2017. november 20., hétfő

Engem nem érdekel más véleménye!


Engem nem érdekel más véleménye!

Ó, dehogynem érdekel! A barátaidé, az osztálytársaidé biztosan. Végig tudod hallgatni ugyanazzal az érzéssel, amint a neked tetsző fiú vagy lány másokat dicsér? Ahogy a szüleid a testvéredhez hasonlítanak? Dehogy tudod, azt kívánod, hogy bárcsak az ő helyükben lennél, és hidd el, ez így van jól.

Miért olvasol netes magazinokat? Miért olvasod ezt a blogot és más blogokat, miért olvasod a Style magazint? Pontosan, azért, mert érdekel mások véleménye. Érdekel az összes Facebook-ismerősöd véleménye, hiszen amikor feltöltesz valamit, és értesítés érkezik, azonnal az első helyre kerül az elmédben, és ott is pirosan világít, amíg meg nem nézed. Ha képet töltesz fel, és hozzászólnak, amíg meg nem nyitod, forognak a fejedben a lehetőségek, hogy vajon mit írhattak hozzá, és mit válaszolj, hiszen ezt mások is látják. Ha kiírsz valamit, és egy tanárod szólna hozzá, azonnal megnyitnád, pedig az ő véleménye érdekel a legkevésbé, igaz?

Nem csak érdekel mások véleménye, de ráadásul még befolyásol is. Elbizonytalanít. Késztet arra, hogy indulás előtt ötször a tükörbe nézz, hogy jól áll-e rajtad minden, elgondolkodtat azon, hogy vajon mit szólnak hozzá. Ha pedig valaki megtalálja a megfelelő szavakat, hogy elmondja, mi az, ami nem tetszik, akkor akár órákig, napokig is visszhangozhat a fejedben. Megjelölöd az ismerőseidet képek alatt, ahelyett, hogy elküldenéd nekik Messengeren - de hát az nem olyan jó, azt nem látják mások!

Pedig téged nem érdekel mások véleménye. Nem érdekelnek a pletykák. Nem is érted, hogy lehetett sikeres évekkel ezelőtt a Bongo tudja, ahol egy több mint 500 forintba kerülő SMS-ért egyedül annak az illúzióját kapja meg, mintha valaki tudna róla valamit. Pedig hányszor mondták, hogy őket nem érdekli mások véleménye, de hát engem sem érdekel a jegybanki alapkamat, vagy a kambodzsai teknőkészítés, mégsem hangoztatom nap mint nap emberek sokaságának.

És hányan vannak azok, akik nem merik elmondani fiúk előtt, ha éhesek, nem tudnak mások előtt jóízűen enni, és ha tele is van a fejük gondolatokkal, annyit mondanak, hogy semmi, vagy, hogy jól vagyok, köszönöm. Őket sem érdekli mások véleménye - legalábbis ezt állítják, de mégis minden nap meghazudtolják, akár többször is. Pedig ha nem érdekelné őket mások véleménye, bármelyik fiú előtt kivégeznének egy háromfogásos vacsorát egy óra alatt, és teljes nyugodtsággal vágnák más emberek arcába az őket folyton gyötrő gondolatokat.

Az a természetes, ha érdekel minket mások véleménye, de mégis szeretik az ellenkezőjét bizonygatni. Az, hogy nem érdekel mások véleménye, jobb esetben egy önbecsapás. Egyrészt ezzel azt üzened a külvilágnak, hogy rólad beszélnek az emberek, pedig az igazság az, hogy az emberek többsége nem veled foglalkozik. Másrészt, mások visszajelzéseiben keresed a saját önigazolásod, mert te magad is tudod, hogy a nem érdekel más véleménye természetellenes, és nem igaz - mint ahogy az is egy önámítás, hogy bizonyos véleményeket ki tudsz kapcsolni, és téged csak a fölötte állók véleménye érdekel.

Mindenki véleménye érdekel. Ha téged valóban nem érdekel mások véleménye - hát, akkor van egy rossz hírem.

4 megjegyzés:

  1. Szia! Már egy ideje olvasgatom az írásaidat, nagyon le tudnak kötni. Remekül megfogalmazod a gondolataidat. :)
    A mostani bejegyzéseddel részben egyet értek, részben pedig nem. Egyrészt igaz, hogy az ember ad mások véleményére, és bizonyos esetekben valóban ezt kell tenni. Ugyanakkor én úgy vélem, valamilyen szinten figyelmen kívül is kell hagyni, mit mondanak a többiek. Mert ha mindig csak azzal foglalkozunk, mit gondol rólunk a környezetünk, akkor egy állandó megfelelési kényszer lesz bennünk, ami szintén nem túl egészséges. És abban sem nagyon segít, hogy a személyiségünk fejlődhessen. Azt gondolom, a kettő között valahogy meg kell találni az arany középutat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a kedves szavakat! :)

      Miért kellene figyelmen kívül hagyni amit mondanak a többiek?
      Régen én is sokáig úgy gondolkodtam, hogy akit értéktelenebbnek ítéltem meg saját magamnál, annak figyelmen kívül hagyom a véleményét; sőt, erre biztattam másokat is. Viszont hiába próbálunk, és én is hiába próbáltam ez az elv mentén viszonyulni ahhoz, amit mások mondanak, akkor is beszivárog a fejünkbe, legyen szó bárkiről. Ez jelzi azt, hogy van lelkünk, van, amire ez hatással legyen, és nem vagyunk pszichopaták.

      A megfelelési kényszer tényleg népbetegség, de az, ha ellentmondásokat, lelki vívódást képzünk magunkban azzal, hogy úgy teszünk, mintha nem érdekelne mások véleménye, miközben igen, csak tovább ront a helyzeten. Nyilván nem kell megfogadni, elhinni, adni rá, piedesztálra emelni, vagy szentírásnak venni, de azt állítani, hogy nem érdekel, szintén gátolja a személyiségfejlődést.

      Törlés
  2. Ha tagadjuk, h nem érdekel, azzal magunkat igyekszünk becsapni elsősorban. A beismerés, hogy igen ez van, teret ad a továbbiaknak bennünk, például, hogy mit tehetünk, ha ez zavar minket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan! De ha mások megerősítik az önigazolást, az sokat segíthet ezeknek az embereknek abban, hogy becsapják magukat. A következő állításra, amit holnap osztok meg, ez hatványozottan igaz lesz.

      Törlés

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...