Emberek, akiket nem veszünk észre [1/5] - Az Asperger-szindróma

Egy új sorozatot indítok útjára, amiben olyan emberekről fogok írni, akiket úgy ismerünk meg, hogy egy-egy fontos dologról általában nem veszünk tudomást velük kapcsolatban. Ez lehet egy betegség, egy személyiségzavar, vagy akár csak egy típusa az embereknek, akikkel kevesebbet foglalkozunk, mint kellene. Ez lehet azért, mert eleve nem túl feltűnő jelenségek, azért, mert tévképzeteink vannak róluk (soványak, sápadtak, feketében járnak stb.), vagy mert nem ismerjük azt a tulajdonságot, amiről nem szívesen beszélnek, de mégis szerves részét képezi a személyiségüknek.

Mind az öt alkalommal olyan tényezőkről lesz szó, amikről elmondható, hogy nem tehet az ember, mégis együtt kell velük élnie.

Elsőként az Asperger-szindrómát fogom bemutatni. Ezt a fejlődési zavart nagyon kevesen veszik észre magukon, és még kevesebben ismerik. Igen, előfordulhat, hogy valaki egyszerűen csak annyit vesz észre magán, hogy furcsa, de nem tudja, hogy ez Asperger, mert nem ismeri a tüneteket, vagy még nem töltött ki ezzel kapcsolatos, megbízható tesztet. Asperger-szindrómásként akár egy teljes életet is le lehet élni anélkül, hogy ennek tudatában lenne az ember, hiszen - sok más autizmushoz köthető zavarral ellentétben - ez a nyelvi és fizikai készségek fejlődését nem befolyásolja, az intelligenciájuk pedig általában magasabb az átlagnál. Bár Hans Asperger 40-es évekbeli diagnózisában még szerepelt az, hogy az Aspergeresek ügyetlenebbek, ma már ez nem feltétele annak, hogy valakinél megállapítsák ezt a zavart.

Az Asperger-szindróma nem kezelhető, de meg lehet tanulni együttélni a tüneteivel. Hans Asperger bécsi gyermekorvosról nevezték el, és becslések szerint a társadalom 0,5%-át, vagyis kb. 37,2 millió embert érint. (Szerintem jóval többet, ez az egyik leginkább nem diagnosztizált, vagy félrediagnosztizált zavar.) Az ezzel kapcsolatos tévhitekre mi sem jobb bizonyíték, mint hogy amikor fotót kerestem ehhez a bejegyzéshez, külföldi oldalak képesek voltak gyógyszerekkel egy képre tenni az Asperger-szindrómát, és az autizmus szó hallatán lehet, hogy egy átlagembernek is teljesen más jutna eszébe erről, mint amit valójában jelent.

Az Asperger-szindróma leginkább a társas kapcsolatok kezelésében mutatkozik meg. Nem zárja ki az extroverziót, de egy Aspergeres annak ellenére is nagyon nehezen tud fenntartani egy barátságot vagy párkapcsolatot, ha könnyen teremt kapcsolatot. Bár ez más gyerekekre is igaz lehet, az Aspergeres gyerekek személyiségét kifejezetten meghatározza, hogy nagyon mélyen bele tudnak merülni egy szűk témába, akár anélkül is, hogy megértenék magát a témakört. Ez nyilván mindenkinél más, lehetnek a hűtőszekrények vagy a fényképezők típusai, országok zászlói, vagy bármi, ami megragadja a figyelmüket.

Fontos, hogy hiába ez az egyik legszembetűnőbb tünete az Aspergernek, önmagában ez nem jelenti azt, hogy egy gyereknél fennáll. Rám is nagyon jellemző volt ez gyerekként, sőt, én még a névnapokat is megtanultam a naptárból, mégsem tűnik úgy, hogy Aspergeres lennék.

A társas kapcsolatokra jellemző a szinte teljes érdektelenség. Egy Aspergeres képes úgy, és annyit beszélni az őt érdeklő témáról, hogy közben észre sem veszi a másik reakcióit, vagy azt, ha például a beszélgetőpartner témát szeretne váltani. Mind barátság esetén, mint párkapcsolatban megfigyelhető az empátia hiánya, és annak ellenére, hogy felfogják, mi a lényege a humornak, sokszor nem értelmezik, vagy félreértelmezhetik az iróniát vagy a szarkazmust.

Az Aspergeresek különösen érzékenyek lehetnek az érintésre, és erre kétféleképp reagálhatnak: vagy teljesen elzárkóznak attól, hogy más emberek megérintsék őket, vagy kifejezetten igénylik, és kevésbé tartják kínosnak egymás megérintését, mint más emberek. A hangos zenére is ez a kettősség jellemző: van, aki kifejezetten szorong a hangos zenétől, viszont hallottam már olyanról is, aki rendszeresen igényli, utóbbi a ritkább. Az ügyetlenség nem feltétele az Aspergernek, de olyan is előfordulhat, hogy például biciklizni csak felnőttkorban tanulnak meg, gyerekként még nem.

Néhányan az Asperger-szindrómát az evolúció következő lépcsőfokának tartják (ami szerintem a hiányos empátiával elég ijesztő). Gyerekként az elmélyült érdeklődés és az átlagnál bővebb szókincs miatt akár csodagyereknek is tarthatják őket, de a kimagasló iskolai teljesítményt nem kapcsolják össze az Asperger-szindrómával.
Susan Boyle a Britain's Got Talentből elárulta, hogy észrevette magán az Asperger-szindróma tüneteit, de Bob Dylan zenészről és Bobby Fischerről, a sakknagymesterről is azt sejtik, hogy Aspergeres volt - utóbbi 13 évesen már felnőtteket győzött le a játékban. A fennmaradt történetek alapján Abraham Lincolnról is találgatják, hogy vajon rá lehet-e húzni a személyiségére az Asperger-szindrómát.

Ezen a linken - az EQ és a barátság-kóciens teszt mellett - kipróbálhattok egy tesztet külön az autizmusra, és külön az Asperger-szindrómára. Egy Asperger-szindrómával foglalkozó YouTube csatorna ezt a tesztet is ajánlja. A diagnózist eleve megnehezíti, ha már tini vagy felnőtt az ember, hiszen a szakemberek könnyebben felismerik ezt gyerekkorban, és egyik teszt sem szentírás, de egy-két próbát mindenképp megér. Az AQ nekem 10-ből 2 lett, ami elég alacsonynak számít ahhoz, hogy kizárjam a lehetőségét - bár egész kicsiként még engem is csodagyereknek tartottak. Sokat tud javítani a helyzeten, ha valaki felismeri magában az Aspergert, hiszen így akár tudatosan is fejlesztheti a saját szociális készségeit, megértheti, hogy miért furcsa, és kevésbé érezheti magát kínosan bizonyos helyzetekben

A humor szó szerinti értelmezése ellenére is könnyen előfordulhat, hogy egy Aspergeres ember humoros, és a gyakori kínos viselkedés sem jelenti azt, hogy ha elkezdesz vele beszélgetni, akkor mindenképp le fog terhelni egy érdektelen téma részletes bemutatásával. Egy szó mint száz: ha észreveszed valakin, vagy tudod valakiről ezt, légy tekintettel rá, és a barátkozásoddal akár segíthetsz is neki gyakorolni a társas érintkezést.