyjából minden 415 bántalmazásra juthat egy darab feljelentés. Fogalmad sincs, hogy a maradék 414 min mehet keresztül, mint ahogy azt az egyet-egyet is csak nagy ritkán látod a híradóban. Nekem sincs fogalmam arról, hogy ez nálad miben nyilvánult meg - de érettebbé a korodnál semmiképp nem tesz, hiszen sajnos rengetegen átélik.

Pedig érettebb vagyok a koromnál! Másképp gondolkodok, mint a tizenévesek. Felelősségteljes vagyok, 4-es, 5-ös tanuló vagyok, oké? Nézd meg a többieket! Semmi jövőképük, szarnak a tanulásba és mehetnek a híd alá! Nekem vannak céljaim és teszek is értük! Van nyelvvizsgám, és nemsokára érettségim is lesz!

Megnyugtatlak, pont ugyanúgy gondolkodsz, mint a legtöbb tizenéves. Pont ugyanúgy nyelvvizsgázol, mint a többiek, és pont ugyanúgy meg fogod szerezni az érettségit, mint a többiek. Szinte mindegyik fiatal gondol a jövőjére, elgondolkodtatják a világ történései, az ember személyisége, a saját változásuk az évek során, a média hatása a hétköznapjaikra vagy egyszerűen a történelem. Felelősségteljesen gondolkodsz? Ne viccelj, és ez miben merül ki? Hogy tíz év múlva családot szeretnél? Többen szeretnének, mint akik nem. Hogy nem küldesz pucér képeket a fiúknak? Szinte senki sem küld - mégis mindenki arról az egy-kettőről beszél, aki küld.

Az, hogy emiatt érettebbnek tartod magad a korodnál, egyedül azt sugallja, hogy annyira szeretnéd, hogy beszéljenek rólad a saját erényeid miatt, mint azokról a lányokról, akik pucér képet küldenek a fiúknak. Pont annyi figyelmet szeretnél, mint amennyit ők kapnak. És amíg az így kapott figyelem ennyire előkelő helyen szerepel a fontossági sorrendedben, addig hiába mondod azt, hogy te nem küldesz, önmagában ez nem fog téged érettebbé tenni a korosztályodnál még akkor sem, ha ezt soha nem mondod ki, mint amit én itt leírtam, és valóban nem küldözgetsz pucér képeket a srácoknak.

Amúgy meg, 4-es, 5-ös tanuló vagy? Komolyan?

Ami a jövődet illeti, az egyetlen dolog, ami számít, az az érettségi (és részben számíthatnak a 11-12. osztályos év végi jegyeid). A pontrendszer minden mást figyelmen kívül vagy. A pontrendszer nem úgy működik, hogy pluszpontot ad arra, aki 10-ben nem a játszótéren bandázott, nem ivott, hanem otthon áttanulta az egész éjszakáit a témazárókra. A pontrendszert csak ez a két dolog érdekli, de úgy van kialakítva, hogy egy jól sikerült érettségivel a dupla pontoknak köszönhetően a 11-12. év végi jegyeid is a többihez hasonlóan feledésbe merülhetnek, és akár kizárólag az érettségi számíthat.

Kár úgy tenni, mintha a felvételi pontrendszerben lenne egy alkoholszonda, egy vérvétel, egy nikotinteszt meg egy kérdőív, hogy ki hány nővel vagy férfival feküdt le a gimiben és járt-e bulizni. Ilyen nincs, mint ahogy a magatartás vagy a szorgalom jegyeid is a múltba vesznek, ahogy felveszed a szép ruhád, vagy az öltönyöd és elballagsz. A pontrendszert nem érdekli, hogy te érettebbnek tartod magad a korodnál, és - sajnos vagy sem - annak, aki előrébb szeretne jutni, annak egyetlenegy feladata van: minél több pontot kell gyűjtenie.

Ami a mi korábbi osztályunkat illeti, a kilencediktől tizenkettedikig négyes-ötös tanulókról jellemzően elmondható, hogy alacsony pontszámot értek el a felvételin. Míg az évközi jegyeik rendre négyes-ötösek voltak, és az év végiek sem sokkal rosszabbak, addig az érettségi általában gyengén sikerült nekik. Később azt is megfigyeltem, hogy a négyes-ötös tanulók sorra buktak ki azokról az egyetemekről, ahová harmadik-negyedik helyen, vagy fizetős képzésre felvették őket. Néhány üdítő kivételt tudnék említeni közülük, aki hozzám hasonlóan elvégezte az egyetemet és dolgozik, de sajnos nem ez a jellemző.

(Más osztályokban is megfigyelhető, hogy akik sehova nem jártak a négy év alatt, hanem otthon tanultak, az érettségin elhasaltak, vagy köszönő viszonyban sem volt az addigi teljesítményükkel. Nem törvényszerű, de gyakran előfordul, én sok ilyennel találkoztam már.)


Jó, jó, de hát én nem vagyok tipikus mai lány! Nekem nem számít a külső, oké? És különben is, nem úgy öltözködök, nem ugyanazokat a ruhákat hordom, mint ezek a felszínes picsák! Érettebb vagyok náluk, nem sminkelek, és soha nem akartam idősebbnek kinézni a koromnál! Soha!

Soha? Biztos ez? Egyszer sem? Pedig ezzel nincs gond, minden fiatal felfelé tud igazán azonosulni.

Ettől függetlenül egy tipikus mai lány vagy, már önmagában azért, mert ezt állítod magadról, hogy nem vagy tipikus. Nem úgy öltözködsz, nem hordasz haspólót, Air Maxet, Superstart, és ezért érettebb vagy a korodnál? De várj! Az előbb még azt mondtad, hogy nem számít a külső. Most akkor számít? Persze, hogy számít, mindenkinek számít, még akkor is, ha valaki az ellenkezőjével akar érettebbnek tűnni a koránál. Mindenki külső alapján ítél először, felnőtt is, gyerek is, és ezzel nincs is gond - a külső egy kifejezése annak, amik vagyunk, és amilyenek vagyunk. Hidd el, a legtöbb embernek ezen túl is van igénye megismerni a másikat, az ember természeténél fogva kíváncsi, egyáltalán nem vagy különleges, érettebb, felnőttebb a többieknél attól, mert te előrébb helyezed a belső tulajdonságokat.

Ezek a fránya éretlen, "felszínes" picsák persze nem ilyen jók, mint te. Csak a külsőre mennek! Igaz, hogy te is ezért kedveled Ian Somerhaldert, Shawn Mendest vagy Biebert, esetleg az 1D-s srácokat, de hát az nem számít. Nem számít, mert te érettebb vagy a korodnál. Érzed az ellentmondást? Azokat a "felszínes" lányokat lehet, hogy pont nem érdekli Bieber vagy a One Direction - nekik a suliból tetszik valaki, vagy épp a suli mellől, vagy a boltból, vagy a ház elől. Ők nem tudnak csak így képről meg videóról rajongani, mégis valamiért ők a "felszínesek", és nem te. Legalábbis szerinted. Felszínesség ide vagy oda, sem ez, sem a sminkelés (hiánya), sem az nem fog érettebbé tenni a korodnál, ha többnek nézel ki, vagy épp többnek akarsz kinézni.


De hát a lányok hamarabb érnek, mint a fiúk. Nézd meg, én nem foglalkozom a pasizással, ezek meg itt mind dugni akarnak, mi másért? Mert éretlenebbek! A lányok meg állandóan pasiznak, minden nap másba szerelmesek. Én persze nem vagyok olyan könnyen kapható, mint azok! Ha lesz is kapcsolatom, az komoly kapcsolat lesz!

Az a helyzet, hogy te nemhogy nem vagy könnyen kapható, te sehogy nem vagy kapható, és ég és föld a két helyzet. 

Azok a lányok, akik az érettségüket a szexhez való hozzáállásukkal bizonygatják, általában egyetlen dolgot tesznek: teljesen elzárkóznak minden szexualitástól, káros, bűnös dolognak gondolják, és egyúttal jól le is néznek mindenkit, aki idejekorán szexuális életet kezd élni. Ennek, amit mondasz és teszel, semmi köze a felelős gondolkodáshoz. Azért nincs köze, mert igazából szexualitás nélkül nincs is miért felelősnek lenni, tárgyát veszti a felelősség. Nem gondolkodhatok felelősen egy olyan dologról, amit nem csinálok.

A lányok szexuálisan, testileg valóban korábban érnek, mint a fiúk. Hamarabb kezdenek el kialakulni a nemi jellegek: elkezdenek nőni a mellek, és - bár ez elég változó, de - általában hamarabb kezd el nekik megjönni, mint ahogy a fiúk megfelelő testrészei megérnek arra, hogy használják. Ennek sincs semmi köze a szellemi érettséghez, az érzelmi érettséghez meg főleg nem! Semmilyen tanulmány, szakirodalom, kutatás nem bizonyítja, hogy a szellemi, érzelmi érettség időpontját nemekhez lehetne kötni általánosan. Az pedig, hogy a tizenéves fiúk éjjel-nappal dugni akarnak, egy teljesen természetes dolog, sőt, vagy fejben, vagy fizikailag óriási baj van akkor, ha nem.

Az, hogy te nem vagy naponta másba szerelmes, egyetlen dolognak köszönhető: hogy nem naponta jelennek meg újabb és újabb tinisztárok, hanem jóval ritkábban. Nem rajtad múlik, nem a te érettséged az oka, hanem az alanyok hiánya. Amikor először kezdesz el érdeklődni a másik nem iránt, naponta másba szerelmesnek lenni egy természetes dolog, akkor van probléma, ha ez évekkel később, felnőttként is így marad. Ez egy lépcsőfok, amin tovább kell lépni. De az, hogy te már az elején ennek a szakasznak az átugrásával akarsz felnőttnek tűnni, nem csak önhazugság, de később, ha kapcsolatod lesz, akár rosszabbul is járhatsz. Ez az érzelmeidnek egy kezdeti szakasza, egy egészséges fejlődés része. Ha kihagyod, akkor eltérsz a normálistól, de érettebb semmi esetre sem leszel a korodnál.

Az egészséges fejlődés szintén szerves részei az első tapasztalatok. Azzal, hogy nem pasizol, magadnak teszel rosszat, hiszen később a párkapcsolataid kezelését, a nézeteltéréseket, a konfliktuskezelést, a kapcsolatba fektetett energiát illetően fogalmad sem lesz, hogy hogyan kell. Ebből nincs témazáró, erre nem kapsz jegyet, de ahhoz, hogy később egy kiegyensúlyozott, harmonikus, szeretetteljes kapcsolatod legyen, elengedhetetlen az, hogy a korai kapcsolatok által fejlődj.

El kell követni bizonyos hibákat, tönkre kell akaratlanul tenni, vagy hagyni kell tönkremenni párkapcsolatokat ahhoz, hogy jól tudjuk, hogyan lehet mindezt elkerülni. 

Az, hogy tele van a város huszonéves nőkkel, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell kezelni egy párkapcsolatot, nagyban köszönhető annak, hogy tiniként érettebbnek tartják a koránál azt, aki nem pasizik.

A másik végletet is ismerjük, amikor valaki azzal kérkedik, hogy elvesztette a szüzességét, hány fiúval/lánnyal feküdt le, vagy hogy őt eljegyezték, tizenévesen, és különben is ne szóljak bele, az a kapcsolat örökké fog tartani. Olyan is van, aki azért tartja magát érettebbnek a koránál, mert őt szeretik az idősebb fiúk, vagy tíz évvel idősebb a barátja. Utóbbi esetben pont fordított a helyzet: a korosztálya érettebb nála. Te ne legyél ilyen!


Dehogy leszek ilyen! Hogy lennék már ilyen? Én nem piálok, nem cigizek, és nem is járok bulizni! 

Tudom, tudom, és emiatt érettebb vagy a korodnál. Sőt, gondolom intelligensebbnek is gondolod magad ezek miatt! Erkölcsösebbnek, rendesebbnek, ugyanaz a helyzet, mint a jegyeidnél, nem igaz?

És pont ugyanannyira alaptalan. A tizenéves kor arról szól, hogy minél több dolgot tapasztalj meg, és a saját értékrended, érettséged szerint dönts arról, hogy hova teszed a megtapasztalt dolgokat, mit szeretnél velük kezdeni később, felnőttként. Természetes, ha valaki elkezd kíváncsi lenni az alkohol hatására, vagy arra, hogy milyen érzés cigizni, és kipróbálja, a probléma a cigi esetében akkor van, ha függőség alakul ki, és az alkohol esetében is ott kezdődik, ha valaki nem tudja tartani a mértéket. Az alkohollal kapcsolatban helytálló az, hogy

érettség = mértékletesség

és itt is igaz az, hogy nem tudsz felelősségteljesen gondolkodni olyan dologról, amit nem csinálsz. Ha nem iszol, természetesen az is egy helyes döntés, de nem nevezhető felelősségteljesnek, és semmiképp sem leszel tőle érettebb a korodnál.

Ami a bulizást illeti, az is egy természetes igény, hogy az iskola vagy a munka mellett, ahogy önállósodik az ember, igénye kezd kialakulni némi szórakozásra is. Annak, hogy ezt milyen formában teszi, hogy fest, rajzol, olvas, ír, vagy éppen bulizni jár a barátnőkkel, semmi köze a koraérettséghez, személyiségtípus, beállítottság kérdése. Az otthonülést szembeállítani a bulizással érettség szerint egyáltalán nem vall érettségre.

Vajon melyik a felelősségteljesebb, érettebb dolog? Bulizni járni család, gyerekek mellett, vagy bulizni járni tizenévesen? Persze, az első is megoldható - de azért láthatjuk, hogy ha ki akarunk tűnni a tömegből, azt nem feltétlen így a legjobb tennünk. Az egészségesebb mindenképp a második, és a második hiányából gyakran következik az első.

De én akkor is érettebb vagyok a koromnál! Engem más dolgok érdekelnek, mint a többi tizenévest. Én nem ítélem el a más bőrszínűeket, a melegeket...

...de azt, aki pasizik, szexel a barátjával, bulizni jár, vagy 2-es lett félévkor, azt már igen! Dicséretes, hogy nem ítélsz el senkit kizárólag a bőrszín vagy a szexuális irányultság alapján, de az ítélkezés nem itt kezdődik. (Igazából a másság sem itt kezdődik.) Eleve azzal, hogy érettebbnek tartod magad a korosztályoddal, ítélkezel, hiszen ez magában foglalja, hogy szerinted a korosztályod túlnyomó része nem olyan érett, mint te!

Az, ha érdeklődsz mondjuk a pszichológia iránt, szintén jól hangzik, de hidd el, nem véletlen van minden évben többszörös túljelentkezés az összes létező egyetem pszichológia szakjára országszerte. Ha te lennél azon kevés tizenévesek egyike, akiket érdekel a pszichológia, könnyű dolgod lenne, hiszen alig-alig lennének vetélytársaid felvételikor, de az a helyzet, hogy ez az egyik legnépszerűbb szak - hasonlóan a csecsemő- és kisgyermekgondozóhoz, vagy az óvodapedagógushoz. Tudom, hogy téged igazán érdekel, de ez nem zárja ki, hogy egy korodbeli mondjuk olyan dolgokat tegyen hozzá egy beszélgetéshez a gyermekkori fejlődéslélektanról, amit te nem. Akinek kisebb testvére van, és megbízhatóbb, mint egy zsák krumpli, azt általában meg szokták kérni a szülők, hogy vigyázzon rá.

Na jó, és ha diákmunkázok, akkor már érettebb vagyok a koromnál?

Kezdesz közel járni az igazsághoz. Jellemzően egy huszonéves érettségét, sikerességét is kizárólag két dolog határozza meg:

 - a munkája,

 - és hogy a munkája mennyire teszi lehetővé az önálló életet a szülőktől.

Persze vannak más fontos dolgok is, de azért az nagyon ritka, ha valakinek rendszeres, bejelentett munkája van, (főleg, ha olyan, amit szeret), külön él a szüleitől, de mégis éretlenebb a korosztályánál. Elég kevés ilyen van, nem véletlen mondhatjuk, hogy szinte kizárja a kettő egymást. Ez a két dolog arra enged következtetni, hogy tudsz gondoskodni magadról, ételt, ruhát, tisztálkodószereket, borotvát, mosóport venni, amikor csak szükség van rá. Tudsz háztartást vezetni, kihívni a megfelelő szakembert, ha elromlik valami, mosógépet, tűzhelyet, mikrót, hűtőt, ágyat, szőnyeget, függönyt venni magadnak, vagy épp olyan albérletet fizetni, ahol ezek mind vannak - mindezt anélkül, hogy éhes maradnál. Kiismered magad egyedül is a postán, a hivatalokban. A hétköznapjaid nagy részében csak magadra számítasz, és nem lepődsz meg, ha a munkahelyed egyik szülinapodat, névnapodat, gyereknapot vagy karácsonyt sem honorálja pénzzel, mint ahogy gyerekként előfordult egyszer-kétszer, vagy esetleg többször.

A diákmunkával elkezdhetsz akár erre az időszakra is gyűjteni, vagy megkímélheted a szüleidet a szórakozás költségeitől, mindkét esetben ad egy alapot arra, hogy érettebbé válj a korodnál, de önmagában nem tesz azzá. Például, lehet, hogy nem is tudod, hogyan működik az adózás diákmunka, és felnőtt munkaviszony esetén, pedig nem túl bonyolult, de annál fontosabb.

Az idősebbek nem véletlen tartják gondtalannak a tizenéves kort, és vágynak vissza néha annak ellenére is, ha az tele volt gyötrelmekkel. Nem vagyok annak a híve, hogy a pénz körül forogjon a világ, de bizony a szülők anyagi támogatása meghatározó, felülír sok dolgot - nem csak tizenévesen, később is. Aki ebben az értelemben csak magára számíthat, az tekinthető valamivel érettebbnek a koránál.

De akkor miért mondja mindenki, hogy ő érettebb a koránál? 

Azért, mert más akar lenni, mint a többi. Általában azt gondolja, hogy benne több fájdalom van, mint másokban, hogy az általa átélt események nagyobb hatással voltak rá, mint a körülötte lévőkre.

Szinte mindenkit ér trauma, miközben leválik a szüleiről, kit kisebb, kit nagyobb. Az számít ritkának, különlegesnek, akinek valami hihetetlen szerencse folytán sikerül sérülés nélkül felnőnie.

A Híradóban, a Fókuszban, meg a reality-műsorokban észrevesszük a szegény sorsú családokat, azokat a gyerekeket, akik kevesebbszer engedhetnek meg maguknak többfogásos vacsorát, vagy márkás ruhákat, észrevesszük az alkoholista szülőket, magunk körül pedig nem. Azért nem, mert egy ilyen körülmények között felnövő gyerek érthető módon nem beszél erről.

Képzeljünk el egy szürreális helyzetet. Körbeültök az osztályban, és mindenkinek kötelező lenne őszintén elmondania azt a három legnagyobb tényezőt, ami gátolja abban, hogy ő felhőtlenül boldog legyen.

Hamar rájönnél, hogy a te problémád pont beleillik a sorba, vagy éppen eltörpül a többieké mellett, de ilyen úgysem lesz, hiszen a többség nem beszél ezekről.

Az az ideális, ha nem vagy érettebb a korodnál, hanem pontosan a korodnak megfelelően viselkedsz. Tapasztalsz, átélsz szélsőségesen jó vagy rossz dolgokat, hibákat követsz el, tanulsz belőlük, néha bezárkózol a szobádba, néha bulizni mész. Az, hogy unalmasnak tartod, vagy más jelzőkkel illeted az egész korosztályodat, semmiképp nem fog téged feljebb emelni. Mint ahogy azok a lányok, akiket te még fangirlként is képes vagy felszínesnek tartani, nem biztos, hogy felszínesek; azok az emberek, akiket te unalmasnak vagy éretlennek tartasz, pontosan ugyanígy nem biztos, hogy unalmasak, éretlenek, de semmi esetre sem jellemeznek egy komplett korosztályt. Bármennyire is nem divat ezt mondani, de valójában nagyon sok az értelmes, érett tizenéves, akik viszont egy Szalay Ricsi vagy Palvin Barbi által vezetett társaságban nem tudják, nem akarják, vagy nem merik érvényesíteni önmagukat, hiszen túlzottan eltérnek azok személyiségétől, akiket a legtöbb ember kedvel.

Azzal, hogy azt állítod, érettebb vagy a korodnál, nem csak róluk feledkezel meg, de egy teljes korszakról a saját életedből is. Megfeledkezel a 18-25 közötti időszakodról, amikor egy ember személyisége a felismerhetetlenségig megváltozik öt-hét év leforgása alatt. Tedd fel magadnak a kérdést: vajon mennyit fogsz változni ezalatt az öt-hét év alatt? Még jobb, ha másoknak teszed fel, akik már túl vannak rajta: te mennyit változtál ebben az öt-hét évben? Vajon mit gondolnak az előtte lévő önmagukról?

Ha túl leszel rajta, magad is meg fogod tudni válaszolni. Egy dolog viszont biztos: aki érettebb a koránál, attól soha, semmilyen körülmények között nem fogod hallani ezt a bűvös mondatot.

Engem nem érdekel más véleménye!

Engem nem érdekel más véleménye!

Ó, dehogynem érdekel! A barátaidé, az osztálytársaidé biztosan. Végig tudod hallgatni ugyanazzal az érzéssel, amint a neked tetsző fiú vagy lány másokat dicsér? Ahogy a szüleid a testvéredhez hasonlítanak? Dehogy tudod, azt kívánod, hogy bárcsak az ő helyükben lennél, és hidd el, ez így van jól.

Miért olvasol netes magazinokat? Miért olvasod ezt a blogot és más blogokat, miért olvasod a Style magazint? Pontosan, azért, mert érdekel mások véleménye. Érdekel az összes Facebook-ismerősöd véleménye, hiszen amikor feltöltesz valamit, és értesítés érkezik, azonnal az első helyre kerül az elmédben, és ott is pirosan világít, amíg meg nem nézed. Ha képet töltesz fel, és hozzászólnak, amíg meg nem nyitod, forognak a fejedben a lehetőségek, hogy vajon mit írhattak hozzá, és mit válaszolj, hiszen ezt mások is látják. Ha kiírsz valamit, és egy tanárod szólna hozzá, azonnal megnyitnád, pedig az ő véleménye érdekel a legkevésbé, igaz?

Nem csak érdekel mások véleménye, de ráadásul még befolyásol is. Elbizonytalanít. Késztet arra, hogy indulás előtt ötször a tükörbe nézz, hogy jól áll-e rajtad minden, elgondolkodtat azon, hogy vajon mit szólnak hozzá. Ha pedig valaki megtalálja a megfelelő szavakat, hogy elmondja, mi az, ami nem tetszik, akkor akár órákig, napokig is visszhangozhat a fejedben. Megjelölöd az ismerőseidet képek alatt, ahelyett, hogy elküldenéd nekik Messengeren - de hát az nem olyan jó, azt nem látják mások!

Pedig téged nem érdekel mások véleménye. Nem érdekelnek a pletykák. Nem is érted, hogy lehetett sikeres évekkel ezelőtt a Bongo tudja, ahol egy több mint 500 forintba kerülő SMS-ért egyedül annak az illúzióját kapja meg, mintha valaki tudna róla valamit. Pedig hányszor mondták, hogy őket nem érdekli mások véleménye, de hát engem sem érdekel a jegybanki alapkamat, vagy a kambodzsai teknőkészítés, mégsem hangoztatom nap mint nap emberek sokaságának.

És hányan vannak azok, akik nem merik elmondani fiúk előtt, ha éhesek, nem tudnak mások előtt jóízűen enni, és ha tele is van a fejük gondolatokkal, annyit mondanak, hogy semmi, vagy, hogy jól vagyok, köszönöm. Őket sem érdekli mások véleménye - legalábbis ezt állítják, de mégis minden nap meghazudtolják, akár többször is. Pedig ha nem érdekelné őket mások véleménye, bármelyik fiú előtt kivégeznének egy háromfogásos vacsorát egy óra alatt, és teljes nyugodtsággal vágnák más emberek arcába az őket folyton gyötrő gondolatokat.

Az a természetes, ha érdekel minket mások véleménye, de mégis szeretik az ellenkezőjét bizonygatni. Az, hogy nem érdekel mások véleménye, jobb esetben egy önbecsapás. Egyrészt ezzel azt üzened a külvilágnak, hogy rólad beszélnek az emberek, pedig az igazság az, hogy az emberek többsége nem veled foglalkozik. Másrészt, mások visszajelzéseiben keresed a saját önigazolásod, mert te magad is tudod, hogy a nem érdekel más véleménye természetellenes, és nem igaz - mint ahogy az is egy önámítás, hogy bizonyos véleményeket ki tudsz kapcsolni, és téged csak a fölötte állók véleménye érdekel.

Mindenki véleménye érdekel. Ha téged valóban nem érdekel mások véleménye - hát, akkor van egy rossz hírem.

Emberek, akiket nem veszünk észre [2/5] - A depresszió

Ha van a világon félreértett, félrediagnosztizált, komolytalanná tett és mindeközben elfelejtett betegség, az a depresszió. Mint ahogy a gyerekes viselkedés sem ott kezdődik, hogy hintázol egy játszótéren; a depresszió sem annyiból áll, hogy szomorú vagy és fekete ruhás zenekarokat hallgatsz lekapcsolt lámpánál, ennél sokkal bonyolultabb.

Mielőtt belemélyednénk, nézzünk néhány olyan dolgot, amit szeretünk depressziónak nézni, de valójában semmi közük hozzá:

 - ön- és testképzavarosok
 - meg nem értett művészlelkek
 - egy figyelemhiányos fiatal, akiről egy rosszul sikerült hét után véletlenül tíz-húsz ember kezd el beszélni, hogy lehet, hogy depressziós
 - pajzsmirigy alul- vagy túlműködés és vitaminhiány, amiknek a tünetei amúgy hasonlítanak a depresszióéra
 - gyász egy szeretett személy elvesztése vagy szakítás után

Az utolsó előtti sor miatt, mielőtt depressziót kiáltunk, ajánlott egy vérvételre elmenni. Én is voltam, és rögtön másnapra kaptam időpontot, két nappal később pedig kiértékelték az eredményt.

FÉLREÉRTÉS

2015. március 24-én a Germanwings 9525-ös járatának pilótája, a 27 éves Andreas Lubitz a Francia Alpok egyik hegyének vezette a repülőgépet, és 150 ember halálát okozta ezzel.

Miután a bulvárújságok címlapra került, hogy Lubitz depresszióval küzdött, sokan kezdték el a magazinok cikkei alapján összekapcsolni nem csak az öngyilkossággal, de a gyilkossággal is. Az igazság az, hogy a depresszióval küzdők kb. 2-7%-a követ el öngyilkosságot, és nagyjából 28% azoknak az aránya, akiknek megfordul a fejében, hogy megpróbálják elkövetni, viszont azok száma, akik a depresszió miatt másoknak ártanának, mérhetetlenül kevés.

A téves következtetések mellett persze más okokból is káros volt Lubitz esetének az ábrázolása a médiában: mivel óriási visszhangja volt, a figyelemhiányos gyerekek megoldást láthattak abban, ha depressziósnak mondják magukat, és közvetve komolytalanná, bulvárrá tette ezt a betegséget. Arról nem is beszélve, hogy aki komolyan észrevette magán a tüneteket, kevésbé szívesen fordult pszichológushoz vagy a háziorvosához, hiszen könnyen hihette azt, hogy tömeggyilkosnak nézik a Lubitzról szóló cikkek miatt.

ELŐZMÉNYEK

A depresszió pontos okait a mai napig nem ismeri az orvostudomány. A legtöbben a genetikára tippelnek, és néhány bizonyíték is alátámasztja, hogy öröklődhet. Ha egy ikerpár egyik tagja szenved tőle, akkor a másiknak 70 százalékkal nagyobb esélye van rá, mint egy átlagos embernek.

Ha okai nem is, előzményei mindenképp vannak. Sok helyen szóba kerülnek a társadalmi, gazdasági körülmények: az elmaradottabb országok szerint a depresszió a fejlett országok sajátossága, kutatások viszont néhol összekötik a szegénységgel. Én azt gondolom, felesleges ezt számításba venni, a depresszió bárkit megtalálhat családi és anyagi körülményektől függetlenül. A kutatások szerint minden hatodik férfi, és minden harmadik nő szenved élete során legalább egyszer depressziótól, szerintem ennél jóval több. Az esetek nagyjából felénél a depresszió szorongással párosul.

Fontos megkülönböztetni a gyásztól. Bár néhány tünet egyezik, nagy különbség, hogy míg a gyásznál hullámokban tör rá az emberekre a rossz érzés (rendszerint akkor, amikor eszébe jut az elveszített ember), addig a depresszió egy állandó, de legalábbis az idő nagy részében jelen lévő dolog. A legalapvetőbb különbség viszont az, hogy amíg a gyásznak jól behatárolható, kimondható oka van, addig a depresszió pont attól depresszió, hogy nem tudjuk megnevezni az okát. Gyász esetében ritka, hogy sérüljön az önértékelés, önbecsülés; depresszióval viszont ez szinte mindig együtt jár.

Azon túl, hogy bárkinél kialakulhat, léteznek azért olyan tényezők, amik növelik az esélyét. Amit szerintem leginkább a szőnyeg alá söprünk, amikor a depresszióról beszélünk, és az ezzel foglalkozó oldalak sem említenek kiemelt helyen, az a rossz párkapcsolat. Megérne egy külön bejegyzést, vagy akár egy egész tanulmányt, hogy egy mérgező kapcsolat hogyan ülteli el a depresszió magvait egy kapcsolatfüggő emberben, aki nem lép ki időben. Növelheti az esélyét az elhanyagoltság akár otthon, akár az iskolában, a kiközösítés, a magány, és az alacsony önértékelés is lehet nem csak következménye, de előzménye is a depressziónak. Minden olyan dolog is hozzátesz, amivel kapcsolatban magasabbak az elvárásaink, mint amit később átélünk: ilyen a nem tökéletes családi karácsony, amire hetekig vártunk; vagy az 50 like a képünkre 150 helyett. Berögzült rossz szokások is hozzátehetnek: ha a depressziót azzal szeretné valaki kezelni, hogy leszokik a cigiről, az hosszútávon önmagában érhet akár annyit, mint egy gyógszeres kezelés(!); de nem érdemes minden nap ugyanazt a tévéműsort se nézni, ha utáljuk; ugyanannál a pénztárosnál se fizetni, ha ellenszenves; és ugyanazt az újságot sem olvasni, ha felidegesít. Természetesen nem az utóbbi két mondat a fő és közvetlen előzménye egy súlyos depressziónak, de mindenképpen számítanak ezek is; nem véletlen nő meg karácsony előtt a depresszióval pszichológushoz fordulók száma.

MILYEN ÉRZÉS?

Depressziósnak lenni olyan, mintha egész nap aludni akarnál, és hiába alszol akár 10-12 órát, napközben olyan vagy, mint aki az előző két éjszaka semmit nem aludt. Ez egy állandó szellemi kimerültség, és sokkal nehezebbé válik odafigyelni a körülötted történő dolgokra, előfordulhat olyan is, hogy meg sem hallod, amit mondanak neked, annyira el vagy foglalva egyszerűen azzal, hogy ébren tartsd magad. Minden egyes ilyen eset bűntudatot ébreszt magadban, minden egyes délelőtt egy csalódással ér fel a kipihentség hiánya miatt, és mivel önkéntelenül a korábbi, nem-depressziós önmagadhoz hasonlítod magad, úgy tűnhet, mintha egyre rosszabbul viselnél mindent.

Ezzel a lelkierővel vagy egész nap, minden nap önmagad ketrecébe zárva. Ebben a ketrecben visz téged mindenhová a depresszió, a buszra, az iskolába, bevásárolni, vagy a barátaiddal találkozni, de otthon a szobádban sem enged ki egy percre sem. Ennek köszönhető, hogy egy depressziós ember folyamatosan úgy érzi magát, mintha egy olyan közegben lenne, ahol a legkevésbé sem akar lenni, legyen éppen bárhol, bárkivel.

Ahhoz, hogy valaki leküzdje a depressziót, ebből a ketrecből kell kitörni. Ki kell törni úgy, mintha folyton két hangszóró ordítana a ketreced két sarkából: az egyikből az általad valaha ismert legellenszenvesebb, leggyűlöltebb ember olvas fel végtelenítve egy 5 oldalas PDF-esszét arról, hogy miért nem fogod tudni megcsinálni, a másikból pedig az Annoying Orange hangját hallod, amint percenként kérdezgeti, hogy Hey! Hey, You! Can you do this? és a nyelvét nyújtogatja. Miközben ezeket próbálod figyelmen kívül hagyni, és kitörni, azon veszed észre magad, hogy megszabadultál az időérzékedtől: egy nap képes három óra alatt eltelni, és öt-hat tanóra képes két napig tartani, de te még mindig bent vagy, és fogalmad sincs, hogy lesz ennek vége...

A depresszió egyik csalhatatlan jele az örömre való képtelenség. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnál nevetni valamin, olyan tevékenységek közben vehető leginkább észre, amit korábban lelkesen végeztél, viszont nem tudod örömödet lelni bennük.

JELLEMZŐK A TUDOMÁNY SZERINT ÉS SZERINTEM

A tudománynak is megvan a maga leírása a depresszióra. Az online női magazinoktól kezdve a pszichológiával foglalkozó folyóiratokig minden felületen unásig van ismételgetve az a kilenc jellemző, ami ha legalább két hétig, de inkább több ideig folyamatosan fennáll, akkor depresszióról van szó. Én ezeket nem másolnám be, aki eszerint szeretné diagnosztizálni magát, az itt megnézheti.

Egy-két dolgot tennék hozzá, illetve vennék el a népszerű sztereotípiákból. A depressziót gyakran kötik ápolatlansághoz, ami érthető lenne, hiszen az egyik legjellemzőbb változás, hogy elhanyagolják azokat az akár hétköznapi tevékenységeket, amik korábban rutinszerűek voltak. Viszont úgy gondolom, a 21. században olyan mértékben alap lett az ápoltság, hogy más rutinfeladatok ,,estek áldozatául" a depresszió okozta motiválatlanságnak, és a tisztálkodás, ápoltság kiestek ezek közül.

A másik gyakori jellemző, amivel nem értek egyet, az iskolai eredmény romlása. Rengeteg gyerek végzi el az általános iskolát és a középiskolát kimondottan tanulás nélkül, egy eleve gyorsabb észjárású gyereknek pedig nem biztos, hogy megfigyelhető az eredményén a motiválatlanság, még úgy sem, hogy nehezebb odafigyelnie az órákon. Tény, hogy depressziósként jóval nehezebb helytállni az iskolában, de önmagában a tanulmányi eredmény állandósága nem jelenti azt, hogy egy diák nem szenvedhet közben depressziótól.

Ami a leginkább árulkodó lehet, az a megváltozott étvágy, a rendszertelen életmód, és a szexuális vágy csökkenése. 

Fontosnak tartom leírni, hogy egy depressziós ember nagyon ritkán beszél arról, hogy depressziós. Ha megteszi, akkor is rendszerint egy szülő, vagy egy gyerekkori barát az alany. Vannak olyan esetek, amikor a betegség komoly, az illető mégis több embernek beszél róla, de ez nagyon ritka.

(Szerintem ritkább lehet, hogy valaki komoly betegség esetén a nyilvánosságba menekül, mint az a 2-7%, aki az öngyilkosságot választja. Ez egy olyan állapot, amit nem szívesen oszt meg mással az ember.)

MIT (NE) TEGYÉL?

Amíg érzed magadon, hogy nem vagy teljesen túl rajta, semmiképp ne igyál. Az alkohol átlátszóvá teheti a ketrecedet néhány órára, és megfeledkezhetsz róla, amíg alszol tőle, ráadásul a rendszertelen, de annál kevésbé pihentetőbb alvásritmusba is beleillik; de mégis a lehető legrosszabb választás, mert attól az a ketrec még ott marad körülötted, csak még kevesebb erőd lesz kitörni, mint előtte. Az alkohol ráadásul depresszáns, pont ellentétes hatást vált ki a szervezetedből, mint az antidepresszánsok.

Csak azért, hogy kizökkentsen a magányból vagy a lehangoltságból, ne kezdj el lefeküdni mindenféle emberrel. Ilyenkor sérülékenyebb vagy, de ezt igazából hiába írom le, hiszen tipikusan olyan dolog, amit a saját kárán tanul meg az ember. Ha kipróbálod, ha nem, lelövöm a poént: nem lesz utána jobb érzés, sőt, a magas elvásárok-semmi változás viszály miatt még adsz egy lökést az állapotodnak.

Ne várd Szabó Pétertől, agykontroll-tanfolyamtól, vagy bármi ilyesmitől a megváltást. Magas elvárások, semmi változás, megint ott tartasz, mielőtt elkezdted; csak kicsit több ideje vagy már depressziós és kicsit kevesebb a pénzed.

Ahhoz, hogy kitörj a ketrecedből, gyakorlatilag a saját kezeiddel, fogaiddal, körmeiddel kell kirágnod, kitépned magad. Elsősorban fel kell keresned egy szakembert, aki megerősíti ezeket a lelki érzékszerveidet. A sport is segíthet, elsősorban nem az endorfinok vagy a mozgás öröme, hanem a rendszeresség miatt, ami a depresszió legnagyobb ellensége. Minden, amit rendszerszerűen végzel, kötelez arra, hogy lekösd magad, és tartsd magad hozzá, ez pedig az első, ami segíthet kitörni egy depressziós embernek. A kondi kifejezetten hasznos lehet, hiszen hosszútávon az önértékelésedet is javítja, és ha kardio-edzéssel párosítod, akkor az állóképességedet is növeli amellett, hogy erősebb leszel tőle, és megváltoztatod a tested.

Az orvosok a mai napig nem tudnak állást foglalni sem a terápiás kezelés, sem a gyógyszeres kezelés mellett. Általában párhuzamosan ajánlják a kettőt, enyhébb esetben viszont inkább a gyógyszer az, ami elmarad, és a terápia felé hajlanak. Mindkét kezelés csak hosszútávon hatékony, hónapokban mérhető az az idő, amikor a depressziós állapota tartósan javulni kezd.

Ha nem te vagy depressziós, hanem valamelyik közeli barátod családtagod, az egyik legrosszabb, amit tehetsz, hogy semmitmondó tanácsokkal látod el. Ilyen például, hogy legyenek céljai, legyen pozitív, menjen el bulizni, olvasson, hallgasson zenét stb. Hidd el, hogy egy depressziós embernek baromira elege van már ezekből a mondatokból; és gyakorlatilag úgy érzékeli, mintha elsétálnál a ketrece előtt, és megkérnéd, hogy másszon ki, vagy mintha egy influenzásnak azt mondanád, hogy ne köhögjön már annyit, és ne fújja az orrát folyton. Felesleges, nem segít semmit, és csak energiapazarlás mindkettőtök számára.

ÉRDEKESSÉGEK

A téli depresszió valóban létezik, mint a betegség egyik fajtája. Akkor beszélhetünk erről, ha két egymást követő évben a hidegebb idő beköszöntével jelentkeznek a depresszió tünetei, az év többi részén viszont nem, tehát az ezeket követő mindkét tavasszal elmúlik.

(A kép csak illusztráció.)

Kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a hal evése csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát. Li, Liu és Zhang sok-sok emberen végeztek kutatást, itt lehet megnézni, hogy mi lett pontosan a vége.

Több oldal is egybehangzóan állítja, hogy ha valaki kihagyja az alvást egy éjszaka, az rövidtávra, általában csak a következő napra csökkentheti a depresszió tüneteit. A Chicagoi Pszichiátriai Szövetség is hasznosnak tartja ezt, és lehet variálni úgy is, ha valaki csak az éjszaka második felében (pl.: hajnali 1-től) nem alszik egészen másnap estig, illetve lehet három- és ötnapos ,,kúrát" is tartani egy-egy alvós éjszaka beiktatásával. Hosszútávon nem oldja meg a problémát, de az, hogy a tudomány felfedezte a rövidtávú hatásait, mindenképp érdekes.

A fennmaradt történetek szerint Abraham Lincoln amerikai elnök is depresszióval küzdhetett. (Szegény Lincolnra az Asperger-szindrómát is próbálják ráhúzni. Érdekes ember lehetett.)

Winston Churchill viszont bizonyítottan depressziós volt - ezt összevetve azzal, hogy győzött két világháborúban, végigitta-dohányozta az életét, leélt 90 évet és idézetek tömkelege maradt fenn utána; nem véletlen, hogy 2002-ben minden idők legnagyobb brit emberévé választották. Ő nem ketrecnek, hanem fekete kutyának nevezte a betegséget.

Emberek, akiket nem veszünk észre [1/5] - Az Asperger-szindróma

Egy új sorozatot indítok útjára, amiben olyan emberekről fogok írni, akiket úgy ismerünk meg, hogy egy-egy fontos dologról általában nem veszünk tudomást velük kapcsolatban. Ez lehet egy betegség, egy személyiségzavar, vagy akár csak egy típusa az embereknek, akikkel kevesebbet foglalkozunk, mint kellene. Ez lehet azért, mert eleve nem túl feltűnő jelenségek, azért, mert tévképzeteink vannak róluk (soványak, sápadtak, feketében járnak stb.), vagy mert nem ismerjük azt a tulajdonságot, amiről nem szívesen beszélnek, de mégis szerves részét képezi a személyiségüknek.

Mind az öt alkalommal olyan tényezőkről lesz szó, amikről elmondható, hogy nem tehet az ember, mégis együtt kell velük élnie.

Elsőként az Asperger-szindrómát fogom bemutatni. Ezt a fejlődési zavart nagyon kevesen veszik észre magukon, és még kevesebben ismerik. Igen, előfordulhat, hogy valaki egyszerűen csak annyit vesz észre magán, hogy furcsa, de nem tudja, hogy ez Asperger, mert nem ismeri a tüneteket, vagy még nem töltött ki ezzel kapcsolatos, megbízható tesztet. Asperger-szindrómásként akár egy teljes életet is le lehet élni anélkül, hogy ennek tudatában lenne az ember, hiszen - sok más autizmushoz köthető zavarral ellentétben - ez a nyelvi és fizikai készségek fejlődését nem befolyásolja, az intelligenciájuk pedig általában magasabb az átlagnál. Bár Hans Asperger 40-es évekbeli diagnózisában még szerepelt az, hogy az Aspergeresek ügyetlenebbek, ma már ez nem feltétele annak, hogy valakinél megállapítsák ezt a zavart.

Az Asperger-szindróma nem kezelhető, de meg lehet tanulni együttélni a tüneteivel. Hans Asperger bécsi gyermekorvosról nevezték el, és becslések szerint a társadalom 0,5%-át, vagyis kb. 37,2 millió embert érint. (Szerintem jóval többet, ez az egyik leginkább nem diagnosztizált, vagy félrediagnosztizált zavar.) Az ezzel kapcsolatos tévhitekre mi sem jobb bizonyíték, mint hogy amikor fotót kerestem ehhez a bejegyzéshez, külföldi oldalak képesek voltak gyógyszerekkel egy képre tenni az Asperger-szindrómát, és az autizmus szó hallatán lehet, hogy egy átlagembernek is teljesen más jutna eszébe erről, mint amit valójában jelent.

Az Asperger-szindróma leginkább a társas kapcsolatok kezelésében mutatkozik meg. Nem zárja ki az extroverziót, de egy Aspergeres annak ellenére is nagyon nehezen tud fenntartani egy barátságot vagy párkapcsolatot, ha könnyen teremt kapcsolatot. Bár ez más gyerekekre is igaz lehet, az Aspergeres gyerekek személyiségét kifejezetten meghatározza, hogy nagyon mélyen bele tudnak merülni egy szűk témába, akár anélkül is, hogy megértenék magát a témakört. Ez nyilván mindenkinél más, lehetnek a hűtőszekrények vagy a fényképezők típusai, országok zászlói, vagy bármi, ami megragadja a figyelmüket.

Fontos, hogy hiába ez az egyik legszembetűnőbb tünete az Aspergernek, önmagában ez nem jelenti azt, hogy egy gyereknél fennáll. Rám is nagyon jellemző volt ez gyerekként, sőt, én még a névnapokat is megtanultam a naptárból, mégsem tűnik úgy, hogy Aspergeres lennék.

A társas kapcsolatokra jellemző a szinte teljes érdektelenség. Egy Aspergeres képes úgy, és annyit beszélni az őt érdeklő témáról, hogy közben észre sem veszi a másik reakcióit, vagy azt, ha például a beszélgetőpartner témát szeretne váltani. Mind barátság esetén, mint párkapcsolatban megfigyelhető az empátia hiánya, és annak ellenére, hogy felfogják, mi a lényege a humornak, sokszor nem értelmezik, vagy félreértelmezhetik az iróniát vagy a szarkazmust.

Az Aspergeresek különösen érzékenyek lehetnek az érintésre, és erre kétféleképp reagálhatnak: vagy teljesen elzárkóznak attól, hogy más emberek megérintsék őket, vagy kifejezetten igénylik, és kevésbé tartják kínosnak egymás megérintését, mint más emberek. A hangos zenére is ez a kettősség jellemző: van, aki kifejezetten szorong a hangos zenétől, viszont hallottam már olyanról is, aki rendszeresen igényli, utóbbi a ritkább. Az ügyetlenség nem feltétele az Aspergernek, de olyan is előfordulhat, hogy például biciklizni csak felnőttkorban tanulnak meg, gyerekként még nem.

Néhányan az Asperger-szindrómát az evolúció következő lépcsőfokának tartják (ami szerintem a hiányos empátiával elég ijesztő). Gyerekként az elmélyült érdeklődés és az átlagnál bővebb szókincs miatt akár csodagyereknek is tarthatják őket, de a kimagasló iskolai teljesítményt nem kapcsolják össze az Asperger-szindrómával.
Susan Boyle a Britain's Got Talentből elárulta, hogy észrevette magán az Asperger-szindróma tüneteit, de Bob Dylan zenészről és Bobby Fischerről, a sakknagymesterről is azt sejtik, hogy Aspergeres volt - utóbbi 13 évesen már felnőtteket győzött le a játékban. A fennmaradt történetek alapján Abraham Lincolnról is találgatják, hogy vajon rá lehet-e húzni a személyiségére az Asperger-szindrómát.

Ezen a linken - az EQ és a barátság-kóciens teszt mellett - kipróbálhattok egy tesztet külön az autizmusra, és külön az Asperger-szindrómára. Egy Asperger-szindrómával foglalkozó YouTube csatorna ezt a tesztet is ajánlja. A diagnózist eleve megnehezíti, ha már tini vagy felnőtt az ember, hiszen a szakemberek könnyebben felismerik ezt gyerekkorban, és egyik teszt sem szentírás, de egy-két próbát mindenképp megér. Az AQ nekem 10-ből 2 lett, ami elég alacsonynak számít ahhoz, hogy kizárjam a lehetőségét - bár egész kicsiként még engem is csodagyereknek tartottak. Sokat tud javítani a helyzeten, ha valaki felismeri magában az Aspergert, hiszen így akár tudatosan is fejlesztheti a saját szociális készségeit, megértheti, hogy miért furcsa, és kevésbé érezheti magát kínosan bizonyos helyzetekben

A humor szó szerinti értelmezése ellenére is könnyen előfordulhat, hogy egy Aspergeres ember humoros, és a gyakori kínos viselkedés sem jelenti azt, hogy ha elkezdesz vele beszélgetni, akkor mindenképp le fog terhelni egy érdektelen téma részletes bemutatásával. Egy szó mint száz: ha észreveszed valakin, vagy tudod valakiről ezt, légy tekintettel rá, és a barátkozásoddal akár segíthetsz is neki gyakorolni a társas érintkezést.

A 95 legnagyobb bullshit, amivel nap mint nap hülyítjük magunkat

Sokat szoktam olvasni emberekről, kapcsolatokról, társadalomról, és azt figyeltem meg, hogy elég lenne csak néhány gondolkodási folyamatot elengednünk, és a felismerhetetlenségig leegyszerűsítené, átformálná a hozzáállásunkat az élethez. Ezek közül néhányat megcáfoltam már, sokat meg fogok cáfolni, és még több lesz az, amire magatoktól fogtok rájönni az évek és a rutin segítségével. Ha valamit hiányoltok, azt természetesen kommentben várom itt és Facebookon is.

(Kép: Knowyourmeme)

1. A gyerek, vagy még egy gyerek megoldja a párkapcsolati problémákat.

2. Létezik olyan ember, akinek ismerkedésnél nem számít a külső.

3. Azok az emberek, akiket szépnek találsz, komolytalanabbak, csalfábbak, nehezebb őket megszerezni/megtartani, nagyobbak az elvárásaik.

4. Akinek sok pénze van, az nem lehet proli.

5. Ami külföldi, az jobb és aki külföldi, az jobb ember.

6. Aki középiskolában iszik, cigizik, bulizni jár, abból felnőttként nem lehet értelmiségi.

7. Az érzékeny emberek hisztisek.

8. Aki még nem feküdt le sok emberrel, az kevesebb eséllyel fog megcsalni.

9. Ami az exnél bejött, az a jelenlegi barátnál/barátnőnél is be fog.

10. A modellek tetszenek a legtöbb embernek.

11. Az eljegyzés vagy a házasság komolyabbá tesz egy párkapcsolatot.

12. Van bármi értelme is célozgatni, kikényszeríteni az eljegyzést, házasságot, ha a másik magától nem kezdeményezi.

13. Az idő begyógyítja a sebeket.

14. Egy másik kapcsolat segít feldolgozni a szakítást.

15. A lányoknak könnyebb komoly kapcsolatot találni, mint a fiúknak.

16. Aki tizenévesen rendszeresen iszik, abból felnőttként nagyobb eséllyel lesz alkoholista.

17. A félénk, halk szavú emberekből lesznek a bántalmazott emberek.

18. A félénk, halk szavú embereknek nincs önálló véleményük, mindenre csak bólogatnak.

19. Aki általános- és középiskolában kitűnő, vagy jól tanul, az az egyetemen és a munkahelyén jól fog teljesíteni.

20. A lányok vagy a fiúk jobban viselik a szakítást, mint a másik nem.

21. A fiatalabb fiúk gyerekesek, csak a bulizás és a haverok körül forog a világuk és csalfábbak, mint az idősebbek.

22. A duci lányok odaadóbbak, hűségesebbek, empatikusabbak.

23. Aki óvodapedagógia szakra jár, az jól kezeli a gyerekeket, jó anya válna belőle.

24. Aki pszichológia szakra jár, az nem lehet döntésképtelen, ingatag vagy manipulatív személyiségű ember.

25. Telefonról/tabletről nehezebb helyesen írni.

26. A barátság extrákkal kapcsolat egy ördögtől való dolog.

27. Az oktatási rendszer nagyobb hatással van egy gyerekre, mint a családja, ahol nevelkedik.

28. Öt-hatszázezer forintos fizetésből a tévéműsorokban látható luxuséletet lehet élni.

29. Minden rászorulóról ránézésre meg lehet mondani, hogy rászoruló.

30. A csücsörítést, az oldalra döntött fejet, és ha a körmeiddel simogatod a hajad egy kép kedvéért, szexinek találják a fiúk.

31. A celebek egy kevésbé tömeg-személyiséggel is celebbé tudtak volna válni.

32. A szülők anyagi helyzete nem befolyásolja egy huszonéves életvitelét, megjelenését, Instagram-imidzsét, hiszen ő már felnőtt.

33. Aki szakmunkát végez, az proli; aki irodai munkát végez, az művelt ember.

34. Az introvertált emberek szégyellősek.

35. A nők sminkje, körme, a szoláriumba járás és a magamutogatás a férfiaknak szól, nem a többi nőnek.

36. A padtársad, osztálytársad nem lehet szorongó, depressziós, pánikbeteg, magányos és nem félhet az emberektől anélkül, hogy látnád rajta és tudnál erről.

37. Aki tizenévesen bulizni jár, az extrovertált, felszínes és nagyobb eséllyel drogozik.

38. A drog leginkább a szórakozóhelyeken probléma.

39. A lányok szellemileg, érzelmileg hamarabb válnak éretté, mint a fiúk.

40. Ha tramuát élsz át, az érettebbé tesz a korodnál.

41. A középszintű érettségi nehéz.

42. Az online beszélgetést egy lapon lehet említeni a személyes beszélgetéssel.

43. Kialakulhat szerelem online vagy első látásra is.

44. Az izmos, jó megjelenésű férfiak és a csinos, magukra adó nők kevésbé féltékenyek egy kapcsolatban.

45. Egyértelműen látszik, ha valamelyik barátodat rendszeresen bántja a barátja/barátnője.

46. A pénz boldogít.

47. Amit az újságban olvasol vagy a tévében látsz, az igaz.

48. Ha szóban bántanak, az kevesebbet jelent, mintha megütnének.

49. Ha egy szülő eltiltja a tizenéves lányát az ott alvástól, akkor nem fognak szexelni a barátjával.

50. A tiltás, mint nevelési módszer hatékony, és még véletlen sem hatványozza a gyerek kíváncsiságát a tiltott dolog felé.

51. A lányok nem néznek pornót.

52. Az ego-növelésen kívül bármi más is szerepet játszik abban, ha valaki sok emberrel lefekszik fiatalkorában.

53. Az idézetes képeken lévő szövegeket csak bizonyos emberek tudják magukénak érezni, nem mindenki.

54. Az öngyilkosság a gyenge emberek sajátossága.

55. Az Éjjel-Nappal Budapestnek népbutító szerepe van, és nem igényel eleve egy alapvető butaságot, hogy valaki nézze.

56. Jól kinéző felnőttként egyszerű dolog szexkapcsolatot találni.

57. Ha egy másik ember előtt célozgatsz arra, hogy kövérnek vagy csúnyának tartod magad, attól bármi is változik: soványabb és szebb leszel, ráadásul az önbizalmad is megnő.

58. Egy duci lány nem indíthatja be a férfiak többségének szexuális fantáziáját.

59. Ha akadályokat gördít eléd az élet, az evés, az alvás, a cigi, az alkohol vagy a hitelfelvétel előrébb visz a probléma megoldásához.

60. Jó ötlet a barátok, ismerősök tanácsát kérni mentális betegség esetén.

61. Elsőtől tizedik osztályig az 5-ös bármivel is jobb jegy, mint a 3-as - azon kívül, hogy a szülők eldicsekedjenek vele mindenkinek, vagy szégyenérzetet keltsenek a gyerekükben a hivalkodás lehetőségének hiányáért.

62. A középszintű magyar érettséginek bármi köze van a tizenkét év alatt tanultakhoz.

63. Dicsekvésre ad okot, ha egy fiatal egyetemre jár.

64. Tibi Atyának szerepe van a tizenévesek alkoholizmusában, hiszen előtte kevesebb tizenéves ivott.

65. A fiúk értenek a célozgatásokból.

66. A művészek intelligensebbek a többi embernél.

67. Aki képet posztol Instára vagy Facebookra a nyaralásról, az éppen jól érzi magát.

68. A hivalkodó lányok népszerűségében bármi más is szerepet játszik azon túl, hogy a fiúk könnyen kaphatónak találják őket.

69. A magyar hip-hop videoklipekben látható autók pár százezer forintnál többet érnek a piacon.

70. Egy márkás autóhoz nem elég annyi, hogy néhány hónapig a szüleiddel élsz és félreteszed rá a fizetésed, bármi mást is tenned kell hozzá.

71. Az, hogy a szád elé teszed a kezed és lefényképezed magad, aranyossá és főképp egyedivé tesz.

(forrás: Twitter, Anna Greaves)

72. Aki szakításkor jobban sír, az fog az elkövetkező napokban, hetekben jobban szenvedni.

73. Az ismert, népszerű művészek foglalkoznak rajongó tinikkel, sőt, felfigyelnek rájuk, és kapcsolatba lépnek velük.

74. Nem a tizenévesek teszik ki a tetoválószalonok forgalmának többségét.

75. A rózsaszín ing elvesz a férfias kisugárzásból.

76. Ha hamar, akár az első találkozáskor megtörténik a szex, abból nem lehet komoly kapcsolat.

77. Mindig pozitívnak kell lenni ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, semmihez sem viszonyulhatunk negatívan.

78. A kiegyensúlyozott családi háttér, a népszerűség vagy a pénz megvéd a depressziótól.

79. A Tumblr használatától egyedivé, különlegessé válsz, és természetesen érettebb leszel a korodnál.

80. A ,,mai fiatalok" kifejezés nem állja meg a helyét a pláza-okostelefon-herbál korszakban, hiszen a fiatalok ugyanabban a környezetben nőnek fel, mint tíz-húsz éve.

81. A Valentin-nap a legrosszabb ünnep magányosan, a karácsony vagy az anyák napja kevésbé rossz egyedül.

82. Minden Facebookra kiteregetett kapcsolat haldoklik és minden kapcsolat, amit nem posztolnak, tökéletesen működik.

83. Ha sok pénzt költesz a gyerekedre, az helyettesíti a beszélgetést, az értékrendet amit átadsz neki, a társas kapcsolati mintákat és a megfelelő konfliktus- és helyzetkezelést.

84. Tehetsz akár csak egy kicsit is arról, ha a szüleid rosszul bántak veled. 

85. A kor egy érdem, ezért kizárólag azért is tisztelnünk kell valakit, mert előbb született, mint mi.

86. Számít az, hogy mennyivel feküdt le a fiú/lány, akivel ismerkedünk, de az nem, hogy milyennel.

87. Kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor állíthatjuk, hogy ennél már nincs lejjebb.

88. Találkozhatunk olyan emberrel, akivel kapcsolatban állíthatjuk, hogy nála nincs butább.

89. Aki vonzó, az jó az ágyban.

90. A pornó 100%-ig ördögtől való, az égvilágon semmit nem lehet belőle tanulni, és rosszabb képet ad a fiataloknak a szexről, mint A szürke ötven árnyalata.

91. Egy gyereknek nincsenek személyiségi jogai, tehát akkor tehetsz ki róla képet, amikor akarsz és nyugodtan használhatod lájkvadászatra.

92. Ha csak a kamera kedvéért mosolyogsz, azt nem fogják észrevenni a többiek.

93. Aki rá merészel világítani a rossz tulajdonságaidra, megmondja, hogy csak azért kedvelnek ennyien, mert könnyen kaphatónak tartanak, vagy kétségbe vonja az önképed realitását, az beképzelt.

94. A diploma értéktelen a munkaerőpiacon.

95: Aki nagykorú, az felnőtt és önálló.

Van még ötleted? Bátran oszd meg hozzászólásként akár itt, akár a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán! Ha pedig kíváncsi vagy hasonló bejegyzésekre, nézz körül oldalt a címkék között, sok hasonló, érdekes olvasnivalót találsz rólam és a gondolataimról.