2017. október 20., péntek

Miért nem tudnak férfi módra ismerkedni a rendes, kedves fiúk? [1/6]

Magukat kedvesnek, rendesnek tartó fiúk állandóan panaszkodnak arról, hogy azt hallják, bárcsak találnék egy olyan srácot, mint te, és hát szerencsétlenek hiába olyanok, végül mégsem kötnek ki a kiszemelt lány mellett. Benne van ebben a lány is, aki álomvilágba ringatja szegény fiút, de azért nagy szerepe van annak is, hogy a magukat kedvesnek, rendesnek tartó fiúk gyakran félreismerik, vagy egyáltalán nem is ismerik magukat, és a saját magukról bennük élő önkép egy felismerhetetlenségig torz ábra. Egy kicsit elvesznek ebből a tulajdonságból, kicsit megtoldják azt, hozzáadják, hogy ők normálisak, és kész is a két lábon járó garantált kudarc legfrissebb kiadása, a lányok meg nem értik, hogy miért ennyire borzalmas a felhozatal a fiatal fiúk között.



Hat bejegyzésben fogom összefoglalni a legalapvetőbb dolgokat, amin elcsúsznak ezek a fiúk, és amivel növelheted az esélyeidet, hogy komolyan vegyenek; vagy esetleg lányként felfigyelhetsz az érdekes fiúkra. Csodát én sem tudok tenni, de ezeket a dolgokat mindenképpen érdemes szemmel tartani, nekem néhányszor már beváltak.

GYŰLÖLIK, DE AKARJÁK

A kedves, rendes fiúk többségében az első néhány visszautasítást követően a kedves, rendes hozzáállás elkezd átfordulni nőgyűlöletbe. Rosszabb esetben a haverok is megerősítik benne, hogy minden nő kurva, hogy ugyanolyan az összes, és egymást hergelik olyan tévhitekkel, amiket lent és a többi részben részletezni fogok. A kezdeti nehézségek miatt a lelkesedés hamar átcsap frusztrációba, elkezd hiányozni az a kevés ál-önbizalom, amivel nekikezdett az ismerkedésnek, kisebbségi érzése lesz mind a lányokkal, mind azokkal szemben, akik megtalálták a társukat. Az ismerkedés görcsössé válik, és későn, vagy egyáltalán nem veszik észre, hogy ebben a formában értelmét veszti a dolog, hiszen egy jól működő párkapcsolathoz érdemes mentálisan egészségesnek, kiegyensúlyozottnak lenni.

NEM TUDJÁK, MIRE VÁGYNAK

Nagyon ritka, hogy egy fiatal fiúban éles kép legyen arról, milyen barátnőt is szeretne maga mellé. Amikor a haverokkal ez szóba kerül, általában annyi elég, hogy legyen szép, vagy legyen jó segge, de egy felnőttnek vagy egy lánybarátnak is képesek kiszúrni a szemeit a következő igényekkel:
  • a lány legyen normális,
  • értelmes,
  • hűséges,
  • őszinte,
  • megértő,
  • aranyos,
  • vicces, de tudjon komoly is lenni
  • legyen jó kisugárzása
  • legyen meg a kémia
  • és szeressen.
Felsorolnak tíz dolgot, és valójában nem mondanak semmit. Jó kisugárzás? Ne már... ebből következik az, hogy ezek a fiúk mindenkinél bepróbálkoznak, akire rá tudják húzni ezeket a tulajdonságokat (vagyis tényleg mindenkinél, aki szebb, mint egy állólámpa), és a lányok általában megérzik a mindegy, csak legyen valaki hozzáállást. Ez a lehető legrosszabb, ahogy egy lányhoz közeledhetsz, magadat is megalázod ezzel, és az ő egyéniségét is a földbe taposod. Ráadásul ez pont összeegyeztethető a minden nő kurva hozzáállással, így meg ne csodálkozz, ha nem tetszel nekik.

TÉVHITEKBEN ÉLNEK

Ahhoz, hogy igazolást találjanak a sikertelenségükre, kell néhány tévhit, ami helyreállítja a kedves, rendes srácok lelki békéjét. Nézzük meg a leggyakoribbakat:

  • A társkereső teljesen olyan, mintha egy új társaságba kerülnél
Nem, egyáltalán nem olyan. Egy új társaságban számítanak a megnyilvánulásaok, számít a személyiség, a kommunikációs képesség, a humor és még sorolhatnám. Egy társkeresőn viszont az számít, hogy el tudd adni magad valahogy, semmi más. Az egy alternatív valóság; aki személyesen le tudja venni a lábáról a lányokat, az nem biztos, hogy egy társkeresőn is meg tudná kedveltetni magát másokkal, és ez fordítva is igaz; ebből lesznek a kínos első találkozók. (Eleve nem érdemes regisztrálni társkeresőkre se fiúnak, se lánynak, de ezzel egy külön bejegyzésben fogok foglalkozni.)

  • Érzelmesség = gyengeség
Ha valaki tapasztalatlan, kiforratlan az önismerete, vagy csak túlzottan a haverok befolyása alá került, akkor könnyen magába fojthatja az érzelmeit. Egy egészséges, kiegyensúlyozott lélek viszont éppen úgy reagál a hatásokra, ahogy "illik": ha szomorú, vagy fájdalom éri, sír, a gyengédségre gyengédséggel válaszol, és ellágyul a szeretettől. Abból, amennyire elszaporodtak az érzelemmentes tekintettel a kamerába bámuló fiatal fiú-profilképek, nem azt veszem ki, hogy ez annyira elfogadott lenne, pedig ez lenne az egyik kulcsa a hatékony ismerkedésnek.
  • Férfitöbblet van
Azért gondolhatják így néhányan, mert a szórakozóhelyen valóban gyakori a kanbuli, és a társkeresőkön is jóval több a férfi, mint a nő. Összességében viszont mind a gimnáziumi, mind az egyetemi közösségek nagy részében több a lány, munkahelyeken pedig legtöbbször közel azonos a nemek aránya. Ha egy közösségi eseményre megy valaki, nagy eséllyel ugyanannyi lányba fog belefutni, mint fiúba. Viszont a férfitöbblet egy tök jól hangzó kifogás arra, ha valakinek nem megy az ismerkedés.
  • Léteznek "kategóriák"
Néhányan hisznek abban, hogy minden fiút be lehet sorolni egy alfahím, bétahím stb. kategóriába. Ez nyilván nem igaz, hiszen egyrészt folyamatosan változunk, másrészt ez teljesen ellentmond annak, hogy a lányok ízlése egyénenként eltérő. Még két barátnőnek is gyakran más az ízlése, nemhogy teljesen ismeretlen lányoknak, szóval sosem lehet előre tudni, hogy éppen kinek fogod az "alfahímet" jelenteni, és kinek nem tetszel. Ezek a kategóriák eleve elrendelnék, hogy bizonyos fiúk sose találjanak maguknak valakit, míg mások minden egyes kísérlete az ágyban vagy az oltárnál végződjön, ami nyilván nem igaz; és erre egy kicsit is társaságkedvelő ember azonnal tud is ellenpéldát mondani.

Ezeken a tévhiteken túl kell jutni, a lehető legrosszabb, amit ilyenkor egy fiú tehet, hogy nem hallgat meg ellenérveket, csak unos-untalanul hajtogatja ezeket a dolgokat, amíg saját maga is teljesen el nem hiszi. Ezek arra tökéletesek, hogy levegyék a felelősséget a vállukról, hiszen előfordul olyan is, hogy valami megváltoztathatatlan dologgal magyarázzák a sikertelenségüket, pl.: a magasságukkal. Ezzel az a gond, hogy innentől kezdve ha hirtelen az ölükbe pottyanna a tökéletes barátnő, vele sem tudnának mit kezdeni, nem tudnák megbecsülni, hiszen kivetítenék rá azt a frusztrációt, amit azok a lányok keltettek bennük, akik elutasították. Ha egy társfüggő lányt fognának ki, az ő személyiségét is eltorzítanák, egyébként pedig képtelenek lennének lenyűgözni egy lányt a saját személyiségükkel.

Három dolgot azért még érdemes szem előtt tartani, mielőtt továbblépünk. A fiatal lányokat is érte csalódás, sokan félnek a további kudarcoktól. Gyűlölettel vegyített önbizalommal, semmitmondó igényekkel és tévhitekkel a fejünkben nem biztos, hogy ki lehet alakítani bizalmat a másikban. Amit gyakran elfelejtünk nemtől és kortól függetlenül, hogy: minél összetettebb vágyakkal állunk hozzá az ismerkedésnek, annál nehezebb lesz olyat találni, akik kielégítik ezeket, még ha ezt nem is tudjuk pontosan megfogalmazni magunknak. (Ezért fordulhat elő, hogy olyanok, akiknek annyi a lényeg, hogy jól nézzen ki meg legyen jó segge, hamar megtalálják erre a megfelelő társat.) Nem utolsósorban pedig aktívan tenni is kell ám azért, hogy a fentieket a gyakorlatban is alkalmazni tudjunk, és tényleg olyan emberekkel ismerkedjünk meg, akik hozzánk valóak.

A következő bejegyzésből kiderül, hogy ezt hogyan tegyétek. Pontosabban az, hogy hogyan ne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

40 gondolat zárásként

Kedves olvasóim! Ez az utolsó bejegyzés, amit a blogon olvashattok, és az első, amivel szembetalálja magát, aki a zárás után idelátog...