2018. július 19., csütörtök

Tumblr képek értelmezése a valóság tükrében [#2]

A nyár kellős közepén is gondolok az iskolások lelki egészségére. Úgy döntöttem, egy második menetben folytatom a reménytelen küzdelmet a boldog, kiegyensúlyozott tinikért. Ismét a Tumblrképek. nevű nyilvános Facebook-oldal volt a segítségemre, és találni fogtok egy képet abból a Tumblr-csoportból, aminek a végén egy magyar zászló van. Egy hozzászóló ajánlotta, beléptem, és hát gyerekek, felkavart a shitstorm, úgyhogy senkinek nem ajánlom, aki nem akar egész éjszaka az ágya végében magzatpózban gondolkodni azon, hol romlott el a világ.

Az első felvonásban négy kategória volt, most viszont úgy döntöttem, elég az önsajnálatból! A maradék három kategóriát, a kommunikációt, a lifestylet és a párkapcsolatot fogjuk megvizsgálni újból, több különböző szemszögből.



Dőljetek hátra, popcornt a kézbe, essünk neki!



KOMMUNIKÁCIÓ




Ez az! Ezzel a húzással teljesen magadba bolondítottál, most már csak téged akarlak! Igaz, hogy amikor találkoztunk, meg voltál szeppenve, mint egy elsős az évnyitón, aztán hónapokig nem is beszéltünk, de ez! Ez a tüzesség, ez a szenvedély, ez a lázadás hiányzott, hogy most rád írtam, és NE AKARD elmondani, hogy vagy! Ahh, imádlak! <333




Ezt se akarod elmondani, igaz? Pedig oly' kíváncsi vagyok, mit művelek veled azzal, hogy nem is veszek rólad tudomást. Egyébként, ez a csillagfényes égbolt-vörös út kompozíció a háttérben valami csodálatos. Amíg ezt olvasod, éppen egy ilyen szép helyen sétálunk kézenfogva egy másik lánnyal, és rajtad röhögünk.




Többek között ezért utálom, hogy a Messenger is bevezette a storyt! Gyanútlanul megnézek valami lányt, aki kitette a melleit, ő meg látja, hogy megnézem, és közben ilyeneket gondol, hogy én hónapokig rajta agyalok, miközben nem is beszélünk.

Ha nem írok egy lánynak, az nem véletlen! Mi, fiúk, általában így működünk. Hidd el, ha akarnánk írni neked, megtennénk, de nem akarunk. Csak néha, amikor egyedül vagyunk az irodában, jól esik önbizalmi válságban szenvedő lányok melleit bámulni a képernyőn, amit aztán fél perc alatt elfelejtünk.




Ó, dehogy sajnálod! Csak el akarsz érni valamit. Többet érnél azzal, ha leírnád, mit akarsz, mint ezzel az ál-sajnálkozással. Hidd el, értékeljük az őszinteséget, nem kell félni tőle! Ha meg tényleg tönkretettél mindent, akkor nem értem, mit akarsz tőlem. Úgy nézek ki, mint aki olyan lányt akar, aki tönkretesz mindent, aztán lerendez egy ékezetek nélküli Messenger-üzenettel? Komolyan? Ne már!




...és akkor szeretettel üdvözlök mindenkit egy közönséges Tumblr-csoportban! Itt bizony farkastörvények uralkodnak: ,,oltanak oltsd vissza". Hmm, alig várom, hogy bekerüljek ebbe az elit környezetbe! Biztosan sok témában el tudunk majd mélyülni azokból, amikkel itt a blogon foglalkozom, és ki sem látok majd az ötletes, igényes, intelligens poénok közül. Izgatottan várom, hogy vajon bevesznek-e, én is olyan menci akarok lenni, mint ők! (Amúgy nem jelentkeztem, kidobnék mindenkit két perc után.)



LIFESTYLE


Klasszikus. Csinálj úgy, mintha nem lenne szíved! Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk körül a Facebook-hírfolyamunkon, az Insta-feedünkön, az utcán, a bevásárlóközpontban, a tömegközlekedésen. Csinálj úgy, mintha nem lenne szíved! Vajon hány ember tekint erre megoldásként?




Vagdosás, mint kulturális minta. A tumbli segítségével sikerült eljutnunk onnan, hogy ,,csinálom, mert azt akarom, hogy észrevegyenek" oda, hogy ,,csinálom, mert láttam a tumblin, hogy ezzel foglalkoznak". Ezek a szerencsétlenek képesek szegény Cirmire fogni a saját nyomorukat, akinek élete legnagyobb bűne az volt, hogy belenyalt a konyhaasztalra kitett, bepácolt halszeletekbe. Felháborító!

Tisztázzunk valamit! Előfordult már, hogy találkoztam egy fiatal lánnyal, aki megnyílt azzal kapcsolatban, hogy korábban vagdosta magát. Többekkel is beszélgettem hasonló tapasztalatokról. Erősnek tartottam őket amiatt, mert nyíltan mertek beszélni erről, semmivel sem tekintettem rájuk rosszabb emberként, miután ez kiderült. Nekem nem velük van problémám, hanem a vagdosással, mint kulturális mintával, meg az ezt övező mérhetetlen önsajnálattal, figyelemhiánnyal, különlegességérzettel és álcázott sérthetetlenséggel. Mert ugye te biztosan kivétel vagy! Te már mindenen keresztülmentél, neked már bármi jöhet és semmi nem számít; akik pedig megkérdőjelezik a lelkierődet, vagy a traumák súlyosságát, azok nem értik meg a fájdalmad... :D Egy szó mint száz: aki vagdossa magát, az nem feltétlenül gyenge, de a traumáktól nem leszel különleges. Attól, hogy megtörtént veled valami, nem leszel különleges, attól leszel különleges, ahogy reagálsz rá.




Szerintem ez undorítóan tiszteletlen, és nem feltétlen azért, mert József Attila egy ismert költő volt. Szégyellje magát mindenki, aki kedvelte, és főleg, aki feltöltötte! Haver, szerintem te már a vonat tetején összeszartad volna magad, ráadásul József Attila több mindenen keresztülment, mint te bármikor fogsz. Komolyan, ki lesz a következő, Radnóti? Tényleg ott tartunk, hogy bárki bármekkora faszságot feltölthet a netre egy több tízezres látogatottságú oldalra anélkül, hogy bárki szólna neki? Mindig voltak shitpostok, de azt vettem észre, hogy régen egy ilyennél szóltak, hogy ez nem talált; most meg mindenki nyomja rá a viccest meg a lájkot.




Én is ilyen voltam, viszont én nem tartottam magam "ultra értéktelennek mindenki számára". Már az alkoholizmus sem a régi, bezzeg az én időmben!




Ezt is, és az előzőt is jellemzően általános iskolások kedvelték. A szülő ilyenkor nem nézi a hírfolyamot, miközben a gyerek bebaszcsis képeket lájkol? Tényleg nem akarok apuciskodni, de általánosban mi még nem írtuk ki MSN-re, ha ittunk, egyszerűen csak átéltük magát az élményt, és azon voltunk, hogy a szüleink ne tudják meg.



Aha, értem. Tehát nem számít, hogy régen átment rajtam a fél város, és úgy feküdtem be a fiúk alá minden nap, mint autószerelők a kocsik alá; te azért szeretsz, aki most vagyok! Egy gavallér vagy, talpig férfi, igazi úriember! Egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy mekkora divat nem vállalni a felelősséget semmiért, hiszen öt perccel ezelőtt teljesen más ember voltam, mint most, az már nem számít, mit tettem akkor.




Ezt csak a név miatt válogattam be. Feltűnt már valakinek, hogy gyakran a tömegpicsák is szót emelnek a tömegpicsák ellen? Mint amikor a Kylie Jenner című számot azok hallgatták, akiknek egyébként tényleg Kylie Jenner a példaképe. Érdekes.




Ezzel a tartalmas lifestyle-inspirációval zárnám a sort, térjünk rá a párkapcsolatokra!



PÁRKAPCSOLAT




"Baszki", ha nem szoktál előre tervezni, akkor nagy eséllyel nem akarok tőled semmit. Tessék előretervezni a jövődet, hidd el, nem olyan rossz dolog!




Hűha, fel van adva a lecke! De az ilyen szövegeket olyan lányok szokták megosztani, akik érzelmileg semmit nem tudnak nyújtani egy kapcsolatban; a szellemi támaszt pedig Pixa és Hiro adják neki, hogy szét ne essen. Ezen mit bánkódjak? Van még belőled száz ugyanolyan a tumblis csoportban.




De nem leszel, mert a srác megunta a szexet veled. Most már szeretne egy kis érzelmi intelligenciát is maga mellé, nem csak egy két lábon járó passzív-agresszív, vihogó puncit. 





Téged, vagy engem? *Felettem nincs hatalmad!*




Persze, de a csokiszökőkút nem fog este megdugni.




Hahh, ezt még az előzőhöz! :D Az udvarlás ötven árnyalata. Egyébként ezt mi értelme megosztani Tumblr képek között? Értem, hogy ez menő, de miért menő?




Erről most eszembe jutott egy gimis történet, amikor a C osztályban az egyik srác felgyújtotta az előtte lévő lány haját. De hogy lehet egy szünetet eldobni?



Az első részt itt találjátok, az önsajnálatos képek miatt extrán megéri megnézni! Ha pedig arra vagy kíváncsi, mit gondolok az Instagramról, azt is elolvashatod.

8 megjegyzés:

  1. "Persze, de a csokiszökőkút nem fog este megdugni." Jobb esetben... De azért ebben a kijelentésben már nem lehet biztos az ember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes lenne, ha piacra dobnának folyékony csokit lövő dildót. :D Én örülnék, legalább kiszorulnának a társkeresésből azok a nők, akiknek ennyi elég is.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a legtöbbször szerinted is helytálló az, amiről írok, akkor nem értem, mi a baj. Ez egy általános dolog, általánosságként írok róla. Korábban többször is írtam erről, meg arról is, hogy mindenki kivételnek hiszi magát.

      Nem arról van szó, hogy ne lehetne több jelentése egy-egy idézetnek, hanem arról, hogy ha valakit nem szeretnek viszont, azt hajlamosak úgy kezelni a tumblrlányok mintha az illető meghalt volna. Nincs súlya az őket érő hatásoknak. Mindenki baromi érzékeny, közben meg azt igyekszik mindenáron mutatni, hogy semmi nincs rá hatással.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  3. Most eszembe jutott egyik ismerősöm instás posztja: "Az emberek általában az álmaikról álmodnak... de én csak róla!"
    Mondat első felén behaltam 😂

    VálaszTörlés

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...