Hogyan lett a zenés-táncos szórakozásból #bulika?

Évekkel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy egyszer kellemes nosztalgiával fogok visszagondolni a bulizós időszakomra. Nem azért, mert ne lett volna kellemes, inkább azért, mert annyira szerves része volt a kikapcsolódásomnak, hogy nem hittem, hogy egyszer kinövök belőle. Gimiben, és az egyetem első éveiben, szóval kb. 2012 és 2015 között nagyon sokat jártunk, megfordultunk gyakran a(z akkor még Morrison's) Ligetben, a Morri 2-ben, és nem vagyok büszke rá, de néhányszor a Peachesben is. (Na jó, egyikre sem vagyok büszke. Talán az eredeti Morrison's Pubra a Révay utcában, ami most zárt be hétvégén, annak kissé más hangulata volt.)

(Forrás: YouTube)

Több emberrel beszélgettem mostanában arról, hogy általános iskola végén, középiskola elején elkezd kialakulni egy mítosz a gyerekekben a bulizás körül. Aki eljár, az minden hétvégén feltölti a képeket/videókat Instára, Messenger-storyba, a többiek pedig azt gondolhatják, hogy ő ettől jobb, legalábbis valamiért többnek tartja magát. A nagyobb bulikról már teaserek és aftermovie-k jelennek meg a YouTube-on, hetekkel előtte megy a látványos várakozás a Facebook-eseménynél, a többiek pedig elkezdik elhinni az ide járókról, hogy menő. Hogy őt elengedik a szülei éjszaka, őt pedig beengedik oda. Hogy ez egy élmény, amiből a többiek kimaradnak, és, ha a társaságból, osztályból, évfolyamból sokan járnak, akkor úgy érezhetik magukat, mint akik lemaradtak valami nagy dologról. Ismerkedésről, ivásról, esetleg valami másnak a használatáról. A többiekből szokott formálódni az ellentábor, akik meg kifejezetten utálják azokat, akik a szórakozásnak ezt a fajtáját választják. Én ennek az utálatnak sem látom értelmét, pontosan azért, mert belülről láttam, hogy a mítosz, ami körüllengi ezt az egész #bulikázást, mennyire félrevezető. Egyáltalán nem ad okot utálatra, legfeljebb némi szánakozásra.

Számomra ez egy olyan időszak, amin jót mosolygok, hogy milyen kis hülye voltam. Igazából semmi értelme nem volt. 2016 első hónapjaiban azért kezdett elmenni a kedvem az egésztől, mert összejöttem egy lánnyal, aki nem volt nagy bulizós, másrészt pedig egyre kevésbé hatott rám a szintén mitikus, de annál tartalmatlanabb university lifestyle, hiszen már alig jártam be az egyetemre. Na jó, előtte se sokat. Ahhoz, hogy azoknak is érthetővé tegyem, hogy miről szól valójában a #bulika, akik sosem jártak, összeszedtem néhány gondolatot, amiket érdemes olyan szemmel olvasni, mintha a sarki Hörpi italboltot hasonlítanád össze egy nívós budapesti szórakozóhellyel. Rá fogsz jönni, hogy annyira nem különböznek, és arra is, hogy a felsoroltakon túl miért untam rá erre a légkörre.

• A 18-as korhatár a rendőrségnek szól, és feléjük is csak egy képmutatás. Ezeket a bulikat jellemzően a 15-22 éves korosztálynak szervezik, elsősorban középsulisoknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak. Rájuk szabják a hirdetéseket, őket célozzák meg az eventökkel, a videókkal, a hirdetésekkel, a jegyek promóterei is jellemzően ők. Aki 18 év alatt van, az egy ismerőse személyijével juthat be, olyanéval, aki már elmúlt 18. Nem árt, ha az igazolványt azonos neműtől kéred el, de ettől eltekintve akár Osama bin Laden vagy Angela Merkel is lehet a fotón, a gorillák a bejáratnál úgyis csak a dátumot fogják nézni.
• Az elegáns dress code és a face control fontos lenne, de egyre kevésbé tartják be. A hiánya lezülleszthet egy helyet, és sajnos ez történt a Ligettel is. Ezeknek elvileg az lenne a szerepe, hogy ösztönözze az embereket arra, hogy kiöltözzenek, mielőtt odalátogatnak, és ha valaki látványosan be van rúgva/szívva/egyebezve, azt ne engedjék be. Pont a Ligetben működött ez jól, miután megnyitott, aztán rájöttek, hogy ha több embert engednek be, akkor ők több pénzért fognak fogyasztani, és fontosabbá vált a haszon, mint a színvonal. Sajnos, ahol ki van írva, ott sem mindig tartják be, és sok emberen látszódik, hogy kb. egész héten feliratos melegítőben nyomhatja, csak arra az estére vette fel az egyetlen ruháját, ami távolról elegánsnak tűnik, de borzalmasan áll. (Itt elsősorban nem a ruhával van a gond, hanem az ehhez tartozó viselkedéssel.) Ami a face controllt illeti, engem 19 évesen engedtek be úgy budai, jól ismert szórakozóhelyre, hogy a bejáratnál leejtettem a személyimet, és amikor lehajoltam érte, elestem, két lány szedett föl a földről, és támogatott be. Erről a helyről mindenki ódákat zengett amúgy, nagyon ment a Facebookon, mint elegáns partihelyszín.
• Szívem szerint én trendőrséget állítanék az ajtóba, mondjuk, ha no pain no gain, vagy never give up tetkóval nem lehetne bemenni, sokan ácsorognának kint. A szakadt nadrágot is kitiltanám, az tuti. (Igazából, ha én lennék a biztonsági főnök, elég veszteséges lenne az a hely.)
• A pénteki bulikon jellemzően éjfélig nincs is semmi élet. A sulit ki kell pihenni valahogy. Szombat éjjel, vagy iskolaszünetekben is jellemző, hogy későn indul be a buli, mivel sokan alapozással kezdik, de azért ilyen napokon már éjfél előtt is jobb a hangulat.
• Az iPhone-hoz, a Superstarhoz, vagy az Air Maxhez hasonlóan általában ezekre a bulikra is a szülő ad pénzt. Gyakorlatilag egy buliban az látszódik az emberek nagy részén, hogy mennyire tehetősek a szülei, hiszen a 15-22 évesek túlnyomó része még nem állt munkába, legfeljebb a Rozsdás Rákollóban, szóval nincs saját keresete.

Két koktél negyvenhétezer...!

• Ahogy az utcán, úgy egy buliban is helytálló, hogy akinek tényleg sok pénze van, azon nem látszik, hogy megteheti. A Retro vagy Pull&Bear feliratos pulcsis emberek nagy eséllyel nem milliárdos vállalkozók csemetéi...
• ...mint ahogy a pár százezres használt, márkás kocsival érkezők sem. Ki a fene az, aki kocsival érkezik egy olyan helyre, ahol nagy eséllyel inni fog? Az egésznek a célja egyedül a nagyzolás, ráadásul az olyan esetekből lesznek a vasárnap hajnali balesetek, amikor a balek gyerek tényleg nem bírja ki piálás nélkül. (Sose üljetek olyan sofőr kocsijába, aki ivott! Én sem tettem.) Tele volt ilyen kocsikkal a Népliget, meg korábban a Hajógyári is, a legtöbb járgány idősebb volt, mint az oda járó lányok, de legalább márkásak voltak. Kinek mi a fontos.
• Sajnos naiv dolog lenne azt gondolni, hogy a buliban a DJ a főszereplő, az oda látogatók többségének szinte teljesen mindegy, ki áll a pult mögött, akkor is, ha nem ismerik. Balaton Soundon is ugyanez a helyzet, legfeljebb, ha valaki olyan pörgeti a zenét, aki ismertebb, azt rá lehet írni a Storyba szánt képre.
• Szinte teljesen mindegy, mennyire vagy izmos, milyen az arcod, vagy a frizurád, elsősorban az számít, mennyire van tököd kezdeményezni, és mennyire vagy kreatív, humoros. Mivel ezekben az években szinte végig kapcsolatban voltam, nagyon ritkán csináltam ilyet. Olyan, hogy kifejezetten buliból vittem volna valakit haza, egyszer sem volt. (Eleve kívülállóként viszonyulok az ilyen tárgyiasításhoz, hogy valakit, akit aznap ismertem meg, ,,hazaviszek". Ha kíváncsi vagy, nézz szét a többi írásom között, hogy miért.) Hallottam olyanról, aki azzal a szöveggel nyert meg egy lányt, hogy olyan vékony vagy, mint egy szárnyas betét! Ezen azért nem nehéz túltenni, és több szempontból is elgondolkodtató.

Persze, amellett, hogy kinövi az ember, az is elveheti a kedvét a szórakozástól, ha egyre gyakrabban kell hányásban és üvegszilánkban tocsognia, szembesülnie az emberek primitívségével, agressziójával, vagy ízléstelen öltözködésével, de elsősorban nem ezek miatt lett elegem. A bulizás nekem egy olyan tevékenység volt, ami kiszakított otthonról, a tanulásból, a munkából, a hétköznapokból, ezt élveztem benne. Mint ahogy a Barátok Közt elején is éneklik: elfelejtettem mindent, ami fáj, és elhittem, hogy a jövőm fényesebb. Felszabadított, lelkesített, feldobott, és éppen ez volt az oka: mentem valahova, ami néhány órára elfeledtette velem azt a környezetet, ami nap mint nap körülvett. Nem volt nyomás rajtam, nem kellett teljesítenem, nem kellett ügyelnem arra, amit mondok; nem kellett félni, hogy felszólítanak, és nem tudok válaszolni a kérdésre; nem kellett gyorsabban dolgoznom ahhoz, hogy több pénzt keressek, egyszerűen csak hátra kellett dőlnünk, vagy táncolnunk a magunk módján azzal, akivel éppen voltam, és ez volt minden.

Viszont, azt vettem észre, hogy az emberek egyre kevésbé azért járnak bulizni, hogy jól érezzék magukat. Egyre kevésbé számít, jól érzik-e magukat. Az lett a cél, hogy mások lássák, mennyire jól érezheted magad ott, a képernyőn. Az egész szórakozás egy nagy Facebook-becsekkolás lett, egy elnyújtott egész éjszakás Insta-story, ami csak néha-néha szakad meg. Ahelyett, hogy az emberek órákon keresztül Pumped Gabo-módra nyomnák a táncot a hely közepén - ami egyébként a lényege lenne az egésznek - fél kezüket eközben is a zsebükön, a telefonjukon tartják, vagy épp a telefonnal a kezükben próbálnak mozogni, így pedig még bénább, erőltetettebb az egész.

Kiveszett az éjszakából az önfeledtség. Már nem feledkezhetünk meg magunkról, már nem feledkezhetünk meg a környezetünkről, hiszen a követők, a lájkolók folyamatosan kapcsolatban vannak a bulizóval a zsebén, vagy a kezén keresztül. Az egész éjszakai szórakozás szinte egy live streamelt valóságshow-vá vált, ahol iskolás tinik próbálnak sztárokként viselkedni, esetlenül. Ez nagyjából annyira hiteles, mint a Party like in Vegas! felkiáltással megrendezett buli a Peachesben, ahol egy ezer forintos karszalaggal egész éjjel a pultnál állhatsz sorban a következő körödért. A helyeknek is fontosabbá vált, hogy miként látják őket az Instán, vagy a Facebookon, mint, hogy mennyire érzik jól magukat náluk a bulizók. A Liget lezüllése mellett például, éppen a Peaches előtt szó szerint órákat kell sorban állni. Na, nem azért, mintha nem férnének be az emberek az aprócska helyre már kezdéskor, sokkal inkább azért, hogy az emberek úgy emlékezzenek a helyre, ahova nehéz bejutni. Ami előtt mindig hosszú sorban állnak. Ma már ettől hisznek minőséginek, VIP-nek egy helyet az emberek, nem a DJ-től, vagy az azonnali kiszolgálástól, inkább ez számít.

És arról még nem is beszéltünk, hogy mekkora hazugság, hogy a mosdókra ki van írva, hogy Urak! Urak? Hol, milyen urak? Akiknek a szüleik tömik a zsebükbe a pénzt, mielőtt egy buksi simivel útnak engedik őket zúzni az éjszakába? Akik képesek a teste miatt átnézni egy lányon, de a pornósok neveit sorolni tudják? (Bezzeg a DJ-ket nem ismerik!) Akik szerepeket játszanak, hogy hazavihessenek egy félig öntudatlan lányt? Az egész erről szól! Az urak valójában azok a fiúk, akik annyi évesnek hazudják magukat, mint amennyi én vagyok; akik eljátsszák, hogy mennyire jól ellátnák a baját a kiszemelt lánynak miközben még az ismerkedés is erőltetett; akik gazdagnak próbálnak tűnni a szüleik pénzéből, miközben ők járkálnak be a szobájukba összeszedni a foltos alsógatyákat a földről; akik eljátsszák, hogy hajnalig nem tudnak odaérni a buliba a fontos teendőik miatt, miközben az utcán nyomogatják a Snapchatet; akik jobban félnek a telefonjuk lemerülésétől, és a mit dolgozol kérdéstől, mint egy tökönrúgástól. Ők lennének az urak.

Ha lesz következő életem, 12 évesen regisztrálni fogok a Tumblrre, és megtöltöm helyesírással, meg némi tartalommal.

És arról még nem is beszéltünk, hogy mekkora hazugság, hogy a mosdókra ki van írva hogy Hölgyek! Hölgyek? Hol, milyen hölgyek? Én csak két lábon járó seggeket látok, akik azt gondolják, hogy a magas derekú nadrágtól majd rögtön ők lesznek Beyoncé. Én csak két lábon járó melleket látok, akik tíz percenként rohangálnak ki megigazítani a push-up melltartót. Én csak két lábon járó érzéketlen arcokat látok, akik magukat Palvin Barbinak képzelik, és, még ha nem is kokainoztak életükben, pontosan ugyanazt a halott arckifejezést erőltetik magukra, mint a kokainfüggők. Akik eközben belül szorongva várják, hogy észrevegye őket egy olyan gyerek, akivel nem szégyen kimenni a helyről - hiszen az tökmindegy, hogy neki tetszik-e vagy sem, a lényeg az, hogy a többiek mit látnak! Hogy legyen valaki, aki elhiszi magáról, és legyen valaki, akiről mások is elhiszik. Hogy aztán megfeleljenek neki, hogy tetszenek neki. Így, ezzel a magabiztosságnak hazudott ál-érzéketlenséggel, ezekkel a belső félelmekkel. Abban az állapotban, hogy a szüleitől meg nem kapott figyelmet egy egyéjszakás szexszel próbálja kiegyensúlyozni. Évekkel azt követően, hogy az anyja pont úgy nyomkodta a telefonját unottan és céltalanul nevelés helyett, mint ahogy ő teszi táncolás helyett: zavarában és ügyetlenül, műkörmökkel. Ezeknek az anyáknak a lányai: na, ők lennének a hölgyek.

Csendélet: hölgyek, megfelelés, és ezernyi lájk.

Minden amit az Instán láttok, minden, amit az idővonalon, a storykban láttok, és bulinak tűnik, egy hazugság. Egy szar buli, amit jó buliként akarnak eladni azoknak, akik nem voltak még soha; vagy akik nem gondolkodnak el azon, hogy egy jó buliban ritkán kerül elő a telefon. Az egész jelenség arról szól, hogy valaki mutatni akar valamit, ami nincs. Boldogságot, pénzt, önbizalmat, státuszt, tapasztalatot, amire éppen szükség van. Ezeknek az uraknak egyre kevésbé van szüksége magabiztosságra, kreativitásra ahhoz, hogy megszólítsák ezeket a hölgyeket - elég hozzá némi stíl, (te jó ég, Kazinczy mit szólna ehhez?) meg egy olcsó mondat, amit ellőhetsz egy este tíz különböző lánynak, akik olyan vékonyak, mint egy szárnyas betét. Ahhoz, hogy össze-vissza csókolózz, még írni-olvasni sem kell tudnod, sőt, ami még szomorúbb, hogy igazából jól sem kell kinézned. Gazdagnak sem kell lenned, hiszen egy ezer forintos karszalagért az összes ismerősöd hírfolyamában az fog megjelenni, hogy te egy olyan buli részese vagy, ami rögtön Las Vegasba repít.

A szórakozóhelyeken egyébként sokkal több ember függ, és sokkal több ember pupillái tágulnak ki az iPhone-tól, mint a drogtól. A rendőrök sokkal jobban járnának, mondjuk, egy Illés vagy Diószeghy utcai razziával, mint bármelyik szórakozóhellyel. A cuccozás nagy része nem ezeken a helyeken folyik, hanem az utcán, ez még úgy is levehető, hogy én magam nem próbáltam semmit. Persze, az alkoholt is túl lehet tolni, meg akivel olyan mértékben nem foglalkoznak a szülei, hogy már általánosban bulikával ünnepli meg a félévi kettest matekból, arra ugyanúgy az utcán is leselkedik hasonló veszély, de az évek során én azt tapasztaltam, hogy túl lett tolva ez a drogpara. Aki nem akar, az nem fog belekerülni. Az italotokat végig tartsátok szem előtt, amíg még isztok belőle, és nem lesz gond.

Természetesen nem csak a partikultúra változott az elmúlt évtizedben, hanem én is, sőt, én jóval többet. Nem akarok mindent az Instára fogni, meg maifiatalozni, egyszerűen rájöttem, hogy ez nekem már nem való. Olyan szülők között, akik pénzzel nevelik a gyereküket, és közben próbálják jó szülőként feltüntetni magukat, vannak, akik középsuli elején megijednek ettől, és ilyenkor megpróbálják eltiltani a gyereket az éjszakázástól. (Nem, mintha féltenék, egyszerűen azért, hogy az ő gyerekéről ne gondoljanak ezt vagy azt, hiszen ez sérti a szülő büszkeségét.) A tiltás, mint sok más esetben, itt is kontraproduktív, és a gyerek ettől csak még inkább vágyni fog rá. A legjobbnak azt tartom, ha a gyerek elmegy, megtapasztalja a saját bőrén, hogy ebben tényleg nincs semmi különleges, vagy menő, és maga dönt úgy, hogy ez neki nem jön be. Van, akinek ehhez elég néhány alkalom, nekem évek kellettek hozzá, de, ahogy más helyen is írtam már, ebben sem feltétlenül az én példám a követendő. Én egyáltalán nem bánom, hogy volt egy ilyen időszakom, hiszen, ha nem lett volna, lehet, hogy még mindig azt gondolnám, hogy villogó éjszakai fények által megvilágított szelfiket feltölteni annyira menci, amennyire én sosem lehetek.



Szívesen olvasnál még? Nézz körül a többi bejegyzés között is! Ajánlom a kislány és a lifestyle címkét, egyik szórakoztatóbb, mint a másik! Ha pedig hozzászólnál, azt itt, és a Felnőtt Szemmel Facebook-oldalán is megteheted.