Ha van a világon félreértett, félrediagnosztizált, komolytalanná tett és mindeközben elfelejtett betegség, az a depresszió. Mint
ahogy a gyerekes viselkedés sem ott kezdődik, hogy hintázol egy
játszótéren; a depresszió sem annyiból áll, hogy szomorú vagy és fekete
ruhás zenekarokat hallgatsz lekapcsolt lámpánál, ennél sokkal bonyolultabb.
Mielőtt belemélyednénk, nézzünk néhány olyan dolgot, amit szeretünk depressziónak nézni, de valójában semmi közük hozzá:
- ön- és testképzavarosok
- meg nem értett művészlelkek
- egy figyelemhiányos fiatal, akiről egy rosszul sikerült hét után véletlenül tíz-húsz ember kezd el beszélni, hogy lehet, hogy depressziós
- pajzsmirigy alul- vagy túlműködés és vitaminhiány, amiknek a tünetei amúgy hasonlítanak a depresszióéra
- gyász egy szeretett személy elvesztése vagy szakítás után
Az utolsó előtti sor miatt, mielőtt depressziót kiáltunk, ajánlott egy vérvételre elmenni. Én is voltam, és rögtön másnapra kaptam időpontot, két nappal később pedig kiértékelték az eredményt.
FÉLREÉRTÉS
2015. március 24-én a Germanwings 9525-ös járatának pilótája, a 27 éves Andreas Lubitz a Francia Alpok egyik hegyének vezette a repülőgépet, és 150 ember halálát okozta ezzel.
Miután a bulvárújságok címlapra került, hogy Lubitz depresszióval küzdött, sokan kezdték el a magazinok cikkei alapján összekapcsolni nem csak az öngyilkossággal, de a gyilkossággal is. Az igazság az, hogy a depresszióval küzdők kb. 2-7%-a követ el öngyilkosságot, és nagyjából 28% azoknak az aránya, akiknek megfordul a fejében, hogy megpróbálják elkövetni, viszont azok száma, akik a depresszió miatt másoknak ártanának, mérhetetlenül kevés.
A téves következtetések mellett persze más okokból is káros volt Lubitz esetének az ábrázolása a médiában: mivel óriási visszhangja volt, a figyelemhiányos gyerekek megoldást láthattak abban, ha depressziósnak mondják magukat, és közvetve komolytalanná, bulvárrá tette ezt a betegséget. Arról nem is beszélve, hogy aki komolyan észrevette magán a tüneteket, kevésbé szívesen fordult pszichológushoz vagy a háziorvosához, hiszen könnyen hihette azt, hogy tömeggyilkosnak nézik a Lubitzról szóló cikkek miatt.
ELŐZMÉNYEK
A depresszió pontos okait a mai napig nem ismeri az orvostudomány. A legtöbben a genetikára tippelnek, és néhány bizonyíték is alátámasztja, hogy öröklődhet. Ha egy ikerpár egyik tagja szenved tőle, akkor a másiknak 70 százalékkal nagyobb esélye van rá, mint egy átlagos embernek.
Ha okai nem is, előzményei mindenképp vannak. Sok helyen szóba kerülnek a társadalmi, gazdasági körülmények: az elmaradottabb országok szerint a depresszió a fejlett országok sajátossága, kutatások viszont néhol összekötik a szegénységgel. Én azt gondolom, felesleges ezt számításba venni, a depresszió bárkit megtalálhat családi és anyagi körülményektől függetlenül. A kutatások szerint minden hatodik férfi, és minden harmadik nő szenved élete során legalább egyszer depressziótól, szerintem ennél jóval több. Az esetek nagyjából felénél a depresszió szorongással párosul.
Fontos megkülönböztetni a gyásztól. Bár néhány tünet egyezik, nagy különbség, hogy míg a gyásznál hullámokban tör rá az emberekre a rossz érzés (rendszerint akkor, amikor eszébe jut az elveszített ember), addig a depresszió egy állandó, de legalábbis az idő nagy részében jelen lévő dolog. A legalapvetőbb különbség viszont az, hogy amíg a gyásznak jól behatárolható, kimondható oka van, addig a depresszió pont attól depresszió, hogy nem tudjuk megnevezni az okát. Gyász esetében ritka, hogy sérüljön az önértékelés, önbecsülés; depresszióval viszont ez szinte mindig együtt jár.
Azon túl, hogy bárkinél kialakulhat, léteznek azért olyan tényezők, amik növelik az esélyét. Amit szerintem leginkább a szőnyeg alá söprünk, amikor a depresszióról beszélünk, és az ezzel foglalkozó oldalak sem említenek kiemelt helyen, az a rossz párkapcsolat. Megérne egy külön bejegyzést, vagy akár egy egész tanulmányt, hogy egy mérgező kapcsolat hogyan ülteli el a depresszió magvait egy kapcsolatfüggő emberben, aki nem lép ki időben. Növelheti az esélyét az elhanyagoltság akár otthon, akár az iskolában, a kiközösítés, a magány, és az alacsony önértékelés is lehet nem csak következménye, de előzménye is a depressziónak. Minden olyan dolog is hozzátesz, amivel kapcsolatban magasabbak az elvárásaink, mint amit később átélünk: ilyen a nem tökéletes családi karácsony, amire hetekig vártunk; vagy az 50 like a képünkre 150 helyett. Berögzült rossz szokások is hozzátehetnek: ha a depressziót azzal szeretné valaki kezelni, hogy leszokik a cigiről, az hosszútávon önmagában érhet akár annyit, mint egy gyógszeres kezelés(!); de nem érdemes minden nap ugyanazt a tévéműsort se nézni, ha utáljuk; ugyanannál a pénztárosnál se fizetni, ha ellenszenves; és ugyanazt az újságot sem olvasni, ha felidegesít. Természetesen nem az utóbbi két mondat a fő és közvetlen előzménye egy súlyos depressziónak, de mindenképpen számítanak ezek is; nem véletlen nő meg karácsony előtt a depresszióval pszichológushoz fordulók száma.
Fontos megkülönböztetni a gyásztól. Bár néhány tünet egyezik, nagy különbség, hogy míg a gyásznál hullámokban tör rá az emberekre a rossz érzés (rendszerint akkor, amikor eszébe jut az elveszített ember), addig a depresszió egy állandó, de legalábbis az idő nagy részében jelen lévő dolog. A legalapvetőbb különbség viszont az, hogy amíg a gyásznak jól behatárolható, kimondható oka van, addig a depresszió pont attól depresszió, hogy nem tudjuk megnevezni az okát. Gyász esetében ritka, hogy sérüljön az önértékelés, önbecsülés; depresszióval viszont ez szinte mindig együtt jár.
Azon túl, hogy bárkinél kialakulhat, léteznek azért olyan tényezők, amik növelik az esélyét. Amit szerintem leginkább a szőnyeg alá söprünk, amikor a depresszióról beszélünk, és az ezzel foglalkozó oldalak sem említenek kiemelt helyen, az a rossz párkapcsolat. Megérne egy külön bejegyzést, vagy akár egy egész tanulmányt, hogy egy mérgező kapcsolat hogyan ülteli el a depresszió magvait egy kapcsolatfüggő emberben, aki nem lép ki időben. Növelheti az esélyét az elhanyagoltság akár otthon, akár az iskolában, a kiközösítés, a magány, és az alacsony önértékelés is lehet nem csak következménye, de előzménye is a depressziónak. Minden olyan dolog is hozzátesz, amivel kapcsolatban magasabbak az elvárásaink, mint amit később átélünk: ilyen a nem tökéletes családi karácsony, amire hetekig vártunk; vagy az 50 like a képünkre 150 helyett. Berögzült rossz szokások is hozzátehetnek: ha a depressziót azzal szeretné valaki kezelni, hogy leszokik a cigiről, az hosszútávon önmagában érhet akár annyit, mint egy gyógszeres kezelés(!); de nem érdemes minden nap ugyanazt a tévéműsort se nézni, ha utáljuk; ugyanannál a pénztárosnál se fizetni, ha ellenszenves; és ugyanazt az újságot sem olvasni, ha felidegesít. Természetesen nem az utóbbi két mondat a fő és közvetlen előzménye egy súlyos depressziónak, de mindenképpen számítanak ezek is; nem véletlen nő meg karácsony előtt a depresszióval pszichológushoz fordulók száma.
MILYEN ÉRZÉS?
Depressziósnak lenni olyan, mintha egész nap aludni akarnál, és hiába alszol akár 10-12 órát, napközben olyan vagy, mint aki az előző két éjszaka semmit nem aludt. Ez egy állandó szellemi kimerültség, és sokkal nehezebbé válik odafigyelni a körülötted történő dolgokra, előfordulhat olyan is, hogy meg sem hallod, amit mondanak neked, annyira el vagy foglalva egyszerűen azzal, hogy ébren tartsd magad. Minden egyes ilyen eset bűntudatot ébreszt magadban, minden egyes délelőtt egy csalódással ér fel a kipihentség hiánya miatt, és mivel önkéntelenül a korábbi, nem-depressziós önmagadhoz hasonlítod magad, úgy tűnhet, mintha egyre rosszabbul viselnél mindent.
Ezzel a lelkierővel vagy egész nap, minden nap önmagad ketrecébe zárva. Ebben a ketrecben visz téged mindenhová a depresszió, a buszra, az iskolába, bevásárolni, vagy a barátaiddal találkozni, de otthon a szobádban sem enged ki egy percre sem. Ennek köszönhető, hogy egy depressziós ember folyamatosan úgy érzi magát, mintha egy olyan közegben lenne, ahol a legkevésbé sem akar lenni, legyen éppen bárhol, bárkivel.
Ahhoz, hogy valaki leküzdje a depressziót, ebből a ketrecből kell kitörni. Ki kell törni úgy, mintha folyton két hangszóró ordítana a ketreced két sarkából: az egyikből az általad valaha ismert legellenszenvesebb, leggyűlöltebb ember olvas fel végtelenítve egy 5 oldalas PDF-esszét arról, hogy miért nem fogod tudni megcsinálni, a másikból pedig az Annoying Orange hangját hallod, amint percenként kérdezgeti, hogy Hey! Hey, You! Can you do this? és a nyelvét nyújtogatja. Miközben ezeket próbálod figyelmen kívül hagyni, és kitörni, azon veszed észre magad, hogy megszabadultál az időérzékedtől: egy nap képes három óra alatt eltelni, és öt-hat tanóra képes két napig tartani, de te még mindig bent vagy, és fogalmad sincs, hogy lesz ennek vége...
A depresszió egyik csalhatatlan jele az örömre való képtelenség. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnál nevetni valamin, olyan tevékenységek közben vehető leginkább észre, amit korábban lelkesen végeztél, viszont nem tudod örömödet lelni bennük.
Ezzel a lelkierővel vagy egész nap, minden nap önmagad ketrecébe zárva. Ebben a ketrecben visz téged mindenhová a depresszió, a buszra, az iskolába, bevásárolni, vagy a barátaiddal találkozni, de otthon a szobádban sem enged ki egy percre sem. Ennek köszönhető, hogy egy depressziós ember folyamatosan úgy érzi magát, mintha egy olyan közegben lenne, ahol a legkevésbé sem akar lenni, legyen éppen bárhol, bárkivel.
Ahhoz, hogy valaki leküzdje a depressziót, ebből a ketrecből kell kitörni. Ki kell törni úgy, mintha folyton két hangszóró ordítana a ketreced két sarkából: az egyikből az általad valaha ismert legellenszenvesebb, leggyűlöltebb ember olvas fel végtelenítve egy 5 oldalas PDF-esszét arról, hogy miért nem fogod tudni megcsinálni, a másikból pedig az Annoying Orange hangját hallod, amint percenként kérdezgeti, hogy Hey! Hey, You! Can you do this? és a nyelvét nyújtogatja. Miközben ezeket próbálod figyelmen kívül hagyni, és kitörni, azon veszed észre magad, hogy megszabadultál az időérzékedtől: egy nap képes három óra alatt eltelni, és öt-hat tanóra képes két napig tartani, de te még mindig bent vagy, és fogalmad sincs, hogy lesz ennek vége...
A depresszió egyik csalhatatlan jele az örömre való képtelenség. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnál nevetni valamin, olyan tevékenységek közben vehető leginkább észre, amit korábban lelkesen végeztél, viszont nem tudod örömödet lelni bennük.
JELLEMZŐK A TUDOMÁNY SZERINT ÉS SZERINTEM
A tudománynak is megvan a maga leírása a depresszióra. Az online női magazinoktól kezdve a pszichológiával foglalkozó folyóiratokig minden felületen unásig van ismételgetve az a kilenc jellemző, ami ha legalább két hétig, de inkább több ideig folyamatosan fennáll, akkor depresszióról van szó. Én ezeket nem másolnám be, aki eszerint szeretné diagnosztizálni magát, az itt megnézheti.
Egy-két dolgot tennék hozzá, illetve vennék el a népszerű sztereotípiákból. A depressziót gyakran kötik ápolatlansághoz, ami érthető lenne, hiszen az egyik legjellemzőbb változás, hogy elhanyagolják azokat az akár hétköznapi tevékenységeket, amik korábban rutinszerűek voltak. Viszont úgy gondolom, a 21. században olyan mértékben alap lett az ápoltság, hogy más rutinfeladatok ,,estek áldozatául" a depresszió okozta motiválatlanságnak, és a tisztálkodás, ápoltság kiestek ezek közül.
A másik gyakori jellemző, amivel nem értek egyet, az iskolai eredmény romlása. Rengeteg gyerek végzi el az általános iskolát és a középiskolát kimondottan tanulás nélkül, egy eleve gyorsabb észjárású gyereknek pedig nem biztos, hogy megfigyelhető az eredményén a motiválatlanság, még úgy sem, hogy nehezebb odafigyelnie az órákon. Tény, hogy depressziósként jóval nehezebb helytállni az iskolában, de önmagában a tanulmányi eredmény állandósága nem jelenti azt, hogy egy diák nem szenvedhet közben depressziótól.
Ami a leginkább árulkodó lehet, az a megváltozott étvágy, a rendszertelen életmód, és a szexuális vágy csökkenése.
Fontosnak tartom leírni, hogy egy depressziós ember nagyon ritkán beszél arról, hogy depressziós. Ha megteszi, akkor is rendszerint egy szülő, vagy egy gyerekkori barát az alany. Vannak olyan esetek, amikor a betegség komoly, az illető mégis több embernek beszél róla, de ez nagyon ritka.
(Szerintem ritkább lehet, hogy valaki komoly betegség esetén a nyilvánosságba menekül, mint az a 2-7%, aki az öngyilkosságot választja. Ez egy olyan állapot, amit nem szívesen oszt meg mással az ember.)
A másik gyakori jellemző, amivel nem értek egyet, az iskolai eredmény romlása. Rengeteg gyerek végzi el az általános iskolát és a középiskolát kimondottan tanulás nélkül, egy eleve gyorsabb észjárású gyereknek pedig nem biztos, hogy megfigyelhető az eredményén a motiválatlanság, még úgy sem, hogy nehezebb odafigyelnie az órákon. Tény, hogy depressziósként jóval nehezebb helytállni az iskolában, de önmagában a tanulmányi eredmény állandósága nem jelenti azt, hogy egy diák nem szenvedhet közben depressziótól.
Ami a leginkább árulkodó lehet, az a megváltozott étvágy, a rendszertelen életmód, és a szexuális vágy csökkenése.
Fontosnak tartom leírni, hogy egy depressziós ember nagyon ritkán beszél arról, hogy depressziós. Ha megteszi, akkor is rendszerint egy szülő, vagy egy gyerekkori barát az alany. Vannak olyan esetek, amikor a betegség komoly, az illető mégis több embernek beszél róla, de ez nagyon ritka.
(Szerintem ritkább lehet, hogy valaki komoly betegség esetén a nyilvánosságba menekül, mint az a 2-7%, aki az öngyilkosságot választja. Ez egy olyan állapot, amit nem szívesen oszt meg mással az ember.)
MIT (NE) TEGYÉL?
Amíg érzed magadon, hogy nem vagy teljesen túl rajta, semmiképp ne igyál. Az alkohol átlátszóvá teheti a ketrecedet néhány órára, és megfeledkezhetsz róla, amíg alszol tőle, ráadásul a rendszertelen, de annál kevésbé pihentetőbb alvásritmusba is beleillik; de mégis a lehető legrosszabb választás, mert attól az a ketrec még ott marad körülötted, csak még kevesebb erőd lesz kitörni, mint előtte. Az alkohol ráadásul depresszáns, pont ellentétes hatást vált ki a szervezetedből, mint az antidepresszánsok.
Csak azért, hogy kizökkentsen a magányból vagy a lehangoltságból, ne kezdj el lefeküdni mindenféle emberrel. Ilyenkor sérülékenyebb vagy, de ezt igazából hiába írom le, hiszen tipikusan olyan dolog, amit a saját kárán tanul meg az ember. Ha kipróbálod, ha nem, lelövöm a poént: nem lesz utána jobb érzés, sőt, a magas elvásárok-semmi változás viszály miatt még adsz egy lökést az állapotodnak.
Ne várd Szabó Pétertől, agykontroll-tanfolyamtól, vagy bármi ilyesmitől a megváltást. Magas elvárások, semmi változás, megint ott tartasz, mielőtt elkezdted; csak kicsit több ideje vagy már depressziós és kicsit kevesebb a pénzed.
Ahhoz, hogy kitörj a ketrecedből, gyakorlatilag a saját kezeiddel, fogaiddal, körmeiddel kell kirágnod, kitépned magad. Elsősorban fel kell keresned egy szakembert, aki megerősíti ezeket a lelki érzékszerveidet. A sport is segíthet, elsősorban nem az endorfinok vagy a mozgás öröme, hanem a rendszeresség miatt, ami a depresszió legnagyobb ellensége. Minden, amit rendszerszerűen végzel, kötelez arra, hogy lekösd magad, és tartsd magad hozzá, ez pedig az első, ami segíthet kitörni egy depressziós embernek. A kondi kifejezetten hasznos lehet, hiszen hosszútávon az önértékelésedet is javítja, és ha kardio-edzéssel párosítod, akkor az állóképességedet is növeli amellett, hogy erősebb leszel tőle, és megváltoztatod a tested.
Az orvosok a mai napig nem tudnak állást foglalni sem a terápiás kezelés, sem a gyógyszeres kezelés mellett. Általában párhuzamosan ajánlják a kettőt, enyhébb esetben viszont inkább a gyógyszer az, ami elmarad, és a terápia felé hajlanak. Mindkét kezelés csak hosszútávon hatékony, hónapokban mérhető az az idő, amikor a depressziós állapota tartósan javulni kezd.
Ha nem te vagy depressziós, hanem valamelyik közeli barátod családtagod, az egyik legrosszabb, amit tehetsz, hogy semmitmondó tanácsokkal látod el. Ilyen például, hogy legyenek céljai, legyen pozitív, menjen el bulizni, olvasson, hallgasson zenét stb. Hidd el, hogy egy depressziós embernek baromira elege van már ezekből a mondatokból; és gyakorlatilag úgy érzékeli, mintha elsétálnál a ketrece előtt, és megkérnéd, hogy másszon ki, vagy mintha egy influenzásnak azt mondanád, hogy ne köhögjön már annyit, és ne fújja az orrát folyton. Felesleges, nem segít semmit, és csak energiapazarlás mindkettőtök számára.
Kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a hal evése csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát. Li, Liu és Zhang sok-sok emberen végeztek kutatást, itt lehet megnézni, hogy mi lett pontosan a vége.
Több oldal is egybehangzóan állítja, hogy ha valaki kihagyja az alvást egy éjszaka, az rövidtávra, általában csak a következő napra csökkentheti a depresszió tüneteit. A Chicagoi Pszichiátriai Szövetség is hasznosnak tartja ezt, és lehet variálni úgy is, ha valaki csak az éjszaka második felében (pl.: hajnali 1-től) nem alszik egészen másnap estig, illetve lehet három- és ötnapos ,,kúrát" is tartani egy-egy alvós éjszaka beiktatásával. Hosszútávon nem oldja meg a problémát, de az, hogy a tudomány felfedezte a rövidtávú hatásait, mindenképp érdekes.
A fennmaradt történetek szerint Abraham Lincoln amerikai elnök is depresszióval küzdhetett. (Szegény Lincolnra az Asperger-szindrómát is próbálják ráhúzni. Érdekes ember lehetett.)
Winston Churchill viszont bizonyítottan depressziós volt - ezt összevetve azzal, hogy győzött két világháborúban, végigitta-dohányozta az életét, leélt 90 évet és idézetek tömkelege maradt fenn utána; nem véletlen, hogy 2002-ben minden idők legnagyobb brit emberévé választották. Ő nem ketrecnek, hanem fekete kutyának nevezte a betegséget.
Csak azért, hogy kizökkentsen a magányból vagy a lehangoltságból, ne kezdj el lefeküdni mindenféle emberrel. Ilyenkor sérülékenyebb vagy, de ezt igazából hiába írom le, hiszen tipikusan olyan dolog, amit a saját kárán tanul meg az ember. Ha kipróbálod, ha nem, lelövöm a poént: nem lesz utána jobb érzés, sőt, a magas elvásárok-semmi változás viszály miatt még adsz egy lökést az állapotodnak.
Ne várd Szabó Pétertől, agykontroll-tanfolyamtól, vagy bármi ilyesmitől a megváltást. Magas elvárások, semmi változás, megint ott tartasz, mielőtt elkezdted; csak kicsit több ideje vagy már depressziós és kicsit kevesebb a pénzed.
Ahhoz, hogy kitörj a ketrecedből, gyakorlatilag a saját kezeiddel, fogaiddal, körmeiddel kell kirágnod, kitépned magad. Elsősorban fel kell keresned egy szakembert, aki megerősíti ezeket a lelki érzékszerveidet. A sport is segíthet, elsősorban nem az endorfinok vagy a mozgás öröme, hanem a rendszeresség miatt, ami a depresszió legnagyobb ellensége. Minden, amit rendszerszerűen végzel, kötelez arra, hogy lekösd magad, és tartsd magad hozzá, ez pedig az első, ami segíthet kitörni egy depressziós embernek. A kondi kifejezetten hasznos lehet, hiszen hosszútávon az önértékelésedet is javítja, és ha kardio-edzéssel párosítod, akkor az állóképességedet is növeli amellett, hogy erősebb leszel tőle, és megváltoztatod a tested.
Az orvosok a mai napig nem tudnak állást foglalni sem a terápiás kezelés, sem a gyógyszeres kezelés mellett. Általában párhuzamosan ajánlják a kettőt, enyhébb esetben viszont inkább a gyógyszer az, ami elmarad, és a terápia felé hajlanak. Mindkét kezelés csak hosszútávon hatékony, hónapokban mérhető az az idő, amikor a depressziós állapota tartósan javulni kezd.
Ha nem te vagy depressziós, hanem valamelyik közeli barátod családtagod, az egyik legrosszabb, amit tehetsz, hogy semmitmondó tanácsokkal látod el. Ilyen például, hogy legyenek céljai, legyen pozitív, menjen el bulizni, olvasson, hallgasson zenét stb. Hidd el, hogy egy depressziós embernek baromira elege van már ezekből a mondatokból; és gyakorlatilag úgy érzékeli, mintha elsétálnál a ketrece előtt, és megkérnéd, hogy másszon ki, vagy mintha egy influenzásnak azt mondanád, hogy ne köhögjön már annyit, és ne fújja az orrát folyton. Felesleges, nem segít semmit, és csak energiapazarlás mindkettőtök számára.
ÉRDEKESSÉGEK
A téli depresszió valóban létezik, mint a betegség egyik fajtája. Akkor beszélhetünk erről, ha két egymást követő évben a hidegebb idő beköszöntével jelentkeznek a depresszió tünetei, az év többi részén viszont nem, tehát az ezeket követő mindkét tavasszal elmúlik.
(A kép csak illusztráció.)
Kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a hal evése csökkenti a depresszió kialakulásának kockázatát. Li, Liu és Zhang sok-sok emberen végeztek kutatást, itt lehet megnézni, hogy mi lett pontosan a vége.
Több oldal is egybehangzóan állítja, hogy ha valaki kihagyja az alvást egy éjszaka, az rövidtávra, általában csak a következő napra csökkentheti a depresszió tüneteit. A Chicagoi Pszichiátriai Szövetség is hasznosnak tartja ezt, és lehet variálni úgy is, ha valaki csak az éjszaka második felében (pl.: hajnali 1-től) nem alszik egészen másnap estig, illetve lehet három- és ötnapos ,,kúrát" is tartani egy-egy alvós éjszaka beiktatásával. Hosszútávon nem oldja meg a problémát, de az, hogy a tudomány felfedezte a rövidtávú hatásait, mindenképp érdekes.
A fennmaradt történetek szerint Abraham Lincoln amerikai elnök is depresszióval küzdhetett. (Szegény Lincolnra az Asperger-szindrómát is próbálják ráhúzni. Érdekes ember lehetett.)
Winston Churchill viszont bizonyítottan depressziós volt - ezt összevetve azzal, hogy győzött két világháborúban, végigitta-dohányozta az életét, leélt 90 évet és idézetek tömkelege maradt fenn utána; nem véletlen, hogy 2002-ben minden idők legnagyobb brit emberévé választották. Ő nem ketrecnek, hanem fekete kutyának nevezte a betegséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése